Chloé & Mathias

[- Te ott! Mathias Montrego! Igen, hozzád beszélek!]

Azt nem igazán tudta megmondani, hogy honnan is vette a bátorságot, hogy ilyen nagy elánnal verekedje át magát a Mardekárosok tömegén, azt azonban bizonyosan tudta, hogy ez a mostani kis malőr nem maradhat büntetlenül. Már megszokta a házak közötti rivalizálást, azt azonban nem igazán bírta elviselni, mikor újra és újra előhozzák a témát azzal kapcsolatban, hogy vére mennyire is tiszta. Mérhetetlenül idegesítette ez a szemellenzős viselkedés, és titkon azért imádkozott, hogy egyszer eljöjjön a nap, mikor egy szabad házimanó kerüljön a Minisztérium élére. Az lenne ám a büntetés, és mindenki számára a kötelező változás. Mert azt akart mindenképpen! Hogy ne csesszék szét a ruháit, hogy ne rúgják le a seprűről, és hogy ne kelljen örökösen valami újoncot kimentenie egy csapat gyökér kezei közül.
- Te ott! Mathias Montrego! Igen, hozzád beszélek! - iramodik meg a folyosón ácsorgó vadul vihogó Mardekárosok felé. Régen volt már ennyire dühös, és sajnos kénytelen volt mindent egy lapra feltenni. Nem volt igazán jóban senkivel sem a Mardekárból, azonban még mindig élt emlékeiben az a kép arról a bizonyos pulcsiról, meg arról, hogy a fiú az egyetlen kábé, aki nem kerüli ki a folyosón nagy ívben, és néha még arra is hajlandó, hogy egy biccentéssel köszöntse a reggeli órákba. Igaz ezen fajta figyelmessége leginkább akkorra terjed ki, mikor senki nincs vele, úgyhogy Chloé most kissé talán merevebben lép oda a kis körben ácsorgó fiúk csapatához.
Megjelenését abszolút döbbenet követi, majd az egyikük felfújódása. Szinte látja az ökölbe szoruló kezet, a mélyen beszívott levegőt, a kidülledő mellkast, a veszélyes villanást az ismeretlen fiú szemében, hiszen nyilván a legnagyobb bűnt követte el ezzel a dologgal. Bejött egy mardis részbe és már messziről lekiabálta az egyik legismertebb aranyvérű család sarját. Ő, a kis félvér.
- Na, asszem beszélnünk kell! Most! - néz a fiúra dühösen, majd egy kellemes mosollyal vigyorog a behemót fejébe, akit Mathias csak egy apró kézmozdulattal elcsitított. Így nem is jön semmilyen válasz a túloldalról, leszámítva persze a fiúét, aki hümmögve belemegy az eszmecserébe. Sőt még arra is hajlandó, hogy a lány elkapja a csuklóját, és úgy rángassa magával az egyik üres terembe, valahol jó hátul, ahol lehetőleg egyrészt nem jár senki, másrészt nem lesz hallgatóságuk se.

zene:M - Friends



'Haven't I made it obvious? Haven't I made it clear?
Have you got no shame? You looking insane.'


~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~

A hozzászólás nyomokban káromkodást és obszcén szavakat tartalmaz!

Azt hiszem bájitaltanról jöttem ki. Azt hiszem valóban az az óra zajlott le, bár... a halál biztos benne. Egyedül Malfoy halála szekálása volt élvezetes az egészben, míg az üst felett gubbasztottunk. Csak unottan pakoltam az üstbe a belevalókat, Parkinson az oldalamon sziszegett valamit. Pont őt kaptam ki, nem pedig Dean-t. Kár.
Míg Pansy egy kis seggnyaló, abból is a Malfoy fajta vagy féle, addig Emily legalább normális. Normálisan küld el mindenkit Merlin f...khm szóval jó messzire ha épp nem vevő a hülyeségedre. Az enyémre bezzeg mindig az, szóval ketten együtt jobb lett volna megszívatni folyton Dracot azzal, hogy megdobáljuk suttyomba a borókamagvakkal, vagy az abból kinyert lével arcon fröcsköljük... Parkinson sziszegésével csak unalmas volt az egész. Piton meg úgy lófrált fel és alá, mintha kiskirály lenne.
Mély sóhajjal ajkaimon örültem csak mikor a szabadulásunk bevégeztetett.
Két perc se telt bele és már ajtón kívül voltam, belevetve magam a folyosón áramló ömegbe. Nem tudom hogy kerültem a negyedik emeletre és mit kerestem ott Zambini és a többiek társaságában. Meglehet reméltem, a griffendélesek lánycsapatával akadok random össze, hogy vethessek egy kósza pillantást Izabel-re de csak nem jött össze. Vagy másfele mentek vagy változott az órarendjük. Az utóbbi időben minden kiszámíthatatlan, szóval kár lett volna azon rágódnom, mit és azt is hol csesztem el, így csak hallgattam a többieket egészen addig míg a nevem, éles visítással el nem metszette a levegőt.
Mondhatni majdhogynem ketté, mert hát Sundance hangja minden csak épp nem kellemes.
Meglepve pislogtam felé, mint egy hülye gyerek, aki nem érti mégis mi a merlinrágta ürüszarvért szedik elő. Ő meg mintha ez lenne a világon a legeslegtermészetesebb dolog, bemasíroz, mint egy rosszfajta őrmester a mardekáros horda közepére.
Hát megbuggyant ez?
Bambán értetlenül pislogok továbbra is rá és csak egy kérdés szalad ki a számon.
- Neked mi a fészkes fene bajod van?
- Na, asszem beszélnünk kell! Most!
A dühös tekintet nem segít megfejteni mi is a hézag, ahogy azt se hogy mi lelte a griffendéles lányt. Nevetséges hogy az előbb egy karakán csajért epekedtem most meg a falra másznék hogy meg is talált. Csak hát pechemre sose az, akit akarnék...
Ráadásul, csak hogy a helyzet még abszurdabb is legyen, karon ragad és mint egy anyuka a neveletlen ötéves gyerekét, húzni kezd maga után. Még fél füllel hallom, ahogy a többiek röhögésbe kezdenek, meg valami olyasmit kiáltanak utánam, hogy hajrá Montrego vagy ne hagy magad Mathias! esetleg intézd el a baját a nagyseggű libának?
Hát mikor vertem én lányokat? Sose. És mi okom lenne épp Chloé nagyszeggű Sundance-el ökölpárbajt vívnom? Semmi. Azonban a döbbenettől szinte ösztönösen hagyom hogy 'vonszoljon' magával egész el a társaságtól, s csak jó két perc után esik le, hogy ez azért így elég ciki. Kirántom a karom a kezéből és valami olyat morgok, hogy megyek én egyedül is ha már ennyire akarja. De mit akar? Bevonszol egy falmélydésbe és leolt? Vagy ott mászik rám? Chloé mindig is nagyszájú volt, heves temperamentumú, olyan mint Bishop. Annyi talán a különbség hogy s nem olyan bájos se nem olyan népszerű. Sundance vonásai karakánok, jellegzetesek és ezer közül felismerhetőek. Iza arca angyalfaragás is lehetne akár... ég és föld a két lány, kivéve a heves természetet.
Szóval ha valamit, hát annyit megtanultam az évek során hogy az ilyen típusú emberek kapcsán jobb megadni nekik (kezdetben) amit kérnek. Szóval falmélyedés, szivi? Hát falmélyedés! Úgyhogy kérdés nélkül követem, de bebuktam volna a heti ötöslóhere fődíját mert ő inkább az átváltoztatástan tantermet választja, ami kong éppen az ürességtől.
Szívem megnyugszik hogy nem épp McGalagony horgas orrával és morcos arcával találjuk szembe magunkat. Az azért ciki lenne.
Ahogy az ajtó bezáródik mögöttünk, a lány nekikezdhetne a monológijának, de minden indoklás nélkül még hátrébb vándorol. Sóhajtva figyelem, ahogy a hátsó sorokhoz érve lebzser és vár. Miért jó pont a hátsó sor? Nem értem! Esküszöm nem!
Feltartott kezekkel megadva magam vonulok utána. Ahogy ő csípőjét a padnak támasztja úgy én is követem a példáját csak vele szemben, és ellentétesen.
- Na mi van? Mit akarsz? Lenne jobb dolgom is mint veled itt...
Elakadok. Mit is csinálunk éppen? Fogalmam sincs. De gondolom majd Chloé megmagyarázza. Epekedve várom már.

[- Mindjárt megtudod, ne aggódj!]

Sosem volt az a lány, aki egyszerűen csak magában tartja a gondjait. Kiharcolta magának a tiszteletet, vagy legalább is azt, hogy tudja mindenki a neve hallatán, hogy kiről is van szó, és hogy ne packázzanak vele hosszabb távon. Nem szívesen balhézott vagy verekedett, de egy-két utálatos mardekáros lánynak zavart már le pár pofont, vagy épp használta a pálcáját csak azért, hogy a másikat jobb belátásra bírja. Amúgy nem bírta az erőszakot, még akkor sem, ha ez a gondolat szöges ellentétben állt az előbbi mondatokkal. Ő csak akkor folyamodott ilyen eszközökhöz, ha úgy érezte máshogy képtelen célt érni, és most, mikor Mathiast meglátta, keze önkéntelenül is ökölbe szorult. Egy ideig egyáltalán nem volt baja a fiúval, azonban a fő problémát az jelentette, hogy teljes egészében más világhoz tartoztak, és bár lehet hogy tudta volna kedvelni azt az embert aki valójában, azonban a fiú nem hagyott sok lehetőséget arra, hogy esetleg más házak  tagjai kedvelhessék. Ez pedig bizonyos szinten önmagát juttatta eszébe Chloénak. Hiszen ő ehhez hasonlóan élte meg az ideköltözést.
A cserfes és mindig vidám lány lázadó lett, olyan, aki kiáll az igaza mellett, aki megvédi a rászorulókat, és aki egyáltalán nem kötődik senkihez sem. Szerette az embereket, a haverjait is, akik körülötte legyeskedtek, azonban soha senkinek nem hagyta hogy túl közel férkőzzön. Elvolt ő magában túlzott érzelmek nélkül, vagy épp csak úgy lógva a levegőben. Mindig akadt valaki akihez szólhatott, mindig volt valaki aki épp körülötte lebzselt, így pedig nem is volt szüksége mélyebb barátságokra. Amúgy is segített annak akinek kellett, nem kellett, hogy emögött túlontúl mély barátságok húzódjanak meg. Legalább is ő úgy érezte.
Mindig is a tánc volt az élete, a próbateremben töltött millió óra, melyet erre áldozott, a ritmus, az egymáshoz simuló testek, a vágytól fűtött mozdulatok, melyet mindenki sóvárogva bámult, mikor egy-egy előadás előtt bemutatott. Nem kifejezetten volt szép lány, arcának karakteres vonásai azonban abszolút jellegzetessé tették. Emiatt növekedett meg talán a táncórákra járó fiúk száma a lányok nagy örömére, és emiatt jelentek meg azok az emberek is, akik még mindig csak abban látták az örömüket, ha másokat piszkálhattak azért, mert valamiben örömüket lelték...

- Mindjárt megtudod, ne aggódj! - szűrte a fogai között a kellemetlen mondatot, mikor meghallotta a fiú nem épp udvarias kérdését. Jó, hát ő maga sem könnyítette meg a helyzetet azzal, ahogy ezt a kínos beszélgetést indította, azonban forrófejű volt és indulatos, ez pedig minden kommunikációjára és probléma kezelésére rányomta a bélyegét. Arról nem beszélve, hogy a Mardekárosok csoportja volt minden idegbajának okozója, és igazán nehezére esett lenyelni a békát. Szinte már erővel nyúlt a fiú keze után, és húzta magával az üres terem felé. Közben minden egyes lépésénél érezte a vizslató pillantásokat és hallotta a nem épp kedves beszólásokat, melyek felé érkeztek. Szivesen leátkoztva volna az összes gyökér fejét, azonban erőt vett magán és inkább nem tette. Helyette a húzott szájú Mathiast benyomta az üres terembe, hogy végre ketten lehessenek távol a folyosó zajától.
Lassú léptekkel sétált végig a padok között, majd az egyik szimpatikusnál csípőjét nekidöntve támaszkodott rá a régi darabra, majd mikor a fiú követni kezdte a példáját, kezét karba fonva, szúrós tekintettel méregette azt.
Nem volt épp ronda látvány, azonban akárhogy is akarta mindennél jobban utálni azért, amilyen, amiért a Mardekárt erősíti, nem tudta száz százalékig gyűlölni. Mert sajnos a fiúban azért még mindig maradt egy minimális emberség, és most épp ezt akarta kihasználni.
Tekintete a másik kese szín hajára vándorolt, íriszei a másik arcát pásztázták, csillogó lélektükreit és kifogástalan megjelenését, ettől pedig majdnem felszisszent. Hiszen hol volt ő a tökéleteshez? Haja a tánctól kibomlott, és folyamként omlott a hátára, laza ruhája pedig még csak össze sem volt hasonlítható a másik finom megjelenésével.
- Mi lenne ha szólnál a görény haverjaidnak, hogy vegyenek vissza az arcukból? - szegezte a fiúnak a kérdést, miután kigyönyörködte magát annak csillogó gazdagságában.
- Ma megint valami seggarc az egyik táncos fiút piszkálta, minek hála visszamondta az egészet. A baj, hogy az övé az egyik fő szerep! Szóval baromira hálás lennék, ha legalább neked lenne annyi eszed, hogy szólsz annak a pár csöködt agyúnak, hogy azért mert valaki táncol, még nem buzi, és hogy ez nagyon sok embernek fontos! - mondta közben vadul gesztikulálva és mutogatva, majd mikor a fiú esetleg megszólalt volna, mutató ujját feltartva akasztotta meg a másikat a mondandójában.
- Állandóan széttúrják az öltözőt, kihajítják a ruhákat az ablakon és a folyosón is megy a kellemetlenkedés. Hagy ne kelljen már senki arcát bevernem..! - mondta, miközben ujja immár a fiú mellkasán táncolt határozottan megnyomva azt, és ezzel is nyomatékosítva mondanivalóját.

zene:M - Friends



'Haven't I made it obvious? Haven't I made it clear?
Have you got no shame? You looking insane.'


~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~

A hozzászólás nyomokban káromkodást és obszcén szavakat tartalmaz!

A 'mindjárt megtudod, ne aggódj' csöppet sem elégít ki.  Ki a búbánatos franckarikát elégítene ez ki? Mégis minek hisz? Egy ostoba barátnőcskének, akinek félvállról ennyit odavetve minden rendben is van? Na hát nagyon nem.
Morgok valamit az orrom alatt, de leginkább csak a nemtetszésem nyilvánítom ki ezzel. Nem fogok leállni hangosan és látványosan ellenkezni, mert már van így is elég a rovásomon. Nem hiányzik még egy perpatvar, melynek főszereplője vagyok hogy aztán, Frics legnagyobb örömére, megint fél estét pucoljam azokat a nyüves serlegeket a trófeateremben.
Szóval inkább hagyom hogy berántódjak az üres tanterembe, annak is a leghátsó végébe, ahol Chloé már méltóztatik szóra nyitni telt ajkait és kiböfögni rajtuk mi a fene baja is van.
Naná hogy nem tetszik a stílus. Még ha nem is konkrétan a barátaim hanem inkább mind Malfoyhoz húz, akkor is... Mardekár. Egy ház, egy család. És noha sokszor fúrjuk egymást és képesek vagyunk a másik és mások alá tenni, azért annyira szemét nem vagyok hogy ne álljak ki a saját házamért. Piton igazán megdicsérhetne és adhatna vagy plusz ötven pontot, akkor talán még a házversenyt is megnyernénk. Elnézném Sundance arcát, mikor emiatt a 'bajtársias' helytállásom miatt letaszítjuk őket, a nagy griffendélt az első helyről...
- Mi lenne ha szólnál a görény haverjaidnak, hogy vegyenek vissza az arcukból?
- Mi lenne ha nem hisztériáznál itt nekem?
Nem tehetek róla, ösztönösen replikázok vissza és a kezemből a könyvet ledobom a padra. A táskám a vállamról szintén mellette landol halk puffanás kíséretében. Ugyanúgy ahogy ő, összefűzöm magam előtt a kezem. Nem célom utánozni, de ha már elzárkózó testbeszédet produkál de várja hogy én magam nyitott legyek. Igazából én inkább várakozóan fonom össze a karjaim és unottan szalad fel a szemöldököm, sugallva; bökje már ki mi nyomja a lelkét. Ha nem teszi szemezhetünk itt a következő órámig, ami két óra múlva esedékes.
- Ma megint valami seggarc az egyik táncos fiút piszkálta, minek hála visszamondta az egészet. A baj, hogy az övé az egyik fő szerep! Szóval baromira hálás lennék, ha legalább neked lenne annyi eszed, hogy szólsz annak a pár csöködt agyúnak, hogy azért mert valaki táncol, még nem buzi, és hogy ez nagyon sok embernek fontos!
Mindössze egy felhorkantásra van időm. Most komolyan emiatt keresett meg? Nevetséges! Mi vagyok én? Pesztronka? Az tudtommal az ő szerepe. Vagy nem?
- Állandóan széttúrják az öltözőt, kihajítják a ruhákat az ablakon és a folyosón is megy a kellemetlenkedés. Hagy ne kelljen már senki arcát bevernem..!
- Meglep hogy eddig nem tetted meg. - közlöm nyersen, és kissé lesajnálóan. A griffendélesek többségének, tisztelet annak a kevés kivételnek, hamarabb jár a keze el semmint gondolkodna. És ők vetik meg a mardekárt meg szerintünk vagyunk brutálisak... hát röhej. Hogy mégis miért? Már bocs, de a ravaszsághoz és a taktikázáshoz ész kell, nem kevés.
- Nagyon sajnálom hogy a főszereplő palántád lelécelt. Biztos a kviddics jobban érdekelte. Talán csöppet férfiasabb sport és nem fogja a fél iskola, köztük Belby, folyamatosan cikizni. Ebbe nem gondoltál bele? Ja persze, minek is!
Szétbontom a kezem és legyintek mintha mindegy lenne, pedig valójában rohadtul nem az. Míg van, aki azt hiszi ugra-bugrálni Sundance parancsára jó móka vagy az iskolai kórusba kornyikálni Flitzwick irányítása alatt kellemes addig én a másik véglet vagyok. Hamarabb ragadok seprűt meg terelőütőt és cifrázom ki a gurkók felém eső részét hogy mondjuk a cuki Potter seggébe landoljon a meccs alatt.
- Ne aggódj, majd szólok az 'érdekedben' hogy hagyják békén a harisnyás nacis tejfölösszájúakat. Elégedett vagy? Békén hagysz mostmár? Van más egyéb mondanivalód is vagy csak ezért vonszoltál végig a fél folyosón?
Nem mintha zavarna a nézőközönség. Az utóbbi időben már rohadtul nem zavarnak az ilyesféle marhaságok, ahogy Charisma Belby rólam egyre szaporábban terjengő pletykái sem. Azt azért mégsem szeretném ha sokat és sokszor hozna hírbe Chloé Sundance-el. Nem mintha bármi bajom lenne a csajjal, csak hát Izabel csoporttársa, és a lányhálóban sokminden napvilágra kerül. Semmi kedvem magyarázkodni, na meg amúgy is, Chloé nem vívta ki a szimpátiámat még. Maximum annyiban javított most a helyzeten hogy nem fejjel rohant a falnak, de a problémamegoldó készsége még így is jócskán az elfogadható szint alatt van. Vagy mondhatni Troll. Na majd jövőre újravizsgázhat... már ha vagyok olyan kegyes és megengedem neki. Addig meg még van időm eldönteni.

[- Nem hisztériázok, már megbocsáss! Ha azt tenném, hidd el észrevennéd, és meg tudnád különböztetni ettől. Látszik, hogy még nem láttál hisztisnek!]

Tisztában van azzal, hogy a fiúnak egyáltalán nem tetszik a viselkedése. Nem is várt mást tőle, hiszen ő is csak egy mardekáros, és természetesen rá is ráhúzható az a bizonyos sztereotípia, ami minden háztagra. Nem szereti ha nyomoréknak tekintik őket, pedig Chloé egyáltalán nem tette ezt, egyszerűen csak nem akarta a folyosón megbeszélni a problémáját mások előtt. Meg hát amúgy sem ő lenne, ha lehajtott fejjel ácsorogna a folyosó közepén a Mardekárosok gyűrűjében, várva arra, hogy mikor engedik meg neki, hogy szólhasson és mikor kussolnak el annyira, hogy az élcelődés mellett a tényleges mondanivalójával is foglalkozzanak.
Na ezt, egyáltalán nem akarta.
Így tehát evidens volt, hogy úrilányosan felszegett fejjel, kissé kiborulva masírozott be abba a terembe, és várta be a fiút, hogy végre elmondhassa amit el akart.
- Nem hisztériázok, már megbocsáss! Ha azt tenném, hidd el észrevennéd, és meg tudnád különböztetni ettől. Látszik, hogy még nem láttál hisztisnek! - szűri a fogai között, majd kissé közelebb lépdel a fiúhoz. Kezét szorosan összefonja a mellkasán, hasonlóan a másikhoz, és bár nem akart túlzottan vehemens lenni, most mégis úgy érzi, hogy egyre jobban feldühíti ez a pökhendi és lenéző stílus, ami auraként veszi körbe Mathiast.
Eddig úgy gondolta, hogy neki legalább van némi agya, ha már a többi háztársának nincsen, azonban akármennyire is igyekezett jelen pillanatban is meglátni benne azt a reménynek nevezhető valamit, aminek felcsillanására oly nagyon várt, hát hiába igyekezett észrevenni, az érzés és a felfedezés elmaradt. Ez pedig azt eredményezte, hogy szája finoman lebiggyedt az egyik oldalon, szeméből eltűnt az esdeklés és kérés fénye, na meg azért is, ami azért világított, hogy meg tudja beszélni a másikkal a problémákat.
- Ez nem egy kurva balett, hogy szűk nadrágban kell vonaglani! Láttad már bármelyik fellépésünket? Mert ha láttad volna, te vagy az a disznófejű Belby, akkor tudnád, hogy több nőhöz ér ott hozzá egy táncos fiú, mint mondjuk ti ketten összességében! Ott nem kell spiccben lépdelnie, nem erről szól, és egyáltalán nincs benne semmi olyan, ami esetleg megkérdőjelezhetné a nemi vonzalmát! Ez csak Belby agyában egyezik meg a balettel, meg úgy látom a tiédben is... - forgatom meg a szememet, miközben magyarázok az egész táncos programunkról. Nem gondoltam volna, hogy valaki csak azért kezdenek el baszogatni, mert hogy táncolni jár férfi létére. Pedig rengeteg férfi táncos van, és ezek 90% egyáltalán nem a saját neméhez vonzódik.
- Utál kviddicsezni, ő táncos! Szóval kurvára ti üldöztétek el! A haverod jobban mondva! - mondja, majd közelebb lép a fiúhoz, és ujját annak mellébe fúrva bökdösi, mintegy nyomatékosítva szavait.
- Hát kérlek, Mr. Nagytudású! Mikor fogjuk azt megérni, hogy azok, akik okosnak hiszik magukat, de valójában nem azok, inkább befogják a szájukat? - néz a fiúra kérdő tekintettel, hiszen a kérdése neki is szól. Mit tud ő erről az egészről? Semmit! Akkor miért jó ezt csinálni és másoknak problémákat okozni?

zene:M - Friends



'Haven't I made it obvious? Haven't I made it clear?
Have you got no shame? You looking insane.'


~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~

A hozzászólás nyomokban káromkodást és obszcén szavakat tartalmaz!

Ugyan valóban nem láttam Chloé Sundance-t hisztériázni, de talán soha a jó büdös merlingatyás életben nem is akarom. Ez a csaj sem könnyű eset, mint a griffendélesek legtöbbje. Mindig is tudtam hogy abba a házba egyéniségek járnak, de nem gondoltam volna sose hogy a Süveg a koponya keménységét mérve pakolja be a diákokat épp oda. Csak a szemem forgatom a szavaira, mely szerint én aztán semmit nem tudhatok a hisztériázásról, pláne ha az az övé. Aha, na persze hát naja. Semmit... hogyne. Végtére ő sem nő, á dehogy. Pontosan ugyanazokat a dolgokat ejti meg és viszi végbe, mint az összes többi. Gondolom ezt az állapotot is lehet még jobban fokozni, nem vitatom, de nevetséges arra utalni hogy én aztán ehhez nem értek. Van egy húgom könyörgöm. Volt alkalmam vele edződni.
- Láttad már bármelyik fellépésünket? Mert ha láttad volna, te vagy az a disznófejű Belby, akkor tudnád, hogy több nőhöz ér ott hozzá egy táncos fiú, mint mondjuk ti ketten összességében! Ott nem kell spiccben lépdelnie, nem erről szól, és egyáltalán nincs benne semmi olyan, ami esetleg megkérdőjelezhetné a nemi vonzalmát! Ez csak Belby agyában egyezik meg a balettel, meg úgy látom a tiédben is...
- Na hékás! - emelem meg a kezem megadóan a vádaskodására. - Álljon meg a menet! Ki mondta hogy az enyémben is? Ki vádaskodik most?
Nem várok érdemleges választ tőle, mert tudom jól, felesleges. A paprikapiros arca rögvest elárulja még a legsötétebb mugliivadéknak is hogy Sundance nem kevésbé vette a szívére a dolgot, mint Piton ha az újabb hajmosókúrát. Meg sem lepődöm mikor a lány ugyanolyan vehemenciával folytatja a maga igazát hajtva, mint korábban.
- Hát kérlek, Mr. Nagytudású! Mikor fogjuk azt megérni, hogy azok, akik okosnak hiszik magukat, de valójában nem azok, inkább befogják a szájukat?
Ahogy a mellkasomat böködi még helyesbítve is a dolgokat miket kimond, bosszant a viselkedése. Mondhatnám hogy ritkán jövök ki a sodromból de ez nem lenne teljesen igaz. Mint mindenkinek, nekem is megvannak a gyenge pontjaim, s bár fogalmam sincs miért paprikáz fel a lány viselkedése mégis saját sértésemnek érzem a szavait. Pláne hogy mégiscsak az én mellkasomat akarja átfúrni a mutatóiujjával.
- Mi lenne, Miss Igazságérzet, ha esetleg nem engem akarnál kilyuggatni?
A kérdésemre megfogom az ujját és vele együtt a kezét. Melege sugárzik a tenyerem alatt és szelíden de határozottan tolom el magamtól, vagyis egész pontosan a mellkasom közvetlen közeléből. Engem csak ne böködjön ő. Majd böködök inkább én...
- Amúgy meg a kérdésedre a válaszom nagyon egyszerű. Halvány sötét thesztrálfingom sincs! Talán mert okosabbnak érzik magukat a többiektől. Amúgy neked miért kell mindig mindenből kardinális kérdést csinálni? Úgyis leakasztasz két perc alatt egy másik elsőst aki ugrál neked, nem?  - vonok vállat unottan. Talán ez a legtermészetesebb. Találja már fel magát Sundance, ha már ezek szerint ő az evolúció csúcspéldánya.... a sértéséből adódóan csakis erre tudok gondolni, semmi de semmi másra.
- Mégis mennyi idő betanítanod? Két nap? Hagyjuk már!
Elenegedem a kezét, remélve nem kell tovább fogva tartanom a szükségesnél. Nem akarom hogy azt higgye zavar a szituáció így csak lazán hátra dőlök, félig felülve a padra.
- De lásd jófejségem, szólok. Így oké? Elégedett vagy? Vagy mit akarsz? Egy megszeghetetlen esküt is tegyek le neked?
Azt lesheti. De azért még mindig jó szívni a vérét. Ritkán húzom az embereket, pláne ennyire de Chloé több szempontból is kiérdemelte. És ki tudja mi mindent hoz még ki belőlem egy újabb elszólásával...