T A I D E N ARCHERON
A múlt
Mit mondhatnék? A pályám szép magasan ívelt felfelé. Aurorként végeztem, kiváló minősítéssel. Mr. Herondale-től oklevelet is kaptam jókora plecsnivel. Minden idilli volt. Egyszerűen azért mert minden megvolt. Kapcsolatok, pénz, stabil háttér... így könnyű menetelni a ranglétrán. Nyílt titkok, abból is a köztudott fajta, az aurorképző központ feladati szelektáltan kerülnek ki. Nem te választod mit kapsz, egyszerűen csak van és kész. Azzal kell gazdálkodnod amid van. Amit az évek alatt a fejedbe ültettek. A terepmunka kemény. Még nekem is az, pedig szeretem a veszélyt és sosem voltam gyáva alkat. Aranyvérűségem ellenére is a Griffendél házat erősítettem anno a nagy múltú Roxfortban, noha megálltam volna a helyem a Hollóhát soraiban is. Nem, nem bánom. Így utólag visszagondolva, jó hogy a süveg oda osztott. Sokat kaptam, főleg tapasztalatot, amellyel könnyen tudtam építeni a jövőmet. Sorsdöntő pillanatok egyike volt mikor White magához vett. A Sötét Nagyúr elleni küzdelmek élvonalában küzdött, és kifejezetten tetszett hogy részese lehetek valaminek, ami túlnőni látszik rajtam. Nem mondom hogy nem féltem. Hazugság lenne azt állítani amúgy is, mert nem szégyen. Nem vagyok vakmerő. Aki olyan az egyszerűen ostoba. Lehet tényleg a Hollóhátba kellett volna anno kerülnöm. Na mindegy.
A csatározások közepette nemcsak hogy megedződtem és tapasztalatot is szereztem, hanem gyorsan felnőttem. Az ember hamar átértékeli a dolgokat, gyorsabban méri fel a veszteségei ténylegességét és elkezdi értékelni az élet minden apró részét. Még kérdezed miért?
Hisz mikor elhullanak a barátaid mellőled, akkor máris más lesz a gondolkodásod. Rájössz, te magad is lehetnél a helyükben, üveges tekintettel, merev arccal meredve a semmibe, a túlvilág tükörvizes simaságát kémlelve.
De még csak nem is ez formált át igazán. Ó messzemenőkig nem. Sokkalta érdekesebb az az este, ahol talán minden elkezdődött. De vajon valóban ott kezdődött? Valahogy mindig minden nappal, minden kicsi döntéssel azt hiszem a saját végzetem készítettem elő, tudat alatt. Azon az estén viszont, mikor elindultunk a Bermudákra, szakadt az eső. Olyan vihar volt, ami Angliában nem oly szokatlan és amit szeretek. Valahogy a bús komorság ellenére is ott motoszkált bennem a felismerés, nem lesz semmi ugyanolyan ha visszatérek. Vagy sikerül elkapnunk a Nagyúr egyik fő csatlósát, Rowle-t vagy hatalmas kudarccal érkezem vissza a kirendeltségre. Egyértelműen a sikert hajhásztam. Fiatal. naiv, és vállalkozó kedvű.
Még akkor sem aggódtam mikor a hajó, amivel a háromszögbe utaztunk, léket kapott. White irányított de persze elmérte a szirtek távolságát, és a zátonyra futás elkerülhetetlen volt. A csipkézett sziklák között kellett kiúsznunk a szigetek egyikére, és menteni ami menthető. Persze a készleteink nagy része odaveszett. A Bermuda sajátossága hogy olyan mint egy kurva nagy fekete lyuk. Beszippant és eltérít, ha pedig sokáig maradsz ott átformál a saját képére. Ideális rejtekhely, átmenetileg, de a mágia ezen pontja a Földön meglehetősen problematikus. Hosszú távon nem képes ott élni egy varázsló sem. Legalábbis így tudtuk...
A terv egyszerű volt. Megkeresni és elkapni Phillip Rowle-t a Winzengamot elé állítani, hogy ott kiszedjék belőle az infókat, amik használhatóak majd dementor-csókot kap. Általános rutineljárás, semmi extra, csak hát a Bermuda... Oda nem megy akárki. Nem mehet akárki. És White mellett én igazán szerencsésnek érezhettem magam. Csakhogy a balszerencsék nem értek a hajótörésnél véget. Napokon át térképeztük fel az állandóan formálódó helyet. Olyan ez a sziget mint egy metamorfmágus. Mint én magam is. Folyton változik. Ahol tegnap patak volt holnaputánra már hegy lesz. Ahol pár órája mező ott később lápmocsár. Kiszámíthatatlanságát fokozza a veszélye. Idegen fajok, idegen növények... Elszeparált sajátos evolúció. Sajátos mágia.
Hosszú, keserves napok árán végül megtaláltuk Rowle-t aki könnyű szerrel kijátszott minket. Átverése mesterien sikerült, magát a hely adottságait használta ki. Az egyik sziget sajátossága, hogy ha bemész, ott ragadsz. Kivéve akkor ha megfejeled a tétet. Kettőt cserélsz egy életre. Rowle vállalta a kockázatot mert tudta jól, vonzott minket maga után. Duplázta a tétet és ki is juthatott. Mi viszont bent ragadtunk öt teljes évre, ami ez esetben egyenlő a halállal. Miután White sebe, mit Rowle okozott neki elfertőződött és halálosnak tűnt, így heteken belül magam maradtam. Ármány és cselszövés áldozataként egy ismeretlen, feltérképezetlen hely kellős közepén. Eleinte reméltem hogy értem jönnek. Hogy gondolnak rám. Hogy fontos leszek. Aztán rájöttem hogy mindez veszett dolog. A szigetek folytonos helycseréje, állandó változása eredménytelenné teszi a kutatást. És még ha valaki meg is mentene... legalább két újabb élet árán szabadulnék meg.
A mellkasomon lévő mély fekete átok, amivel Rowle ajándékozott meg, emlékeztetett nap-nap után, hogy mivé tesz ez a sziget. “Provehito in Altum” vagyis elindulni a mélybe.
Eleinte nem tudtam mire utal ez. Az életemre? A jövőmre? A sorsomra? Aztán mikor a hetek hónapokká duzzadtak, a hónapok pedig évekké, rá kellett jönnöm voltaképp az egész a szigetet jelenti. Az éjszakai szenvedések, az állandó rémálmok részemmé váltak. A hallucinációk mindennaposak lettek. Elmém kezdett megbomlani. A Bermuda elkezdett a részemmé válni. A tiádjegyek, két háromszög formájában megjelentek alkaromon. Néha égettek, forró vasként, néha pedig olyan remegést produkáltak hogy napokig lábra nem tudtam állni. Ekkor már nem számított hogy túlélem-e valaha. Nem számított hazatérhetek-e vagy itt veszek. Idővel nem számított hogy nézek ki, mert senki nem volt rajtam kívül. Csakis az őrület és a magány. S mikor már úgy voltam vele, hogy semminek nincs már értelme és inkább választom a vízbe fulladást, a sziget kilökött magából, mint egy anya a gyermekét a méhéből. Fulladozva tértem magamhoz egy halászbárkán. Undorító bűz vett körbe, de tudtam, valahogy, valamiért sikerült. Emberek vannak rajtam kívül, köröttem, és már nem a Bermudán senyvedek. Remegve nyögtem ki a nevem, és arcomat ellepte a könny mikor közölték Európába tartanak a rakománnyal.
Bármely ország reménnyel töltött volna el, például az otthon, Anglia, ahol esélyesen a halálból visszatért istenként kezelnének, azonban Németország egyet jelentett számomra; az életet. Mert ott vár talán rám Modest, az egyik legrégebbi barátom, aki reményeim szerint segíthet majd feldolgozni mindazt, amit átéltem. És talán... talán lesz esélyem ezer meg egy darabra hullott agyam, lelkem és életem darabkáig összeszedni az ő iránymutatásával.
Jellem
A lojalitás és a hűség számít mindenek előtt, de a szigeten töltött évek megviselték. Konkrétan beszámíthatatlannak titulálhatnák könnyeden, de Modest segít elintézni hogy megtarthassa az állását, ha nem is teljesen abban a formában ahogy jelenleg. A terepmunka során amúgy is bizonytalan lenne már. Alapvetően megmaradt elvei mellett, viszont mégis belé költözött egyfajta megmagyarázhatatlan sötétség, ami korábban nem volt rá jellemző. Alapvető összbenyomása az embernek róla ha rosszabb napjain kapja el, hogy veszélyes. Kapcsolatok
Phillip Rowle-t üldözte és feltett szándéka elkapni, hogy megfizessen neki mindazért amit vele és mentorával művelt.
Modest L. Dietrich gyerekkori jó barátja, akihez először ment miután kijutott a Bermuda háromszög fogságából.
Eric Lestrange évfolyamtársa volt a Roxfortban.
Azt beszélik…
Meghalt.
Eltűnt.
Megőrült.
Egyéb
avialany || Jared Leto
Metamorfmágus
Kifejezetten Miss Dean értékelését várom. 
Roxfort RPG
Szerző