Titkos üzenet száll a széllel~

Titkos üzenet

Sophienak van egy kis leveles dobozkája, amiben mindenféle elkezdett, el nem küldött, és megkapott leveleit őrizgeti. A dobozban egyébként még mindenféle apróság is pihen, mint egy-két színes, fura gomb, vagy fonál, némi faragott állatka, vagy kagylódarabka.

[(Sophie ágya mellett számtalan összegyűrt papírgalacsin van, melyek szépen egymás hegyén-hátán sorakoznak. Egy megkezdett, összevissza áthúzott levél pedig félig összegyűrve, várja hogya arra a sorsra jusson, mint társai. Minden bizonyára sebtében dobták le az ágyra)]

(Sophie ágya mellett számtalan összegyűrt papírgalacsin van, melyek szépen egymás hegyén-hátán sorakoznak. Egy megkezdett, összevissza áthúzott levél pedig félig összegyűrve, várja hogya arra a sorsra jusson, mint társai. Minden bizonyára sebtében dobták le az ágyra)

Kehes anya
Kedve sanya

Kedves anya!

A végére csak sikerült összehoznom egy megszólítást. Tudod, amióta elküldtem neked azt a levelet, azt hittem válaszolni fogsz. Nem is reménykedtem abban, hogy írsz. Tán már azt sem tudod, hogy ki is vagyok. Vagy egyszerűen már alkalmatlan vagy levelet olvasni.
Őszintén hülyeség volt megígérni, hogy gyakrabban írok neked, mert szerintem felesleges., mert úgysincs időd elolvasni. De szeretném tartani magam ahhoz, hogy a nyáron idén elmegyek hozád. Tudni szeretném, hogyan is nézel ki. Lehet elviszem magammal Rose nénit is, egyetül szerintem képtelen lennék arra, hogy lássalak.
De ha megint csak átnézel felettem többé már nem fogsz látni. Nincs szükségem arra a tekintetre...


(Itt a levél félbeszakad)

Este van, Sophie ablakán pedig bereppen egy meglehetősen elszánt tekintetű bagoly, majd kettőt huhogva leszáll a lány ágya melletti kis kuckójára, de mivel Sophie nem hallja huhog még kettőt kissé hangosabban, mire a lány fejére ejti a levelet, aki éppen elméjülten dolgozatot ír gyógynövénytanra felriad és Atlaszra néz, majd megsimogavta a bagjot kibontja a levelet, amit Rose néni küldött neki.

Drága Sophie!

Ne haragudj, hogy ilyen sokára írtam, tudod Kafka megint lefialt, és lett öt új kismacskánk. Immárom 30 cica van itthon, de sajnos meg kellett az új kölyköktől és néhány régitől is válnom, már túl öreg vagyok hozzájuk. Sajnélom, hogy nem volt alkalmad elbúcsúzni tőlük, mostanra csak heten maradtak, ők mind a kedvenceid.
Itthon minden rendben, az orvos is azt mondta, hogy ha rendszeresen szedem a vérhígítót, akkor nem kerülök ismét trombózissal a kórházba. Azért mostanra jöttem rá, hogy ilyen idősen milyen fájdalmas is egyedül élni, de remélem a te életed boldogabb lesz majd. Ne haragudj, amiért ilyen szomorú hírekkel jövök, drágám.
De a legrosszabbat hátrahagytam.
Írtak a White Hope elmegyógyintézetből. Édesanyád meghalt. Annyira sajnálom, hogy ezt így kell megtudnod. De mindent el kell hogy mondjak. Legurult a lépcsőn. Szándékosan borult fel a kerekesszékével. Hagyott neked címezve egy búcsúlevelet. Ezt mellékelve küldöm.
Légy erős, és őszinte részvétem. Mire ez a levél odaér, már eltemettem. Ha nyáron hazajössz látogasd meg, kérlek.

Szeretettel ölel,
Rose néni

kelt.: 2000. november 2.

Legkedvesebb barátnőm, Ave!

Hű, ez a megszólítás úgy hangzik, mintha a 19. századból jöttem volna. De így hagyom, nem kezdek új levelet, mert viccesen hangzik. Mondd, hogy telik a téli szünet? Tudod, én Amerikában vagyok, Mirával. Nagoyn furi hely, minden sokkal de sokkal nagyobb és több, még az emberek is. Nem úgy értem, hanem hosszában is. Izgis nem?

Képzeld, amikor NY-ben voltunk, kiraboltak! Megint. Vajon miért? Túl kedves ábrázatom lenne? Szerintem majd gyakorolom a grimaszolást a fürdőben, de csak akkor, ha Mira alszik, elég cikis lenne, ahogy látmá hogy hülye fintorokat vágok a fürdőszobályukban. Jut eszembe, vettem neked egy karácsonyi ajándékot. Na jó, ez kicsit bonyoltul, hogyan vettem, de ne gondolj semmi rosszra. Szóval itt találod azt is, már ha Atlas nem ejti ki az egész levelemet a csőréből. Képes repülés közben ásítozni. Érted te ezt? Mert én nem. Úgy tűnik tele vagyok furcsa állatokkal, de pont emiatt szeretem őket, olyan kis lököttek.

Amúgy azt hiszem szerelmes vagyok. Vagyis nem is tudom. De Mira olyan aranyos, ahogy elbújik a hajába, meg elpirul, de annyira nem tudom ilynekor mit kell csinálni, teljesen összezavarodok, nem szeretnék rárontani, meg amúgy is. Azt hiszem érted. De miért ilyen bonyolult minden? Ha csak a szerelmet vesszük, csak egy érzés, és mégis ezerféle felé szakadunk. És még össze is zavarodunk. Nem szeretném elriasztani, de amúgy volt hogy picit megcsókoltuk egymást, de aztán igazából csak még jobban elbizonytalanodtunk. Vagy csak én. Mindegy, nem panaszkodni szeretnék, csak ömlik belőlem a szó. Vagyis a betű. Remélem véletlenül nem Rivallót küldök neked. Kirikácsolná az érzéseimet. Nagyon ciki lenne.

Szóval ott tartok, hogy Amerika. Egyszerre zsúvolt és böszme nagy, az emberek közöt kicsit idegennek érzem magam, tudod olyan nem angol fejűek. Nincs ezzel semmi baj, de kicsit azt érzem ők is így máregetnek, hogy hát ez meg nem amerikai fejű. Kicst idegennek érzem magam, de itt van velem Mira, így nem vagyok egyedül. Jó vele lenni, kikapcsolt és teljesen zenben leszek. Az apukája nagyon érdekes bácsi, egyelőre nem tudom mit gondol rólam, de mivel zavarban vagyok sokszor hülyeséget is csinálok, tudod, olyan tipikus vendégségbeli bénázást, legutóbb annyira izultam, hogy nehogy furán egyek, hogy alig ettem. De aztán rájöttem, hogy az az illetlenség, hogy nem ettem semmit. Jó ég, nagyon fárasztó mindig illedelmesen viselkedni. Ezt úgy mondom, mintha én lennék Roxfort legnagyobb rebellje. Amúgy nagyon szép környéken vagyunk, olyan filme illő nyugis kertváros erdőkkel és muglikkal. Kicsit amúgy jobb is kiszakadni ebből a varázslós világból, tudod, még én se nagyon barátkoztam meg ezekkel a dolgokkal, de elvagyok velük.

Te hogy vagy? Milyen Seamus? Szerintem rettenetesen aranyosan néztek ki együtt. Remélem örülsz majd az ajinak. És bocsi, hogy ilyen fura levelet írok most neked, nem nagyon szoktam snekinek, így mindent ami eszembe jutott elsőre leírtam. Vigyázz magadra, és alig várom, hogy összefussunk prefiskedni a suliban, mert jó buli.

Ölel nagyon,
Soph

2000. december

Egy képeslap és egy levél hever Atlasz csőrében, a madár kicsit úgy néz ki mintha még mindig bizonytalan lenne abban, hogy jó címzetthez szállítja el a kis csmagot. Egyszer mát tévesen rossz boszorkányhoz repült vele, de szerencsére a boszorkány vsszaküldte Sophienak egy kis bagolycsemegével együtt. Most Atlasz ide-oda tipeg a párkányon és kíváncsian huhog egyet, mintha Avery nevét kérdezné.

Ave!

Elöljáróban le szeretném szögezni, hogy... Lehet egy-két éven belül kapod meg ezt a képeslapot, mert tudod, Atlasz szeret eltévedni. És Attól még, hogy mondjuk egy levelet vagy fecnit küldenék neked a Roxforton belül vele, lehet, hogy ő Japánba kötne ki. Ne kérdezd. Kicsit el szokott tévedni, de ebben rám hasonlít.
Szóval, ha valaha is... Még azelőtt a kezedve kerülne ez a kis csomag, mielőtt mondjuk 90 éves lennél:
Képzeld voltam Bosában! El se hiszed, milyen szép hely... Igazából egy pálcika jégkrémen nyertem az utat, aztán a szállodámat lebontották, kirabltak, megmettett egy háztársam - gondoltad volna, hogy Olaszországban összefutok valakivel? -. Szóval véletlenül megöltem szerintem a fagyiját, de utána meghívtam enni. Nagyon szeret enni, szóval ha Rayla mérges lesz rád valami miatt adj neki mondjuk valami olaszosat.
Aztán beosontunk egy várba, olyan Indiana Jonasosan. Találkoztunk egy SZELLEMMMEL!!!!!!!!!!!!!! És nem voltak LÁBAI!!!! Szerintem egész jól összebarátkozna Nickkel, nem? Amúgy olyan vicces volt, még üldözni kezdett egy biztonségi is minket, és kikötöttünk a várbörtönben, én meg beleléptem valami kínzó izébe. Még szerencse, hogy nem működtek a dolgok... Lehet nekem se lenne azóta lábam...
Minden esetre nagyon jó móka volt, minden nagyon olasz és minden nagyon nyár. Mos éppen egy kis panzióból írom neked a levelet, remélem ezt nem bontják le, míg itt vagyok.
Csomagoltam neked egy kis olasz édességet, nem tudom megkapod-e, de még ha esetleg eljut hozzád ebben az életben ez a levél, még adhatok neked, elég sok csokit meg nasit összevásároltam.
Remélem neked jól telik a nyarad! (vagy lehet már teled vagy tavaszod vagy őszöd... ki tudja?)
Sokszor ölel,
Soph

2000. 07. 19.

Egy ideig csak nézegeti Sophie a sokszor elővett betegzöld színű borítékot. Már a ki és elpakolászástól eléggé meggyűrődött a boríték és lehet a benne lévő levél is. Nincs rajta se név, se címzés, mégis állítólag az anyja írt neki, a halála előtt. Hónapok óta kerülgeti a kibontását, de ezen az álmos szomat délutánon a zokniját rágcsáló Tarzan társaságában vesz egy mély levegőt és kihúzza a kissé vastag levélpapírt.

Sophiának
Ez az első levelem neked és az utolsó is. Nem is tudod milyen nehéz nekem ezeket a sorokat leírni. Nincs sok időm, meguntam ezt az életet, a fakó falakat a szanatóriumban, és nincs már senki, akibe kepaszkodhatnék. Még beléd sem, akit a gyermekemnek nevezhetek. Olyan messzire sodrótál tőlem, nem tudtalak megratrani, ahogy azt egy anyának illett volna.
Tulajdon képpen csak azért tudom, hogy van egy lányom, mert az ápolók mindig emlegettek téged, a nevedet és valami asszonyt, akivel néha meglátogattatok. Sosem tudtam ki ül mellettem, ki beszél hozzám, az emberek, az arcok, a hangok mind egyformák voltak és távoliak. Szóval most neked írok levelet, elfeledett lányom. Nem tudom hogy nézel ki, hogy egyáltalán milyen az hangod, az én arcomra hasonlítasz-e vagy az apádéra. A leveledet, azt a hosszút elolvastam, és nagyon örülök neki, hogy ilyen szép mesét írtál nekem, miközben hozzám szóltál. Sajnálom, hogy nem halgathatom többet a meséidet arról az islokáról, és kívánom bárcsak létezne. De lehet létezik, lehet minden létezik, amit mi nem is tudunk, nem is tudhatunk... Nem igaz?
Tudod, vannak emlékek, amik kiperegtek az agyamból, ode tartozol te is, egy képzeld lány arca van előttem, szőke göndör hajú mogyórószín szemekkel. Sajnálom, hogy nem tudlak felidézni, pedig ha tényleg így néznél ki nagyon szeretnélek. De ha nem vagy szőke se se barna szemű se akkor is a gyermekem vagy akit szeretnék, ha tudnám, hogyan kéne róla gondoskodni.
Szóval vannak emlékek, amiket nem tudom összerakni, beleillasztani a képbe, lyukas minden, csak foszlányok vannak meg, de azt tudom, hogy az apádról sosem meséltem neked. Igaz volt, amit mondtam, csak egy heves nyári fellángoló szerelem volt, amit együtt töltöttünk, aztán szét is váltunk. Ne kutass utána, ne keress rejtélyes misztikus férfit, egyszerű ember ő is. Ernest Vanheim a neve, és eltűnt azután, mintha sosem láttam volna, de bennem hagyott téged
Nem is tudom miért írom le neked, nem tudom hol van van-e családja, hogy él-e, csak legalább a nevét ha tudod, talán megtalálhatod. Nem emlékszem milyen ember volt, csak a vörös haját látom magam előtt és a széles nagy hátát. Így nem tudom azt tanácsolni hogy ne keresd meg, vagy találj rá. Ahogy te ondolod.
A levelem már most látom, hogy zavaros, de kérlek bocsájtsd meg nekem. Nem tudom miket is kéne írnom neked, még mielőtt megölöm magam. Nincs semmim, amit rád hagyhatnék, nincs senkim, akiről az apádon kívül tudnod kéne.
Azt még szeretném elmondani....

Ez volt az a pont, amikor Sophie kissé letörten és talán mérgesen motyogva összegyűrte a levelet, és belenyomkodta a zsebébe. Az még hagyján, hogy nem tudta az anyja a nevét, de hogy még azt se, hogyan néz ki. Inkább el se olvassa a levél másik felét, és belebújik Tarzan bundájába.

félig Tarzan által megrágott papírfecni pihen Sophie ágya sarkában.

Apa!
vagy valami olyasmi...?
Igazából gőzöm sincs, hogy mit írjak. Először is bocsánatot szeretnék kérni, amiért olyan váratlanul és hirtelen felbukkantam az otthonodban, és felbolygattam az életedet. Nem tudom, mit gondolsz rólam, vagy anyáról, de nem szeretném, hogy miattam tönkre menjen a családod.
De minden kellemetlen pillanat ellenére olyan boldoggá tett, hogy láttalak. Olyan nagyon jól esett végre megpillantani azt a férfit, akire ha rágondolok már nem valami furcsa homályos alak. hanem a te arcodat látom. Olyan sok mindent szeretnék elmondani neked, de még nem tudom megtenni. És azt hiszem nem is fogom megtenni. Örültem, hogy láthattam azokat a vonásokat bennem, amit anya ha csak egy éjszakára is, de megszeretett.
Nagyon kedves és jó ember vagy, aki teljes családot érdemel, egy normális élettel. Én nem vagyok ebbe a képbe illő, és bár szeretném elmondani neked, hogy miért nem tehetem meg.
Viszont. Akkor ott a konyhában ülve... Egy apró pillanatra szerettem volna én is teljes mértékben a családtagod, és a lányod lenni...

Sophienak írt levél második fele, amit Avery mellett olvasott el. Most már gyűrötten pihen a többi levélkupac között a faragott, kis ládájában. Az idő, és a sok utazás kissé megviselte a sorokat, de a betűi még mindig olvashatóak

[...]
Szóval vannak emlékek, amiket nem tudom összerakni, beleillesztani a képbe, lyukas minden, csak foszlányok vannak meg, de azt tudom, hogy az apádról sosem meséltem neked. Igaz volt, amit mondtam, csak egy heves nyári fellángoló szerelem volt, amit együtt töltöttünk, aztán szét is váltunk. Ne kutass utána, ne keress rejtélyes misztikus férfit, egyszerű ember ő is. Ernest Vanheim a neve, és eltűnt azután, mintha sosem láttam volna, de bennem hagyott téged
Nem is tudom miért írom le neked, nem tudom hol van van-e családja, hogy él-e, csak legalább a nevét ha tudod, talán megtalálhatod. Nem emlékszem milyen ember volt, csak a vörös haját látom magam előtt és a széles nagy hátát. Így nem tudom azt tanácsolni hogy ne keresd meg, vagy találj rá. Ahogy te ondolod.
A levelem már most látom, hogy zavaros, de kérlek bocsájtsd meg nekem. Nem tudom miket is kéne írnom neked, még mielőtt megölöm magam. Nincs semmim, amit rád hagyhatnék, nincs senkim, akiről az apádon kívül tudnod kéne.
Azt még szeretném elmondani, hogy semmi se a te hibád.
Ne okold magad, amiért úgy hiszed nem vigyáztál rám. Ködösen de emlékszem, ahogy ott vagy valahol ebben a képlékeny mulandó emlékben, ahogy szólongatsz, bár a hangodra sem emlékszem. De köszönöm, hogy ha ott is voltál nem hagytál egyedül, és ezt mindig tudnod kell. Még azután is, hogy megöltem magam - mert ezt fogom tenni, az élet túl nagy teher. Túl nagy teher képlékenyen élni, ahol nincs más csak homály, tompa hangok és képzeletbeli lidércek -.
Kélrek élj bldogan, ahogy csak túled telik, drága elfeledett gyermekem.
Engem nem tart a ehhez a világhoz semmi, és reménykedem, hogy te találsz dolgokat, amik egyben tartanak.
Légy jó, és tudd meg, nagyon szerettelek volna, hogy ha rendes ayyukád lehettem volna.
Ég veled!

Sophie ablakán egy álmos bagoly, némi macskaszőrrel a tollában bíbelődik a párkányon lévő bagolyeleséggel, miközben a csőréből kipottyant egy kisebb csomagot. A csomagban két boríték van az egyik szintén kissé macska szőrös, reszketeg írással teli papírt rejt:

Kedves Sophie-m!

Már várom, hogy a téli szüneted, és azt, hogy lássalak! Minél öregebb az ember annál lassabban telik az idő, és annál jobban várja a találkozást a szeretteivel, mert minden nap kevesebbnek tűnik. Bocsáss meg drágám, kissé elmélkedős hangulatban vagyok!
Itthon fogsz írni az apádnak és a családjának? Azt hiszem Atlasz megrémítené őket, ha már olyan egyszerű emberek, mint jómagam. feltétlenül írj neki, ismerlek, hogy mennyire bizonytalan vagy az ilyenekben, de ő mégis csak az apád!

U.i.: Át kellett mennem a szomszédba, tudod, a régi házatokba. Azt bezséltük, hogy ideje lenne eladni, de a postaládában a temérdek újság és számlák mellett ezt a borítékot találtam. Nem nyitottam ki. Anyádnak címezték.
Légy erős, és számolj be minél előbb arról, hogy mi volt a levélben!

Csókol:
Rose néni

A másik boríték drága papír, és még valami pecsét is van rajta, aminek a címerét Sophie nem ismeri. Bársonyos a tapintása, a címzést pedig töltőtollal, finom vonásokkal írták. A borítékban egy cetli van, kemény papírból, amin csak pár sor áll:

Igazán adhatnál valami életjelet magadról, lányom.
De úgy tűnik nekem kellett megkeresnelek téged. A családod elől nem menekülhetsz örökké.

Jelezz vissza, vagy én megyek oda!

Lady Emma Violette Saints-Roven

Sophie ágya mellett egy félig megcsócsált, gyűrött, tintapacás levélgalacsin pihen, amit számos áthúzás tarkít.

Kedves nagyi!
Kedves nagymama! Kedves mama! Kedves anya anyukája!
Mrs. Lady Emma Violette SeintsRowen! Lady Emma Violette Saints-Roven

Szóval, a levlél, amit anyának írtál... Oké, először is hadd mutatkozzam be. Sophie Vanheim vagyok a te unokád! Szia, nagyi!
Azt szeretném mondani, hogy... anya sajnos... szóval izé... Meghalt. Tavaly. Ő... hát szóval ő...

Egy másik, immárom szebben írt, de még mindig tintapacás levél pihen Sophie baglyának csőrében. Sophie meg reménykedik, hogy a bagoly úgy csusszantja a címzett otthonába a levelet, hogy azt senki sem látja.

Lady Emma Violette Saints-Roven!

Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Sophie Vanheim vagyok, az ön lányának, Thrisha Smithnek az egyetlen lánygyermeke. Sajnálattal közlöm önnel, hogy édesanyám tavaly elhunyt. Halála pedig olyan tragédia, amit képtelen vagyok rendesen papíra vetni.

A ház, melyben éltünk üresen áll, a szomszéd hölgy, Bella Rosa Brighton a gyámom.

Tisztelettel:
Sophie Vanheim

Egy kész, rövidke levél repül Atlasszal egy mugli postaláda felé:

Apa!
Igen, igen, nagyon sajnálom, hogy nem tudtam mennni Abigail szülinapjára, pedig tudom, hogy nagyon szeretted volna, hogy ott vagyok én is. Tényleg. Tudom, hogy nem érted, tudom, hogy Ab biztosan mérges, ahogy Lizzy is. De igazából nem tudtam elmenni innen. Ezt... ezt kicsit bonyolult lenne elmagyarázni, főleg levélben, hogy miért nem. De csak a nyári szünetben mehetek el a suliból. Tudod, ez egy bentlakásos iskola messze-messze mindentől, és még igen, tudom, hogy furcsa de még mobiltelefon fülkék sincsenek erre. Szóval. Tudod, most fogok elballagni innen. Szóval egyetemista leszek, és akkor már könnyebben is tudok veletek lenni.
Addig meg kérlek, ne haragudj. Adj időt, és mindent el fogok mondani.
Légyszi, ne tagadj ki!

Ölel,
Sophie

2002. május 3.

Egy szép borítékos levél fekszik a többi el nem küldött, vagy véletlenül ottfelejtett levél között.

Szia Jasper!
Szia... Szia...
Szóval... Emlékszel arra, amikor még Caspernek hívtalak, mert elfelejtettem a neved? Vicces belegondolni, hogy azóta mennyi minden történt és még együtt vagyunk és... te vagy az első olyan, akivel úgy érzem tényleg jól vagyok. És azt hiszem minden egyes nap, amikor meglátlak, csak még jobban belédzúgok... És lehet, hogy kicsit idegesítő, hogy ezt meg is jegyszem. talán nyálasnak is tartasz, azért amiket mondok, vagy amiért anynira elpirulok, akárhányzsor megpillantalak.
De melletted vagyok úgy igazán, de tényleg nagyon igazán szerelmes.
Szóval csak szeretném megköszönni, hogy vagy... Meg minden. És azt is, hogy szerethetlek.

Soohie voltam

Szia, Mirus!
Japánban vagyok Jasperrel, egy nyúl szigeten! Sok-sok nyúllal! Ezt az egyik szuvenír boltban találtam, és te jutottál eszembe róla. No nem azért mert te is katona bácsi hátú vagy. És fogalmam sincsen, mi van ráírva.
remélem jól telik a nyarad, és sokat vagy Lucivel.

Ölel,
Soph

Szia Beth!

Itt is vagyok Japánban, Jasperrel. Nagyon sok nysuzi van erre, betemetnek egészen, a kis puha, bolyhos testükkel. A legközelebbi kis bolt mindenféle régi képeslapot árul, nagyon hangulatosak. Ez pedig különösen megteszett, és remélem neked is fog! A Nagoya kastélyt ábrázolja, ami szerintem csodálatos!

Ölel,
Sophie

Szia Mira!

Nagyon sok szeretettel küldön neked ezt a képeslapot, Japánból! remélem jól telik a nyarad, és Mirussal is soookat együtt vagytok! Kóstoljátok meg a japán féle Minden Ízű drazsét is, mert ez olyan... nagyon japánosan mindenízű. Legutóbb az enyémnek mochi íze volt.

Ölel,
Soph