Németországi kiruccanás

~set~

          Igyekszem nem a legmélyebb letargiába süllyedni. Tényleg, és szerencsére ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy szerelmem van mellettem, mikor igazából az egész elér a tudatomig. Amikor az események történtek, akkor leginkább azzal voltam elfoglalva, hogy ne halljak meg, aztán azzal, hogy meggyőzzem Elliotot, minden rendben lesz, nem tart sokáig, hogy egyedül vagyok. Most, hogy már biztonságban érzem magam, és lenyugodtak a kedélyek körülöttem, jövök csak mekkora hibát követtem el.
          Hozzábújok páromhoz, amíg felmegyünk a szobánkba. Remélem, hogy tényleg igaza lesz, és többet nem próbálkozik. Legalábbis nem itt, amíg itt vagyunk. Bár, ha feltételezem azt, hogy megfigyeltek korábban, máskülönben honnan tudnák, hogy itt vagyunk, akkor tudnak szerelmemről és egy képzett aurorral szemben talán nem fognak fellépni. Szóval, erre a pár napra már biztos nyugtunk lesz. De mi a helyzet utána?
          - Köszi, hogy nem akarsz hazugsággal megnyugtatni. Azt hiszem, igazad van, és ők tényleg nem lehetnek célpontok.
          Elgondolkodok egy kicsit, hiszen tényleg nyugodtabb lennék, ha valaki odafigyelne anyára, amíg én nem tudok. Ugyanakkor pontosan tudom, mit gondolnának erről a többiek őt is beleértve. Tud magára vigyázni, hiszen átélt két háborút. Apa elvesztését, és ha nagyon szüksége van segítségre, akkor bármikor mozgósítani tudja a családot. Ők pedig ugrani is fognak, hiszen egy közülünk valóról van szó.
          - Nem, köszönöm, azt hiszem, rendben lesz. Legfeljebb gyakrabban látogatom majd meg, és mondom neki mi a helyzet, mikor elmegyek Felixért.
          Biztos kérdezősködni fog, hogy miért érdeklődöm ennyire iránta ilyen hirtelen, miközben az utóbbi időben leginkább eltoltam magamtól, de nem fogok finomkodni vele. Az igazat, a teljes igazat neki sem mondhatom el, de nagy vonalakban azért be tudom majd avatni. Az viszont most jobban aggaszt, hogy mi lesz így ezzel a kirándulással.
          Csak bólintok és figyelem, ahogy kipakolja a különböző holmikat, amiket talán csak valamilyen emlékfoszlányból ismerek fel. Vagy talán még abból sem. De ha ettől ő megnyugszik, akkor én is meg fogok. De igazán csak akkor, mikor újra leül mellém, az ölébe vesz és átkarol. Egy sóhaj után a fejemet a vállának döntöm.
          - Olyan jó, hogy itt vagy. Ha nem lennék akkor talán szétestem volna. Azt hittem, hogy majd nagyon sok inspirációt szerzek a vizsgákhoz és a nyárra is, de most úgy érzem teljesen kiürültem.
          Az elmúlt időszakban annyit dolgoztam, és annyira lefoglalt a festés és a kiadóban a munka, hogy azt hiszem, kicsit be is sokaltam. Még van pár kép, amit a vizsgákra el kell készítenem, de a nyárra valószínűleg le fogom tenni az ecsetet. Ha nagyon elő akar bújni majd a művész énem, akkor is csak rajzolni fogok. Nem azt mondom, hogy mindent elértem, amit akartam az életben, de igen, azt a célt elértem már, talán kicsivel többet is, amit az első évem végére tűztem ki. Hiszen, megjelent már két könyvben is illusztrációm, dolgoztam együtt a Nathaniellel, ami hihetetlen időszak volt. Még most is szinte beleremegek abba.
          - Azt hiszem, a nyárra felhagyok a festéssel és a rajzolással.
          Talán meglepem ezzel a kijelentéssel, hiszen ő is tudja mennyire imádom. Látta a képeim nagy részét, néha még alkotás közben is. Bár ezeket az időket igyekeztem elkerülni, a vele töltött időt így is kevésnek érzem. Most viszont be fogok pótolni mindent. Talán nem lesz elég rá három hónap, talán előbb fel is adom a próbálkozást, még nem tudom. De az biztos, hogy egyelőre mással akarok foglalkozni. Túl sok mindent vett el tőlem ez a pár hónap.
          Felemelem a fejem, és csókolgatni kezdem a nyakánál, az arccsontja alsó részénél. Olyan jó érezni őt ilyen közel hozzám. Olyan jó erős karjaiban lennem. De nem akarok mindig így lenni, most inkább másra vágyom. Igyekszem eldönteni az ágyon, hogy oda tudjak feküdni mellé. Hogy a hűvös ágyon még jobban érezzem a belőle áradó szeretetet. És még valamit, ami eddig elkerülte a figyelmem, de talán sokkal jobban hatással van rám, mint bármi más a szemét és a szívdobbanását leszámítva.
          - Nagyon jó illatod van, parfümöt változtattál?

- Nem lenne értelme és nem is szeretnék neked hazudni. - jelentem ki, talán bele se gondolva igazán, hogy azért hasonlóval ő nem is olyan régen próbálkozott... bár azt lehet füllentésnek, vagy elhallgatásnak is nevezni, részlet kérdés, nem is töprengek ezen, kicsinységnek és kevésbé jelentősnek érzem ezt a jelen események terhe mellett. Vagyis a közelmúlt miatt. Most arról gondoskodom, hogy a jelenben ilyesmit tényleg ne éljünk át. - Ahogy jónak látod, ebben te vagy jobban otthon. - biccentek. Az ő családja, az ő rokonsága, a viszonyokat ő ismeri jobban és a képességeiket is. Abban mondjuk biztos vagyok, hogy ha mondjuk Willow-nak szól, ő profin tud figyelni az anyukájára, észrevétlen is, minden bizonnyal ez az ő fejében is megfordulhatott. - Igyekszem mindig ott lenni neked. - szavai minden kétségbejtő felhangjuk ellenére is azért melengetnek picit. Erre csak Esmé képes az én kis világomban... - És nem hagyom, hogy szétess, fiatal, életerős lány vagy. - simogatom tovább az ölelés mellett nyugtatóan, gyengéden. - De ha pihen picit a dolog, talán ebből is lehet még valamiféle inspiráció. - a művészek a negatív dolgokból is táplálkozhatnak, bár ezt a legtöbbször írók esetében figyeltem meg, talán ők hajlamosabbak erre, de a mugli művészetben is ott van a Guernica például, ami mérhetetlen szenvedést jelenít meg... szóval talán így még profitálhat belőle picit művészlelkű párom. - Igen? - ezen meglepődöm, mert amióta ismerem, szinte mindig alkotott valamit és egy romantikus séta alatt is képes volt befékezni, hogy legalább vázlatként lefirkantson valamit. - De ahogy jónak érzed, ezt te tudod megítélni, én csak egy barbár vagyok. - mosolyodom el, ahogy játékos megjegyzésem teszem, de van benne valami: ő alkotni tud, én meg... pusztítani. De most pont ez adja számára a biztonságérzetet, akkor meg miért ne viselném ezt emelt fővel és büszkén?
Tovább simogatom őt és pár puszit is osztok buksijára nyugtató jelleggel, na meg azért is, mert meghitt közelsége édes méregként uralkodik el minduntalan tudatomon. Szeretem őt, ez már csak ilyen. - Csak megtaláltam egy régebbi üveget és most azt használtam a változatosság kedvéért. - jegyzem meg könnyed mosollyal, majd mélyen megcsókolom, hogy aztán tovább vigasztalgassam, aminek előbb, vagy utóbb, de az lesz a vége, hogy álomba szenderülünk, legalábbis szegény Esmé minden bizonnyal, akit megviseltek az események, én pedig némi őrködés mellett döntök. De úgy tűnik Európa csendes. Újra csendes.

//Köszönöm a játékot!

~set~

          Nagyon megnyugtat a párom közelsége. Kicsit már most más színben látom a világot ahhoz képest, ami volt pár pillanattal korábban. Főleg miután ha nem is teljesen, de sikerül megnyugtatnia a családommal kapcsolatban is. Nincsenek veszélyben. Biztonságban vannak. Már csak az a kérdés, hogy mi lesz párommal. Kezemet a hasára fektetem, így ölelem magamhoz. A lehető legközelebb akarom érezni magamhoz, de úgy, hogy csak itt fekszünk az ágyon. Békésen.
          - Nem láttad azokat a képeimet, amiket az… amiket a márciusi kísérletem után festettem. Nem akarok még egyszer olyanokat.
          Nem voltam képes rá, hogy elégessem azokat, pedig megfogadtam. Akkor a festésben éltem ki a terápiás kezelést, és jó volt. Nem hagyott megállni és mivel így repült az idő, egyszer csak átléptem rajta. Miután visszanéztem a képekre megfogadtam, hogy elégetem őket, de csak összepakoltam és beraktam az egyik sarokba őket. Az egyiken például Felixet festettem le, amint kukacok másznak ki belőle. Egy másik arról szól, hogy miként lógnak a családom tagjai egy fán. És ezek csak a legenyhébbek. De ezeknek most már vége.
          - Nem vagy barbár. Láttam a képeidet a lakásodban. Aki olyanokat képes gyűjteni, az nem lehet barbár.
          A parfümje az, ami ebben a pillanatban meghatároz engem. Úgy érzem, hogy összetart és nem is engedi, hogy szétessek. Jó lenne mindig ezt az illatot érezni. Nem mintha a korábbival baj lett volna, de ez lesz az, amiről mindig ez a nyugalom és ez az idilli pillanat jut eszembe. Mert akárhogy is nézem, ez a legidillibb pillanat a történtek ellenére is. Még akkor is, ha nem úgy alakult az egész, ahogy azt eredetileg terveztem. Mert mi lesz így a nyaralással?
          - Használd továbbra is ezt, jó?
          Már a kérdésem végén érzem, hogy nem tart sokáig az ébrenlétem. Így hogy elfeküdtünk, és így, hogy megnyugodtam szinte egyik pillanatról a másikra nyom el az álom. Nem is ébredek fel semmire, még arra se ébrednék fel, ha a gyilkos megjelenne az ágyam mellett és az életemet fenyegetné. Ami tudjuk, hogy lehetetlen. Ilyen védelem mellett a hotel közelébe se tudna jönni. Feltéve, ha élne még.

Köszönöm a játékot.