Elliot O'Mara Egy hónap sok idő. Nem olyan sok, mint évek hosszú folyása, de sok idő ez is egyedül, alkalmi társasággal. Magányos a z ember, pedig nem erre született. Egy vikingnek fontos a társaság, és igényli a szeretetet. Legalábbis egy olyan viking, mint én, aki nem is viking igazán, az igényli. Igénylem, hogy mellettem legyen valaki, amikor felkelek, amikor reggelizek, hazaérek a munkából. Kell a családi asztal igazi családdal, de már rég lemondtam róla. Minek az, ha nincs körülötte család? Anélkül ugyanolyan asztal, mint az összes másik, és így van ez velem is. Pár nélkül nem érzem magam teljesnek, márpedig nem lehet a párom bárki.
Reggel óta az Édes Mérgek Kocsmában ülök, mert úgy tűnik, hogy Elliot az egész napját a Zsebpiszok közben tölti el. Ez az egyik legjobb hely, hogy figyeljem őt, és innen tudom, hogy nem fognak kitenni. A tulajt ismerem, és rendeltem is egy korsó sört, szóval kifizettem az asztalbérleti díjat, méghozzá az ajtóhoz közel, az ablak mellett. Remélem, hogy megfigyelésem alanya nem szeretne hirtelen irányt váltani, és elhagyni a sötét varázslók becses negyedét. Ugyanakkor valamiért azt sem szeretném, hogy észrevegyem, márpedig az ablakban ülve ez nem olyan lehetetlen. Talán mégis észrevehetne, és akkor beszélgethetek vele egy kicsit, megkérdezhetem, hogy van. Nem tudom, éppen hogy állnak Foresttel. Nem akarom, hogy csak fájdítsa a szívemet azzal, hogy még mindig együtt vannak, de azt sem akarom hallani, hogy már nincsenek együtt, és emiatt szomorú. Nem akarok neki rosszat...
Sóhajtok egyet, ahogy kilép a kocsmával szemközti üzletből, aztán belekortyolok a tőgymeleg sörömbe, és a félig üres korsót lecsapom az asztalra, hogy mindenki csúnyán nézzen rám. Furcsa, hogy senki nem teszi ezt, és az is, hogy még nem környékeztek meg üzleti ajánlatokkal, esetleg túrák iránti érdeklődéssel. Nem túl szokványos nap, az biztos, de azzal magyarázom mindezt, hogy biztosan látják rajtam, menyire lefoglalom magam az italommal és az ablakon kibámulással. Talán, de... Összeakad a tekintetünk, a mozdulataim és az egész testem pedig kénytelen-kelletlen megfagynak. Észrevett vajon? Vagy csak a kirakatot nézte, ami előttem díszeleg? Esetleg elővigyázatosságból nézett körül? Fogalmam sincs, de valamiért vágyom arra, hogy észrevegyen, és megölelhessem. Vágyom az illatára és arra, hogy hosszan bámulhassam az arcát, hogy aztán érezhessem a meleg leheletét és puha ajkait... Odin szerelmére, szedd össze magad Gustaf!