Átváltoztatástan tanterem

Leverton Hale

Egyik pillanatról a másikra változnak meg dolgok, mikor egy balul elsült, ám első éves korunkban tanult és gyakorolt bűbáj a szemünk láttára dönt romba egy fél tantermet. Épp Levivel néztük át a tananyagot, hogy idejében felkészüljünk a záróvizsgákra, és mert sohasem árt az ismétlés, ki tudja mikor tör ki egy újabb háború, ahol mindenre szükségünk lehet. Talán egy lebegő libatoll menti majd meg az életünk, mert az, aki ránk támad allergiás lesz a libatollra. Ennek is legalább annyi esélye van, mint annak, hogy eltalál a halálos átok.
Most az átváltoztatás teremben állok. Everdean professzor kérte, hogy jöjjünk ide és magyarázzuk el neki, hogy mi történt. Nem csodálkozom, hogy így van, miután engedélyt adott arra, hogy használjuk a gyakorláshoz a termét, és köztudott, hogy McGalagony professzor is mennyire szerette. Van egy olyan érzésem, hogy nekünk kell majd helyrehozni a kárt, ami valahol jogos büntetés lenne, és nem is annyira kemény. Jó pár pálcaintéssel biztos el tudnánk intézni, és legalább nem a trófeákat kell suvickolni kézzel.
- Szia! – köszönök a belépő társamnak.
Bevallom, én egyre idegesebb vagyok. Máskor mindig tudtam irányítani a történéseket, de most valahogy kicsúszott minden a kezemből. Eddig ha kaptam büntetést, akkor tudtam miért kapok. Most viszont fogalmam sincs róla. És egyre többször hallom a háztársaimtól, hogy korábban jól működő varázslatok sülnek be nekik. Nem tudnak annyit gyakorolni, mint korábban. Az órákon sorra felsülnek akár a legjobb diákok is. Fogalmam sincs mi folyik itt, de azt tudom, hogy valami nagyon nincs rendben.
- Szerinted mi történt, mikor romba döntöttük a termet?
Én csak annyira emlékszem, hogy az egyik padnál ültünk, és nálunk volt az első és másodévesek átváltoztatástan és bűbájtan könyve. Sorban haladtunk a varázslatokon, a legkülönfélébbeken, majd az egyik lebegtetőnél elkezdett szikrázni a pálcám, és felrobbant a terem. Por és törmelék lepte el a termet. Pár perccel később kivágódott az ajtó és megjelent Friccs és Digsby professzor. Nem sokkal később pedig McGalagony és Everdean professzor is. A hirtelen támadt tanácstalanságban azonban nem tudtuk megadni a választ, és ők sem tudtak mit kezdeni velük. Szóval kijelölték ezt a napot és időt a történtek megbeszélésére, és a büntetés kiadására.
Sóhajtok egyet, majd nekitámaszkodok az egyik épen maradt padnak.
- Köze lehet azokhoz a jelenségekhez, amikről a többiek is beszélnek? Hogy néha nem minden varázslat sikerül?
Egy cikk miatt kérdeztem már ki olyan diákokat, akikkel megtörtént, és olyanokat is, akik csak szemtanúi voltak, de nem tudott senki sem választ adni. Talán a tanárokat kéne jobban kikérdezni az ügyről, és az alapján rájönni, hogy mi is történt velünk valójában. Mert úgy gondolom, csak ez adhatja meg a választ.
- Nem is kérdeztem meg. Megsérültél a múltkor?

Evelyn

Sietősre vett léptekkel haladok az átváltoztatástan terem felé, elvégre nem szeretném azzal is rontani a helyzetem, hogy még késve is érek oda az előre megbeszélt találkozóra. A történtek óta kattogok azon, hogy mégis mi történhetett, mit szúrtunk el, hogy egy pofonegyszerű varázslattal sikerült romhalmazzá változtatnunk a fél termet. Mert ha még valami extrém bonyolult bűbájt vagy varázslatot próbáltunk volna ki, melyet a R.A.V.A.S.Z. hardcore verziójában sem kérnek számon, akkor még talán meg is érteném a szitut. De egy első és másodéveseknek kitalált varázslattal így beégni… Érthetetlen.
Elkapott beszédfoszlányokból, folyosókon terjedő pletykákból már lehetett hallani, hogy van valami zavar az erőben. Megmagyarázhatatlan, érthetetlen, nonszensz történések, amelyek első hallásra sokkal több túlzást, elnagyolt történetmesélést feltételeznek, mint ami logikusnak tűnne. Kétkedve hallgattam én is az ilyen sztorikat egészen addig a balul elsült varázslatig. Más értelmesnek tűnő magyarázattal ugyanis nehéz szolgálni, hogy miért ég be két felsőéves egy teljesen alapnak tűnő varázslattal.
Nem is tudom, mire számítsak a mai találkozótól. Büntetőmunka? Simán elképzelhető, elvégre mégiscsak tönkrevágtunk egy tantervet tanítási időn kívül. Alapos fejmosás? Lehetséges, de nem érzem azt, hogy jogos lenne, elvégre nem hinném, hogy mi szúrtunk volna el valamit, tényleg egy egyszerű varázslattal próbálkoztunk, nem pedig egy, a képességeinket jócskán meghaladóval.
A terem elé odaérve egy pillanatra megállok, veszek egy nagy levegőt, mintha ez segítene bármit is. – Szia! – Köszönök belépve az ajtón, tekintetem végigfuttatva az egykor még rendezett és kevésbé kaotikus termen. – Fogalmam sincs. Talán valamit elrontottunk, bár ebben igen erősen kételkedem, elvégre nem egy bonyolult varázslatról volt szó. – Több százszor lepörgettem újra és újra a történteket, hátha beugrik valami, de semmi. Az egyik pillanatban még minden rendben, a következőben meg már szikrák, hatalmas robaj, mintha felrobbant volna idebent valami. Aztán szépen sorban jelent meg Friccs – naná, hogy ő volt az első, soha nem akar lemaradni semmilyen buliról, főleg, ahol diákokat lehet tetten érni vagy hibáztatni – majd Digsby, Everdean és McGalagony. Nézhettek ránk bármilyen szigorú tekintettel, a meglepettségtől jóformán egy értelmes mondatot sem sikerült kinyögni. Mondjuk, nem hiszem, hogy mára okosabbak lettünk.
- Őszintén? Nem tudom. De jobb magyarázattal jelenleg nem tudok előállni. Szerinted? – Sok mindent megmagyarázna, ha bebizonyosodna, hogy van köze a fura sztorikhoz a miénkhez. A kérdés, már csupáncsak az, hogy a professzorok mennyire éreznék ezt kifogásszagúnak. Könnyű lenne ezzel takarózni és erre fogni mindent, ez tény. Ugyanakkor nincs más, jobb magyarázat a történtekre. Legalábbis jelen pillanatban. – Hallottam én is sztorikat, pletykákat. De nem tudom, hogy mennyi lehetett azoknak az igazságtartalma. – Teszem még hozzá.
- Semmi komoly, néhány horzsolás és egy szép lila folt a combomon. Volt már rosszabb is. Remélem neked sem lett semmi bajod. – Olyan hirtelen történt minden és annyira váratlanul, hogy eszünkbe sem jutott lecsekkolni, hogy megvan-e és egyben van-e a másik. Tudom nem szép dolog, de hát a meglepetés ereje ilyen is tud lenni. Felesleges szépíteni a dolgokat. – Mit gondolsz, mire számíthatunk majd? Nem hiszem, hogy a büntetőmunkát megússzuk… - Elvégre mégiscsak romhalmazzá varázsoltunk egy tantermet.

Leverton Hale

Úgy árválkodok a lerombolt teremben, mintha éppen bújócskát akarnék játszani. Nem meglepő, hogy kicsit megrezzenek, mikor nyílik az ajtó, és társam lép be rajta. Ez azért jó hír, mert nem akarok egyedül szembenézni a tanárok haragjával. Karomat magam előtt fogom össze, hogy aztán a feszes testtartásom hamarosan enyhüljön. Ledobom a taláromat az egyik padra, elvégre még nem kell harci díszben állnunk egymással szembe. Elég akkor, ha majd már a végzetünk áll velünk szemben.
- Hiába gondolkodok rajta, egyszerűen nem tudom eldönteni, mi történt. Mit láttam és mit tapasztaltam. A nagy robbanáson, aztán a zuhanó törmelékeken túl.
És persze, ott van az a pletyka is, miszerint nem stimmel valami az iskolában. Eddig senki sem tud semmit, de az biztos, hogy a hallott pletykák, és a tanárok nagy hallgatása valamint téma terelése miatt lehet valami az ügy hátterében. Ami pedig az akkori helyzetet illeti, legalább volt annyira kaotikus, hogy a tanárok ne foglalkozzanak velünk komolyabban. Persze egyértelmű volt, hogy nem ússzuk meg teljes egészében, de érdekes cikk lehet majd belőle. Mert hát ki tudja, mi áll a hátterében, és mennyire érinti a brit mágustárssadalmat.
- Bevallom, nem tudom. Az biztos, hogy van itt valami, ami miatt a különleges események történnek, de erre a valamire még a tanárok sem jöttek rá. Vagy nem találták még meg. Az biztos, hogy meg fogom említeni nekik, és kifaggatom őket majd jó alaposan. Nem hagyom, hogy olyan dolog miatt marasztaljanak el, amiről talán nem is tehetek.
A hangom talán erőteljesebben cseng, mint ahogy azt valójában gondolom. Elvégre mit tehetnék a tanárok ellen úgy, hogy ha nem akarok szégyent hozni a családomra? Arról nem beszélve, hogy a Roxfort mindig is egy központi hely volt, mintha a társadalmunk közepe lenne. Nem a Minisztérium, hanem az iskola. Ha kiderülne, hogy itt baj van, akkor mindenki azon gondolkodna, mi történt. De nem is ez az igazán lényeges pont. A mágia zavarának köszönhetően könnyen felfedhetjük magunkat a muglik előtt, aminek pedig jelenleg beláthatatlan következményei lennének.
- Szerintem van igazságtartalma. A kérdés csupán annyi, hogy mennyi. Hiszen nem lehet minden félresikerült varázslatot arra fogni, hogy mert zavar van a mágiában. Van aki tényleg csak béna – rántom meg a vállam. – De ránk ez nem vonatkozik. Többször is alkalmaztam ezt a varázslatot, sikeresen. Gondolom te is így vagy vele. Igazából csak azért néztük át, mert nem akartunk semmit sem kihagyni, igaz?
Igaz. Alap varázslat, de a vizsgadrukknak köszönhetően ezt is el lehet rontani. Főleg, egy összetett feladattal kapcsolatban. Sóhajtok egyet, majd társam tekintetét fürkészem. Ő is meg van illetődve ettől a helyzettől, és ugyanolyan tanácstalan, mint én. De legalább nem sérült meg. Talán ez is volt az oka annak, hogy most kellett visszajönnünk a beszámoló miatt nem pedig akkor ott kértek számon. A por miatt, nagyon szarul nézhettünk ki.
- Velem se történt semmi olyasmi, ami aggodalomra adott volna okot. Egy-két karcolás és egy kicsit megviselődött a ruhám. A lila foltokhoz már hozzá vagyok szokva – mosolyodom el.
Tény, hogy járhattunk volna sokkal rosszabbul, még úgy is, hogy nem közvetlenül a leomlott fal mellett álltunk. A falakban lévő mágia, ami áthatja az egész iskolát, okozhat még csoda dolgokat. Ahogy hallottam a Titkok kamrája tényleg létezik, akkor miért ne lehetne más is ebben az iskolában ilyen rejtett terem. Elég csak a Szükség szobájára gondolni.
- Mondanám, hogy semmi jóra, de ha tényleg igazunk van a mágia zavarával kapcsolatban, akkor talán enyhébb büntetést kapunk. Plusz házit, egy kört a Tiltott Rengetegben vagy ki kell takarítanunk majd néhány wc-t. Igazából attól is függ, hogy Everdean professzor milyen kedvében van most. Talán elküld a kórusba énekelni.
Mindegyik egy lehetséges végkifejlet, bár az utóbbinak nagyon nem örülnék. Egyáltalán nem tudok énekelni, így valószínűleg hamar más lehetőséget kapnék, ahol letudhatnám a büntetésem.
- Amúgy kérdezősködtem kicsit azoktól, akik leginkább hangoztatják, hogy valami nem jó az iskolában, hogy milyen varázslatokat rontottak el. Mindenki más nehézségűt mondott. Volt köztük már Ravasz szintűek is, amiken mondjuk nem csodálkozok, hogy elrontották. Én arra lennék kíváncsi, hogy a tanárok miért titkolják előlünk. A mi esetünk végződhetett volna sokkal rosszabbul is.
Felülök az asztal szélére úgy, hogy a talárom legyen alattam. Keresztbe teszem a lábam, mostanában sokat ülök így, bár magam se tudom megmondani, hogy miért. Most amúgy azt várom, hogy megkapjam otthonról a dorgálást. Nagy csalódás lenne, hogy az öcsém után én is rossz útra térek. Bár, azt hiszem, én másként ugyan, de már rég rátértem arra a rossz útra..
- Otthonról nem kaptál ehhez hasonló híreket?
 

Evelyn

Végignézve a tantermen még mindig nehéz rájönni, hogy mégis mi történhetett. Napokkal a történtek után nem tűnik annyira menthetetlennek a helyzet, mint amilyennek akkor tűnt hirtelen. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem vagyunk hatalmas bajban és ne okoztunk volna kárt a teremben. Egy fokkal rosszabbra számítottam, de azért így sem jobb a helyzet. – Nem értem én sem. Fura az egész.  – Oké, lehet, hogy nem én vagyok az évezred, évszázad vagy akár az évtized legjobb varázslója, de ennyire balfasz sem. Evelyn sem egy tehetségtelen boszorkány. Korábbi bonyolultabb varázslatokkal is simán elboldogult, tudom, láttam. Szóval ez a kifogás, magyarázat nem elfogadható egyikőnk részéről sem. De ha nem mi voltunk a probléma okozói vagy forrásai, akkor mégis mi?

- Kérdés, hogy mi az a valami… Kell lennie valami értelmes magyarázatnak.  – Ha a végén kiderül, hogy valami triviális kis apróság okozta a vesztünket, akkor Merlinre mondom falnak megyek és önként és dalolva jelentkezem a legrosszabb büntetőmunkára, ha kell a lények után is takarítok. – Vagy csak nem akarják nagydobra verni, hogy ők már sejtenek valamit. Ha sejtenek egyáltalán bármit is.  – Olykor hihetetlennek tűnik, ha azt halljuk, hogy a tanáraink sem tudják mindenre a megfelelő választ vagy megoldást. – Nem bánnám, ha ők elő tudnának állni valami elfogadható magyarázattal. Még ha erre kicsi is az esély.  – Valahol azért reménykedem benne, hogy semmi köze a megmagyarázatlan eseteknek ehhez a kicsi kis szerencsétlenségnek. Nem tudom miért, de olyan nehéz elhinni, hogy valami tényleg nem stimmel a mágiával. Elvégre ez az erő, ez a megfoghatatlan, körbeírhatatlan valami nem szokott csak úgy szórakozni kénye kedve szerint a varázslókkal. S bár mágiatörin sose a kiemelkedő figyelmemről voltam híres, de nem rémlik, hogy bármikor, valaha előállt volna ehhez hasonló helyzet. Az ember végre megnyugszik egy kicsit, hogy végre béke van, hogy nyugalom van, erre tessék… Troll az élet…

- Igaz.  – Erősítem meg a félig kérdés, félig kijelentésében. - Ezért nem is értem az egészet. Egyikőnk sem kezdő, tehetségtelen vagy kétlábon járó szerencsétlenséghalmaz. Arról nem beszélve, hogy annyiszor kellett már használni ezt a varázslatot, hogy nem kellene különösebb problémát okoznia annak, ha használjuk.  – Már az elsőévesek is simán alkalmazzák néhány próbálkozás után, akkor nehogy már nekünk okozzon problémát. – Mindketten szerencsésen megúsztuk. Ha mást nem, ez azért egy kis pozitívum a történésekben.  – Szép lett volna, hogyha egy alapvarázslattal nem csak a teremben okozunk károkat, hanem saját magunkban is. Elég szerencsétlenség az is, hogy tönkrevágtunk egy termet, nem kellett volna még ezt tetézni egy kiruccanással a gyengélkedőre.

Büntetőmunka… Abban biztos vagyok, hogy nem úszhatjuk meg, de az már kérdéses, hogy mennyire szívunk majd még az miatt is. Az biztosan nem segít rajtunk, hogy semmi értelmes magyarázattal nem tudunk előállni. – Nem tudom, hogy meg lehet-e ezt úszni enyhébb büntetéssel.  – Az okozott károkat tekintve erre nem sok esélyt látok. Ugyanakkor nem érzem magunkat hibásnak, ami talán lehet enyhítő körülmény. – Kórusba? Az inkább nekik lenne büntetés, nem nekünk… - Ezen a felvetésen azért egy kicsit elnevetem magam. Bár, ha ezt akarják, akkor csak hajrá, az énekhangom inkább másoknak büntetés, a kórus meg annyira nem lehet rossz buli. Jobb, mint ha a bizarr állagú és tartalmú bájitalos üvegcséket kellene takarítani mindenféle mágikus segítség nélkül. Az annyira nem jó buli.

- Lehet, hogy ők sem tudják, hogy mi okozza. Vagy nem akarnak pánikot kelteni, amíg nem tudják biztosan a probléma okát és a megfelelő megoldást. Arról nem beszélve, hogyha kiszámíthatatlanul működik ez az egész, akkor is mihez kezdünk? Nem varázsolhatunk addig, ameddig rá nem jövünk a megoldásra? Ez azért finoman szólva is nehezen kivitelezhető… - Ettől függetlenül tényleg szólhattak volna, ha tudnak róla bármit is. Legalább nem ért volna minket akkora meglepetésként, hogy romhalmazzá döntöttük a termet. – Nem igazán tartjuk a kapcsolatot, mármint néha váltunk leveleket, de semmi világmegváltó… Szóval csak annyi infóm van, amiket a folyosóról vagy a többiektől hallok. Bár apa múltkor utalt arra, hogy a szomszéddal valami fura dolog történt, de nem részletezte.  – Eddig tényleg csak a pletykákból hallottam ehhez hasonló eseteket, ezért is kételkedtem eleinte, hogy velünk is ez történhetett. Meg tényleg annyira hihetetlenül hangzik az egész.

Mintha az ajtó nyikorgását hallanám hirtelen, de nem merek hátranézni, hogy megbizonyosodjak arról, hogy tényleg így van-e. Még ha nem is tartom magunkat hibásnak a történtekben, a ránk váró beszélgetés akkor sem fog kellemesen eltelni. Azért tartok attól, hogyha semmilyen értelmes magyarázattal nem állunk elő akkor komolyabb retorziókkal is szembenézhetünk. A kérdés, hogy a tanárok mennyire vagy mennyit tudnak arról, amiről már a nagy többség suttog a folyosókon. Talán tényleg ez a válasz a kérdéseinkre és minden bajnak okozója. A franc se tudja. Na, mindegy, ha ez most a tanár alakban megtestesült végzet eljövetele, akkor nincs más hátra, nagy levegő és magyarázkodás. Aztán vagy bejön, vagy nem.

Leverton Hale és Ailish Everdean

Vajon a „Soha ne mondd, hogy soha.” és a „Nem szól szám, nem fáj fejem.” mondások minden esetben igazak? Úgy értem, itt állok egy lerombolt teremben egy diáktársammal, és fogalmunk sincs, hogyan történhetett meg, de megtörtént. Vajon a tanárok szándékos károkozásnak fogják gondolni vagy sem? Akármennyit is gondolkodok ezen, nem fogok tudni rájönni a válaszokra. Addig nem, amíg ott nem leszünk, és meg nem tapasztaljuk mi magunk.
Az viszont biztos, hogy a rejtélyes eseteknek köze van ehhez a kialakult helyzethez, és ha egy tanár nem tud erre válaszolni, akkor senki. Mindenesetre az érdekes lehet még, hogy mi lesz ennek a beszélgetésnek a vége. Talán egy jó kis cikk is kerekedik belőle. És ha elég jó lesz, talán megint megjelenik majd valamelyik lapban. Annyira jó lenne.
- Amúgy azon gondolkodtam még, hogy mi számít alap varázslatnak. Hiszen az elsőévesnek minden nehéznek tűnik, de innen visszagondolva, ennyi időről, szerintem ez már tekinthető annak. Basszus, nem hiszem el, ami történt.
Oké, ideje lesz visszafogni magam, mielőtt még átmegyek dráma királynőbe. Az pedig nem az én stílusom. Mondjuk nem lennék meglepve, ha néha előjönne belőlem, főleg ilyen helyzetekben, de újságíróként meg kell tartanom a hidegvérem. Ez a titok nyitja nekem mindenhez.
- Akkor ideje lenne elárulniuk, mert ez nem fair a diákokkal szemben. Mi is itt esszük a kefét, hogy mi is történt, pedig lehet, hogy már mindenki tudja. Legalábbis a diákok közül. És McGalagonyt nem olyannak ismertem meg, aki eltitkolna egy ilyen információt.
Mondjuk a házvezetőmet sem, de belőle még kinézem, hogy addig, amíg nem biztos, vagy olyan dolog van, ami ránk nem tartozik, inkább hallgat. Leginkább a mi védelmünkben. De egy ilyen helyzetben bármi is, hogyan szolgálhatná a mi védelmünket? Ki a fene igazodik ki a tanárokon, de most komolyan. Ennél még az öcsémen is könnyebb.
- Kár, pedig jó lett volna tudni, mi a helyzet odakint. Ha jól tudom, múlt hónapban például egy sárkány kitört a Gringottsból, megint. Talán ez is a mágia megkergülésének az oka.
És én pont akkor nem voltam ott. Pedig barátnőmnek is szüksége lett volna rám. És milyen jó cikket tudtam volna írni róla. De majd lesz másik lehetőségem, ez már biztos. Mert a lehetőségek tárháza sokszor végtelen. És én ezt a tárházat szeretném megkaparintani magamnak.
- Lehet, hogy elő kéne fizetnem már a Reggeli Prófétára, de néhány évvel ezelőtt annyira csalódtam benne, hogy nem tudom, megéri-e. A semmi információnál viszont sokkal jobb még az a szennylap is, ami lett belőle.
És még így is az egyik legnagyobb vágyam, hogy bekerüljek a soraik közé. Nem mintha elsőre bármit is el tudnék érni, de lassú víz partot mos alapon biztos el tudnék érni valamit ott.
Felkapom a fejem, mikor nyílik az ajtó. Hát, itt az idő. Eljött tüzes tekintetével a pokolból lecsapó ördög. Vagy csak valamelyik tanár. Nem tudom pontosan mi is a helyes megfogalmazás most. Az is lehet, hogy csak egy diák kíváncsiskodik, hiszen a mai órákat mind máshol kellett megtartani, és Everdean professzort ismerve nem szokott ilyen dolgokhoz folyamodni.
És mintha egy hideg hullám söpörne végig a termen, feláll minden szőr a karomon pedig a belépő pont az illetékes tanár, Everdean professzor. Nyelek egy nagyot, mert eddig még bíztam benne, hogy talán megússzuk valamilyen formában ezt a büntetést, de most már tudom, hogy esélytelen lesz.
- Everdean professszor, meg tudjuk magyarázni – huppanok le a padról. – Mi csak… Az úgy volt, hogy…
Most tényleg csak makogok? De ez nem is meglepő. Mit akarnék megmagyarázni, ha igazából mi sem tudjuk, hogy mi történt. Ez zavar a legjobban az egészben, és az, hogy ezek alapján még csak meg se tudom mondani, hogy mi történt.
- Mi csak gyakoroltunk az év végi vizsgákra, mikor az egyik hatására berobbant a terem fala. Ez egy bombarda esetében még érthető is lenne, de egy lebegtető bűbájról volt szó – nézek a tanárnőre bocsánatkérőn.
 

Ailish Everdean professzor a maga teljes nyugalmával és higgadtságával korzózott a folyosókon. Bár nem úgy tűnt, valójában lopta a távolságot a saját „birodalma” felé. Persze így csak nagyon jó indulattal nevezhette, egyrészt azért, mert McGalagony volt ennek a helynek az igazi uralkodója, s ő még nem vette át a koronát tőle, másfelől amíg egy méretes lyuk tátong az oldalában, nehéz nem romokként tekinteni rá. Ezért is korzózott hosszasan, mielőtt ráfordult a célpontjára. Denevérek helyett ezúttal két narancssárga kezeslábast hordozott, méghozzá nem azért, mert tárgyalás nélkül mondott volna ítéletet. Puszta előrelátásból ragadta magához a gurigákba hajtogatott büntetőruhákat, hogy ha mégis kellene, hát kéznél legyenek. Őszintén remélte, hogy nem arra a konklúzióra fog jutni, mely kimondja a két fiatal bűnösségét, de nem is zárkózhatott el tőle.
A korzózása nem azért nyúlt hosszúra, mert tartott volna a szituációtól, s nem más dolga térítette le az útról. A módot kereste, mellyel ennek az egésznek nekiugorhat. Rémesen utált bírót játszani, ítélkezni mások felett, de attól jobban ódzkodott, hogy hóhérnak tekintsék. A professzor két rossz közül választhatott hát, s alaposan megrágta, melyik okoz számára nagyobb küzdelmet hosszútávon. Nem volt csendes hóhér, mint a Vén Macska. Ailish a nyílt küzdelemben hitt, s ha egy diákjával problémája akadt, azt a szemébe mondta. Ha valaki sokadjára is kihúzta nála a gyufát, az mehetett közmunkára, a többiek megúszták figyelmeztetéssel. Egyszerű rendszert dolgozott ki a problémák orvoslására, mert az erejét szívesebben kötötte le a pozitívabb irányú nevelés mellett, mint a büntetéssel való bevésésre. Ezért is kellett minden alkalommal alaposan elgondolkodnia, ha olyan helyzettel került szembe, mint a mai. Nem volt egyértelmű a helyzet. Már persze a felszíne igen, de a mélyben komolyabb talány húzódott meg. Elővette tehát minden képességét a hazugság kiszimatolására, s erősen reménykedett abban, hogy elegendő lesz a megoldáshoz.
Kevesekkel osztotta meg a problémákat, melyek „Miss Szigor” mögött húzódtak. Tényleg olyan sebességgel dobálta a bünti feladatokat, amit szabad szemmel nehezen lehetett követni, de ezek csakis a könnyen átlátható helyzetekben működtek. Talán Cornelia az egyetlen, aki pontosan ismeri mennyit eszi magát azon, hogy véreskezűnek gondolják titokban. Habár újabban kezdett alábbhagyni ez a tendencia, hisz a Miss Szigor jelző mellett egy új is kezdett szárnyra kélni. A hangzatos, de kreativitástól erősen mentes Tanci, ami sokkal kedvesebben csengett számára, akkor is ha biztosra vette, hogy csak a felsősök egy része hivatkozik rá így.
Elhessegette a gondolatait ahogy az ajtó elé érkezett, majd egy mély levegővel belökte a szárnyakat. Alig jelent azonban meg, máris magyarázat csapta meg a fülét, amitől egy mosoly húzódott az arcára. Nem lehetett azonban kivenni belőle, hogy gúny tölti-e fel, vagy a kedvesség, hiszen mindkettő felfedezhető volt benne. Odalépett az asztalához, szép csendben lerakta a két guriga ruhát, majd úgy helyezkedett el, hogy eltakarja. Nem a meglepetés miatt, mert biztosra vette, hogy a diákok sem vakok. De addig nem akarta az orruk alá dörgölni a közmunkát, míg bűnösnek nem találtattak. Felült tehát az asztalára, s onnan szólalt meg először.
– Jó ha tudod, hogy a konok tagadás és a beismerő vallomás között kettő év az elbírálásban a különbség. – Reménykedett csak, hogy a lány érti, mire gondol. – Viszont, amennyiben nem egy ágyúgolyót reptettek keresztül a falamon, úgy kicsivel többre lesz szükségem, hogy átlássam miért tátong egy sárkányfej nagyságú lyuk ott. – Nem jópofizott, ahogy a formaságokat is teljes nyugalommal dobta a sarokba. A tényekért érkezett, és úgy is áll hozzá. – Nem a hóhér vagyok, mielőtt furcsa gondolatok járnának az eszetekben. Mert ha ezt egy baleset okozta, akkor a legkisebb bajunk a fal, akkor is ha Friccsnek ez lesz a legnagyobb. – Nem tette hozzá egyelőre, hogy valójában retteg a gondolattól, hogy egy ilyen baleset során nem a kastélyban keletkezik rés, hanem az egyik diákban. – Tehát kezdjük az elején, hogy mi is történt, és hogyan történt.

[Evelyn&Everdean prof.]

Evelyn&Everdean prof.

- Persze, hogy nem fair, és jelen helyzetben kifejezetten értékelném, ha bármiféle információval előállnának. Bár azt is megtudom érteni, hogy nem akarnak mindent a diáksereg orrára kötni, felesleges pánikot kelteni. – Nem biztos, hogy mindig az a jó megoldás, ha mindenről beszámolunk. Igaz, azon se lepődnék meg, ha ők is hasonlóan tanácstalanok lennének, mint mi magunk.

- Biztos, hogy a Próféta lenne a leghitelesebb információforrás? – Tömény bulvár, szenzációhajhász hírek, minimális hírértékű olvasnivaló. Sose rajongtam érte igazán, elég volt a nagyszülőknél néha belelapozni a nyáron, hogy emlékeztessem magam, miért nem olvasom.  De hát ízlések és pofonok. – Jogos, elismerem, a semmi információnál lehet, hogy ez is jobb. – Néha előfordulhat náluk is, hogy a cikkeik nyomokban hírértéket vagy információmorzsákat tartalmaznak.

Elönti a gyomrom az idegesség, amikor az ajtó nyílásának hangja realizálódik bennem és rájövök, hogy nem csak a képzeletem szüleménye volt a hang. Nem tudom, hogy mire számítsak, nem tudom, hogy mennyire lesz hihető a válaszunk és abban sem vagyok biztos, hogy sikerül megfelelő válaszokat adnunk és kapnunk a kialakult szituációra. De most már nincs menekvés, így nincs más hátra, szembe kell nézni a következményekkel. Meg persze remélni a legjobbakat.

Evelyn gyorsabban reagál, mire megfordulok ő már bele is kezd a magyarázkodásba. Legjobb védekezés a támadás? Ilyen okosságokat szoktak hangoztatni a nagyokosok, aztán vagy bejön a taktikájuk vagy nem. Egy ilyen szituációnak kétesélyes a kimenetele, de az se biztos, hogy az a legjobb taktika, amit én csináltam volna, ha most egyedül állnék a lerombolt terem közepén. Ugyanis a néma hallgatás és a várom a kérdéseket arc se biztos, hogy célravezetőbb taktika. – Everdean professzor, csak megerősíteni tudom az előbb elhangzottakat. – Teszem hozzá gyorsan, hogy ne csak Evelyn kezdjen bele a mentegetőzésbe. – Még ha kissé hihetetlenül is hangzik. – Mi sem vagyunk hülyék, azzal tisztában vagyok én is, hogy amivel magyarázatként szolgálhatunk az kissé kevés, a sejtéseinkkel meg nem biztos, hogy sokra megyünk.

Everdean prof mondatai csak részben voltak megnyugtatóak. A történtekre, az okokra kíváncsi. Talán ő is sejti, hogy valami nem stimmel mostanság? Ugyanakkor kissé nyugtalanító, hogyha arra gondolok, hogy akár be is igazolódhat a sejtésünk és tényleg rajtunk kívülálló ok miatt varázsoltunk romhalmazt a teremből. – Tehát az év végi vizsgára készültünk fel, gyakorlás gyanánt pedig úgy gondoltuk, hogy kezdjük az alapoktól. – Kezdek bele a történetbe újra. -  A lebegtető bűbájig nem is volt semmi probléma, amikor viszont arra került a sor, egyik pillanatról a másikra bumm… - A tátongó lyuk felé pillantok, majd Evelynre és a professzorra. – Mindenféle ok, előjel nélkül. – Egészítem még ki a mondandómat. Ennél lehet, hogy bővebb kifejtést várt, de tulajdonképpen a lényeg elhangzott. Nincs ezen mit szépíteni, és most a számomra érthetetlent, hogy magyarázzam el hosszú mondatokban? Újra Evelynre nézek, hátha ő kiegészíti még valamivel, miközben fél szemmel Everdean professzort is figyelem, hogy megelégedett-e a rövid, tömör magyarázatommal, avagy sem…

Leverton Hale és Ailish Everdean

Akartam én még boncolgatni az eseményeket, de minél tovább jutottunk el benne Levivel annál jobban éreztem, hogy lényegében semmit sem tudunk. Nem csak arról, ami az iskolában vagy talán az egész világban folyik, hanem arról sem, hogy a tanárok mit tudnak erről. Ezért is jó, hogy megérkezik a tanárnő. Így talán majd kikérdezhetjük arról, amit tud. És talán ennek a fényében megússzuk majd a büntetést is.
De ehhez előbb túl kell esnünk azon a beszélgetésen, ami még ránk vár, és ami akkor kezdődött el igazán, mikor kinyílt az ajtó. Igyekszem a tanárnőnek röviden felvázolni a helyzetet, majd még nyelek is egyet a büntetésre gondolva. Ezt viszont hamar feledteti velem az, ahogy meghallom Friccsről beszélni. Ekkor kuncogni kezdek, hiszen akárhogy is nézzük, a gondnokot mindenki szereti szivatni, de csak az igazán ügyesek nem buknak le. Megjegyzem ez gonosz dolog a diákoktól, de az is igaz, hogy ő sem könnyíti meg a helyzetünket.
Röviden elmondom Everdean professzornak, hogy mi történt, majd ugyanezt meg is erősíti Levi is. Innentől kezdve igazából majd a tanárnőn múlik a sorsunk és nem csak a miénk.
- Everdean professzor – kezdek bele. Kicsit elő is bújik belőlem az újságíró. – Tudván, hogy milyen egyszerű varázslatról van szó, elképzelhető, hogy köze van azokhoz a pletykákhoz, amik mostanában az iskolában keringenek?
Oké, ennél bonyolultabban nem is fogalmazhattam volna meg azt, amit mondani akarok. Előveszem a pálcámat, és könyvet, amiket leteszek az asztalra. Ez a könyv volt akkor nálunk, mikor gyakoroltunk. Kicsit el is lépek tőle, mintha az lenne az egésznek a kiváltó oka. Nem akarom, hogy megismétlődjön, de talán úgy lenne a legjobb.
 - Megmutatom.
Azzal már lendítem is a pálcámat, de ezúttal nem történik semmi. Mármint a könyv fellebben és ott is van egy helyben, amíg én meg nem szüntetem a varázslatot. Kicsit kellemetlenül érzem magam, mert biztos vagyok benne, hogy ezzel most nem segítettem az ügyünket, hanem rontottam. Pont ezért újra és újra megteszem, egészen addig, amíg meg nem ismétlődik a robbanás, csak ezúttal egy kisebb méretben. Oké, robbanásnak éppen nem nevezném azt, hogy leesett a falról a vakolat, de okozhatta volna az is.
- Látja, a múltkor is ez történt, csak nagyobban.
Kérdőn nézek a két másik személyre, aki a teremben tartózkodik. Lehet talán tényleg túlzásba vittem ezt az egészet annyira bizonyítani akartam az ártatlanságunkat? Ez majd kiderül hamarosan. Azt mindenesetre sikerül kisakkoznom, hogy nem kéne tovább rombolnom a termet még a bizonyítás miatt sem.