Oxford Street

Oliveer. ^^

London, Oxford Street ..
Hiába, hogy Arleth Gresham aranyvérű boszorkánynövendék, a divatnak még ő sem tud ellenállni. És mivel itt vannak a legmárkásabb cuccok, hát meg kellett látogassa ezt a helyet ismét.
A tegnapi vacsora különleges módon nem fulladt egymás elátkozásába, és pálcát sem kellett rántani, meg Arleth sem állt fel az asztaltól vacsora közben, persze, meg volt az oka arra is. Jól tudta, hogy apja jutalmazni fogja, ha kibír egy vacsorát morgás és szitkozódás nélkül, így végig hallgatott és türte anyja szidalmait. Bár többször érezte úgy, hogy betelt a pohár, de kibírta, mondjuk igaz, hogy nem a türelméről híres. Meg is lett a várva várt jutalom – vacsora után apja meglátogatta Őt a szobájában, és megemelte a zsebpénzt, amit a lány ma reggel kapott ki.
Minden hónapban egyszer legalább elindul egy ilyen vásárlásra, így most sem tett másként. Egyedül, magányosan, mint mindig. Mugli pénzzel kell itt fizetni, igen, de apja ezt is el tudja érni, elvégre híres halálfaló.
Halvány szürke, szokásos, térden felüli, pánt nélküli ruha, hisz neki ezek a kedvencei. Fekete magassarkú, és karján egy hatalmas, szintén fekete táska. Útközben áldotta az eget, amiért itt nem macskaköves az út, mint az Abszol úton, ahol már egyszer kifordult a sarka. Szőke tincsei összecsattolva, de azért meg – meglibbenti a szél őket. Kezében már ott libeg egy csomag – bár azt nem vásárolta, azt csak oda kell adnia valakinek.
Pár perc múlva befordult egy hatalmas butikba, egy fekete egyenruhás férfihoz ment, akinek odaadta a tasakot, majd se szó, se beszéd, kisétált a butikból. Apja bízta meg erre, ugyebár, cserébe a zsebpénzért. Ennyit megér.
Aztán ismét besétált egy plázába, ami hatalmas volt. Miután jócskán bevásárolt, szatyrokkal a kezében beült egy kávézóba, és rendelt egy tejszínes kappucsinót. Miközben várta kávéját, azon töprengett, hogy vajon hol járhat most a híres Harry Potter – most, hogy az, aki a legjobban védte, meghalt.

[Nem kéne valakinek segíteni a sok ruha cipelésében?]

Nyár. Hőség, mindenki nekivetkőzve, szoknyák, topok, sortok, izompólók, papucsok, szandálok. Sokan megfordulnak Oliver után, hiszen ki az az elmebeteg, aki gatya rohasztó melegben sálban mászkál? Hát persze, hogy ő. Bár rajta is egy rövid gatya, és izompóló volt, de még így is feltűnést keltett. Már az évek alatt megszokta, hogy mindenki megbámulja, főleg amikor nyári vagy tavaszi hónapokban járnak, és eléggé feltűnőek a színes sáljai. Mi mást is keresne egyáltalán az Oxford Street-en? Gazdag mugli-negyed, Gucci, Victoria's Secret, minden, ami egy visító tinilánynak kell, akinek apuci tudja töltögetni az aranyozott pénztárcáját. Mégis mit keresne itt, egy tizenöt éves sárvérű varázsló, aki London albérletinek egy tetőlakásában él a szüleivel? Hát sálakat. Főleg az, aki rajong értük, nem szokott költekezni, főleg, nem olyan helyeken, mint a plaza, de a sálakért mindent.
Sose értette, mire is jó a tinédzser lányoknak, hogy egy halom cuccal mászkálnak, egyik boltról a másikra, és közben olyan ruhákat, ékszereket, cipőket vesznek, amit egyszeri hordás után a kukába landolnak, és az a sajnálatos, hogy vannak ilyen korabeli srácok is, borzalom. Épp az imént sétált el mellette, egy napszemüveges, legdrágább ruhákba felöltöztetett ficsúr, aki apuci bankkártyáját ráncigálva rohangált, hogy még a saját lábait nem tudta egymás elé tenni a temérdek zacskók, és táskáktól. Brrr...
Egy dolog miatt érdemes plázákba járni. A csajok. Bár ezek mind elkényeztetett libák, még is kellemes élményt nyújtanak, ahogy a sok szatyortól botladozva a magassarkújukban, amiben még járni sem tudnak, próbálnak előrébb haladni a következő bolt felé. De koncentráljunk a fő dologra: sál.
Gyűlöli. Az összes boltban az arcokról ordított az a bizonyos mondat: "Ez meg mit keres itt? Húsz dollárért semmit nem fog itt kapni." Hát igen, nem a leggazdagabb, de attól még nem kell mindenkit lenézni, aki nem olyan elkényeztetett, mint ők. De végül csak megtalálta leárazva álmai sálját. Nem volt olcsó, de ez minden pénzt megér, kicserélné, de most az út közepén nem öltözhet át. Beül egy kávézóba, ott gond nélkül átkötheti magán a mostani keki sálját, az újonnan vásároltakra.
A legközelebbi kávézóba belöki magát, ami természetesen full tele van, csakis idegenek mellett vannak helyek. Szuper... Imádja, amikor egy hatalmas boxba beül egy nyamvadt ember, no nem baj. Körülnéz, bárpult is tele van, így eldönti beül valaki mellé, túl lusta ahhoz, hogy most átmenjen egy másik kávézóba. Kiszúrja az egyetlen fiatal lányt az asztalok között, és nocsak, még ismerős is. Évfolyamtársa, és milyen meglepő, tele van cuccokkal. Igen, Arleth mindig is abba a kategóriába tartozott, amit Oliver gyűlölt, apuci pici lánya. Megcélozza az asztalt, és leül pontosan szembe a lánnyal, a táskáját, amiben az új sálja pihent, az asztalra helyezi, és fülig érő vigyorral néz Arleth szemébe.
- Nem kéne valakinek segíteni a sok ruha cipelésében?- várta, hogy Arleth besétáljon a csapdába, és higgye azt, hogy épp egy szőke herceg kínál segítséget neki, és csak azután folytatja- Majd legközelebb kérd meg apucit, hogy fizessen egy csicskást is- a legtermészetesebb mosollyal beszélt, mintha csak azt kérdezte volna, hány óra van. Sose kerülte el a figyelmét a lány szépsége, de attól még ugyanolyan, mint a többi. Tejfölszőke haja kifésülten omlott gömbölyű vállaira, bár kicsit lapos volt, megadta a módját, hogy a férfiembernek a szemei máshova kalandozzanak. Gyakran mutogatta hosszú lábait, ezzel magára vonva a legtöbb hímnemű figyelmét. Formás combjai voltak, íves vádlija, vékony bokája, és az érzéki, szemérmetlenül rövid, szoknyának alig nevezhető ruhacafat takarta a lényeget. Megindítja a férfiak fantáziáját. Kék szemek, átható pillantás, dús szempillák, porcelánszerű arc, túlontúl tökéletes, veszélyesen tökéletes. Az ilyenek mögött mind gonoszság lakozik, ravaszság, vagy hatalmas sötétség...
Ilyenkor mindig elgondolkozik. Megéri? Jó ez neki? Már így is aggasztotta Wendy eltűnése és ez már csak púp lenne a hátán. Mert a csaj tuti, nem szállt volna le róla. Hirtelen lehervadt arcáról a mosoly, és elhúzta a száját.
- Hát kedves Szőkeség... - kezdett bele ártatlan képpel - Venni akarok még egy-két dolgot, és a következő epres shakeemet is el kell fogyasztanom, szóval... - mint valami meleg. - Puszipás! - játszotta el a szőke nőkről kialakított sztereotípiát, túl gesztikulálva.
Azzal fellökte magát a székről, és elsietett, hogy megvegye az utolsó epres shakejét és végre ledőlhessen otthon aludni egy jót.

v é g e