Feljegyzések 1999 után

Olyan bejegyzések, melyeknek segítségével remélhetőleg teljes képet kaphat
az a kíváncsiskodó, akinek nem feltétlenül kellene itt lennie.. Hé! Te meg mi a fenét keresel itt??!

VÉGEZTEM!

1999. április
[viselet]

Égész jó idő volt odakint a Roxfort falain kívül is. Verőfényes napsütés, kellemes meleg. Mit kívánhat még az ember szünet előtti utolsó nap? Ja.. Igen, a szünetet..
Akkor még nem tudtam mennyire fog majd az a jó hangulatom elromlani..
Jókedvűen, vigyorogva léptem ki az udvarra, hogy a tópartra menjek. Ott volt mellettem Chris és Lyn is. Minden olyan tökéletes volt. Talán túlságosan is. Sajnos nem gondoltam bele abba, hogy, ha valami ilyen jól megy, utána mindig történni fog valami rossz. Hiszen, hogyan is telhetne el úgy olyan nap, hogy tényleg boldog vagyok és nem szakítja meg semmi kellemetlen. Na ez egy jó kérdés!
A tóparton leültünk és elkezdtünk beszélgetni. Persze, hiszen mi hárman elválaszthatatlanok voltunk. Fura mi?
- És mit terveztek a szünetre? - kérdezte Chris, „észrevétlenül” rám sandítva.
- Én külföldre utazom. Meglátogatom a rokonaimat. Elég régóta nem találkoztunk – felelte nyugisan a fiús Lyn.
- Én tanulok, esetleg elmegyek valamerre – válaszolom egyszerűen.
- Már megint? Mindig csak tanulsz, kikapcsolódhatnál végre egy kicsit! - nyavajgott megint a fiú.
- Úgy, ahogy te szoktál? - gúnyolódtam felvont szemöldökkel.
- N-nem! - pirult el kissé – De letehetnéd egy kicsit a könyveket!
- Christopher Grigory! - kezdtem most már egy kissé dühösen – Csak, hogy tudd! Ebben a két hétben is alig néztem bele a könyvekbe, mert állandóan veled voltam! Most nehogy azt merd mondani, hogy mindig tanulok! Közelednek a vizsgák és én szeretnék rajtuk jól teljesíteni! Ha most megbocsátotok..
A hajam már rézvörös színű volt, míg szemem narancssárga, ami figyelmeztető jel volt arra, hogy most hagyja abba, mert nem lesz ennek jó vége. Felálltam és menni készültem, de ez a gyerek az évek során, mintha egyre kevésbé venné a jeleket. Elkapta a karom és visszarántott. A megdöbbenéstől pár pillanatig csak néztem. A haj- és szemszínem is vörösre váltott és majdhogynem szikráztam a dühtől.
- Ez meg mégis mi volt? - kérdeztem.
- Itt maradsz..
- Meg egy francot. Elegem volt!
Újra fölkeltem és megint megkíséreltem, hogy távozok a helyszínről. Ám Chris is felpattant és ismét elkapta a kezemet. Maga felé fordított, én pedig a torkának szegeztem a pálcámat. Ezt meglátva Lyn is felpattant.
- Hé srácok! Álljatok le, ennek nincsen semmi értelme! - próbált minket lenyugtatni, de mi nem figyeltünk rá.
- Engedj el, mert hidegvérrel fogok rád küldeni egy olyan átkot, amit nem biztos, hogy túlélsz! - sziszegtem.
- Te nem ilyen vagy..
- Oh, pedig teljesen tiszta lenne utána a lelkiismeretem!
Mivel Chris látta rajtam, hogy mennyire komolyan gondolom a dolgokat, elengedett, de nem hagyott elmenni.
- Miért csinálod ezt Shirley?
- Mert elegem van azért! - kiáltottam felháborodva, ám lassan egy könnycsepp is végigfolyt az arcomon – Emlékszel, mikor régen azt mondtad, hogy azért szeretsz, mert olyan szabad és kissé flúgos vagyok? Emlékszel?! - itt már rendesen sírtam a dühtől – Tudod Chris, mostanában nem hallottam ezt tőled. Viszont annál inkább azt veszem észre, hogy olyannak akarsz, mint egy átlagos, normális cafkát. Nem vagyok egy marionettbábú, amit kedvedre rángathatsz ide-oda!
- Sosem mondtam, hogy az vagy és sajnálom, ha rosszul érezted magad miattam!
- Rosszul? Hallod te egyáltalán magadat? Mindig azt mondogatod, hogy ne tanuljak annyit, inkább menjek el kikapcsolódni. Holott, van, hogy hetekig ki se nyitom a könyvet, mert VELED vagyok! Nem bírom tovább Chris! Végeztem!
- Mivel? - kerekedtek ki a szemei.
- Szakítok veled Chris, fogd már fel! - üvöltöttem.
A dühtől sírva mentem el onnan, a megdöbbent fiútól és lánytól. Azt Lynre bízom, hogy akar-e még látni, de én nem fogok az egykori fiúbarátommal szándékosan találkozni.

HALÁLHÍR

1999. április

A Nolannel való találkozásom után kezdtem megijedni, hogy tényleg van valami bajom, de bíztam benne, hogy meg tudnék gyógyulni.
Így aztán a tavaszi szünetben elmentünk édesanyámmal a Mungóba.
Nem igazán szeretem a kórházat és a medimágusokat.. Valószínűleg azért, mert azt sem szerettem, ha beteg vagyok.
Bementünk a muglik elől elrejtett épületbe, ahol felküldtek minket a 4. emeletre kivizsgáltatni. Egy idős pasas jött értem, majd megnézte, hogy mi bajom. Én mondtam, hogy mi történt velem. Hogy hányingerem volt és szédültem.. Kétszer elájultam és legutóbb a szívem is fájt. Csak nézett rám összevont szemöldökkel, elgondolkozva, majd kiment.
Ez kicsit megijesztett és már elkezdtem rémképeket is gyártani, mikor édesanyám – meglátva a fehér hajamat – a vállamra tette a kezét. Ránézve pedig a mosolygós arcával találtam magam szembe, ahogy azt mondja: „Nem lesz semmi baj.” Én természetesen hittem neki és egy pillanat alatt lenyugodtam.
Azonban egy idő után a férfi visszajött. A tarkóját vakargatta és bizonytalanul nézett rám, amit én értetlen tekintettel fogadtam.
Közölte, hogy ez egy nem mindennapi dolog, ami velem történt. És meg fogok halni. Elmagyarázta, hogy valamikor korábban átkozhattak meg és mostanra fejlődött ki a hatása. A varázslat pedig a szívemnél találhatott el. Ami természetesen azt eredményezte, hogy az elmúlt idő alatt ez körbefonta a szívemet, lassacskán pedig elemészti az egész testemet. Mikor ez megtörténik, nekem végem. Felhívta arra tényre a figyelmem, hogy ezt a folyamatot le tudják lassítani, ha szeretném, akkor viszont hetente kellene meglátogatnom a Mungót. Kezdetben. Valamint, ha mégsem fogadom el ezt a lehetőséget, akkor számítanom kell a havi gyakorisággal jövő rohamokra. Néha egy hónapban becsúszhat plusz egy ilyen roham.

***

Megsemmisülten hagytuk el édesanyámmal az épületet, hogy hazamehessünk. Én a gondolataimba merülve próbáltam felfogni az egészet. Havi rohamok, majd bizonytalan idő után bekövetkező halál. Szép jövőkép nem? Nem akartam elfogadni. És mire hazaértünk teljesen magamba roskadtam.

***

Pár napig gondolkoztam, majd arra a döntésre jutottam, hogy, ha már úgyis meg fogok halni egyszer, akkor már nem veszíthetek semmit. Kihasználom az időmet. Végigcsinálom a vizsgákat, megnyitom a kávézómat, még a nyáron. Ahhoz viszont kell egy ház. Nem szeretném itt a városban véghez vinni a terveimet. Esetleg majd vállalok plusz munkákat is..

***

Bár ezt az elhatározásomat valószínűleg csak az Elliottal való találkozásom után gondoltam igazán komolyan...

HOGYAN ISMERTEM MEG?

1999. július

Az Elliottal való találkozásom után megint rápörögtem a tanulásra. Tudom, hogy a RAVASZommal nem tudok majd kezdeni kb. semmit, de szerettem volna jól teljesíteni.
Majd, miután ez megvolt ellátogattam az MMMM-be. Korábban tovább akartam tanulni. De aztán rájöttem, hogy nem lenne hozzá elég türelmem, és nem ezzel szeretnék elsősorban foglalkozni. Szerettem volna egy kávézót nyitni valahol vidéken. Már egy házat is találtam.
És most kérdés lehet, hogy, hogyan is kerültem akkor az egyetem területére? Egyszerű: kíváncsiság. Meg szerettem volna nézni, hogy hova kerültem volna, ha jelentkezem. És azt kell mondjam tetszett az, amit látok. Tudtam, hogy mit hagyok ki, de boldog voltam, hogy nincs korhoz kötve az, hogy mikor jelentkezek és szeretnék itt tanulni. Ha mégis meggyógyulnék, mindenképpen felvételizni fogok. Igen, a remény még mindig bennem él.
Mint azt a klisés jelenetet megszokhattam volna, elgondolkoztam és természetesen nekimentem valakinek. Sűrű bocsánatkérések közepette hívtam meg egy kávéra a nőt, aki mosolyogva fogadta el.
Olyan idős lehetett, mint én, nőies stílussal és életkedvvel megáldva. Lerítt róla, hogy művész, hogy ide tartozik.
Kávézgatás közben nagyon jól elbeszélgettünk. Nem mondtam neki, hogy beteg vagyok, igyekeztem ezt figyelmen kívül hagyni – és szerencsére nem volt rohamom sem. Szerintem nagyon jól összeismerkedtünk, talán találtam egy új barátot. Megtudtam, hogy a neve Esmé Fawcett és fest és, hogy fedezni tudja a költségeit egy kiadóban dolgozik.
Én elárultam neki, hogy egy kávézót tervezek éppen nyitni, valamint a vizsgáimon vagyok éppen túl. Illetve megmutattam neki metamorf képességeimet is – bár ekkorra már szerettem fehérre változtatni a hajam és a szemem egyaránt.
Lassan viszont el kellett búcsúznunk, és megígértem neki, hogy majd küldök neki egy baglyot az üzlet címével, ha van kedve és ideje, akkor el tud látogatni hozzám.
Utána hazamentem és küldtem egy baglyot a ház tulajdonosának, hogy szeretném megnézni.

ÚJ OTTHON

1999. augusztus

Fura volt elhagyni Londont.. Angliát.. Most már itt vagyok Írország déli részén, Kinsale-ben, a tengerparton..
Megvettem azt a kétemeletes házat a főtértől nem is olyan messze. Sok a turista és a mugli, de nem gondolom, hogy ez baj lenne.
A házat belülről át kellett alakítanom, az alsó szinten a szobákat megszüntettem, kettőt hagytam meg, a bejárattal szemben, ebből az egyiket megfeleztem. Így van három szoba, plusz az a nagyobb tér, ahol magát a kávézót fogom kialakítani. Valamint – hála az égnek – volt lent egy kandalló, úgyhogy azt is el tudtam intézni, hogy a hopp hálózat része legyen.
Az emeleten kialakítottam magamnak magát a lakást. Egy kisebb konyha, illetve fürdő. Valamint a hálót és a „nappalit” egy szobában csináltam meg.

A lakás tele van dobozokkal, ágyként még csak egy matrac van elhelyezve. Én erre a matracra dőlök ki. Fehér hajam szanaszét áll, szemeimet becsukom. Fáradtsággal keveredő izgatottság tombol bennem, aminek hatására kénytelen vagyok elmosolyodni csak úgy a semmin.
Mivel én képtelen vagyok hopponálni, ezért az idejövetelben kaptam egy kis segítséget a szüleimtől. Velük indultam el lakásnéző körutamra, és vettem meg ezt a kétszintes kis házat. Akkor intéztük el a kandallót is.
A matracról felkelve, kezdtem el a bútorokat elrendezni, a dobozokból kipakolni a tárgyakat. Az ágyamat is rendesen megcsináltam. Lent a bejáratra kiragasztottam egy felhívást, miszerint vállalom térképek megrajzolását is, amit álcáztam valami ostobasággal, hogy csak a varázslók és boszorkányok részére legyen látható. Elég a mugliknak a szokatlan kinézetem, nem kell, hogy ebbe is belekotnyeleskedjenek!

Hamarosan kész lettem mindennel. Ekkor már a lámpa is világított. Késő este lett, mire végeztem.
A kávézó nem túl nagy, az egyik sarokban van a pénztár, közvetlen a lépcső mellett az ajtóval szemben. A másik sarokban elhelyeztem egy könyvespolcot, amit természetesen meg is töltöttem könyvekkel. Mellette egy bőrfotel volt, olvasólámpával. A székek és asztalok össze-vissza, egy-egy gyertyával és természetesen itallappal. A helyet meleg barna színek uralták, nem igazán használtam világos színeket. Itt-ott volt egy-egy növény és fényfüzér. Volt, ahova kitettem egy befőttesüveget a belsejében kis lángocskával. Szerettem volna, ha otthonos lenne és a vendégeim vidáman töltenék el itt az idejüket. Kint a falon még nappal egy cégért helyeztem el, ami jelzi az épület funkcióját.
Elégedetten ültem le a lépcsőre és néztem szét. Ezt én csináltam. Én értem el!