Blaire Montrego

B l a i r e  


M O N T R E G O

'...Földiekkel játszó égi tünemény...'


~~ ❈ ~~

Biztatóm valál; hittem szép szavadnak…
Családtag, rokon, ismerős? Te ki bizalmasom vagy, netalántán csak olyan aki jól ismer?


S a gyöngykoszorúkat nem irígyleném...
Legfőbb ellenségem? Esetleg éppen csak jól képzett ellenfél? Megmutatod gyengeségem vagy épp megerősítesz önmagamban?


Hittem szép szavadnak, mégis megcsalál....
Szerelem, szerelem. Ó te csodás! Te ki mindig rátalálsz és elveszel számomra. Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz még most is belém?

Kód:

[color=#F8E2C0][size=13pt][i]Kapcsolati minőség[/i][/size][/color]
Viszonyunk, kifejtve

Kincsem talán?

Volt egy lány az életemben… valaki, aki januárban gondolkodás nélkül vágott képen, mert csókot loptam tőle. Még emlékszem, milyen édes volt az íze. Hányszor álmodtam arról, hogy ezt a kincset – amit csak egyszer érezhettem magaménak igazán – meg kell ragadnom, magammal vinnem a világ végére. El akartam rejteni, hogy csak az enyém legyen. Aztán rájöttem. Nekem ehhez nincsen jogom. Én ezt nem tehetem meg. Ezért lemondtam róla és most, bár még kicsit furcsa, de örömmel engedem, hogy más kincse legyen. Valakié, aki méltóbb rá, én pedig csak távolról figyelem és óvom, ha kell.

Édes húgom...

Nincsenek rá szavak. Nincsen rá kellően jó kifejezés. Mi vagy te? Valóban ez a kérdés? Mondhatni minden. Te vagy a megmentőm. Az, aki felismerte a nemlétező jó oldalamat. Te vagy a sorstársam a bajban. Te vagy, aki mellettem állsz még akkor is ha a világ összeomlik. Mikor az emlékeim összeomlanak. Mikor elvesztem önmagam....
Nemcsak a bizalmasom vagy, de a legjobb barátom is, s noha sok mindenben valószínűleg nem avattalak be, az nem azért volt mert nem bíztam benned. Ellenkezőleg. Pont hogy védeni akartalak, mert amit nem tudsz, az se nem fáj se nem okozhat neked gondot. Hisz jobb őszintén mások szemébe nézve kimondani a velős igazat, hogy nem ismersz elég jól.
Sosem felejtem el, mennyit tettél értem. Hogy mindig ott voltál nekem és mindig ott leszel nekem. Te vagy az én családom, a vér a véremből. És örülök hogy a vérem hozzád köt, mert  a legjobb embert kaptam, egy valódi kis dacos angyalt, amiért csakis hálás lehetek. És tudd, soha nem hagylak cserben. Hálából, lojalitásból, szeretetből, mérhetetlen tiszteletből és nem utolsósorban, mert a vér kötelez... valóban kötelez.

Égen a csillag
Mi sosem leszünk barátnők. Nem azért, mert utálnálak, egyszerűen olyan távol vagy tőlem, mint égen a csillag. Nem tudok rólad semmit. Így számból minden felesleges dobálózás lenne csak a szavakkal. Minek? Vagy te, vagyok én. Mindketten gazdagságunkban egy olyannyira más világ, hogy azt felesleges hasonlítgatni is. Fényes játékszernek tűnsz te, és pórias kalandornak tűnök én. De egyikünk sem rosszabb a másikunknál. Csak épp másra nevelt minket a jó atyánk és a gondviselő világ. De élj boldog életet. Én is azt tervezek élni. És akkor elmondhatjuk, hogy egy dolog közös volt mibennünk mégis.

Még nem tudom...
Találtam azt a levelet Elliotnál... Egyszerűen tudtam, hogy nyomot hagytál. Mélyebbet, mint akartam volna, sajnos. Féltékeny lettem, nyilván, hisz miért ne lettem volna? Tudtam, hogy gyönyörű lehetsz, bár mást igazán nem tudtam rólad. Most se igazán tudok. A bátyádról, már kicsit többet, de rá épp ugyanúgy féltékeny vagyok. Ez van, sajnos ilyen a családod. Épp ezért, még nem tudlak hova tenni... Nem tudom mit gondoljak rólad. És nem tudom azt sem, hogy valaha meg akarlak-e ismerni. De ígérem, ha felbukkansz az életemben. Adok egy esélyt annak az első benyomásnak.

Kicsilány

Téged nem kell félteni. Egyértelmű. Ha a bátyádat tudod kezelni, márpedig a vak is látja, hogy képes vagy erre, akkor jöhet bármi... utánad az özönvíz!
Tisztellek, mert olyan erő van benned, ami kevesekben. Kellemes a társaságod, nem olyan felszínes, mint a legtöbbeknek. Te értékeled az embereket, szeretsz utazni, érdekel a világ, nem veted meg a mugli dolgokat sem. Nem vagy olyan, mint egy selyembe bugyolált Malfoy-sarj, hiába hozzájuk hasonlóan nőttél fel. Akárcsak én. Talán ezért is viselem szívemen a sorsod. Magam látom benned.
Tudom hogy nem egyszerű most semmi számodra, de hidd el, később alakul majd ez. Magad fogod kialakítani az életed, úgy, ahogy neked jó. Egy a tanácsom: ne alkudj meg! Senkiért és semmiért sem. Csakis azt tedd, ami a szívednek a legkedvesebb és ne mondj le a céljaidról. Hisz ha nem éled meg az álmaid, mi értelme élned?

A Hugica
Nem volt könnyű az az időszak, amikor együtt jártam a bátyáddal. Valahogy soha nem jöttünk ki igazán, de a Roxfort elég nagy volt hozzá, hogy elkerüljük egymást. Abban a pár hónapban viszont valahogy kicsinek tűnt. A kapcsolatunk azóta sem javult, és bár tudom, talán többet nem is találkozunk majd, azt azért el kell mondanom, tanítottál nekem valamit. De ez a valami maradjon meg nekem, nem akarom, hogy esetleg elbízd magad.

A szép lány
Igen, szép vagy, sőt egyenes gyönyörű. De van benned valami zavaró arrogancia, ami a bátyádban is. Talán csak azért gondolom így, mert tudom, hogy rokonok vagytok és talán ez visz arra is, hogy ne akarjak hozzád szólni vagy a közeledbe kerülni. Te az elérhetetlen diákok közé tartozol, akikhez képest a többiek általában alacsonyabb rendűnek érzik magukat.
Egyszer gondoltam rá, hogy megszólítalak... Hogy esély adjak, hátha nem vagy olyan, mint a bátyád. Bár nem vagyok túl jó a barátkozásban, szóval ha valaki tarkón dob egy marék sárral, az én voltam... de öhm... az csupán a szimpátiám jele.

Tanítvány
Hivatalosan fogalmazva nem nevezhetem magát másképp, Miss Montrego, pedig zavarbaejtőm is valójában. Más nem tud rajtunk kívül az üvegházban történtekről és ez maradjon is így. Hiszen, milyen fényt vetne rám, ha kiderülne, hogy egy fehérneműben flangáló diáklánnyal voltam kettesben egy olyan fülledt helyen? Bevallom kicsit leskelődtem, de úriemberségemet megőrizve aztán igyekeztem a történteket elfelejteni. Kérem, őrizze meg a titkunkat!

Még mindig gyönyörű

Igen. Ez vagy te. Egy csodaszép hercegnő, aki maga köré építve önnön tornyát zárja ki a nem kívánatos dolgokat. Nem a rosszakat vagy a jókat. Csak azokat, amiket gyönyörű jégkék szemeiddel nem akarsz megpillantani.
Gondolkoztam rajta sokat, az Elliotnak írt leveled alapján, vajon valaha meg akarlak-e ismerni. Nem bántam meg sem a találkozást, sem az együtt töltött rövid kis időnket. De, amiket mondtam, s amit te sértésnek vettél talán. Én azokat komolynak szántam, s jó tanácsnak, nem bántásnak.
Nem volna szabad akárkit az életedbe engedned. Becsüld magad többre, mint amit bizonyos férfiak szerelme adhat. De legyél elérhető, hogy olyan ember találjon végül rád, aki építő kapcsolatba visz és nem lerombol. Mert még mindig azt mondom, te sok jót tehetnél. Mert az emberek mögéd állnának és követnének téged, minden jócselekedetedben. Amely emelne és építene téged is a legmagasabb emelvényekig. Máskülönben… A külső szépség nem minden… Idővel megfakul. És nem mindegy a végső elszámolásnál az, hogy hogyan éltük le az életünket.

Ki vagy te?
Nem tudom.
Nem tudom, ki csinálta ezt veled.
Nem tudom, ki tett ilyenné.
DE: KÉREM VISSZA AZ IGAZI BLAIRE-T.

Egyre rosszabb...

Ó, igen Miss Montrego, magácska volt egyre rosszabb, ahogy közeledtek azok a bizonyos RAVASZ-ok. Nem sok büntetőmunkát osztottam ki, ám maga kapott belőle bőven. Hogy miért? Mert kifordult magából. A hisztériukus viselkedésével pedig még azt is megfúrta. Őszintén remélem, hogy odakint a való életben kicsit visszatalál a kedvesebbik, szorgalmasabbik oldalára, mert igazán szüksége lesz rá. Remélem, hogy minden kellemetlenség ellenére, még látjuk egymást.

Elengedtelek
Egy ideig azt hittem lehet ez jobb. Egy ideig komolyan elhittem, hogy lehetünk barátok, de valószínűleg ezt azon a bizonyos napon, abban a bizonyos pillanatban elrontottam, mikor leléptelek. Hogy ki cseszte el? Nyilván én, mert el akartalak engedni, aztán még a bátyádnak is segítettem... aminek köszönhetően büntetőhadjáratot indítottál ellenem. Nem tudom, hogy valaha elfelejteném-e neked a fenyegetéseidet. Ha mégis megpróbálnánk ismét barátok lenni, sosem lenne ugyanaz, mint előtte.

De hol van a tavalyi hó!

Minden tegnap volt, minden megtörtént. Valahogy sosem tudtuk félretenni a büszkeségünk érzésem szerint, tán egy alkalmat kivéve. Persze a tied máson alapult mint az enyém, de az eredményen nem változtatott... bár egy darabig azt gondoltam, hogy a dinamikusnak mondható, csipkelődő rendszer tetszik és mozgalmasságánál fogva jó, végül ráébredtem, hogy mégis kell valamiféle egyensúly és ezt mi nem találtuk meg, csupán egyszer, pár lopott pillanatra az északi udvaron... Így sincs miért haragudnom és nem is teszem, ahogy keserűséggel sem gondolok minderre. Nem lennék őszinte, ha azt mondanám, hogy egy részem nem sajnálta, vagy sajnálja, hogy nekünk csak az a pár lopott pillanat járt végső soron, de a semminél ez is több és ezt is meg tudom köszönni. Aztán ha még találkozunk, egy barátságos beszélgetésre (és egy kis szócsatára) még lehetsz a vendégem!

a hercengő, aki királynő lett
Valamikor egy hisztis kislányként láttalak. Előtte egy fiatal, kívánatos lánynak. Mostanra ezek a képek megváltoztak veled együtt, igazi nő lettél. A hozzáállásod a világhoz persze számomra még eléggé kérdéses, de nem az én dolgom. Két külön világ vagyunk. Te beillenél egy palotába, engem meg nevezhetnek Rowle-nak vagy öltöztethetnek giccses cuccokba, akkor is csak egy tolvaj maradok. Egyébként... te tulajdonképpen miért is bújkálsz a bátyád elől? Szerintem halálra aggódja magát.