Egy újság lapjain

EGY ÚJSÁG LAPJAIN

[Nathaniel Forest a világ talán egyik legközismertebb írója. Nemcsak kiadott regényei, de a Kalamáris Kiadóval létrehozott kulturális tér és jótékonysági munkássága is mind-mind az élre emelik. Nemrég kapta meg a MágusÍrók Szövetségének Életmű-Díját, és a napokban adta ki legújabb Noldar kötetét, miközben tanítani kezdett a Griffendél Godik Akadémia egyik szakán. A mai interjúnkban arról faggattuk Mr. Forestet, hogy vajon miként osztja meg energiáját számos feladata között? Mi tesz sikeressé manapság egy írót?]

CSALÁD. KIADÓ. REGÉNYEK.

Beszélgetés Nathaniel Foresttel

Nathaniel Forest a világ talán egyik legközismertebb írója. Nemcsak kiadott regényei, de a Kalamáris Kiadóval létrehozott kulturális tér és jótékonysági munkássága is mind-mind az élre emelik. Nemrég kapta meg a MágusÍrók Szövetségének Életmű-Díját, és a napokban adta ki legújabb Noldar kötetét, miközben tanítani kezdett a Griffendél Godik Akadémia egyik szakán. A mai interjúnkban arról faggattuk Mr. Forestet, hogy vajon miként osztja meg energiáját számos feladata között? Mi tesz sikeressé manapság egy írót? Mr. Forest, talán a legnyilvánvalóbb kérdéssel kezdeném: Maga sosem fárad el? Sosem. *Mondja komolyan, de aztán hangosan felnevet.* Persze én is olyan vagyok, mint minden más ember. Vannak egyszerűbb és nehezebb napjaim, éppen ezért fárasztóak és kevésbé fárasztóak is. A lényeg, hogy az embert inspirálja-e annyira a munkája vagy akár a hobbija arra, hogy kedve legyen újra és újra még plusz erőket beletenni. A példák alapján úgy tűnik önt inspirálja. Természetesen. Nem nagyon szeretek félgőzzel csinálni semmit sem. Így, ha valamit tervbe veszek, vagy esetlegesen valamilyen ötlettel megkeresnek, akkor nagyon komolyan átgondolom, ténylegesen bele akarok-e vágni. Persze ettől függetlenül vannak az embernek olyan kötelezettségei, mind munkából, mind magánéletből adódóan, ahol nem gondolkozhat azon, vajon van-e kedve. De munka tekintetében szerencsés helyzetben vagyok. Azt csinálhatom amihez a legjobban értek és amit a legjobban szeretek. Igen. Még akkor is, ha ez nem csupán egyetlen dolog, hanem négy meglehetősen különböző. A MágusÍrók Szövetségének Életmű-Díját is épp e sokszínűség miatt kapta. De mégis honnan jönnek ezek az ötletek? Mi mozgat egy híres írót afelé, hogy előbb kiadót alapítson, majd alapítványokat hozzon létre, aztán mindenki megdöbbenésére egyszer csak besétáljon egy akadémiára tanítani? Egész egyszerűen ezek a lehetőségek csak úgy jöttek, szépen sorjában, én pedig megragadtam őket. Az első kihívás az életemben maga az írás volt.

Fiatal srác fejjel nem gondoltam volna, hogy valaha is kiadják a könyvem, aztán puff, az élet meglepett és pár éven belül a leghíresebb írók közé emelt. Mivel akkoriban bőven volt még időm, megnyitottam a kiadómat, hogy ha tehetem másokat is akkora szerencséhez juttassak, mint  amekkorám nekem volt. A sok jót pedig, amit ad az élet, valamilyen formában meg kell köszönni neki. Én legalábbis így gondolom. De ez tényleg csak személyes gondolat. Szóval az alapítványok létrehozás nem is volt kérdéses. Tanítani meg csak úgy felkértek… Én meg annyit válaszoltam; Miért ne? Mennyit vesz el egy-egy elfoglaltság a mindennapjaiból? Hogyan tud ennyi minden között zsonglőrködni, úgy, hogy még a családja is ott van? Van, ami már szinte magától működik. Az alapítványokhoz nem sokat kell már hozzátennem. Egy nagyon jó és megbízható csapattal dolgozok együtt, akik már nem igénylik mindennaposan az instrukcióim vagy jelenlétem. A kiadóban is próbálom nagyjából ugyanezt elérni. Nyilván volt egy időszak, amikor szinte teljesen működőképes volt nélkülem. Most jobban oda kell figyelnem, de azért alakulóban van. Nyilván ez a fő munkám és az írás. A tanítás is csak addig tud menni, addig tudom vállalni amíg sem ezeknek, sem a családommal töltött időnek nem lesz kárára. Tehát mindezek mellett a családjára is bőven jut ideje? Azért bőven jutnak nem feltétlen nevezném. De nagyon-nagyon igyekszem. Persze mindig mások a prioritások. Már úgy bizonyos életszakaszokban. Amikor elkezdtük a kiadót megalapítani, nyilván nem volt olyan kapcsolatom ami kárát szenvedhetné egy ekkora projektnek. Most van gyermekem és egy komoly párkapcsolatom, akikre figyelnem kell, mert figyelni akarok. Ilyenkor jönnek be a képbe az életszakaszon belüli prioritások. Régen mindegy volt, mikor jön egy ügyfél, vagy egy külföldi partner tárgyalni például. De ma már ez nem így van. Társ vagyok és apa. Az esti fürdetésre otthon kell lennem, különben egész nap nem láttam a gyermekem. Ami fáj. És szülinapokat, családi összejöveteleket sem akarok kihagyni már. Régen nem ők voltak a legfontosabbak az életemben, mert hagytam magam eltéríteni. De most, az ő boldogságukra még annál is jobban oda kell figyelnem, mint egy kiadónyi ember megélhetésére. Tehát ez élete legfontosabb feladata? Klisés, de igen. Így van. Miközben persze a családomnak köszönhetem a legtöbbet. Hisz nélkülük nem tudnék ekkora lelkesedéssel ennyi feladatot vállalni. Lehet, hogy klisés, de nekem valójában nagyon szép gondolatnak tűnik. Köszönöm a beszélgetést. Én köszönöm.

[Nathaniel Forest a világ talán egyik legnépszerűbb és legsikeresebb írója. Mostanában főként magánéletén csámcsog a közvélemény, pedig túl a válságokon még mindig korunk egyik géniusza. Csendesen, a pletykák árnyékában, minden hírverés és reklám nélkül két sikerkönyvet is kiadott az elmúlt hónapokban. Hosszú idő óta most először vállalta az interjút, amiben kérdeztük őt múltról, családról és tervekről. Őszinte beszélgetés Nathaniel Foresttel.]

CSALÁD. KIADÓ. REGÉNYEK. 2.

Beszélgetés Nathaniel Foresttel

Nathaniel Forest a világ talán egyik legnépszerűbb és legsikeresebb írója. Mostanában főként magánéletén csámcsog a közvélemény, pedig túl a válságokon még mindig korunk egyik géniusza. Csendesen, a pletykák árnyékában, minden hírverés és reklám nélkül két sikerkönyvet is kiadott az elmúlt hónapokban. Hosszú idő óta most először vállalta az interjút, amiben kérdeztük őt múltról, családról és tervekről. Őszinte beszélgetés Nathaniel Foresttel. Gondolom mostanság mindenki a magánéletével zaklatja Önt, ezért én inkább a munkáról kérdezném. Sokan azt gondolják, épp valamiféle alkotói válság gyötri, azonban a sikerlisták erre rácáfoltak. Mik a jövőbeni tervei könyvek és kiadó kapcsán? Hozzá vagyok már szokva a figyelemhez, minden téren. Ebben élem az életem hosszú-hosszú évek óta. Ettől még néha nekem is szükségem van egy kis nyugalomra, szünetre. De amikor nagyon ritkán kiveszem a magam jól megérdemelt szabadnapjait, a mögött azonnal valami bajt, válságot vélnek felfedezni az emberek. Pedig nincs ilyesmiről szó. Rengeteg tervem van, ezekből a legtöbb csak fejben vagy egy babapüré foltos papírra levetve, de több is akad, amelyről már folynak tárgyalások, sőt olyan is, aminek bejelentése napokon belül megtörténik. És mielőtt rákérdeznél, igen, titkos. Szépen haladnak a dolgok a maguk medrében, jelenleg épp nem kapkodok semmivel.   Nem oszt meg előzetesen velünk valami apróságot? Talán mire nyomtatásba kerül a cikk, addigra pár információ amúgy is nyilvános lesz. Ki szeretnék szakadni az angol nyelvterületekről, ehhez pedig új emberekre van szükségem. Most a legfontosabb, hogy új igazgatót vagy igazgatókat találjak, mert tény ami tény, hogy kevés vagyok egyedül. Az elmúlt évben rutinszerű munkákhoz épp elég volt, amit én tenni tudtam, de nem az a fajta ember vagyok, aki nem ismeri be, ha segítségre van szüksége. Az elmúlt években egyszerre volt vezető, író, egyetemi professzor, férj és családapa. Akkor most változni fognak az erőviszonyok? Muszáj. Én mindig is inkább író voltam, semmint keménykezű igazgató. Nem értek az emberekhez, mármint így munkáltató szinten, és túl hamar meg is sajnálom őket. Kell valaki, aki nálam következetesebb. És a professzori munkámról is le kellett mondanom. Van olyan, hogy az embernek egyszerűen kompromisszumot kell kötnie.

A családom a legfontosabb az életemben, utánuk jön az írás, aztán pedig a kiadó. A professzori munkát kedvtelésből csináltam, csak azért, mert élveztem. Talán majd pár év múlva, mikor a gyerekek kicsit nagyobbak lesznek.[/i] Egy időben többet szerepelt a családjával együtt a nyilvánosság előtt, tudatos döntés, hogy most mintegy takarásban tartja őket, a színfalak mögött? A válásom nyílt titokká vált, amint megtörtént. Akkor bántam kissé, hogy hagytam mindenkinek betekintést engedni az életünkbe, sajnáltam, hogy nem tartottam meg csak magamnak az egész kapcsolatomat is éppúgy, mint ahogy utána a bánatomat. Nem vagyok naiv, tudom, hogy esélyem sincs a kíváncsi szemek elől teljesen elrejteni a családom. De, ha megtehetem, márpedig megtehetem, akkor szeretném én a saját irányításom alatt tartani, hogy mit és mennyit látnak rólunk, belőlünk. A lányom pár éven belül a Roxfortba fog járni. Azt szeretném, hogy békés évei legyenek ott. Érdekes kontraszt ez, azzal együtt, hogy közben kiadta APA című sikerkönyvét, amely épp a család, az azon belüli szerepkörök, konfliktusok és örömök témáját járja körül nem kevés intimitással. Valóban. De az a könyv az én szemszögemből készült és a lehető legkevesebbet mutattam meg benne a gyermekeim lelkéből, gondolataiból és félelmeiből. Magamról írtam szülőtársaimnak. Az ő szórakoztatásukra és némi vigaszt nyújtva a legnehezebb percekben. Nekem is jó érzés ha tudom, nem vagyok egyedül a bénázással és bizony másnak is került már furcsa folt a homlokáról a gyerek pelenkájából. Tehát továbbra is a gyermekei, a családja a legfontosabb munka az életében… Igen. Ez nem is kérdés. Többen lettek, több kis tappancs, több kisebb nagyobb gond, de több nevetés is. Velük lenni hatalmas boldogság. Sok dolgot bánok az életemben, de gyermeket vállalni a legjobb döntéseim közé tartozik. Köszönöm a beszélgetést. Én köszönöm.