Múltbéli szeszélyek

P U L Y Á K

+18 nyelvezet

   Lábaim ritmusra találkoznak a roxmortsi macskakövekkel, miközben vidáman dúdolok valami mugli szart, amit már hetek óta öntenek magukból a rádiók Londonban. Pár diák megbámul, furán néz rám. Fogalmam sincs, hogy azért, mert úgy viselkedek, mint egy majom, vagy azért, mert felismertek, vagy talán mindkettő. Ah… mindegy is, nem könnyű egy sztárjátékos élete, nem hogy még ilyenekkel is foglalkozzon. Amíg nem szólítanak le, nem zavartatom magam egyikük miatt sem. Egyébként is sokkal érdekesebb dolgok várnak rám a mai napon.
   Lottal minden egyes roxmortsi hétvégét kihasználunk, hogy hát… kihasználhassuk egymást, tehát ez már rutinszerűen működik, most viszont rávett, hogy osszam meg időmet másokkal is. Másokkal, akik legutóbbi találkozásunkkor még kikaparták volna a szemem, ha tehetik, úgyhogy érdekes menetnek nézünk elébe. Hiszen Haringtonnal egymásra gyújtottunk egy kurva öltözőt, Bishop meg a halálfalós téma óta orrol rám. Van is neki mivel, nem arról van szó, de akkor is… hiszen már elment az összes csuklyás faszkalap. Kár, hogy idiótákból még így is épp elég akad a környéken. Nem csoda hát, hogy ilyen nehezen adtam be a derekam, de ha Louise-ról van szó, meg arról, hogy miket meg nem tesz azért, amit akar… nincs férfi aki ellen tudna állni, valljuk be.  
   Így történt, hogy egy hete lefoglaltam a Három Seprű legkényelmesebb helyét, a lépcső alatti elszeparált beugrót. Az extra galleonok már nem számítanak, már nem egy egyszerű roxfortos diák vagyok, akinek muszáj szűken bánnia az arannyal. Mosollyal arcomon nyitok be a jól ismert fogadóba és a kocsmárosnőn kívül látok még jó pár ismerős arcot. Például azt a szánalmas Grosieant a sarokban még mindig itt eszi a fene, emlékszem, csomót röhögtünk azon, hogy mekkora barom a csávó, nem is értem, miért bomlik az összes picsa utána és még ha csak a picsák bomlanának, de most már nem azok az idők járnak…
   Kérek egy adag vajsört, bőséges borravalót hagyok, majd elfoglalom a helyem, ami egyszerűen tökéletes kilátást biztosít a kocsmára. Ahh milyen jó érzés kívülállóként, felnőtt emberként beülni ide! Kortyolok a sörből, arcomon kaján mosoly terül el… remek szórakozásnak nézünk elébe!  

bye bye bye.

Eszméletlen milyen fejetlenség megy mostanában az iskolában. Mintha mindenki olyan görcsösen próbálná hangsúlyozni, hogy Tudjukki és bandája elment és minden rendben van, hogy észre se veszik, hogy a világ szétesik körülöttünk. Az olyan apróságokról nem is akarok beszélni, minthogy az újjáépítés óta olyan az egész kastély mintha sufnituningolt lenne, egyszerűen ocsmány néhány megoldás. Nem is tudom mit gondoltak a rekonstruktor mágusok, mármint oké, szétesett a kastély de akkor próbáljak meg olyanra visszacsinálni, mint volt, nem pedig méteres hányással beteríteni a falakat. Szépérzékem után leginkább csak igazságérzetem sérül mostanában. A hatalmas nagy békefenntartásban és tisztogatásban kivesztek a döntéshozásból a realitás elemei. Múltkor is nekem állt valami nyikhaj, hogy meg sem érdemlem, hogy prefektus legyek, hiszen minden roxmortsi látogatáson csak a Három Seprüben sörözgetek. Hát úgy elküldtem Merlin szemérmetlen szemgödrébe, hogy még neki állt feljebb – kíváncsi vagyok Ő mit tenne, ha elveszítené élete szerelmét aztán random kisgyerekek még sípcsonton akarnák rúgni.

Persze van igazság abban, hogy mostanában nem terelgetem annyit az elsősöket, mint régebben de hát mitévő legyek. A háború után senki sem szereti, ha bárki is javaslatokat tesz neki, hogy mit kellene csinálni, mintha még mindig egymás ellenségei lennénk. Nadine és Iza már rég elengedték az egészet, leakarnak vizsgázni és itt hagyni a kastélyt a francba. A kastélyt? Az országot. Mióta Lott-tal elkezdtünk dumálni, hogy megkéne néznünk magunknak Amerikát, futótűzként terjed a hír és mindenki csatlakozni akar. Iza alapjáraton mondta, hogy jönne, már csak a bátyja kalandjai miatt is, Nad pedig nemrég random odajött hozzám a klubhelyiségbe, hogy mennyire elege van az egész Roxfortból és a brit varázslótársadalomból. Ha jól tudom már Balmoral is beszerzett egy Egyesült Államok térképet, most pedig itt van egy újabb csendestárs.

- Csá – sziszegem szolidan a farkasnak. Egyelőre csak édeskettesben vagyunk, utoljára akkor volt ilyen amikor kis hijján megöltük egymást párbaj közben.... imádom Lott humorát.
Szigorúan nézem végig James vonásait és kék szemeink némán találkoznak. Egek mennyire régre nyúlik is vissza a barátságunk. Még kis elsős suhanc voltam, mikor először nekiálltunk köpkövezni az udvaron. Aztán az évek csak teltek, az események pedig felgyorsultak és mind a ketten megváltoztunk, persze korábban is voltak vitáink de mindig kibékültünk. Mintha most ez is egy ilyen szituáció lenne, csak kicsit komolyabb volt a vita. Bezzeg Dawis-szel hiába volt mardekáros elválaszthatatlanok voltak, csóri gyerek, halottam, hogy nem élte túl a háborút.
- Szóval mizu? – töröm meg a csendet – Jönnél te is amcsiba Lott szerint... mi történt? Betalált a yakuza? – Próbálom vicceskedve elütni a szituációt, ami már alapvetően is kínos. Körbe nézek az üres székeken és nyugtázom, hogyha bár itt és most ketten vagyunk csupán, biztató a gondolat, hogy mennyien is disszidálunk.