Vadrandi-vonal

[Giacomo - David]

Giacomo - David

A Mágus Tér azon a kellemesen hideg estén is kellően tömött volt ahhoz, hogy David könnyedén elvegyülhessen a tömegben. Sietősre vette a lépteit... menekült valami elől? Vagy inkább valaki elől? Talán. Nem is érdekelte különösebben, hány embert borogatott fel kegyetlenül, éppen addig, amíg egy hirtelen felbukkanó alak olyan lendülettel tért be elé, hogy mindketten hangos, fájdalmas nyekkenéssel értek földet.
Giacomo bosszús volt. Nagyon. Nem vallott rá kifejezetten, hogy nyomozgasson mások után... egészen eddig legalábbis. Kétszer hívta el azt a lányt/fiút, és erre? A legutóbbi kissé furcsa elválás után most mással randizott. Benne pedig olyan féltékenység támadt valahogy... Az Astoria előtt támaszkodva neki egy fának figyelte a halkan nevetgélő párt keserű szájízzel, amíg végül el nem lökte magát a törzstől, hogy inkább lelépjen inni valamit, amikor... bummm.
David már tápászkodott is volna fel a fájdalmas ütközés után, épp csak pár szót motyogva oda, amikor Giacomonak kegyetlen kis ötlete támadt. Hogy tehetné ő is féltékennyé a kiszemeltjét? Megragadta a szőke srác kezét egy kis vigyorral, ahogy összeállt a terv a fejében: ha véletlenül ő is beülne az étterembe randizni valakivel, és ki a tökéletesebb alany erre, mint valami random csávó, aki kegyetlenül felborogatta a tér közepén?

Uma - Merel

Uma csak egy verset szeretett volna írni - így kezdődött az egész. Van olyan, amikor az embert megszállja az ihlet, de mégsem... megragadja a pennát, hogy alkosson, és mégsem jönnek a szavak. Nem jön az ihlet, miről írjon... Ez történt ezúttal is. Szerencsére Umának megvolt a megoldása: úgy döntött, hogy meglátogatja a Galériát.
Ez meg is történt, a hollóhátas lány betelepedett a festmények és szobrok közé, úgy kezdett írogatni, amikor egyszercsak furcsa morajlást hallott... Felpillantva pontosan látta, ahogy az egyik, szemközti falnál feszítő félmeztelen férfiszobor keze megmozdul. Azt követte a másik kar, a lábai... Uma pedig végignézhette, ahogy a szobor lelép az emelvényéről.
Merel a folyosókon kószált, talán mint jó prefektus, talán valami egyéb indokkal... akárhogy is, nem sejtette, hogy a nyugalmas kis délutánjába egyszercsak egy nagy robaj zendít bele a Műterem ajtaja mögül. Természetesen nem habozott, hogy utána nézzen a dolognak... az ajtót kinyitva pedig egy vörös lányt, egy lazán lépegető két és fél méteres férfiszobrot, és boruló műalkotások hada tárult a szeme elé.

A játékok játszódhatnak jelenben, múltban, jövőben. Ahogy jól esik! A többi már rajtatok múlik.
Kellemes szórakozást!

A jelentkezés újra indul!

Jövök egy újabb játékra.

Egye-fene, bedobom magam még egy körre  

jövök

aye aye captain

Joshua - Serena

Boszorkányként annyival könnyebb az utazás külföldre... nem igaz? Serena legalábbis olyan örömmel pattant ki a New York-i varázslónegyed egyik kandallóján, mintha legalábbis Csodaországba érkezett volna. Gyors léptekkel szelte át a negyedet, hogy aztán a Central Parkba érkezzen, ahol éppen egy mágikus természettudományi kiállítást tartottak. Nem csak mindenféle lényt, növényt és közetet figyelhettek meg az idetévedők, de volt egy nagyobb csillagászati sátor is, ahol a sötétben boklászhattak az égbolt odabűvölt mását a látogatók. Serena azonnal bevetette magát a sátorba, s imádta, egyszerűen imádta a sápadt, ezüstös fényt, amit a csillagok és a hold okoztak... egészen addig, míg nem ez elkezdett halványulni. A sátorban pedig valamiféle pánik tört ki.
Az emberek lökdösődni kezdtek, mindenki ki akart jutni, a hirtelen jött vak sötétben. Serenát éppen így taszították neki egy méretes testnek. Joshua ösztönösen kapta el a belécsapódó lányt, aki éppen ekkor kezdte el azt sikoltozni, hogy segítség... holott csak sötét lett, semmi egyéb. Még is valahogy rátapadt, ami a tömegen uralkodott el. Vajon Josh megmenti vagy éppen csak nyugtatni próbálja majd?

Ben - Tania

Miss Niel erre a hétvégére kimenőt kapott, legalábbis olyan értelemben, hogy egy iskolai kirándulásra jelentkezett, amink keretében Mr. Hamox és Mr. Bolton az Edinburgh-i Kastélyba vitte a tanulókat. Amellett, hogy lenyűgöző mágiatörténeti élmény volt mindez, természetesen a legtöbb diákot a kísértetek érdekelték. Éppen ilyen indíttatásból szakadt le Tania is a csoporttól, úgy gondolva, hogy majd később csatlakozik. Már-már unatkozni kezdett, hogy itt egyetlen kísértet sincs, mikor a hatalmas fogadóterembe érve egy függönyt látott meg mozogni.
Benjamin Edinburgh felé vette az irányt? Hogy miért? Hát persze, hogy azért, mert egy újfajta seprűápolószert akart kipróbálni, amit csak Skóciában lehetett egyelőre csak megvásárolni. De mégis hogyan hoppanált ennyire félre? Maga sem tudta, éppen csak azt vette észre, hogy egy hatalmas, bordó anyag veszi körbe, amiből nem tudta egyszerűen kiverekedni magát. "Az az átkozott Szeszély!" - magyarázta.

A játékok játszódhatnak jelenben, múltban, jövőben. Ahogy jól esik! A többi már rajtatok múlik.
Kellemes szórakozást!

A jelentkezés újra indul!

Beugrom egy körre, addig sem okozok katasztrófát a konyhában

Benézek egy körre.

khm... jelen.

Becsúszok én is.

Erica - Elliot

Mrs. Fraser csupaszív nő volt, nem csoda hát, hogy szinte a családba fogadta fia egykori kedvesét... s talán szívesen együtt látta volna őket újra is, tudva, hogy első szülöttjének milyen kiváló lenne, ha végre megkomolyadna és megtalálná a maga útját. Így hát Elliot meghívást kapott tőle Szantoriniben található nyaralójukba, hogy együtt takarítsák ki azt és nézzék meg, miféle kincseket rejt a padlás. Azt ugyanis azóta nem takarította ki senki, hogy az épület a birtokukba került. Csupán egyszer mentek le, még amikor élt a férje, hogy megnézzék a lent őrizgetett borospalackokat, s bizony nem egy különlegességet találtak ott.
Most azonban nem iszogatni, vagy szórakozni tervezett Erica Fraser, hanem az egyik szekrényben lakó mumust kiűzni, ez azonban az ő múltjával igen csak nehéz volt. Mivel kell majd szembenéznie? Elmélkedett ilyesmin sokszor, ám most úgy döntött: ideje szembe néznie mindezzel. Arról persze fogalma sem volt, a rövidke ismeret miatt, hogy nem csak neki van szörnyűség a múltjában...

Maeve - Willow

Maeve talán nem rajongott a tavaszért, ezért nem töltötte kint a péntek délutánt a többiekkel a birtokon, vagy éppen csak nem volt kedvem kint lenni azzal a pöffeszkedő hatodévessel, aki az összes fiút elcsábította most, hogy itt tavasz. Mégis hogy a fenében lehet, hogy mindenkinek randija van, pedig éppen csak beköszöntött a tavasz így márciusban?
Akármi is volt tehát a bentartózkodás hátterében, Maeve nem érezte jól magát. Sőt! Egyenesen zaklatott volt, így rontott be az első mosdóba, amit talált. Nem is akármilyen lányvécé volt az, de neki fogalma sem volt, csak besietett a fülkék közé és az egyikbe azonnal be is zárkózott, hogy kicsit magában legyen. A hátát a vécé falának vetetett, hogy elmélyedjen saját érzéseiben, mikor egyenesen kilövelt a vécéből a víz, a hideg víz, arcon találva őt. A lány persze felsikoltott, ahogy a jeges víz a bőréig hatolt a blúz vékony anyagán keresztül.
Ezt a sikolyt hallotta meg odakintről Mr. Fawcett, ahogy végig sietett a folyosón. Azonnal pálcát rántott és berontott a mosdóba, nem is sejtve, hogy egy dühös szellemlány állja majd útját közölve, hogy: "Fiúknak itt semmi keresnivalója!" Majd kacagva fejest ugrott az egyik vécében, melynek ajtaja nyitva állt és még több víz kezdte el elárasztani a mosdót, egyenesen úgy, hogy az már-már kezdett bokáig érni és látszólag nem állt meg. Az ajtó pedig, Mr. Fawcett háta mögött, egész egyszerűen becsapódott és kattant a zár is.

A játékok játszódhatnak jelenben, múltban, jövőben. Ahogy jól esik! A többi már rajtatok múlik.
Kellemes szórakozást!

A jelentkezés újra indul!

Itt vagyok, jelentkezem!

jövök  

én is jövök

 

Jövök negyediknek.