- Tudod, nálam percenként változik. Egyszer a barnák, másszor egy varázsütés múlva már a szőkék Ösztönösen merül fel bennem a kérdés, hogy csak vajon engem akar megvezetni? Vagy valójában így lenne? Vannak olyanok, akiknek nem kifejezetten egy típus az esetük, de férfiaknál az azért elég ritka. Más helyzetben talán elrágódnék ezen, de se időm sem terem nincs, mert Edward kizökkent már azzal hogy körbeforgat, mintha valami ostoba keringőt járnánk. Pedig erre nem igazán lenne időnk… s mégis… akad.
Csak egy rosszalló nevetéssel jutalmazom meg szemrehányó pillantással de nem fűzök hozzá meg a minden nő bejön című kijelentéséhez többet. Minek? Nem célom megváltoztatni és ha neki így jó, hát legyen. Én csak addig tervezek szőke maradni, míg felettébb szükséges.
A folyosó után a kinti csend szinte sokkolóan hat, mindössze talán a menekülés sötét árnya az, ami igazán kifejezetten hajt. Szerencse hogy Nott nem kezd el más irányba cibálni, hanem készségesen lépked mellettem a nevettséges kinézetével. Óhatatlanul is megmosolygom, újra meg újra.
Már épp kezdenék megnyugodni mert az utca zajának felerősödése, a lámpák villódzó fénye, a mugli tömeg jelenléte pont hogy a biztos menedéket ígéri, de váratlanul mégse tudok befordulni a sarkon, mert az aurornak jobb ötlete akad egy félhomályos kapualjba berántani inkább.
Halk kis meglepett nyögés hagyja el ajakim, mert a nem várt támadása ezt csikarja elő belőlem.
- HazakísérlekEgy pillanatra értelmezni se tudom mit hadovál, aztán a kinyújtott tenyerét bámulva leesik mire is gondol.
- Kösz, de…Utasítanám el zsigerből, aztán persze elkövetem az újabb, sokadik, hibát. Felnézek az arcába, és a bajusz meg az álarc mögött ott ragyognak azok a vágyakozó kék szemek.
Sóhajtok. Végül is… mi baj lehet? Ujjaim belesimulnak a tenyerébe és lehunyom a szemem. Halk pukkanással hagyjuk el magunk mögött az Opera ikonikus épületét Monstroval benne.
London kevésbé népszerű mugli és varázslók által lakott negyedébe hoppanálok Nott kíséretében. Az utca csendes, tiszta, a lépcsőházak sötéten ásítanak. A tízes számhoz sétálok, ahol az én lakásom is van. Körbepillantok az utcán, de se az egyik se a másik oldalról nem jön egyetlen ember sem.
- Miss Hopkirk, egy élmény volt, megint
- Az… - szusszantom kissé mérgesen, mert újabb ruhám bánta az Edwarddal való találkát. A kesztyűim, bár az a kisebbik veszteség, meg a drága bundám. Még jó hogy a ruhám nem… bár, szokás szerint ez sem rajta múlt.
Könnyed mozdulattal kapom le magamról a sötét apostolpalástot, míg ő a pálcájával eltünteti aranyszőke fürtjeimet. Megoldottam volna odabent én magamnak is, de azért köszönetképpen egy apró kis mosolyt villantok felé.
Nem tudom ez, vagy úgy amúgy is megpróbálta volna eljátszani az úriembert, még az is megfordul a fejemben hogy a szembe házba leselkedő May néni miatt teszi csak bár ő nem tudhat róla… de a kezemre lehelt finom csóktól azért felszökik a szemöldököm. Zöldesbarna tekintetemben hitetlenkedés vegyül, mert tőle nem ehhez szoktam. Ez a fajta hódolás inkább Mirol és minden más férfi asztala.
- Hát akkor… Lépnék hátra, mer sejtem mi jön és hiába akarok mégse akarom vagy nem tudom akarom-e vagy mi a fene van, de persze nem olyan könnyű meglépni egy auror elől, még ha akar sem az ember lányának.
Mire kettőt pislogok már magához is húz és bizsergetően jóleső az esti hidegben a körém fonódó izmos karjainak érintése. Szinte várom hogy leküzdi a távolságot, mert azokban a meleg égkék szemekben ott lobog a vágy, de csak egy játékos félmosollyal csapja be vadul vágtató szívemet.
- Akkor legközelebb. A szabadnapomon- Neked nincs is olyan…Válaszolok vissza reflexből, tulajdonképpen végig se gondolva mit mondok, s mikor ellép hirtelen ötlettől vezérelve nyúlok ki érte, felé, de csak a bajusz szélét érintem és hirtelen mozdulattal rántom le az arcáról. Erővel hogy jól fájjon neki. És leplezetlen élvezettel felkuncogok a felkiáltásán ha akad.
Aztán megfordulok egy ravasz mosoly kíséretében és felszökkenek azon a pár lépcsőfokon az ajtóig. Csak onnan nézek vissza, mikor ujjaim a biztonságot jelentő kilincsen pihennek.
- De majd ezért hátha visszajössz egyszer… addig megtartom. Emelem meg a szerzett álcáját aztán kacsintok és belépek a lépcsőházba. Mielőtt bezárnám az ajtót hallom a halk pukkanást és Nott szemtelenül jóképű vigyora kísért, ami az utolsó emlékem róla. Ujjaim összezáródnak a színházi kelléken és bár értéke vajmi kevés, tudom hogy már csak azért is megőrzöm hogy legyen valami ami feleleveníti a ma átélt eseményeket.
Köszönöm a játékot!
A helyszín szabad!
Roxfort RPG
Szerző