Idő... (...) Sikerült életem legrázósabb, leghidegebb tavaszán kiszabadulnod a szigeted fogságából és betoppannod az életembe. Bár egy kicsit féltékeny voltam amikor Modest elfordította figyelmét rólam rólad, mégsem bánom, hogy bedugtad a borostás képed a mindennapjainkba.
(...) A napjaim mélázással teltek, rémálmokkal és rossz közérzettel, most pedig, hogy itt vagy visszaköltözött belém a kíváncsiság.
(...) Nem tudom még mi mindent éltél át, nem tudom miért bámulsz rám oly módon, amit nem értek, de örülök, hogy színesíted a napjaimat, örülök, hogy a kék szemeidben az eget látom a tenger végtelenje helyett…
Lehetek idő, ami lassan telt és idő, ami majd lepereg az ujjaink közt... Lehet, hogy megőrjítelek, lehet,
hogy meggyógyítalak. Ebben a sorrendben.