Pixie Könyvesbolt

Roxmorts egyetlen és ennél fogva legforgalmasabb könyvesboltja a Pixie. Két hetente érkeznek ide új könyvek, de a választék amúgy is mindig elég jelentős. A bolt galériával ellátott, belseje kifejezetten olvasóbarát; napfényes, asztalokkal és kényelmes pamlagokkal berendezett. Mégsem kelti egy könyvtár érzetét, mert itt mintha a vidám zsivaly még a könyvekből is kiszűrődne...

[Hinnie]

Hinnie kell valamiben,
én azt hiszem olvasok még egy fejezetet..

•viselet•

Elliot O'Mara
Kómásan nyitogatom szemeim ezen a csodás decemberi reggelen. Körülnézek, majd megállapítva, hogy a látásom még kissé homályos, kidörzsölöm az álmot a szememből és egy nagy ásítás keretében valahogy kivonszolom magam az ágyból. Persze a reggeli nyújtózkodások sem maradhatnak el. Reggel nem szokásom beszélni, sőt nem is nagyon szeretek. Pár órára még szükségem van, hogy teljesen felébredjek. -Jó reggelt. - bököm ki Olivia mellett sétálva kicsit rekedtes hangon. -Na! Csakhogy szóra bírtad magad. - kuncogva rám tekint, majd folytatjuk az utat a Nagyterembe, ahol aztán bőséges reggeli fogad minket. Megérkeztünk. Belépve a Nagyterembe már fel sem tűnik az a hatalmas zsivaj, ami általában szokott lenni. Ma nem. Úgy érzem ma nem nagyon fognak izgatni a körülöttem lévő dolgok. Az asztalunknál helyet is foglalok, Olivia pedig közvetlen mellém ül le. Mint mindig. Szemeimmel az asztalon lévő finomabbnál finomabb ételeket fürkészem, amik csak arra várnak, hogy megegyem őket. Sajnálom, hogy az étvágyam is pont most hagyott el. Hogy mégis egyek valamit, végül egy szendvicsre és egy bögre meleg kakaóra esett a választásom. Senki ne kérdezze, hogy ez a kettő hogyan illik össze. -Jó étvágyat. - megerőltetem a hangom, hogy a körülöttem lévők is hallják és ne csak Olivia, majd megragadom a szendvicsem és beleharapok. A reggelek ilyen unalmasan tudnak telni a társaságomban, bár Olivia már megszokta. -Neked is. - hangzott több helyről is. Olivia megpillantja a tányérom, majd félrenyelve a kajáját erős köhögés tör rá.  -Egy szendvics? Ne hülyéskedj már Naida! Te ennél sokkal jobban szereted a hasad. - bökte meg a vállam a könyökével, miközben éppen készültem belekortyolni a kakaómba. Szerencsére nem öntöttem le magam. -Bocsi. -hümmögi teli szájjal. Mielőtt válaszolnék sóhajtok egy nagyot és végre iszok a kakaómból. -Semmi baj.. - csendesen elfogyasztom a maradék szendvicsem, majd felállok az asztaltól. Olivia csodálkozva düllyeszti rám a szemeit és tisztán lelehet olvasni az arcáról azt, hogy éppen próbálja kitalálni mit is csinálok. -Hát te? Hova készülsz? Nem vársz meg? - gyorsan behamzsolja a maradékot a tányérjáról. -Még van egy kis elintéznivalóm. Nyugodtan maradj csak. - válaszolom.-Oké, akkor majd találkozunk. - félrehúzza a száját, majd befordul az asztalhoz. -Mostanában olyan furcsa. - mondja a többieknek, miután hátat fordítottam és elindultam a Nagyterem kijárata felé. A mondat hallatán kedvem támadt egy mosolyt görbíteni a szám szélére. Nem is sejti még, hogy milyen pompás ötletem támadt. Mivel mindjárt nyakunkon vannak az ünnepek és lassan itt van az ajándékozás ideje, ezért úgy döntöttem, idén meglepem valamivel Oliviát. A helyszínen sokat gondolkoztam, aztán rájöttem, hogy ha tényleg valami jót akarok venni, akkor Roxmortsba mindenképp el kell látogatnom.

Felöltöztem valami melegebb ruházatba, ami nálam egy egyszerű, fehér pólót, kabátot, sálat, vastagabb anyagú nadrágot és egy barna, magasított szárú téli cipőt jelent. Hátamra veszem a kedvenc barna bőrtáskámat, amiben csak a szükséges holmikat hordozom, közöttük a pénztárcám is. Úgy csináltam, hogy a távozásomat Olivia lehetőleg ne vegye észre. Lassan elindultam Roxmorts felé, közben tekintetemmel a tájat fürkésztem. Olyan megnyugtató. Nagy szemekben hullik a hó, körülöttem minden fehérnek tűnik. Lépteim közben, hallom, hogy a friss hó ropog a talpaim alatt. Eddig minden terv szerint alakul. Ez a fogcsikorgató időjárás is a tél velejárója, néha érezni egyfajta hideg szellőt is az arcomon, ahogy haladok előre. Roxmortsba való megérkezésem után végre fellélegezhettem. Mindig is szerettem az itteni hangulatot. Hát még azok az édes illatok! Egészen karácsonyias a hangulat már, de még nincsen teljesen díszében a falu. A kirakatok nézése közben olyannyira elkalandoztam, hogy véletlenül belementem egy ismeretlen férfibe. Ezt követően kizökkenek a gondolataimból, majd hirtelen hátra pillantok. -Elnézést! - az után egyből vissza is fordítom a fejem és gyors léptekkel haladok előre. Meg sem állok a Pixie Könyvesboltig. Veszek egy nagy levegőt, majd benyitok. Megcsap a meleg és az a jó illat, amit egyszerűen sosem lehet felejteni. Akárhányszor Roxmortsban járok, mindig benézek ide és akár órákat is eltöltök itt. Hogy miért esett a választásom a könyvesboltra? Talán azért, mert számomra nincs szuperebb ajándék egy könyvnél. Közben eszembe jut az idegen férfi, akibe kint belementem. Próbálok visszaemlékezni a kinézetére, de olyan gyorsan történt az egész, hogy időm sem volt jobban szemügyre venni. Nem tudom mi ütött belém. Nyomasztott a dolog, hogy csak úgy továbbsétáltam.

M I N D E N,  A M I  S Ö T É T


NAIDA
1999. december eleje

.outfit.

Mintha a tüdőmbe szorult volna a levegő, úgy hörögtem. Térdeim remegve fogták fel a hoppanálás után, hogy megérkeztem, hogy ismét szilárd talajon állok… immáron nem Londonban többé, hanem Roxmortsban. Kezeim között szorongattam a fekete bársonyanyagot, amit már olyan rég ismertem. Tudtam, hogy Phillipet bosszantani fogja, ha elhozom… elhozom azt, amiben gyerekként annyiszor láttam és amiben erősnek hittem. Csakhogy azzal nem számoltam, hogy ez a köpeny engem is magabiztosabbá tesz, mintha az az átkozott árnyék egyre csak nőne bennem, mikor hajamra és arcomra simult a csuklya finom érintése. Ezt éreztem Amerikában és ezt éreztem akkor is, Roxfort utcáin, ahogy ujjaim végig simított rajta.
A hátam mögé néztem, mintha attól tartanék, máris a nyomomban van valaki. Nem vagyok ostoba, tudom, hogy Phillip embereit egy hoppanálással nem lehet lerázni. Sőt, semmivel sem. Azonban, még mertem remélni, hogy van az a hely, ahol nem találnak rám. Azonnal Tengerszem jutott eszembe, a háborgó tenger zajával, ami halk morajlásként húzódott meg a békés csendben. Olyan volt, mint egy ritmus, ami megnyugtatta az embert, ha felriadt éjszaka, vagy úgy menekült haza.
Gyors léptekkel indultam be a hétvégi forgatagba, ami a Három Seprű körül duzzadt fel leginkább. Szívesen legurítottam volna én is egy lángnyelvet a torkomon, csakhogy túl veszélyes volt, megállni. Alig vettem észre azt is, hogy havazik, csak azzal foglalkoztam, hogy biztonságos helyre jussak… hogy felvegyem azt az átkozott köpenyt. Közben persze ott lüktetett a szalag a csuklómon és mintha az súgta volna a fülembe: Pont olyan vagy, mint az apád… Nyeltem egyet és még gyorsabbra vettem a lépteimet. El akartam jutni a Szárnyas Vadkanba, a fene sem tudja, minek… mert ha valahol a legkönnyebben botlok ellenségbe, akkor az bizonyára a rosszarcú embereknek fenntartott kocsma lehet.
Egy-egy diákot félre kellett löknöm, hogy gyorsabban haladhassak… valójában nem is figyeltem merre. Egyelőre hoppanálni sem akartam, féltem, hogy a zaklatottságtól elvéteném. Ugyanis egyre éreztem azt az átkozott sötétséget ott lüktetni az ereimben és mintha a hang is egyre hangosabban üvöltené: OLYAN VAGY, MINT PHILLIP, OLYAN VAGY MINT EGY IGAZI ROWLE! Bele sem gondoltam, hogy mindez a szalag műve, így reagált apám köpenyének jelenlétére. Hagytam, hogy egyre erősebben lüktessen, ujjaim valamiért a pálcámra vándoroltak, ami ott lapult a zsebemben. Testem magától mozdult és húzta elő a fegyvert. Nem szegeztem előre még, éppen csak hagytam, hogy lehulljon a karom combom mellé. Aztán megrázta a fejemet egyenesen előre néztem.
Éreztem, hogy valaki nekem jön. Szőkés hajat, sovány alkatot láttam meg a szemem sarkából, na meg néhány kusza színt. Sőt még a hangját is hallottam, amint azt mondja: – Elnézést!
Nem néztem utána, ugyanis velem szemben egy fekete talárt viselő, középkorú varázsló állt. Pálca volt a kezében. Úgy tartott, hogy csak én láthattam, hogy annak hegye egyenesen felém szegeződik.
– Merlin szaros… – kiáltottam el magam, de még mielőtt bármi történhetett volna, kiléptem oldalra és egy hátraarccal rohanni kezdtem. Úgy csúsztam végig egy jegyesebb szakaszon. Egyenesen a helyi könyvesbolt ajtajának ütközve álltam meg.
Ösztönösen nyomtam le a kilincset. Nem figyeltem az öreg könyvek dohos illatára, na meg az eszméletlen porra, ami máris csiklandozni kezdte az orromat. Csak leguggoltam az egyik polc mellett, észre sem véve egy pillanatra, hogy valami egészen más, lányosabb aroma is keveredik az öreg kötetek bűzébe. Egy lábat pillantottam meg, ahogy oldalra fordultam. Ugyanazok a színek voltak, mint odakint az utcán.
Mutatóujjamat az ajkaim elé emeltem: – Csitt, kislány! – súgtam oda.
Közelebb kúsztam hozzá. Közben a köpenyt benyomtam a pulcsim alá, hogy legalább ne zavarjon, ha esetleg itt kell tűzharcba keverednem. Bár tudtam, Phillip emberei másképp esnének nekem egy ilyen helyen. Nem akarnának pánikot kelteni, habár ez még az utcán is képes lett volna rám támadni.
– Nem jött be utánam egy fekete ruhás alak? – kérdeztem még mindig halkan.