Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
Vadromantikus <3
Hozzászólások: 662
Jutalmak: +882
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Viselet: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : barna
Szemszín: zöld
Kor: 24
Ház: Mardekár
Évfolyam: Nem tanuló
Családi állapot: Kapcsolatban
Kapcsolatban:: Reed
Munkahely: Supernova Könyvkiadó Vállalat
Legjobb barát: Sophie
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 11,5 hüvelyk, egyszarvúszőr mag, szőlő, hajlékony
Nem elérhető
|
|
« Válasz #1 Dátum: 2018. 11. 27. - 11:25:36 » |
0
|
Mostanában alig vártam, hogy hétvége legyen. Arra is rászoktam, hogy az iskolából hoppanálva vagy kandallón keresztül jöjjek haza. Nem volt kedvem még egyszer összefutni azzal az ocsmánysággal. Mert hát magamban már csak így hívom őt. Amit viszont nem értek, az Elliot eltűnése. Azóta nem hallottam felőle. Szerencsére a Mungóban hamar összerakták a törött csontjaim és még egy melengető teát is kaptam. A másik rész viszont még kétséges, de azzal meg majd megbirkózok egyedül is, ha pedig nem, akkor van már egy bevált szakemberem. Nem hiszem, hogy újabb katasztrófa fenyegetne. Ilyenkor viszont mindig eszembe jut az a levél, amit Reginaldtól kaptam, mikor elment. Megértem, azt mondta, fontos. Le akar zárni egy régi ügyet a múltjából ahhoz, hogy boldogok lehessünk. Nem éreztem fairnek, hogy én belerángattam a Rowle ügybe, még akkor is, ha utólag fény derült rá, és csak azért utólag, mert azt hittem azzal védem, ha nem szólok neki. De tévedtem, és ő hívta fel rá a figyelmem. A tekintetem elidőik a levélen, de aztán nem foglalkozok vele. Nem akarom szuggerálni, mert addig jó nekem, amíg ki nem nyílik. Nem akarom, hogy kinyíljon annak ellenére, hogy nagyon érdekel a tartalma. Mert ha kinyílna, akkor mit tennék? Összeomlok? Vagy tudnék egyáltalán tenni valamit? Apa után tudom, mit vállaltam egy auror barátnőjeként, és azt gondoltam meg is birkózok vele, de lehet túlbecsültem magam. Kimegyek a konyhába, hogy csináljak valami vacsorát magamnak, és levezetésként süteményt is. Bria nem mondta, de tudom, hogy megint fogytam pár kilót. Nem véletlenül kerülöm anyát, és örülök is kicsit annak, hogy nem találkozok Elliottal. Talán csak én csinálok ebből az egészből nagyobb ügyet, mint ami valójában. Mióta Elliot a mecénásom, azóta kevesebb a munkám, több a szabadidőm, amit akármire fordíthatok. Ilyen például egy mozi vagy kávézás is, vagy csak a konyha használata sütés céljából. Amíg sül a sütemény, addig visszamegyek a műterembe és végignézek Miron képén. Már majdnem kész vagyok vele, csak az utolsó simítások hiányoznak. Még egy-két helyen megerősítek egy színt, egy másiknál kicsit árnyékolok és tökéletes lesz. Nagyon kedvesek voltak a szüleik, mikor náluk voltam, a minimum, hogy a legtökéletesebb munkát adom ki a kezemből. Végül a sütő is jelez, hogy kész van az étel. Így kicsit bonyolultabb, mint mágia használatával, de jobb szeretem a saját kezem munkáját ízlelgetni, mint egy varázslattal átitatottat. Végül egy pohár borral és egy könyvvel a kezemben ülök le a könyvem mellé. A fotelnek a támláján átlógatom a lábam, majd elmerülök a világ egyik legjobb romantikus történetében. Azért van, amit nem tudnak semmilyen varázslattal pótolni, és az a képzelőerő illetve a könyvek adta új világok. Végül eszembe jut valami sokkal jobb, mint ez. Ezt is egy könyvben olvastam, és ideje lesz kipróbálnom. Felpattanok, majd megengedem a fürdőben a vizet, és telerakom mindenféle illatosítóval. A könyvet és a poharamat is viszem magammal, majd a hálóban bebújok a köntösömbe. Mire visszaérek a fürdőbe, a meleg levegő betölti a helyiséget. Tényleg pont olyan érzés, ahogy azt elképzeltem a leírtak alapján. Elmerülök a habokban, és igazából csak azt sajnálom, hogy kicsi a kád. Eddig is inkább zuhanyoztunk, ha itt voltunk, ha pedig fürdeni akartunk közösen, akkor nagyon összehúztuk magunkat. Magam előtt lebegtetem a könyvet és igyekszem megfeledkezni az időről. Ez sikerül is annyira, hogy teljesen ki vagyok ázva, mire kiolvasom a könyvet és úgy döntök ideje lesz kiszállnom a kádból. Előtte azonban még egy kicsit elmerülök a habokban. Hagyom, hogy a hajam lebegjen a vízen, ahogy azt is, hogy megszűnjön körülöttem mindenféle külső tényező. Csak a gondolataim visszhangoznak bennem. Csak az utolsó pillanatban jövök fel levegőért, majd egy kis levegő kapkodás után ki is lépek a kádból. Felveszem a hálóingem és a köntösöm, majd elindulok az ágy felé. A fürdő segített rájönnöm arra, hogy mennyire fáradt is vagyok valójában. A helyiségből kilépve a sejtelmes gyertyafény fogad. Imádom, ahogy ezt megoldottam még a nyáron. A lakás különböző részein helyeztem el gyertyákat, ennek köszönhetően szinte állandó a romantikus és nyugodt hangulat. Még mindig örülök neki, hogy ezt így megvalósítottam. Másrészt viszont sajnálom kicsit, hiszen egyre jobban érzem azt, el kéne mennem ebből a lakásból. Nem azért, mert annyira sok emlék kötne ide, és nem azért, mert a költözés bármilyen módon megoldást jelentene, de talán legalább a halovány reménye meg van annak, hogy ha senki sem tudja hol vagyok, akkor nyugodtabb életem is lehet. Egyelőre azonban nem látom tényleg az okát, hogy megtegyem. Az iskola itt van a városban, a kiadóba sem olyan nehéz eljutni, és a társaim is mind ezen a környéken vannak. Szóval, tényleg nem értem ezt az egészet, és főleg azért, mert a pénzem sincs meg hozzá, hogy lakást váltsak. Elliottól pedig nem fogok kérni, még kölcsön sem. eddig is megoldottam nélküle, amit megtudtam, ez eztán is így lesz. A hálószoba helyett azonban egy kósza gondolat miatt inkább a műterem felé indulok. A levél még mindig ott fekszik az asztalon érintetlenül. Egy különös érzés fog el vele kapcsolatban így megfogom és magammal viszem a hálószobába. Felix már az ágyamon vár. Mióta egyedül alszom, azóta előbb az ágyban van, mint én. Egy erős férfire lesz szükség, hogy ez megváltozzon, mert jelenleg nagyon is nyeregben érzi magát. Hamar elalszom, de hamar fel is ébredek. Valami görcsösen kezdi el marni a gyomrom. Nem tudom mi az, de aztán ahogy megfordulok és látom lebegni a levelet már rájövök. A testem valahogy így jelezte nekem, hogy magamhoz kell térnem. Felülök az ágyon, és amint érte nyúlok ki is nyílik. Még nem is tudom, hogy mi áll benne, de már könnybe lábad a szemem. Pontosan tudom, mit jelent ez. Kiveszem a borítékból a papírt, majd olvasni kezdem.
Többször meg kell állnom, mert nem bírom ki. A sírástól elhomályosodik a szemem, így meg kell törölgetnem őket. A végére már nem is akarom inkább azt, ami le van írva. Mármint, hogy vége legyen. Főleg úgy, hogy a levél olvasása közben az ő hangját hallottam végig. Senkinek nem mondtam el az igazságot kettőnkről. Hogy hova ment, és miért hagyott itt. Bria bár kérdezte, de nem válaszoltam neki sohasem. Lerakom a levelet magam mellé az ágyra, majd magamhoz húzom Felixet és átölelem. Szegény nem érti mi van, de talán érzi a szomorúságom, mert elkezdi nyalogatni az arcom. Ezúttal nem tolom el magamtól, nincs erőm hozzá. Így utólag arra jutok, hogy ennek a levélnek soha nem kellett volna kinyílnia. Miért nem jelenik meg most Coco, hogy hozzon valami életjelet tőle? Remélem soha nem jön el az a nap, mikor meglátok egy baglyot közeledni. Lefekszem, hogy a kutyám helyett a párnámat tudjam ölelni. Be is válik, lassan elalszom tőle, és remélem, hogy ez az egész csak egy rossz álom, mikor reggel felébredek, akkor a boríték ott lesz az asztalon felbontatlanul.
|