Mézesfalás

[JASPER]

JASPER

2001. április 24.
o u t f i t

Persze, elkaptam azt a gúnyos kis megjegyzést... De inkább csak a plafon felé forgattam a szemem, és nem reagáltam rá, elengedtem a fülem mellett. Mert a pletykákra és a hátunk mögött felhangzó kis szavakra nem volt jobb módszer. Persze, észrevettem azt is, hogy rólam meg Seamusról dumálnak, sőt, még valami hollós sráccal is összehoztak, pedig csak pár szót váltottam vele... Tényleg, a diákoknak nem volt jobb dolga? Felcsendült bennem az a gonoszkás kis hang ilyenkor, de aztán inkább visszanyeltem. Értelmetlen volt nekiállni veszekedni velük.
Inkább csak szótlanul valami polchoz vezettem Jaspert, hogy aztán a karamellák közt kezdjek nézelődni. De valamiért nem húztam el a kezem. Végülis, randizunk, nem? Ez a gondolat azért még mindig kicsit vicces volt... Vagy inkább az a komoly arc, amit vágott. Valamiért Jasper Flynnről képtelen voltam elképzelni, hogy önszántából eltöltene romantikától csöpögő órákat valakivel... Persze, mindez csak valami előítélet volt. És hazudtam volna, ha azt mondom, hogy nem furdalt a kíváncsiság, vajon mi húzódik az előítéletek mögött.
– Persze, sietnünk kell. A harmadik után lehet ágyba vinni a lányt. – Erre aztán majdnem félrenyeltem a saját nyálam, megint... Na, pont erről beszélek. Az eddig pillanatban még jeles alkalom, aztán ez.
Ignoráltam a tényt, hogy kipirosodik az arcom, mintha ezzel együtt ez nem is történt volna meg.
- Oh, aha... Erről valahogy el is felejtkeztem. - Aztán inkább az orra alá dugtam valami karamellás izét, mindegy is, hogy mi volt. Nem mondom, hogy alapvetően nehéz zavarba hozni, de... azért kezdtem tartani tőle, hogy ez már túlzás. Rohadt előnyös lenne egyszer csak felrobbanni...
– Ezt kéred ajándékba? – kérdezte a fiú. – Nem tűnik valami nagymenőnek. Ha nem mondtam volna, van nálam pénz.
Felhúztam egy kicsikét a szemöldökömet.
- Aham, sejtettem... Mitől lesz egy karamella nagymenő? Csak kérdezem... - De azért visszatettem a kis csomagot a polcra, ám mielőtt egy másik után nyúlhattam volna, ő vett le egyet. A szív alakú édesség láttán azonban elvigyorodtam.
- Wow! Nem is gondoltam volna, hogy ilyen romantikus is tudsz lenni... - Elvettem a csomagot és megszemléltem a benne található kis karamellákat, közben pedig akaratlanul is elképzeltem magukat a sötétben, ahogy felettünk elterülnek a csillagok. Kissé hihetetlen volt, de már az is, hogy most együtt válogatunk a Mézesfalásban. Ám rossz semmiképp sem... Amikor vele voltam, valahogy eszembe sem jutott másra gondolni, azt hiszem, az aurája túlságosan elsöprő volt, hogy csak az ő illatára koncentráljak.
És ahogy ez megfordult a fejemben, hirtelen arcon csapott füstös lehelete. Csak pislogtam, ahogy mellkasunk összesimult, ám ez sokkal inkább volt hasonló érzés a szertárban történtekhez, mint sem az előbbi összepréselődéshez, amelyet egyikünk sem tervezett. Felpillantottam az arcára, ám a tekintetem hamar a szájára siklott, hogy egy lélegzetvétellel később megérezzem az enyémen. És újra végigfutott rajtam az a régen érzett borzongás.
A pillanat hosszúra nyúlt, de mégis olyan hamar elillant. Én meg azon kaptam magam, hogy csak közelebb préselődtem, hogy egészen elöntött az illata, amelyet még a cigijének füstje sem rontott el. Sőt, inkább illett hozzá. Ám mire még viszonozhattam volna a finom csókját, egy kicsikét elhúzódott.
– Rendben, cicamica – mormogta, a felforrt pillanatban pedig még a hülye becenév sem jutott el igaazán az agyamig, csak újra az ajkai felé pillantottam. – Lehet előre kéne hozni azt a harmadik randit.
Erre aztán megint végigrohant rajtam a hideg, de ez nem az a kellemetlen fajta volt. Az egyik kezem pedig szinte magától csúszott fel az arcáig.
- Nappal nehéz lesz csillagokat lesni... - suttogtam vissza, mielőtt aztán engedtem a csábításnak, és közelebb hajolva megcsókoltam, hogy az ajkaink ismét összesimuljanak. Olyan volt, mintha egymásra tervezték volna őket. Vajon ő is érezte, vagy csak én voltam ilyen furcsa?
Fogalmam sem volt, mennyi idő telt el, mire végül elhúzódtam, hogy levegőért kapjak, az oxigén pedig szinte égette a torkomat. Aztán lepillantottam, hogy ujjaim ismét megtalálják az övéit, és megköszörültem a torkomat.
- Szóóóval... Szeretnél még valami ajándékot választani, vagy mehetünk? - érdeklődtem, miközben azért léptem is egyet a kassza felé, de azért a szívem még vad tempóban zakatolt az előbbi kis jelenet miatt.

[nekik aztán van hatalmuk]

nekik aztán van hatalmuk

2001. április 24.
Preficsaj
 
Forró haragját egyre ontja rám
Piros, dagadt arccal a nap.
Perzselt lábam agyamig lüktet,
Megállnék. „Siess. Nem szabad,
Siess. Nem szabad, nem szabad.”

– Aham, sejtettem... Mitől lesz egy karamella nagymenő? Csak kérdezem... – magyarázott Cassen, de én már nyúltam a megfelelő kialakítású típushoz. Mégis csak randin vagyunk, adjuk meg a módját, mert nem biztos, hogy sok lehetőségünk lesz erre a nyári szünettől, az pedig máris a nyakunkon volt. Oké-oké, még két hónap, de az pillanatok alatt el fog menni az akadémiai jelentkezések és a vizsgák miatt. A tanárok, mintha egyre jobban keményítenének be ebben az időszakban, pedig mi aztán nem sok okot adtunk rá… legalábbis én. Ahogyan eddig is, most is jól teljesítettem, szinte tanulás nélkül.
– Például attól, hogy szívalakú – mondtam és a kezébe nyomtam a dobozt. Eléggé giccses volt, de ha majd menőzik a barátnőinek, hogy ma randija volt, akkor inkább ezt mutogassa, mint egy zacskó béna csomagolásos édességet. Furcsa volt, mert már is barátnőmként tekintettem rá és ettől büszke érzés töltött el. Nem tudom miért, talán azért, mert tényleg gyönyörű volt… attól ugyanis nem voltam elájulva, hogy prefektus.
– Wow! Nem is gondoltam volna, hogy ilyen romantikus is tudsz lenni...
Nem. Egy cseppet sem voltam romantikus, csak akartam őt. Ez pedig sok minden olyan dolgot felülírt bennem, amik alapvetően mindig ott vannak. A morcosságom persze nem múlt, mindezek ellenére sem. Ahhoz ki kellett volna törölni a múltamból Vincentet, Bea eltűnését, az iránta való érzéseimet, minden olyat, ami valaha sebet ejtett rajta, mert abból rengeteg volt. Ahogy közelebb húztam magamhoz Cassent vagy cicamicát, nevezzük akárhogyan is… ezek a sebek nem fájtak, nem voltak feltűnőek. Egy pillanatra, mintha csak ő és én lettünk volna ott a Mézesfalásban. A szívverését éreztem még a ruhákon keresztül is.
– Nappal nehéz lesz csillagokat lesni...
– Sssh! – suttogtam és ajkaim szépen az övéire tapadtak. Valahogy olyan tökéletes volt az egész. Nem tudom, mintha tényleg úgy lettünk volna kitalálva, hogy egymást csókoljuk. Valami rózsaszín köd szállhatott az agyamra, hogy ilyeneket gondoltam, de nem zavart. Valahogy kellemes volt ebbe a homályba burkolódzni, amiben nem létezett Bea, sem a támadóm, csak én és Cassen. Még szorosabban vontam magamhoz és olyan hosszan, olyan forrón csókoltam, ahogy csak nyilvános helyen mertem. Holnapra tele lesz ezzel a Roxfort minden folyosója, de talán egy kicsit ezért is csináltam… nem akartam, hogy más kezdjen ki vele már.
Hagytam, hogy elhúzódjon. Mély levegőt vettem, mintha csak kifulladtam volna és ahogy ujjai az enyémekre találtak, elmosolyodtam. Nem olyan széles, nagy mosoly volt, aminek az emberek örültek, inkább furcsán grimaszszerű. Nem ment ez nekem, de amúgy azt hiszem tényleg örültem. Mármint nem gondoltam rossz dolgokra.
– Szóóóval... Szeretnél még valami ajándékot választani, vagy mehetünk? – kérdezte.
Már a válasz előtt is megindultam a pénztár felé. A szabad kezemmel beletúrtam a zsebembe, hogy elővegyem az egyszerű, feketebőr pénztárcámat.
– Esetleg a kassza mellettről még választhatsz egy cukorkagyűrűt. Tudod, mindig is azt gondoltam, hogy egy férfi igenis adjon ékszert a csajának – válaszoltam és egy halk „hahát” is megeresztettem felé. Ahogy a pulthoz léptünk meg is pillanthattuk az gyűrűket. A karika maga műanyag volt, de a kő egy hatalmas, rózsaszín keménycukor. Tökéletes illett Cassenhez. – Nézd, ez pont jó. – Vettem el egy olyat, aminek a műanyag része is élénk rózsaszín volt és letettem a pultra.
– Ez a kettő lesz – mondtam és Cassen tőle a karamellát is átvettem, majd rákacsintottam. – Most mondd, hogy nem kényeztetlek el.

[JASPER]

JASPER

2001. április 24.
o u t f i t

Szív alakú csoki. Nem is tudom. Valamiért olyan nevetséges látvány volt Jasper Flynn kezében ezt látni, hogy nem tudtam abbahagyni a vigyorgást. Na meg hihetetlen. Bár ez az egész helyzet hihetetlen volt a múltkori találkozásunk után. Igazából addig a pillanatig, amíg ki nem mentette a seggem Frics meg a hülye macskája meg a még hülyébb büntetőmunkája alól, biztos voltam benne, hogy képes lenne bosszúból... nem is tudom, valami nagyon rossz dolgot csinálni velem a folyosón. És most nem olyan rossz dologra gondolok. Hanem hogy mondjuk lelök a lépcsőn, meg ilyenek, amiért ráborultam és még a cigijét is kivertem a kezéből...
Uuhh, Avery Cassen csak nem szintet lépett és képes elismerni azt a bezárkózós esetet mint megtörtént emlék? Hihetetlen, mikre nem képes egy randi, egy randi Jasper Flynnel. Őrület.
Ahogy ezúttal közel vont magához, az érzés már közel sem volt fogható ahhoz, mint mikor a szertárban préselődtünk a falhoz. Most valahogy nem kellett azon izgulnom, hogy ez helyes-e, vagyis megtehettem volna, de nem akartam. Ki akartam kapcsolni végre egy kicsit az agyam, és ez vele nagyon is könnyen ment. Főleg, ahogy a szája az enyémhez ért. Az még mindig hihetetlen érzés volt, erre tökéletesen emlékeztem, még annak ellenére, hogy akkor épp csak egy pillanatig tartott az a csók. Ha ebben a pillanatban képes lettem volna gondolkodni, biztosan nem préselődtem volna annyira közel hozzá, hiszen valószínűleg leesett volna, hogy a Mézesfalás közepén vagyunk... De nem, sajnos az agyam csődöt mondott. Dehát nem az én hibám, tényleg...
Elhúzódni tőle szinte rossz volt, egyből feltámadt az a hiányérzet, pedig nem mentem messzire. Egy ideig még maradtam a karjaiban, mert olyan kényelmes volt hozzásimulni. Kellett egy pillanat, hogy a szívverésem lenyugodjon valamennyire, és hogy újra rendesen kapjak levegőt, mielőtt újra fecsegni kezdtek, és mielőtt elindulunk valamerre. Pedig szánalmas mód sokáig ellettem volna hozzásimulva.
Hagytam, hogy húzzon a kassza felé, és inkább csak a földet figyeltem, nem néztem semerre. Nem voltam kíváncsi azokra a tekintetekre... és valószínűleg jobb is volt nekem, amíg nem szembesültem velük.
– Esetleg a kassza mellettről még választhatsz egy cukorkagyűrűt. Tudod, mindig is azt gondoltam, hogy egy férfi igenis adjon ékszert a csajának – mondta közben, mire elgondolkodva hümmögtem egyet, és bólintottam.
- Aha, aha... cukorkagyűrű, komolyan? - Elégedetlen fejcsóválással lestem fel rá oldalról, elnyomva az ajkam sarkában bujkáló kis vigyort. - Oké, jó, de csak azért, mert ez az első a randi. A harmadikra valami drágát kérek.
Itt már tényleg rávigyorogtam, aztán én is a gyűrűk felé fordultam. Emlékszem, odáig voltam ezekért még kiskoromban, dehát melyik kislány nem? Repestem volna, ha valaki akkor vesz nekem egy ilyen idétlen rózsaszínt. Hülye mini Avery!
– Ez a kettő lesz. - Jasper a pultra tette a gyűrűt meg a választott, szívecske karamellát is, majd rámkacsintott. – Most mondd, hogy nem kényeztetlek el.
Egyetértve bólogatni kezdtem.
- Ó, nem is akárhogy. Én vagyok a legszerencsésebb lány az egész suliban! - válaszoltam, és talán volt is benne valami. Legalábbis most biztos ezt sugdolózza egy egész hadseregnyi csaj, akik menthetetlenül bele vannak esve Jasperbe. Lehet, hogy épp az ágyamat és a ládámat gyújtják fel rituálisan.
Ha Jasper kifizette a választott dolgokat, akkor én felkaptam mindkettőt, és kimentünk a Mézesfalásból, ezúttal végre tömegkarambol nélkül. Ma Roxmorts egészen csendes volt, legalábbis a szokásoshoz képest, de ízért kicsit odébb húztam a fiút, a füves részre, és felbontottam a a karamellát. A mozdulattal együtt kis szívecske alakú fecnik ugrottak ki a dobozból, beterítve alattunk a füvet, és néhány a pulcsim ujjában is megragadt. Romi...
- Na, most hogy megkérted a kezemet is, megengeded, hogy romantikusan megetessek veled egy ilyen izét? - tartottam fel a furán rózsaszínes, szív alakú kis karamellát, és fellestem az arcára, figyelve, egy egytől-tízes skálán mennyire undorodik. - Csak hogy teljes legyen a randevúnk, tudod!
Leharaptam a szivecske egyik felét, hogy aztán a másikat tartsam oda az ő szájához. Szerencsére az íze hagyományos karamell volt, a bizalmatlan külső ellenére is, és egyelőre én sem változtam tőle egy nagy szívvé.

[nekik aztán van hatalmuk]

nekik aztán van hatalmuk

2001. április 24.
Preficsaj
 
Forró haragját egyre ontja rám
Piros, dagadt arccal a nap.
Perzselt lábam agyamig lüktet,
Megállnék. „Siess. Nem szabad,
Siess. Nem szabad, nem szabad.”

Cassen boldognak tűnt a széles vigyorral az arcán. Nem tudom, hogy a csoki vagy én váltottam-e ki, de az előbbi esethez is legalább volt közöm. Ez némiképpen felvillanyozott, és még inkább elnyomta a bennem uralkodó keserűséget. Csak valahogy a sebhelyem lüktetett a pulóver alatt, finoman jelezve a jelenlétét. Nem akarta semmi, hogy egy percre is jól érezzem magamat a gyerekkori emlékkép nélkül, amiben Vincent a bőrömbe véste az undorító szavakat. Jó kérdés milyen kést használt, mert azóta sem volt egyetlen varázslat sem vagy gyógyítási módszer, amivel el tudták volna tűntetni onnan.
A kasszához lépve, mikor megláttam azokat a cukorgyűrűket, nem tudtam kihagyni a lehetőséget, hogy legrózsaszínebbel ne lepjem meg Cassent. Annyira tetszett az ötlet, hogy még én is elvigyorodtam.
– Aha, aha... cukorkagyűrű, komolyan? – kérdezte Cassen, de éreztem, hogy neki is tetszik a dolog. Talán még sem olyan idegesítő jókislány, mint amilyennek mutatja magát időnként. – Oké, jó, de csak azért, mert ez az első a randi. A harmadikra valami drágát kérek.
Bólintottam egyet, miközben a szükséges mennyiségű sarlót előkészítettem a fizetéshez. Ehhez persze el kellett engednem a puha kezeket, s máris megéreztem a világ kellemetlen hűvösségét. Még Bea tekintete is egy időre a gondolataim közé szökött. Az a lány is már csak gyötör halálában, pedig régen annyira kedves és szeretreméltó volt.
– Ígérem, a harmadik randira egy pillecukor nyakláncot kapsz – válaszoltam, mikor az eladó elé toltam a kiválasztott dolgokat és letettem a pénzt is a pultra.  Nem tudom, mit vártam ettől az egésztől, de Beatrix óta nem éreztem, hogy lenne egyetlen egy lány is, aki érdekelne. Mármint persze, testileg sok érdekelt, közöttük Cassen is, mert lássuk be mégis csak azt láttam meg rajta először, hogy baromi jó nő. De aztán ott a raktárban, vagy szertárban, mielőtt Frics ránk nyitott, egészen megfogott a kislányos bája. Valahogy szerettem volna őt egy kicsit rosszá tenni és ez egy egészen újfajta küldetéssé vált bennem. Arról nem is beszélve, hogy a gyomrom folyton görcsben volt, ha megláttam, a szívem meg ki akart szakadni a helyéről. Azt hiszem, megkedveltem. Jobban, mint hittem, hogy bárkit is kedvelhetnék.
– Ó, nem is akárhogy. Én vagyok a legszerencsésebb lány az egész suliban!
– Egyértelműen. – bólintottam. Míg a pénztárcámmal babráltam, cicamica fel is kapta a megvásárolt holmikat és szerencsére elindult kifelé a Mézesfalásból. Én pedig kicsit lassabban követtem. Egyszerű, fekete bőr pénztárcám volt, de már olyan régi, hogy a kis patent, ami összefogta nem akart a helyére ugrani. Kellett két perc, mire sikerült. Persze vehettem volna újat. Hazugság lett volna azt mondani, hogy nem látnak el zsebpénzzel a szüleim. Még azt is megkockáztattam volna, hogy én kapom az egyik legtöbbet a Mardékárban, de a tárcához ragaszkodtam. A nagyapámé volt, aki még kisfiú koromban halt meg. Akárhányszor cukorkát vett nekem, ezt kapta elő… még mindig emlékeztem a mozdulataira. Mikor a nagymamám nekem adta ezt, úgy éreztem az öreg egy része bennem él tovább. És hát talán így is volt.
Csak az ragadott ki az emlékeim sokaságából, amikor Cassen kinyitotta a karamellát és papír – vagy milyen – szívecskék ugrottak elő. Néhány a mellkasomnak csapódott, majd szinte szánalmas módon a földre hullott. Hát ez aztán a romantika…
– Na, most hogy megkérted a kezemet is, megengeded, hogy romantikusan megetessek veled egy ilyen izét? – kérdezte Cassen, mire fintorogva bámultam az édességre. – Csak hogy teljes legyen a randevúnk, tudod!
– Muszáj ezt? Attól még, mert már eljegyeztelek, nem kell gondoskodnod az étkezésemről!
Figyeltem, ahogy a kezébe veszi az egyik kis szívet, majd beleharap. Hát abban volt valami iszonyatosan szexi… nem Jasper, nem rángathatod be sehova már az első randin! De hát ilyen egy jó kapcsolat kezdete, nem? Amikor kedveled, de vágysz is rá fizikálisan. Ahogy a számhoz nyomta elfogadtam. Gondosan ügyeltem, hogy az apró harapást érezze az ujjain, na meg némi nyál is kerüljön rá.
– Ezt gusztustalanul édes – közöltem teliszájjal. Nem tudtam lenyelni, túl tapadós, túl gejl volt és már attól tartottam, hogy elkap a hányinger, mert olyan hosszan rágtam és rágtam, hogy az álkapcsom is belesajdult. Aztán erőt vettem magamon és leerőszakoltam a torkomon, hogy aztán fájdalmasan nyögjek egyet.
– Ez undorító volt – borzongtam meg és a pulcsim ujjába töröltem a számat. – Neked azért ízlik? – kérdeztem kissé aggódva.

[JASPER]

JASPER

2001. április 24.
o u t f i t

Tetszett a falu kis csendessége, mintha hirtelen semmi nem akadt volna, ami megzavar minket, még visítozó kis elsősök sem. Talán egyelőre mindenki annyira labilisnak találta az áprilist, hogy inkább maradt a kastélyban. Pedig egészen jó idő volt. A Mézesfalásból kilépve ismét megkerestem Jasper kezét, hogy odébb húzzam egy kicsit, és egy picit végigsimítottam az ujjain, kiélvezve az érintését. Valószínűleg nem kellett volna különösen különlegesnek éreznem magam a közelében, hiszen ki tudja, hány csajnak vesz még cukorkagyűrőt rajtam kívül, de valahogy mégis ezt éreztem. És egészen kellemes volt, ahogy ott körözött a mellkasomban. Persze, igazából az a szertáros eset is kellemes volt a maga nemében... A csók része legalábbis biztosan. Aztán Frics és a hülye macskája már kevésbé.
Dehát Jasper Flynnért ki ne rajongott volna? Már most számítottam a pillantásokra, amelyeket majd a hálókörletben és a reggelinél fogok kapni, de nem is annyira érdekelt. Végeredményben a roxforti élet egész unalmas volt, tekintve, hogy be voltunk zárva nagyrészt egy kastélyba, így minden apró kis dolgot meg kellett ragadni, amin lehet csámcsogni...
Elhessegettem inkább a gondolatokat, helyette kibontottam az édességet, hogy az abból kipattanó kis szívecskék némelyike a hajam aljában ragadt. Jó, hát... biztos van, aki ezt tök romantikusnak találja, mindenfelé repkedő kis papírszívecskék... Inkább kiszedegettem a tincseim közé gabalyodott, rózsaszín kis izéket.
– Muszáj ezt? Attól még, mert már eljegyeztelek, nem kell gondoskodnod az étkezésemről! - Halkan felnevettem Jasper szavaira, és kivettem egy darabka karamellát a helyéről. Persze, nem mondom, hogy olyan bizalomgerjesztőnek nézett ki a rózsaszín színével... de túlságosan rajongtam az édességekért ahhoz, hogy ez elbizonytalanítson.
- Ez a feleségek dolga, szóval szokj hozzá - közöltem, miközben felé tartottam a karamella felét, és figyeltem, ahogy elveszi a szájával, a látványra pedig akaratlanul is megborzongtam, pláne, ahogy éreztem ujjamon fogainak finom lenyomatát.
– Ezt gusztustalanul édes. - Kegyetlenül vigyorogva figyeltem a szenvedését, miközben én elégedetten elnyammogtam az enyémen, és egy másik darabért nyúltam, hogy annak is leharapjam a felét.
– Ez undorító volt – közölte Jasper, ahogy sikerült megküzdenie vele, én meg még mindig, leplezetlenül rajta szórakoztam. – Neked azért ízlik?
- Ugyan már, tudom, hogy imádtad. - Ajkamhoz érintettem ujjamat, hogy eltüntessem róla a karamella és a nyála kellemes keverékének maradékát. - Persze, hogy ízlik. Karamell!
Ennél már csak akkor jobb a karamell, ha folyik... Persze az a változat sem lett volna sokkal randibarátabb és gusztusosabb, de az ízéért mindenképpen megéri, határozottan. Oldalra biccentettem a fejem, és egy pillanatig figyeltem Jasper arcát - egyértelmű volt, hogy tényleg nem rajong a karamelláért, így legközelebb valami más édességgel kell próbálkoznom, asszem. Mert nincs olyan, hogy valaki nem szeret semmit, ami édes... Valahogy nem tudtam elképzelni egy csomag gumicukorral a kezében, de...
- Tudom is, hova menjünk a következő randinkon! - csillant fel a szemem hirtelen. - Fagyizni. Nem megyek hozzá olyan emberhez, aki nem szereti a fagyit.
De tényleg, vajon létezik egyáltalán olyan? Nagyon reméltem, hogy nem. Az borzasztóan elkeserített volna... Hiszen annyi ízű van... Komoly pillantással néztem fel rá, hogy nyomatékosítsam szavaim jelentősségét, még akkor is, ha az egész persze nem volt komoly. Egy könnyed kis játék, de tetszett, még ez a röhejes, rózsaszín kis gyűrű is. Azért egy pillanatra elgondolkodtam, hogy egyáltalán fogunk-e még beszélgetni ezután, mert igazából sosem lehet tudni... pláne nem valaki olyannál, akinek olyan híre van, mint Jasper Flynn. De kit is érdekelnek a pletykák? Rólam is meséltek olyan dolgokat, ami nem volt igaz, mindenkiről... Majd meglátjuk. Ja. Majd meglátjuk. Ez tetszik.
Feltámadt egy kis szellő, amely arcomba lökte pár tincsemet, én pedig átöleltem magam a hideg kis fuvallattól. Ez volt a baj az áprilissel - pillanatok alatt bújt el a nap és ébredt fel a szél, hogy megdermessze az ember csontjait.
- Nem indulunk vissza a kastélyba? - érdeklődtem, ahogy fellestem az égre, ahol a felhők morcosan gyűltek és szürkülni kezdtek. Elfintorodtam egy kissé, pedig ennyi év alatt már igazán hozzászokhattam volna az esőhöz, de még mindig túlzottan reménykedtem a rövid időre felbukkanó kis napsugarakban. - Mielőtt elázunk...
Igyekeztem nem hagyni, hogy a feltámadó rosszidő elrontsa a kedvem, így kinyújtottam a kezemet a fiú felé, és vetettem az arcára egy ártatlan kis vigyort is. Na, az ő érintése meleg volt és kellemes, hogy annyira még a hideg szellő sem zavart a közelében. Pláne nem, ha az pont úgy fúj, hogy méginkább érezzem az illatát... akkor azt hiszem, a végén még egészen megkedvelem a szelet.

[nekik aztán van hatalmuk]

nekik aztán van hatalmuk

2001. április 24.
Preficsaj
 
Forró haragját egyre ontja rám
Piros, dagadt arccal a nap.
Perzselt lábam agyamig lüktet,
Megállnék. „Siess. Nem szabad,
Siess. Nem szabad, nem szabad.”

Nem tudom utoljára mikor éreztem valamit ilyen kegyetlenül édesnek, de ebben még a gyomrom is belefájdult. Cassen csókja volt az egyetlen édesség, amit el tudtam viselni… bár ezt bizonyára ő is tudta, hiszen hallhatta, ahogy a sóhaj az én ajkaimból az övéi közé szökik. Le sem tagadhattam, mennyire izgatott.
– Ugyan már, tudom, hogy imádtad. – Mondta, de ahogy az ujjával az ajkaihoz ért… szinte éreztem, hogy a bennem tomboló vágyak egy katasztrófa felé közelednek. Bár célozgattam már rá jó párszor, hogy meg akarom dönteni, talán azért az első randi, még tőlem is túlzás lenne. Úgy értem nem azért kezdtem ebbe bele, mert csak ez volt a szándékom. A többi lánnyal ellentétben őt valamilyen módon jobban akartam. Birtokolni is akartam, nem csak a magamévá tenni, amíg éppen rajtam van a görcs. – Persze, hogy ízlik. Karamell! – válaszolta aztán a kérdésemre, én meg bizonytalanul néztem rá. Megpróbáltam lenyelni azt a rengeteg dolgot, ami bennem kavargott, így egy pillanatra beállt a csend közöttünk.
–  Tudom is, hova menjünk a következő randinkon! – csattant fel hirtelen lelkesen. – Fagyizni. Nem megyek hozzá olyan emberhez, aki nem szereti a fagyit.
Sóhajtottam egyet, persze alaposan beleszínészkedve az egészbe.
– Hát akkor ne is vegyek neked egy másik gyűrűt, ami aranyból készült? – pislogtam rá. – A fagyi mindig túl édes. – Böktem oda, bár már hallottam sós fagyiról, de az meg bizarr volt. Hirtelen eszembe jutott a Vincent előtti életem, amikor még nem volt az az ocsmány sebhely a karomon… akkor még szerettem az édesízeket. Gyerekként anyám le sem tudott vakarni a fagyizók kirakatáról. Úgy tapadtam oda, mintha csak egy engem vonzó mágnes volna. Van is róla megy fénykép anyám munkahelyi íróasztalán, amin éppen így kaptak el. Apró voltam, integettem anyám felé, majd az arcomat a hideg üvegnek nyomtam, mintha azt mondanám: azt a csokifagyit kérem.
– De tudod mit, majd megetetsz a tiédből – mondtam aztán és átkaroltam a vállát, ahogy közelebb húzva magamhoz adjak egy puszit a homlokára. Nem tudom, miért de hirtelen elfogott a gyengédség. Én igenis akartam ezt és csak most tudatosult bennem igazán, ahogy szexin megpiszkálta az ajkait, ahogy ette a karamellát. Egyszerre volt gyönyörű, bájos és túlzottan is vonzó. Örültem, hogy nem vagyok meztelen… annyi biztos… bár az ember miért is lenne meztelen Roxmorts közepén?
Éreztem, ahogy feltámadt a szél, bár rajtam nem sokat tudott taszítani, de Cassen arcába jó pár tincs keveredett… fel is röhögtem, hogy na most tuti majd a karamellába tapad a haja, de aztán egy aprócska dörgés is követte a szelet. Észre sem vettem a sötét felhőket eddig, hiszen annyira lefoglalta minden részemet Cassen.
– Nem indulunk vissza a kastélyba? – kérdezte. – Mielőtt elázunk...
Megfogtam a felém nyújtott kezet. Azonban lépés közben úgy döntöttem, inkább a vállait karolom át, hogy megvédjem a hideg szellőtől.
– Meg kell védeni ezt a cicamicát a hideg széltől – közöltem, majd csendesen sétálva mellette, hallgatva a magyarázását kísértem el az iskoláig. Nem akartam elhúzódni tőle, sőt amikor beértünk, még egy hosszú csókkal jutalmaztam. Nem is foglalkoztam azzal, hogy a mögöttünk lévő diákok már alaposan elázva léptek be az ajtón… lényegében éppen csak megúsztuk a zuhét.
– Holnap megint randizunk – suttogtam az ajkainak, aztán jobbnak láttam elhúzódni és keresni egy magányos helyet a hormonjaimnak és a cigimnek. Még hosszan éreztem magamon Cassen édes illatát, a karamella gejl ízét a számban. Nem akartam ezt elengedni… főleg most, hogy csak egy pár hónapom van ilyen közel hozzá.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!