Scribulous Tintakavalkád

Pergamenre van szükséged? Esetleg egy új pennára? A legegyszerűbbtől a legmodernebbekig mindenfélét megtalálhatsz itt. Ugyanakkor, ha éppen nem fekete, de nem is kék tintát használnál, akkor a szivárvány minden árnyalatában találhatsz a Scribulous Tintakavalkádban.

Véletlen találka

to: Miss Ryder


2001. április 1.

Hamox az utóbbi napokban mélyen beletemetkezett legújabb kutatásába, amely egy 103 éves varázslóról szólt, akinek folyamatosan tárolta el emlékeit. Az illető igen gazdag életúttal rendelkezett, megélte mindkét varázslóháborút és három feleséget fogyasztott el, mindemellett öt gyermeke, tizenöt unokája és három dédunokája volt. Earlnek hívták és imádta megosztani élete legfontosabb emlékeit a professzorral, aki szorgosan jegyzetelt, valahányszor visszatért merengős kalandozásaiból.
A folyamatos munka azonban kissé elfárasztotta, és érezte, hogy ideje kimozdulnia. Mivel a pennája és a tintája is fogytán volt, kedvenc üzlete, a Scribulous Tintakavalkád felé vette az irányt.
Úgy tervezte, hogy alaposan feltölti a készleteit, hogy lehetőség szerint egy ideig megint ne kelljen ellátogatnia az Abszol útra. Nem mintha gondja lett volna ezzel a bevásárlókörúttal, időnként szerette megejteni, de a hangsúly itt egyértelműen az időnkénten volt. Ugyanis hiába boldogult jól társaságban, a nagyobb tömeget nem szerette, sőt egyenesen zavarta, ha egy zsúfolt térben kellett tartózkodnia például.
A Scribulousban szerencsére azért egyszerre nem szoktak túl sokan lenni, így örömmel nézelődött most is a szebbnél szebb portékák között. Már kiválasztott és a kosarába tett pár jó minőségű fekete, kék és sötétzöld tintát, és épp megindult volna a pergamenek felé, amikor egy különös árnyalatú, - ő leginkább fakó rózsaszínnek mondta volna – tintán akadt meg a szeme. Hamox kíváncsian megszemlélte, azon mélázva közben, hogy vajon ki vesz ilyet? Lelki szemei előtt, ki tudja miért, egy cserfes diáklány jelent meg, aki előszeretettel szereti rágni a haját. Egy ilyen lányról el tudta képzelni, hogy ezzel a rózsaszín tintával írogat plátói szerelméről a naplójába.
Ebben a pillanatban egy ismeretlen nő – nem viccelek – látványosan elbújt mögötte. A professzor nem egészen értette a dolgot, de mivel mindig törekedett az udvariasságra, most is megfontoltan és tisztelettudóan fordult a nőhöz.
- Tehetek Önért valamit, hölgyem? – érdeklődött azzal a rá jellemző merengő kifejezéssel az arcán.
– Nem mellesleg Dawson A. W. Hamox professzor vagyok – biccentett a nő felé. Őt úgy nevelték, hogy ha már szóba elegyedik valakivel, illik is bemutatkoznia. Lévén, ha két ember már nem idegen egymásnak, akkor általában a társalgás is olajozottabban folyik köztük. Dawson remélte, hogy eme gesztus hatására a nő bátrabban kér majd tőle segítséget, és ahogy elnézte zavarodott arcát, némi lovagiasság alaposan ráfért volna ebben a pillanatban. Érdekes érzése támadt az arcát szemlélve, mintha valahonnan ismerős lett volna neki a hölgy, de egyelőre nem jutott eszébe, hol is láthatta korábban...

Véletlen találka

Hamox professzor

I meet people and they become chapters in my stories

outfit

Valamilyen csoda folytán sikerült végre szerepet kapnom egy-két darabban, így végre nem éreztem, hogy olyan nagyon kilógok a varázslók és boszorkányok tömegéből. Nem mondom, hogy hatalmas szerepeket kaptam eddig, de táncolhattam és színpadon lehettem, ami tökéletes volt jelen pillanatban. Azonban valamilyen furcsa oknál fogva lettek rajongóim, amit nagyon nehezen kezeltem. Ma is egy egyszerű próbáról szó szerint menekülnöm kellett, mert egy újabb rajongó annyira kitartóan próbált a nyomomba érni, hogy alig tudtam elszaladni előle. Továbbra sem szeretek hopponálni, de lehet, hogy néha mégis ezt kellene tennem, ha állandóan csak futok akkor még a végén letarolok megint valakit, mint a legutóbb.
Sajnos ezeket a rajongókat tényleg nem tudom kezelni, így végül beszaladtam az első boltba, ami útba esett, hogy kicsit kifújjam magamat és reménykedtem közben abban, hogy így le tudom rázni azt a varázslót, aki éppen a nyomomban van. Az üzletben friss pergamen és tinta illata volt, így elkezdtem körbe sétálni a sorokban. Nem is figyeltem miket veszek a kezembe, csak próbáltam kideríteni, hogy ez a rajongóm vajon még mindig követ-e és sajnos pont abban a pillanatban állt meg a kirakat előtt, amikor egész közel voltam. Azt hiszem egy pillanatra egymás szemébe néztünk, de gyorsan eltakartam az arcomat egy pergamennel és hátat fordítottam neki.
Valahogy volt egy olyan sejtésem, hogy ez nem lesz elég, így beljebb mentem a boltban és közben néha idegesen még vissza-visszanéztem a kirakat felé. Szerintem a rajongóm nem tudta eldönteni, hogy tényleg engem látott-e vagy sem, de még mindig határozottan ott volt a kirakat előtt. Elbújtam végül egy magas férfi mögé, ilyenkor örülök, hogy elég alacsony vagyok ahhoz, hogy csak így el tudjak rejtőzni.
- Tehetek Önért valamit, hölgyem? Nem mellesleg Dawson A. W. Hamox professzor – természetesen a magas férfi észrevett, de ez nem tűnt olyan nagy bajnak. Udvarias volt és professzor, talán kisegít egy kis ideig.
– Ruby Rider vagyok. Professzor, megtenné, hogy úgy tesz, mintha ismerne? – kérdeztem és nagyon reméltem, hogy nem tart teljesen őrültnek. Persze, nyilván nem értette, hogy miről van szó, ezért úgy döntöttem, hogy inkább gyorsan beavatom.– Egy „rajongóm” szó szerint üldöz és mivel ma egész nap próbáltam csak egy kis pihenésre vágyok, de így még hazamenni sem fogok tudni, ha nem tudom lerázni. Ha azt látja, hogy beszélgetünk, akkor talán egy kis idő múlva elmegy a saját dolgára. – Ahogy ezt így kimondtam igazából kezdtem kételkedni abban, hogy ez tényleg így lesz. Vetettem egy pillantást a kirakat felé és sajnos még mindig láttam a varázslót odakint, szerintem tényleg nem tudta eldönteni, hogy engem látott-e vagy nem.
– Kérem, csak egy pár perc… kifizetem, amit venni szeretne! – mondtam gyorsan és rámosolyogtam, reménykedve benne, hogy kisegít egy kicsit és utána mehetek tovább nyugodtan lepihenni.

Véletlen találka

to: Miss Ryder


2001. április 1.

Hamox látta a hölgyön, hogy igen zavart, de cseppet sem tartotta őt bolondnak. Jól tudta, hogy az életben gyakran fordul elő olyan helyzet, amikor mások segítségére van az ember utalva. Ez vele is megtörtént már élete során nem egyszer és olyankor mindig értékelte, ha segítőkészen és empatikusan álltak hozzá. Igyekezett hát ő is ilyen lenni, mondjuk ez természetéből fakadt, így nem igényelt különösebben nagy igyekezetet a részéről.
– Ruby Rider vagyok. Professzor, megtenné, hogy úgy tesz, mintha ismerne? – hangzott el az igen szokatlan kérés, amire Dawson előzékenyen reagált.
- Nos, természetesen…. Miss Ryder. Hogy s mint van ma? – érdeklődött csevegő hangnemben, mintha régi jó barátok lennének. Mindez nem is lett volna elképzelhetetlen, ránézésre épp egyetemista korúnak tűnt a hölgy, így könnyedén lehetett volna az egyik volt diákja is akár. A valóság azonban egészen más volt, és erre hamarosan fény is derült.
- Egy „rajongóm” szó szerint üldöz és mivel ma egész nap próbáltam csak egy kis pihenésre vágyok, de így még hazamenni sem fogok tudni, ha nem tudom lerázni. Ha azt látja, hogy beszélgetünk, akkor talán egy kis idő múlva elmegy a saját dolgára – magyarázta el a helyzetet Ruby.
– Kérem, csak egy pár perc… kifizetem, amit venni szeretne! – mondta finom mosollyal az arcán a fiatal nő. Hamox bólintott és kedvesen így felelt:
- Szívesen segítek, egyáltalán nem szükséges kompenzálnia – mosolygott vissza Rubyra.
– Tudja bármelyikünk kerülhetne ilyen helyzetbe, tökéletesen megértem. Mindazonáltal nem lenne jobb, ha kimennék és beszélnék az illetővel? – vetett gyors oldalpillantást a kirakat felé, ami előtt egy férfi álldogált, furcsán befelé bámulva.
– Ő az ott? – intett alig észrevehetően a fejével a férfi felé Dawson. A lovagiasság cseppet sem állt távol tőle, mindig felnézett azon varázslókra, akik a középkorban szívük hölgyének becsületéért párbajra vetemedtek például. Természetesen itt nem ez lett volna a helyzet, nem szándékozott az Abszol út közepén párbajt kezdeményezni egy vadidegennel, de annyit szívesen megtett volna, hogy határozottan elbeszélget vele. Hiába ment volna ugyanis haza most gond nélkül Ruby, a későbbiekben ugyanúgy leselkedhetne rá ez a – kétségkívül – beteg elméjű ember. Hisz egy egészséges mentális állapotú személy sosem vetemedne olyasmire, hogy üldöz egy fiatal, törékeny nőt. Vagy egyáltalán bárkit. Ezen gondolatmenet végére érve a professzor aggodalmas hangszínnel tette hozzá:
- Máskor is előfordult már, hogy követte? A jövőben sem lenne szerencsés, ha zaklatni merné Önt.

Véletlen találka

Hamox professzor

I meet people and they become chapters in my stories

outfit

El sem mertem hinni, hogy talán az egyetlen normális varázslóval sikerült szóba elegyednem, aki ebben az üzletben volt. Persze, a helyzet miatt kelletlenül éreztem magamat, de azért reménykedtem benne, hogy még jól alakulhat minden. A professzor kedvesnek tűnt és nagyon figyelmes volt, de nem akartam teher lenni neki. Nagyjából minden embernek csak egy teher a társaságom hosszú távon, úgyhogy nem akartam zavarni a vásárlásban túl sokáig.
- Szívesen segítek, egyáltalán nem szükséges kompenzálnia. Tudja, bármelyikünk kerülhetne ilyen helyzetbe, tökéletesen megértem. Mindazonáltal nem lenne jobb, ha kimennék és beszélnék az illetővel? – kérdezte és tényleg nagyon segítőkésznek tűnt. De nem tudtam, hogy milyen ez a „rajongóm”, nem ismertem pontosan, azt pedig semmiképpen sem szerettem volna, hogyha a kedves Hamox professzor miattam keveredik valami bajba. Pláne azt nem szerettem volna, hogyha az a varázsló megátkozza vagy valami ilyesmi.
– Nem, nem, dehogyis! Arra tényleg semmi szükség. – mondtam gyorsan, mielőtt még úgy döntött volna, hogy csak egyszerűen kisétál a kirakat elé. – Biztos vagyok benne, hogy hamarosan tovább áll, nem olyan kitartó, mint amilyennek tűnik. Igazából nem is értem, hogy miért a rajongóm.
– Ő az ott? Máskor is előfordult már, hogy követte? A jövőben sem lenne szerencsés, ha zaklatni merné Önt.
– Ez az első alkalom, nem vagyok olyan híres. – mondtam gyorsan, hogy megnyugtassam. – Ennek a „rajongásnak” is gyorsan vége lesz, még csak nem is kapok nagy szerepeket. – vontam meg a vállamat. Azt nem tettem inkább hozzá, hogy „talán nem vagyok elég jó”. Valószínűleg így volt, nem tudom, néha úgy éreztem, hogy hiába balettozok már ennyi ideje itt a varázslóvilágban ez nem elég. Soha nem fognak elismerni, ami kicsit fájt. Eddig meg voltam róla győződve, hogy erre születtem és jó vagyok abban, amit csinálok, de mostanában egyre többet kételkedtem a képességeimben.
– Ebben a mostani darabban is csak egy mellékszerepem van, nagyjából háromszor leszek csak a színpadon… igazából csak helyettesítek valakit, aki megsérült. – vallottam be és próbáltam nem túl szomorúnak tűnni, így inkább elmosolyodtam. – Professzor, maga tényleg nagyon kedves, mások biztosan őrültnek tartottak volna, hogyha megkérem, hogy tettessék azt, hogy ismernek. – elnevettem magamat, miközben arra gondoltam, hogy mégis hogyan kerülök én mindig ilyen helyzetekbe? Közben egy pillanatra a kirakat felé néztem, de most már nem láttam a rajongómat, talán tényleg eltűnt, de úgy éreztem mégis, hogy jobb, ha várok még egy kis ideig idebent.

[Köszönöm a játékot!]

Véletlen találka

to: Miss Ryder


2001. április 1.

Nem akarta zavarba hozni a hölgyet, de a reakciójából azt olvasta ki, hogy sajnos mégis sikerült neki.
– Nem, nem, dehogyis! Arra tényleg semmi szükség. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan tovább áll, nem olyan kitartó, mint amilyennek tűnik. Igazából nem is értem, hogy miért a rajongóm.
– próbálta lebeszélni a cselekvésről Ruby, de Dawson egyértelműen érezte, hogy nincs ez így jól, akkor sem.
– Ez az első alkalom, nem vagyok olyan híres. Ennek a „rajongásnak” is gyorsan vége lesz, még csak nem is kapok nagy szerepeket – mondta kissé bánatosan a hölgy, akiről most ugrott csak be Hamoxnak, hogy honnan volt ismerős. Nemrég Daltonnal egy balett előadáson jártak, és ott látták a színpadon Rubyt.
– Ebben a mostani darabban is csak egy mellékszerepem van, nagyjából háromszor leszek csak a színpadon… igazából csak helyettesítek valakit, aki megsérült – magyarázkodott a táncos.
- Professzor, maga tényleg nagyon kedves, mások biztosan őrültnek tartottak volna, hogyha megkérem, hogy tettessék azt, hogy ismernek – nevetett kedvesen, mire Hamox fejcsóválva mosolygott rá vissza.
- Á igazán semmiség, ennél sokkal többet is szívesen tettem volna – szögezte le.
- De ha ennyire ragaszkodik hozzá, akkor ezúttal hagyom elmenni az illetőt… Mindazonáltal megnyugtatna, ha eltenné a névjegyemet – nyúlt a mellényzsebébe, és egy ezüstszínű névjegyet nyújtott át Rubynak, amin cirádás fekete tintával olvashatta a nevét és a címét.
- Különben a fiammal a minap láttuk egy előadásban. Mikor megláttam, ismerős is volt, csak először nem jutott eszembe, hogy honnan. Maga remek táncos, ne aggódjon, csak idő kérdése és megtalálják majd a nagyobb szerepek is! A tehetség és a szorgalom idővel mindig kifizetődik – mondta bátorításként. Szimpatikus volt neki Ruby, és szerette volna, ha – csak kicsivel is – de hozzátehet az önbizalmához. Diszkréten kinézett a kirakat felé, hogy lássa, eltűnt e már a bizarr rajongó, és amikor megbizonyosodott róla, hogy nincs ott, úgy döntött, ideje mennie.
- Nos, vár a munka… Örülök, hogy megismerhettem Miss Ryder – biccentett finoman Rubynak és hozzátette:
- Kérem, ne feledje: ha bármikor zaklatni merészelnék Önt, küldjön egy baglyot és intézkedem! Volt már tapasztalatom hasonló helyzetekkel, tudja a diákjaim kapcsán. Egy egyetemen sok minden történik…és az aurorparancsnokságon is van egy-két jó barátom – mosolygott Rubyra.
– Hát akkor, a viszontlátásra – búcsúzott kedvesen, majd elsétált a pénztárig, hogy kifizesse, amit kiválasztott. Távozáskor még intett egyet Rubynak, aztán az Abszol útról egyenesen otthonába hoppanált, hogy folytassa értékes kutatását.

Köszönöm a játékot!