Blaire&Morgan

zene:LDR - Music to watch boys



W I L L I A M S O N

'A csók kötelez. A csókot nem lehet semmivé tenni,
lehazudni, elfelejteni akarni. A csók, az van még akkor is, amikor már nincs.'

~~ ❈ ~~

Igazából a mentegetőzés nem old meg semmit, mégis lelkesen kiszökkennek a szavak a számon. És igazából a nevetés arra enged következtetni, hogy véresen komoly gond nincs, de ettől még bennem van a félsz, hogy ha nem is teljesen hát részben maradandó károsodást tettem. Ha nem is pont Morgan-re hát a hangulatra. Persze egy pálcasuhintással minden orvosolható, már ha van az embernél pálca, nem úgy mint az esetemben, s tovább ragozni talán fölösleges is. De azért ott van köztünk az a vibrálás, a baki okozta enyhe aggodalom és Morgan újabb megszólalása.
- Lehet bölcsebb lenne, az ajkaid édesebbek.
Hozzászoktam a bókokhoz, hozzászoktam a végtelen ajnározáshoz, hisz olyan közegben nőttem fel, ahol illetlenség ha nem dicsérik a szemed színét, az épp aktuális ruhádat, vagy a rajtad megcsillanó ékszert. De az ilyen mondhatni Williamson-féle bókok ismeretlenek számomra. Annak idején még kislány koromban Eric engedett meg egy két ehhez hasonló elszólást, de az is inkább amolyan testvéri cukkolás volt, főleg mert tudtuk mindketten jól, noha nem vagyunk vér szerint összekötve mégsem lehet valójában semmi köztünk. Sem Mathias nem örült volna neki, sem apám és mindemellett még ott volt vagyis van az a végtelennek tűnő korkülönbség is. Meg amúgy is... ő Eric. Őt nem lehet, nem tudom és talán nem is akarom komolyan venni. Ismerem annyira, hogy tudjam van igazság abban, amit mond, nem is feltétlen kevés, de mégis túlzásokkal él. Mert ő szimplán ilyen.
Viszont ugyanezt megkapni mástól már teljesen más tarotkártyára tartozik. Nem hiszek a beteljesülő jóslatokban, amikben a legtöbb korombeli buta liba, de azért ez a fránya karma csak létezhet! Vagy szimplán én vagyok olyan, aki bevonzza az olyan srácokat, akik így bókolnak?
Figyelmem a zavarom oldásaképp inkább az ölembe pottyanó virágra irányul. Magam sem értem miért lep meg, mikor Williamson megszólal úgy, mintha egy ütődött mugli lennék. Valójában aranyos, ahogy újra felveszi a fonalat de azért egy egyetnemértő horkanás felsejlik bennem. Basszus, azért ne nézzen már totál idiótának! De mindez csak addig a pillanatig tart, míg bele nem kezd ecsetelni a virág sajátos tulajdonságait.
- De tény, hogy most lebuktam. Ugyanis az időm egy részét ennek a rózsának a megbűvölésével szórakoztam el. Egyrészt van rajta egy érzékelő bűbáj, ami az érzelmeid figyeli. Rettenetesen komplex dolgokra nem képes, de azért elég őszinte. A másik pedig egy egyszerű színváltó átváltoztatás. A kihívás az volt hogy a kettőt házasítsam egymással kölcsönhatásban. De azt hiszem sikerült. A másik finomság, hogy a rózsák színárnyalataiban működik, szóval ki kellett zárni, hogy nagyon természetellenes színeket vegyen fel, nem fog méregzöldre váltani, ha dühös vagy. Mondjuk akkor elkezdhet töviseket növeszteni és összezáródni. Picit eljátszottam a természet mímelésével is...
- Hmm, McGalagony roppant büszke lenne rád, ugye tudod?
A griffendélesek egykori házvezetőnője aki mára már iskolaigazgató igazán szereti az egyedi és egyben komplex bűbájokat. Ismerve a tanárnőt, meg az elvárásait külön díjazná ezt a mutatványt. A virág maga is gyönyörű, még annak ellenére is, hogy a rózsák anyámat juttatják eszembe. Az ő kedvencei voltak és otthon apám csakis az emléke miatt hagyta meg az összes tövet.
Nem húzódok el, mikor a fiú kissé magához húz, részben mert alapvetően is jól esik a közelsége, nem is tolakodó és mellé még a múlt réveteg pillanatiban időzöm. Mathiasnak, főleg Mathiasnak mesélt apa, és akkor is ritkán került szóba anyánk. De azt tudtuk, hogy remek bájitaltan szakértő volt és kísérletező. Mérgeket kevert, és a különféle rózsákat ezért tartotta, nemesítette, háziasította hogy aztán speciális eszenciákat nyerjen ki belőle. Brilliáns elme volt, páratlan lehetőségekkel.
- A színvilága a virágok színszimbolikáját követi amúgy, szóval ha féltékeny vagy, sárgára vált, míg a tiszta barátság színe a fehér.
Elnézem a halvány színváltozást a szirmok szélétől indulva egyre beljebb. Különös módon sose jutott eszembe ilyet csinálni, pedig a RAVASZ-ra valószínűleg kellhet. Talán nem ártana nekem is gyakorolnom. Vajon menne egy ugyanilyen virág megalkotása?
- Nem is értem miért nem fehér..
Dörmögöm szelíden, de azért kissé hamiskásan magam elé. A sárgát még értem is, de meglep, hogy pont a fehér a barátság színe. Épp csak elég felsandítanom ahhoz hogy az arcomon érezzem a szelíden simogató ujjakat és aztán újabb csókot kapjak. Nem húzódom el, de nem is süllyedek bele az ölelésbe, félek, ha megtenném talán nem tudnék többet normálisan gondolkodni, pedig... esélyesen szükség lehet még a fejemre.
- Kár hogy elhervad..
Szinte az ajkaiba súgom a bánatom, mert hát nyilvánvaló, hogy minden elmúlik egyszer. És ami elhal, azt nehezen lehet újjáéleszteni.

"Pleased to meet you again"

zene: "I feel like a wanted man.
I'm not a criminal.
You've got me in your hands.
And I got nothin' at all."  
ruha

A pillanatnyi baleset sem szegheti kedvem. Olyan emberi és esendő pillanat volt az is, amit el tudok fogadni s nem haragszom érte. Könnyen kezelhető volt és picit aranyos is a maga nemében. Szóval ügyet nem csinálok belple, csak megoldom s könnyeden kezelem az egészet, némiképp még viccelődve is és a bókolás is belefér persze. Igaz, a magam módján. Szavaim profanitása nem passzol Blaire társadalmi köreibe, de ez engem nem érdekel. Őszinte és egyenes emberként viszonyulok hozzá, ez az egész alkalom erről szólt eddig is. Akkor mit változtassak ezen? Azért Blaire zavara megmosolyogtat, mert egy mocsok vagyok. Tetszik ilyenkor is, nem is tagadhatom. Szóval szerintem számíthat még erre a közeljövőben.
Viszont hajigazítása előcsalja a virágot fürtjei közül s felfedezheti, hogy mivel is töltöttem a randi előkészítésén túl üres óráimat.
- Szerintem annyira nem nagy cucc, mármint ennél nagyobb teljesítményeket is látott. Én meg nem járok Átváltoztatástan RAVASZRA. - vonom meg a vállam, mert azért az ilyen irányú dicsérethez nem feltétlenül szoktam hozzá s némi félszegség költözik így gesztusaimba és mimikámba. Sosem voltam egy Granger alkat aki a tudásával és a tehetségével már-már hivalkodva hívja fel magára a figyelmet, aki kiesik a padból jelentkezés közben s aki szinte mindent megcsinál lazán az órán, mosolyogva zsebelve be a dicséretet. Legalábbis ezt hallottam a folyosókon róla, igaz kevésbé objektív, vagy hízelgő köntösben, mert azért én valahogy igazságosabban kezeltem ezt. Szerintem. Nem vagyok hülye, sem tehetségtelen, de Hollóhátas létemre se törekedtem arra, hogy kitűnésre használjam képességeimet, vagy értelmi kvalitásaimat. Mindent megcsináltam jól és becsülettel, ha valakinek nem ment valami, annak segítettem is, de mindezt igyekeztem csendesen művelni.
Akárhogy is, a tudásommal kapcsolatos vizekről inkább finoman a tettek hullámaira evezek, ahogy kezeim megindulnak. Marha nehéz ám visszatartani magát az ember fiának, nekem eddig ment lényegében, vehetjük így is.
- Azt hiszem annak ahhoz lehet köze, hogy bármennyire is utálsz érte, de nem vagyok számodra közömbös. - pajkos mosollyal adom meg feleletem a kis provokációra s ezt még pár könnyed cirógatással és egy csókkal is megpecsételem. - Miután elég sok mágia van benne, így elég sokáig bírni fogja, de tény, hogy mulandó. Ez mindenre igaz a fizikai síkon. De afelett már más a helyzet. - súgom neki egy lágy mosoly kíséretében, mert ez az igazság: a matéria mulandó, a szellemi-lelki tartalmak azonban más metafizikai törvényeknek engedelmeskednek. Én pedig Blaire közelségének engedelmeskedem, ahogy édes illata, puha érintése, a csodás szemek, a szép metszésű arc, a selymes fürtök diktálják... szóval egyik kezem tovább öleli karcsú derekát, a másik pedig hollószín fürtjei közé merül, simogatja, picit rájuk is markol, újra birtokba veszem ajkait lágyan, hogy aztán a szenvedély is a csókba kússzon, ajkaink elnyílhatnak s nyelvét is lágy táncra invitálhatom, hogy mikor levegőre lesz szükségünk s elszakadunk, a magam csókjait azért még finoman végigfuttassam fehér nyakának bársonyos bőrén. Elvégre ez egy randevú, hol máshol lenne helye ennek?

zene:LDR - Music to watch boys



W I L L I A M S O N

'A csók kötelez. A csókot nem lehet semmivé tenni,
lehazudni, elfelejteni akarni. A csók, az van még akkor is, amikor már nincs.'

~~ ❈ ~~

- Azt hiszem annak ahhoz lehet köze, hogy bármennyire is utálsz érte, de nem vagyok számodra közömbös.
Utálnám? Valóban így lenne? Magam sem tudom miért, de az ajkaimba harapok. Fogós kérdés az az igazság. Nem mondanám hogy az utálat valódi testet öltött jelenség lenne a személyében. Inkább csak... tartok tőle. Tartok attól, hogy amiket híresztelnek az igazak és voltaképp butaságnak tartom pletykákra alapozni a véleménynyilvánítást... sőt, ezért is vagyok itt, hogy saját fülemmel halljam és saját szememmel bizonyosodjak meg a valóságról, de azért mégis nyomot hagy bennem a külvilág érintése. Akaratlanul is befolyásoló tényező a környezetünk és a ránk gyakorolt hatását még ha akarjuk sem tudjuk teljesen semmisnek venni. Csakhogy a bűvös virágnak sem tiszte hazudni. És visszajutottunk oda, ahonnan indultunk. Valóban nem közömbös? És valóban elhihetem ezt?
Nehezen megy a saját érzéseim elfogadása, mindig is nehezen ment. De még így is, hogy itt a fizikális bizonyosság sem győz meg 100%-ig a dolog.
Az sem könnyíti meg a helyzetem, hogy Morgan cseppet sem az unatkozó típusok egyike. Ujjai máris lelkesen indulnak meg, hogy egy pillanattal később az arcomat érintsék és szelíden simít végig, mint a langy őszi szellő egy szép délután. Igazából nincs ebben a mozdulatban semmi tolakodó, inkább csak szelíden felhívja a figyelmet önmagára és arra, miért is vagyunk itt. Hisz ez egy randi... egy valódi randi.
- Miután elég sok mágia van benne, így elég sokáig bírni fogja, de tény, hogy mulandó. Ez mindenre igaz a fizikai síkon. De afelett már más a helyzet.
Valahol elszomorít, hogy a virág egyszer az enyészeté lesz. Nem lep meg, hisz minden varázs egyszer szertefoszlik csak ideig-óráig élnek és mind egy nap visszatér az átlagosan közömbös szürke valósághoz. De mégis szerencsés, mert ha nem is sokáig, legalább egy kis ideig különleges lehetett. Valahogy így érzem most én magam is. Elliotnál volt utoljára hogy hasonlóan feloldódtam, hogy nem azon görcsöltem vajon minden tökéletes-e. Morgan ugyanúgy elő tudja csalni belőlem ezt, csak sokkal lassabban és még nem teljes mértékben.
A szavait követve rápillantok és tudom, hogy mi fog történni. Nem kell hozzá sok ész, nem kell hozzá sok tapasztalat. Már csak a közelsége, az illata adja hogy újra rátaláljon ajka az enyémre, és hasonlóan a parkhoz, itt is kikövetelje a teljes figyelmem.
A belsőm átjárja a jóleső melegség, a gyomromban pillangók százai kezdenek vad cikázásba és még hevesebb ritmusra kezdenek, mikor a fiú ajkai már nem az ajkaim hívják táncba, hanem lejjebb vándorolnak a nyakamra. Egyszerűen elvesztem a tér és az idő fogalmát, könnyeden simulok bele a helyzetbe, a lehetőségbe, a karjaiba és adom át a lehetőséget, hogy még többet érhessen el miközben lehunyt pilláim ívén át a beszűrődő fény jelzi csak, ez valóban valódi. És valóban megtörténik.
Csak akkor eszmélek fel, mikor eléri és súrolja a nyakláncom vonalát. A fém lágy meleg érintése most más szögből enyhe hideget csal elő belőlem, de a hang a fejemben mégis megálljt parancsol. Nem tudom ki ez, nem tudom mit akar vagy miért teszi, de valóban kitisztul a fejem és ennek eredményeként szoborrá merevedve nézek a másikra.
- Te tényleg olyan vagy, mint amilyennek mondanak..
Hangomban enyhe szemrehányás van, enyhe él, de valójában nem neheztelek rá. Végtére is, minden pletykának van alapja. És csak én lehettem annyira balga, hogy elhiszem a nagy hősszerelmes dumát, akit amúgy végtelenül félreértett mindenki. És miért? Mert ezt akarom hinni... legalábbis.. ezt hiszem.

"Pleased to meet you again"

zene: "I feel like a wanted man.
I'm not a criminal.
You've got me in your hands.
And I got nothin' at all."  
ruha

Játszom a szavakkal humor és valóság határán egyensúlyozva. Mert akárhonnan is nézem, legutóbbi kijelentésem ebbe a kategóriába esik: egyszerre vicc és van komoly igazság magja. Látom Blaire-en, hogy nem vagyok neki közömbös és azt is, hogy ezt még nem fogadta el, valahogy nem teljesen tetszik neki ez a dolog s mintha ez kis bosszúságot jelentene számára. S ezért kire haragudhat? Rám? Magára? Netán mind a kettő igaz? De akár egyik se. Talán majd az idő eldönti. Talán.
Blaire az ajkaiba harap s bennem felötlik a gondolat, hogy én is de szívesen tenném ezt vele inkább... és persze ezzel az a gondolat is, hogy ez most nem provokáció, tekintete másról árulkodik. Inkább vívódást látok benne. Nem tud hová tenni, még mindig. Talán ezt a helyzetet sem. Valahol megértem, mert nem vagyok könnyű falat, ő pedig eddig leginkább azt bizonyította előttem, hogy bár okos, mégis egyfajta tapasztalati hátránya van, ez pedig természetes, ha megrémíti. Azt érzékelem rajta, hogy ingoványosnak érzi a talajt amin járunk és én annyira szívesen segítenék neki, hogy biztonságban érezze magát, de sajnos ez nem fog menni. Akkor se menne, ha nem az lennék aki, nem olyan lenne a múltam, amilyen. Miért? Mert van egy pont, amit mindenkinek először magában kell elérni. Addig a másik támasza nem sokat ér. Én csak abban tudok bízni, hogy Blaire el fogja érni magában ezt a pontot.
[color=#006BFF- Ha adhatok egy tanácsot: amennyiben kedves a szívednek ez az ajándék s emlékben meg szeretnéd őrizni, egyszerű mugli megoldás, ha kiszárítod s úgy elteszed. Vagy, ha van jó bájitalos ismerősöd, valami konzerváló főzetet biztos készíthet, amiben pácolva egy üvegben veled maradhat.[/color] - látom a bánat árnyékát arcán, amikor a rózsa pusztulása kerül szóba. Megoldás van a dologra, mert megoldás szinte minden helyzetre van. A kérdés az, hogy akarat is párosul e hozzá, mert a tettek többnyire ettől függenek. Eredmény és változás csak akarattal érhető el. Mint esetünkben is megvolt bennem az akarat, hogy el merjem őt hívni egy randevúra.
S ha már ez egy randevú, hát mi mást tennék, mint újra keresem a kontaktust ajkaink között? Nem támadtam le egyből, de igazság szerint nem könnyű az embernek visszafogni magát olyasvalaki közelében, aki hatással van rá. Ennek legékesebb bizonyítéka az, hogy ajkaink csókcsatája kellő szenvedéllyel tombol, hogy karjaim karcsú teste köré fonom. S az sem meglepő, hogy az édes kifulladás után se akarok leállni csókjaimmal, új célterületet választok hát nekik s nyaka olyan hívogató, olyan közel van... s így még jobban érezhetem illatát, ott a puha bőr forró ajkaim alatt, nem lehet ennek ellenállni!
Mondjuk a jelek szerint Blaire-ben nem csak pozitív gondolatokat ébreszt ez az egész s ahogy megmerevedik, úgy változok én is, úgy fogom vissza magam, el se kell tolnia, úgy veszek fel kisebb távolságot. Nem, karjaimból nem engedem ki, de arcom annyira eltávolítom, hogy oldódhasson. - Mert egy randin merek évődni a randevú partneremmel? - szalad fel a szemöldököm s finom kuncogást hallatok. - Ha ettől rossz vagyok, hát vállalom. Ha rosszá tesz, hogy szeretem az édes illatod, még édesebb ajkaid, puha bőröd... - nézek szép szemeibe közben mélyen - vagy azt, ahogy senki sem csókol, csak te, hát azt is vállalom. De szerintem ettől címeresebb gazemberségek is léteznek. - nem mentegetőzöm jobban, gondoljon, amit szeretne. Azért talán azt is betökéli, hogy igazán illetlen dolgot nem tettem, kezeim ártatlan simogatása és karjaim ölelése mellé jártak persze csókok, ige, a nyakán játékosabbak is, de... végül is megértem, hogy védeni próbálja magát. Hogy nehéz feladni dolgokat. Én pedig nem görcsölök, nem erőlködöm, csak megértően cirógatom és húzom picit magamhoz, hogy most arcának, sötét fürtjeinek cirógatásán kívül mást ne kapjon. Már, ha hagyja s nem kér egy gardedame-ot hirtelen.

zene:LDR - Music to watch boys



W I L L I A M S O N

'A csók kötelez. A csókot nem lehet semmivé tenni,
lehazudni, elfelejteni akarni. A csók, az van még akkor is, amikor már nincs.'

~~ ❈ ~~

Akárki akármit is mond, nehéz Morgan Williamsont kiismerni. Mondjuk ebben semmi furcsa sincs. A saját bátyám tud meglepetéseket okozni, pedig mióta az eszem tudom, ismerem őt. Na és persze ott van Eric...
Ám a Lestrange-hez fűződő gondolataimat sebtében el is engedem. Nem akarok rá gondolni, vele foglalkozni vagy egyáltalán azt sem, hogy eszembe jusson. De tény, ami tény, az embernek vannak felszínes szokásai ami alapján az ostobák elkönyvelik annak, hogy ismerik. Az igazság azonban az, hogy a legtöbb esetben mindez csak megszokás, rutin és ez alapján ítélünk. Mertem remélni hogy én nem tartozom ide, de annyira kétértelmű, bizarr és néha furcsa dolgok sejlenek fel Morgan-ről, hogy nem vagyok biztos benne, maradéktalanul valóban így is viselkedtem. Annál is inkább hisz most is elítélem. Lehet egy randin már lehet itt bátorkodni, na de első randin? Mert végtére is hivatalosan ez az első randink ugyebár...
- Túl szépeket mondasz...
Kissé elhúzódom tőle. Nem azért mert ne vágynék a közelségére, hanem mert szeretnék a szemébe nézni.
- És túl gyakran.
A csípős tekintetem átvált szúrósba. Minden viccnek a fele igaz és minden bóknak a fele hamis. A fiú minél inkább hajtogatja a magáét annál kevésbé tudok hinni neki. Nem mintha nem akarnék, csak... most magát győzködi vagy tulajdonképp engem? És ha engem akkor mi szükség is erre? Tisztában vagyok az adottságaimmal (a legtöbbel) és a hibáimmal is. Tudom, hogy sokan irigykednek rám nem csak a vagyonom miatt, vagy a családnevem végett de a mandulaszemeim alakjáért, a sötét, már-már hollófekete egyenes hajamért, a simaságáért az alakomért a ruháimért, a stílusomért és minden egyéb marhaságért ami neki épp nincs, vagy csak részben van meg.
- vagy azt, ahogy senki sem csókol, csak te, hát azt is vállalom. De szerintem ettől címeresebb gazemberségek is léteznek.
- Ó valóban?
Önkéntelen is meglepődöm a szavakra. Megigazítom enyhe zavaromban a szoknyám szélét, ami a térdem fölé merészkedett siklani, majd visszafordítom tekintetem háztársamra.
- És mégis mi lenne az?
Akad pár tippem mivel is válaszolja meg. De azért... még így is érdekel mivel vágja ki magát. Mi lehet gyalázatosabb attól, hogy ráerőszakolja magát valakire? Na jó, a helyzet messzemenőkig nem ennyire súlyos, szimplán csak érzem, ő akar irányítani és ez nem tetszik. Ezt nem bírom Mathiasban, aki a csajozási szokásait természetesen Strange-től leste el. Ez nem tetszik az említettben sem. A teremtés koronái... aha na persze.
Valahol mélyen az én egyszerű kis amazon lelkem lázongva forrong, de jelenleg elnyomja a kíváncsiság, hogy mégis mivel indokolja meg Morgan a bűneit. Mikkel tetézi meg, mikkel súlyosbítja és mikkel is enyhíti. Majd ennek függvényében robban ki belőlem vagy szunnyad el a feminista nő, akitől Merlin mentsen mindenkit.

"Pleased to meet you again"

zene: "I feel like a wanted man.
I'm not a criminal.
You've got me in your hands.
And I got nothin' at all."  
ruha

- Majd visszafogom magam, valahogy úgy, amikor a spártaiak sakkoznak. - villantok egy könnyed mosolyt. - Az egyik azt mondja egy lépés után, hogy sakk, mire a másik felborítja az asztalt: "én ilyen fecsegőkkel nem játszom!" - könnyedén derülök a kis szakállas viccen, ami a lakonikus jelző fals eredetét és összefüggéseit veszi elő. Mugli vicc, azért is láttam jobbnak elmondani az első utalás után, bál félek, hogy nem lesz Blaire ízlése, de hát... én már csak ilyen vagyok. Sok viccet tudok és még több rosszat. És többnyire mugli vicceket, mert őszintén a varázslóhumor annyira sosem kápráztatott el. Mármint nem a fizikális tréfák, abban élen jár a varázsvilág, de ami a verbális vicceket érinti, valahogy... dilettánsak. Mondjuk lehet én is az vagyok... ezen el is gondolkodhatnék, de nem most, nem ma.
Azon talán érdemesebb elgondolkodni, hogy miként is lehetek bűnös azzal is, ha nem mondok semmit s azzal is, ha igen. Mert ha nem beszélek, akkor "illetlen" dolgokat művelek, ha beszélek, akkor meg túl sokszor mondok túl szép dolgokat. Nem tudom pontosan mivel szolgáltam rá, hogy általánosságban ne akarjon Blaire hitelt adni szavaimnak, de valami nagyon aljas dolog lehetett. Még akkor is, ha tudtommal egyszer se vertem át. És mondjuk másokat se nagyon, pláne ha nekem fontos személyről volt szó, őszinte voltam akkor is, ha ezzel magamnak okoztam gondot. Különös? Kétségtelenül, ahogy az is, hogy sose kellett eljátszanom a lebukott férj szerepét, aki re aktus közben nyit rá az asszony s csak annyit tud kérdezni, hogy "Ha te ott, akkor ő itt a takaró alatt ki?" erre mondjuk van ésszerű magyarázat: soha nem keféltem félre. Egy bűnös csók volt csupán s annak is megfizettem az árát. Kamatostul.
Ugyanakkor ez sem Blaire esetében történt így ezért megint csak nem lehet annyira bizalmatlan. Az mondjuk lehet, hogy hallott róla, de sem Stevie sem Holly nem tartozott az ő köreibe, pláne nem a háború idején, más meg erről nem nagyon tudott. Lehet, hogy nem csak a bilinek és a falnak van itt füle, de még szemeket is növesztettek a kövek? Ki tudja...
Ahogy azt is ki tudná nekem értelmesen megindokolni, hogy Blaire miért pont erre kérdez vissza? Annyira kézenfekvő az egész és ha valamiben, hát abban biztos vagyok: egyáltalán nem olyan naiv Blaire, mint ahogy a kérdés csendült.
- Pontosan tudod te is, hogy mennyi valóban illetlen dolgot lehet művelni, nem hinném, hogy tudok valami újat mondani. - vonom meg a vállam. - De, példának okádék van az a csodás történet, hogy én megpocsékoltam azt a vihogó-sikongató Hugrást csajt Katie-t a seprűtárolóban, na, az már gazemberség! Csak hát nem igaz, szerintem egyenesen a szöszi találta ki, hogy elijessze a vélt konkurenciát, hogy aztán majd csak ráfanyalodom... - sóhajtok. - Tudom, hogy nem könnyű neked bennem megbízni. Tiszteletben tartom azt is, hogy milyen határokat szabsz. - kissé távolabb is húzódom. Nem könnyű a dolog, mert vonzódom hozzá, ez azért a helyzetet figyelembe véve nem meglepő s még kevésbé titok, ilyenkor pedig nem a legkönnyebb így cselekedni. De ha kimondok valamit ígéretként, azt be is tartom, bár még a végén kitalálja, hogy inkább rá se nézzek, de amíg ez nem következik be, tekintetem továbbra is rajta.

zene:LDR - Music to watch boys



W I L L I A M S O N

'A csók kötelez. A csókot nem lehet semmivé tenni,
lehazudni, elfelejteni akarni. A csók, az van még akkor is, amikor már nincs.'

~~ ❈ ~~

Humornak szánja, de nem nevetek. Nem értem a mugli vicceket, és még ha érteném is... elviccelni mindig mindent könnyű. Talán ez a baj vele. Mindent félvállról vesz. Csak nézem őt és nem értem. Miért ilyen rámenős? Miért hiszi azt, hogy övé a világ? Hisz már első alkalommal is leszereltem. És megérte neki? Gondolom igen, hiszen mégis csak itt ülök vele és randizok. De ha azt hiszi néhány elszórt bók és poén elég a lekenyerezésemre, akkor súlyosan tévedett. Vagy talán én tévedtem nem is oly rég, még kint a parkban. Lehet csak a magány tette. Vagy a nap sütött meg túlzottan. De ott, akkor valahogy más volt...
Nem pont ugyanez a Williamson, aki itt ül most velem.
Mentségére legalább visszahúzódik. Ez azért kicsit tetszik, de az eddigi összképen még vajmi keveset javított.
- Pontosan tudod te is, hogy mennyi valóban illetlen dolgot lehet művelni, nem hinném, hogy tudok valami újat mondani.
Nem tudom mennyire céloz-e valamire vagy mennyire nem. Minden esetre felfújom magam mint az újévi pulyka rajta magam, mert ha ez az amire gondolok, akkor egy jó nagy büdös pofont is kiérdemel újra.
Ha valaki kettőtől többször kell megcsapdosni az meg már vitatott, hogy az a bizonyos igazi lenne-e.
Csak sötéten meredek rá, lebecsmérlően miközben hallgatom.
- De, példának okádék van az a csodás történet, hogy én megpocsékoltam azt a vihogó-sikongató Hugrást csajt Katie-t a seprűtárolóban, na, az már gazemberség! Csak hát nem igaz, szerintem egyenesen a szöszi találta ki, hogy elijessze a vélt konkurenciát, hogy aztán majd csak ráfanyalodom...Tudom, hogy nem könnyű neked bennem megbízni. Tiszteletben tartom azt is, hogy milyen határokat szabsz.
Nem hat meg a sóhajtása, mert amennyire lehet őszinte annyira lehet megjátszott is. Már nem tudom eldönteni, nem tudok kiigazodni rajta. És valljuk be, már nem is akarok.
Eddig érdekelt, eddig akartam, de mostanra egy migrénes fejfájással ér fel ez az egész. És lassan kezdem feladni a küzdelmet.
- Tudod talán az a te nagy bajod, hogy egyszerre akarsz mindent. Ha majd fokozatosságot tanultál és esetleg önmérsékletet lehet esélyed labdába rúgni.
Felállok. Nincs értelme ezt itt tovább erőltetni. Lehet én is elbaltáztam ma pár dolgot, nem vitatom, de a nagy részét mégis ő alkotta. Nincs kedvem a magyarázkodásokat hallgatni vagy a bizonygatásokat. Egyszerűen elég volt, sőt talán sok is. Emésztenem kell sok mindent, és nem csak az itt leküldött teát.
Anyám nyakláncával a nyakamban kezdek játszani miközben rápillantok ezüstszín szemeimmel.
- Addig meg, ámíts mást, akit csak akarsz.
Azzal sarkon fordulok és elindulok kifelé. Nem tudom hiba-e amit elkövettem, vagy csak megfutamodás, talán mindkettő. Hisz érdemelne esélyt, kapott is esélyt, de vagyok-e elég belátó. Akarom-e valóban? Vagy csak egyszerűbb így?
Nem tudom. Mindössze annyi biztos hogy ki kell jutnom innen, tőle, hogy kissé tisztábban és nyugodt körülmények közt, meglehet egyedül végiggondoljam mit is akarok vagy éppenséggel... mit is érzek.

Köszönöm a játékot!