Gyöngyzug Teaház és Jósda

Nathaniel Forest pennájából

A falában üvegekkel és gyöngyökkel díszített kis épület lakói nyitották, lényegében majdhogynem a nappalijuk helyén a kis teázót. Alig pár asztal, néhány össze-vissza szék, illetve stoki, valamint egy teafőző, mosogatópult és egy nagy bársonyfüggöny képezik a berendezést. Nem a legnívósabb hely, de Avelin, a tulajdonos boszorkány kedvessége, illetve a felszolgált teakülönlegességek teszik vonzóvá. Valamint a tény hogy a felszolgált tea mellé, néhány plusz sarlóért, akár jóslatot is kaphat az ember.

[ღ Furkászkaland ღ]

ღ ruci ღ

the niffler

ღ Furkászkaland ღ

Lup

(2001. január)

Túl lelkes voltam. És ilyesmi. Mert elvállaltam Luppal ezt az állatmegőrzősdit... De...
Nem hittem volna, hogy megszökik Arabella tanárnő furkásza. Ez nagyon-nagyon ciki. Mert hát prefektus is vagyok, meg amúgy is, megbízott egy tanár engem és Lupot is, hogy vigyázzunk rá. Amúgy. Még jó, hogy nem egyedül vagyok, mert hát akkor szerintem sírva fakadnék. Nem vagyok a találékonyság mestere. Csak pislogok, és nézem a furkász fekete kis szőrét, amúgy ez olyan mint egy vakond. Kis puha meg bolyhos... és azt hiszem elvette a karkötőmet. Hát mindegy, midnekinek kell egy hobbi, van aki bélyegeket gyűjt...
- Lup, Lup, nézd, arra szalad! - huzigálom meg a lány kabátját, és már szaladok is Roxmorts felé, hátha utol tudom érni. Mert hát azért elveszteni az LLG tanárnő állatát... Te jó ég. Kicsapnának vajon? Vagy megetet valamelyik másik állatával. Nem tudom lehet mind a kettő, ki is csapnak és meg is leszek etetve. Futok vele együtt és azon imátkozom mindenkihez meg mindenhez, ősatyákhoz ősapákhoz, Merlinhez meg miden ilyen transzendenses arákihez, hogy ne. Légyszi ne. Ne lopják el... Bár egy olyan állatot el lehet lopni aki amúgy cuccokat lop? Hm. Na mindegy, szóval ne legyen baja.
- vajon mekkora adósságba kever minket szerinted? - pislogok Lupra, miközben megállunk vele a Főtéren. Aztán látom, hogy oott ugrál valahogy az embereken, akiknek ez nagyjából fel sem tűnik és belopózik egy boltba. Hát jó. A bolt legalább zárt tér.
A hideg kicsit csíp, talán egy picit felelőtlenül öltöztem fel erre, de ki gondolta volna, hogy a fél délutánom egy furkász utáni loholással fog történi? Na jó, gondolhattam volna, elvégre furkász. Tehát összehúzom magamon a kabátomat és megindulok a jósos, teás ház felé. Lehet az üveggömbök miatt paradicsomban fogja magát érezni. Minden esetre már az utcán a járókelők riadozni kezdenek hogy eltűnt ez meg az, nekem meg egyre jobban pirul a fejem, mintha csak én lennék a bűnös. Közben Lup társaságával együtt feltépem az ajtót, ahol ugye jósos, meg teás nyugalom uralkodik. És a furkász sehol sincsen.
- Khm... - pislogos és vigyorgok ártatlanul a mérges tekintetekre aztán Lup felé fordulok. - Mondd, van valami ötleted? Azt hiszem az invito Furkász nem nagyon működne...

Sophie

Mindig is arra vágytam, hogy az iskolába majd kapok egy kiscsibét és házi feladat lesz vigyázni rá. Azt anyáék nem utasíthatják vissza. Kiscsibe helyett viszont egy furkász volt a vigyázásra szánt kisállat. Az elején minden rendben volt, aztán rájöttem, hogy miért is kell rá vigyázni. Semmi perc alatt elugrott, vagy elmászott, vagy elfutott, valamit csinált. Nagyon könnyen szem elől lehet téveszteni, szinte még pislogni sem szabad mellette. Olvastam, hogy fürge kis állatok, de ennyire?
- Lup, Lup, nézd, arra szalad!
Épp, hogy odapillantottam, már csak egy fekete villanást láttam. És talán valami megcsillant. Hát persze! El is felejtettem, oda van a csillogós dolgokért!
- Kapjuk el gyorsan, ha elveszik a tanárnő a fejünket veszi!
- vajon mekkora adósságba kever minket szerinted?
- Ahogy ezt a fajt ismerem, a lehető legnagyobba. De ez attól függ, hogy lebukunk e, és hogy vissza adjuk e az ékszereket.
Rohantam a kis fekete állatka után, akárhányszor rávetettem magam, odébb ugrott, vagy kimászott a kezemeből. Így nem lehet őt elkapni, valamit ki kell találni. Nem sokkal késöbb elértünk a teaházhoz. Úgy tűnik megtetszik neki, mert ahogy kijön egy ember, berohan az éppen csukódó ajtón. Mi is utána rohanunk és lihegve feltépjük az ajtót, amiért szúrós szemekkel néznek ránk a vendékek.
- Khm... Mondd, van valami ötleted? Azt hiszem az invito Furkász nem nagyon működne...
- Itt nem kavarhatunk fel mindent. Csináljunk úgy, mintha egyszerű vendékek lennénk és valami csillogóssal csalogassuk magunkhoz. Volt rajtad karkötő mikor megkaptuk őt, talán azzal ide tudjuk csalogatni!

[ღ Furkászkaland ღ]

ღ ruci ღ

the niffler

ღ Furkászkaland ღ

Lup

(2001. január)

Szerntem az ideális otthona a furkásznak egy mindenből arany ház lenne. Olyan tipikus sznob luxus dolgok, mint arany vécé, arany vécéparí, arany ablak, arany nem tudom gyémént kirakásos mozaikpadló. Azt hallottam van ahol aranyreszeléket szórnak a fagyikra is, vajon ő is ilyen reszelékesen eszi a kaját? Igazán érdekes és felesleges dolgokon gondolkodom megint, miközben a furkász szökiiiiiiik.
Azt hiszem kicsit felelőtlen vagyok, hogy csak úgy belevetem magam Roxmortsba, Luppal együtt, de amúgy meg most arra nincs is idő, hogy a tanárok segítségét kérjük. Meg prefektus vagyok, fel kell találnom magam, elvégre az lenne a dolog lényege, hogy megoldjam a problémákat. Bár azokat mindig sikerül a legnehezebb módon megoldani.
- Ahogy ezt a fajt ismerem, a lehető legnagyobba. De ez attól függ, hogy lebukunk e, és hogy vissza adjuk e az ékszereket.
- Azért remélem futtja majd legalább ennivalóra - sóhajtok fel közben drámaian, de azért elvigyorodom. Végül is tök vicces szituáció nem? Egy csapásra körözött bűnözők leszünk egy furkásszal karöltve. Ki nem álmodott még erről egyerek korában? Hát én sem. - Óó, majd kiplakátolhatjuk az ékszerekkel a falakat. Mint az eltűnt állatoknál. Fényes, gyémántkarkötő gazdáját keresi - mutogatok közben a kezemmel, és nagyban sieteünk a teaház felé. Ahogy belépek már tudom, hogy miért is jött ide. Gyöngy, meg fényes cuccok mindenütt, de basszus, jól eltűnt.
- Itt nem kavarhatunk fel mindent. Csináljunk úgy, mintha egyszerű vendékek lennénk és valami csillogóssal csalogassuk magunkhoz. Volt rajtad karkötő mikor megkaptuk őt, talán azzal ide tudjuk csalogatni!
- Hmm, hát igen - miért érzem úgy hogy ebből nem fog kisülni semmi jó... - Akarkötőmet megfújta, de talán van nálam valami fényes kacat - kezdek el kotorászni a zsebeimben, hátha találok valamit. Közben, mintha csak valami vendég, vagy turista lennék, elkezdek nyakamat nyújtogatva nézelődni, de egyelőre nem látom sehol. Közben abban reménykedem hátha Lup több sikerrel jár. Aztán lassan furakodni kezdek egy üres asztal felé, és remélem Lup is jön velem. Elég zsúfolt ez a hely. Aranybány a csillogó cuccokkal, meg ilyesmi. Amikor leülök Luppal, akkor rendelek valami teát, hogy ne küldjenek ki minket sima ücsörgés miatt. Amúgy nem szeretem a teát, de most elszürcsölgetem és leskelődöm, majd kiteszem az asztalra a karórámat.
- Nos, hátha... - psilogok azárt körbe. - Nálad van valami fényes tárgy? Hátha több izé jobban ide vonzza.
Éppen újra szürcsölni szerettem volna az unalmasan teaízű teából amikr egy kis ékszercucc belecsobbant a csészémbe, így a tea becsapta az arcom. Jó,most csak semmi hirtelen mozdulat, pedig borzesztóan irritálja a fejem csikiznek a lefelé csöpögő cseppek, miközben tekintetemmel jelzem Lupnak, hogy felettünk van.

Sophie

- Azért remélem futtja majd legalább ennivalóra - hallottam Sophie hangját.
Értékeltem, hogy próbál vicceskedni, de jelenleg nagyon aggódtam, hogy mi történik és mi fog történni.
- Óó, majd kiplakátolhatjuk az ékszerekkel a falakat. Mint az eltűnt állatoknál. Fényes, gyémántkarkötő gazdáját keresi
- Szerintem akkor hirtelen vagy 100 ember vesztette volna el ugyan azt.
Bementünk a teaházba, ahol jól látszott, hogy az emberek egyáltalán nem örülnek nekünk. Próbáltam úgy csinálni, mintha egy hétköznapi vendég lennék, aki egyáltalán nem azért jött, hogy egy rendbontó, csillogásmániás csodavakondot elkaphasson.
- Itt nem kavarhatunk fel mindent. Csináljunk úgy, mintha egyszerű vendékek lennénk és valami csillogóssal csalogassuk magunkhoz. Volt rajtad karkötő mikor megkaptuk őt, talán azzal ide tudjuk csalogatni!
- Hmm, hát igen. Akarkötőmet megfújta, de talán van nálam valami fényes kacat.
Remek...Elég gyorsan dolgozott a kis átok. Sophie elindult egy asztal felé, én pedig követtem. Nagyon mást úgysem tehetünk ebben a helyzetben. Ahogy helyet foglaltunk rendeltünk teát és én még egy kis pogácsát is. Jobban szeretem az édeset a sóssal együtt. Folyamatosan kémleltem a helyet, hátha megpillantok valamit. Sophie eközben kirakta az óráját, hátha az ide csalja a furkászt.
- Nos, hátha...- Nálad van valami fényes tárgy? Hátha több izé jobban ide vonzza.
- Azonnal nézem.
Ám épp hogy elkezdtem keresgélni, valami beleesett Sophie csészéjébe, amitől egyből ledermedtem. Ez csak egyet jelenthetett. Felettünk van az állatka. De hogy kapjuk így el? Óvatosan a nyakláncomhoz nyúltam és elkezdtem forgatni a kezem között, hátha felkelti az elveszett ékszere után kutakodó furkász figyelmét. Ha a kezembe mászik hátha könyebben el tudjuk kapni.

[ღ Furkászkaland ღ]

ღ ruci ღ

the niffler

ღ Furkászkaland ღ

Lup

(2001. január)

Azért Lupra sandítva rájöttem, hogy nem kéne könnyedén venne ezt az egészet, de valahogy én a pánik és a röhögök a dolgon között rekedtem jelenleg úgy kábá teljesen beleszorulva a két hangulatba. De valamiért megértem az ő féleémét is, gondolom ő is inkább aggódik az állat épségéért, bár én jobban félek a következményektől is. De egyelőre az még a messzi jövő homályába vész, így talán arra kéne koncentrálnom, hogy végre valahára visszaszerezzük a furkászt.
- Szerintem akkor hirtelen vagy 100 ember vesztette volna el ugyan azt.
- Hmm. Tényleg - mondom kicist elszomorodva, de valahogy olyan vicces volt elképzelni az egészet. De tényleg, hogyan fogjuk visszajuttati? Mellesleg biztos van rá valamilyen varázslat, vagy ehhez hasonló trükk, bár most sajnélom, hogy nem értek a tolvajláshoz, meg egyebekhez. Bár szerintem ezzel is ráérek foglalkozni akkor, ha már az a vakondszerűség a kezeink közé kerül. Na gyerünk Sophie, nem vagy te olyan hülye hugrás, ahogy azt pletykálják, szedd össze magad és gondolkozz.
A teaházban azért nem álltam meg, hogy ne nézzek szát furkászkeresés nélkül. Annyira szép volt az egész épület és mindig kiesett eddig a perifériámból, legutóbb is Ave meg én a Mézesfalásba nyomultunk be, mindenféle furát összevásárolni, valahogy a teahely az kicsit unalmasabbnak tűnt. De egészen meghitt, meg minden, csak még mindig tartok a jósoktól, azok olyan ynomulósak, remélem nem támad hátba senki, hogy hadd jósolja már meg, hány gyerekem lesz. Azért kétlem, hogy Mirától lesz valaha is gyerekem... Na mindegy, szóval keressünk furkászt. vajon meg lehet fogni a jósgömböt? Ajj Sophie gyerünk koncentrálj.
Éppen előszedte volna Lup, ha talált volna valamit, amikor telicsap a tea. De felsandítva látom, hogy nem megint valami Szeszély dolog készül kitörni. Azért hálás voltam emiatt. Egyszer felragadtam a suli plafonjára is, és a kajám meg lent volt a földön... komolyan kikészít ez az egész dolog. Na szóval, a furkász fent van. Még jó, hogy ott van Lup nyaklánca. Közben egy nagy fényes hajtű is belecsattan a pohárba, mire az eltörik, a furkász meglepődve lepottyan, szétnéz, közben az emberek felpattannak, és azt hiszem hamarosan kitör a káosz.
Nem merek megmozdulni, se megszólalni és reménykedem, hogy szépen belesiklik Lup kezébe, és vége, agyő, mehetünk haza...

Sophie

Hiába nyúltam az óráért, egy újabb ékszer pottyant a csészébe, ami ettől el is tört. Az emberek ismét szúrós szemekkel néztek ránk, de arcukra ezután a meglepődés ült ki, ugyanis a kis barátunk megjelent az asztalunkon. Kellett neki az a valami, meg a másik izé is. A kis jószág körbenézett, mintha semmi rosszat nem tett volna, vagy nem értené miért néz rá mindenki. Elővillantak az ékszerek bundája alól, amire az emberek hirtelen mozdulatukkal keresgélni kezdtek a zsebeikben.
- Tolvajok! szólt az egyik.
- Ez csak félreértés..! próbáltam mentegetőzni, miközbe ijedten Sophira pillantottam.
Folytattam volna, hogy minket is kirabolt és el akarjuk kapni, meg hogy itt van az asztalon, csak el kell kapni, de nem szabad megölni, mert amúgy a tanárunk állata. Azonban mire visszapillantottam az asztalra, neki már csak hült helye volt. Persze az ékszereknek is. Mikor megpillantottam az elővillanó pálcákat, elkezdtem hátrálni, magammal húzva Sophiet is.
- Ezek nem alkuképesek... Ha szólok, futás- súgtam oda neki.

[ღ Furkászkaland ღ]

ღ ruci ღ

the niffler

ღ Furkászkaland ღ

Lup

(2001. január)

A lehető legrosszabb dolog történt, ami valaha is megeshet egy majdnem normális, és csak kicsit fura lány életében. Tolvaj lettem, mégpedig úgy hogy nem is tehettem semmiről, csak egy állatra vigyáztam Luppal együtt. Ez...ez... ez...elképesztőenn vicces szituáció volt, és sajnos, nem javított a helyzetünkön, hogy elkezdek hangosan nevetni. De most komolyan. Az emberek olyan viccesek. Szóval sajnos eléggé megnehezítettem szegény Lup helyzetét, de amikor a furkászért nyúlnék eltűnt. Komolyan, ők is képesek hopponálni vagy mi? Közben Lup megfog és hátrálni kezdünk, miközben kismillió pálca szegeződik ránk.
- Ezek nem alkuképesek...
- Hát nagyon nem - bólogatok egyet értően, miközben hátrálni kezdek.
- Ha szólok futás!
- Ez egy nagyon jó ötlet - súgom oda még, aztán neki koccanunk az ajtónak, ami nem nyílik ki. Oké, és akkor most hova fussunk. Eközben látom hogy a furkász rápottyan egy meglehetősen nagyon nagy hajú boszorkány nénini fejére, és kiszedi a füléből a csillogó fülbevalót. A nő nyilván megérzi, hogy kiszedik a füléből, és észveszejtően sikoltozni kezd, mire a furkász megrémül és az embereken át ugrálva próbál menekülni, miközben a kis erszényében szorongatja az ékszereit.
- Azt hiszem a futást halasszuk máskorra, és majd a furkásszal együtt szaladjunk - nyújtogatom a nyakamat, aztán be is húzom, mikor valamelyik elmebeteg varázsló megcéloz minket valamivel. 
- Ahelyett, hogy minket akarnának megtámadni, inkább segítsenek már! - sóhajtok fel kétségbe esetten, de ez hasztalan, egyre több varázslat csapódik az ajtóba, és szerintem ezzel alá is lesz írva a kicsapásom ebből a teaházból. Inkább karon ragadom Lupot, mert az ajtót nem tudom kinyitni és ha ő sem, akkor az már gáz. Közben megpillantom a furkászt is magasan a csilláron forogva.
- Ott! - mutatok arra, miközben elkerülök megint egy varázslatot. - A nyakláncodal ide tudod csalni, hogy a kezünkbe ugorjon?

Sophie

- Ha szólok futás!
- Ez egy nagyon jó ötlet
Az ajtóhoz hátráltunk, de az nem nyílt. Úgy tűnik valaki bezárta, amikor nem figyeltünk. Éppen ekkor a kis vakond egy nőt zsákmányolt ki, bár lehet inkább néni, kissé öreg volt. Viszontő észrevette, hogy valami szőrös van a nyakában és elkezdett sikítozni.
- Patkány! Patkány! Segítség!
Erre hatalmas siktozás lett, mindenki össze vissza kezdett rohangálni, közben varázslatok csapódtak mellettünk és a furkász körül is. Néhányan próbálták elkapni, de nagyon ügyesen kerülte ki az emberek kezét.
- Azt hiszem a futást halasszuk máskorra, és majd a furkásszal együtt szaladjunk.
- Egyetértek, de ha sokáig így olytatjuk, nem lesz furkász.
- Ahelyett, hogy minket akarnának megtámadni, inkább segítsenek már!
Bár Sophie próbálta békíteni a népet, de a helyzet olyan volt, mintha vörös ruhában bikacsorda előtt ácsorogtunk volna. Pusztán a szerencse és káosz segített, hogy találjanak el a varázsalatok.
- Merre van? Nem látom.
- Ott!- mutatott a csillárra.- A nyakláncodal ide tudod csalni, hogy a kezünkbe ugorjon?
- Szerintem most semmi pénzért nem lenne hajlandó idejönni.
Próbáltam közelebb kerülni hozzá, de az emberek átfutottak rajtam, ellöktek, belém rugtak, elcsaptak, leütöttek, felfordítottak és minden hasonló. Meguntam ezt a reménytelen helyzetet, úgyhogy odamentem az ablakhoz, majd kitörtem azt és felkiáltottam.
-Ott fut! Nála vannak az ékszerek!
Szerencsére az ember nem a legokosabb élőlény, így egyből ki is nyílt az ajtó és egy nagyobb tömeg kiáramlott rajta. Páran bent maradtak, mert ők tudták, hogy blöffölök, de ez pont elég figyelemelterelés volt arra, hogy a furkász újra eltűnjön.

[ღ Furkászkaland ღ]

ღ ruci ღ

the niffler

ღ Furkászkaland ღ

Lup

(2001. január)

Az egész helyzet kellően groteszk volt, pont annyira, ami az őrült felnőttektől kitellett. Nagyon reméltem, hogy én ha nagyobb leszek, akkor nem leszek vénségemre ilyen borzasztóan befásult és... nem tudom, bizalmatlan, meg ilyen hogy mondják... Fura, na. Egyszerűen furák voltak, akik nem hallgatták meg a gyerekeket, akik csak az előítéleteiknek éltek és ez engem nagyon bosszantott. Mintha mi lennénk a világ ellenségei. Persze, ha Harry Potterek lennénk, nyomban nem lenne baj, nyomban még ingyen teát is kapnánk. Nem szerettem ezt, hogy ha valaki jelentéktelen volt arra a varázslóvilág bagózott. Nem szerettem ezt. De valahogy ezek az emberek, ezek a háborgó felnőttek eszembe juttatták mindezt.
Kedvem lett volna elénekelni itt nekik azt az Aladdinos dalt. Tudjátok. Toolvaaj, vandááál. De most a furkász kis élete fontosabb, mint a varázsvilágban a csalódás, szóval összeszedem magam, és a furákszra, és Lupra összpontosítok.
- Szerintem most semmi pénzért nem lenne hajlandó idejönni.
Szerettem volna felvetni egy ötletet, hogy nem ismer-e valami varázslány idehívó varázslatot, mert én nem vagyok benne a toppon, de aztán az emberek csak úgy nyomakodni kezdtek, taszítottak lökdösődtek, ráncigáltak, és bár igyekeztem ezt türelmesen tűrni, végül csak elegem lett, és nagy nehezen felmásztam egy asztallra. Ha már úgyis kitiltanak, legalább legyen rá tényleges okuk. Közelebb vollt így a csillár, de a furkász meg elpárolgott. Nagyon jó.
- Hagyják már abba, a lelkükön fog száradni ha agyontapossák a furkászt! - kiáltom a tömegbe, aztán pedig cörömpölést hallok, és Lup hangját. Rémülten nézek az ablak felé, azt hiszem hirtelen, hogy kihajítotották a barátnőmet az ablakon, de csak ő törte ki.
-Ott fut! Nála vannak az ékszerek! - ez teljesen varázsütés erejével bír, mert mindeki kiszalad nagyjából a "furkászt" keresni. Vajon úton van ide a rendőrség? Vagy az aurorok? Vagy maga Rita Vitrol? Szerintem ő felér az összes balszerencsével, ha bedugja ide a fejét.
A néhány bent maradt ember gyanakodva ránk szegezi a pálcáját, mire felsóhajtok, és közben Lup kezét próbálom kiszúrni, hogy nem vérzik-e neki. Ha igen odaszaladog segíteni neki. Aztán közben megint elkezdek magyarázkodni.
- Roxfortos diákok vagyunk - bumm egy varázslat.
- Tolvaj kölykök!
- Ránkbízták a firkászt... - és megint egy.
- Hogy kiraboljanak vele minket...
Ez volt az a pont amikor megelégeltem és hosszú idő óta először dobbantottam mérgesen és emeltem fel kicsit a hangom.
- Merlin seggére, hát minden felnőtt ilyen hülye? Nem csoda, ha Voldemort annyi követőt szerzett magának... Cak egy lényen szeretnénk segíteni, aki minden bizonnyal jobban fél most mint itt bárki más, és ha végre segítenek megtalálni őt, akkor vissza is kaphatják az eltűnt értékeiket. Szedjék már elő azt a kevés emberséget, ami van nekik!
Morcosan bámultam arra a pár emberre,, miközben kerestem tekintetemmel a szegény jószágot. Meg is pillantom egy sarokban reszketve. Jelzés értékűen Lupra pillantok, és remélem közben nem diliz be egyik felnőtt sem, hanem nyugton maradnak végre.

Sophie

- Roxfortos diákok vagyunk - próbálkozott Sopie, de hamar varázslat csapódott be mellénk.
- Tolvaj kölykök!
- Ránkbízták a firkászt... - Bumm.
- Hogy kiraboljanak vele minket...
Itt azonban valami elszakadt Sophinál, mert olyan oldalát mutatta, amit csak nagyon ritkán lehetett látni.
- Merlin seggére, hát minden felnőtt ilyen hülye? Nem csoda, ha Voldemort annyi követőt szerzett magának... Cak egy lényen szeretnénk segíteni, aki minden bizonnyal jobban fél most mint itt bárki más, és ha végre segítenek megtalálni őt, akkor vissza is kaphatják az eltűnt értékeiket. Szedjék már elő azt a kevés emberséget, ami van nekik!
Ekkor Sophival észrevettük a furkászt az egyik sarokban. Még onnan is láttam, hogy majd kiugrik a szíve. Az emberek morcosan bámultak ránk és továbbra sem eresztették le pálcájukat. Mivel senki nem csinált semmit egy jó darabig, elindultam, de a pultos nő, vagy tulajdonos, vagy tudom is én ki, megállított.
- Várjatok! Menjünk biztosra, hogy nem futtok el a lénnyel- mondta, majd bezárta az ajtót egy suhintással, helyretette a kitört üveget, miközben szúrós szemekkel nézett rám. Ezek után a bútorok is elkezdtek lebegni, szabad utat adva a furkász felé, aki így nehezebben tudott menekülni. A sarokban minden messze volt, amire rá tudott volna ugrani. Lassan elindultam felé, de egyből rohanni kezdett, amire a jelenlévők össze-vissza ugráltak és estek hasra. Végül levettem a pulcsimat és rádobtam a kisállatra, amibe belegabalyodott és sikerült végre elkapni. Az emberek bosszúsan méregették az állatot, majd sorakoztak az elcsent csecsebecsékért.
- A többi holmit is hadják itt nyugodtan, majd ha a vendégek visszajönnek, visszakajpák őket. És legközelebb talán vigyázzanak jobban az állatukra!- mondta szigorúan a nő.
- Igen, elnézést...
Próbáltam minnél bűnbánóbb arcot mutatni, úgy néz ki, hogy elengedik ezt az ügyet nekünk. Miután kiadtunk mindent, amit a kisvakond elcsent, elindultunk kifelé.
- Jut eszembe. A tanáruknak pedig szólni fogok erről az incidensről!
Ezután próbáltam olyan gyorsan eltűnni Sophival, ahogy csak lehetett. Két kezemben magam előtt lógva tartottam az állatot, szinte mozdulni sem bírt. Még csak pislogni is félig mertem, nehogy szem elől tévesszem, úgy próbáltam követni Sophiet valami biztonságos helyre. Nem veszíthetjük újra szem elől.

[ღ Furkászkaland ღ]

ღ ruci ღ

the niffler

ღ Furkászkaland ღ

Lup

(2001. január)

Káosz, káosz, mindenfelé csak a káosz van, és a lelki szemeim előtt megjelenik a kis furkász összetaposott kis steste a véres ékszerekkel és a... Állj, állj, állj! Stop, Sophie. Ez eszedbe se jusson, ne, ne gondolj a belekre, ne... Már megtetted. Nagyszerű, te egy zseni vagy. Szidom magamat, miközben próbálnám citítani a tömeget. Amúgy is hol a fenébe van a tulajdonos? Elbújt vagy elhopponált az értékeivel a Gringottsba?
És akkor ott, egyszer csak megjelenik. Arany aurával glóriával, fehér ruhával tógában a....nagyon dühös fejű, tulajdonos néni. Keresztbe tett karral bámul minket én meg igyekszem ártatlanul vigyorogni, hogy igazából nem vagyok se erőszakos sem vandál se semmi.
- Várjatok! Menjünk biztosra, hogy nem futtok el a lénnyel
Ó én még meg is lepődöm. Végül is te is boszorkány vagy Sophie, de mindegy, mindig sikerül rácsodálkoznod ezekre, hogy jé, amúgy így is lehet. Na mindegy, 80 éves korodra csak megszokod, vagy valami.
- Miért futnánk el vele, nem kellenek a felnőtt kactok... - dünnyögöm morcosan, majd Lup mellé érve várom a végítéletet. És közben lesem a furkászt, hátha nem hal meg infarktusban a szerencsétlen jószág, mert nagyon ki van készülve abban a sarokban, még lopni se mer többet. Aztán egyszer csak elindult, én meg nézek, hogy mi a fene, de aztán Lup valami nagyon gyors mozdulattam reagálva elkapja, én meg ujjongva tapsolni kezdek.
- Azta király vagy - állok meg előtte majd megsimogatom a furkász fejét. Alig vértam, hogy kikeveredjünk ebből a teaházból, és ha nem is tiltnak ki, sosem fogok idejönni. Kizárt. A három Seprű után ez is felkerül a tiltólistámra. Komolyan, mire végzek, az összes Roxmortsi helyből kitiltom magam vagy mi?
- Hát ezt sikerült nagyjából megúsznunk... remélem Arabella tanárnő nem von le félmmilliárd pontot... - mondom kicsit aggódva, miközben lassan visszafelé sétáltunk az iskolához, és nagy szemekkel bámulok a furkászra, mert félek, hogy megint eltűnik.
- Na jó - sóhajok aztán, amikor visszaérünk a helyünkre. - Ez durva volt... de túléltük. Mi is és a furkász is.Büszke vagyok magnkra - bólintok elégedetten és Lupra vigyorgok. De egy biztos, sosem fogok újra ilyen kis lényra vigyázni.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!

ღ a helyszín szabad ღ

Valentin-napi nem valentin-napos randalírozás



Sophie
2001. február 14.

outfit

Odakint már egy fokkal jobb volt. A tömeg inkább bent gyűlt fel, hogy még jobban kifossza a Mézesfalást. Durva mekkora üzlet lett ebből a Valentin-napból mostanra.
– Félszemű? Nagyon kalózos. Bajon mitől lett félszemű? – kérdezte a lány, mikor a lehetőségek között a Szárnyas Vadkan is szóba került, majd hasonló tempóval elvetésre is. Igen a Félszemű, aki köztudottan tizenhat éves korom óta rajongott értem, olyannyira, hogy meg is akart ölni. Nem is tudom, hogy az elmúlt időszakban hányszor sikerült meglógnom a fenyegetéstől.
– Az egyik átkomtól. – Vontam vállat és megindultam a Főutcán előre, hogy keressünk valami helyet. Persze mindenhol csöpögött a romantika, minek aztán nagyon nem kellett volna mára nekem sem. Minden Valetin-napot és születésnapot egyedül töltök, mintha egész egyszerűen a kapcsolataim addigra fáradnának ki. Ezért sem kell senki és semmit, úgyis magányos vagyok a fontosabb alkalmakkor. Nem vagyok naiv, már akkor is tudtam, hogy március 3-ig sem leszek kapcsolatban, pláne nem Nathaniel Foresttel.
– Puddifootban nagyon sokan vannak, és ott mintha az ajtó környékén túl sok rózsaszín hányás lenne, van valami ijesztő lötty, amitől szerelmesek lesznek az emberek... Szerintem ez ijesztő. A teaház... Hát olyan izé. Elszabadult ott egy furkász, és meglopta az embereket, remélem nem vagyok kitiltva onnan a Lupával. De mehetünk oda, hátha kapunk valami vicces jóslatot.
Nem nagyon érdekelt, mit magyaráz össze. Mármint fel sem fogtam, ez a csaj olyan volt, mint egy tornádó, összevissza pörgött, az ember meg nem tudta követni. Persze Avery már most sokkal okosabb nálam, ő nyilván érti miket beszél. Jól van, Elliot, csak hallgasd meg, nem kell puszipajtásoknak lennetek.
– Egy csomó nőt Puddifootnál szedtem össze, nem is értem mi bajod van vele – vállat rántottam, majd egy kegyetlen kis mosoly ült ki az arcomra, úgy néztem rá. – De mivel nem akarom táplálni az irántam érzett plátói szerelmedet, ezért most nem fogunk odamenni. Jó lesz a teázó, elég borzalmasnak hangzik ahhoz, hogy elüssünk egy félórát, mielőtt lelépek a francba.
Az út további része, ami egyébként nem volt túl hosszú, egészen csendesnek tűnt. Nem bántam, de a lány… Sophie vagy ki… látszólag igen. Mert meg kellett szólalnia csak azért is. Én azért a biztonság kedvéért a fejemre húztam a kapucnit. Közben a zsebemben zörögni kezdtek az édességek is.
– Ave boldog volt, hogy olyan apukái vannak, mint ti. Jó dolog ha van kihez tartozni család ügyileg.
Vállat vontam. Nem akartam erről beszélni. Most pont elég szar volt ahhoz a helyzet, hogy jobban megviseljen a kelleténél egy ilyen téma és akkor bőgve mondjam el Avery barátjának, hogy miattam megy tönkre ez a család is. Nyilvánvalóan így volt, Nat inkább süllyedt volna bele a megszokottságba. Csak nekem nem ment. Nekem kellettek a vágyak, a tűz, a pezsgés, ami már olyan régóta nem volt meg igazán közöttünk. Ha néha-néha fel is lángolt, igencsak gyorsan kihunyt. Vajon észre vette, mik történtek velem, miközben csak éltünk egymás mellett? Nem hinném.
– Itt vagyunk. – Állapítottam meg a teázó mellett és inkább belöktem az ajtót, hogy menjen akkor előre. Aztán, mikor én is beléptem, le is huppantam az egyetlen üres asztal mellé. Itt is befoglalták a helyet a romantikázó párocskák, szóval nem tudtunk kevésbé annak tűnni, mint eddig.
– Nesze… – vettem két a zsebemből két doboz bonbont és a lány elé dobtam. – Ezt majd add oda a Valentinádnak, most pedig hívj meg egy teára!  
Közben odalépett mellénk egy pincérszerű valaki, majd az itallapra bökött. Azt elnézve legalább olyan kicsi volt a választék, mint az asztalokból, de nem számított. Nem szerettem a különleges teákat, én angol voltam, ha valami is érdekelt egy tea kapcsán az legfeljebb az volt, hogy tej helyett tejszínnel adják és lehetőleg öntsenek bele egy korty whiskeyt is csak az íze kedvéért. Abból is lehetőleg egy jobb ír típust.
– Egy angolteát kérek. Az én kis Valetinám fizet mindent.– Böktem a vöröslány felé.
– Ó drágáim, egy szerelmes jóslatot? Csak egy sarló az ára! – hüledezett a nőszemély. Mocskosul irritáló volt, ahogy mindezt sipákoló hangon közölte, majd úgy mosolygott, mintha minimum az esküvőnket jelentettük volna be neki. Nem kell leátkozni, O’Mara… A hang természetesen máris az első gondolatomra reagált.
– Ne bomoljon már, hozza a rendelést! – Ripakodtam rá aztán.

[ღ Valentin-napi nem valentin-napos randalírozás ღ]

ღ ruci ღ

g y e r e - v e l e m

ღ Valentin-napi nem valentin-napos randalírozás ღ

Elliot

(2001. február 14.)

– Az egyik átkomtól – hangzik el a hatásos válasz mire nagyonat nézve bámulom Elliotot. Szegény. Mármint nem tudom, biztos megérdemelte, de szegény szem. Legalább a szemét hadd sajnáljam. Mellesleg igazán jó varázsló lehet, ha így keni vágja az átkokat, én egy kezemen meg tudom számolni, hányat mernék egyáltalán használni máson. Mindig is a menekülős meg védekezős típus voltam. Vajon amiatt, hogy néha a videójátékoknál is inkább support szoktam lenni? Hm. De az inkább biztpnságosabb. De mindegy is, mire feleszmélek már körülbelül le is hagy, de én pedig elszántan követem. Lehet para, amit csinálok, lehet beteges, de akkor is ki szeretném deríteni, milyen egy apuka. Találkoztam Mira-félével, de azt hiszem ennyiben ki is merül az apuka-ismerő repertoárom. Remélem nincs bennem olyan apakomlpeyus... De Nyugi, Soph, akkor lenne, ha mondjuk egy 45 éves férfival járnék, nem pedig egy velem egyidős lánnyal. Szóval igen ez csak olyan lelkes kíváncsiság.
De azért remélem engem nem átkoz félszeművé. De csak nem. Minden esetre nagyban loholok utána, kicsit mág csuszkálva a megolvadt, sáros latyakos földön.
– Egy csomó nőt Puddifootnál szedtem össze, nem is értem mi bajod van vele. De mivel nem akarom táplálni az irántam érzett plátói szerelmedet, ezért most nem fogunk odamenni. Jó lesz a teázó, elég borzalmasnak hangzik ahhoz, hogy elüssünk egy félórát, mielőtt lelépek a francba.
Összeráncolom a szemöldökömet. Nem, csak azért sem ráz így le. Nem, nem nem. Csak kíváncsi vagyok, meg ilyenek...
- Az megnyugtatná, hogy mondjuk megjósolják, nem a plátói szerelmem, meg semmi ilyesmi?- kérdezek vissza kívácnsian, bár már nem is agyon érdekel, hogy ezt hiszi, én jobban tudom mint ő, hogy ez nem igaz. - És nem akarok összeszedődni egy apukával sem, főleg nem Ave apukájával, hogy nézne már ki - torpanok meg egy fintor kíséretében, mert meglehetősen nyomi kép jut az eszembe. Szia Ave, bemutatom az új férjem, aki az apád... Hát fúj. Inkább el is hessegetem azon nyomban. Kíváncsi vagyok itt lesz-e a furkász. Oké, hogy Lup meg én visszavittük, de egy furkászról beszéünk, és valahogy ez mindent magába foglal.
Ahogy belépek a Teázóba máris a szemembe bámul a tulaj és ganúsan végigmér.
- Nincs nálam furkász se kisállat - tátogom felé, majd Ave apukájának a nyomában letelepedek egy üres asztalhoz.
– Nesze…
- Izé, köszönöm - pislogok ijedten, mert nem tudom hirtelen el merjem-e fogadni vagy sem.
- Ezt majd add oda a Valentinádnak, most pedig hívj meg egy teára!
- Ó. Oké. Remélem nem szeret beszívni, az itteni zöld teaelég vicces dolgokat csinál. Legalább is azt hallottam - mondom elgondolkodva, mert sosem ültem be még ide, amikor a furkászt kergettem se nagyon telt ki az időmből, hogy leüljek egy halom mérges boszorkány és varázsló közzé egy furkásszal a hónom alatt teázni.
Mikor mellénk áll a furán ijesztően rószaszínre pampucolt néni, és Elliot leadja a rendelést én is kérek egy erdei gyümölcsös teát.
A ripakodásra igyeskzem összehúzni magam, de a néni csak nem tágít.
- Csodálatos párnak tűnnek, a klasszikus diáklány és a gazdag felnőtt férfi szerelme. Én igazán szorítok önöknek, hogy ne érjek semmi bántás magukat.. Tudják, csak a szerelem számít, nem a korkülönmbség! - trillázza dallamos hangon a nő, mire én csak tátott szájjal bámulok utána, miközben elsuhan. Aztán mint egy robot visszafordulok az asztalhoz és beletemetem a kezembe az arcomat. Nem, nem ezt nem hiszem el. Ki fog törni belőlem, nem tudom visszatartani. Az egész annyira... annyiraaa...
Hangosan felröhögök. Én ezt nem bírom, hogy lehet valami ennyire vicces...

Valentin-napi nem valentin-napos randalírozás



Sophie
2001. február 14.

outfit

– Az megnyugtatná, hogy mondjuk megjósolják, nem a plátói szerelmem, meg semmi ilyesmi? – kérdezte a lány. Közben meg-megcsúszott a talpam a kissé még havas-latyakos macskaköveken, ahogy haladtam előrefele. Már nem emlékeztem a teázó pontos helyére, talán egyszer jártam arra. – És nem akarok összeszedődni egy apukával sem, főleg nem Ave apukájával, hogy nézne már ki.
– Nem hiszek a jóslatokban. A legtöbb ócska kamu, ami meg ér valamit, azt nem áldoznák olyan közemberekre, mint én – jegyeztem meg kissé morogva, nem kommentálva a mondanivalója további részét. Csak mentem tovább az épület felé. Végül is, ha másra nem is lesz jó ez a pár perc, akkor legalább felmelegszem, mielőtt ismét kiesz a fene az utcára. Nem szerettem a februárt, túl hideg volt. Valahogy sosem találtam meg azt a hőmérsékletet, amit éppen szerettem. A forróságtól irtóztam, de a túlzott hideg is kikészített. Főleg most, hogy vékonyabb voltam, mint valaha, egyenesen reszkettem egy kis szélfúvásban.
A nagylelkűségem határtalan volt. Valójában a bonbonok egyrészét nem magamnak loptam, hanem Avery barátnőjének. Végül is a gyerekem valamiért kedveli… a gyereked… igen O’Mara… a gyereked. A hang megint kegyetlenül siklott be a gondolataim közé, nem is engedve, hogy elrugaszkodjak tőle egy pillanatig. Igen. Avery annyira a gyerekem, mint Ada vagy Kis Nat, pontosan semennyire. Mégis volt valami olyan kapcsolat közöttünk, amire azelőtt gondolni sem mertem. Valójában Esmé után elkönyveltem magamban, hogy nem lesz családom, de végül is vele sem volt több álomnál. Állandóan azt mondta, hogy ő még fiatal ehhez. Hát tényleg az volt, sőt még most is az.
– Ó. Oké. Remélem nem szeret beszívni, az itteni zöld teaelég vicces dolgokat csinál. Legalább is azt hallottam.
Hümmögve vettem tudomásul az információt. Mindegy volt, milyen állapotban tántorgok ki innen, a dolgaimon aligha változtatott volna bármit is. Ráadásul amúgy is egyre kevésbé tűnt valószínűnek, hogy ott maradok teázgatni. Felnéztem a pincérre vagy kire, akinek az előbb is már megmondtam, hogy ne adja elő nekem magát, hanem hozza a megrendelésemet… erre ott maradt és pofázott tovább. Ezek nem értik, mi az a nem?
– Csodálatos párnak tűnnek, a klasszikus diáklány és a gazdag felnőtt férfi szerelme. Én igazán szorítok önöknek, hogy ne érjek semmi bántás magukat.. Tudják, csak a szerelem számít, nem a korkülönmbség! – magyarázta.
Remek, ezek szerint már ráncosodsz is, O’Mara! Lebiggyesztettem az ajkaim a megjegyzésre. Eddig maximum tizenhét évesnek néztek, erre most meg már felnőtt férfi vagyok. Hogy a gazdagot honnan vette az jó kérdés, mert a ruhám is abnormálisan mocskos volt éppen a rajtam landolt csokoládé mennyiség miatt.
Felvontam a szemöldököm hát. Szinte éreztem, ahogy gyilkos szikra villan a szemeimben, a mire a nő el is tűnt a látóteremből s nem maradt más, mint a szemben ülő lány vihogása.
– Minek örülsz ennyire? Hogy leöregezett? – kérdeztem kicsit sértetten, majd kivettem a zsebemből egy darab cukrot és a számba dugtam. – Bár tény, hogy vagyok olyan gyönyörű, amiért érthető feltételezés, hogy szerelmes vagy belém. – Tettem hozzá és büszkén kihúztam magamat. Nem sok mindenem volt, mint a magabiztosságom ezen a világon.
Megköszörültem a torkomat, hogy a lányra nézzek, de erre visszajött a banya a teákkal. Persze még ott állt egy pillanatig.
– Elmehet. – közöltem. – Ha csak nem akarja, hogy az én drágám féltékeny legyen. Nem szereti, ha más nők legyeskednek körülöttem.