5. emelet - Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztálya

A külföldi varázslókkal kapcsolatos ügyek kerülnek itt intézésre. Gondoskodnak arról, hogy a különböző országok varázslói között jó kapcsolat álljon fent. Az ő dolguk a különféle nemzetközi (mágikus) események megszervezésének egy része is. A nemzetközi mágusjogi törvényeket is itt tárgyalják meg.

Alosztályok:
- Nemzetközi Varázskereskedelmi Felügyelőtestület
- Nemzetközi Varázsjogi Hivatal
- Mágusok Nemzetközi Szövetségének Brit Tagozata

▶

::: PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÁS ::: VAGY MI A TÖKÖM :::

to: Miss Avery Cassen

2001. július

vigyázat, nyomokban káromkodást tartalmazhat

outfit

Már megint ez a szájbaba*zott, nyomorult pályaválasztási tanácsadás. Tavaly már volt alkalmam megízlelni a szenvedés ezen utolérhetetlen aromáját, és idén ismét rám sózták a dolgot. Morogtam egyet az orrom alatt, ahogy a jegyzeteimmel a kezemben kiléptem a liftből. Hamarabb ideértem, mint a diákok, akik szinte mind a Roxfort végzősei voltak, de akadtak közöttük néhányan, akik már régebben végeztek, csak azóta sem tudtak mit kezdeni magukkal. Sőt, érkezett egy jelentkezés egy ex-beauxbatonsos diáktól is, aki az iskola elvégzése után költözött Londonba. Bár a hátam közepére nem kívántam ezt a mai előadást, azért rendesen felkészültem rá, hogy ne érje szó a ház elejét.
Szép lassan elkezdtek beszállingózni a Mágusok Nemzetközi Szövetségének Brit Tagozatának főtermébe az érdeklődők, s amíg helyet foglaltak, én még egyszer átfutottam a jegyzeteimet. Persze rögtön kiszúrtam a csinos szőke csajt, akire egy Mirol féle szabadalmaztatott félmosolyt is villantottam.
- Üdvözlök mindenkit! Henry James Mirol vagyok, nemzetközi diplomata - köszöntöttem őket komoly arccal, aztán belekezdtem a jó öreg papolásba arról, hogy miért is annyira nemes hivatás a nemzetközi máguskapcsolatok egyengetése. Megjegyzem, az utóbbi években Miss Szeszély feltűnése óta a munkaköröm sokkal inkább a kis ribanc tombolása utáni takarításról és adminisztrálásról szólt, nem pedig a magasztos máguskapcsolatok ápolásáról. Leszámítva persze néhány esetet, amikor Monstro átpasszolta nekem a külföldi fejesek szórakoztatását. Tudta, hogy ebben sokkal jobb vagyok, mint ő, és magasról tett rá, hogy milyen kéjtanyákba viszem az arcokat, ha utána elégedettek voltak, és szívesebben kötöttek meg egy-egy nemzetközi megállapodást, hála az én jól sikerült előkészítő munkámnak. Nos, ahogy elnéztem a jelenlévő fiatalok arcát, sokkal inkább értem tetten rajtuk az apátiát, mintsem a lelkesen csillogó tekinteteket, de hidegen hagyott. Amit elvártak tőlem, azt teljesítettem, felvázoltam, hogy mi is kell ahhoz, hogy nemzetközi diplomaták lehessenek, mint én. Jelentkezzenek a Castelobruxo Varázslóképző - és Főiskola Diplomácia - és Máguskapcsolatok szakára, végezzék el valahogy, vér-verejtékkel, aztán kezdjenek el gyakornokként dolgozni a Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályán.
- A gyakornokság alatt lehetőségük adódik majd egy egyéves ösztöndíjprogram keretén belül New Yorkban, Kiotóban, Párizsban és Amszterdamban eltölteni 3-3 hónapot, közben gyakornokként alapos betekintést nyerve az adott ország minisztériumának működésébe – hangsúlyoztam ki a nyilvánvaló előnyöket. Mégis kinek nem lenne kedve huszonévesen az előbb említett városokban turistáskodni meg tivornyázni az ottani gyakornokokkal? Maximum a reménytelenül antiszoc kockáknak nem. Elégedett mosollyal az arcomon fejeztem hát be az előadást, annak biztos tudatában, hogy jól végeztem a dolgom.
- Van valakinek kérdése? – adóztam végül a szokásos udvariassági körnek, s miután néhányan bátortalanul jelentkeztek, és mindenkinek válaszoltam, így szóltam:
- Nos, köszönöm, hogy eljöttek, remélem hasznosnak találták a tanácsadást... - villantottam meg ismét a védjegyemmé vált félmosolyt, közben alig várva, hogy emeljék fel a kis feneküket a székről, és leléphessek végre.

[MR. DIPLOMATA]

MR. DIPLOMATA

2001. július eleje
o u t f i t

Á, London... nem is London lenne, ha nem folyamatosan szakadna az eső azóta, hogy hazautaztam. Pedig elvileg nyár van, legalább egy kicsit melegnek kéne lennie, bezzeg lassan áradunk. Ideje lenne megtanulnom hoppanálni, mert még hazafelé elvisz a víz. Kellemetlen halál lenne, tekintve, hogy aligha tudok úszni.
Végigsimítottam a hajamon, és elégedetlen kis morgással reagáltam a nedves tincseim érintésére. Az eső elől megvédett az esernyő, de a ködtől semmi, most pedig valószínűleg úgy nézhettem ki, mint aki most kelt fel. Remek! Oké, igazából mindegy, úgyse ismerek itt senkit... Egyáltalán hova is megyek?
Hazudnék, ha azt mondanám, baromi sok kedvem van ehhez az egészhez. Sokkal szívesebben lustálkodnék otthon, bár az is igaz, alig csináltam valami értékelhetőt, mióta hazajöttem - aminek részben az idő is az oka, amely persze nem kéne, hogy meglepjen -, és tudtam, ha most nem használom ki a szabadidőmet, szeptembertől pláne nem fogom... Pedig már így is görcsbe rándult a gyomrom, ha az akadémiák jutottak eszembe. Őszintén Halvány lila gőzöm nem volt arról, mit akarok kezdeni magammal. Ez pedig ijesztő volt. A környezetemben valahogy mintha mindenkinek akadt volna elképzelése, csak nekem nem. Hát persze hogy nem! Foghatnám ezt igazából nagyon sok dologra, mint Tessana Morrow, a roxforti őrület, a nemrég megjelent lista, de ezektől függetlenül az élet nem állt meg, nekem pedig muszáj volt keresnem valamit, ami érdekelt... Hiszen úgy közelített az utolsó év, mint egy sebesvonat. Két hónap. Ebbe képtelen voltam nem beleborzongani.
Szóval, akadémia. Ötletek kellenek, egy kis ismerkedés ezzel az egésszel... És most a Minisztérium közepén állok, te jóságos Merlin.
Olyan baromi pökhendien vonult itt mindenki fel-alá, meg még furán is néztek rám mellé, gondolom, hogy mi a jó fenét keresek itt ilyen mugliruhában, dehát most vonultam volna végig Londonon talárban? Halkan sóhajtottam, és inkább megindultam az egyik irányba, amelyekbe vezényeltek a kis falra szerelt lapocskák, hogy egy kis szenvedés után el is jutottam az ötödik emelet megfelelő termébe - mert segítséget kérni természetesen nem volt pofám.
Kissé azért megnyugtatott a látvány - őszintén izgultam, hogy én leszek konkrétan az egyetlen, aki eljön, végtére is nyár volt, meg minden, de egész sokan tolongtak bent, volt egy kis hangzavar is. Merlinre, tudtam, hogy el kellett volna rángatnom magammal valakit... ez egyedül egy kissé kellemetlen volt. Vajon Jasper mennyire röhögött volna arcon, ha felvázolom neki? Ő már amúgy is végzett... Ó, Sophie. Sophie-t kellett volna hoznom magammal. Még a végén rájött volna, hogy érdekli a nemzetközi diplomácia... vagy mi a szösz.
Az italokkal és falatkákkal tömött kis asztalkához léptem, és felváltva pislogtam a kínálat meg a jelenlévők közt, hátha felbukkan egy ismerős arc, amíg ki nem szúrtam az öltönyös fickót, akiről feltételeztem, hogy az előadást fogja tartani. Aztán valahogy összeakadt a tekintetünk is, ő meg rámvigyorgott.
Ó, aha, ahaaaa.
Elkaptam a tekintetem, és inkább felkaptam valami poharat, hogy azzal együtt keressek magamnak egy helyet. Ez így tényleg kellemetlen. Miért voltam ennyire idióta, hogy egyedül jöttem? Halkan sóhajtottam egyet - oké, Avery, szedd össze magad. Tizenhét éves vagy, ennyi önállóság csak szorult beléd, nem? Belekortyoltam a gyümölcslevembe, miközben valaki lehuppant mellém, az esernyőjével küzdve, hogy tiszta víz lett a lábszáram.
Remek.
Legalább az előadás érdekes volt. Mondjuk. Végülis olyan infomációkat tartalmazott, amiket eddig nem tudtam, és ez a lényeg, nem? Talán jegyzetelhettem volna, de a mellettem lévő egyszer majdnem beleejtette a hülye esernyőjét az ölembe, szóval nem, inkább nem próbáltam meg. Jó így nekem.
- A gyakornokság alatt lehetőségük adódik majd egy egyéves ösztöndíjprogram keretén belül New Yorkban, Kiotóban, Párizsban és Amszterdamban eltölteni 3-3 hónapot, közben gyakornokként alapos betekintést nyerve az adott ország minisztériumának működésébe. - Erre halkan, szinte némán hümmögtem erre - az unatkozó tekintetek is felcsillantak egy kicsit körülöttem, ahogy láttam, dehát ki is ne szeretne utazni? New York... oda nagyon menő lenne eljutni. Meg kicsit ijesztő is, olyan távol Elliottól meg mindenkitől... persze, ha Karenre gondoltam, nem zavart a távolság. Aztán felhangzott néhány kérdés, én viszont nem éreztem magamban elég lendületet ahhoz, hogy hangosan is kimondjam a zagyvaságaimat. Szóval csak hátradőlve figyeltem a többieket, és elátkoztam a mellettem ülőt, aki miatt állt a víz a lábunk alatt. Szerettem volna megkérdezni tőle, hogy tisztában van-e vele, hogy egyszerűen csak le is varázsolhatná róla a vizet ahelyett, hogy mindenfelé rázza, de aztán csak csendben maradtam, és magamban puffogtam.
- Nos, köszönöm, hogy eljöttek, remélem hasznosnak találták a tanácsadást...
Az elsők között pattantam fel, és odébb menekültem a vizes csaj mellől, aztán felvette a táskámat, miközben néhányan még megközelítették az oldalsó asztalokat, vagy beszélgetve a kijárat felé indultak. Én pedig kis töprengés után, megkerülve néhány útban lévőt, megcéloztam a fickót. Mit is mondott, mi a neve? Valami James rémlett. Már csak abban reménykedtem, nem fogja azt hinni, az előadás előtti kis mosolyért megyek oda hozzá... Oké, egyáltalán van esély arra, hogy ne ezt gondolja? Halkan sóhajtottam. Mindegy, már túl közel volt.
- Üdv - köszöntem, hogy felhívjam magamra a figyelmét. - Nem bánja, ha felteszek néhány kérdést? Persze, csak ha nincsenek éppen halaszthatatlan diplomáciai dolgai...
Igyekeztem mindenképpen leplezni a halovány kis zavaromat, és csak magabiztos maradni. Ezek csak kérdések, azokban nincs semmi fura, ő sem nézhet rám furán, igaz?
Ha nem zavart el, akkor folytattam.
- Szóval, említette azt az egy éves ösztöndíjas programot, azonban, ami engem érdekelne... - A hangomat aztán elnyelte valami hangos csörömpölés, hogy össze is rezzentem, és oldalra kaptam a fejem - a még a helyiségben tartózkodók hátrébb menekültek, ahogy hirtelen a poharak és tányérok megvadulva fellebbentek a levegőbe, és a plafon felé iramodva össze-vissza körözni kezdtek, ám ahogy olykor összecsattantak, úgy szilánkok és porcelándarabok hullottak a nyakunkba.
- Mi a fene? - mormogtam, és gyorsan előkaptam a pálcámat, hogy védjem magunkat valamennyire a lezúduló éles darabkák elől.

▶

::: PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÁS ::: VAGY MI A TÖKÖM :::

to: Miss Avery Cassen

2001. július

vigyázat, nyomokban káromkodást tartalmazhat

outfit

A szőkeség kissé zavarba jött a mosolyomra, amit őszintén szólva – tekintve, hogy milyen bugyileolvasztó is tud lenni – egyáltalán nem csodáltam. Bár más helyzetben szívesen tettem volna még egy lapáttal a zavarára, most inkább eltekintettem ettől, elvégre mégis csak profi voltam, vagy mi. Az előadást szerencsére hamar lezavartam, és gondolatban elégedetten megrázva saját kezemet figyeltem, ahogy hagyják el a termet a hallgatóim. Merlinre, milyen felemelő érzés volt már, hogy saját hallgatóim voltak… Ezek után talán jelentkezhetnék a Godrikra is vendégelőadónak. Ajjj. Lassan kezd előtérbe kerülni a stréber énem… Nem lesz ez így jó…  Udvariasságból megvártam, hogy a látogatók kiszállingózzanak a teremből, utolsónak akartam távozni, amikor… Váratlanul odalépett hozzám az előadás elején kiszemelt szőkeség. Testet kihúz, félmosoly az arcra fel, és már jöhet is a második kör…
- Üdv – köszönt azon az édes, zabálnivaló hangján. - Nem bánja, ha felteszek néhány kérdést? Persze, csak ha nincsenek éppen halaszthatatlan diplomáciai dolgai… - kérdezte udvariasan, mire tettetett komolysággal, hogy ő is érezze, csak viccelek, feleltem:
- Jó napot, Miss… - érdeklődtem a neve iránt. – Bár rengeteg dolgom lenne, azt hiszem, egyik sem lehet olyan fontos, mint a jövő reménységeinek eligazítása – kacsintottam rá a mondandóm végén. – Úgyhogy mondja csak nyugodtan! – néztem rá érdeklődően, kissé oldalra hajtva a fejem. Közben türelmetlenül vártam, hogy kettesben maradjunk, de ez persze csak nem történt meg, és ezt a bosszantó tényt egyértelműen az ingyen catering számlájára írtam. Gondolatban megcsóváltam a fejem, hogy ez bizony öreg hiba volt, de hát késő-bánat alapon már nem változtathattam rajta. Ahogy elnéztem azt a dagadt srácot a sarokban, ő bizony addig nem fog tapodtat sem mozdulni, amíg az összes fánkot be nem tolta az arcába. Kezdtem magamban végérvényesen elengedni az udvariassági kódex azon pontját, miszerint utolsóként lécelek majd le innen… De addig is, amíg elérkezik ez a megváltó pillanat, térjünk vissza Miss vizuális tökélyre.
- Szóval, említette azt az egy éves ösztöndíjas programot, azonban, ami engem érdekelne... – tette volna fel a kérdést, amikor… iszonyat hangos csörömpölés akasztotta meg a mondanivalójában. Ahogy a hang irányában pillantottam, egy adag éles porcelándarab esett a fejemre, végigkarcolva a homlokomat. Az arcomhoz nyúltam és mikor elvettem a kezem, láttam, ahogy a vérem pirosra színezte az ujjam.
– Mi a fene? – szólalt meg mellettem a szőkeség, és én csak csatlakozni tudtam hozzá megdöbbenésében.
– Frics retkes faszára! – hagyta el a számat a káromkodás igen hangosan, amit legtöbb esetben csak gondolatban engedek meg magamnak. Gyorsan a vádlimhoz erősített pálcámért nyúltam, majd a tivornyázó ét- és pohárkészlet felé irányítva a pálcám, így szóltam:
- Immobilus. Ezt a varázsigét ugyan alapvetően élőlények megállítására találták ki, de volt már, hogy megvadult tárgyak leszedálásánál is bevált. Egy pillanatig vártam, hogy most is így lesz-e, de miután semmi nem történt, piros vészjelzést adtam le a pálcámmal, remélve, hogy Gickerson az épületben tartózkodik, és mielőbb kiment ebből a kínos szituból. Áldottam az eget, hogy a bemutatkozásnál nem említettem, hogy a Mágikus Szeszélyügyi Főosztályvezető titkára is vagyok, mert akkor most joggal lőhetnének felém az itt rekedtek megsemmisítő pillantásokat, hogy mégis mit szerencsétlenkedek itt… - Khmm... - köszörültem meg a torkom. - Kérem, őrizzék meg a nyugalmukat! Hamarosan érkezik a segítség a Szeszély-elhárítástól - vágtam komoly arcot, mintha pontosan tudnám, hogy mit is csinálok, majd gyorsan átlátszó búrát varázsoltam magam fölé, hogy lehetőség szerint több sebhelyet ne szerezzek ma, nem akartam ugyanis úgy kinézni, mint őfelsége, Harry Potter.
Hála az égnek ez a varázslat működött, úgyhogy egy cseppet magabiztosabban fordultam a szőkeség felé.
- Ha gondolja, nyugodtan beléphet mellém, a búra alá. Nehogy megsérüljön...

[MR. DIPLOMATA]

MR. DIPLOMATA

2001. július eleje
o u t f i t

Komolyan, vajon megőrültem, amikor kitaláltam, hogy én idejövök kérdezősködni? Nem lepne meg a dolog igazából, mostanában egész gyakran tapasztaltam magamon az elmebaj hirtelen felbukkanó tüneteit. Csak úgy, minden előjel nélkül, váratlanul. És persze, ez mindig akkor realizálódott bennem, amikor már késő volt... Késő sarkon fordulni és elsétálni a fickó mosolya elől. Szerettem volna megmondani neki, hogy haha, tök jó, meg minden, csak tudja, van barátom, de aztán inkább csendben és illedelmesen maradtam, mert hát ki tudja... Talán egyszer tényleg itt kötök ki, és akkor kissé kellemetlen lenne szembenézni vele a folyosókon...
- Jó napot, Miss…
- Avery - böktem ki, miközben igazából fogalmam sem volt róla, hogy erre hogy illik válaszolni, így inkább hozzátettem gyorsan a vezetéknevemet is. - Avery Cassen.
– Bár rengeteg dolgom lenne, azt hiszem, egyik sem lehet olyan fontos, mint a jövő reménységeinek eligazítása – Csak pislogtam rá, ahogy kacsintott egyet. – Úgyhogy mondja csak nyugodtan!
Inkább oldalra lestem a pillantása elől, és továbbra is makacsul úgy tettem, mintha fel se tűnne, hogy flörtölni próbál... Dehát én nem ezért jöttem ide, meg amúgy is... Á, mindegy, inkább megkímélem a világot egy kamaszos "nem-értem-miért-ilyenek-a-pasik" féle kiborulástól, hiszen nekem is volt szemem, persze... az már mondjuk más kérdés, hogy ez a szem jelenleg csak egy valakit látott, aki mellett mindenki más eltörpült.
Inkább csak végigfuttattam fejemben a kérdéseket, ám alighogy kinyitottam a számat, a csörrenés belehasított a levegőbe. Meg a rövid, ijedt kis kiáltások, hogy egyből a pálcámért kaptam, amelyet mindig kéznél tartottam, pláne, mióta betöltöttem a tizenhetet, és idén töltöm a tizennyolcat... Szentséges Merlin, tizennyolc... Ó, aucs!
Halkan felszisszentem, ahogy egy kis szilánk végigszaladt arcomon, és ennek fájó lenyomata is maradt.
– Frics retkes faszára!
Felemeltem a pálcámat, és egy gyenge kis felhőt kreáltam magam felé, hogy legalább néhány pillanatra biztonságban legyek a mindenfelé csapódó üveg, porcelán, és persze kajamaradékok elől. Az utóbbi volt persze a legkevesebb. Valahogy a védekező, és mindenféle furcsa, egyéb kis varázslatok nem jöttek olyan zsigerből. Párbajoknál sokkal élesebben pörgött az agyam, sokkal hamarabb jutottak eszembe a megfelelő bűbájok, nem úgy, mint ilyenkor. Pedig a habozás sosem volt jó.
Figyeltem a férfi sikertelen varázslatát, aztán halk kis sóhajjal fellestem a plafonnál köröző tárgyakra. Őrület volt ez a Szeszély, tényleg... Lassacskán mindent behálózott, de hogy még a Mágiaügyi Minisztériumot is? Ez azért már durva volt.
- Khmm... - szólalt meg a férfi, hogy megnyugtassa kissé a többieket. - Kérem, őrizzék meg a nyugalmukat! Hamarosan érkezik a segítség a Szeszély-elhárítástól.
Szavai egyértelműen nem találtak igazán hallgató fülekre. A káosz ugyanakkora volt, aki tehette, megpróbált kimenekülni a teremből, de talán bezáródhatott az ajtó, mert ahogy láttam, nem nagyon fogyatkozott a bent lévők száma. Kicsit felhúztam a szemöldökömet.
- Azt hittem, egy nemzetközi diplomatát arra is kiképeznek, hogy kezeljen egy ilyen helyzetet... - jegyeztem meg, leplezetlenül csipkelődve egy kicsikét, kihasználva azt a pillanatnyi kis zavart. Hah! Touché!
A férfi valamivel erősebb burkot emelt maga felé, mint én. Kikerültem egy lepottyanó tányérdarabot, és kissé elhúzott szájjal pillantottam fel a plafon felé megint - kellemetlen lett volna, ha ez fejen talál.
- Ha gondolja, nyugodtan beléphet mellém, a búra alá. Nehogy megsérüljön...
Halk "hát jó" sóhajjal behúzódtam mellé, és óvatosan lesöpörtem néhány szilánkdarabot a pulóveremről, aztán hüvelykujjammal ledörzsöltem arcomról is az apró vérfoltot.
- Én jól vagyok, és maga? A homloka... - felpillantottam rá, aztán a táskámért nyúltam, hogy előhalásszak egy zsebkendőt. - Vérzik.
Odanyújtottam neki a kis papírdarabot, aztán halk sóhajjal oldalra lestem, hogy mindenki menedéket talált-e. Volt, aki az asztalok alatt húzta meg magát az éles zivatar elől.
- Szóval, mikor érkeznek a Szeszély-szakértők? - érdeklődtem, mintha csak nem is egy szűkös kis burok alatt ragadtunk volna... Minek is aggódni, nem igaz? Lehetne rosszabb is. Mondjuk, ha mi lebegnénk a plafonon.

▶

::: PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÁS ::: VAGY MI A TÖKÖM :::

to: Miss Avery Cassen

2001. július

vigyázat, nyomokban káromkodást tartalmazhat

outfit

- Avery. Avery Cassen – árulta el, mire bólintottam. - Milyen szép név... - bókoltam finoman. Kevésbé formális helyzetben biztosan megpróbálkoztam volna egy kézcsókkal, de ebben a helyzetben nem akartam alapot adni a folyosói pletykáknak, hogy „Mirol diáklányokat szédít”, még ha valahol ez is volt a helyzet. Egy fokkal visszavettem hát, mint normál esetben szoktam, és úgy hallgattam… volna Avery kérdéseit, amikor is becsapott a ménkű. Miközben igyekeztem a lehetőségeimhez mérten kezelni a helyzetet, azért szétnéztem a teremben is, hogy mindenki egyben maradjon, amíg megérkezik a felmentősereg. Szerencsére az emberi túlélő ösztön működött, mindenkinek sikerült valamiféle menedéket találnia. Hamar kiderült, hogy a teremből egyelőre nem tudunk kijutni, így nem tehettünk mást, mint vártunk.
- Azt hittem, egy nemzetközi diplomatát arra is kiképeznek, hogy kezeljen egy ilyen helyzetet... – szólt be aztán Avery, mire kis morgás hagyta el ajkaimat. – A Mágikus Szeszéllyel szemben aligha ér bármit az a tudás, amit az egyetemen vagy gyakornokként kap az ember… - mondtam őszintén, azt elhallgatva, hogy mint a Szeszélyügyi Főosztály munkatársa, részt vettem egy speciális kiképzésen, de persze a szeszély ellen szart se ért az sem.
Ezt az aprócska infót viszont nem óhajtottam megosztani Miss Tökéllyel. Mindig is idegesítettek azok a nők, akik gyönyörűek voltak és még eszük is volt. Ez olyan igazságtalan előnyhöz juttatta őket a világ kegyetlen dzsungelében, ami nagyon kellemetlen volt, nekünk ragadozó hímeknek. Egy nőstény vagy szép legyen, vagy okos, de a kettő együtt túlságosan veszélyes kombináció… amit esetünkben még egy kis pimaszság is megfűszerezett… Ennyiben hagytam azonban a kérdést, mert cselekednem kellett. A búra szerencsére működött, és Miss Tökély sem átallott bemenekülni alá, bármennyire élvezettel fikázta is le az előbb a tudásomat.
- Én jól vagyok, és maga? A homloka... Vérzik – nyújtott át egy zsebkendőt, amit hálásan vettem át tőle. - Köszönöm.
A szívemre vettem volna ugyanis, ha a méregdrága öltönyöm véres lesz. Gyorsan letöröltem a vért, aztán eldobtam a véres zsepit a földre. Később úgyis alaposan ki kell majd itt takarítani…
- Szóval, mikor érkeznek a Szeszély-szakértők? – kérdezte aztán Avery, de szerencsére nem kellett további meséket kitalálnom, mert ebben a pillanatban hallottam, ahogy kintről próbálják kinyitni az ajtót. Gickerson hangját is hallani véltem, mire megnyugodtam.
- Már itt is vannak – feleltem önelégült mosollyal, mintha az én érdemem lenne, hogy ilyen hamar ideértek. Persze pontosan tudtam, hogy a Minisztériumban mindig extra felkészültség övezte a szeszély szemétkedéseit, mert ha itt valami kínos dolog történt, azt a Prófétának „hála” mindenki megtudta, és napokig a Minisztérium inkompetenciája volt a téma a varázslótársadalomban. Shacklebolt ettől érthető módon hidegrázást kapott és mindent elkövetett, hogy ami itt történt a falak között, az soha ne szivárogjon ki…
Beletelt egy pár percbe, mire nagy nehezen kinyitották az ajtót. Gickerson és Ivery rontottak be, majd gyors pillantással felmérték a helyzetet. - Mirol, segítsen kimenekíteni az embereket! Mi addig megpróbáljuk hatástalanítani a szeszélyt! – adta ki az utasítást Gickerson, én meg kaptam az alkalmon, és Averyt karon fogva kifelé indultam a teremből. A burok szerencsére követett minket, így gond nélkül kijutottunk. A szemközti üres terembe vezettem aztán, és így szóltam:
- Kérem várjon itt, amíg mindenkit ki nem juttatok! Utána fel kell vennem egy jegyzőkönyvet az esetről, és szükség lesz hozzá minden jelenlévő aláírására – magyaráztam, aztán magára hagytam. A hátam közepére nem kívántam, hogy mindenkit kimenekítsek, de sajnos ez a meló ezzel járt… Ha valaha hatalommal bíró, vagyonos politikus akartam lenni, akkor ahhoz bizony ordas nagy szíváson át vezetett az út. Erre hamar rájöttem.

[MR. DIPLOMATA]

MR. DIPLOMATA

2001. július eleje
o u t f i t

Hihetetlen volt a Szeszély, hogy csak úgy a legváratlanabb és legkellemetlenebb pillanatokban bukkant fel... Persze lehetett volna rosszabb is - akaratlanul is átfutott a fejemen, miközben az éles darabkák elől igyekeztem kimanőverezni, hogyha mondjuk valamilyen csoda folytán összeragadtam volna a csávóval - a Szeszély tényleg mindenre képes -, akkor az életben nem rázom le magamról a bókjaival együtt. Tudom, hogy az én hibám, kimehettem volna az elején, és most boldogan sétálhatnék kifelé, elégedetten vállon paskolva magam gondolatban, hogy ezazzz, Avery, képes voltál ezt véghezvinni tizenhét évesen, erre szilánkesőbe keveredtem, ezzel az alakkal.
Elégedetlenül morgott a megjegyzésemre, mire visszanyeltem a kuncogást, mert igaz, talán pont most nem kellett volna csipkelődnöm, de túlságosan szórakoztatott az a bosszús arc.
– A Mágikus Szeszéllyel szemben aligha ér bármit az a tudás, amit az egyetemen vagy gyakornokként kap az ember… - magyarázta, mire bólogatni kezdtem, belépve mellé a kis burok alá, ha már meginvitált.
- Ó, értem... és nincs erre valami különképzés, valami tanfolyam? Úgy értem, még ennél is kellemetlenebb lehet, ha mondjuk egy fontosabb helyen bukkan fel egyszercsak a Szeszély, valami életbevágó tárgyalás közben, mondjuk... - elmélkedtem hangosan, mintha ez is részét képezné az előbb feltenni kívánt kis kérdéssoromnak, végtére is, érdeklődni jöttem ide, nem? Aztán egy kis undorral figyeltem, ahogy a padlóra löki a véres zsepit, mielőtt berobbant volna végre a felmentősereg.
- Már itt is vannak – jelentette be a férfi, aztán egyszercsak megragadta a kezemet, hogy a pillanat törtrészéig csak pislogtam. Óóó, remélem ez nem az a rész, amikor rúgás és lótifuti, mindenesetre, ha kissé bizonytalanul is, de követtem a szemközti, az előzőhöz képest hasonlóan fényűző terembe.
- Kérem várjon itt, amíg mindenkit ki nem juttatok! Utána fel kell vennem egy jegyzőkönyvet az esetről, és szükség lesz hozzá minden jelenlévő aláírására – közölte, mire elnyíltak ajkaim, aztán gyorsan be is csuktam inkább a számat. Ó már vágott is egy hátraarcot és elindult kifelé, így már csak utána tudtam kiabálni.
- Aha, remek, és ez mennyi idő?! Tudja, Mr. Diplomata, nem érek rá egész nap itt álldogálni! - Okééé... Igazából semmi különös programom nem volt, mégis bosszúsan fújtattam, ahogy egyedül hagyott a bazinagy helyiségben. Tulajdonképpen ha annyira akartam volna, le is léphetek, de talán tényleg fontos volt ez az aláírás, és... Ó, bakker, mi van, ha az aláírás csak egy kis álca, és mindjárt tényleg eljön a lótifuti rész? Jó, jó, mindegy. Hisz van varázspálcám, rémlik? És már tizenhét vagyok, így végre haszna is van. Hol a gond? Amúgy is, felnőtt ember vagyok, aki meg tudja védeni magát... Á, ez baromi unalmas így. Most komolyan, mennyi idő még ez?
Kiszedegettem hát a maradék kis szilánkokat pulóveremből, az anyagba ugyanis igen könnyedén beleakadt minden ilyesmi, és szúrtak is, így csak fesztelenül leszórtam őket a földre, aztán nézelődtem, amíg már tényleg agyamra nem ment a dolog. Mennyire egyszerűbb lenne különben az élet, ha tudnék már hoppanálni! Rengeteg időt spórolnék. DE így, még haza is kellett jutnom valahogy, ebben a gusztustalan, soha el nem álló esőben... Elégedetlen kis morranással ellöktem magam a faltól, és az ajtó felé indultam, azonban ha a Diplomata fazon ebben a pillanatban méltatott felbukkant, akkor jól rákenődtem a mellkasára.
- Poofh... - dünnyögtem bosszúsan, és hátrébb verekedtem magam a méregdrágának tűnő öltönyről, hogy aztán tincseimet is kilökjem arcomból, amelyek a becsapódás hatására kiszálltak kontyomból. - Na végre... Szóval... Aláírás...?

▶

::: PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÁS ::: VAGY MI A TÖKÖM :::

to: Miss Avery Cassen

2001. július

vigyázat, nyomokban káromkodást tartalmazhat

outfit

- Ó, értem... és nincs erre valami különképzés, valami tanfolyam? Úgy értem, még ennél is kellemetlenebb lehet, ha mondjuk egy fontosabb helyen bukkan fel egyszercsak a Szeszély, valami életbevágó tárgyalás közben, mondjuk... – jegyezte meg Miss Lángész, mire önkéntelenül nyomtam egy szemforgatást.
– De igen, van, és ami azt illeti, el is végeztem, de a Szeszéllyel szemben nem sokat ér… - a mondat végét kissé halkabban mormolom el az orrom alatt, de nagy eséllyel így is meghallhatta Avery. - … amekkora ribanc.
Jó persze az igazság az, hogy biztosan van, akinek sikerül leállítani a varázsvilág apokaliptikus jelenségét, de az sosem én voltam, hanem Gickerson. Ezért is lélegeztem fel, amikor befutott végre. Ő az a régi vágású auror volt, aki tényleg a hivatásának tekintette a mukáját, éjt-nappallá téve dolgozott, családja nem volt, mégsem az volt a célja, hogy minél befolyásosabb és gazdagabb legyen, egyszerűen csak küzdött a jó ügyért. Dögunalom…. Na mindegy. Ezzel szemben én csak azért dolgoztam itt, hogy egy napon annyi lém legyen, hogy ne kelljen dolgoznom, és elég legyen egyet csettintenem, hogy megkaphassak bármit, amit akarok. Vagy bárkit. Ennek érdekében nagyon fegyelmezetten adtam a behízelgő hivatalnokot, aki mindenkinek kinyalta a seggét, ha kellett. Persze csak átvitt értelemben. Ha már seggekről volt szó, előzékenyen előre engedtem menekülés közben Miss Cassent, és vetettem egy pillantást a formás popójára, mikor alkalmam nyílt rá.
- Aha, remek, és ez mennyi idő?! Tudja, Mr. Diplomata, nem érek rá egész nap itt álldogálni! –jegyezte meg aztán, mire elmosolyodtam. – Higgye el, igyekszem villámgyorsan végezni. Nekem sem élvezet, hogy így beütött a krach – fordultam sarkon, és amíg visszaértem, a fülemben csengett az édesen szemtelenkedő hangja, lelki szemeim előtt pedig akaratlanul is az a kerek szépség futott át, amit oly feltűnésmentesen vettem szemügyre. Jó lenne egyszer elfenekelni és közben a kéjes nyögéseit hallgatni, az biztos. A szőke hajzuhatag is olyan csábító volt, hogy szívesen meghúztam volna egy kicsit, a kecses nyakát is hátra hajlítva, persze úgy, hogy ez ne fájjon neki, hanem még éppen jól essen. Nem voltam szadista alkat, egyáltalán nem, de keményen szerettem, azt meg kell hagyni. Na de vissza a munkához alapon gyorsan letudtam a kötelező köröket és úgy öt perc alatt kimenekítettem a maradékot. A kövér sráchoz igyekeztem a lehető legkevésbé hozzáérni, mert iszonyatosan undorodtam az izzadtságszagtól, ami áradt belőle. Ember, már ezer éve feltalálták a szagtalanító bűbájt, ha meg nem vagy egy Merlin, akkor lehet kapni dezodort is a mugliboltokban…
Mikor mindenki szerencsésen átért, gyorsan magamhoz hívtam invitóval a szokásos nyomtatványt az irodából. Egy perc alatt kitöltöttem, majd már léptem volna be én is a terembe a diákok után, amikor…Miss Tökély felkenődött a mellkasomra. - Poofh... – morgott egyet, én meg igyekeztem nem felnyögni, mert az nem lett volna túl férfias, pedig szó, mi szó, ez a becsapódás nem esett valami jól.
– Jól van? – kérdeztem, és lazán végigsimítottam a hátán, mielőtt hátrébb lépett volna. - Na végre... Szóval... Aláírás...? – tért a lényegre, és én az asztalhoz léptem. Leraktam a papírt, pennát meg tintát húztam elő a fiókból, majd mellé raktam, és így szóltam:
- Kérem mindannyian írják alá ezt a papírt. Ezzel tanúsítják, hogy a minisztérium sikeresen hatástalanította a szeszélyt, és kijelentik, hogy nem esett komolyabb bántódásuk... aztán nyugodtan távozhatnak! Természetesen, ha igénylik, azonnal szerzünk medimágusi segítséget. Szóljanak nyugodtan! – néztem végig a szilánkoktól karcos, foltos ruhájú diákokon, akik közül jó néhányan elég mogorva pillantásokkal illettek. Fapofával álltam a tekintetüket, mintha minden a lehető legnagyobb rendben lenne, majd ha még nem viharzott el, közelebb léptem Averyhez és halkan, hogy csak ő hallja, így szóltam:
- Miss Cassen! Ha van kedve, szívesen meghívnám egy italra a közelben… - villantottam meg ismét kedvenc félmosolyom, ami még sosem hagyott cserben. – … kárpótlásul ezért a kis drámáért.

[MR. DIPLOMATA]

MR. DIPLOMATA

2001. július eleje
o u t f i t

Nem így terveztem ezt az egészet, mármint nem úgy, hogy majd a Szeszély megint felborogatja a népet, de persze rá sosem lehetett számítani. Mindig és mindenhol ott volt. Valamiért abban naivan próbáltam hinni, hogy a Minisztérium egy, a szokásosnál azért biztonságosabb helynek számít... De nem. Úgy látszik, nem.
Magam sem igazán értettem, miért is vártam ott a falnál álldogálva, mint valami jó kislány, miután a fickó itthagyott, talán mert ahogy lassan mindenki elkezdett beözönleni ide, inkább én sem mozdultam. Ha valóban jelentés készül, akkor egyszerűbb most nyomni rá gyorsan egy aláírást, aztán elmenni innen... Mindenesetre az unalmas perceimben átgondoltam az egész előadást, és a teremben is elkezdtem nézelődni, mert ha már annyira izgalmas nem is volt, de legalább gyönyörű, a díszes oszlopokkal és falakkal. Valahogy továbbra sem igazán tudtam magam elképzelni se itt, se máshol... A Roxforton kívül sehol. Rengeteg az a hét év, és a végére úgy érzed, hogy te teljesen oda tartozol, és képtelen vagy máshogy elképzelni az életet... vagy csak én voltam ezzel így? Még az is lehet.
Nem tudom, mennyi idő telt el, talán annyira nem sok, én mégis egyszerűen meguntam magamat, és az ajtó felé indultam - erre felkenődtem a fickóra. Történhetett volna ennél kellemetlenebb? Most biztos azt hiszi, hogy direkt csináltam, amilyen szerencsém van, és hogy nekem is bejön ő... Persze, jóvágású fickó volt, de valahogy inkább buktam a hozzám közelebbi korosztályra... meg ugyebár Jasperre. Pontosabban, csak és kizárólag Jasperre, szóval olyan gyorsan húzódtam hátra, ahogy csak tudtam, de közben a hátamon még megéreztem az ujjait.
- Bocs... - mormogtam azért még oda, és csak biccentettem, ahogy megkérdezte, jól vagyok-e. Végülis az orrom is megmaradt, általában azt szoktam jól bevágni a férfi mellkasokba, mert ugyan miért is ne azzal a különleges képességgel születtem volna, hogy mindenkivel összeütközöm, ráadásul általában nálam jóval magasabb csávókkal, akiknek a méreteik pont úgy találkoznak az enyémmel, hogy a mellkasukban eltörjem az orromat. Na mindegy... túlzottan már meg se tudtak hatni ezek az egymásba borulások. Elfogadtam a bénaságomat az évek alatt, és összeszoktam vele.
Követtem a férfit az asztalhoz, és ahogy elővette a papírt, fel is vettem a pennát.
- Kérem mindannyian írják alá ezt a papírt. Ezzel tanúsítják, hogy a minisztérium sikeresen hatástalanította a szeszélyt, és kijelentik, hogy nem esett komolyabb bántódásuk... aztán nyugodtan távozhatnak! Természetesen, ha igénylik, azonnal szerzünk medimágusi segítséget. Szóljanak nyugodtan!
Aláírtam a lapot, aztán odaadtam a pennát a mögöttem állónak, és kicsit odébb húzódtam, az asztal mellé. Magam se tudom, mire vártam, a helyzet kissé szerencsétlen volt - vagy inkább én -, de aztán, ahogy a többiek is elkezdtek elindulni kifelé, úgy döntöttem, csatlakozom hozzájuk, és akkor egészen biztos nem tévedek el kifelé menet. Azonban alighogy odébb léptem volna, Mr. Mirol megint elém keveredett.
- Miss Cassen! Ha van kedve, szívesen meghívnám egy italra a közelben… - vigyorgott rám, én meg kicsikét felvontam a szemöldökömet. – … kárpótlásul ezért a kis drámáért.
Nos... végülis majdnem megúsztam. Majdnem. Halkan megköszörültem a torkomat, és közben kicsikét arrébb húzódtam, egy biztosabb távolságba a férfitől, és úgy vetettem fel az arca felé egy halovány kis mosolyt.
- Biztosan remek kárpótlás lenne, de tudja, a barátom valószínűleg nem rajongana az ötletért... Ahogy én sem. - Feljebb rántottam a vállamon a táskámat, aztán újabb lépést tettem az ajtó felé. - Remek volt az előadás! Talán egyszer még találkozunk.
Aztán inkább vágtam is egy hátraarcot, és kisiettem a teremből, hogy aztán a többiek nyomát követve kivergődjek a Minisztériumból. Kint már nem esett, így legalább az esernyőmmel nem kellett szerencsétlenkednem, helyette csak a pocsolyákat kerülgettem hazafelé... Meg persze igyekeztem nem belebotlani valahol Karenbe vagy az apámba, ugyanis az maga lett volna az igazi katasztrófa. Ahhoz képest a Szeszély egy átlagos, kedves kis nyári szellő, frissítő légtömeg. Azért elgondolkodtam rajtuk, miközben hazafelé tartottam... De aztán hamar odébb is terelgettem gondolataimat. Kár volt rajtuk rágódni... Csak mint a továbbtanuláson... vagy talán megint csak halasztgatom a problémákat? 

Köszönöm a játékot!

▶

::: PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÁS ::: VAGY MI A TÖKÖM :::

to: Miss Avery Cassen

2001. július

vigyázat, nyomokban káromkodást tartalmazhat

outfit

Bár kifelé végig azt mutattam, hogy a helyzet magaslatán állok, belül azért imádkoztam rendesen, hogy kellőképpen le legyenek sokkolódva a kedves egybegyűltek annyira, nehogy nekiálljanak itt kikérni magukat a helyzetet és panaszt tenni a félresikerült előadás miatt. Sőt, annak is örültem volna, ha senki nem igényli mungós szakember segítségét, mert az utóbbi időben számos alkalommal kellett kihívnom őket, és nem éppen finoman közölték, hogy lassacskán elég lesz… Vagy kompenzáljuk őket tisztességesen, vagy ki sem jönnek… Merlinnek hála egyelőre úgy tűnt, mindenki azon van, hogy minél hamarabb maga mögött hagyja ezt a szerencsétlenül elbaszott fejezetet az életében, és egymás után aláírogatták szépen a papírt. Mikor Miss Cassen következett, magamban azt mantráztam, bárcsak megvárná, mire lemegy a sor, hogy válthassak vele még egy szót. Szerencsére így is történt, amit már eleve bátorító jelnek fogtam fel, a rám villantott – kissé bizonytalan – mosolyt meg ráadásnak. A testtartását viszont nem tudtam mire vélni, mintha távolabb húzódott volna tőlem, de vajon miért? Ez kissé aggályos jel volt, de gyorsan elhessegettem, hisz ahogyan a vadak esetében is tilos volt kimutatnia a vadásznak a félelmét, a nők elejtésénél is ugyanez volt a helyzet. A magabiztosság félsiker alapon tehát bebeszéltem magamnak, hogy ez sima liba, itt bizony nem lehet hiba, természetesen igent fog mondani, mi mást is mondhatna egy ilyen sikeres, mérhetetlenül sármos pasi meghívására, mint igent? Nos…
- Biztosan remek kárpótlás lenne, de tudja, a barátom valószínűleg nem rajongana az ötletért... Ahogy én sem. – rántotta a vállára a táskát, jelezve, hogy indulni készül. - Remek volt az előadás! Talán egyszer még találkozunk – mondta aztán búcsúzóul, majd magamra hagyott.
- Öhm... kösz... - nyögtem ki, miközben döbbenten álltam ott, talán még az állam is leesett, de aztán megráztam a fejem, hogy magamhoz térjek. Ennél jobb választ nem bírtam ez esetben rögtönözni, idő és megfelelő ihlet híján, így szótlanul felszegtem az állam és a megszokott pókerarcot magamra olvasztva szedtem össze a jegyzeteimet. Aztán majdhogynem kirántva az utolsó aláíró kezéből a papírt egy utolsót biccentettem a maradék embermennyiség felé, és igen csak megalázottan távoztam a helyszínről. Ma még számos iktatni való ügy várt rám, amit kedvenc kis ribancomnak, a Szeszélynek köszönhettem, így ideje volt nekiállnom a valódi feladataimnak ez után a kínos majomkodás után. Tudtam, hogy iszonyat sokáig bent leszek ma, de azt is tudtam, ha véget ér végre ez az elcseszett nap, meg sem állok majd a Meredező Pálcák klubjáig, ahol – ha Blaire Montregóba most nem is – néhány megfizethető szépségbe garantáltan belebotlok ma este. Megtépázott önbizalmamnak igen csak elkélt egy kis simogatás most, miután Miss Tökély ilyen kegyetlenül lepattintott.

Én is