+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  99/2000-es tanév
| | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | |-+  Anglia egyéb részei
| | | | | |-+  Kakaóbirodalom
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Kakaóbirodalom  (Megtekintve 4116 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2018. 10. 13. - 21:20:32 »
+1

Esmé Fawcett pennájából





Livingston varázslók lakta utcácskájában található meg az a kis pub, ahova minden vándor varázsló és boszorkány betér legalább egy kávé erejéig. A hely specialitása a leginkább télen közkedvelt likőrrel ízesített forró kakaó, nyáron ennek ellentéte a jeges kakaó. Már sokan próbálták megszerezni a receptet, de a tulajdonoson kívül senki sem tudja az eredeti verziót. Ugyan étteremként nem funkcionál, nincs is konyhája, mégis igény szerint szendvicsekkel is szolgálni tud. A hely pedig a hangzatos Kakaóbirodalom névre hallgat.
Naplózva

Taiden Archeron
(N)JK
***


▲ S u r v i v o r ▲

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 04. 27. - 08:22:22 »
+1

   

..mr Willbutch..
2000. március



  

Én felettébb igyekszem normálisnak tűnni. Mondhatnám hogy az akarok lenni, és az is leszek, mert hát minden csak agyban dől el... de tudjuk jól, ez nem igaz. Sosem leszek már az, aki egykor voltam és sosem valószínű hogy visszatérek ahhoz az életemhez, amit egykor éltem. Az az öt nyomorúságos év rám nyomta a bélyegét. Nem is kicsit. Ha bármikor elfelejteném, vagy csak el akarnám felejteni a triád-jegyek lüktetve emlékeztetnek rá az alkaromon a könyökömnél. Ha pedig azt hinném mindez csak valami kibaszottrossz álom, hát elég a tükörbe néznem. Az átokhegem széle mindig kikandikál a jól szabott ing vagy öltöny takarása alól. Mintha csak mutogatni akarná magát a világnak, hogy ő is van, létezik és igen,igen, hozzám tartozik.
Ez a keddi nap se úgy indul, ahogy terveztem. Már maga az álom, amiből ébredek egy borzalom. Kivételesen nem a sziget fogságában tengődtem, de helyette az átokhegem vörös izzásából tudom, Rowle volt a ludas. Nem emlékszem a részletekre, csak hogy verejtékben fürödve hosszú bozontos szakállal keltem. Még jó hogy tegnap borotválkoztam meg...
Cinikus közönnyel pilantok a tükörbeli önarcképemre a fürdőszobában. Egyszerű kis lakásra futja csak a tanári fizetésemből, amit az egyetem nyújt. Jó ez itt Londonban, mert legalább esténként sem vagyok olyan magányos. Ez a város mindig él.
Letusolok és felkapok valami ruhát, nem nézve hogy passzolnak-e egymáshoz. Voltam ettől már szarabb állapotban ebben a félévben. Volt mikor cipő nélkül mentem be tanítani, de ez még a jobbik eset volt. A diákok jobb szeretik túlharsogni az alsógatyás-sztorimat. Hát na igen... a tizenévesek még egyetemista korukban is idióták.
Ma csak délután lesz szemináriumom, készülnöm kellene. Úgy tervezem hogy Hetforshire főutcája ideálig lesz hoppanálni. Már érzem magam annyira jól és mentálisan stabilan hogy ne mindig kandalós utazgatásokba teljesedjek ki. Kétszer már sikerült is a-ból b-be megérkeznem, igaz előtte jópárszol elhagytam valamelyik testrészem. A legcikibb az orrom volt, ami végül malac formájúra transzformálódott hála a sziget óta elcseszett metamorfmágiámnak és egy fél hét volt mire a medigmágusok megtalálták a Bond Street kellős közepén. Addig ott röfögött.
Az egyik csendes félreeső utcában hangzik fel a pukkanásom. Összpontosítok, koncentrálok, látom magam előtt a célt. Annyiszor mentem már el ott, nem lesz nehéz ez, sikerülni fog.
Érzem, ahogy beszippant a fekete kis lyuk és átprésel engem a teren át oda, ahova érkezni akarok. Ki se nyitom a szemem tudom minden testrészem velem jött, mert mind bizsereg mintha áram rázta volna meg.
Már egy elégedett vigyorral arcomon nézek fel, csakhogy csalódnom kell. Hát ez kurvára nem a főutca. Elsőre fogalmam sincs hova kerültem, aztán látom a cuki cukrászdáspult felett lógó logót és feliratot. Livingstone, Kakaóbirodalom.
- Mi a rossebb...
Kezdem, de belém is fojtja a szót a másik idegen férfi pillantása. Szinte senki nem figyel rám, rajta kívül. Van valami sötét árny a tekintetében, valami ami talán gonosz de meglehet csak ijesztő. Jobb lenne hát elhúznom a csíkot. Nem teketóriázok sokat, már fordulok és hogy induljak, de talán a lendületem túl nagy vagy a pincérnő rohadt ügyetlen... akárhogy is, egy teli tálca forró és illatosan gőzölgő tejcsokoládé száguld felém egyetlen pillanat alatt, amit már senki nem képes megállítani.
A mai tiszta ruhámnak is két perc alatt vége van. Na ja, mágus vagyok egy könnyed kis folttisztító bűbáj biztos segítene a helyzeten, csakhogy a sziget óta a pálcám sem a régi és alapvetően sem vagyok mestere a háztartási bűbájoknak. Még jó hogy épp ezek miatt az esetek miatt van plusz váltásruha bent az irodában nálam, de Livingstone kurva messze van gyér helyismeretem szerint Hetfordshire-től.
Egy lemondó sóhajjal indulnék meg nem foglalkozva a rám szegeződő tekintetekkel (mert mostmár persze akad az is bőven) és a pincérnő sűrű elnézéseit elkerülve, csakhogy nem tudok mert kerül az édességből nem csekély mennyiség a padlóra kellemesen sikamlóssá téve és ezzel azt kivitelezve, hogy még jobban megszégyenítve magam el is csússzak. Ahogy elesek kapálózva természetesen mint egy mugli rongybábu egy kemény lap fog meg, mely a súlyom váratlan hatására reccsenve kettétörik.
A levegő sípolva szalad ki a tüdőmből. Nem igazán ez életem reggele, de voltam ettől már nagyobb szarban is a szigeten. Nem ez a legélesebb fájdalom, ami a gerincem mentén ért és nem is az utolsó. Ettől még baromira nem kellemes és még inkább nem hiányzik. Felpislogva a plafonra próbálom magam összeszedni na meg a gondolataim, miközben tudom, hogy mostmár az egész cukrászda vendégköre engem vizslat élükön azzal a férfival, aki elsőnek észrevett. Mert hát sikerül pont az ő asztalára borulnom, természetesen.
Naplózva


Cherub Willbutch
Eltávozott karakter
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 04. 28. - 14:07:11 »
0

Kakaófürdő

▲▲▲Mr. Archeron társaságában▲▲▲




Cherub szórakozottan dobolt az ujjaival az asztal ébenfa lapján, amíg a lányát várta vissza a mellékhelyiségről. Most már biztosra vette, hogy nem kellett volna engednie Willownak, hogy ennyi édességet egyen, no meg igyon... Ez már a harmadik alkalom volt, hogy kiszaladt a mosdóba a kislány, akinek úgy tűnik, ilyen mennyiségben már nem bírta a gyomra a habos kakaót és a tökös derelyét. A medimágus önfeledten bámult ki az ablakon, és közben ott csillogott a nyugalom a szemeiben. Az a nyugodt harmónia, amit csakis a lánya társaságában érzett. Örült neki, hogy ma éjszakai ügyeletre osztották be, és így volt egy kis szabadideje, amit kettesben tölthetett a lányával. Kivételesen Alexiának is jól jött, hogy ő vigyázott ma a kicsire estig, mert egy fontos megbeszélésen kellett részt vennie közelgő táncelőadása kapcsán. Livingston nem a szomszédban volt ugyan, de Cherub már rég megígérte Willownak, hogy elviszi egy jót kakaózni, aztán kirándulnak egyet a környéken, és a mai nap épp alkalmas volt az ígérete teljesítésére.
- Apa, képzeld, találtam egy varangyot a wc-ben - figyelt fel Willow csengő hangjára, aki valóban a mancsaiban szorongatott egy zöld izét. Ekkor egy pukkanás jelezte, hogy valaki behopponált az üzletbe. Egy szedett-vedett külsejű férfi volt az, aki mindössze egy hajszállal Willow mellé hopponált. Egy pillanat műve volt az egész, Cherub felpattant a székéből, és olyan jeges tekintetet vetett a férfira, amivel az örökkévalóságig meg tudta volna fagyasztani.
- Mi a rossebb... - értetlenkedett az illető, aki úgy tűnt, cseppet sem ide készült. Láthatóan az úticél eltévesztése mellett Cherub gyilkos tekintete is leblokkolta, így igyekezett volna hamar menekülőre fogni a dolgot...Próbálkozását azonban ezúttal sem koronázta siker. A sietségében erősen figyelmetlen pincérnő ugyanis egyenesen beleszaladt. Ezzel még nem is lett volna gond, de azzal már igen, hogy a kezében szervírozott tálca egész tartalma a férfin, Willown, és Cherubon landolt.
- Ááááá - üvöltött egy nagyot sebzett kiméraként Cherub, ahogy elnézte élete értelmét talpig beterítve tűzforró kakaóval. Üvöltésére meghűlt a levegő a helyen és hirtelen mindenki rettegő szemmel meredt rá, de Cherubot ez most hidegen hagyta. Már rohant volna oda a lányához, amikor a szerencsétlen férfi megcsúszott a sikamlós, habos padlón és óriásit zuhant hátra... éppen Willbutch asztalára. - Maga szánalmas fa... ördöghurokgyökér - sziszegte a fogai közül Cherub a lányára való tekintettel megváltoztatva az ösztönösen kitörő szitkot, aztán gyorsan ellépett a férfi mellől. Bár medimágusként ilyen helyzetben alapvetően segítőkész szokott lenni, most magasról leszarta az illetőt. Csakis a lánya épsége izgatta.
- Jól vagy kicsim? - szaladt oda hozzá, két kezével oltalmazón átölelve a gyermeket. Aztán eltartotta magától és tüzetesen végignézte a sérüléseit.
- Persze apa, ne drámázz már - forgatta a szemeit a törékeny teremtés, még mindig erősen szorongatva a varangyot, ami értetlen brekegéssel konstatálta az új, habos környezetet, ami szinte teljesen beterítette őt is. Cherub látta, hogy szerencsére nem okozott komoly sérüléseket a baleset, de egy gyors pálcaintéssel fátyolszerű, átlátszó burkot varázsolt kislánya egész testére, a fejebúbjától a talpáig. Nem akarta mindenki előtt levetkőztetni Willowt, hogy lássa, mely részeit érte a forró lötty, és melyeket nem, ezért inkább biztosra ment. Miután az instant-testpakolás lehűtötte és megnyugtatta Willow bőrét,  szépen lassan magától elszivárgott.
- Nééézd - kuncogott fel a lánya. - Tiszta kakaó lett. Azt hiszem megvan, hogy fogom hívni - nevetett tovább...
- KAKAVARANGY - kiáltott fel elégedetten a kislány. - Még rímel is.
- Ez nagyon találó - mosolyodott most már el Cherub is, megnyugodva, hogy minden rendben. - Suvickus - tisztította meg először az eredeti fehér helyett fehér alapon barna foltos ruhát viselő kislányt alaposan, aztán saját magát is. Már épp hozzáfogott volna, hogy a varangyot is letakarítsa, amikor eszébe jutott, hogy az asztalon fetrengő alakkal még nem is törődött. Holott neki valószínűleg jóval nagyobb baja esett. Érdeklődve fordult a férfi felé, ezúttal már - az őrült apakiméra tekintetet nélkülöző - normális arckifejezéssel. - Jól van, uram?
Naplózva


Taiden Archeron
(N)JK
***


▲ S u r v i v o r ▲

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 05. 07. - 19:11:55 »
+1

   

..mr Willbutch..
2000. március



  

Valójában magam sem értem hogy a fészkes fityfenébe maradok egyben. A karom, a könyököm, a bordáim, a testem minden része úgy lüktet mintha egy betonfalba csapódtam volna, pedig csak egy asztal volt, ami lelkesen kettétört a súlyom alatt.
Fájdalmas nyögéssel próbálom magam túltenni a történteken. Annyi megalázó dolog ér, hogy az egoizmusomnak ez már meg se kottyan.
Az első nyilalásra inkább lehunyom a szemem. Valahonnan a derekam tájáról jön, de nem rosszabb mint mikor a farkasok megmarcangolták a lában a szigeten. Azzal, hogy némi sötétség borul a helyre és csak a hangok szűrődnek be annyit elérek hogy a légzésem egyenletessé válik. Ez a fájdalom noha kellemetlen közel sem olyan durva, mint mikor az átokhegem ég vagy a triádjegyek aktivizálódnak.
Aztán nehezen de csak összekanalazom magam. Lassan meg, eleinte ólomsúlyként élem meg minden végtagom mozdítását, aztán már jól beizzított gépezetként csak működésbe lendülök. Félkarú óriásként ücsörgök a romok felett és nézem meg magam.
A tiszta ingem foltos, a kezemen akad egy égési sérülés pár hólyaggal, de igazából jelentéktelen fájdalom ez is mindahhoz, amit már szoktam. Ha nem vettem volna észre talán fel sem tűnik. Úgy bámulom a kezem magam elé tartva rajta a bőröm alkotta hólyagokkal, mint egy kisgyermek mikor pillangó száll az ujjára.
- Jól van uram?
Egy ismeretlen férfi hangja zökkent ki a bámélszkodásoból. A jobbom kicsit leeresztem és felpislogok a pasasra, arra a pasasra aki eddig is megbámult. Mögötte egy nagy szemű kislány sasol felettébb érdekes arckifejezéssel. Valószínű nem tudja eldönteni féljen-e tőlem vagy nevessen-e ki. Gondolom megint oltári szar látványt nyújthatok.
Pedig ma is úgy igyekeztem.
- Jól kellene lennem?
Magam sem értem miért, de megint fátyolosan távolivá válik a hangom. Mintha megint nem ebben a dimenzióban élnék, amiben ők, mintha megint megrekednék egy köztes világban, ahova egyedül csak talán Athaleának joga utánam jönni.
- Elnézést kérek. Remélem a kislány jól van.
Fejemmel a gyerek felé bökök, aki láthatóan az apja vagy bátyja(?) mögé bújik. Mindig is pocsék voltam a családfákban és a kormeghatározásban is, ezen pedig a szigeten töltött évek közel sem javítottak. Bölcsebbnek bölcsebb lettem, és persze tapasztaltabb, de van amiben maradtam a régi. Keserű mosollyal nyugtázom ezt önmagamban.
- Nem akartam gondot okozni...
Nem akartam, de okoztam. Az egész hely egy szemétdomb lett miattam, de nincs mit ezen se csodálkozni. Meglep hogy az egyetemen még megtűrnek a legutóbbi alsógatyás atrakcióm után. Na igen... minden a Mungóba küld. De hát mit tehetnének ott velem? Semmit. Nem érthetik, nem tudhatják még csak sejteni sem sejthetik milyen volt mindazt átélni, amit oly kevesen.
És hogy mégis miért? A válasz roppant egyszerű,
Mert még senki nem jött vissza, hogy beszámoljon róla. Kivéve... engem.
Naplózva


Cherub Willbutch
Eltávozott karakter
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 05. 11. - 20:10:58 »
+1

Kakaófürdő

▲▲▲Mr. Archeron társaságában▲▲▲




- Jól kellene lennem? - tette fel válaszképpen a meglehetősen jogos kérdést a csurom kakaófoltos férfi Cherubnak. A gyógyító lassan végigmérte Taident, és azonnal felfigyelt a kezén lévő égési sebekre, amik bizony elég csúnyának tűntek. A medimágus tisztán látta a férfin, hogy kisebb sokkot kapott. Ezt nem csak zavart arckifejezése, hanem meglehetősen bizonytalan hangszíne is alátámasztotta. - Elnézést kérek. Remélem a kislány jól van - nézett Willowra, aki kissé megilletődötten bámult vissza rá.
- Nem akartam gondot okozni... - folytatta őszintén, amire már végképp megenyhült Cherub. Miközben a pincérnők javában igyekeztek feltakarítani a helyet, a medimágus megfogta kislánya kezét és úgy lépett közelebb Taidenhez.
- Jól van, köszönöm. És el van nézve - mosolyogott a férfira, majd felényújtotta a kezét, hogy bemutatkozzon. - A nevem Cherub Willbutch. Ő pedig a lányom, Willow - nézett le szeretetteljesen a kislányára, aki erősen kapaszkodott a kezébe, mintha csak kísértetet látott volna. Cherub nem tudta mire vélni mindezt, hiszen általában Willow nagyon barátságos volt az idegenekkel. Nem egyszer bajba is sodorta mondjuk magát ezzel, hiszen ki szeretné egy vadidegen gyerektől megtudni karácsony előtt egy héttel, hogy mit fog kapni ajándékba, vagy hogy ki fogják rúgni a munkahelyéről két nap múlva...De mielőtt a lánya mostani viselkedésének okát tisztázta volna, Willbutch visszafordult a férfi felé, hogy meghallgassa a bemutatkozását, és ha a másik hagyta, kezet rázott vele.
- Tudja én gyógyító vagyok, egészen pontosan plaszti-medimágus, úgyhogy szívesen ellátom a sérüléseit... - tekintett le egyértelműen aggódva a foltokra, ahol megégett a férfi keze, majd visszanézett Archeron szemébe. Nem figyelte közben, hogy Willow mellette behunyta a szemét és mélyeket lélegzett, ahogy ezt mindig tette, mikor látomása volt. Csak azt észlelte már, ahogy a lánya hirtelen megrázkódott, mint aki rossz álomból ébredt és a keze helyett mostmár a nadrágjába kapaszkodott.
- Apu....? A bácsi mellkasán lévő csúnya feliratot is meg fogod gyógyítani, ugye? - kérdezte ártatlanul. - Csak mert láttam, ahogy eltünteted...
Cherub lehajolt a kislányához és a karjaiba zárta törékeny kis testét, kezével párszor végigsimítva a hátán, hogy megnyugtassa.
- Nem tudom kicsim. Ez a bácsitól is függ - mondta neki, még mindig átölelve őt. Esther már figyelmeztette, ezért jól tudta, hogy Willow látomásai lassan, de biztosan rendszeressé válnak majd az idő előrehaladtával. Mégsem tudott hozzászokni olyan egyszerűen ehhez. - Nincs semmi baj Apu. Inkább igyunk még egy kakaót! - mondta vidáman az öt éves gyermek, aki már most olyan valóságos képsorokkal a fejében járt-kelt, amiért sok kókler jós ölni tudott volna.
- Ugye a bácsi is velünk kakaózik? - nézett mostmár jóval barátságosabban Taidenre a kislány, aki jobb kezében még mindig erősen szorongatta a varangyot. Időközben néhány jól irányzott pálcaintéssel a pincérnők többé-kevésbé rendbe rakták a helyet. Ugyan Cherubék asztalának egyik része még mindig törötten hevert a földön, de legalább a mindent beborító kakaótsunaminak már hűlt helye volt körülöttük. Kivéve persze Taiden ruháját. És a varangyot.
- Felőlem nincs akadálya - simított végig a számára legfontosabb ember arcán a medimágus.
- De csak ha Ön is szeretné - intézte szavait Taidenhez immár felegyenesedve.
Naplózva


Taiden Archeron
(N)JK
***


▲ S u r v i v o r ▲

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2019. 05. 16. - 19:10:28 »
+1

   

..mr Willbutch..
2000. március



  

Meglehet nem kellene mentegetőznöm. De ez is annyira természetes már, mint a levegő. Talán azért, mert mindenhol kívülállónak érzem magam, ahogy mindenhol esetlennek, suta félkarú óriásnak.
A sziget nélkül semmi vagyok.
A sziget nélkül senki vagyok.
A gondolatok végtelen folyama rám telepedig ismét. Hetek kitartó munkája, hónapok erős kitartása kezd semmivé foszlani egyetlen perc, egyetlen ócska kakaófolt miatt. Talán ez is lenne a helyes és meg is történne a maga teljességében, mint eddig mindig, ha a kislány nem szólal meg.
Égkék tekintetem a gyerekre figyel, iszom az összes szavát, mert bár nem tudom, sejtem, mindennek mi elhagyja pici ajkait jelentősége van.
Meglepve pislogok a rám irányuló kézen és azon hogy lenne, lehetne mód az átokhegem eltüntetésére. Valószínű valamit nagyon nem tud vagy ért, mert az ilyen hegek sose tűnhetnek el.
Még Rowle halálával se?
A kis gonosz hang Lea hangja, de tudom hogy ez nem Lea hanem a sziget. A triádjegyek ugyan a karomon szunnyadnak, de a kötelékem a bermudákkal így is túl erős. Öt év magány, öt év sorstalanság. Öt év ott, ahol senki nem járt... öt év kegyetlen börtön és édes keser.
- Azt nem lehet... azt nem lehet...
Csak magam elé motyogom. Tudom, megint félőrültnek hatok, de már fel se veszem a rám irányuló furcsa pillantásokat. Nem, nem nem. Nem lehet hogy a heg eltűnjön. Hozzám tartozik, akár a jegyek. És a szavak... a szavak köteleznek.
„Provehito in Altum”, előre az ismeretlenbe. Ez vagyok én, ez lényem és ez amit a sors rám mért. Hogy lehetne ezt megváltoztatni? Hisz akkor nem ugyanaz lennék, aki vagyok.
A múltam nem lehet kitörölni. Egyszerűen képtelenség.
- Ugye a bácsi is velünk kakaózik?
A kakaó szóra felkapom a fejem. A motyogásom is elül és a gyerekre pillantok. Aztán az apjára. Nem kellene, nem szabadna. Így is több kárt okoztam, mint hasznot, ami szintén nem újdonság. Ezek rendes emberek, nem szabad velük érintkeznem. Én szennyes vagyok, piszkos, bemocskolódott és sose tudom már ezt levetkőzni.
Mert öltem ha kellett, mert túléltem ha kellett. És mert olyan világban hiszik hogy hős vagyok, ahol a barbárság erény. Hisz hányszor halt meg Lea értem? Hányszor akartam én magam meghalni? Hányszor csaptam össze a fakrasokkal, a sárkánnyal? És hányszor kísértett Joe megölése? Rowle-ről már nem is beszélve?
Árnyképek közt élek, alig tudva mi a jelen mi a múlt és mi a valóság, ők meg megbíznak bennem... mi van ha kést ragadok és bántom ezt a gyereket?
Nem. Ahogy a metamorfmágiám is irányíthatatlan én magam is az vagyok, tudom jól. Így hát, nehézkesen talpra állok és a fejem ingatom. Még mindig sajog a seggem, meg a derekam, de ez könnyeden túlélhető. Szarabb volt bordát törni a zátonyszirteken.
- Sajnos nem lehet. Mennem kell...
Hangomban van némi csalódás, de inkább csak udvarias semmint valódi elnézés. A kislányra megpróbálom rámosolyogni, de félek nem igazán járok sikerrel, majd a vicsorom elfojtva az apjára pillantok. Tekintetembe bánat költözik. Athalea jól mondta, selejtes vagyok.
A legselejtesebb ebben a világban.
Naplózva


Cherub Willbutch
Eltávozott karakter
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2019. 05. 17. - 18:34:37 »
0

Kakaófürdő

▲▲▲Mr. Archeron társaságában▲▲▲




Willow szavai láthatóan mély benyomást tettek az idegen férfira. Ha Cherub bemutatkozásra tett szándékára egyáltalán nem reagált, erre már nagyon is.
- Azt nem lehet... azt nem lehet... - felelte döbbenten Taiden. Cherub nem tudhatta, milyen hegről is van szó pontosan, de azt igen, hogy annak eltüntetése csupán egy lehetőség, nem maga a jövő. Esther figyelmeztette rá, hogy Willow látomásai idővel gyakoribbá válnak, de azt is elmondta, hogy ezek még nem jóslatok. Csupán a jövő lehetséges variációit mutató képek, melyeket felülírhatnak az emberi döntések. Éppen ezért Cherub teljes higgadtsággal reagált a férfi tiltakozására.
- Nyugodjon meg.  A kislányom még nem jós... csak... látomásai vannak - mondta csendesen, már-már saját magát is nyugtatgatva szavaival. Nagyon nehezen viselte, amikor Willow éjszakánként rémülten ébredt fel és szaladt be hozzá vigaszért. Tehetetlennek érezte magát, amiért a lánya öt évesen olyan dolgokat kénytelen látni, amit sok felnőtt sem bírna elviselni. Ilyenkor mindig egészen hamar sikerült lecsitítania zokogó gyermekét, mert a kislányt rendkívül békés, vidám természettel áldotta meg a sors, de saját aggodó énjével már aligha boldogult ilyen könnyen. Szüntelenül falta a jósokról szóló könyveket, hátha ezek révén majd fel tud készülni az előttük álló embert próbáló évekre. Ennek a kutatásnak köszönhetően tudta meg például azt is, hogy van egy varázslóiskola Afrikában, ahol egy osztályt külön a látás adományával bíró növendékek fejlesztésére indítanak el.
Az osztályba besorolt diákok kor - és származás szerint vegyesen sajátíthatják el azokat a technikákat, melyeknek hála könnyebben lesznek képesek belesni a jövő színpadát rejtő sötét függöny mögé. A gyógyító már felvette a kapcsolatot olyan szülőkkel, akiknek a gyermekei az Uagadouba járnak, és lassan, de biztosan elkezdett megbékélni a ténnyel, hogyha eljön az idő, akkor kislánya kedvéért itt kell majd hagynia londoni praxisát.
Bár Willow beiskolázásáig még hátra volt öt év, Alexia és Cherub addig minden előkészületet meg akartak tenni, hogy ha eljön a perc, amikor Willow - bagoly helyett követ kap -, akkor készen álljanak a költözésre. Az Uagadouba felvételt nyerő diákok ugyanis levél helyett álomhírnökök útján kapnak értesítőt arról, hogy szeptembertől várják őket a mágusképzőben. Leggyakrabban egy vésett követ, de előfordul, hogy értékes drágakövet, ásványt, vagy egzotikus kagylót találnak ébredéskor a kezükben, s így tudatja velük a mindenkori igazgató, hogy növendékek lettek. Lévén a jós tehetségű diákokra külön specializálódtak, a világ minden pontjáról akadnak tanulóik, nem csak az afrikai kontinensről. Nagy szerencse volt, hogy Cherubnak és Alexiának is olyan hivatása volt, amelyet a világ bármely pontján űzhettek.
Willbutchot az előttük álló változásokon való merengésből Taiden szavai zökkentették ki.
- Sajnos nem lehet. Mennem kell...
A medimágus már beleegyezően engedte volna el, de ekkor felfigyelt az alkarján lévő két, háromszög alakú jelre.
- Csak nem.... triádjegyek? - nézett kérdőn a férfira. Öt éves praxisa során még egyszer sem látta élőben a sötét varázslatok ilyetén erősségű következményét... így ez a kitüntetett pillanat nagyon is meglátszott a szemében csillogó őszinte érdeklődésen keresztül.
- Esetleg... megvizsgálhatnám egyszer? Rengeteget segítene vele a kutatásaimban.... S ily módon mások hegeinek gyógyításában is - folytatta kérlelő hangon, míg Willow jobb híján új varangya dobálásával szórakoztatta el magát.
Naplózva


Taiden Archeron
(N)JK
***


▲ S u r v i v o r ▲

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2019. 10. 23. - 20:52:11 »
+1

   

..mr Willbutch..
2000. március



  

Grimaszom, ami bár mosolynak szánt de valami furcsa torz csúfság lett, leolvad, ahogy meghallom a kérdést.
- Csak nem.... triádjegyek?
Ahogy lepillantok az alkarjaimra, a jegyek háromszögletű alakjára, mintha én magam is rácsodálkoznék. Jé, ott vagytok? Jé, ti vagytok? Jé, még mindig hozzám tartoztok?
Pedig tudom jól, hogy ez a normális, tudom, hogy a a sziget része leszek. Örökké egy vele, örökké és végtelenül.
Tudom azt is, hogy ez másoknak, mint ez az idegen férfi és a lánya csak érdekes valami, talán semmiség. Nekem ellenben meghatározó tényező a világban, hisz nem csak köt valamihez de kötelez is valamire.
- Esetleg... megvizsgálhatnám egyszer? Rengeteget segítene vele a kutatásaimban.... S ily módon mások hegeinek gyógyításában is.
Hitetlenkedéssel pillantok fel rá égkék tekintetemmel. Nem tudom eldönteni most csak viccel-e vagy teljességgel komolyan gondolja a kérdését. Nem tudom, hogy van képe ilyet kérni, úgy hogy végtére is közünk nincs egymáshoz.
Egyet tudok... nem akarok több orvost, több medimágust, több jóslatot, be nem teljesedő ígéretet. Mind hasztalan, mind ostoba, mind barbár.
Csak nyugalmat szeretnék, ürességet és csendet, de még ez is nehezen jön össze. Részben ennek oka Lea, már az igazi Athalea, részben az egyetem és persze a leginkább a múltbeli események.
A múlt meghatároz. A múlt köt. A múlt felemészt.
Érzem, ahogy a harag forrni kezd bennem. Mennem kell, mert késésben vagyok és mert jobb ez így mindenkinek. Ennek a férfinak és a lányának biztosan.
- Sajnálom, nem vagyok kísérleti patkány...
Hangom csöppet nyers és szigorú. Nem akarok sértő lenni, de az udvariasságom valahol meghalt a habok között a Hope-pal a civilizált viselkedéskultúrámmal együtt.
Nem maradt semmi nekem, csak a rémálmok, a vágyak, az ábrándok na meg a bosszú ostoba illúziója. Vagyis, mára már talán ez utóbbi sem.
Szóval mindössze egy biccentéssel köszönök inkább el, s ugyan egy villanásnyira méltatom csak a békát dobáló kislányt, majd úgy megyek ki, mint akit üldöznek.
Nem tudom a sors-e vagy csak ostoba tréfa, de félelem költözik belém a gyerek ereje és szavai miatt. Jobb mielőbb elmennem, még mielőtt esetleg utolérne az apuka, így lehunyom a szemem és bár nehézkesen de kiürítve elmém újfent hoppanálok. Szívből remélve, hogy ez úttal sikeresebben.


Köszönöm a játékot!
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 01. - 00:43:36
Az oldal 0.128 másodperc alatt készült el 46 lekéréssel.