Bath party

+16

          Biztos vagyok benne, továbbra is tudom, hogy meg fogom szokni majd a helyzetet. Csak nem kell minden nap arra gondolnom, hogy mi lenne ha. Igen, azt hiszem, eddig is ez volt a baj, meg az is, hogy én már régebb óta álmodozom róla, mint ahogy ő valójában észrevett. Azt hiszem, legalább ezért hálás lehetek Malfoynak. És ha már nála tartunk, akkor örülök neki, hogy ő is úgy látja, ez már tényleg egy olyan találkozó, amihez diáktársunknak semmi köze.
          Szóval, most a jelenre koncentrálok és arra, hogy mennyire szexi, ahogy a vízcseppek lecsorognak a testén, és legfőképp arra koncentrálok, hogy nem akarok neki esni, mert akkor nagyjából ugyanott tartok majd mint pár pillanattal korábban. Pont ezért, hogy kicsit lehűtsem magam eltávolodok, a víz alá bukom és legközelebb csak akkor kerülök a felszínre, mikor már biztos vagyok benne, hogy egy pillanatra vagy talán kettőre is meg tudom akadályozni azt az állapotot, amit úgy hívnak: fülig beléd estem és legszívesebben itt helyben magamévá tennélek. Mármint ha van valaki, aki úgy hívja azt, amit akkor érzek, mikor Mathias a szemembe néz.
          El is veszek ebben a tekintetben, mikor megfordul és megszűnik a menedékem. Ahogy csípője az enyémhez ér, és ahogy a csókot váltjuk úgy érzem, nem érzek tovább semmit. Le akarom venni a bugyim, most amíg lehet és nem szakad el. Tudom, már most tudom, hogy úgyis lekerül majd rólam.
          - Igen, te vagy ellenállhatatlan, én csak egy hangya, aki nem tud felnézni rád a ragyogásod miatt. Ha megvakulnék tőle, akkor azt akarnám, hogy a te látványod égjen a retinámba.
          Arra nem akarok kitérni ennél jobban, hogy én mi vagyok. Valami biztos van, ha eljött, ezt nem tagadom. Szóval ha mindent összenézek, akkor nagyon is ott vagyok az esélyesek között, és ezt most ki is fogom használni. Bár magasabb nálam, ahhoz hogy valamit el akarjak érni – főleg a száját – kicsit ágaskodnom kell. Az enyémet szorosan az övére tapasztom, nem vagyok erőszakos, de nem is hagyom, hogy levegőhöz jusson. Igaz, mire erre a szintre eljut, addigra nekem is levegőért kell kapkodnom. De azért igyekszem nem az ő szájában felejteni a nyelvem.
          - Készen állsz valami újra? Egyedire, amit mástól nem kaphatsz meg?
          Elmosolyodom, aztán eltávolodom kicsit, majd látványosan kezdem babrálni a bikini felsőmet. Nem hiszem, hogy ez olyan élményt adna neki, amit mástól már nem kapott meg, de ki mondta, hogy ez lenne az? A bugyimtól még nem akarok megszabadulni úgysem.
          - Mielőtt kérdeznéd, már úgyis mindent láttál belőlem, nincs értelme titkolóznom, mint egy szégyenlős kamaszlány. Szóval, segítenél levenni?
          A hajam előre vonom kicsit megtekerve, hogy kényelmesen hozzáférjen, aztán kidobom a medence szélére, mikor már lekerül rólam. Egyelőre nem hagyom, hogy bármibe komolyabban belemenjünk, és ettől én magam is szenvedek. Akár látszik, akár nem. A résnyire nyitva lévő ajkai, ahogy sóhajt, a rajtuk megcsillanó vízcseppek mind olyan látványt nyújtanak, ami ellen nehezen, de tudok védekezni. De ha végigsimít rajtam, ahogy a keze, az ujjai hozzám érnek, biztos vagyok benne, hogy a levegő és a testem is azonnal felhevül kicsit. De az is lehet, hogy a levegő csak azért, mert én úgy érzem.
          - Nos, gazdag fiú, megmutatom ma este neked, mit nem kaphatsz meg soha pénzért.
          Igyekszem, olyan szenvedélyesen csókolni, minden érzelmem beleadva és ezzel megszegve a szabályt, amit saját magamnak állítottam fel. Nem elhitetni vele, hogy több is lehet, nem elhitetni magammal, hogy több is lehet, amíg úgy nem érezzük mind a ketten, hogy lehet tényleg több is.

zene: Still Here


’s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
kihez vakon, némán is eltalálnék.'

Az hogy Fawcett átment a csábító szirénbe talán részben a víznek köszönhető, semmiképp a szende sellőnek, aki meglátva a kissé fülledt hangulatot inkább a haja fonása helyett lendülettel tűnt el a sötétebb üvegfelületben. No igen, gondolom megszokta már, hogy a prefektusok ilyeneket művelnek, de mégsem akaródzik neki látnia is ezt. Újra.
Így hát csak egy elégedett vigyorral nyugtázom a lány szavait, és figyelmen kívül hagyom az ablaküveg-lény szelíd kis magánakcióját. Helyette figyelmem a lányra fordítom, aki felettébb szexi és látszólag laza is. Ez tetszik és meg sem próbálom palástolni mennyire imponáló, akárcsak a szavai.
Mindössze kissé elnyújtom a pillanatot azzal, hogy tovább tartom meg a köztünk lévő távolságot. Így ugyan neki jobban kell erőlködnie hogy elérjen a csókjával, mégis izgatóbb az összetalákozás. Pont olyan, mint amilyenre emlékeztem. Olyan mohó, vad és követelőző, olyan ismeretlen s mégis ismerős. Olyan csábító és mámorító, hogy nehéz vagy taln szinte lehetetlen betelni vele.
Csakhogy túlontúl gyorsan vége szakad, azért mert ő maga így akarja. Ahogy elszakad tőlem nem akadályozom meg benne, mivel agyamra ködfátyol borul. Az a fajta, ami mögül nem lehet elszökni vagy elbújni. Egyszerűen játszi könnyedséggel írtja ki a többi konkurenciát, Bishoppal az élen.
Fawcett tud valamit, valami felettébb egyedit, és ez nemhogy csábít vagy izgat, egyenesen érdekelni kezd. Érzem, ahogy megmozdul és realizálom, ahogy erre a mozdulatra és a látványra meglódul a vérem. A szavai már csak ostorcsapások az amúgy is vágtató pulzusomnak.
Felkérés egy keringőre... egy olyan keringőre, ami talán sose ér véget...
- Szeretnéd, hogy készen álljak?
Megvillanó szemekkel pillantok rá, akárcsak egy vadász a prédára, amit épp becserkészik a végső csapás előtt.
- Mielőtt kérdeznéd, már úgyis mindent láttál belőlem, nincs értelme titkolóznom, mint egy szégyenlős kamaszlány. Szóval, segítenél levenni?
A szavaira csak hümmögök egyet, mert tisztában vagyok vele ez a rajzolás is hol és leginkább hogyan ér véget. Arcomon a tökéletes elégedettséggel és a vele párosuló vággyal indulok meg, hogy ujjaim szelíden játszani kezdhessenek a fürdőruha anyagával. Hüvelykujjam szelíden cirógatja végig hol fentebb hol lentebb a lány testének apró kis felületeit, mikor hol érik. Elégedettségem fokozza a benne rekedő levegő, és élvezettel figyelem, ahogy a haját előre vonja, hogy én könnyedebben dolgozhassak.
Mire végzek már lassú percek peregnek le. Ólomsúllyal megáldott percek, amiket csak olyanok követnek, amiben a lány laza csuklómozdulattal kidobja a felsőjét. Az anyag halkan csapódik a vizes kövön de ez már se őt se engem nem foglalkoztat.
Szelíden hajolok felé és csókolok bele a vállába megállva, hogy lehunyjam a szemeim ne pedig a formás idomait bámuljam meg, amik fedetlenül maradtak.
- Nos, gazdag fiú, megmutatom ma este neked, mit nem kaphatsz meg soha pénzért.
Nem értem a szavakat pontosabban a jelentését. Nem esik le mire utal vagy mit is akar ezzel egész konkrétan közölni, de időm sincs megkérdezni. Az oka ennek ő maga, az ahogy felém fordul hirtelen és lázas csókkal tapad ajkamra.
Egy pillanatig meglepve merevedek le, nem értve a szituációt, majd követelőzően ragadom meg az alkalmat, hogy ha már így alakult hát ne ellenkezzen. Mert annak már itt nincs helye, csakúgy mint legutóbb.
És ismét ugyanott vagyunk, ahol a múltkor is. Mint két mágnes, amik addig kerülgették egymást míg egymásra akadtak és kivédhetetlenül vonzzák egymást. A szétszakadás veszélye pedig ezúttal sem fenyeget. Az este hosszú és sokáig tudunk itt szórakozni, hisz ez a víz sosem hűl el. Fawcett vágyai pedig nehezen kielégíthetőek én pedig az az ember vagyok, aki teljes munkát szeret kiadni a keze közül. Így hát ujjaim a hajába szántanak, míg szabad kezem követelőzőn szorítja őt magához és kezdi el bebarangolni a testét, kezdve a mellein át folytatva arra amerre csak éri.

          Tetszik, ahogy rám néz. Le se tudnám tagadni, hiszen az arcomra kiül a mosoly. Óh, ha tudná, hogy ezt a mosolyt eddig csak ő érdemelte ki. Mert eddig senki más nem tudta megadni nekem azt, amit ő igen, és tudom, hogy ez az adakozás most folytatódni fog. De az is igaz, hogy ezzel nagyon magasra tette a mércét, mert szeretném én is kicsit kényeztetni. A legutóbbi alkalmunk óta kicsit utánajártam a dolgoknak. Nem volt könnyű, de néhány nagyon is fontos új információt szereztem. És ő nem is tudja, hogy mi vár rá. Igen, a mosolyomból talán sejti, de ez közel sem biztos.
          - Remélem nem, mert akkor nagyobb lesz a meglepetés. De ha úgy érzed készen állsz mindenre, nekem úgy is jó.
          Miután bebizonyítja, hogy minden tervem ellenére valószínűleg én leszek az, aki nem áll készen mindenre, jobbnak látom, ha a felesleges ruhadarabot eltűntetem az útból. Igyekszem kellőképpen lefoglalni az ajkait, ami ahogy érzem nagyon is jól sikerül. Pont olyan jól, ahogy neki is sikerül lefoglalnia az enyémet. Tudom, hogy nem érti mire gondoltam az előbb, de azt is tudom, hogy most nem fogom elmagyarázni, csak ha rákérdez. Azzal elvesztené a jelentőségét és a varázsát ez a perc.
          Tetszik, ahogy magához von és nem is enged el. Kezemmel a vállán simítok végig, majd onnan lefelé haladva először az oldalán folytatom az utam, majd a hátára. Közben igyekszem csókjaimmal ellátni minden porcikáját. Kezdve a füle körüli érzékeny területtől a vállán keresztül az ujjai begyéig. Azokat kicsit be is veszem a számba.
          - Ülj ki a kád szélére, majd meglepetésben részesítelek.
          Úgy nézek fel a kezeit csókolgatva, majd igyekszem arrafelé is terelni. Ha nem hagyja, akkor úszom én, amennyiben el tudok szakadni tőle. Legalább ennyi időre. A módszer mindegy, csak érjünk oda. Elég nehéz úgy megvalósítani a tervem, ha a testrész, amit kényeztetni szeretnék a víz alatt van.
          - Ígérem, nem fog fájni, ha kicsit hagyod magad kényeztetni – mosolygok tovább, majd kezemmel immár az alsóbb részeket veszem célba.
          Miközben a kezeimet használom, hangos sóhajok hagyják el az ajkam, ahogy ő is kényeztet engem. Nem tudom meddig fogom bírni, hogy ne ugorjak neki, és inkább hagyjam a fenébe a terveimet. De erősnek kell lennem. Ki kell bírnom, ez most róla szól. Csókokkal igyekszem ellepni a porcikája minden egyes szegletét, ahol elérem. Gyengéden, lenyalom róla a vizet. És bár nem olyan jó az íze a habfürdős víznek, az biztos, hogy ajkaim pont annyira kényeztetik, amennyire megérdemli. Mert ő az én hősöm és meghódítani váró célom.

zene: Still Here


’s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
kihez vakon, némán is eltalálnék.'

Valamit hallok,. ami a meglepetésre utal meg a készen állásra, de igazából nem törődök vele túl sokat. Jobban elfoglal más a lányban, mint a szavai, de valahol azért aggasztó kellene hogy legyen a tervezett meglepetése. Nem vagyok oda ugyanis a meglepetésekért., sőt... kifejezetten utálom őket. Ettől jobban pedig már csak azt nem bírom ha nem én irányítok. Márpedig, Esmé hangja ahogy tulajdonképpen kér olyan. Kissé dirigáló, még ha nem is annak szánja. És ez nem annyira tetszik még akkor sem, ha a javam szolgálja voltaképp.
Kissé hátra is húzódva nézek az arcába és csodálkozva pislogok rá.
- Ígérem, nem fog fájni, ha kicsit hagyod magad kényeztetni.
A mosolya ugyan sokat ígér, mégis olyan, amit nem tudok hova tenni. Nem a felbátorodásával van a gondom, sőt ennek kifejezetten örülni kell. Nem jó egy savanyú nővel együtt lenni, de Fawcett olyan hirtelen csap át az ártatlan szűzlányból a dögös bombázó szerepébe hogy az összezavar.
- Hé hé! - kezdek ellenkezni mikor kiszökik az ujjaim közül és a part felé úszik. Evidensen jobb ötlet híján követem, bár nem vagyok oda a dologért. Nem feltétlen pont így akartam és noha a dolgok így is úgy is megesnek, azért szeretek még mindig én irányítani....
Csakhogy a lány ezt láthatóan totálisan máshogy képzelni.
Ujjai rögtön rátalálnak a csípőmre és onnan már el is indulnának lefelé, ezt azonban nem hagyom. Nem mintha nem lenne jó vagy élvezetes a dolog, sőt maga a gondolat csábító, de nem akarom semmi olyanra kényszeríteni, amit utólag lehet megbán. Végtére is rengeteg időnk van és haladhatunk szép lassan is. Attól, hogy nem akartam nyomban fejest ugrani egy kapcsolatba (érthető okoknál fogva hisz alig ismerjük egymást behatóbban a testi kontaktusnál) azért totálisan el sem utasítottam.
Inkább csak szelíden a lány álla alá teszem a kezem és felemelem a fejét, hogy a szemei az enyémekkel találkozhassanak.
- Nem kell semmit tenned, ha nem akarod Csillagvirág.
Halkan lehelem ki a szavakat, mert bensőséges pillanat ez, olyan, ami a mi kettőnkké és akarom hogy az is maradjon. Hiába kínoz belülről a vágy, nem akarom elsietni vele az újbóli együttlétet, mert úgy vélem ha ő minőségi kapcsolatot akar amire utalt is annak idő és tér kell. Ha rögtön megint egymásnak esünk mint az előbb majdnem akkor talán oda a varázs...
- Csak azt akarom, hogy légy önmagad
Szelíden vonom magamhoz közelebb. Ujjaim ráfonom a karjára és ott köröznek a bőrén. Nem akarok megfelelési kényszert. Se neki se magamnak. Mindössze azért jöttem el ma is hozzá, azon kívül hogy kérte, mert úgy gondoltam Esmével talán másabb. Van elég görcsösség az életemben amúgy is. Nem akarok még egy Medeia féle a pasim vagy viselkedj is úgy kapcsolatot, mert abba belepusztulnék. Csak jól akarom érezni magam, és azt akarom hogy Esmé se legyen ezzel másképp. Kötöttségek nélkül. Talán nagy kérés ez? Vajon az? Vajon megérti? Szívből remélem, igen.

          Bevallom, legutóbb mikor együtt voltunk, olyan szenvedélyes volt, és olyan heves, hogy újra akartam élni azt a pillanatot. Minden létező elképzelésem felülmúlta, és ezt most meg akartam ismételni. De nem csak úgy, hogy én élvezzem a dolgot, hanem úgy is, hogy Mathias is. Aztán az egész elment egy teljesen rossz irányba, mikor rá akartam erőszakolni valamit, amit szemmel láthatóan nem akar. És most megint majdnem elkövettem ezt a hibát. Látom rajta, hogy ez a lerohanásom a meglepetéssel egy olyan dolog, amire nem számított. Pedig biztos vagyok benne, hogy sejti, hiszen tettem rá utaló mozdulatot.
          Meg is torpanok, mikor megérzem az ellenállást. Kérdőn nézek rá. Talán nem akarja? Valahol megkönnyebbülés lenne, de azt sem akarom, hogy csak ő kényeztessen engem. Neki is kijár ez az élvezet. Oké, megértem, ha attól fél, hogy még tapasztalatlan vagyok, mert így is van, de a legfontosabb dolgot megtanultam. Nem szabad harapni. Azt hiszem, ez nem egy olyan bonyolult dolog.
          És mégis, mikor az ujja az állam alá csúszik, érzem, hogy ragyogó szemekkel nézek rá. A lábam elgyengül és bár gyűjtöm magamban az erőt, nehezen tudok ellenállni a kisugárzásának. Bólintok csak egyet jelezvén, hogy tudomásul vettem, amit mond, de megszólalni egészen addig nem tudok, míg következő szavai el nem hagyják ajkait. Akkor viszont megrogynak vállam, kicsit veszítek tartásomból, már nem kell azokat a köveket tartanom, amiket saját magamnak helyeztem fel.
          - Azt akarom, hogy boldog légy – súgom szinte a szavakat az ölelésében. – Csak boldoggá akartalak tenni mindenféle kényszer nélkül.
          Kicsit lenyugtatom zakatoló szívem. Muszáj megtennem, hogy a következő szavakat is ki tudjam mondani. Muszáj mert egyébként szétrobbannék belülről. Akarom, hogy tisztában legyen mindennel, bár így is mintha a bensőmben olvasna. Mintha nyitott könyv lennék előtte. Soha nem tagadtam senki elől milyen vagyok, és vannak titkaim is, de még így sem gondolom azt, hogy olyan könnyen megfejthető lennék, mint ahogy azt ő teszi.
          - Nem voltam felkészülve rá. Igazad van, kicsit talán kényszerből csináltam volna, de ennyit megért volna. De azzal nem én lettem volna. Köszönöm, hogy erre ráébresztettél.
          Beszéd közben megemelem a fejem. A szemébe nézek, azt akarom, hogy lássa tükröződni bennem ezt az igazságot. És ezzel valami olyasmit is megértek, amire félig már rá is jöttem, csak talán a tudatomig nem ért el. Még mindig túl gyors és túl heves voltam ahhoz képest, amit pár pillanattal korábban beszéltünk meg. Szóval most csak pipiskedek kicsit, hogy meg tudjam csókolni, aztán hagyom, hogy a történések tovább ragadjanak. Persze csak addig, amíg nem sikerül a saját lábamban megbotlanom és hanyatt vágódni a vízbe.
          Nagy levegővételekkel emelkedek ki a vízből, úgy hogy hosszú hajam eltakarja az arcom, de aztán elnevetem magam. Azt hiszem, ez már tényleg teljesen én vagyok. Bárhol képes vagyok bénázni egyet, ha kicsit zavarban vagyok, de azért már egyre kevesebbszer fordul elő.
          - Várj, elhúzom a függönyt.
          Megigazítom a hajam, és bár tudom, hogy így biztos pocsékul nézek ki, így hagyom, aztán a tekintetét kezdem kutatni. Mi lesz a következő? Vegyem mégis elő a festék készletem? A vásznat, hogy a lehetetlent próbáljam meg megörökíteni? Aztán eszembe jut valami.
          - Kéne neked egy tetoválás. Tudod mi az?
          A muglik világában kezd egyre népszerűbb lenni, ezért nem vagyok benne biztos, hogy a boszorkányok és varázslók közül van olyan, aki ismeri. De azt mondják, hogy egy olyan feltörekvő művészeti ágról van szó, ahol a művész vászonként az emberi bőrt használja. Láttam is már, hogyan csinálják. Azt hiszem, Mathiasnak is lehetne egy…
          - Sárkány, az jól állna. Illik hozzád.
          Végighúzom az ujjam a mellkasa egyik felén végig a vállán át a hátáig. De aztán eszembe jut egy másik. Az egy kevésbé látványos lenne, sokkal kisebb is, de az lenne talán az igazi.
          - Egy kelta motívum lenne az igazi. Megvédene minden rossz dologtól – mosolyodom el.

zene: Still Here


’s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
kihez vakon, némán is eltalálnék.'

Szavaim könnyeden találnak célba, mint egy jól megindított kvafflabda a karika kellős közepébe. Nem mondanám, hogy ez teljesen idegen tőlem, már a bókolás és a széptevés... sőt, egyenesen a velem járó tényezők egyike, de más mikor nyíltan vall színt az ember és más most. Más itt, bennsőséges viszonyok között, ahol... lássuk be... nem lenne kötelező.
És noha normál körülmények között mindenki vitatná szavaim hitelességét, most valóban komolyan is gondolom. Esmé érdekes jelenség, és egyre érdekesebb ahogy jobban és jobban megismerem. Sosem fogott meg elsőre, nem úgy mint Izabel, de mégis van benne valami, ami késztet ezeknek a szavaknak és ennek a jelentéstartalomnak a kimondására. Nem hasznos ha megjátsza magát, semmilyen téren. Számomra végképp nem. És voltaképp alapvetően is hamar kiderülne a dolog. Akkor meg minek erőltetni?
- Azt akarom, hogy boldog légy. Csak boldoggá akartalak tenni mindenféle kényszer nélkül.
Nem tudom hogy illik-e hangosan felnevetnem, valószínűleg pont hogy nem, de a lány ezen bájossága vegyítve a végtelen naivságot a kedvességgel már-már kellően valószínűtlennek hat.
Boldogság... eddig valahogy soha senkit nem érdekelt az én boldogságom, még saját magamat sem. Az, ahogy a lány teljes egyszerűséggel közli mindezt szöget üt a fejemben. Hogy voltaképp mit is akarok? Mi okozna ténylegesen végtelen örömöt? És mindezt hogy érhetem el?
- Nem voltam felkészülve rá. Igazad van, kicsit talán kényszerből csináltam volna, de ennyit megért volna. De azzal nem én lettem volna. Köszönöm, hogy erre ráébresztettél.
Mosolyom kiszéledik a szavaira. Nem pont a hálájára pályáztam, nem épp emiatt tettem, mert végtére is lehettem volna önző, és egyúttal gyenge. Kihasználhattam volna a buta megfelelési kényszerét, és egy újabb gyors kielégülést eszközölhettem volna ezáltal, de annak nem lenne sok értelme, hacsak a másodpercnyi megkönnyebbülést nem vesszük. Tudom jól, hogy még így is megkaphatom  a lányt, könnyen és gyorsan és nem tettem le erről a tervemről, de nem úgy ahogy ő épp képzeli. Lassan akarok haladni, mert minden szempontból célravezetőbb így.
A csókja, amit pipiskedve neked ad szelíd mégis könnyeden felkorbácsolja épp lecsitulni látszó vágyaim. Ám most újra elemi erővel tör rám ugyanaz, ami legutóbbi festésünk alkalmával is megesett. Vonzz, mint egy könyvmolyt a könyvespolc...
Aztán mire feleszmélek a lány már odébbsassézik és ügyesen el is csúszik. Már épp aggódni kezdenék, hogy kimentést igényel a kb derékig érő vízből, mikor nevetve bukkan fel, hajával az arcában.
Nevetek én is rajta és a hangunk összefonódva pattan vissza a falakról hol innen, hol onnan elhaló lassúsággal és egyre halkabb színnel.
- Gyönyörű vagy így!
Lépek felé és húzom újra magamhoz, nem foglalkozva a csöpögő hajával, ami az arcába lóg, vagy letapad. Pont ezért jó ez, mert természetes.
- Kéne neked egy tetoválás. Tudod mi az?
Míg ujjai végigszántanak bőrömön a kérdése ott visszhangzik körülöttünk. Ujjai játékával a megrökönyödésem is csitul.
- Persze, hallottam már róla. De mégis minek?
- Sárkány, az jól állna. Illik hozzád. Egy kelta motívum lenne az igazi. Megvédene minden rossz dologtól.
- Hmmm... a sárkány nem is olyan rossz, bár nem hiszem hogy értékelnék az aurorképzőn. Ami meg a másikat illeti... -ravaszkásan csillan meg a szemem. - Megvédem én magam ha kell! És megszerzem azt is, amit akarok!
Közlöm kacéran és vadul szántó csókkal pecsételem le igazam, ami Esmé ajkán izzik fel, hogy tudja, érezze, átélje a vágyat, amit újra felkeltett bennem a puszta természetességével.

          Mint a víz felszínén keltett hullámok, úgy csöndesedek le én magam is belül. Nem értem mi olyan vicceset mondhattam, de az biztos, hogy már jó, ha örül. Nem hallom túl sűrűn teljes szívéből nevetni, de ezt úgy tűnik sikerült elérnem. És így hogy megszabadultam ettől a kényszertől már teljesen, legalább önmagam is tudom adni.
          Kicsit úgy érzem, magyarázni kellene a szavaim, de aztán rájövök, hogy ha Mathias nem értene valamit, akkor úgyis rákérdezne. Szóval megvárom, amíg teljesen hülyének néz, és akkor majd előveszem azt az énem, ami képes megmagyarázni bármit. De addig is, inkább csak bebizonyítom neki, hogy mennyire szeretném boldoggá tenni. A csókkal is igyekszem ezt igazolni, de miután nem akarok újra rosszat tenni, nem is megyek tovább. Inkább kihasználom a lehetőséget, és úszok egyet. Már amennyire ebben a medencében lehetséges.
          - Mathias, most boldog vagy? A közelemben boldog vagy?
          Tudom, hogy korai ilyet kérdeznem, és ezzel talán elijesztem megint, de jelenleg az sem érdekel, ha hazudik. De ha őszintén felelne, akkor legalább tudnám, hogy min kéne még változtatnom. Kevesebbet nyomulni, és hagyni őt érvényesülni? Többször kényeztetni a csókokkal? Legyen az bármi, amiből hiánya van, vagy túl sok vagyok belőle, tényleg azt akarom, hogy a velem való kapcsolata más legyen, és őszintén legyen boldog közben.
          A bókra viszont elpirulok. Nem sokszor hallok ilyet, senkitől sem az apámon kívül, de az biztos, hogy minden egyes alkalommal ezt a reakciót váltja ki belőlem. Elszégyenlem magam, nem tudok megszólalni, égni kezd a fülem és biztos vagyok benne, hogy elkezd forrni körülöttem minden. A víz is, a levegő is. Mikor közelebb húz magához, már a hajam sem engedi elrejtenem azt, amit egyébként akarnék. De hogy tereljem kicsit magamról a témát, inkább előtérbe helyezem őt. És persze a tetoválást.
          - Minek? Az ember általában több okból is tetováltathat magára. Az egyik, hogy csatlakozzon egy divat irányzathoz. A másik, mert emlék és nem akar elfelejteni valamit. A harmadik a tisztelet és biztos vannak még egyéb személyes indokok is.
          De a sárkány tényleg jól állna neki. De való igaz, az aurorképzőn nem biztos, hogy jó szemmel néznék. Hacsak nincs annak a tetoválásnak valamilyen mágikus hatása. Mert miért ne lehetne, ha mondjuk egy mágikusan felturbózott tetoválásról lenne szó, és mondjuk változtatná a helyét, vagy eltűnne adott helyzetben, vagy ha rúnákat is tartalmazna akkor máris ott van a hatás, amit egy talizmán is kiválthat.
          - Szóval, megszerzed, amit akarsz? – elmosolyodom, mert nagyon remélem, hogy ezúttal én leszek az, akit vagy amit meg akar szerezni.
          És nem is tévedek, mikor megcsókol és az olyan heves és olyan forróra sikerül, ami azonnal felhevít engem is. Nem hagyom, hogy legyűrjön. Visszacsókolok, igyekszem olyan hevesen viszonozni neki ezt a kedvességét, de úgy érzem, alul maradok minden alkalommal. Végül a kezem a vállára siklik, majd onnan a hátára. Ha már ennyire közel húz magához, akkor én sem fogom hagyni, hogy elmenjen.
          Mégis a levegőt kapkodva válok el tőle, de nem sokáig. Mélyen a szemébe nézek, majd elmosolyodok, és folytatom a csókot. Nem fogom elengedni, ezt remélem tudja. De ha nem, akkor most a csókon keresztül tudatom vele.
          - Remélem, ez a pillanat örökké tart majd.
          Amit valójában mondanék az az, hogy remélem nem fogok majd lefolyni a lefolyón, ha az este végeztével kihúzzuk a dugót.

zene: Still Here


’s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
kihez vakon, némán is eltalálnék.'

- Mathias, most boldog vagy? A közelemben boldog vagy?
A kérdése, ami hirtelen hangzik fel és túl gyorsan tűnik tova ott bizsereg. A levegőben kiérzem a feszültséggel vegyes várakozást. Igent kellene válaszolnom, tudom. Nemcsak azért, mert ez akarja Esmé hallani, hanem mert ez a  helyes. De valóban boldog vagyok? A kérdést ösztönösen teszem fel magamnak. Rögvest elkezd mozogni bennem az összes érzelmi fogaskerék, s egyik indítja be a másikat maga után. Mert mi is a boldogság voltaképp? Lehet pillanatnyi állapot, lehet órákig, napokig tartó. Nem mondom hogy boldog vagyok, inkább várom, nagyon várom, hogy újra láthassam. Ez nem elég? Valószínű nem.
Én pedig nem akarom lelombozni a lányt. Nem a lelkesedés hiánya lenne a fő gond, hanem az, hogy onnantól már nem épp ugyanúgy tekintene rám. Nem tudok olyan konkrét állapotot mondani, mikor boldog voltam. Sok kisebb pillanat evidensen akadt, de tartós... egy sem. Nemcsak azért mert olyan vagyok, amilyen, hanem mert szerintem ez szinte kvázi lehetetlen. Ezt viszont a lány nem nyeli le, tudom jól. Így hát hümmögve igenezek egyet. Se nem válasz se nem fix megerősítés, mégis apró jele annak, hogy valahol van valami a dologban.
Nem is tudom mi zavar jobban, a kérdés vagy az ahogy van bátorsága rákérdezni. Mit várt? Ha azt mondom hogy igen, elbízza magát, majd maximum mikor elválnak útjaink a fejemhez vágja, hogy hazudtam neki és kihasználtam. Ó nem kell részletezni, volt már ilyen jó sok az életemben. Most komolyan ez kell a nőknek? Élvezik ha hazudik a másik? Élvezik, ha álomvilágba ringathatják magukat? Mi a búbánatos tökömpaszulya jó van ebben?
Sárkányhimlő leszek ha valaha megértem!
- Minek? Az ember általában több okból is tetováltathat magára. Az egyik, hogy csatlakozzon egy divat irányzathoz. A másik, mert emlék és nem akar elfelejteni valamit. A harmadik a tisztelet és biztos vannak még egyéb személyes indokok is.
Nem érdekelnek az indokok a tetoválásra. Nem akarok, soha nem is érdekelt. Az sem igazán hat meg hogy szerinte jól állna, bár... azért hízelgő a feltételezése. Ostoba mugli módszerre nem hagyatkoznék, mágikus úton meg nem igazán akartam még eddig semmit magamra dekorálni. Persze Fawcett művész. Máshogy gondolkodik. Lehet neki az emberi test is csak vászon, amit képes lenne kitölteni mintákkal, vonalakkal, alakzatokkal.
- Szóval, megszerzed, amit akarsz?
Mosolyom megjelenik a szokásos formájában. Abban, ami sugallja, hogy akarom. Most, azonnal és mindent. Rápillantok a lányra, majd közelebb hajolok hozzá. Könnyeden csókolok bele a nyakába, úgy, hogy tovább is tartson, mint az indokolt lenne. Ajkaim végigszántanak a bőrén, leheletem cirógatja, kétnapos borostám pedig szelíden irritálja. Tökéletes kombináció arra, hogy ne akarjon nekem ellent állni. Nem mintha nagyon tudna. Öröm jár át, hogy a szavaim végre célba értek nála. Hogy rájött mi is akarok és hogyan. Könnyen adja meg magát, hogy az egész támadást áthangoljam az ajkai ellen szervezett támadásba. Eleinte lassú majd egyre követelőzőbb tempóval veszem tulajdonom a száját, játékra hívva a nyelvét is.
Az adrenalin és a vágy együttese szétárad bennem, miközben ujjai végigkalandoznak a karomon. Viszonzom a szívességet és az enyém sem marad tétlen. Kezem elindul lefelé, a testének íve mentén.
Kecses és vékony, de érezni az erőt benne és ez tetszik. Egyik karom lesiklik egész a derekáig, majd a csípőjéhez. Ott megállapodva szelíden elköröz, míg a másik a fürdőruha felsőjének pántjára talál rá. Elég lazán meghúzni a zsineget, hogy az megadja magát.
- Remélem, ez a pillanat örökké tart majd.
Úgy suttogja a szavakat, hogy szinte el sem válik tőlem. Arcomba csap a meleg lehelete és a felszálló gőzpára. Kezdem átértékelni a prefektusi rang értelmét. Mégiscsak megvannak ennek is az előnyei.
- Örökké semmi nem tart. De elnyújthatjuk végtelen hosszúra...
Kuncogok egy sort az ábrándos megjegyzésén, miközben félredobom a fölösleges ruhadarabot. Nem kell már az mára, haza pedig nem abban fog menni.
A fürdőhab egy része elfedi Esmé mellét, csak a kebleinek felső egynegyed íve rajzolódik ki. A látványtól, amit egy percig csodálattal bámulok, a vágy újra felcsap bennem, mint a vad óceán tarajos hulláma, és immár képtelen vagyok türtőztetni magam. Követelőzően szántanak ujjaim végig a derekán, majd a csípőjén.
- Hogy lehetsz ennyire gyönyörű? - morgom bele a nyakába két forró csók között, mert ajkaim újra működésbe lendülnek miközben utam lassan vezet le a kulcscsontján át. Egészen a formás, feszes melleiig vezet az út. Belecsókolok közé, élvezve az érzékeny puha bőrt hogy aztán kissé megemelve, s ezzel kiemelve őt a vízből teret kaphassak a mellbimbókhoz, amiket feltett szándékom kényeztetni a lehető leghosszabban.

          Nem is tudom, mit várok attól, hogy feltettem neki azt a kérdést. Persze, örülnék neki, ha azt mondaná, boldog mellettem, vagy úgy általában az életében most, de tudom, hogy nekünk ez még korán van. Nem is járunk igazából, csak összejárunk, amikor már nagyon hiányzik a másik társasága. De miért ne lehetne neki más társasága is, amitől boldognak érzi magát? Nem sokat tudok a családjáról, talán az is elég, hogy velük van. Csak a húgáról tudok, aki a Hollóhátba jár, és valamiért nem lopta be magát a szívembe, de nem is neki kell, hanem Mathiasnak. Azt pedig bizton állíthatom, hogy ő belelopta magát a szívembe. Kapok végül egy valami válasz félét, ami megnyugtat, de leginkább azért nem firtatom jobban a témát, mert nem akarom ennél kellemetlenebb helyzetbe hozni.
          Szerencsére azonban hamar elterelődik a téma azokra a dolgokra, amit a csalásban társam megszerez magának. És örülök neki, ha én is ezek között a dolgok között kapok helyet. Ezt hamar be is bizonyítja, a csókjával, így nem is kell sokáig tűnödnöm rajta. De még milyen ez a csók. Ha eddig nem is tudtam volna milyen hatással van rám, most már tökéletesen egyértelművé tette. Innen már nem fogok kielégületlenül elmenni. Viszonzom a forró csókját, olyan hevesen, ahogy csak tudom, de úgy érzem, még közel sem vagyok ahhoz, amivel ő ölel és azt a melegséget kelti bennem.
          Nem tetszenek a szavai teljes egészében, de ha nincs más választás, akkor nem lehet mit tenni, végtelen hosszúra nyújtuk a pillanatot. Hagyom, hogy lecsússzon rólam a felsőm, és immár teljesen szabadon legyek előtte. Pontosabban, majdnem teljesen szabadon, de a bugyim már a kisebb gond lesz. Elmosolyodok, ahogy látom bambulni. Hogy kicsit kizökkentsem, elkezdem csókolni, és szorosan hozzábújok. Ne csak nézze a melleim, hanem érezze is őket. Akárhogyan, bárhogyan.
          - Miattad vagyok ilyen gyönyörű. Csak miattad.
          És ez valahol nem is hazugság. Mikor elhatároztam még néhány évvel korábban, hogy megszerzem Mathiast, akkor kezdtem el komolyabban foglalkozni a külsőmmel. Nem csináltam semmi természet elleneset, csak egy kis edzés, helyes táplálkozás és ilyenek. Persze nem elfeledve a fontos dolgokat, mint az édesség az ünnepekkor. A tökös derelyéről nem lehet lemondani.
          Nem ér meglepetésként, hogy hamar a medence szélén találom magam. Valójában örülök is neki kicsit. Egyikünket sem akartam megfullasztani ma éjszaka. Takargatni valóm továbbra sincsen, tehát irulnom-pirulnom sem érdemes. Hagyom, hogy kezei olyan íveket és utakat járjanak be a testemen, amilyet csak akarnak. És hogy biztos ne gondolja meg magát, a lábamat a dereka köré kulcsolom. Nem szorosan, de pont eléggé éreztetve, hogy mit is akarok. Kezemmel a vállát masszírozom, ha nem lenne eléggé ellazulva, akkor most kap egy fincsi masszázst.
          - Nagyon merev vagy. Lazulj el kicsit.
          Mondjuk nem ezzel akarom tölteni az időmet, ha erre vágyik akkor keresek majd egy másik időpontot, amikor megkapja ezt a fajta masszázst is. Közelebb hajolok hozzá, és belecuppantok a fülébe. Ha jól emlékszem, akkor korábban nem szerette, de ezt csak akkor tudom meg, ha most reagál. A korábbi alkalmunkkor nem ezt figyeltem. A fülétől viszont haladni kezdek az ajka felé, igyekszem odavonni, mert a mellem között nem nagyon fogom elérni. Jutalmazni akarom, forrón, melegen, szenvedéllyel.

zene: Still Here


’s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
kihez vakon, némán is eltalálnék.'

Annak ellenére, hogy mennyire felhevít a lány, hogy mennyire kívánom, mennyire akarom magam alatt érezni, és tudni, az enyém mégis inkább a kivárásra játszom. Nem tudom miért egész pontosan. Talán mert tudom, úgyis az enyém lesz? Vagy mert csak élvezni akarom, hogy húzhatom az időt? Meglehet amiatt, hogy így még égetőbb, még tökéletesebb legyen a rohamosan közeledő szex?
Mind-mind közre játszik ezekben a dolgokban. Mind-mind aprócska részletek fedése a teljes valóságnak. És mind-mind a maga nemében önálló és helyt álló állítás.
- Miattad vagyok ilyen gyönyörű. Csak miattad.
A válaszán elmosolyodom. Ravasz, akaratos, önző mosollyal. Olyannal, ami noha nem épp a legszebb ok miatt született mégsem csúfítja el arcom. Nem vártam választ a bókomra, mert nem is konkrétan neki szándékoztam mondani. Inkább csak hangosan kimondott gondolatok egyike volt, amire ő mégis szükségét érezte, hogy válaszoljon.
Ahogy ujjai végigsiklanak rajtam, nyomában lángol a bőröm. Nem olyan szelíden, mint a víz melege, ami körülölel, hanem sokkal intenzívebb erővel. Ugyanez igaz a csókjára. Ajkai nyomán ég a bőröm, és zsibong a vérem. Mikor lábai körbeérnek a derekamon ravasz ügyességgel utalva, hogy vár engem, tulajdonképpen tudom, hogy nem kellene tovább húznom az időt.
Csakhogy talán Esmé gondolja máshogy, vagy mert a körülmények drasztikusan megváltoznak, mégsem sietem el a dolgot. Az hogy ujjai végigjárnak a hátamon és szelíd masszázsba kezdenek a végső utolsó kis gátat is ledöntik bennem a lánnyal kapcsolatosan.
Voltaképpen tökéletes lenne, még akkor is ha az agyam minden kicsiny része és a testem összes porcikája Izabel-ért sóvárog. De még így is... még ennek ellenére is, ez a lány egyszerre tud van és szenvedélyes lenni, miközben odaadó is. Kényeztető ujjai és az, ahogy belecsókol a fülembe totálisan elfeledtetik mennyire rosszban sántikálunk, vagy hogy a szerelmem viszonzatlanul hever a parlagon Izabel miatt.
Esmé talán egy kulcs egy másik élethez. Esmé talán egy lehetőség, egy örömforrás, egy remény...
Csak hagynom kellene...
Miután az első alkalommal elsiettünk mindent, mert köztudott, hogy a nők nem szeretnek sietni, hát most nem követem el ugyanazt a hibát. Csak lehunyom a szemem, és hagyom hogy kimasszírozza a túl merev-ségemet, noha azt a bizonyos merevséget más esetben valószínűleg áldani fogja...
Hagyom, hogy ő irányítson, most az egyszer. Hagyom, hogy belecsókoljon a fülembe és hogy elinduljon onnan a maga szabad útjára, egyenesen végig az arcom oldalában a számig, hogy ott aztán újra elidőzzön, mert a maga halmára hajtva a vizet csókot követel ki. Én pedig nem vagyok rest viszonozni, ám most meghagyom neki a lehetőséget, hogy tegye amit akar. Ha gondolja, húzza az időt, mint én tenném, vagy követelje ajkaim táncát szelíd de annál élesebb harapásával.. Akár hogy is, a végén úgyis én nyerek. És én kivárok addig, megadást színlelve. Viselkedésem tudatossága pedig egyedül abba ismerszik meg, hogy ujjaim szelíden kúsznak a derekemra kulcsolódó lábára, hogy azt végigcirógatva elinduljanak a teste felé s lomha lassúsággal érjenek el a víz alatt a lány leggyengédebb pontjához.

          Akarom. Kimondhatatlan az a vágy, amivel akarom őt. De nem akarom megbántani sem, hiszen ha most megsürgetném a dolgot, azzal pont ezt érném el. Hagynom kell, hogy minden adja magát, így majd az a pillanat is, amikor már nem tudunk ellenállni a másiknak. Addig csak jelzem neki a lábam dereka köré kulcsolásával, hogy ma nem megy el innen szex nélkül, akár reménykedik benne, akár nem. Csókolom, ahol érem, még akkor is, mikor megpróbálom kicsit ellazítani. Itt már tudom, nincs helye a szónak.
          Nem akarok semmit sem elsietni, hiszen miénk az egész éjszaka. Holnap sem lesz semmi különleges, ahova sietnünk kéne, akár az egész napot ágyban tölthetjük. Bár, ha jobban belegondolok, akkor ezt a háztársaink úgysem fogják engedni. De ez most nem is érdekes. Most csak ő érdekel. A forró ajkai, ahogy az enyémre tapadnak, ahogy a nyelve játszik az én nyelvemmel. Mintha egy külön kis csatát vívnának azon túl, hogy testileg is milyen csatát vívok saját magammal és vele is.
          Bizseregni kezd az érintésétől a lábam. Elmosolyodom, mert tudom, hogy ő is pont úgy gondolja, ahogy én gondolom. Mind a kettőnknek kell ez a ma este. Talán mind a kettőnknek más okból, de kell. Tudom, innentől már nem fog úgysem sokáig tartani az, hogy eszünket vesztve essünk egymásnak, mert szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy be fog következni. Tudom, nem szabad egy alkalom után ítélkezni, de valahogy kettőnket, a párosunkat ilyennek látom. Szenvedélyesnek.
           Abban is biztos vagyok, hogy ha sokáig húzzuk az időt, akkor én leszek az, aki kezdeményezni fog. Ha már eléggé felizgatott, nem fogom tudni visszafogni magam, és abban biztos vagyok, hogy ez hamar bekövetkezik, ahogy halad a lábamon felfelé. Közben én nem akarom elengedni az ajkaimmal az övét. Talán csak annyi időre, amíg mind a ketten levegőt veszünk. A keze akkor is egyre közelebb ér, és ettől az én vérem csak még jobban forrni kezd. Nem akarom, hogy vége legyen, nem itt és nem most, szóval nagyon reménykedtem benne, nincs másnak is ahhoz kedve, hogy tilosban megfürödjön.
          Egyre nagyobbnak érzem a kínt, ahogy hozzám ér, és mégsem tudom sürgetni. Mindennek eljön az ideje, ahogy ennek is el fog majd. Addig pedig marad az, hogy megpróbálom minél közelebb vonni magamhoz, a kezeimmel kényeztetni, és uralkodni magamon, hogy ne ugorjak neki.
          Végül elvonom az ajkam az ajkától, majd elindulok lefelé a mellkasán. Igyekszem minden pontot végig csókolni, kicsit időzve a szépen kidolgozott izmain, kezeimmel persze továbbra is követem.
          - Mit szólnál, ha nem húznánk tovább az időt? Nagyon kívánlak, Mathias.
          Igyekszem két csók között a lehető leggyorsabban kimondani ezeket a szavakat. Testemmel közelebb is helyezkedek hozzá, ezzel már nagyon a szélére kerülve a medencének. Nem tudom mi tart fenn valójában. A csókjaim viszont egyre követelőzőbbek.
          Akarom, akarom. Most! Itt és most!

zene: Still Here


’s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
kihez vakon, némán is eltalálnék.'

A mohó vágy elemi erővel söpör végig. Nemcsak rajta, de rajtam is egyre inkább. Mégis valahogy sikerül megtartanom a hidegvérem, már ha ilyen esetben lehet ilyenről beszélni. A legutóbbi alkalommal, a legutolsó rajzolásnál vad egymásnak esés lett a vége. Persze mindketten akartunk, mindketten élveztük is, mert kellett ez nekünk. Ellenben most is ugyanaz lenne a dolog? Meglepő módon azt hiszem igen, s valamiért mégis ott motoszkál bennem a tudat, hogy de mégsem.
Akarom Esmét, ez nem kétség. Szeretném kiélvezni a lopott másodpercek összességét, és igazán kihozni belőle mindent. Szeretném, ha olyan lenne mint egy kezesbárány azok után hogy olyan volt mint egy vadmacska. Tetszik a kettőssége, tetszik a határozottsága, és az, hogy nem adja a törékeny szende szűz képét. Már akkor nem tette, mikor még az volt. Mert jól tudom hogy az volt.
Valamiért ez, hogy ilyen lett, vagy épphogy ilyenné vált kimondatlan bók is irányomba. Tudom, hogy nem én tettem azzá, olyanná, amilyen... mégis olyan érzés, mintha kicsit miattam vált volna ilyenné. És ez imponál. Kinek ne tetszene a saját műve? Melyik festő ne imádná azt a képet, amin épp dolgozik?
- Mit szólnál, ha nem húznánk tovább az időt? Nagyon kívánlak, Mathias.
Nem mintha nagyon el akarna húzódni, úgy kap utánam,mint egy gyermek az anyja után, de nem hagyok neki más választást. Kell egy minimális tér, mert különben megfulladok vagy elkapkodok mindent. Márpedig most nem akarok semmit elsietni. És a lány talán megérzi, talán tudja... tisztába kerül a szándékommal, mert a szavai egyértelmű buzgó mohóságot palástolnak ízléses formában.
Elcsitítom könnyeden azzal, hogy kezemet ökölbe szorítom s egyedül csak a mutatóujjam mutat az ég felé. Ujjam az ajkaihoz érintem, hogy ne beszéljek. Szelíd dorgálás ez, érezheti ő maga is és ha a szemeimbe tekint nevetést lát bennük, mert igen jól mulatok rajta. A követelőzésén. Az akarásán.
S mire letelik egy másodperc ő nem tétlenkedik tovább. Mire felocsúdok megérzem puha ajkait a nyakamon hogy lejjebb gördüljön a mellkasomra. Az a rész, ahol érint jólesően bizserget és mindössze csak egy sóhajra futja tőlem.
Egyértelmű, hogy a lány nem bír magával és az is egyértelmű, hogy én is akarom őt. Talán meg kellene adnom neki mindazt amit akar, talán meg kellene adnom magamnak, amit szeretnék. Mindez rohadt könnyű lenne, nagyon könnyű és mégsem az. Kívánom, nem tagadom de valamiért nem akarom hogy a kapcsolatunk mindössze ennyiben merüljön ki. Ha ő többet akar, márpedig többet akar, akkor legyen is több. És azt csakis úgy érhetjük el igazán ha kivárunk. Ujjaim felcsusszannak a combjáról a csípőjére, onnan a dereka vonalára, majd meg sem állnak a melle vonaláig. Aztán csakis aztán fel a vállán át a nyakán keresztül az állához. Szelíden vonom a kezemmel felfelé a fejét ráfogva, hogy elérjem, rám figyeljen. Egészen a medence széléig hátrálok vele, hogy háta a falhoz érjen. Érezze csak magát beszorítva. Orra az enyémet súrolja, ajkaim centiméterekre vannak tőle.
- Nagyon kívánsz?
Kérdezem gonoszkásan, miközben másik kezem a fenekén simít végig, majd a lába közti érzékeny területet masszírozza.
- Én nem húzom az időt, Csillagvirág. Én kiélvezem.
Szemeim vészjóslóan, vággyal telve csillannak meg. Remélem célt ér, nem csak az ujjaim kényeztetése, de a szavaim visszhangja is.
- Mégpedig veled. - csókolok rá a szája szegletére. - Mégpedig nagyon.
Nyomok egy újabb csókot ezúttal a lehunyódó szemhéjára. Lassú, megfontolt mozdulatokkal veszem kezembe az irányítást. Azt akarom, hogy felszabaduljon, hogy eszét vesztse, hogy könyörögjön. Mert más most abba, ahogy sóhajt beleszerettem.

          Egyszer volt hol nem volt… Kezdődhetne így is a mesém, de az enyém úgy kezdődik, hogy volt egyszer egy lány, aki fülig szerelmes volt egy olyan hercegbe, akit soha nem kaphatott meg. A madarak ugyanis azt repesgették, hogy a herceg szíve másé, és ez a szerelem soha el nem múló, mint az örökkévalóság. De a lány nem adta fel, és pont ezért - még akkor is, ha ehhez az éjszakához egy gonosz manónak a közbenjárására volt szükség – a jótündér végül megjutalmazta, és neki adta a szíve hercegét. Egy éjszakára, kettőre, ezt még nem tudom, de azt tudom, hogy most Mathias az enyém és én az övé vagyok. A köztünk lévő vágy viszont úgy parázslik, mintha mindent azonnal el akarna égetni. A vizet is, amit egyébként nem tudna. Hogy mi váltotta ki belőle ezt az érzelmet, nem tudom. Legalábbis akkor, ha tényleg igazak a pletykák.
          Nem csoda, hogy kiszalad valami a számon, aminek talán nem most kéne. Mintha félnék attól, hogy ez az éjszaka nem lesz befejezve és itt maradunk hoppon mind a ketten. Nem azt mondom, hogy túl akarok lenni rajta, az nem lenne helyes kifejezés. Én azt akarom, hogy minél előbb elkezdjük és aztán a lehető legtovább tartson. Van is időm végigondolni, adok egy csókot az ujjára, ahogy az az ajkamhoz ér, és ez az egy másodperc elég is ahhoz, hogy rájöjjek, már régen elkezdődött az, amire olyan nagyon vágyom. Nem lehetek ennyire vak, és én még sürgettem.
          Csókolni kezdem, miközben megérzem a kellemes borzongást az ujjai nyomán. Izgatott leszek, nem tudom eldönteni, hogy mi is legyen a következő lépés. Még akkor sem, mikor a keze az állam alá csúszik és felemeli annyira a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni. Óh, az a tekintet, legszívesebben leolvadnék a medence széléről. Szerencse, hogy megtart, és magához ölel, szorít, mert így biztos nem merülök el a habokban, ha az összes erőm el is hagy. Az arcom az övéhez dörgölöm kicsit, hogy minél jobban érezzem az illatát. Bár, elég intenzív a fürdő olajok és habok illata is.
          - Nem tudom szavakkal elmondani mennyire.
          Csak lehelem a szavakat alig hallhatóan. Olyan pillanat ez, amit nem akarok pusztán szavakkal elrontani. Főleg, mert ahogy megérzem a kezét, úgy érzem, hogy lassan kezd forrni körülöttem a levegő és a víz is. Nem, ez már nem egy egyszerű izzás, ez már sokkal több tőle, és ha nem lennék ennyire kiéhezve rá, hogy az eszemet is veszítsem lassan, akkor biztos egy meghökkenésnél többre is futná tőlem, mikor meghallom a „…kiélvezem.” szót. Mert valljuk be, megfogadtam, hogy nem fogok sietni, és most mégis én vagyok az, aki sürgeti egy kicsit.
          De mentségemre legyen mondva, hogy bárki az én helyemben ugyanezt akarná egy olyan férfitól, mint Mathias. Vele akarom leélni az életem, és ha lehet soha nem akarok kikelni az ágyból. Csodálni akarom, érezni az izmait és az ujjai mozgását. Ő az igazi művész nem is én. Lehunyom a szemem, hagyom, hogy a vágy és a testem vigyen tovább. Nem akarok már gondolkodni, nem akarok már semmit sem. Veszek egy mély levegőt, aztán még egyet és még egyet és a végén már nem is csak simán a levegőt veszem, hanem sóhajtozok. Megremeg a testem, és csak azt kívánom, hogy soha ne hagyja abba. Igyekszem úgy megemelni a fejem, hogy ne a szemem csókolja innentől, hanem az ajkaim.
          - Ne hagyd abba. Merlinre, ne hagyd abba.
          A lábam lecsúszik a derekáról, de csak azért, hogy még jobban magamhoz engedhessem. A kezemmel a mellkasán majd a hátán simítok végig, érezni akarom, ahogy elkezd az ő bőre is olyan meleg lenni, mint amilyen az enyém. A sóhajaim egyre mélyebbek, egyre kevésbé tudom irányítani magam, csak a csókjaira és a keze érintésére vágyom. Arra, hogy bennem legyen, mert vele egyesülni az maga lenne a menyország.

zene: Still Here


’s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
kihez vakon, némán is eltalálnék.'

Heves. Ez az egy szó villan be, ha Esmére gondolok. Valójában ennek talán negatívnak kellene lennie összességében, és mégsem az. Hogy miért? Mert van ebben a lányban annyi báj, kecsesség, és mindannak ellenére hogy már nem az de ártatlanság, hogy ettől nem ellenszenves hanem aranyosan heves legyen. Mert talán kissé kapkod, kissé túlzó vagy sokat akar, de még ez is megbocsátható. Végtére is ez az egómat hízlalja.
Akarom ugyanis, hogy engem akarjon. Hogy értem olvadjon, és miattam élvezzen. Nemcsak a csúcsra kerüljön hanem a hétköznapokban is ott legyek a fejében, és bármikor mikor úgy adódik, akár a legváratlanabb helyzetekben is azt érezze, megfullad ha nem vagyok ott. Igen, talán önzőség, talán mohóság, de ugyanolyan akarattal óhajtom ezt, ahogy ő akar engem magáénak. És talán ezért vagyunk jók együtt. Ezért vagyunk igazán jók.
Esmével minden könnyebb. Minden valahogy laza akkor, ha elengedi a görcsösséget. Ez egyszerre képes megőrjíteni és feldobni. Medeia és a körülményessége után kifejezetten üdítő Fawcett társasága. Magam sem hittem hogy valaha ezt mondom, de félreismertem. Nem is kicsit. És a csókoja, ami újra bennem visszhangzik ékes példája ennek. Ujjaim vadul szántják a testét, követelőzően veszik birtokba minden négyzetcentiméterét. Mindent el akarok érni, azt akarom, hogy mindenhol lángoljon a bőre az érintésem nyomán. Sóhajai engem igazolnak, a tehetséget, és a vágyat. Be nem teljesült szerelmünk fokozása pedig csak a cukormáz az ígéret útján... mert az ígéretek pont itt bújnak meg. A ki nem mondott kívánságok akár teljesülhetnének is, és az a helyzet hogy Esmé jó úton jár afelé, hogy a soha nem hittből nemcsak vágyálom vagy tévképzet de valósság szülessen.
Szédítő hatással van rám ugyanis. Az illata, ami körbefon és bársonyosan simogat ellenállhatatlanná teszi. Szinte érzem a másodpercek lomha kúszását, de nem érdekel a külvilág egyéb gondja. Teljesen elfeledkezem arról hogy tilosban járunk, hogy ennek talán nem illene itt megtörténnie, de gondolom jobbára nem mi vagyunk az első pár, akik ebben a fürdőben találtak egymásra. Nem kifejezetten a szex része számít... sőt valójában már ez több is talán attól. Miatta.
Maga a lány az aki átformál, érzem. Eddig nem izgatott semmi, nem mozgatott meg különösebben senki. Na jó, Mimike más tészta, de annak már jó ideje annyi és azóta sok minden került már az üstbe. Ellenben az összes eddigi lány aki voltam, mind csak időszakos pótlék volt. Olyanok, akik kitöltik az űrt valakik közt. Olyanok közt, akik valóban fontosak és valóban nyomot képesek hagyni benned. S noha csak most ébredek rá ténylegesen, de mégis valahogy tudom, hogy már ott, az első rajzolás alkalmával Esmé nyomot hagyott bennem. Nemcsak amiatt mert nekem adta a szüzességét, hanem az egész lénye... egyszerűen felvillanyoz. És ez most sincs másképp.
Talán ezért is emelem meg, húzom magamhoz és két végső sóhaja közt egyesülök vele a szerelem oltárán. Talán ezért szakad fel belőlem is a sóhaj és a bennem tomboló feszültség, ami most megnyugvásra kezd lelni. S talán ezért is érzem azt, hogy ő, igen pont ő, nemcsak mint egy pók ügyesen beszőtt a hálójával, de én még önként be is sétáltam a csapdába. És milyen édes ez a csapda...!
Az élvezet hullámai járnak át, ahogy megmozdulok benne újra meg újra idővel növelve a tempót, a ritmust. Ő pedig hihetetlen tehetséggel érez rá mindarra, mit is akarok és azt hogyan akarom. Mire észbe kapok már nem a medencében vagyunk hanem mellette, és már ő van felül. Elém tárul a teste, a telt ajkai, amik a sóhajoktól reszketnek, a kipirult arca, a lehunyódó pillák, a formás csípő, a feszes mellek, a ruganyosan bársonyos bőre, amin a víz mellett már talán az izzadságcseppek is összevegyültek... A tökéletes nő elegye. És mindezt felülírja az illat, az illat, ami ő, ami egyszerűen utolérhetetlen és ami az, amit mindenhol felismernék minden körülmények között. Mert bár ez a második alkalom, hogy ennyire közel, ennyire intenzíven érzem de tudom. Nyomot hagyott bennem. Mély nyomot. A szívemben.

          S ím eljött az idő, melyre oly régóta vártam, ami megremegtet majd földet s eget. Fura, hogy így gondolom, és közben nem az a fura, hogy meg is történik. Mathias közelsége, a jelenléte nem engedi meg, hogy bármi másra gondoljak. Egyszerűen a tudat, hogy itt van velem, hogy a közelemben van, felülír bármit bennem. Ő már nem csak az a férfi, akire a messziből vágyok és ácsingózok. Ő most már itt van húsvér valójában. Egyszerűen képtelen lennék megmondani, miért is gondoltam azt eleinte, hogy ő megközelíthetetlen. Bizonyos értelemben az volt, hiszen láttam, itt a fürdőben, hogyan vetkőzi le magáról korábbi vágyait és tapasztalatait. Látom azt, ahogy bár eleinte talán sokat akartam, végül ha nem is szavakkal, de sikerül meggyőznöm arról, én nem vagyok olyan, mint a többi lány.
          Gondolhatná bárki, hogy könnyű volt ezt elérni, de nem. A vágyam iránta sokkal hatalmasabb, mint azt gondolná bárki, és az első találkozásunk… a gyönyörű első találkozásunk csak még jobban elmélyítette bennem ezt a vágyat. Mindig is azt gondoltam, nekem olyan férfi kell, aki erős, és akinek nem csak a karjában érzem magam biztonságban, hanem már akkor is, ha rá gondolok, és Mathias ilyen. Ahogy belenézek mogyoróbarna szemébe, csak azt tudom, hogy átjár valamiféle melegség. Még a gondolat is megőrjít, ha egyszer nem lehetek majd az övé. És mégis mindezek után valahogy nem tudom azt gondolni, hogy diadalt arattam.
          Most már nem is gondolom, hogy verseny lenne. Soha senkivel nem versenyeztem, én csak őt akartam, és ha ő engem akar, akkor azt sikerült szerencsésen összehoznunk. De most, most megint elterelődött a gondolatom egy olyan irányba, amerre nem szerettem volna. Hiszen, csak az itt és a most számít. A holnap majd holnap kiderül, ahogy a következő óra is. Az sem érdekel, ha lebukunk majd a klubhelyiségbe menet, én most akarom ezt a pillanatot.
          Úgy helyezkedem, hogy mikor belém hatol, azt a lehető legkönnyebben tudja megtenni. Az eltelt idő alatt kicsit összeszűkültem, de ezen a részén már túl vagyunk. A finom és nagyon is jól mozgó ujjaival segített rajta, hogy ez ne legyen gond. Közben a csókjai olyan édesek, mint a méz, nem is tudok elszakadni tőle. Nem is akarok, ha lehetne, akkor örökre így maradnék. Örökre egybe akarok olvadni vele ebben a forró és nedves környezetben. Mintha itt végre magamra és őrá is rátaláltam volna. Nem is, mintha itt találtunk volna igazán egymásra. Úgy tűnik, a víz fontos szerepet játszik a közös életünkben, hiszen korábban a víz alatti csarnokban is ott tornyosult felettünk.
          Nem tudom, miként és mikor kerülök fölé, de mikor rádöbbenek, hogy már nem a vízben vagyunk, elmosolyodom. Valóban sokkal könnyebb itt, bár talán kevésbé kényelmes. Mozogni kezdek rajta, igyekszem úgy irányítani a testem, hogy látványra minden porcikámat megnézhesse. Elönt a vágy, ahogy végigsimítok a mellkasán, miközben sikerül felvennem a ritmusát. Tökéletesnek érzem az összhangot kettőnk között. Tényleg olyan, mintha egyesülnénk a szerelemben. Vagy ez túl idealista és romantikus?
          Úgy érzem, kevés vagyok ahhoz a csodához, amit ő ad nekem. Úgy érzem, van még hova fejlődnöm, ami nem is meglepő tekintve a tapasztalatlanságom, de mégis úgy gondolom, hogy amit tudok, azt mindent megadok neki. A csókokat, amiket forró és duzzadt ajkaimmal lehelek minden porcikájára, a simogatások, amiket igyekszem olyan lágyan végrehajtani, mintha egy kisbaba lenne a kezeim között, és nem utolsó sorban én magam. Hiszen tudom, hogy mindez nem érne semmit nélkülem. Még nem tudtam sohasem kibújni a bőrömből, talán ez az egy, amit nem tudok megadni neki. Legalábbis most még. A szerepjáték egy olyan dolog, ami akár fontos is lehet, de úgy gondolom, nekünk még nincs szükségünk erre.
         És akkor elértünk arra pontra, mikor eláll a lélegzetem. Mathias. Mathias. Ha ki tudnám nyitni a szám azért, hogy a sóhajokon vagy a kisebb sikolyokon kívül bármi mást is kiejtsek rajta, akkor az csak ez a név lenne. Tudom, hogy a léte maga a csoda, és azt is, hogy több tapasztalata van, mint nekem, és sejtem, hogy tudja, én mennyire tapasztalatlan vagyok. Mégis, Merlinre, ha vele lenni egyet jelent eljutni a menyországba, akkor minden egyes alkalommal oda akarok menni. Sőt, el se akarok jönni onnan. Mert midőn az én istenem leszállt hozzám, a mennyország kapui már nem is voltak olyan messze, hiszen ott álltam én is a belépésre várva, és azt el nem engedve.