Sakáltanya

[Giacomo B. Santeria]

Giacomo B. Santeria
2000. május

Komolyan? Most komolyan nekem kell megint elpesztrálnom majd valakit? Ne már, hogy bébicsősznek kell állnom. Nem, azt már biztos nem. Megisszuk az italunkat, aztán megyek is majd tovább. Még akkor is, ha ezzel teljesen keresztbe húzzák a számításaimat. Ha pedig már úgy alakul, hogy az itala rajtam köt ki, akkor miért kell leöregezni? Mindegy, elengedem, hisz tudom, nem szándékosan csinálta, és ez legyen a legkevesebb, amit cserébe tudok adni neki.
Kimegyek a mosdóba, és eltávolítom magamról az ital maradékait. Legalább ne bűzölögjek az alkoholtól, ha már így alakult a helyzet. Meg aztán, ha már ide vetett a sors, akkor elintézem kisebb dolgomat is. A végén még tönkremegy a vesém, és vehetek egy másikat a fekete piacon. Az most igazán kikészítene anyagilag. Szerencsére mire visszaérek az asztalhoz az már teljesen tiszta, a környéken sincs ital, a földön sem. Nem tudom, hogyan hozta össze muglikkal körbevéve, de nem is különösebben érdekel. Legyen ez az ő gondja.
Először azt gondolom, hogy jobb lenne ettől az alaktól minél hamarabb megszabadulni, de aztán meggondolom magam. Elég fiatalnak tűnik, az új vadászataimhoz pedig szükségem lenne némi tapasztalatra. Mi érdekli most a fiatalokat?
- Kár, mert meggondoltam magam – egészítem még ki a válaszom.
Azok után, hogy jelzem felé, két körre vagyok a vendége, remélem sikerül kicsit megkedveltetnem magam vele. A kacsintás is ezt a célt szolgálja, de ahogy látom valami nem stimmel. Most vagy én vagyok ennyire béna, vagy ennek az alaknak van valami gikszer a fejében, de az biztos, hogy akkor nem lesz nehéz dolgom majd.
- Nem, nem tikkel, de mindegy.
Kicsit lemondóan mondom, de ez legyen a legkevesebb. Megdörzsölöm a szemem, aztán figyelni kezdem a bárpultot, hogy mikor érkezik már az a bizonyos ital. Úgy érzem, szükségem lesz rá, ha ép ésszel akarom átvészelni ezt az estét. Szerencsére nem kell sokat várni rá, ezt pedig egy mosollyal jutalmazom.
- Köszönöm – mosolygok a pincérnőre.
Talán később megkeresem még, vagy megvárom, amíg bezár, és eljátszadozok vele kicsit. A szeme nagyon tetszik, de a karcsú keze is olyan szép. A lábai nem tetszenek, azoktól szabadulnék meg első körben, ha a kezeim közé kerülne. Végül elfordítom a tekintetem, megemelem a poharam.
- Egészségedre!
Azonnal le is húzom az italomat. Nem kell ezzel tökölni, úgy a legjobb, ha azonnal üt. Bár, ez az egy pohár még nem nagyon fog. Ahhoz kell majd a második kör is. Az viszont elég fura, ahogy a fiatal férfi beszél róla.
- Az idősebb nőkre buksz? Őt nem akarod lenénizni?
Kicsit sértődötten mondom, hiszen a nő idősebbnek tűnik nálam, de legalább egy idősnek velem. Szóval rám nézve lenne rossz, ha ebben a formában ez nem következne be. De kerüljük is most ki kicsit ezt a témát, és inkább térjünk vissza arra, ami most elsősorban érdekel.
- Piper vagyok, örvendek – tartom felé a kezem.
Ha már így alakult, akkor ismerkedjünk meg rendesen. Az igazi nevem árulom el, mert remélem többször nem fogunk majd találkozni. Meg aztán, ha mégis, milyen körülmények között fog bekövetkezni, még nem lehet tudni.
- Ide jársz valamelyik főiskolára?
Csak ne az aurorképzőbe, és akkor minden rendben lesz. Bár, be kéne mennem egy kicsit nosztalgiázni. Az a kislány is milyen jó volt pár évvel ezelőtt. Ideje lenne felfrissíteni a repertoárom. Abban a robbanásban úgyis mindenem megsemmisült, nem ártana új eszközöket sem beszerezni.
 

B O C S . P I P E R

szett

háttérzene

- Kár, mert meggondoltam magam – modta az ismeretlen fószer, amire csak egy mély sóhajtással reagáltam. Remek.... megint szórakoztathatok valakit.... Kivételesen ez most nem hozott annyira lázba, ami azt bizonyította, hogy tényleg brutálisan leszívott ez a mai próba. De most már egy fél óra ráadás igazán nem számított... játsszuk csak el a régi, jó öreg Giacomót, aki mindig, minden körülmények között laza és vidám.
- Nem, nem tikkel, de mindegy - reagálta az aggodalmaskodásomra kissé lemondóan.
- Bocs, akkor ezt benéztem - vontam vállat. Lehet, hogy neki sem volt annyira király napja? Hát igen.... Biztos a csillagállás vagy valami.... De még a legrosszabb csillagállást is fel lehet dobni egyvalamivel.... Nevezetesen egy szép nő mosolyával, ami hamarosan meg is érkezik a képbe.
- Köszönöm – mosolygott rá a csini barnára szigorú tekintetű ivótársam is.... Hiába, ez a volumenő szexiség úgy látszik, senkit nem hagyott hidegen.
- Egészségedre! - húzta le a piáját egy mozdulattal, mire én is belekortyoltam a vajsörömbe.
- Az idősebb nőkre buksz? Őt nem akarod lenénizni? - kérdezte tőlem félig poénkodva, félig komolyan, ahogy kivettem a szavaiból.
- Nem a kor számít.... Hanem a kisugárzás. Legalábbis szerintem - kacsintottam rá, majd kortyoltam még egyet a sörömből. A nénizésre inkább nem reagáltam, ezek szerint nem esett le neki, hogy az ’öreg harcost’, meg az ’öregemet’ szimpla szófordulatként használtam. Szerettem közvetlen lenni az emberekhez, az esetek többségében vevők voltak rá, de persze néha előfordult, hogy a bratyizásom nem talált partnerre. Ahogy talán most. Vagy mégis?
- Piper vagyok, örvendek –  nyújtotta a kezét bemutatkozásra, mire lelkesen megráztam a kezét.
- Részemről az öröm. Giacomo vagyok - mondtam lazán. Minek untassam a vezetéknevemmel, ha ő sem mondta meg az övét. Részemről tökéletesen megfelelt annyi, hogy egymás keresztnevét tudjuk. Merlinre, milyen fárasztó is lehetett annak idején a lovagkorban az embereknek bemutatkozni. Először is megkövetelte tőlük az illem, hogy pukedlizzenek, avagy meghajoljanak, az egyik karjukat rendszerint a hátukon tartsák, jelezve, hogy úriemberek. Na és aztán következett csak a neheze: hosszasan ki kellett fejteniük, hogy kinek a leszármazottai, és az öt-hat tagból álló nevük után még a címjeiket is fel kellett sorolniuk. Lement a nap, mire egy társaság bemutatkozott és végre nekiállhattak piálni.... Szerencsére a színpadon általában egyszerűsítettünk ezen, még ha régmúltban is játszódott a darab. És még nagyobb szerencsénkre, napjainkban nekünk már egyáltalán nem kellett ennyit szenvednünk ezekkel a felesleges protokoll-elemekkel.
- Ide jársz valamelyik főiskolára? - kérdezte tök normálisan. Már kezdtem megnyugodni, hogy egy full normális arccal hozott össze a sors, és a megérzéseim valószínűleg csaltak.
- Igen, a Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskoláján tanulok színésznek - feleltem. - Na és te mit keresel Hertfordshire-ben? Csak nem tanár vagy? - kérdeztem vigyorogva. Valahogy sejtettem, hogy nem pedagógus a szentem, de hát sosem lehetett tudni....Itt Hertfordshireben lépten-nyomon tanárokba botlott az ember. Ami sokszor igen kellemes meglepetés volt...
Kíváncsian hallgattam a válaszát, konstatálva, hogy egy füst alatt megleszünk a bemutatkozással és azzal a kötelező körrel, hogy ki mivel foglalatoskodik. Hiába, néha sokkal egyszerűbb volt a 21. században élni.
- Na, jöhet a második kör? - kérdeztem Pipertől lelkes csillogással a szememben, aminek főként az volt az oka, hogy tudtam, ha igent mond, akkor hamarosan újra közelebb hívhatom új kedvenc múzsámat hozzánk.

[Giacomo B. Santeria]

Giacomo B. Santeria
2000. május

Akarom vagy nem akarom, ez itt a kérdés. De most komolyan. Mennyit ér még meg nekem az az ital vagy az a tárgyalás, ami miatt itt várok? Legalábbis a mosdó tükrében ezen töprengek, de aztán hamar visszatérek az asztalomhoz. Ezt az estét ki fogom bírni, ha törik ha szakad. Még akkor is, ha esetleg utána el kell mennem vadászni. Szerencsére van egy adag nyugtató nálam, bárkinek bele tudnám csempészni az italába. Ha nagyon pattog ez a figura, akkor vele is megteszem, könnyen. Nyugalmat akarok.
Mondjuk az, hogy azt hiszi tikkel a szemem, holott kacsintani akarok, az nem segít a helyzeten, de addig, amíg nincs meg a második kör, addig biztos nem fogok semmi olyat tenni vele, ami megakadályozná az italom kikérésében. Az első kör pedig hamarabb érkezik is meg, mint ahogy arra számítanék. Bár, valahol reméltem, hogy mire kijövök a mosdóból már túl leszünk rajta, de ez legyen a legkevesebb.
A poharam emelem, és nem teketóriázok azzal, hogy megigyam vagy sem. Ledöntöm, de nem azért, mert menni akarok, hanem azért, mert szükségem van rá. Meg is nyugtatja az idegeimet kellőképpen. Így már képes vagyok arra, hogy ne úgy lássam a világot, és főleg a velem szemben ülő férfit, mint ahogy talán pár perce tettem volna. Most már csak szimplán bolondosnak gondolom. De akkor legyünk legalább túl azokon a dolgokon, amik a kötelező körökhöz tartoznak.
Bár, kevésbé kéne lelkesnek lennie, mert ez a hatalmas energia, amivel rendelkezik nekem túl sok. Főleg úgy, hogy láthatóan alig van korban különbség kettőnk közül.
- Szóval, akkor…
Áh, hagyom a fenébe. Úgy érzem egy olyan esetbe futnék most bele, amibe nem kéne azzal, ha tovább feszegetem a koromra tett megjegyzéseit. Főleg, mert végre sikerül arra a szintre eljutnunk, amiről azt hittem soha nem fogunk. A nevem még nem jelent veszélyt se rá, se rá nézve. Az ő neve sem, és szeretném is, ha megmaradnánk ennyiben. Az inkognitóm védelme még mindig a legfontosabb.
Most viszont térjünk rá a fontosabb eseményekre. Mint például az új vadászterület kijelölése, és ha kapnék egy kis plusz információt a lehetőségekről, akkor talán nem is kéne várnom annyit. Most már nagyon ki vagyok éhezve a sikolyokra és a könyörgésekre. Azt is el tudom képzelni, ahogy Giacomo könyörög, de ahhoz még edzenem kell, hogy egy hozzá hasonlóval elbírjak.
- Ez érdekesen hangzik. Mesélj még. Változott a kampusz valamit az elmúlt pár évben?
Szerencsére olyan kérdést tesz fel, amire nem kell füllentenem. Hertfordshire-ben bárki sétálhat egyet, de nyilván könnyebb és jobb dolgom lenne, ha tanárként sikerülne bejutnom az iskola területére.
- Nem, én csak egy hétköznapi varázsló vagyok, aki hódol ennek a kocsmának és a légkörének. Szeretek ide járni, csöndes hely.
És könnyen lehet vadászni is, akár muglikra is. Szegények annyira vakok, hogy a legegyértelműbb trükk is csak egy nagyon édes csalétek, amibe könnyen beleesnek. Bárcsak minden olyan könnyen menne, mint az is. Azt hiszem, el is megyek vadászni egyet, de nem itt, hanem valahol máshol. Legalább felavatom az új csarnokot. Erre a gondolatra el is mosolyodom.
Aztán persze el is mosolyodom, ahogy szóba kerül a második kör. Naná, hogy jöhet, ha már így kiharcolta magának.
- Még szép, hogy jöhet. De ezúttal ne olyan puhányan idd, hanem igazán férfiasan. Le akarod nyűgözni a nőket, nem? Akkor mutasd meg, hogy tökös vagy.
Mondjuk nem hiszem, hogy ezen múlna, de biztos jobb lenne, ha nem azt látnák, hogy kislány módjára éppen csak kortyolgat egy vajsört.
- Emeljük a tétet. Fizetek én is most egy kört és legyen Abszint is a kínálatban. Mit szólsz? De ne aggódj, nem a fekete, nem akarom hogy itt helyben lefordulj a székről – intek is a pincérnőnek, hogy felveheti a következő adag rendelését.
 

B O C S . P I P E R

szett

háttérzene

- Ez érdekesen hangzik. Mesélj még. Változott a kampusz valamit az elmúlt pár évben?
Nem igazán értettem, miért érdekelhet egy ilyen komoly férfit a kampuszi élet, de hát ha egyszer kérdezte, és itt ülünk egymással szemben, végül is válaszolhatok... Azzal is gyorsabban telik az idő.
- Őszintén szólva nem nagyon. Felújítottak pár dolgot, és a nyári szezonra felállítottak egy fagyis meg egy limonádés standot a parkban, de más változás nem történt - rántottam meg a vállam, bár őszintén úgy éreztem, ez az infó őt biztos hidegen hagyja majd.
- Nem, én csak egy hétköznapi varázsló vagyok, aki hódol ennek a kocsmának és a légkörének. Szeretek ide járni, csöndes hely - fejtette ki, amire cinkosan elmosolyogtam magam.
- Na persze - emeltem felé a poharamat, aztán nagyot kortyoltam a sörömből. Színészként azért nem voltam rossz emberismerő, és az "én csak egy hétköznapi varázsló vagyok" leírás cseppet sem illett Piperhez. De ráhagytam a dolgot, elvégre biztos nem velem akarja megvitatni, hogy mivel is keresi meg a pitére valót.
Ahogy végeztem a sörömmel és felajánlottam a második kört, már jóval lelkesebben nézett rám Piper. Úgy tűnt, ha valamivel, hát a piával fel lehet dobni a kedvét. És ez a pont közös volt bennünk.
- Még szép, hogy jöhet. De ezúttal ne olyan puhányan idd, hanem igazán férfiasan. Le akarod nyűgözni a nőket, nem? Akkor mutasd meg, hogy tökös vagy - osztotta az észt az arc, akit alig tíz perce, ha ismertem, de őszintén szólva nem bántam, hogy kioktatott. Inkább vettem a fonalat, és visszapoénkodtam.
- Köszi a tanácsot Papi! De én nem a piálással szoktam lenyűgözni a nőket. Azt a módszert meghagyom neked! - kacsintottam rá játékosan, bízva abban, hogy nem húzza fel magát a dolgon. Elvégre itt voltunk egy kocsmában, két fazon, a második kör pia előtt. Mi más esne jól, mint egy kicsit viccelődni egymással? Az én felfogásom szerint maximum két szép nő társasága, de erről egyelőre lemondtam, legalábbis, amíg nem érkezik vissza a pultos csaj újra.
- Emeljük a tétet. Fizetek én is most egy kört és legyen Abszint is a kínálatban. Mit szólsz? De ne aggódj, nem a fekete, nem akarom hogy itt helyben lefordulj a székről - hagyta el a javaslat Piper száját, amire erősen elvigyorogtam magam.
- Alapvetően laza estét terveztem mára, de végülis.... egy jó abszintnak sosem mondanék nemet.... - válaszoltam csillogó szemmel. Számos remek emlékem volt a zöld és a piros, ánizsos nedűvel az elmúlt évek során, és mindannyiszor a tündérek karjaiban végeztem. Ennek mondanék most ellent? Kizárt dolog. Pláne úgy nem, hogy a dögös barna pultos már oda is libbent az asztalunkhoz, hogy igya Piper szavait. Amikor az abszinthoz érkezett mondandójában, utána közbeszúrtam egy kérdést.
- Miben más a fekete abszint amúgy, mint a zöld meg a piros? - érdeklődtem félig Pipertől, félig a csaplártól, mintegy kutatási jelleggel. A feketét eddig még nem volt szerencsém kipróbálni ugyanis.

[Giacomo B. Santeria]

Giacomo B. Santeria
2000. május

Remélem, nem buktatom le magam azzal, ha túlzottan nagy érdeklődést mutatok az egyetemek iránt. Nem mintha nem tudnám kimagyarázni magam valahogy, de az biztos, hogy furán néznék ki. A lényeg, hogy minél több információm legyen ezzel kapcsolatban. A lényeg, hogy minél feltűnésmentesebben tudjak később bejutni. Mondjuk hallom a hangján, hogy igazából bármit mondhatok neki, semmit sem fog elhinni abból, hogy miért vagyok itt.
- Jól van, lebuktam – adom meg magam játszatott könnyedséggel. – Azon gondolkodtam, hogy megpróbálom a felvételit, megint. A Roxfortból kikerülve nem volt lehetőségem felvételizni, de most már minden adott. Csak elég kényes vagyok bizonyos dolgokra, és ezért kérdezgetem. Mondjuk úgy, most vagyok felmérni a terepet.
Ha ez nem győzi meg, akkor szerintem semmi sem fogja. Nem mintha nagyon kéne tennem azért, hogy bármi is meggyőzze, nem tartozik rá semmi. Főleg nem a kérdéseim mögött lévő vágy. Hagyjuk is inkább ezt a kérdést és menjünk tovább az ital felé. Mert az legalább összehoz rendesen két férfit.
- Pedig van olyan nő, akinél bejön. Mondjuk azok a nők maguk is elég nagy piásak, ha nem tetszik neked az a típus, akkor valószínűleg felesleges is ezzel erősködnöd.
Nem is igazán nézem ki belőle, hogy sokáig húzná. Bár a fiataloknak még elég erős hozzá a szervezetük, hogy több alkoholt igyanak, mint én, mégis némelyiket pillanatok alatt képes vagyok lealázni. Ez viszont már legyen az ő bajuk, nem az enyém.
De attól én még szeretném látni, hogy mit bír valójában.
- Ugyan már, egy italról volt szó, nem mondtam, hogy le akarlak itatni. Meg aztán, te döntöd el, hogy akarod vagy sem, nem pedig én.
Persze, ha valaki egy pohárkától is kidől, annak egyáltalán nem lesz laza az estéje egy ilyen után. Akárhogy is lesz, ha kell szívesen hazaviszem.
- Én egy fekete abszintot kérek – fordulok a csapos felé.
Nem lep meg, hogy nem tudja mi a különbség. A laikus ivó, aki nem érdeklődik az ital után az nem értheti meg, hogy mi a különbség két ital között.
- A piros abszint hibiszkusz hozzáadásával készül. Ezek egyike a valódi abszintnak. A fekete abszintot sokan utánzatnak tartják, azonban jobb helyeken lehet eredeti italt is kapni. A színe az erősségére utal, ami több alkoholt vagy jobb minőségű hozzávalót jelent.
Nem pontosak nekem se az információim, de valami ilyesmi lehet. A lényeg, hogy erős, és üt, és ha nagyobb mennyiségben iszom, akkor egyszer még közelebb tudok kerülni ahhoz, hogy lássam azt, ami a nagy vágyam.
- Szóval, azt mondtad színész leszel. Miért választja valaki ezt a pályát? Úgy értem, maga az élet egy színjáték, amit megfelelően kell játszani. Miért akar valaki még ezen belül is ezzel foglalkozni?
Egy kicsit húzom az időt, amíg megkapjuk az italunkat. Nem árt majd, ha kicsit jobban megismerem. Talán később még felhasználhatom ezeket az adatokat.
 

B O C S . P I P E R

szett

háttérzene

- Jól van, lebuktam. Azon gondolkodtam, hogy megpróbálom a felvételit, megint. A Roxfortból kikerülve nem volt lehetőségem felvételizni, de most már minden adott. Csak elég kényes vagyok bizonyos dolgokra, és ezért kérdezgetem. Mondjuk úgy, most vagyok felmérni a terepet - mondja Piper, amire természetesen adódik a kérdés.
- Na és mit szeretnél tanulni? - kérdezem őszinte kíváncsisággal. Ezek után kifejti nekem, hogy miért is jó csakozós taktika a piálás, amire felnevetek.
- Hát, hogy őszinte legyek, nem zavar, ha egy nő iszogat, de a tajtrészegség azért már akadályt jelent bizonyos dolgokban szerintem - vigyorgok, majd felkészülök arra  abizonyos egy italra, amivel Piper „még véletlenül sem” akar engem leitatni.
Újra feltűnik a pultos lány, aki minden feltűnésével csak egyre gyönyörűbb a szememben.
- Én egy fekete abszintot kérek – adja le a rendelését Walsh, aztán megkönnyítve a döntést számomra, kifejti, hogy mi a különbség a különböző abszintfajták között.
Azok alapján, amit elmond, nekem is megfelel a választása.
- Én is egy feketét kérek - mosolygok a nőre, remélhetőleg ellenállhatatlanul, majd ismét ivócimborám felé fordulok.
- Szóval, azt mondtad színész leszel. Miért választja valaki ezt a pályát? Úgy értem, maga az élet egy színjáték, amit megfelelően kell játszani. Miért akar valaki még ezen belül is ezzel foglalkozni? - teszi fel a meglepően mély gondolatmenetről árulkodó kérdést, amire egy kicsit el is kell gondolkodnom.
- Ami azt illeti, én a való életben nem játszom meg magam, így nekem a színjátszás tényleg az, ami a nevében is benne van: játék. Nem nagyon tudok elképzelni jobb szakmát az enyémnél, ami folyton új kalandokat és kihívást ad számomra. Lehetek mitológiai hős, nőcsábász vagy épp önző, kegyetlen alak a színpadon, miközben a való életben egy tök egyszerű srác vagyok. Én úgy élem meg, hogy így egy élet alatt sokkal több életbe kóstolhatok bele, ami elég király - fejtem ki az álláspontom a kérdésben.
- Na és te milyen szerepeket játszol az életedben? Ha már így felhoztad a témát? - érdeklődöm talán kissé indiszkréten, de már ittam annyit, hogy ez ne zavarjon.
Hátradőlve hallgatom őt, közben befut a rendelésünkkel a csini pultos ismét.
- Parancsoljatok! - teszi le elénk a két abszintot, ami igen ínycsiklandóan néz ki. Koccintásra emelem a poharamat Piper felé, majd ha koccint velem, egyben lehúzom az édeskés-mentolos italt.
- Fú, ez jó erős volt! - vallom be őszintén, a poharat az asztalra téve, majd hirtelen ötlettől vezérelve felállok és búcsúzkodva kezet nyújtok Pipernek.
- Köszönöm az italt pajti, de azt hiszem, ideje mennem. Itt az ideje, hogy meglátogassak a koliban egy kedves ismerőst. Legyen neked is szép estéd! - kacsintok rá félreérthetetlenül, majd annyi pénzt rakok az asztalra, ami biztosan fedezi az általam beígért köröket. Még egy érdeklődő pillantást vetek a pultosra, terveim szerint pár nap után visszatérek ide, de most tényleg jobb, ha megyek, így kifordulok az ajtón, a kampusz felé véve az irányt. Ha szerencsém van, még ébren találom a pálcakészítő szakos leányzót, akinek legtöbbször nincs kifogása a laza, éjszakai látogatásom ellen....

Köszönöm a játékot!

[Giacomo B. Santeria]

Giacomo B. Santeria
2000. május

- Toxi-medimágus szeretnék lenni, ha sikerül felvételt nyernem a Mandragórára.
Mondjuk nem biztos, hogy tudnának a mérgekkel kapcsolatban újat mutatni, de soha nem lehet tudni. Legalább kicsit belátnék a színfalak mögé, hogy most hol tartanak a tudományukkal hozzám képest. Mert biztos vagyok benne, hogy tudnék nekik újat mutatni, és most teljesen egészében elkerülöm az olyan helyzeteket, mint a tiltott növényekből nyert nedvek és a belőlük készült italok.
Ebből is látszik, hogy mi a célunk közötti különbség. Ő nem szereti, ha iszogat egy nő, én meg azt szeretem, ha mindenki részegebb, mint én. Akkor könnyebb őket eltüntetni a föld színéről. Mondjuk a legtöbbször szándékosan olyan helyeket választok, ami közel van a kiszemelt raktárhoz. Onnan már könnyű hoppanálni bárhova.
Szerencsére hamar le tudjuk adni a rendelést, és bár nem állt szándékomban semmit csinálni ezzel a férfival, még az is lehet, hogy kicsit megnyírom a séróját. Később még jól jöhet egy százfüléhez mondjuk. Az érdekesebb kérdés azonban az, hogy miért gondolkodik úgy a való életről, ahogyan. Nem hiszem, hogy egyáltalán nem játssza meg magát a való életben. Mindenki szerepet játszik, hiszen az kell, hogy a társadalom ne taszítson ki magából. Másrészt ha már meghódítani akar valakit. Az is egy szerep, hiszen később teljesen másként fog viselkedni, mikor már nem kell olyannak mutatnia magát, mint mikor megismerkedtek.
- Én? Csak azt a szerepet, amivel nem lógok ki a sok birka közül. Mert van olyan, ami kiböki az ember szemét és mégsem képesek észrevenni – megrántom a vállam.
Persze, nem nézek mindenkit ennyire hülyének, de a nagy többség ilyen. És ahogy elnézem a tendenciát, világ szinten hamarosan a hülyék lesznek többségben. De ez nem vonatkozik rám, szerintem már nem leszek életben olyankor.
Biccentek egyet a pincérnőnek, miután kihozza az italom, majd mire koccintás után a számhoz emelném a poharat, ez a kis suhanc már le is dönti. Hát normális ez az ember? Nem is így kell inni. Ez így pazarlás, de ő tudja. Erre a körre úgyis a vendégem volt. Én kiélvezem minden percét az italnak. Pont ezért mire a végére érek, már fel is pattan és elindul kifelé.
- Akkor viszlát!
Csak kurtán, nem az én műfajom a búcsúzkodás. Még úgyis van ital bőven ebben a csehóban, amit ki lehet kérni, és valószínűleg ez a csapos lány is el fog tűnni ma estére, de még nem biztos. Az attól függ, hogy mennyire lesz leitatható és együttműködő a mai estén.
- Kérek még egyet ebből – mutatok az abszintos pohárra.
A kölyöknek pedig csak szerencsét tudok kívánni, ha két sör után, főleg ha így ledönti az abszintot, még oda fog érni a koleszba úgy, hogy nem hánya ki a belét. Vagy nem ájul be.
 

Köszönöm a játékot.