+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | | |-+  Lestrange-birtok
| | | | | | |-+  Nappali
0 Felhasználó és 2 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Nappali  (Megtekintve 3051 alkalommal)

Bellatrix Black Lestrange
Eltávozott karakter
*****


A Sötétség Asszonya

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2008. 12. 26. - 18:52:29 »
0

Igen, a Nappali...
Naplózva

I'M YOUR DEATH

Bellatrix Black Lestrange
Eltávozott karakter
*****


A Sötétség Asszonya

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2009. 09. 20. - 13:33:07 »
0

dream in darkness, I sleep to die,
Erase the silence, erase my life




Unalmas nap. Fárasztó, idegesítő...
Rodolphus.
Ez mindent megmagyaráz azt hiszem. Mert már megint a vérem szívja. Néha ösztönösen jön a gondolat, vajon élvezi-e. Több mint valószínű, hogy teljes mértékben. De hogy mivel szolgál rá az ember...? Kell különösebb ok is a puszta létezésnél?
Nem. Sosem kellett. És ez az oka mindennek. Annak, hogy szép lassan kezdem egyre jobban és jobban meggyűlölni. Hogy minden iránta érzett halovány érzelem is kihuny belőlem s nem marad ott csak a sötétség, a hideg és a kegyetlen bosszúvágy.
Beatrice-ért.
A világért.
Önmagamért...

Újra felütötte hát lelkemben a keserűség az édes magját, mely mint egy kusza növény, egyre jobban és jobban, erőteljesebben és ellenállhatatlanul növi be agyam kósza gondolatait. S mindezzel párhuzamosan a kedvem egyre sivárabbá válik a pillanat töredékei alatt.
Még a bárpultból kivett whisky sem segít. Még a magány is hangos most. Talán a erősen fellobbanó lángnak a szívemben, amely arra késztet, hogy utánamenjek és ízekre szedjem...
De nem teszem. Csakis egyvalaki miatt.
A Sötét Nagyúr meggyűlölne emiatt. Az ő kegye pedig mindennél többet ér. Mindennél. Még a lányaimnál is. Még Beatrice-nél is.
Mert csak a Nagyúr az, akire mindig, minden körülmények közt számíthattam. Aki segített és oltalmat adott. Aki mellettem állt, s aki mellett én álltam.
Sem Rod sem senki más nem tette ezt meg annak ellenére hogy ő a férjem.
Így hát lenyelem az őrjöngést, noha szívesen üvöltenék mint egy veszett őrült.

Ahogy a másodpercek peregnek fel sem tűnő módon, úgy figyelem a pohár szélén megcsillanó fényt. Egyszerű de tökéletes mivolta elkápráztat, s meglep, de nem csábít el, ahogy az ital egyetlen cseppje sem hoz gyógyírt a fájdalmamra. Nem segít semmi. Semmi.
Ez elkeserít. Maga a tudat, hogy... lényegében egyedül maradtam. Teljesen, ami persze nem igaz így ebben a formában, s mégis.
Fejem oldalra billentem, miközben réveteg tekintettel pillantok ki az ablakon át elterülő tájra. Az otthonra, ami inkább börtön...
Itt viszont megszakad a gondolatmenet. Egyrészt, mert ez olyan dolog, amire s amiről sosem szerettem tűnődni. Méghogy otthon...!
Másrészt viszont, a nyíló ajtó halk zajára összerezzenve elhal minden apró gyökeret vert kósza gondolat, s csak a házimanó rusnya feje marad, amint közli, vendég érkezett.
Ide? Mégis ki? Rodolphus újabb cafkája netán, aki azt képzeli övé a világ?

Nem. Hellsing az. Minő meglepetés... régi rokon.
Oly régi hogy már szinte nem is akarok már rá emlékezni, hogyan s miért az. Okát nem tudnám megmagyarázni, de talán mindez annak tudható be, hogy a váratlan megjelenése váratlan reakciókat szül.
Felállok, s az ablakhoz lépve a visszatükröződésben kisimítok egy tincset az arcomból majd egy újabb korty következik a csöppet sem nőies italból, amely kegyetlen barbársággal égeti végig a nyelőcsövem, de valahogy mindez a fájdalom szinte érezhetetlen marad ahhoz, amit ezeddig kaptam.
Látom, amint a fiatal lány belép. Látom, hiába nem fordulok meg. És látom a különbséget is kettőnk közt. Azt, ahogy ott áll, s ahogy én ott állok. A tükröződés halovány képe mindent elárul. Két alak, s Serpenrosa arca csak félig látszik az enyém mellett.
Ő a fiatal. S én... a rettegett. Akinek akkora tekintélye van, melyet más elképzelni sem bír. De most... most az egyszer szívesen cserélnék ezzel a fiatal lánnyal. Mert... ha tehetném újrakezdeném az életem. Az egészet. De ez lehetetlen. Így a palástolatlan keserűséggel hangomban szegezem neki nyíltan s egyenesen azt a kérdést, mely szinte azonnali választ követel, mint egy szívélyes fogadtatás... de ez épp nem az.
- Mit keresel itt? -

Naplózva

I'M YOUR DEATH

Serpenrosa Hellsing
Eltávozott karakter
*****

Cuki gyógyítóhölgyemény,enyhe szadista beütéssel

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2009. 09. 28. - 23:12:01 »
0

"Abandon all hope, ye who enter here"

Bammm-babammm-babamm-babamm...Egyre hevesebben pulzáló szív hangja hallatszik, legalábbis eme vérmotor gazdája így hallja, érzi. Azt hitte könnyebben fog idejönni, azt hitte egyszerű lesz. Persze ostoba gondolat volt, szinte őrült, ezt is tudta. Ám meg kellett tennie. Ígéret volt, mindig megfogadja magának, soha ne ígérj, de hát hogyan lehet ellenállni, annak a kislánykának? A lelkesen csillogó szemeknek, mégis hűvös tekintetnek. Kis rokon, sajnos nem vér szerinti, nem a szó szoros értelmében, bár ki tudja. S Ő, Serpenrosa, aki eddig rejtőzött a halálfalók elől, nem gyávaságból, csak nem tudta képes lenne e olyan lenni, mint ők. Mint Bellatrix Black Lestrange, az unokanővére. Különös, ám csodálta az idősebb nőt. Hűséges a végsőkig, lojális, engedelmes, kegyelt, sőt talán a legbizalmasabb szolga, sokan őrültnek mondják, pedig egy ilyen pozícióhoz, éles és ravasz elme kell, jó pozícionálás, erre talán még a nagynevű aranyvérű urak sem képesek, sőt, biztos, hogy nem. Mosolyra húzódnak az ajkaim, igen valahol a példaképem, mert vérbeli Mardekáros nő. Olyan, akit leírt a Süveg. Igen, megtiszteltetés, hogy itt lehet, hogy beléphetett a Lestrange birtokra, bár tudja, hogy kizárólag csak a vérségi rokonság miatt léphetett be. Két körözött, veszélyes, őrült halálfaló tanyája. Lehet megbűnhődik a bátorságáért, lehet tapasztalatot nyer. Mégis elpárolgott a félelme. Minden lépésével egyre inkább elmúlnak az érzelmei, nyugalom veszi át a helyét zavargó lelkében. Felnézve a zöld szemek szinte átszúrják a sötétséget. Kísértetkastély, egészen olyan, felsétál a lépcsőkön. Gyászosan koppannak a léptek, beérve egy manó köszönti, fenyegető  a helyszín. Hátrasimítja feketére festett hajszálait. Elég rendezett a külseje, mintha bitófára menne, utolsó útjára készülne, mintha. A manó bevezeti az úrnőjéhez, megállt az ajtó előtt, míg a manó bejelenti. Nem néz körbe, csak az ajtót nézi. *Vajon az cousinom fogadni fog? Hogy beszéljek vele? Hogy szólítsam? Azt hiszem, az etikett szabályait kell tartanom...Rég volt már, hogy utoljára találkozotam Bellatrixxel. Gyönyörű fiatal nő volt, még a nagyapa eltűnése előtt történt, egy bálon. Akkor is elállt tőle a lélegzetem, nem a szépsége, hanem a kisugárzása miatt. Nos, minden esetre, mostmár nincs visszaút. Csak előre léphetek.*
Beléphetek, s lépek is. Megállok, néhány pillanatig nézem csak, még mindig ugyanaz a nő, ám mégiscsak valami más.
-Jóestét Mrs. Lestrange, elnézését kérem, hogy zavarom. Két dologról szeretnék Önnel beszélni. Oliviáról és a skót felföldön lévő Rosier bitrokról. Amennyiben szakítana rám egy kis időt.
A pillantása erőt sugárzó, határozott. Nem akar bajt hozni a fejére, s amíg udvarias és megadja a tiszteletet, talán nem is éri baj, legalábbis így érzi. Figyelmen kívül hagyja az poharat amit tart. Várom a válaszát. Az arcom rezzenéstelen szinte, lélegzetem hangosnak hat. Az arc, amire emlékeztem idősebb lett, s tele van fájdalommal. *A kötelezettségek, a kényszerházasság, nos igen. Ezért örülök, hogy nem nevelkedtem aranyvérűként, illetve az ő lesz a férjed részig nem jutottunk el.
Naplózva

Bellatrix Black Lestrange
Eltávozott karakter
*****


A Sötétség Asszonya

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2009. 09. 30. - 21:04:31 »
0

dream in darkness, I sleep to die,
Erase the silence, erase my life




Tekintetemmel már nem a sziluetteket látom. Nem őt és magam. Nem önmagam. Hanem egy eltorzult valakit, akit nem ismerek fel. Valakit, aki már azt sem tudja kicsoda is és mit akar. Valakit, akit meggyötört az élet. Az élet minden keserű s nehéz kereke végiggördült rajta, a testen s lelken egyaránt.
Múlandó fiatalság. Bolondság. Egyszer mindennek vége úgyis.
Sírni kellene. Zokogni, és átkozódni.
S mintha mindeme gondolatomnak adna hangot a természet, pár csepp eső útnak indul lefelé az égből, hogy az ablakon keresztül aprócska csíkot húzva maga után megmutassa, bizony még ő is gyászol. Ő az élettelen, az élőkkel szemben.

Mély sóhaj tör fel belőlem amint visszatérek a jelenbe, s két apró pislogás keretében megfordulok szembe kuzinommal.
Serpenrosa.
Hellsing.
- Tehát a birtok... -
Bólintok elismerően, hisz már tudom miről van szó. De mégis... mit kell ezen tárgyalni? Igaz ugyan hogy fölmerülhetne bennem az a kérdés, hogy vajon Rod hogy fogadná ha én beleszólok (mint mindig) a vagyonnal kapcsolatos dolgokba, de igazából ebben a szent pillanatban még ez sem érdekel. Talán mindössze a keserű és idegbeteg arckifejezés az, amely eszembe ötlik, amint Rod minderről értesülni fog, ami aprócska bár de halovány fényt csempész az életembe.
De ennyi.

- Mégis mit akar egy magadfajta fiatal lány azon a birtokon? Egyedül? -
Kellő energiával nyomom meg az utolsó szót. Lesajnálón. De a mindebbe az egyetlen szóba belesűrített bánat és keserűség nem Serpenrosa ellen irányul, noha ezt ő nem tudhatja.
Lenne netán valakije? Kizártnak tartom, noha... fiatal és előtte az egész élet.
Még ő bármit megtehet, míg én...
Olivia. Olivia?
- Nem. Erről inkább később. - döntök hirtelen, oly hirtelen hogy még önmagam is meglepem. - … mi dolgod a lányommal? -
Féltem? Nem. Nem jobban mint eddig, mindössze.... nem bízom senkiben. Azok után, amit Rod művelt Beatrice-szal... azok után nem.

Arcomon a nyílt a nyílt érdeklődés halovány sugara olvasható le. Persze égek a kíváncsiságtól, mivel... akárhogy is nézem, Miss Hellsing kész rejtély számomra.
Hogy miért? Mert nem ismerem. Nem ismerem úgy, ahogy kellene.
Vajmi keveset tudok róla, de talán ő is épp így akarja. Pont így. Vagy csak nekem jó így.
Kezemmel intek a lánynak, hogy foglaljon helyet a kényelmes tört-fehér antik szófán, én mindeközben pedig a bárpulthoz lépek, s a vállam fölött hátrapillantva kérdezem.
- Whiskyt? Gint? Vagy netalántán mézbort? -
Ki tudja mit szeret. Ki tudja mit akar. Egy vendég. Még ha rokon is. Vendég. S talán már nem lesz ettől se több se kevesebb.
Naplózva

I'M YOUR DEATH

Serpenrosa Hellsing
Eltávozott karakter
*****

Cuki gyógyítóhölgyemény,enyhe szadista beütéssel

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2009. 10. 23. - 18:00:30 »
0


-Azt hiszem félreértett. Úgy gondoltam, esetleg…-Hirtelen elhallgat, majd engedelmesen bólintva jelzem, hogy rendben a téma későbbre halasztva. *Cöh, ha egyedül is vagyok semmi köze hozzá. Nem fogok belefutni abba a hibába, aminek neki engedelmeskednie kellett.* Kicsit meglep a dolog, azonban, ha a kígyók közt ébredsz, jobb ha gyorsan megtanulsz sziszegni. Serpenrosa fél talán egy kicsit, bár ha őszinte akar lenni magához, jóleső ez a félelem. Mégsem mutat semmit kifelé, szeme is nyugodt csillogású.
-Nos, találkoztam vele és beszélgettünk. Szeretném jobban megismerni.  A Roxfortban találkoztam vele, míg ott dolgoztam. Azt hiszem, az ismerkedési szándék közös pont volt. Természetesen csak az Ön engedélyével. Beaval is jól kijöttünk anno, gondoltam talán vele is…*Most mondjam neki, hogy részvétem miatta? Nem, még nem. Fogalmam sincs, hogy reagálna, elvégre is elhagyta. Talán jobb is volt így. A sors meglehetősen irónikus.* Tehát beszélgettünk, s azt mondta érdekelné egy két dolog.
Fejezi be végül, bár maga is tudja, hogy ez eléggé gyenge érv, talán túlságosan is. Ám ez az igazság, gyakran találkozott Beaval és beszélgettek is elég sokat. Nagyon fájt neki, mikor értesült a lány haláláról, főleg, mikor meghallotta mit pletykálnak a dologról, hogy Mr. Lestrange volt a tettes, persze a rosszindulat sokszor felveti a fejét, ám mégis, most valahogy hitt ezeknek a suttogásoknak. A másik ok pedig, hogy valahogy könnyebben kijön a „korosztályával”, bár Bellatrix Black Lestranget is szívesebben megismerné közelebbről, de…de. Ott van a de. Egy dolgot biztosan érez Serpi a nő iránt, tiszteletet. Nem tudja miért. Az ismerkedés, azért sem lenne szerencsés, mert ha esetleg a Sötét Nagyúrnak feltűnne a léte, nem tudja mit válaszolna. S elég nyilvánvaló, hogy valamelyik rokonával öletné meg. Arca a csapongó gondolatoknak köszönhetően eléggé elkomorult. Persze figyelni is tud közben, túlvilágian zöld szemeivel az asszonyt nézi, miközben leül. Egy pillanatig elmereng, majd határozottan mondja. Kezei az ölébe ejtve, mintha valami nagy előkelő házban ülő, nemes kisasszony lenne, aki próbál jó képet mutatni a ház úrnője előtt.
-Mézbort kérnék, köszönöm.
Míg várakozik van ideje körbenézni a nappaliban, eléggé visszás helynek tűnik, nem barátságos, inkább rideg. Hátradől kényelmesebb helyzetbe helyezve magát. Ebben a házban, semmi pozitív nincs, nem otthonos, inkább lakható. Tipikus aranyvérű ház, pontosan olyan, mint a nagyapjánál régen. Idegen, barátságtalan, kegyetlen.
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 12. - 08:40:50
Az oldal 0.081 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.