Jövőképek

zene:ID- Beliver



’mert különös kötelességünk, hogy segítsük azokat,
akiknek a legtöbbet használhatunk.'

~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~
A hozzászólás nyomokban trágár kifejezéseket tartalmazhat!

– Ha végeztetek a komolyember ügyekkel, akkor én kikísérem Montregot az épületből…
Mi van már itt? Nem találok ki egyedül szerintük? Nem vagyok ötéves... és amúgy is minden üveg... átlátni az utcára, csesszék meg!
Magamba dohogva pillantok Elliotra, amolyan, nem vagyok már dedós és nincs szükségem egy apára jelzésértékkel. Pláne nem egy ferdeszemű apára. Persze ez is olyan mellékes dolog mint minden, mert valószínűnek tartom hogy Nat fennakad a komolyember szövegen és már nem is érdekli hogy engem egy pisis ötévesként kezelnek. Mondhatnám, hogy ó igazán nem kell a segítség kösz, végtére is csak szerintem a fél kiadó állna rendelkezésemre a kiengedés terén az itt dolgozó nők közül (habár megeshet, hogy épp nem engednének ki hanem bezárnának egy ehhez kísértetiesen hasonló üvegkalitkába és inkább a rabszolgájukként kezelnének), de inkább lenyelem a magamban szarkasztikusan csengő gondolatot.
– Clem mióta ambíciózus?
A folyosón miután Natot magára hagytuk a nagykockában lévő kiskockájában meglepő fordulatként ér Elliot kérdése.
- Mikor volt nem az? - félig színlelt meglepettséggel kérdezek vissza. Néha az az érzésem O'Mara egy teljesen másik Clem Bans-ről beszél. Már a csók esete is megdöbbentően más volt, de azt még betudható annak, hogy ők másképp élték meg. Az elmondott dolgok alapján Napsugár talán nem is épp pozitívan így eléggé érthet,ő ha nem úgy viszonyult hozzá, mint hozzám. (Még jó! Cöh!) Na de a viselkedési minta.. na azért egész más kérdés. Fura hogy Elliotnak nem tűnt fel mennyire határozott ő a maga csöndes módján... Pedig nem tűnt rossz emberismerőnek.
– Ne érts félre, nagyon csinos lány… de nem valami határozott…
Nem tehetek róla, de ahogy kiejti a szavakat hangosan röhögök fel. Hitetlenkedve csóválom a fejem miközben az íróasztalok mögött a női tekintetek követnek és halk sóhajjal jutalmazzák az Elliot által kicsalt nevetésem. Fel sem tűnik mindez. 
- Hihetetlen! Ugyanarról a lányról beszélünk mi? Clem nem határozott? Hát úgy kiosztott engem legutóbb, hogy azt egy férfi is megirigyelhetné. Nagyon ragaszkodik a Prófétához...
Az utolsó mondatomba, melyet nyitva is hagyok eltűnődőn, érződik hogy nincs ínyemre a tényközlés. Eltöprengek azon, vajon hogyan is fogja fogadni a Kalamáris lehetőségét és vajon én mindezt hogy is fogom tálalni neki? Érzem a vesztem az az igazság, de ugyanakkor csakis így tiszta a lelkiismeretem. Én megtettem mindent érte és a jövőéért. Immár rajta áll hogyan fuserálja el.
- Egy ilyen visszafogott teremtésnek nagy lehetőség lehet itt dolgozni, azt hiszem…  Fogalmam sincs, hogy mennyire számít ez a kiadó menőnek. De Nat gazdag, szóval gondolom az…
- És akkor már remek is? Bár bocs Elliot, de én is gazdag vagyok mégsem garancia ez semmire. Bár... - körbepillantok színpadiasan és egy kacsintást küldök az egyik gyors-gépelő lány felé, aki rajtam felejti a tekintetét. - ... meg kell hagyni nem tűnik rossz helynek.
Elvigyorodom mire a barna hajú bájos arcú lányka elpirul. Pillantásom Elliotra siklik és tudom, itt a búcsú ideje. Kissé feszengek, mert fogalmam sincs mit mondjak és azt is hogy. Ráadásul így, közönséggel a nyakamon.
- Nos, nagyon köszönöm a segítséged. Tényleg sokat jelent ez nekem. - félszeg, barátias mosoly kúszik arcomra a kezdeti komorság után. - Az meg pláne hogy kivételesen valóban segítettél, nem pedig a tulajdonomra pályáztál rá.
Nem tudom megállni, de muszáj a csokornyakkendős esetre utalnom.
- Ritka az ilyen jó barát, mint te! - közlöm lehalkított hangon. - Még ha kissé kólafoltos lettem is.
Igyekszem ugyan elviccelni a szavaim súlyát, de tudom ez nemcsak nekem jelent sokat így kimondva, hanem a másiknak is. Hisz elég belegondolni mennyire kaotikus volt a kapcsolatunk már a legelején.... és mintha azóta ezer év telt volna el, pedig csak pár röpke hónapról beszélünk mindössze...!
- Ezt nem felejtem el neked! - nyújtom felé a kezem kézfogásra és egyben búcsúzásra invitálva. Nem is emlékszem valaha váltam-el el tőle így... 
Most már kiérdemelte. Maximálisan.

[MATHIAS]

JÖVŐKÉPEK

[viselet]

MATHIAS

 

Nem, Montrego, valószínűleg nem ugyanarról a Clementine Banks-ről beszélünk. A gondolatra megint kicsit felhorkantam. Végül is, hogy is lehetne ugyanaz az a lány, miután a csókomtól teljesen kivirágzott? Hát igen, Elliot O’Mara csókos ajkainak érintése sok mindent kihoz a nőkből… nem is csoda, hogy ezután felfigyelt Montrego Clemre.
— Nos, nagyon köszönöm a segítséged. Tényleg sokat jelent ez nekem.
A bárgyú mosolya sem térített magamhoz hirtelen. Annyira lefoglaltak a gondolataim és annak kicsit sem ütős csóknak az emléke, hogy azt sem tudtam, hol vagyok. Vigyorogva nyitottam beszédre a számat.
– Nagyon szívesen. Bármikor elő… – Hirtelen haraptam el a mondatot. Eddigre tudatosult bennem, hogy nagyjából ez lett volna a folytatás: előkészítek neked csajokat. Csak egy szavadba kerül, haver!
Megráztam a fejemet, mint egy jelezve magamnak: már nem a gondolataim kis elzárt világában vagyok.
–  Az meg pláne hogy kivételesen valóban segítettél, nem pedig a tulajdonomra pályáztál rá.
Na ez a mondat térített aztán végképp magamhoz és már elfelejtettem röhögni is azon, hogy Clementine-t előbb csókoltam meg én, mint Adonisz. Ez a gondolat ugyanis kétségtelenül felvillanyozta az elmúlt tíz percemet. Végülis, lehet, hogy Montregoval barátok vagyunk, de az ilyen gondolatokért igazán nem hibáztathat. Némi gúnyolódás nekem is jár, mint neki az ostoba csokornyakkendői miatt – amik nem mellesleg még mindig remekül állnak rajtam.
– Ritka az ilyen jó barát, mint te! Mégha kissé kólafoltos is lettem.
Elfogadtam a felém nyújtott kezét. Erősen megszorítottam.
– Majd a kulcsod kapcsán hamarosan jelentkezem… – mondtam amolyan bénácska búcsúzásként. – Csókoltatom Clemet!
Kacsintottam rá játékosan, aztán – még mielőtt bevert volna egyet – gyorsan elindultam vissza, Nat irodájába.
Na, meg volt az idei jó cselekedet – gondoltam. Ezzel félre is söpörtem az eddig túlzottan is rendes Elliotot, hogy előkaparjam a mélyre ásott ördögi arcomat. Reméltem, hogy megtalálom a megfelelő módját Anson bosszantásának, hogy megkoronázzam ezt a napot.

Köszönöm a játékot!