Oxford Street

Dolce&Gabbana, Victoria's Secret, GUCCI, Armani, ...

Bevásárlónegyednek hívják, bár itt csak a turisták hajlandóak pénzt költeni. Meg a márkamániás arisztokraták, akik megengedhetik maguknak.

[Menjünk bevásárolni!]

GUCCI, Dolce&Gabbana, rengeteg ruházati szaküzlet, áruház, cipőbolt, azt sem tudom, mikor hova nézzek. Az a rengeteg jó pasi meg csak hab, ezen a fincsi, rózsaszín tortán. Milyen jó, hogy végre nyár van, akkor és azt csinálok, amit csak akarok. Szabadon költekezhetek, az összes pénzem elszórhatom cipőkre, ruhákra, sálakra, napszemcsikre, hajpántokra, nadrágokra és cipőkre. Imádom a nyarat. Szinte minden napomat a városban való mászkálással töltöm. Hol a varázslóktól tömött Abszol úton költöm a galleonokat, hol pedig az Oxford Streeten, a turisták és gazdag, hájas pacákok közt hajózok. Ma sajnos esőre áll az idő. Nem szeretem az esőt, attól mindig tönkre vágódik a hajam, nem beszélve arról, hogy a pólóm, ha vizes lesz, akkor átlátszik és akkor, jaj, nekem. Minden hímnemű pillantását a, most éppen fehér melltartómra vonzza. Milyen kínos lenne. Egyszer már álmodtam ilyen esetről és nagyon rossz volt. De tényleg. Sikítva ébredtem fel.
A legtöbb ember, a rossz idő miatt ma az esőtől védett, hatalmas pláza falai közt tengődne, ám a rossz idő ellenére is rengetegen tértek be, a butikokról nevezetes utcába. Én is csupán azért választottam az Oxfordot, mert villogni szerettem volna, frissen vásárolj, cuki esernyőmmel és lila kis csizmámmal, a rózsaszín, direkt esőre szabott kosztümömről nem is beszélve. Csodásan mutattak így együtt, erről árulkodtak a mustráló tekintetek is, melyeket hol irigy lányok, hol pedig rajtam élvezkedő férfiak arcán kaptam el.
Nah, hova térjek be először? Úgyis fogalmazhatnék, melyik boltot fosszam ki leghamarabb, vagy mit vegyek? Cipőt? Nacit? Vagy esetleg egy jó kis pólót? Azt hiszem egyelőre a cipőnél maradok, igen, az a bolt van a legközelebb is. Magabiztosan elindulok, a kék kis ernyőmet magam mellett lengetve, csizmáimmal topogva, akár egy divatbemutatón. Úgy is érzem magam. Mintha mindenki engem figyelne. Lehet, hogy van benne valami, de borzasztóan felemelő érzés, imádom.
Az üzlet elé érve, gyorsan megigazítom frizurámat, a kirakatüvegben tesztelve tükörképem, hogy valóban jól áll-e. Hátam mögött megannyi rosszalló tekintetet fedezek fel, csak egy-ketten vannak, akik még a tömegből is felfigyelnek rám. A többiek gyorsan, maguk elé meredve úsznak az árral. Egy darabig még figyelem őket, majd megfordulok, s egyszeriben, két ismerős arcot vélek felfedezni a turistatengeren túl, egy másik, ezúttal egy márkás termékeket árusító butikkal szemben. Gyorsan átvergődök az embereken, útközben sok nőnek és férfinak ütközve. Sokukat talán lábszáron csaptam esernyőmmel, talán nem. Nem tudom, nem is érdekel.
Mikor átérek, szaporán integetni kezdek, s odarohanok a csajokhoz.
- Sziasztok. – adok nekik kettő-kettő puszit, arcuk mindkét felére – Hát ti mit kerestek itt? – kérdem furcsállva felbukkanásukat, elvégre nem mindennap találkozok boszorkánynövendékekkel, itt, a muglikkal tömött belvárosban.

Emma   &   Jose
_____________________________________________

Egy esős nap kezdete. Újabb egy pocsék nap kezdete, a szörnyű nyaramon. Anyáék még két hét múlva térnek haza, addig még van időm itthon rágódni magamon. Az utóbbi hetekben a legjobb barátnőm a naplóm volt. Neki tudtam csak kisírni gondjaimat, aggályaimat. Cynthia mostanában nem jelentkezett, Caleb el van foglalva, James pedig...igen James-szel nem találkozhatok... A múltkori "kalandunk" után, nem mertünk találkozni. Rengeteget gondolkoztam azóta. Minden miattam van, és ezt sajnos már nem változtathatom meg. Volt és elmúlt. Az egész nyaram kész rémálom...
Egy könnycsepp gurult égig az arcomon. Gyorsan letöröltem, nem volt ki elől rejtegetnem, de nem akarok megint sírni.
Egész nyáron ki sem mozdultam kúriánkból. Szüleim eléggé aggódtak miattam, de meggyőztem őket, hogy csak a meleg miatt nem mozdulok ki. Nekik nem kell tudni semmiről, nem akarok felesleges gondot okozni nekik, ez így van jól, hogy nem tudnak semmiről.
Lezuhanyoztam és lassan felöltöztem. Jó, most reggelizek. Reggelim közben megzavartak, nem tudtam ki lehet az, de kiderült a régi hálótársam, s egyben barátnőm, Josie látogatott meg. Meglepődtem látogatásán, de azért behívtam magamhoz. Nem jött be, hanem elhívott valahova.- Nem, nem vagyok nyomott hangulatban, csak reggel van- természetesen nem volt igaz, és nem is hitte el barátnőm. Addig győzködött, amíg el nem rángatott az Oxford Street-re.
Útközbe általános dolgokról beszélgettünk, mint például hogy telik a nyara, az iskoláról ,s a többi.
Szerettem vásárolni, de annyira nincs kedvem az egészhez. Azért próbáltam jó képet vágni az egészhez, nem akartam megsérteni Josie-t, Magamban megállapítottam, hogy jól megjátszom a jókedvet. Betértünk egypár mugli-üzletbe, s válogattunk a színesebbnél színesebb ruhák között.
Egy GUCCI boltból jöttük épp ki egypár cuccal, amikor egy kéz integet felénk és közeledett. Emma volt a szokásos tökéletes mivoltában. A márkás, színes ruhákban, cipőben, kék esernyőjével, gyönyörű szőke hajával. Mindig is irigyeltem milyen könnyed tud lenni, milyen felszabadult.Vidáman mosolyogva köszönt nekünk, s egy-egy baráti puszit is kaptunk tőle.
- Szia!- nem a legvidámabb hangszínemben köszöntem vissza, így a következő mondatomat, már mosolyogva fejeztem be- Mi is kérdezhetnénk Tőled. Mi épp kifosztjuk a fél Oxford Street-et. Gondolom Te is hasonlót tervezel- meglepődtem, milyen vidámnak tűnhetek. Vagy csak én becsülöm túl színészi képességeimet, és már Josie is észrevette, hogy el vagyok kenődve? Nem lényeg, azért nem rontom el a vásárlást, és az örömüket, hogy csendes lennék. Így tovább mosolyogtam.

Emma és Barbiiiiii

[Let's dance...khm...shopping ^^]

Éljen a nyár, éljen a pihenés! Mondanám örömteljesen, csakhogy a mai nap pont egy felhős, esős nap. Részvétem. Körülbelül mint egy gyászos temetésen, olyan egy kissé a város hangulata, pedig csak szemerkél az eső. Patrick és én Londonba jöttünk egy kicsit kikapcsolódni és feltöltődni. Kicsit ki kellett szakadni a megszokott környezetből, bár szívesen maradtam volna Bowen mellett, de ő szinte kitessékelt engem a kastélyból, szó szerint hessegetett, hogy tűnjünk el egy időre. Bár nem kérdeztem rá Patricknél, de éreztem, valamiben sántikál a keresztapám. Remélem, nem valami veszélyes...
Felkeltem, gyorsan lezuhanyoztam, majd felöltöztem, s kettesben költöttük el a reggelit a férfi londoni lakásán. Megkérdezte, lenne-e kedvem elkísérni valahova, de mondtam, én inkább elmennék egy kicsit nézelődni és vásárolgatni. Megbeszéltük, hogy később akkor összefutunk, ő pedig addig elintézi a halaszthatatlan dolgát. Így hát felkerekedtem, s úgy döntöttem, mivel egyedül unalmas vásárolni, keresek hozzá egy megfelelő társat. Eszembe jutott, hogy barátnőm, Barbi errefele lakik, így elmentem és felkerestem a házuknál.
Szegénynek, mikor ajtót nyitott, eléggé nyomott volt a hangulata és el volt kenődve, de ezt próbálta palástolni a meglepettségével, hogy megjelentem náluk. Be szeretett volna hívni, de inkább előadtam neki a tervemet, amire kisebb rábeszélés után sikerült is rávenni.
Jókedvűen ballagtunk a szemerkélő időben, miközben apró-cseprő dolgokról csacsogtunk. Nem akartam faggatni, miért ilyen a hangulata, amilyen, annyira azért már ismertem, hogy tudjam, majd ha akar, ő beszámol a dolgokról.
Az Oxford Streeten a nem éppen ideális időjárás ellenére is csak úgy nyüzsögtek a muglik, élvezettel költögették pénzüket a drágábbnál drágább üzletekben, szinte felelőtlen módon. A legtöbben csak a nagyzolási és felvágási okokból vették meg a márkás ruhákat, hogy megmutassák a társaságban, ahol forognak, bizony ők vagyonosak és bármit megtehetnek. Na, az ilyen típustól kapott el olyan szinten mindig a frász, hogy csak na.
Barbival betértünk egy GUCCI boltba, ahol találtunk magunknak megfelelő holmikat. Nevetve próbáltunk fel egy-két viccesebb darabot, majd jókedvűen, kezünkben a csomagokkal tértünk vissza a járókelők közé. Ekkor egy ismerős integetett nekünk a túloldalról, aki nem volt más, mint Emma, az ötödéves, Miss Tökély hugrabugos csajszi. Nem bántásból mondom ezt, hisz Emma tényleg a megtestesült tökéletesség a maga valójában. A ruhája, a stílusa, a haja...minden egyben van és pont úgy, mint ahogy a nagykönyvben elő van írva. Két puszival köszönt minket, majd afelől érdeklődik, mi járatban vagyunk. Barbi válaszol neki, nem épp a legboldogabb hangulatban, de ezen rögtön finomít is egy mosollyal.
- Szia Emma. - köszönök én is neki mosolyogva. - Ahogy Barbi mondja. Kegyetlen fosztogatásba kezdtünk. - jegyzem meg kedélyesen. - Nem is reméltem, hogy pont ezen a részen fogunk ismerősbe botlani, de örülök neked. Hogy telik a nyarad? - kérdezem tőle, miközben megpróbálok arrébb lépni egy igazán termetes és pocakos mugli útjából, mielőtt a tekintélyével még el találna sodorn

[wíííí… shopping!]

Nagyon örültem griffendéles barátnőim felbukkanásának. Legalább nem egyedül kell végigkutatnom a boltok rengetegét, és lesz valaki, aki véleményt mond az éppen felpróbált ruciról.
Alaposan végigmérem őket. Barbi, aki farmer gatyóban és hosszú ujjú pulcsiban van, nem éppen valami vidám, ám Josephine-ből csak úgy sugárzik a boldogság. Ez kell nekem, egy kis öröm ebben a szürke világban. Vagyis inkább még több öröm, mert a bevásárlás ígyis csodás hangulatot varázsol. Hogy hasonlót tervezek-e? Naná, miért másképp jönnék ide?
- Oh, én szinte mindig itt vagyok, vagy az Abszol úton, de ott Madame Malkin a tegnap kijelentette, hogy nem csinál nekem rózsaszín talárt, hiába kérlelem, szóval oda egy darabig nem megyek, a plázában meg még ennél is többen vannak. Ezért vagyok most itt. – felelek Barbi kérdésére, majd mosolyogva hallgatom végig Josie-t. – Jaj, de cuki vagy, hol máshol futnánk össze, ha nem itt, London egyik legszupibb utcájában? Ahol mindenféle jó holmit megkapsz. Converse, Gucci, DC, amit csak akarsz. – csacsogom vidáman. A nyaram? Teljesen eseménytelen volt. Eddig legalábbis. – Hát eddig egyhangú volt, ám ahogy látom, neked Barbi nem éppen. Ahogy elnézem nem vagy túl jó hangulatban. Mi a baj? – kérdezek rá, a már mindkettőnk számára nyilvánvaló tényre. Arra, hogy Babara eléggé el van kenődve, s ahogy látom sem Josie sem én nem tudjuk, miért, így hát biztosan érdekes téma lesz ez is.
Bárcsak fel tudnám vidítani. Gondolkozzunk csak! Én mit szoktam csinálni, ha szomorú vagyok? Vásárolni. Ez az! Ahogy elnézem, a csajoknak nem ez volt az első kifosztott butikjuk, de Barbiera nézve nem volt eléggé hatékony a vásárlás. Igaz, az csak nagy mennyiségben jó, ezt garantálom.
- Gyertek, menjünk be da! Tök szupi cipőket láttam a kirakatban! – mutatok ujjammal az előbbi üzletre, hova az imént szándékoztam betérni. Nem túl szerencsés ujjal mutogatni egy tömött utcában, igen erre már magamtól s rájöttem, mikor ujjammal fejen böktem egy csúnyácska kislányt.

Emma   &   Jose
_____________________________________________

Jó volt látni Emmát. Em mindig sugárzott. A kedve, hangulata, tökéletessége mindenkire kihat pozitív módon. Szélesen elmosolyodtam az egyik mondatán:" Madame Malkin a tegnap kijelentette, hogy nem csinál nekem rózsaszín talárt, hiába kérlelem, szóval oda egy darabig nem megyek". Igen, valószínű érdekes lenne Emma a sok fekete taláros között rikító pinkben. A gondolatra elmosolyodtam. Mesélni valója közben, lopva Josiera mosolyogtam, mutatva hogy semmit nem változott Emma. Ugyanaz az az édes, szeretni való lányka, akit ismerünk.
Nevem hallatán összerezzentem. Túlbecsültem színészi tudásom. Tehát ordít rólam, hogy nyomott hangulatban vagyok. Nem tehetek róla, az egész nyaram ilyen. Igazuk van a nem kimondott szavaikkal. Nem szabad elrontanom a vásárlás örömét azzal hogy durcizok. Legalább az Ő napjukat ne rontsam el.
- Mi a baj?- kérdezett rá konkrétan. Tudatlanul is elmém előkaparta az emlékeket, amit már hetek óta próbáltam elásni elmém titkos zugaiba. Ismét összerezzentem. Mivel megbízok bennük, és nagyon jó barátnak tartom őket elmondom nekik mi történt velem. Már nagyon kikívánkozik belőlem, jó lesz végre kimondani gondolataimat. De nem itt az Oxford Street közepén, amúgy is megéheztem. Próbálom rávenni a csajokat, üljünk be egy kávézóba.
- Öhm...Rendben, nektek elmondom azt amit senkinek nem mondtam el még. Csak ne itt. Túl sok a kíváncsi tekintet. Nincs kedvetek beülni egy kávézóba? Olyasmi mint náluk a Három Seprű csak tisztább Amúgy is éhen halok, csak árulnak valami ehetőt- néztem rájuk kérlelő tekintettel. Nem tudtam befejezni a reggelimet, mert Josie rám tört. Remélem beegyeznek. Mosolyogva fordultam hozzájuk- Utána is bemehetünk miattam abba a szuper cipőboltba. Nem bánjátok?- kérdeztem. Remélem nem tartanak bunkónak, csak túltengenek az emlékek, amiket már muszáj valakinek elmondanom.

Emma és Barbiiiiii

[coffee ]

Emma mint mindig, sugárzott és kicsattant a vidámságtól, szóval hasonló jó hangulatban leledződött, mint én, aminek kimondottan örültem. Talán a kettőnk vidámsága képes lesz valahogy feldobni Barbink kedvét, ami láthatólag a béka feneke alatt van valahol jó húsz méter mélységben. Na igen, hiába is próbálta titkolni, már az első pillanatban észrevettem, valami nem stimmel, de nem szabad faggatni az embereket, majd elmondják maguktól, mi nyomja a lelküket.
Hozzá hasonlóan én is megmosolyogtam Emma meséjét, hogy mi történt vele Madame Malkinnál. Nos, azzal a rózsaszín talárral biztos üde folt lett volna az iskolában. Piton idegeit tuti kikezdte volna az a szín.
Kérdésemre azt feleli, hogy eddig elég egyhangú volt sajnálatosan a nyara. Ezekután a mellettem álldogáló Barbihoz fordul, s kerek-perec nekiszegezi a kérdést, amin ő kissé ledöbben. Na igen, most esett le neki az a bizonyos, hogy hiába próbálta palástolni az érzelmeit, nem sikerült a legtökéletesebbre. Bátorítóan rámosolygok barátnőmre, miközben hugrabugos leányzónk igyekszik becsábítani minket egy cipőboltba.
Barbinak erre végre megered a nyelve és megkér minket, menjünk előbb egy kávézóba, ahol kényelmesen beszámolhat a vele történtekről, utána majd mehetünk kifosztani azt a cipősboltot. Én nekem nincs ellenemre a dolog, sőt.
- Részemről rendben van. Én eleve is imádom a mugli kávézókat és a kávékülönlegességeket. - mosolygok rájuk, majd beléjük karolok vidáman, jelezve, hogy mehetünk. - Amúgy...elképzelhető, hogy csatlakozik majd valaki hozzánk negyedikként valamikor a nap folyamán...- pillantottam rájuk sejtelmesen, de egyelőre többet nem árultam el a személy kilétéről.

[kávé?? Fúj ]

Hmm, nem utolsó ötlet a kávézás, bár az én szívem inkább a cipőboltba húz. Nehéz döntés. És mi van akkor, ha elviszik, azt a cuki kis topánkát, onnan a kirakatból, azt már előre kinéztem magamnak. Hát néha áldozatokat kell hozni, szóval velük tartok. Sokkal inkább kíváncsiságom hozta meg a döntést. Nagyon érdekel, hogy mi vagy ki lehet Barbi rosszkedvének okozója. Legalább pletykázunk egyet egy-egy csésze tea mellett. A kávét rühellem, esetleg még a kakaó jöhet, azt is nagyon szeretem.
Ahogy hallom, Jose szereti a kávét, és Barbi sem veti meg, úgyhogy egyedül fogok teázni. No, mindegy.
Vetek még egy fájdalmas pillantást, a tömegen keresztül a cipőbolt felé, majd Jose és Barbi karjaiba karolva megszólalok.
- Na, hát akkor menjünk! – hangom vidáman cseng, arcomon is megjelenik a szokásos mosoly, ám lelkem még mindig szomorú a miatt a cipő miatt.
Furcsán nézhetünk ki. Három csaj, szatyrokkal megrakodva, egymásba karolva sétál a muglik között, az Oxford Streeten. Kíváncsi lennék, hogyan festünk. A leginkább az érdekel, hogy hajam még mindig úgy áll-e, ahogyan azt nem rég, a tükörben láttam. Nagyon remélem.
Felhúzom orrom, mivel úgy érzem, mintha valami rácsöppent volna. Talán esni kezd vagy mi? Még egy csepp a kezemre, majd még egy és még egy és még több. Már nincs messze a kiszemelt kávézó. Tízlépésnyire, kábé. Gyorsabba veszem a tempót, nem akarok elázni. Beleremegek a gondolatba, majd kezeimet kibontom a csajok kezei közül és nekirontok a bejárati ajtónak. Nem áll szándékomban sem leizzadni, sem pedig túl sokat mutatni felsőtestemből, így csak szolidan, kabátom felső öt gombját pattintom ki, majd szememmel gyorsan végigpásztázom a helységet. Nincsenek valami sokan. Csupán pár mugli és kész.
Megindulok az egyik félreeső boksz felé, esernyőmet az asztalra dobom és beülök az ablak mellé. Így legalább észreveszem, ha egy helyes pasi elsétál az ablak előtt.
A megszokott mosollyal intek egyet a lányoknak, és tekintetem ismét a külvilág felé fordítom, fiatal srácok után kutatva.

Emma   &   Jose
_____________________________________________

Nagy örömömre beleegyeztek a kávézásba. Kicsit azért félek, majd mit gondolnak rólam... Olyan szörnyen viselkedtem a nyáron, elüldöztem a barátaimat magam mellől.
Egy hangtalan sóhaj
Félek, hogy azt gondolják majd rólam, amit én magamról. Rettegek, hogy elítélnek viselkedésem, hibáim miatt... De muszáj lesz elmondanom nekik. Talán jót tesz majd, ha valakinek elmondhatom. Szívből remélem nem gondolnak majd egy szörnyetegnek...
Csodás...Már megint én fogom elrontani a hangulatot, jókedvet a viselkedésemmel. El se kellett volna jönnöm. Sokkal jobb lett volna, ha Josie Emmával vásárolgat, vidáman telne a napjuk, nekem pedig maradna a szokásos otthoni szomorkodás, mászkálás. Elcsesztem egy remek délelőttöt számukra.

Josie könnyen beleegyezett, örömömre egy ízlésünk van, rajongunk a mugli kávéért. Emma kicsit húzogatta a száját, de végül Ő is belement. Nem gond, remélem majd felderíti majd a bolt, amit mutatni szeretnék neki. Múltkor találtam. Rengeteg szép cuccal, és nem is drágák, bár ez sosem jelentett gondot Emmának.
Emma könnyedén belémkarol, s húzni kezd a bistro felé. Oldalra sandítva láttam hogy Josiet is fogjul ejtette.
CSEPP
CSEPP
CSEPP
Esik. Már megint. Emma behúzott, minket egy kellemes kis helységbe. Átlagos hely, tele van muglikkal. Végül helyet foglaltunk egy boxban. Em azonnal jelzett, hogy talált egy hímnemű egyedet. Kisandítok az ablaküvegen, s kinyilvánítom a véleményem- Csini- néztem cinkos mosollyal barátnőimre. Arcom újra befelhősödött. Előjött az emlék, gyoran elhessegettem a gondolatot, s kibújtam a kabátomból. Felakasztottam egy közeli fogasra.
Meg jött a pincérnő, hogy felvegye a rendelésünket.
- Jó napot! Én egy cappucino-t kérek tejszínhabbal.- majd kérdőn barátnőim felé sandítok, hogy Ők mit kívánnak.

Emma és Barbiiiiii

[eső, kávé, pasik ]

Kicsit furcsán érzem magam a két lány mellett. Emmának láthatólag nehézségeket okoz, vajon mi legyen előbb: a kávézó vagy pedig a cipőbolt, ami felé csillogó szemekkel sandított. Szinte látom magam előtt, ahogy hol az egyik, hol a másik „oldal” kerekedik felül benne, de végül győz a kíváncsisága és a kávézást választja. Barbinak pedig elég bűntudatos az arca, szerintem úgy érzi, elrontja majd a hangulatot, de sokkal jobb lesz neki utána, ha kibeszéli magából a gondokat. Nekem is sokat szokott ez segíteni, főleg, ha olyannak számolhatok be a velem történt eseményekről, akit valóban érdekel, mi van velem, mi nyomja a lelkem.
Szépen-lassan elkezdünk a kiszemelt bistro felé ballagni, mikor hirtelen először apró cseppekben, majd egyre nagyobbakban újra rákezd az eső a környezet eláztatására. Fintorgok egy sort, Emma pedig amilyen gyorsan csak lehet, beviharzik a helyiségbe. Magamban kuncogok, hogy biztos féltette a haját, de Emm már csak ilyen, őt így szeretjük. Barbival egyszerre léptünk be, s ahhoz a boxhoz sétáltunk, amit hugrás barátnőnk már elfoglalt, s ott kényelembe helyezte magát. Alig akasztottam fel a kabátomat, s ültem le Emma mellé az asztalhoz, máris megjelent egy kedves pincérnő, hogy felvegye a rendelésünket. Barbi egy capuccino-t kért tejszínhabbal, én még egy darabig fürkésztem a kávés lapot a sok ínyencség között válogatva, s csak utána fordultam felé.
- Én egy cafe latte-t kérnék szépen. - mosolyogtam rá, s így már csak Emma itala volt hátra. Ő láthatóan el volt foglalva a pasik nézelődésével, szóval finoman megböktem, hogy egy pillanatra idefigyeljen.
Ha leadta ő is a rendelést és a pincérnő arrébb sétált, akkor Barbihoz fordulok, s felteszem neki azt a bizonyos kérdést...illetve nem is kérdés ez, csupán érdeklődés.
- Hát...akkor mesélj, mi történt veled, ami ennyire nyomaszt? - néztem rá kedvesen, s reménykedtem benne, hogy annyira nem komoly a dolog, de valahol belül éreztem, hogy bizony, igenis ez az ez. Elég komoly.

[Egy kis pletyka…wííí ]

Odakint muglik szaladgálnak fel és alá. Vannak, kik esernyővel kezükbe igyekeznek megóvni magukat a hideg eső elől, vannak, kik fejvesztve rohannak menedéket keresvén, és bizony vannak olyanok is, akik fittyet hányva a cseppekre, nyugodtan sétálnak, mintha egy szokványos, verőfényes nyári napon tennék ugyanezt. Én biztosan nem tudnám ezt csinálni. Teljesen tönkremenne a hajam, mire az utca egyik végéből a másikba érnék. Éppen ezért van nálam, cuki kis kék esernyőm, melyet a biztonság kedvéért szinte egész héten magammal hordtam, s mely most az asztal legszélén fekszik, egyelőre kibontatlanul, s száraz minőségben.
Barbi megjegyzésére csupán zavartan bólintok eget, és mosolygok egyet, mintha kötelező lenne. Talán látszik, hogy erőltetett, de az elkövetkezendő percekben még jó pár ilyen bájvigyort fognak látni tőlem, így kezdhetnek hozzászokni.

Formás hátsómmal elfoglalom helyem és az érkező pincérnőre tekintek, ki eléggé gusztustalan felszolgáló ruhában feszített. Soha, de soha nem vennék fel ilyen csipkés, habos-babos ruhakölteményt. Ha egyáltalán ezt a förmedvényt lehet ezzel a jelzővel illetni. Nem hinném.
Szokásos vigyorral felnézek rá és a csajok után én is leadom a rendelést.
- Én egy ribizlis teát kérek fahéjjal és mellé csokival. – adom le a rendelést vidáman, majd az öreglány fanyar arckifejezésére fittyet hányva a lányok felé fordulok, hogy megmagyarázzam – A citromostól pattanásaim lesznek, a bőrgyógyászom a ribizliset javasolta, a fahéjtól pedig szebb lesz a bőröm. – ejtem ki a szavakat, mintha olyan sokat tudnék a dologról, pedig annyira nem, csak amit megtudtam a dokitól, semmi többet. Még jó, hogy anyuék adtak pénzt az ilyen tanácsadásokra, más különben mindenfélét összeennék, és a végén elhíznék.

Jose ébreszt fel révedezésemből és én is a griffendélesre pillantok. A kettő közül a velem szemben ülőre.
- Igen, mesélj. Ki az oka? – kérdem biztosra menve. Így csak egy pasi bánthat meg egy nőt. Semmi kétség, biztosra tudom, ezért kérdeztem így rá.
Lepillantok nadrágomra, majd egy gyors igazítás után az ablak mellett elsuhanó fiatal srácot követem kék íriszeimmel.

Emma   &   Jose
_____________________________________________

Mindenki leadta rendelését. Sajnos azonnal rátértek a témára. Persze, ezért jöttünk be, de titkon reméltem, hogy valahogy kimegy a fejükből. Elég halvány remény volt rá, s nem is felejtették el.
Kelletlenül fészkelődtem egy kicsit az ülésen, bár jó volna valakinek elmondani mindent ami nyomaszt. Már most tudtam, hogy sírni fogok, ami nem fog kellemes hatást kelteni...
Vettem egy mély levegőt, s amennyire lassan csak lehet kifújtam. Érdeklődve néztek rám barátnőim. Nem húzhatom tovább az időt...így belekezdtem a mondókámba. De előtte még egy kis levegőt légyszi!
- Nem...nem is tudom hol kezdjem... Rengeteg dolog történt az elmúlt hetekben..és nem a jó esetben. Előre megszeretnélek kérni titeket, hogy ne ítéljetek el. Nem tudom mi történt velem akkor, nem is fogom megérteni soha. Talán a forróság, talán a régen rejtegetett vágy, nem tudom megmondani...- sóhajtok, folytatnom kell, de már szúr a szemem. Visszatartom a könnyimet, nem engedem, hogy lássák a lányok-... szóval. Még a suliban elhívtam a griffendéles Wade-et hozzánk. Az otthonomba, egy kis lazításra. És...Már az első napon, kimentünk a medencéhez, a kertünkbe fürödni- behunytam a szemem. Az emlékek még élénkebben furakodtak agyamba. Meggyorsítottam beszédem- És, és nem tudom, hogyan de, de csók lett belőle, vagy szerelem, vagy nem tudom!- kétségbeestem, újra és újra látom magam előtt amikor otthagy a kertben, összetörve s azóta se jött vissza. A gondolatok filmként peregtek le előttem- Nem tudom hogy volt ,semmit nem tudok! Kilátástalan volt az életem, és nem láttam semmit és senkit magam körül- újabb sóhajjal lenyugtattam magam, s immár könnyezve halkan folytattam- Wade elment... és azóta se jött vissza. Ott hagyott összetörve, és én azóta emésztem magam. Hetekig nem szóltam senkihez, csak gubbasztottam a szobámba a végtelen sírásban fulladozva. De ez nem volt elég...
Pár nappal, héttel később, nem tudom, de átjött James. Tudjátok, ő az egyik legjobb barátom, de az tis elcsesztem. A saját életemet tettem tönkre!- behunytam a szemem és engedtem, hogy a könnyeim patakozzanak. Kiborultam, de még mindig suttogtam.
- Szüleim elutaztak, s alig észleltek valamit is. Még nem jöttek haza, őszinte örömömre. Szóval James... Átjött hozzánk és én... mivel nem voltak otthon ruha nélkül fürödtem a medencénkben...- ezt kiakartam hagyni, de ömlöttek belőlem a keserves szavak- és valahogy James bejutott, mire meglátott. Egymást követték az események..és...és valahogyan olyan furcsa helyzetbe kerültünk- nem folytattam, csak egy kis idő múlva. Már a hangom is remegett- És a legszörnyűbb mindenben hogy én martam el magam mellől őket! Két barátomat kényszerítettem, hogy legyen is valami köztünk! Gyűlölöm magam, és nem bocsájtok meg magamnak soha!- kiborultam- És ti elítéltek? Ugye elítéltek? Van is okotok rá. Szörnyű vagyok. Egy mocsadék- az arcom a kezeimbe temettem s nem is mertem rájuk nézni, féltem mit gondolnak, féltem hogy üvöltve itt hagynak, s nem jelentkeznek többet. Rettegtem- Nem kellett volna lemondanom...csak...
Remegő lélegzettel oldalra nézek, félig lehunyt szemmel, nem mertem a szemükbe nézni.

Emma és Barbiiiiii

[őszinte pillanatok]

Enyhén fáradtan üldögéltem a lányok mellett a kávézóban. Valószínűleg az idő az oka...fognám erre legszívesebben, de nem tehetem, mert nem csak az.
Ahogy mondani szokták, mindenkinek vannak titkai, mindenki szekrényében ott lapul egy csontváz, netalán több. Nos, az enyémben is van. De most nem én vagyok a téma, nem ezért jöttünk ide, hanem, hogy Barbit meghallgassuk és életet leheljünk belé. Egy kis vidámságot és hasonlókat.

Közben Emma is leadta a rendelését, majd csicseregve mesélte nekünk, miért is ez lett a választása. Hihetetlen egy csajszi, állandóan pörög, odafigyel magára, másokra. Én ennél visszafogottabb és lassabb vagyok, úgyhogy emelem a poharam előtte. Nevetve fordulok el tőle, mivel ismét a pasikon legelteti szemeit, de ahogy Barbi belevág a mondandójába, ha nehezen is, de elszakad a jóképű hímegyedektől, s pillantását közös barátnőnkre függesztette.

Griffendéles háztársam eleinte fészkelődött a székében, hirtelen mintha kényelmetlenül érezte volna magát ebben a helyzetben. Teljesen meg tudtam őt érteni. Vannak olyan dolgok, amiket még a barátainknak is csak nagy nehézségek árán vagyunk képesek elmondani. Hiába szeretnénk, egyszerűen nem megy. Az ok...az mindenkinél más lehet. Van, aki szeretetből nem mondd el valamit a másiknak, valaki csak kímélni szeretné a hozzá közelállókat...és van olyan dolog, melyet talán azért nem közlünk a barátokkal, mert attól félünk, elítélnek minket miatta; megbélyegeznek és ott hagynak minket összetörve, a saját romjainkon raboskodva.
Bátorítóan megszorítottam Barbi kezét, majd halkan, mosolyogva szóltam hozzá.
- Nyugodj meg. A barátaid vagyunk, jól tudod, hogy nekünk bármit elmondhatsz. - pillantottam rá kedvesen, s reméltem, ez a pár szó megnyugtatja annyira, hogy bele tudjon vágni a beszámolóba.
A számításom bejött, a lányzó vett még egy mély levegőt, s nekiállt elejétől a végéig elmesélni az egész sztorit, mindent, ami vele eddig a napig történt.
Először a Wade-es esetet kezdett bele, azonban alig vágott bele, már folytak is a könnyei. Istenem, szegény Barbi...mennyire össze lehetett törve, miután a háztársunk ott hagyta őt, magányosan, egyedül a falak között. Vajon hány éjszaka telhetett el úgy, hogy ő nem bírt aludni, csupán zokogott, bele egy párnába, miközben a miérteket és a hogyanokat kiabálta a semmibe? Valószínűleg rengeteg. S ezek a napok is csak arra voltak elegek, hogy a fájdalmat ne enyhítsék, hanem még jobban erősítsék. Hisz Wade nem volt mellette, lelécelt; és valakinek a hiánya baromira tud fájni, a lelkedig képes hatolni a fájdalom keserű mérge, amit aztán nehezen tudsz kiirtani magadból. Nem...arra talán csak az az egy ember képes, aki miatt az egész történt. Csak ő hozhat enyhülést a vérző, sajgó sebekre. Sóhajtottam egyet, majd egy zsebkendőt szedtem elő a táskámból és Barbinak adtam, majd hallgattam tovább figyelmesen a „mesét”.
James...őt is jól ismertem, hiszen egy együttesben játszottunk és tudtam arról, hogy Barbival nagyon jó barátok. Ahogy látom, vele is megtörtént a baj. Megcsóváltam a fejem, amire barátnőm talán azt hihette, elítélem őt a dolgok miatt, de ezt megelőzendőn ráemeltem a tekintetem, s félbeszakítottam őt.
- Fejezd be önmagad pocskondiázását, Barbi. - szólaltam meg teljesen nyugodt hangon. - Miért kéne ezért elítélnünk téged? Hm? Mondd meg nekem őszintén. - tártam szét a karjaimat. - Ne ostorozd magadat, mert azzal az égvilágon semmit sem érsz. Wade otthagyott téged, te pedig kiborultál. Ez teljesen érthető, hisz szeretted őt, talán még most is szereted, hiszen a szerelem nem úgy működik, hogy nyomok rajta egy gombot és huss... - illusztráltam egy mozdulattal a gondolatot – Már tova is szállt, kikapcsoltuk. Összetörtél, és arra vágytál, hogy valaki megvigasztaljon téged, valakinek elsírhasd a bánatodat. De szerencsétlenségedre nem voltak ott a szüleid...James pedig rosszkor toppant be. Belementetek valamibe, amibe talán nem kellett volna. - túrtam a hajamba. -  De mindketten játékosként vettetek részt a dologban. Nem lehet egyikőtöket sem hibáztatni. Ami megtörtént, megtörtént, ezen kár rágódni. A legfontosabb most az... - szorítottam meg mindkét kezét – Hogyan tudsz ezen túllépni? Hidd el, Jamest mint barátot vissza fogod kapni, ebben biztos vagyok. Ismerem már annyira. - mosolyogtam rá. - A többi pedig majd elmúlik.
Őszintén szólva saját magamat is sikerült meglepnem ezzel a monológgal. Nem tudom, honnan vettem a szavakat, talán a saját magam dolgai hozták ezt ki belőlem. Igen, ez lehet a megoldás, hiszen én sem voltam teljesen rendben. De nekem volt egy nagy előnyöm Barbival szemben: Dumbledore oktatásának köszönhetően megtanultam elrejteni az érzelmeimet és csak akkor elővenni minden fájdalmam és gyötrelmem, mikor azt senki nem látta. Vagy olyan volt a közelemben, aki előtt megtehettem azt, hogy teljesen kitárulkozom és meztelen lélekkel állhattam előtte.
Elkalandozó gondolataimat sikerült visszarángatnom a kávézóba, s barátnőmre pislantottam, majd Emmára, vajon ő mit szól ehhez az egészhez.

Összeszedem magam, majd legyűrve az ősi ösztönöket, melyek szemeim az utcán sétáló csinos fiúk felé vonzza, Barbi felé fordulok, ám miután mondandójába kezd, rövidesen sírni kezd. Jajj, ne, ez olyan szörnyű. Wade, hogy tehette. Ismertem a fiút, és azt hittem, nem az a fajta, aki csak úgy játszadozik a nőkkel. Úgy látszik tévedtem. Egyedül Barbit sajnálom, akin látszik, hogy szerette, sőt, talán még most is szereti Wadet. Előrenyúlok bal kezemmel, majd gyengéden megfogom barátnőm balját, megszorongatom párszor, hogy érezze, mi mellette állunk. Vagyis valami ilyesmit szeretnék kifejezni ezzel a gesztussal. Remélem sikerül.
   Nem nézek rá. Ez nem azért van, mert talán bűntudatom lenne, vagy olyan csúnya, hogy nem merek odanézni, nem, hanem már magam is a sírás határán állok. Mindig is olyan voltam, hogy ha egy szerettem elsírta magát körülöttem, akkor általában én is, most meg, hogy ilyen szomorú történetet mesél közben. Nem sok hiányzik, hogy az én könnyeim is megmossák a szemem, a tökéletes sminktől, melyet még reggel kentem magamra.
   Mikor a Jameses történethez ér, már elkésett, megvolt az első csepp, az első könnycsepp, ami elhagyta szemem, s most égetően csúszik le kerek arcomon, hogy végül elérje az állam, majd lecsöppenjen, s végül feledésbe merüljön, majd utána megy a következő és valószínűleg azt is követni fogja egy. James Wolf. Ismerem a fiút, igaz, őt ki ne ismerné, de beszélni még nem beszéltem vele. Nagyon jó fej srácnak tűnik, és sok barátja van, bár szerintem semmi különleges sincs benne, nem tudom, mit esznek rajta a lányok. Mindegy, most nem az a lényeg, hogy én mit gondolok Jamesről, hanem, hogy valahogy megnyugtassuk Barbit, hogy nem ítéljük el, s Jose már el is kezdte.
   
   Josera fordítom tekintetem, aki a lehető legjobb szavakkal próbálja nyugtatni a lányt, majd visszanézek Barbira és miután Josephine befejezte mondandóját, rajtam a sor.
- Ajj, Barbi, már, hogy a fenébe ítélhetnénk el? Hiszen a barátnőnk vagy! És mi is voltunk már hasonló helyzetekben, és olyankor ki vigasztalt meg, kinek a vállán sírhattuk ki magunkat és ki nyugtatott meg? Na, ki? Te, igen te, és te akkor nem ítéltél el bennünket, mondd, miért tennénk? A pasik azok pasik, mind egytől egyig egy érzéketlen disznó. Nyugi, Wade elment, majd elfelejted, James pedig, ahogyan Jose mondta, egész biztosan belenyugszik a dologba és újra barátok lesztek. Nem a te hibád, te nem tehetsz semmiről, különben is, ha a fiúk nem szerették volna, akkor tiltakoztak volna, én viszont úgy vettem ki a szavaidból, hogy nem éppen ezt tették. – remélem nem mondtam semmi rosszat, s sikerül lassacskán eloszlatni Barbara kételyeit.

Borzalmas lehet most neki, tudom, hogy az, hiszen én is voltam már hasonló helyzetben. Egyszerűen mindig a történtekre gondolsz és akármivel is próbálkozol, nem tudod elfelejteni, belenyugodni a dolgokba, pedig nagyon nehéz, utána már minden más lesz és te sem leszel ugyanaz.

Emma   &   Jose
_____________________________________________

Nem, és nem! Miért ilyen megértőek?! Miért nem ordítanak rám, hogy mit képzelek magamról?! Miért nem haragszanak?! Miért nem öntenek arcot és hagynak itt, mit aki megérdemli?! Nem értik, de miért is várom, hogy megértsék, én magam sem értem magam.
Az eseménynek óta sok nap, hét telt el, de nem minden napom telt önmarcangolással. Jól gondolhatják, a legtöbb időm erre ment rá, de nem csak ezzel foglalatoskodtam. Nem egyszer gondolkoztam el akár órákat is, hogy mi értelme mind ennek? Milyen könnyű lenne elaludni örökre, a puha ágyban, és könnyűnek lenni, minden megoldódna. Sokat gondolkodtam még, talán mégis fel kéne állni. De nem találtam olyan embert akiért érdemes lenne, nem gondolkoztam tisztán, és könnyebb volt visszaesni a depresszióba, a párnák közé süllyedni és halkan könnyezni. Sokkal értelmesebbnek tűnt, mint élni. Mert úgy érzem, mondhatom magamról, hogy úgy viselkedtem, mint egy élőhulla, alig ettem, és csak járkáltam összevissza a lakásban, hacsak nem fogott el a dühroham. Nem egy vázát vágtam falhoz, vagy párnát téptem szét, törtem zúztam. Miután lenyugodtam persze mindent helyreraktam, és folytattam ott, ahol abbahagytam. Lehet meg is őrültem, nem tudom, mert ez nem normális viselkedés, de ez mind-mind nem érdekelt. Mintha kitépték volna a szívem egy kis részét, és most a darabka helyén egy tátongó lyuk áll, ami minden rosszat magába szív.

- Köszönöm- hallhatatlanul motyogom az egyszerű kis szócskát.
Letöröltem könnyeimet, s biztatóan a lányokra mosolyogtam. Nagyokat pislogtam, Emma sír.
- Ö... Em, bocsi, ha olyat mondtam ami... nem tudom... jól vagy, vagy mi a baj?- elképzelni se tudtam miért könnyezhet, lehet neki is vannak problémái, csak én önzően csak magammal foglalkozok? Persze, hogy vannak problémái, mindenkinek vannak, főleg ezekben az időkben.

Egy kicsit elgondolkoztam a hallottakon, igazuk volt, de nem akartam beismerni. "Nyugi, Wade elment, majd elfelejted...", Jose meg sem említi. Igen, mert ők is úgy gondolják, hogy nincs remény, hogy visszajönne, legbelül én is tudom, de valahogy próbáltam magam áltatni, Wade egy reggelen becsönget, és elmondja, hogy tévedett, és szeret, és vissza akar jönni, vagy, hogy ez az egész csak egy átverés volt, és csak viccelt. Nem fog bekövetkezni, ezt én is tudom, csak nem vallom be magamnak, menekülök a tény elől, ami már hetek óta üldöz, de remélem, utol fog érni, és akkor vége lesz ennek a tébolynak végre.

Ránézek az asztalon álló csészére, amit érintetlenül hagytam. Nem is fogok hozzányúlni, eltolom magam elől, s hátra dőlök a boxban. Nagyot sóhajtok, és végül elmosolyodok.
- Van valami leárazás, abban a szuper cipőboltban?