+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  2000/2001-es tanév
| | | |-+  London
| | | | |-+  Abszol út
| | | | | |-+  Zsebpiszok köz
| | | | | | |-+  Sötét Tárgyak Bolhapiaca
0 Felhasználó és 2 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Sötét Tárgyak Bolhapiaca  (Megtekintve 2619 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 05. 12. - 10:01:12 »
0

Raphael Rhodenbarr pennájából


Az STB-n, vagyis a Sötét Tárgyak Bolhapiacán mindenki talál magának valami apróságot, amit hazavihet, vagy itt mindenki megszabadulhat sötét béklyóitól.  A világítást hangulatos, fekete lampionok szolgáltatják.
Ám nem csak sötét varázslatokkal itatott holmit lehet itt kapni. A szemfülesebbek találhatnak mugli drogokat is, a félreeső sarkokból pedig fiatal hölgyek, s fiúk mosolyognak, kacsintgatnak az ide látogatókra. Bizony, ez is egyfajta árucikk!
Naplózva

Alexej A. Zharkov
Vérfarkas
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 09. 17. - 11:12:48 »
+1

Egy mindennap a sok közül

to: Ares


2000. szeptember

Illetlen szavak előfordulhatnak


Átlagos nap volt ez is. Minden nap halnak meg emberek, nemde? Az óvatlanok pedig egy kicsit gyakrabban.  Ez járt a fejemben, ahogy kifordultam az egyik köztéri kandallóból a Zsebpiszok közben. Az úti célom az volt, hogy megtudjam, a Félszemű és Szergej mit tudtak meg attól a szerencsétlen nyikhajtól, aki az egyik konkurens szeszlobbi emberének vallotta magát. Gondolom, neki többet jelentett ez a mai nap, hiszen ez számára az utolsó. Vagy volt, ha kicsit később érek oda. De nézőpont kérdése.
Nem voltak erre túl sokan, a Bolhapiac ennél későbbi, sötétebb órákban kezdett igazán élni, de azért most, naplemente környékén is lézengett itt néhány ember, így felhajtottam fekete kabátom magas gallérját, és mélyebbre bújtam a csuklyámban, hogy arcom rejtve maradhassék. Ez egy átlagos nap, és ugyanazzal az elhatározással indultam neki, mint minden másiknak – én nem bukok el, nem hibázom, nem ma halok meg. Nem mintha nagy átlagban bárki életveszélyt jelenthetett volna rám a környéken, de sosem lehet tudni. Óvatosság, fél egészség.
Bosszankodhattam volna azon, hogy a másik kettő ilyen, viszonylag forgalmas helyen bonyolítja le a piszkos kis ügyeit, de ha a Falka embereinek hülyeségén szokásom volna felhúzni magam, egész nap dühönghetnék. Egykedvűen kerültem ki egy alulöltözött, ösztövér hölgyet, aki próbált csábítónak hatni foghíjas vigyorával, és megszaporáztam lépteimet. Gondolom, azért pont e helyre hívtak, mert itt csípték meg a kis madarukat, és lusták voltak az elszállításával bíbelődni.
- Nem, köszönöm – feleltem olyan hátborzongató, hideg udvariassággal a felém közeledő füves-cigit terjesztő árusnak, hogy az elsápadva hátrált el előlem, majd fordult sarkon sietve, hogy máshol keressen ügyfeleket. Tán az ijesztette meg, hogy ezen a környéken soha, senki sem gyakorolta a jómodort, pedig abból, hogy valaki törvényszegést követett el, még nem kellene egyenesen következzen, hogy egy civilizálatlan vadbarom is. De tény és való, sokan vannak, akik mindkét kategóriába besorolhatók.
Ahogy a lábam a sikátorokon keresztül egyre mélyebbre vitt, úgy fogyatkoztak meg körülöttem az emberek. Befordultam egy félreeső sarokba. Ezen a félhomályos, kissé szemetes, zsákutcában végződő sikátoron rajtam kívül már csak egy valaki járt. Hogy eltévedt, vagy itt volt valami dolga? Nem sok közöm volt hozzá, különben jóval előttem haladt, tán észre se vett engem.
Megálltam a megfelelő kapualjnál, s már a kilincset érte a kezem, hogy hangtalanul besurranjak a hoppanálástól védett épületbe, ahol a találkám is volt. Ám a következő pillanatban az egyik ablak kirobbant a helyéből, s ezüstös üvegszilánkzáport zúdított a szemben lévő ház falára. A keletkező nyíláson csatazaj és ordibálás ömlött az utcára, én pedig, elengedve a kilincset, egykedvű arccal, de fejcsóválva hallgattam a roppant kínos perpatvart, s egyelőre maradtam ott, ahol voltam, mozdulatlanul a kapualj sötét fedezékében.
- Megdöglesz, rohadék! – hörögte a hangja alapján Félszemű. A társa közben útjára küldhetett egy hátráltató ártást, mert a szemben lévő fal vörös fényárba borult egy villanásnyi időre.
- Faszomat, Szergej! – Az átok úgy tűnik, nem talált. Az ablakon, mit sem törődve az éles szilánkokkal, egy halálsápadt, vérző szájú srác vetette ki magát. Jó nagyot zuhant, elvégre a magasföldszint ablakpárkánya kicsivel a fejmagasság felett volt, de egész ügyesen, gurulva fogott talajt, így talán nem tört csontja, csak a szilánkok bánthatták, amiken áthemperedett.
- A Falka haragja elől nem menekülhetsz, kis pöcs! – Újabb átok érkezett, ami feltépte a betont az odébbkúszó fiú mögött.
- Mocskos szeszcsempész vérfarkasbanda – vinnyogta félelemmel vegyített dühvel, és megpróbált talpra állni.
- Kapd már el, baszki! – Félszemű a jelek szerint megunta a hiábavaló átokszórást, és egyszerűen a szökevény után lökte a társát, aki majdhogynem annak nyakában ért földet. Így összegabalyodva dulakodtak a földön.
- Mielőtt kitekerem… a nyakad, seggbe foglak… - szűrte a fogai között a nagy darab orosz, de nem fejezhette be tervei ecsetelését, mert egy zöld átok épp az orra előtt süvített keresztül, s a fogja egyszerre élettelenül csuklott össze.
- De főnök, még nem mondott egy szót se – háborodott fel Szergej, aztán egy dühös morranással, a nyakánál fogva félredobta a halott testet, akár egy termetesebb zsákot.
- Kurva sokat mondott, cseszd meg! – dühöngött Félszemű, és az iménti járókelő – de nevezzük most már szerencsétlen szemtanúnak - irányába mutatott azzal a kezével, amelyikben nem a pálcát tartotta. Az hiába keresett fedezéket korábban, gondolom a főnök az ablakból kiszúrta. Engem, aki a másik oldalt álltam, a kapualj takarásában, egyelőre nem vettek észre. Lefitymáló arccal fontam keresztbe magam előtt a karjaimat, egyik kezemben a pálcát fogva lustán, s hátamat a hideg, málló vakolatú téglafalnak vetve, némán formáltam a véleményemet lényegre törően kifejező szót:
- Idióták. - Aztán egykedvűen szemléltem tovább az eseményeket anélkül, hogy közbeavatkoztam volna a bontakozó újabb cirkuszba.
- Öld meg, Szergej! – kiáltotta Félszemű, mivel ő az ablakból talán nem tudta olyan jól becélozni a „láb alatt lévő” fazont. A megszólított pedig engedelmesen, az iménti sorozatos baklövéseitől dühködös aggyal indult el balszerencsés áldozata felé. A pálca hegye rikító zölden felizzott, a sikátoron hangos „Adava kedavra!” kiáltás zengett keresztül.

Naplózva


Ares Murphy
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 09. 18. - 20:15:36 »
+1

Egy hajszálon múlik csak…

to: Alexej A. Zharkov
2000. szeptember



¤ ¤ ¤

Nem feltétlenül örvendek azért, hogy be kell jönnöm a Zsebpiszok közbe, de azt mondták, csak itt találom meg. Hogy már sehol máshol nem lehet kapni azt a hülye könyvet, csak itt. Merthogy Kingsley tiltott könyvnek minősítette, ezért az összeset bevetette a boltok polcairól. Az a könyv, amiből korábban még tanultunk, a Roxfortos tanáraink kiegészítésként ajánlották a tanulmányainkhoz. Egy könyvet, amiben semmi feketemágia nincs.
Sóhajtok egyet, aztán megyek is tovább a sötétedő utcán. Körülöttem mindenfelé nők és férfiak ajánlgatják magukat, de nem törődök velük. Nekem csak egy célom van, és ha azt megszereztem, akkor megyek is innen. Túl sok a sötét alak, és nem akarok semmi rosszba keveredni. Mászkálok kicsit, mert nem találom meg elsőre a pontos címet, ahova mennem kell. Közben több házból is hallok hangoskodás kiszűrődni, de nem foglalkozok velük. Én nem látok és nem hallok itt.
Kicsit megszaporázom a lépteim, mert egyre idegesítőbb, hogy nem találom meg a helyet, ahova mennem kell. Végül betévedek egy sikátorba, és bár egyesével nézem a házakat, nem találom, amit keresek. Lassan véget is ér az utca, szóval a legjobb lesz, ha inkább lemondok erről az egészről. Aztán egy pillanattal később, hogy meg akarnék fordulni az utca végén, hallom, hogy mögöttem berobban egy ablak.
Megfordulok, mert látni akarom, hogy rám nézve veszélyes-e a helyzet, de egyelőre csak azt látom, hogy két alak verekszik az utcán, aztán egy zöld csóva, és az egyik dulakodó már nem is él. A rohadt életbe, muszáj volt nekem megfordulni? A pálcám után kutatok, mert bár sötét van itt ahhoz, hogy bármit normálisan látni lehessen, annyira azért világos van, hogy lássanak engem. Meg azt is, hogy végignéztem az egész műsort.
Zsákutca.
Hirtelen csak ez villan be az eszembe, ha innen ki akarok jutni, akkor rajtuk kell keresztül mennem. Hirtelen átfut az agyamon, hogy metamorfmágusként, ha sikerülne megváltoznom, akkor talán ki tudnék surranni, de ahhoz az kell, hogy elbújhassak. Valójában még ez sem lenne elég, mert a ruhám akkor is lebuktatna. Mondjuk… van rajtam egy kabát, és ha kicsit varázslattal átalakítanám, vagy csak szimplán megszaggatnám, az vajon hogyan működne?
Nincs időm ezen gondolkodni, mert hallom a felém közeledő lábak keltette zajokat, és a halálos átkot. Mennyi időm lehet arra, hogy elugorjak előle? Másodpercek? Tizedmásodpercek. Nem gondolkodok rajta, csak elugrok előle. Szerencsére egy kapualjba sikerül, ami bár nagy takarást nem ad, arra azért mégis van időm, hogy megváltoztassam a hajam színét és hosszát, az orrom formáját. A ruhámat nem merem megszaggatni, így csak annyit teszek, hogy félredobom a zakómat, kihúzom az övemből az ingemet, aminek megváltoztatom a színét, aztán bízom a jó szerencsémben.
Sajnos többen mondták már nekem, hogy ha a szemem nem változtatom meg, akkor nagyon is felismerhető maradok, akármit változtatok magamon. Nem tudom miért gondolják, csak a szemem nem árul el rólam ennyi mindent. Kivágódok a helyemről, a felém rohanó férfi képébe vágom a zakómat, majd rohanni kezdek. Nem vagyok annyira jó párbajozásból, hogy ilyen közelről kivédjek egy kivédhetetlen átkot.
Elrohanok a földön lévő hulla mellett, de hallom, hogy az ablakból szintén valamilyen átok repül felém, ezért félrevetem magam a földön. Nem vagyok én már ehhez hozzászokva, mióta otthagytam a társulatot.
- Mit akarnak tőlem? – kérdezem úgy, mintha egy teljesen más ember lennék.
Aztán kiszúrom az árnyékban álló alakot. Miért nem támadott meg? Tisztán rám látott, és mivel én a másik kettővel voltam elfoglalva, igazából szabad préda voltam.
- Maga ott – mutatok a kapualj felé. – Jöjjön elő, hogy láthassam!
Most komolyan úgy állok le velük, mintha párbajozni akarnék. Dehogy is, az a nyamvadt könyv nem ér annyit, hogy meghaljak. Egy pajzs bűbáj után megint nekiiramodok kifelé a sikátorból. Talán szerencsém lesz és épen elérem a kijáratot.
Naplózva


Alexej A. Zharkov
Vérfarkas
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 09. 19. - 12:37:13 »
+1

Egy mindennap a sok közül
It's a dangerous game to: Ares



2000. szeptember

Illetlen szavak előfordulhatnak


Küzdőszellem. Ez a szó ugrik be, ahogy a sötét kapualjból a kereszttűzbe keveredett civil vergődését figyelem. Volt szerencsém már néhányszor ilyesmi helyzetet tapasztalni. Az emberek két típusát jegyeztem meg; az egyik tehetetlenül, lefagyva áll, esetleg sikít iszonyatában, amikor szemtanúságot szenved el. A másik ennél tovább lát, mert intelligensebb, és mert jobb az életösztöne. Gyors reflexek, jó helyzetfelismerés, némi hidegvér… Az életre valóbb, az menekülni vagy harcolni kezd.
De hiába, ez esetben is, ahogy mindig. Olyasmit látott, ami nem az ő szemének volt való, így vége. Sajnos. Nem mintha sajnálatot éreznék, de felesleges kellemetlenségnek tartom, mindenki részéről. Idő, energia pazarlása levadászni, ha most esetleg sikerül kicsusszannia a hurokból, és akkor még nem említettem a nem várt hulla eltakarításának nyűgjét, a test nyomtalanítását, a hatóságok előtti fedősztorikat, amikre nem készültünk előre… Persze, meg fogjuk oldani, de kellemetlen ügy.
A férfi elvágódik egy újabb halálos csapás elől. Fejcsóválva eltűnődöm kicsit azon, vajon felé kellene-e elismeréssel adózzak kiváló érzékei iránt, vagy Félszemű és Szergej kritikán aluli teljesítményének szól a lassú mozdulat. A fickó minden esetre eddig sértetlenül eltűnik az egyik kapualjban, de alig hiszem, hogy bejárása van oda. Szemöldök felvonva figyelem elkeseredett menekülési kísérletét – mert hát zsákutcában vagyunk, nincs hova fusson. Az a tank Szergej lomhán utánaered, rossz nézni csámpás, döcögős futását. Megengedek magamnak egy lenéző pillantást az irányába. Közben Félszemű szitkozódva hajol át az ablakpárkány felett, hogy jobb szögbe helyezkedjen.
Engem nehéz meglepni, de hazudnék, ha azt mondanám, számítottam arra, ahogy a szemtanú menteni próbálta magát. Elképesztő átalakuláson ment át. Kicsit kihajolok, hogy jobban szemügyre vegyem, kit is látok most, és visszagondoljak arra, akit az imént figyelhettem meg. Az olyan ember, mint én, aki jószerint sötétben éli az életét, óhatatlanul megtanul a fények kihunyta után is élesebben látni. Hogy csinálta vajon? Kivételes képessége lehet.. Sajnálatos, hogy a viselkedésével azonnal elárulja magát. Igazán kár. Apró, majdhogynem csalódottnak mondható sóhajjal húzódom kicsivel hátrébb.
Szergej döbbenten torpan meg a furcsa idegen látványától pont egy pillanattal azelőtt, hogy a zakó a pofájába vágódna. Szerintem neki még ettől sem esik le, hogy ez ugyanaz a férfi, akit az imént is üldözött. A főnöke is megzavarodik, bambán bámulva hagyja, hogy a pasas tovább rohanjon. Szánalmasan lassan esik le neki, hogy ez ugyanaz az alak, mint aki beszaladt a takarásba. Tán nem is jön rá. Kedvem volna a fejemet fogni a bénázásuk láttán, de inkább nem teszem. Nehéz végignézni e szánalmas kabaré műsort, amit talán egyedül a balszerencsés fickó bravúros oldalvetődése dob fel. Pont olyan rutinosan, sebesen és ruganyosan ugrik el az átok útjából, mint korábban is. Kétséget se hagy arról, hogy ő ugyan az, csak más alakban, sajnos ez meglehetősen csúfosan elárulja, de azért így sem rossz a teljesítménye. Közel sem annyira, mint a másik kettőé, akiknek ügyetlenkedése szinte fáj. Abban a pillanatban eldöntöttem: nem muszáj, hogy nekem fájjon.
- Mit akarnak tőlem? – harsan a kérdés végig a sikátoron át.
- Túl sokat láttál, chuvak vakkantja vissza a Félszemű orosz ízzel a szavaiban, s megnyomja az utolsó, gúnyosan havert jelentő idegen szót. Csak össze rakta a képet ő is, ezek szerint.
- Maga ott. Jöjjön elő, hogy láthassam!
Felvetem a fejem a nekem célzott szavak hallatán, és nyugodt, finom mosollyal lassan megcsóválom a fejem. Nem hiszem, hogy van ideje velem húzni a kötelet, mert őt közben úgyis lefoglalja a két irányból érkező átkozódás – a pajzsbűbájról Szergej brutális erejű romboló átka csapódik le, majd gellert kapva a közeli épület falát bontja le az utcára, nagy kupac törmelékkel zárva el az út egy részét. Félszemű vágó-varázslata pedig célt téveszt, és elszáguld a pasi meg a pajzsbűbáj mellett, hogy kettészeljen egy utcalámpát. A fémszerkezet szikrázva borul keresztbe az utcán, majd belecsapódik egy méretes pocsolyába, melybe ez után nem tanácsos belelépni. Félrebillentem a fejemet, míg azon gondolkodom, vajon azóta nem tud célozni, hogy Félszemű lett, vagy eleve ügyetlensége folytán vesztette el fél szemét is.
De akaratukon kívül legalább sikerült egy egész használható úttorlaszt összehozniuk, így megakadályozva, hogy a szemtanú elhagyja a sikátort. Egész érdekes volna továbbra is nézőnek maradni, ha a menekülő tag az előbb nem buktatott volna le, és ezzel nem vont volna be az eseményekbe.
- Ki a… - kérdezi felettem a fickó, és még jobban áthajol az ablakon. De még mielőtt meglátná az arcom, meg se várva a választ, gondolkodás nélkül egy átkot is röpít felém. Fentről lila sugár villan, de úgy hal el előttem fél centivel, mintha soha nem is lett volna, könnyedén hárítom Félszemű rohamát. Csak egy intés. Már a kezemben van a pálcám, mintha a semmiből termett volna ott. Amilyen lassú a támadóm, neki talán úgy is tűnik. Visszakézből az ép szemébe küldök egy izzó, zöldszínű átkot. Csak egy villanás, ha pont akkor pislogott volna, nem is látta volna. És most már így sem látja.
Az élettelen test lassan indul csúszásnak, keresztül a párkányon, majd egyre gyorsabban, végül pedig lezuhan. Elegánsan lépek odébb, hogy ne a nyakamba érkezzen, így valahol mellettem, a lábamnál ér földet. A karom újra keresztbe fonom, s most már a nyílt utcán állva, de továbbra is nyugodt, mérsékelten kíváncsi arccal figyelek, vajon a másik hogy boldogul Szergejjel. Nem zavartatom magam, és beavatkozás nélkül nézem tovább a műsort, de mielőtt lustán leengedném a pálcát, annyit még teszek vele, hogy egy néma varázslattal elzárom a sikátor csatazajait a külvilág elől. Így nem valószínű, hogy bárkinek eszébe jutna megnézni, mi történik itt.
Az orosz tag sorozatban lövi esztelenül erős, romboló átkait, a célt tévesztettekkel szépen bontva le a sarokba szorított fickó körül az utcát. Tégla meg kődarabok és szürke törmelékzuhatag záporozik a nedves betonjárdára, amelyen itt-ott villanyszikrák is pattognak keresztül. Időről időre halkan felzümmög a pocsolyában meglapuló gyilkos áram, felvillan még néha a csodával határos módon egyben maradt égő, villogó fénybe vonva a küzdő feleket. Szergej már látja, hogy épp annyira kelepcébe került, mint az, akivel küzd, így tett egy utolsó, hozzá képest meglehetősen ravasz lépést. A pálcából újabb, vakító fényrobbanás pattant elő, de a másik kezével ennek leplében egy kést is elhajított a vele szemben álló felé. Arcomon egy leheletnyit jobban elterül a várakozásteljes félmosoly, s rezzenéstelenül figyelem, mi történik. Az idegen túlélési ösztönei most igazán próbára tétetnek…
Naplózva


Ares Murphy
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 09. 23. - 22:22:48 »
+1

Egy hajszálon múlik csak…

to: Alexej A. Zharkov
2000. szeptember



¤ ¤ ¤

Mi a fenének kellett nekem idejönni? Mégis mi a fenének olyan fontos az a könyv, ha már úgysem lehet használni, mert betiltották. Szóval, most inkább menekülőre fogom, mielőtt még engem akarnak majd felnyársalni. A baj csak az, hogy odadobom a zakóm a férfinak, amivel lebuktatom magam. Nem kellett volna. Mindegy, ezen majd később rágódok, most mennem kell. Minél előbb kijutni, mert amíg húzom az időt, addig tökéletes célpont leszek.
Aztán az egyik vetődésem után észreveszek egy harmadik alakot az egyik kapualjban megbújva. Nincs időm foglalkozni vele, mert már jönnek a következő támadások, ezúttal viszont részben az ablakból is. Mégsem az az erősebb. Rohanás közben kénytelen vagyok megállni, és a pajzs bűbájjal ugyan ki tudok védeni egy rombolást, de attól még a mögöttem lévő fal szinte teljesen leomlik. A másik oldalról is jön egy támadás, de azt is el tudom kerülni, szerencsésen, de így már teljesen meg vagyok lőve. Nincs időm azzal az alakkal foglalkozni, aki a kapualjban áll. Figyelnem kell rá, nehogy valamilyen módon támadást intézzen ellenem, de nincs rá időm.
Mondjuk szerencsére az ablakban lévő férfit a másik foglalja le, így ráérek az engem üldözővel foglalkozni. Igazából nem is látom, hogy ott a másik oldalon mi történik, csak arra tudok figyelni, ami velem van. Az átkok sorban érkeznek, és ha nem vennék órákat egy auror növendéktől a Godrikról, akkor valószínűleg már régen végem lenne. A Roxfortban nem voltam valami jó párbajozásból, habár a Sötét Varázslatok Kivédése ment. Nem tagadom, nem érdekelt a dolog, gyógyítóként képzeltem el magam mindig is, de most úgy gondolom, akármi jöhet még a jövőben így meg kell védenem magam.
Folyamatosan, átok követ átkot, a védekezésen kívül ellentámadásra nem is nagyon van időm. Hol egy sárga, hol egy fehér fény villan, és akkor még nem is beszéltem arról, hogy mögöttem nem csak a romhalmaz van, hanem a korábban szétesett utcai lámpa is szikrákat szór. A fene esne belé. Aztán hallok egy puffanást. Engedek magamnak annyit, hogy megnézzem. Az ablakban lévő férfi már nem az ablakban van, hanem a földön fekszik. Az ajtóban lévő pedig mintha élvezettel nézné, ami velem történik.
Egy pillanat.
Ennyi elég is ahhoz, hogy rájöjjek, talán csak a megfelelő alkalomra vár, hogy megölhessen. Ideje lesz cselekednem. Véget kell vetnem ennek a párbajnak valahogy. Gyorsan felmérem a terepet majd egy átkot küldök a támadóm felé. Nem találok be, de nem is ez a lényeg. Ő kihasználja a pillanatnyi megingásomat, szinte elvakít a támadásával, és tudom… érzem, hogy ha nem mozdulok, akkor végem. Itt a lehetőség. A fényvillanás olyan nagy, hogy ő sem feltétlenül látja, amit csinálok. Megfordulok hát, felugrok a törmelékre, onnan a ház megmaradt fal részére, amin keresztül futok. Ekkorra az arcom minden részlete már újra az eredeti lesz. A fal végét elérve elvágom egy kifeszített ruhaszárító kötél madzagját. Lendületvétel után pedig a támadóm mögé kerülök.
Ilyen közelről nem hibázom el a kábító átkot. Nem akarom megölni, nem hiszem, hogy később meg fog keresni. Ő egy másik világhoz tartozik, mint én. Szembe fordulok a harmadik emberrel, a pálcám még mindig markolom. Ő végignézte ezt az egész jelenetet, nem hiszem, hogy meg fogom tudni lepni régi akrobatikai képességeimmel. Meg aztán nem is tűnik olyan ostobának, mint a társai.
- Békében akarok elmenni. Engem nem érdekel, hogy mit csináltak, nem szólok senkinek. Ami itt ma este történt, az itt is fog maradni.
Nem értem, miért szónoklok, csak kijön. Tényleg nem akarok harcolni tovább, de ha szükséges, akkor természetesen fogok. Ez csak a férfitól függ, mert ha ő meg akar ölni, akkor úgyis meg fog. Ő már könnyen megtalálna, ebben biztos vagyok.
- Akkor én most elmegyek.
És valóban meg is indulok kifelé. Ha elég nagyot ugrok megint, akkor a törmelékre simán sikerül ráugranom anélkül, hogy a veszélyes részhez hozzáérnék.
Naplózva


Alexej A. Zharkov
Vérfarkas
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2019. 09. 26. - 14:36:44 »
+1

Egy mindennap a sok közül
It's a dangerous game to: Ares



2000. szeptember

Illetlen szavak előfordulhatnak


Hazudnék, ha azt mondanám, nem értékelem a jó cirkuszt. Nem szórakozom látványosan, nem vonzanak a fények, nem nyűgöz le a porond színes, villogó, csiricsáré kavalkádja. De a teljesítmény, a tehetség, és az a könnyed elegancia, amely a profik sajátja, és amely miatt egy egyébként szinte kivitelezhetetlenül nehéz produkció majdhogy könnyűnek, természetesnek tűnik… Ezt elismerem. Ezt megbecsülöm. Mert ebben rejlenek az igazán kivételes lehetőségek.
Nem maradok le az idegen egyetlen mozdulatáról sem, és nem csak azért, mert tetszik, amit látok. Jó lesz megjegyezni magamnak a taktikáit, az egyéniségére jellemző apró rezdüléseket, amiket nem tud a külsejével ellentétben olyan könnyen meghamisítani. Ki tudja, mikor bizonyul hasznosnak, hogy megismerem? Vagy előre ki tudom számítani?
Remekül fordítja a másik ellen a saját ostobaságát. Én a fény mellé nézek, nem közvetlenül bele, így nem vakít el igazán. Olyasmi ez, mikor éjjeli vezetésre kerül sor, és szembe jön egy másik autó. Kevés az olyan, aki ellent tud állni a másik reflektor vonzó izzásának, mert így van kitalálva az ember, keresi a fényt, ösztönösen. Én nem. Megszoktam a sötétet. Nem csal el a világosság. És nem is vakít el. Így a szemem sarkából, óvatosan figyelve épp látom a kábító átok vörös villanását, a kötél lendülését, a hibátlan talajfogást.
A fény kihúny, Szergej teste tompán puffan a betonon, nem is sokkal távolabb a hullától. Furcsa, mennyire egyformák, hogy ugyanúgy magatehetetlenek, mozdulatlanok. Kívülről nem különbözteti meg őket semmi, és vajon létezik-e az a bizonyos plusz, a lélek, amely a korábban elesettben már nincs ott, emebben pedig pislákol – talán őrjöngve dühöng – még?
Nem jövök zavarba a rám szegeződő pálcától, a sajátomat lazán magam mellé engedem, és illedelmesen előrébb lépek, hogy a gyér fényben a másik nyugodtan tanulmányozhasson. Nem aggódom amiatt, hogy később esetleg felidézné az arcomat, és olyasmit árulna el rólam, amit nem szeretnék – mert ennek a lehetősége nem is merülhet fel. Nem adok neki esélyt, de még várok, milyen módon nem.
- Békében akarok elmenni. Engem nem érdekel, hogy mit csináltak, nem szólok senkinek. Ami itt ma este történt, az itt is fog maradni.
Csendben, leheletnyi gúnyos félmosollyal a képemen ingatom a fejem, de még nem szólok, nem tiltakozok szóban. Pedig mennyire a nyelvem hegyén van… Nem törölte ki az ellenfele fejét. Nem ölte meg. Engem itt hagy, mint szemtanút, minden biztosíték nélkül, pusztán a jó szívemre bízván, hogy tartom a szám? Még csak nem is tudja, hogy emezek társa vagyok-e, avagy más szerepem van. Hisz épp az előbb megöltem az egyiket a kettőből, és békésen figyeltem, ahogy kapálódzik, míg ki nem keveredett a sűrűjéből. És most sem teszek mást. Megjegyzem a másik hangjának tónusát, dallamát és nem utolsó sorban azt, amit mondott. Nem ez árulja el a legtöbbet, de ez is fontos. Venném a levegőt, hogy válaszoljak rá végre valamit, de talán túl ráérős voltam, és ő a távozás mezejére lép.
- Akkor én most elmegyek – mondja, és kilő, akár a rugó. Mint az imént is. Nekem esélyem sincs így követni, de hiszen miért is tenném? Emberem egy halk pukkanást hall maga mögött, de mikor  törmelékre érkezik, már szembenézek vele, nyugodtan állva a kupac egy viszonylag stabil pontján, ahová odahoppanáltam.
- Attól tartok, maradsz – fonom keresztbe a karom magam előtt, a pálcát így is lazán fordíthatom bármerre, akár az ő irányába is, de nem teszem. Azért azt láthatja, hogy nem ajánlatos meneküléssel próbálkoznia, de talán felfogja, hogy nem akarom bántani, nem vagyok fenyegető.
- Egy kis ideig legalábbis. Életben hagytad – biccentek aztán halvány, hideg félmosollyal Szergej mozdulatlan teste felé. – Miért? – kérdezem, és előre lépek egy lépést. Nem fog megkerülni, magasabban állok, enyém a helyzeti előny.
- Ha azt akarod, hogy itt maradjon, ami itt történt, akkor válaszolsz – szögezem le hátborzongató biztatásként, és színpadias, ártatlan kíváncsiság maszkját öltöm arcomra.
- És közben azon is gondolkodhatsz, vajon nekem miért érje meg, hogy emlékeid teljes birtokában, élve hagyd el-e helyet. Békében nyomom meg halovány gúnnyal az utolsó szót, és vesébe látó pillantásommal rabul ejtem a tekintetét, s vele együtt remélhetőleg őt magát. Talán elég ennyi, és nem kell használnom a pálcám - de nem riadok vissza tőle, ha az mégis szükséges. Elkerülhetetlenül nézek hát farkasszemet vele, és fogva tartom a tekintetét, melynek változzon bár meg a színe, vagy a formája… A csillogását nem tudja elrejteni. Ott még táncol az az egyedi, és reményteli, emberséges fény. Még.
Naplózva


Ares Murphy
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2019. 09. 28. - 11:40:42 »
+1

Egy hajszálon múlik csak…

to: Alexej A. Zharkov
2000. szeptember



¤ ¤ ¤

Az, hogy rémálomba csöppentem, az nem is kifejezés. Nem értem, hogy a legegyszerűbb megoldás a hoppanálás miért nem jutott eszembe korábban. Mennyi mindent megoldana. Mármint átmenetileg, ebben biztos vagyok. Ha ismerik az arcát valakinek az ilyen haramiák, addig nem nyugszanak, amíg meg nem találnak, és meg nem ölnek. Ebből kifolyólag jobb ha itt és most lerendezem ezt a dolgot.
Mikor sikerül megmenekülnöm a férfitől, akkor az utolsó harmadikkal nézek szembe. Igazából nem is tudom, hogy ő a másik kettővel van-e együtt, de most már nincs menekvés. Valahogy meg kell oldanom, hogy engedjen el. Ha szép szóra megteszi, akkor nem velük van, és talán én kevertem bele azzal, hogy leszólítottam. Ha nem teszi, akkor nagyon is bajba kerülök. Pontosabban még nem kerültem ki belőle.
Felé fordulva leengedem a pálcát tartó kezem. Nem akarom megtámadni, de azért nem akarok védtelenül maradni. Ezzel a gesztussal igyekszem ezt kifejezni. Mivel nem válaszol egyik kijelentésemre sem, és úgy áll ott, mintha megfagyott volna egy átoknak a hatására, amiről tudom, hogy nem igaz, elindulok. Nem akar tőlem semmit, elenged. Akkor miért is várjak akár egyetlen másodpercet is még? Felugrok az úttorlaszra, de onnan leugrani már nem tudok. Hallok mögöttem egy pukkanást, majd előttem megjelenik az az alak. Szóval mégsem volt megfagyva, ahogy azt sejtettem. Így viszont túl közel kerül hozzám, inkább visszaugrok a földre, még akkor is, ha ezzel hátrányba kerülök vele szemben. A legrosszabb esetben még hoppanálhatok, de addig is, várok.
- Igen, életben hagytam, mert nem akartam megölni. Én nem vagyok gyilkos – válaszolom. – És nem tudsz rákényszeríteni, hogy megtegyem.
Kicsit rámarkolok a pálcámra, mert úgy tűnik, nem lesz ez olyan könnyű menet, mint ahogy reménykedtem benne.
- Nem hiszem, hogy képes lenne a nyomomba eredni, szóval semmit sem kockáztatok azzal, ha életben hagyom.
A velem szemben álló férfi azonban már más kérdés. De ha életben is hagyom, nem vagyok legilimentor vagy amneziátor, hogy elfeledtessem vele azokat, amik itt történtek, és előle biztos nem tudnék elbújni sem. Se a Roxfort, se a Mandragóra nem ad védelmet, és arról ne is beszélve, hogy még Edinburgh sem akkora nagy város, hogy véletlenül ne fussunk ott össze.
Nem fordítom el róla a tekintetem ez pedig azt eredményezi, hogy rabul ejti a tekintetem. Valahol még jól is jön ez, hiszen amíg a szemembe néz, addig nem fog hátba támadni. Ha pedig megint hoppanálni fog, akkor én is, és aztán bottal ütheti a nyomom. Talán már most is ezt kéne tennem, és akkor nem kéne hallgatnom a fenyegetéseit. Utolsó kérdésére viszont nem tudom mi lenne a legjobb válasz. Igazából bármit válaszolnék, az további bajba sodor engem. Azért megpróbálok még valamit.
- Mert egy lovag, mint te is, nem bánt úgy másokat, hogy ne legyen rá komoly indoka. Én pedig nem láttam olyat, ami téged veszélybe sodorna. Itt csak két áldozat van, a harmadik, akit elkábítottam pedig megölte a másik kettőt. Az ügy meg van oldva.
Kicsit elmosolyodom, hiszen az ember nem számít rá, hogy olyan valakivel találkozik, aki szintén megjárta a Három Seprűben lévő poklot. Pedig ott voltam, de ahogy általában, akkor is másként néztem ki. Nem vagyok oda a nagy, tömeges rendezvényekért, de arra az előadásra én is kíváncsi voltam.
- Szóval, akkor van még bármilyen ok arra, hogy ne tudnék elmenni most innen? – indulok meg felé elég határozottan, hogy lássa rövid időn belül akarom dűlőre vinni ezt a jelenleg még talán patt helyzetnek tűnő dolgot.
Naplózva


Alexej A. Zharkov
Vérfarkas
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2019. 10. 11. - 06:01:07 »
+1

Egy mindennap a sok közül
It's a dangerous game to: Ares



2000. szeptember

Illetlen szavak előfordulhatnak


- Nem is akarom - tárom szét a kezeimet ártatlannak álcázott mosollyal. Kinek hiányzik, hogy vér tapadjon a pálcájához? Nem amiatt szórakozom itt vele, mert elég gyilkos ne lenne a soraink között.
- Pedig megérdemelné, nagy gazfickó - teszem hozzá megvető gúnnyal, és a földön mozdulatlanul fekvő felé biccentek, aztán elmosolyodok a szavain. Hanozhatna a mondandója felelőtlenül, nagyképűen, de látva a kis műsorát, meggyanítva kivételes tehetségét, egyáltalán nem hallom annak. Nem, ez csak száraz tény, és pont ettől tetszik annyira.
- Való igaz, megvannak az eszközeid. Bámulatos - biccentek finoman, elismerőn. Tetszik ez a farkasszem játék, érzem, hogy ha elengednénk egymást, azonnal megszökne. Nekem meg megint elő kellene kerítenem. Micsoda időpazarlás volna az…
A “lovag” szót, és a csodás tervet hallva hamis mosolyom egy kicsivel megszélesedik. Magam is így képzeltem a történetet, de tőle hallva a valóság elferdítését, aki az imént még sziklaszilárd morális elveiről adott tanubizonyságot, több mint kellemes volt. Jó tudni, hogy a lovagias elvek addig tartanak, míg meg kell valakit ölnie, vagy míg be kell engem mártania.
És igen, beugrik a Háropm Seprűben lezajlott rendkívül érdekes előadás. Kellemetlen ügy, főleg, mivel a mágusvilágban nagyon sok minden csúnya dologra lehet használni az ember vérét, de már folyik a mi nyomozásunk is az ügyben.
- Szóval, akkor van még bármilyen ok arra, hogy ne tudnék elmenni most innen?
- Sajnos, az Elvarázsolt Kastély falain kívül esünk, így a lovagi eskü félek, nem ad elég kötöttséget ahhoz, hogy lezárhassuk a mi kis beszélgetésünket. Nekem valami kevésbé megszeghetőre volna szükségem - somolygok finoman, jelentőségteljes pillantással célozva a megfelelő varázslatra.
- Nem hiszem, hogy nagy ügy volna. Nem beszélünk arról, hogy belekeveredtünk egymás ügyeibe, nem ártunk a másiknak a későbbiekben - vázolom fel az eskü részleteit. - És grátiszban… itt a névjegyem. Ha esetleg szükséged lenne egy lovagra. Sosem tudhatod… - hagyom nyitva a kijelentést ugyanúgy, mint a mi futó kapcsolatba kerülésünket is. Semmiképp sem szeretném lezárni az ezzel az emberrel való ismeretségünket. Gondoskodom róla, hogy a névjegy hozzá kerüljön, ha nem veszi el, hát ügyesen és ellentmondást nem tűrőn a zsebébe csúsztatom. Egy kis szivesség, a részemről igen csekély erőfeszítés… Ugyanakkor, ha nem adódik helyzet, amiről eszébe jutnék, hát majd úgy intézem, hogy mégis előforduljon. Egy ilyen tehetség mellett nem mehetek el.

Naplózva


Ares Murphy
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2019. 10. 16. - 22:28:13 »
+1

Egy hajszálon múlik csak…

to: Alexej A. Zharkov
2000. szeptember



¤ ¤ ¤

Nem vagyok gyilkos. Ezt mondogatom magamnak, de tényleg nem vagyok? Úgy értem, ha most itt hagyom a férfit a földön fekve, akkor vajon életben lesz még holnap is? Vagy ha mégis megtalál valamilyen véletlen folytán, akkor nem lenne jobb, ha meghalna? Rengeteg kérdés vetődik fel bennem hirtelen, és nem vagyok biztos benne, hogy minden kérdésre azt a választ adnám, amit valóban ki is mondanék hangosan, ezért sem feszegetem még magamban sem a témát.
Meglep, hogy mekkora elismeréssel van a képességeimről, amiket a cirkuszban fejlesztettem tökélyre, és amiket azóta sem szerettem elkoptatni. Mint a mostani eset is bizonyítja, nem árt néha, ha a korábbi reflexek megmaradnak. A pácból viszont a képességeim kevesek lesznek, hogy kihúzzanak. Ezt a szeméből is látom, ahogy megragadja a tekintetem és nem akarja elengedni. Még bevetem a lovag dolgot, de ennyi, igazából. Egyelőre nincs több ütőkártya a kezemben.
Ahogy látom, őt sem fogja meghatni a dolog, szóval jobb, ha kitalálok valamit nagyon gyorsan. Megmarkolom kicsit a pálcámat, aztán igazából rájövök valamire, ami talán lehet megoldás. Medimágus vagyok még akkor is, ha nem pont olyan szempontból, mint ahogy azt ő is gondolja. Pszicho-medimágusként elég sok mindent meg tudok tenni, de a lényeg, hogy értek a bájitalokhoz. Ha nem akar elengedni, akkor talán meg tudnám vesztegetni valamivel, amire nagyon vágynak. Várjunk… kevésbé megszeghető eskü, mint a lovagi? Nem sok esküt ismerek, ami igazából megszeghetetlen lenne, de az egyik és talán a legfontosabb az a Megszeghetetlen eskü. Ugye nem pont egy ilyet akar letenni velem? Nem, ahhoz kell még egy ember, és hacsak nem élesztjük fel ezt a jóembert itt, akkor nem hiszem, hogy mást bele akar majd kavarni.
- Nem teszem le a megszeghetetlen esküt! – szögezem le nagyon gyorsan.
Egymás ügyeibe? Lényegében én keveredtem bele az ő… Várjunk csak, ez a fickó nem ezekhez a barmokhoz tartozott és én lényegében belekevertem? Csessze meg. De most komolyan, csak el kellett volna rohannom első alkalommal mellette, amíg lehetett, nem megállni, hogy a hátam mögé nézzek.
- Nem akarok semmiről és senkiről beszélni abból, ami itt történt. Nem történt itt semmi.
Elég határozottan jelentem ki ahhoz, hogy rájöjjön, nem áll szándékomban elvenni a névjegykártyáját. Persze, ezt ő nem hagyja szó nélkül, de mivel menni akarok innen és nem egy újabb konfliktust gerjeszteni azzal, hogy a szeme láttára tépem el a papírdarabot, egyelőre ott hagyom, ahol van.
- Nem hiszem, hogy valaha újra látjuk majd egymást. A Zsebpiszok köz nem tartozik azokközé a helyek közé, ahova gyakran járok ellentétben magával. Valószínűleg, ha mégis meggondolnám magam, sok mindent hallanék… - mégis kilebegtetem a zsebemből a névjegykártyát és megnézem a nevét. – Mr. Zharkov.
Nem áll szándékomban elárulni a saját nevem, ezzel is biztonságban tudom magam, de így már tudok róla valamit, ami sokkal fontosabb. A lehető legfontosabb. Mert valakinek a neve ér legalább annyit, mint a vére. Ugyanolyan azonosító lehet, bizonyos esetben, hiszen a kinézetet le lehet másolni, talán az emlékek egy részét is, de a nevét senki sem mondja úgy ki, mint az, aki eredetileg viseli.
- Most már mindent megkapott?
Nem várom meg a válaszát. Megszakítom a szemkontaktust, és átszökkenek gyorsan a lebomlott fal másik oldalára. Nem mozdulok, amíg nem mondja, hogy mehetek. Nem mintha félnék tőle, de jobb szeretném, ha a sikátorban maradna az, ami ide tartozik csak. Ahogy az a névjegykártya is, amit elejtettem ’véletlenül’ az ugrás közben. Nem kell, hogy egy papírfecni emlékeztessen arra, ami itt történt, és mivel már a nevét is tudom. Teljesen felesleges, hiszen tudom, hol találhatom meg, ha úgy hozná a sors, hogy mégis szükségem lenne rá.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 12. - 19:12:50
Az oldal 0.145 másodperc alatt készült el 48 lekéréssel.