Mérges Banya Fogadó

A 2000 tavaszán nyitott Fogadó tárt karokkal várja a roxfortos diákok szüleit vagy éppen csak a faluba látogató turistákat. Kényelmes szobái, kiváló menüsora mindenki számára kielégítő lehet. Talán egyedül a pub részlegen található, mérges képű banyát ábrázoló festmény jelenthet gondot, mely időnként hangosan felkiált, ha elhaladnak mellette. Így hát nem is olyan nagy csoda, hogy a vendégek gyakran megdobálják egy-egy adag zabkásával.

[Conan & Piper]

Conan & Piper

Kinézet

Nemrégiben kikölcsönöztem egy érdekes könyvet a könyvtárból, mely a gyógynövényeket ismertette és azok hatásait. Mindig is érdekeltek a növények, úgyhogy már alig vártam, hogy még jobban beleáshassam magam a témába. Legnagyobb bánatomra azonban a saját részlegemben nem tudtam nyugodtan olvasgatni, mert a hálókörlet és a klubhelyiség is tele volt diákokkal, akik elég nagy hanggal voltak. Egyébként is szívesen kimozdultam volna, úgyhogy elhatároztam, hogy beülök valahova, hogy kicsit nyugodtabb körülmények között tanulmányozhassam a nemrégiben beszerzett művet. Jó melegen öltöztem fel, mert kinn már eléggé cudar idő volt, egy kis mászkálás után végül a Mérges Banya Fogadó nevű helyiségben kötöttem ki. Viszonylag kevesen voltak a fogadóban, így hangzavar sem volt, akik az asztaloknál ültek, elég csendesen elbeszélgettek egymással, nem sok vizet zavartak. Egyedül a portré volt unszimpatikus, amely időnként mindenkire gúnyos megjegyzéseket tett, biztos nagyon megkeseredett volt, vagy csak unatkozott, ki tudja... Rendeltem magamnak egy vajsört, amely iszonyatosan jól esett, majd a sarokban lévő székek egyikében foglaltam helyet. Bekortyoltam az italomba, majd elkezdtem a könyvemet olvasgatni, szuperül éreztem magam. Minden adott volt egy csendes, nyugodt délutáni tevékenységhez, azonban időnként ezt az idillt megzavarta a banya rikoltozása. Épp a kamilla felhasználása rész következett a könyvben, mikor hirtelen mellém huppant egy srác, akivel idáig még sosem találkoztam. Rögtön elcsodálkoztam, hogy miért pont az én asztalomnál foglalt helyet, mikor meghallottam a festmény éles rikoltását. Menten össze is rezzentem, olyannyira, hogy egy hirtelen mozdulattal meglöktem a poharamat, amelynek tartalma a földre ömlött. Pont jött a pincérnő is, hogy felvegye az egyik asztalnál ülő emberek rendelését, mikor szerencsétlen megcsúszott a síkos, ragadós trutyiban. Ösztönösen a szám elé kaptam a kezem, nehogy felsikítsak meglepetésemben, arcom pedig szinte tüzelt, olyan pirossá vált. Iszonyatosan szégyelltem magam a történtek miatt. Meg sem tudtam szólalni, a nő már fel is kelt a padlóról, majd rögtön elkezdett szabadkozni, hogy visszatér a pálcájával, aztán feltakarítja a cuccost. Azért egy bocsánatkérő pillantást elengedtem felé, közben megjegyeztem magamban, hogy ide se jövök többet, megcsináltam a műsort. Rá se mertem pillantani a fiúra, igazából féltem a reakciójától, nem akartam még cikisebb helyzetbe kerülni. Azonban ami most következett, arra a legvadabb rémálmaimban sem mertem számítani. A megilletődött pincérnő gyorsan elsietett a pálcájáért, majd egy néhány másodperc elteltével hirtelen feltűnt a helyszínen egy idősebb férfi, aki elég határozott léptekkel indult meg az asztalunk mellett egy adott cél felé. Ám ő is pórul járt, mivel sikeresen belelépett a kiöntött vajsör trugymóba, aminek következtében egyenesen az asztalunkra vágódott.
- Remek! Most már mindenki minket figyel! - mondtam ki hangosan vérvörös fejjel, hirtelen nem is tudtam, mit reagáljak. Idegesen harapdáltam az ajkam, majd tekintetemet a földre szegeztem, mintha valami marha érdekes dolgot látnék ott. Nem tudtam, hogy mi fog történni a továbbiakban, de mertem remélni, hogy ennél már nem lesz rosszabb az a bizonyos helyzet. Bár, ahogy mondani szokás, mindig van lejjebb. Egyáltalán nem így terveztem el a délutánomat, de tisztában voltam azzal, hogy semmit sem tudok visszacsinálni, ami megtörtént, már megtörtént. Nagyokat nyelve rimánkodtam magamban, hogy bárcsak elnyelne a föld, és felszívódnék, de tudtam, hogy erre vajmi kevés esélyem volt, pontosabban egyenlő a nullával.

[Scarlett Bridget és Conan Paxon]

Scarlett Bridget és Conan Paxon

+16
Nyomokban káromkodást tartalmaz

Már rám fért egy ilyen jellegű megbízás. Mostanában ez a sok családon belüli harc eléggé elvette az időmet és még csak nem is hozott úgy igazán a konyhára. Ha fel akarom virágoztatni a patikámat, akkor szükségem van még néhány növényre és tárgyra, de ahhoz tőke kell, amivel jelenleg nem állok olyan jól. Szóval tényleg jól jött ez a meló, és a célpontot sem volt nehéz megtalálni. Pár hét megfigyelés után már tudom, hogy melyik nap, mit csinál, így esélyes volt, hogy az elkövetkezendő pár nap közül bármelyikben beugorhat ebbe a koszfészekbe. A festmény alatt a sötétben húzódom meg, nem kell, hogy bárki megjegyezzen vagy később felismerjen. Most nem sörözni vagyok itt, hanem a munka miatt. A festmény ehhez pedig a legjobb hely. A hirtelen kirohanásai miatt a többségük nem mer errefelé nézni.
Így van ez ma is. Mióta kikértem a lángnyelvemet a pultnál, azóta nem nézett felém senki. Szóval csak ülök a helyemen, egy pénzérmével játszok és figyelem az ajtót, hogy ki jön be rajta. Látom, ahogy megérkezik az a Roxfortos lány. Nem értem mit keres egy ilyen helyen, egyáltalán nem itt kéne töltenie az idejét, de ki tudja, mivel foglalkozik az iskola mellett. Nem is foglalkozok vele többet. Aztán látom, ahogy bejön az a Roxfortos fiú is. Mi van ma, roxmortsi hétvége? Az nem lenne jó, könnyen keresztbe húzhatja a számításaimat.
Akárhogy is, ezen most nem érdemes rágódnom, a feladatra kell koncentrálnom és koncentrálok is. Nem sokkal később meg is érkezik a szőkeség. Figyelem a könnyed lépteit, amik feltehetően rövid időn belül már valahol a levegőben fognak lógni egy húskampón. A megbízás csak arra szólt, hogy tűntessem el, öljem meg. A hogyant nem adták meg, szóval még az is lehet, hogy elszórakozom vele egy picit mielőtt a tényleges feladatot elvégzem. De nem, az nem lenne profihoz méltó.
Felállok és megindulok a nő felé. Hallottam korábban a nagy ricsajt és zajt, de mivel akkor már nem terelődött el a figyelmem, a feladatra koncentráltam, meglepetésként ér, hogy megragad a cipőm, és nekicsapódok az egyik asztalnak. Ha éreznék fájdalmat, akkor most nagyon fájna, de nem érzek. Ahogy felnézek viszont meglátom a két diákot az asztalnál.
- Bassza meg, a rohad életbe – mondom kicsit megemelt hangon, de ne annyira, hogy mindenki, még a célpontom is felfigyeljen rám.
Bár annak valószínűleg már vége, újra be kell cserkésznem, mert a meglepetés erejét ezzel a húzással elvesztettem.
- Mi a fene történt itt, ti idióták? Hol van már az a takarítónő vagy bánom is én kicsoda, aki eltűnteti a pacát?
A végét már szándékosan mondom hangosan, erre a banya is elkezdi sivítani a saját szövegét. Hihetetlen, hogy ennek köszönhetően eleshetek egy zsíros megbízástól.
- Halljam, ki felel ezért a disznóólért? – nézek végig a két diákon.
Cseppet sem érdekel, ha bármelyikük is megijedt kicsit.

.Scarlett Bridget & Piper Walsh.


outfit

xxx

Fülhallgatóval a fülemben sunnyogtam ki a Roxfortból, egy nagyobb hordozható lejátszót  süllyesztettem a zsebembe. Tekeregtem egy ideig, teljesen céltalanul. Ideges vagyok, mert nem jött meg a levelem. Remélem senki nem kapta el a baglyom, az elég nagy szívás lenne, ha lenyúlnák a tablettáim. Egy óra céltalan sétálgatás után döntöttem el, hogy bemegyek valahova, és mivel a Mérges Banya volt legközelebb, így oda tévelyedtem be.
Kihúztam a fülhallgatót a fülemből és körbenéztem a zsúfolt helyen. Sok volt az ember, valami megkeseredett nyanya festménye meg folyamatosan sértegetett mindenkit. Ezért is szerettem jobban a mugli képeket. Azok nem zavartak senkit, csendben voltak és nem mozogtak. A pulthoz vonszoltam magam, kértem egy vajsört, majd ismételten körbefuttattam a szemem a placcon. Kiszúrtam egy helyet egy ismerős lány asztalánál. Felsóhajtottam, majd elindultam az irányába, amikor egyszerűen rámkiabált a festmény.
- Ülj le arra a lapos hátsódra, kölyök!
Meglepetten vágódok le a székre a lány mellé, szegény látom megijedt és leverte a vajsörét.
- Bocsi, nem akartalak megijesztetni
Szinte végig sem mondtam a mondatot, amikor a pincérnő elcsúszott szegény lány kiömlött vajsörén, valami újabb förmedvényt öntve a padlóra, ezzel az abszolút csúszós trutymót létrehozva. Már mondtam volna szegény lánynak, hogy ne aggódjon és nyugtatóan nyúltam volna felé, amikor egy célirányosan és mereven irányunkba közelítő kopasz faszi egyszer csak elcsúszott és az asztalunkon csattant. Erre szitkozódni kezdett. Biztos valami kemény csávó ez a kopasz. Feltápászkodás közben meg elkezd velünk üvölteni, mintha ő lenne a bébiszitterünk, vagy micsodánk. Szegény lánynak csak az hiányzik hogy valami random pasas üvöltözzön vele.
- Halljam, ki felel ezért a disznóólért? - megforgatom a szemeim, és azzal a lendülettel odaborítom a vajsörömet ahol a pasi áll.
- Hoppá. - mondom a létező legunottabb hangon egyenesen a pasira nézve. Nagyjából két perce van itt, de már most elegem van belőle, a kiabálásától visszatért a fejfájásom. Hát ez minden, csak nem megnyugtató.

[Conan & Piper]

Conan & Piper

Kinézet

Egyáltalán nem így terveztem ezt a napot, nem is számítottam rá, hogy ennyi inger fog érni egyszerre. Arra gondoltam, hogy leülök majd az egyik asztalhoz, aztán egy finom vajsör társaságában olvasgatom a gyógynövénytan könyvemet. Ha pedig kiolvasgattam magam és elfogyott az itókám, akkor egy kis séta keretében visszatérek majd a hálókörletembe lepihenni. Ezt a napot kizárólag pihenésre szántam, ezért nem is terveztem bele semmiféle összejövetelt másokkal vagy éppen bulizást, kellett már egy kis nyugodt kikapcsolódás is. Azonban semmi sem úgy lett, ahogyan azt kiötlöttem, sőt, teljesen más irányt vettek a történések. Mikor hirtelen megtörténtek egymás után az események, nem győztem kapkodni a fejem, annyira gyorsan lezajlott minden.
- Semmi gond... - akartam válaszolni a srácnak, aki helyet foglalt az asztalomnál, azonban végig sem tudtam mondani a mondatot, mert közénk repült egy tar férfi, aki szélsebesen becsapódott az asztalunkba. Miután feltápászkodott, rögtön ronda szavak hagyták el a száját, én pedig köpni-nyelni nem tudtam a csodálkozástól. Legszívesebben lehordtam volna mindenfélének, meg megmondtam volna neki, hogy mégis mit képzel magáról. Egyébként is, mi az, hogy csak úgy köszönés nélkül idesuhan? Hol az udvariasság?  Miért nem másnak az asztalába csapódott bele? Miért nem megy haza? Miért nem ment rögtön vissza a pulthoz, hogy igyon valami erőset? Az valóban ráférne. Meg amúgy is, azt hiszi, hogy ő sza*ta a spanyol viaszt? Ezek a gondolatok cirkáltak a fejemben, bármit megadtam volna, ha tovább áll és békén hagy engem, meg mondjuk azt az udvarias srácot is, aki leült hozzám. Ő már sokkal szimpatikusabb volt, rendesnek tűnt és nem kiabált. Neki még volt gyerekszobája, úgy látszik.
- Hupsz, ez bizony célba ért - mosolyogtam elégedetten a srácra, mikor kiborította a vajsörét a szitkozódó férfira. Egyáltalán nem tudtam sajnálni, főleg azok után nem, ahogyan viselkedett és amiket mondott, nagyon is megérdemelte, amit kapott. Azért reméltem, hogy a felbőszült férfi nem akar majd bosszút állni rajtunk, pontosabban a fiún emiatt a "kis malőr" miatt, úgyhogy a biztonság kedvéért egyik kezemet a zsebembe dugtam, ahol a pálcám lapult. Nyilvánvaló volt, hogy az idősebb férfi jóval tapasztaltabb lehet varázslatok terén, mint én, de azt is tudtam, hogy sokszor a gyors reakcióin múlik minden. Meg egyébként is ketten voltunk egy ellen, szóval támadás esetén egyikünk elvonná a figyelmét, a másik pedig cselekedne. Igaz, mindez csupán az én fejemben játszódott le, de bíztam benne, hogy a fiú se most jött le a falvédőről, és benne is felmerültek az esetleges opciók, történések.  Azon is agyaltam, hogy talán túlgondoltam a dolgot, de elég ijesztő volt a fószer, nem igazán tudtam, hogy mire is számíthatok vele kapcsolatban. Mindenesetre reméltem a legjobbakat, és lélekben próbáltam felkészülni minden eshetőségre, hiszen nem tudhattam, hogy milyen fordulatot vesznek még itt az események.

Miért megint én??!!

to Elliot O`Mara

Végre szánhatok egy kis időt magamra is, vagyis hát arra, hogy sétálgassak egyet Roxmortsban. Az elmúlt időszakban az egyetemi teendői mellett nem sok időm volt erre, azt se tudtam ez idáig, hogy hol áll a fejem. Néha azért nagyon hiányzik a Roxfort meg az ottani élet. Nem volt annyi dolgom mint itt. De érdekes, hogy amikor a Roxfortba jártam azt kívántam, hogy már jöjjön el az az idő, hogy végezzek és egyetemre járhassak. Hjj. Most meg... Szerintem minden ott tanuló diák így van ezzel. Kevés az olyan, aki ne várná az iskola végét. Hát én azok közé tartozom, akik nagyon várták, ám most mit nem adnék azért ha újra Roxfortos diák lehetnék.
Roxmorts utcáin sétálva bámulom a mellettem elhaladó diákseregeket. Épp abban az időben jöttem amikor a Roxfortosoknak kirándulásuk van a falúba. De vártam én anno azokat a napokat, mikor lejöhettünk ide. Mennyit gürcöltem azért, hogy lejöhessek és éppen ne az legyen a büntim, hogy ki kell hagynom ezt. Régi szép idők, milyen jók is voltak. Azért most mégis jobb, mert akkor jövök le ide amikor csak akarok. Legalább is majdnem, már ha az egyetemi programjaim megengedik.
Ahogy látom semmi se változott. Minden bolt, minden ház és minden kávézó ugyanúgy és ugyanott van. Miért is változott volna, hisz azért még a varázsló világban sem mozognak  a házak maguktól. Szép is volna. Bár sose lehet tudni miféle újabb varázslatokat fejlesztenek ki. Még akár a Roxfortos diákokból is kitelne ilyesmi. Ha jól belegondolok az azért mégis túl nagy teljesítmény volna.
Hallom amint pár diák mellettem elhaladva valamiféle Mérges Fogadóról vagy miről sustorognak, amit a tavaly nyitottak. Kissé jobban hegyezve a füleimet hallgatom beszédjüket. Aztán eszembe jut, hogy hallottam róla az egyetemen. Mérges Banya fogadójának nevezik  ha jól emlékszem. Én még nem jártam benne, pedig már rég megnyílt, nem volt szerencsém tiszteletemet tenni benne. Hát éppen itt az ideje. Odaballagok a diákokhoz és kedvesen rákérdezek, hogy hol is találhatom meg ezt a helyet. Útbaigazítás után rögtön a fogadó felé veszem az irányt. Túl sokat nem kell gyalogolnom Merlinek hála.  Elég közel volt ahhoz a helyhez ahonnan elindultam.
Egy pillanatra megállok a hely előtt, hogy jól szemügyre vehessem. Hmmm. Kívülről olyan mint a többii. Én szerintem semmiben sem különbözik a Három Seprűtől vagy a Szárnyas vadkantól, de lehet csak én látom így. Lássuk milyen belülről. Erős és határozott mozdulattal ragadom meg a kilincset, hogy beléphessek a fogadó küszöbén. Kellemes kis hely. Elég tágas és világos. Az egyik táblácskán, rögtön ahogy belépek, kiadó szobát hirdetnek. Ááá. Szóval még szállásnak is megfelelő hely lehet. Erről nem is tudtam. Érdekes. Körbe-körbe forgatva fejemet megyek beljebb a fogadóban, mindent alaposan szemügyre véve. Aztán betérek arra a helyre ahol azt írja PUB. Teljes nyugalommal, ábrándozva vonulok a fal mellett a pult felé, mikor hirtelen valaki rám kiállt. Én meg úgy pattanok félre, mint egy pattanó gumilabda. A szívemhez kapok rémülten.
- Azt a jó bű...- harapom el a szót, mikor körbenézve észbe kapok, hogy nem vagyok ám egyedül. - Bocsánat - mosolygok kényszeresen - Ez mindig így kiabál? - kérdezek az emberekre a képre nézve. Mert ugye közben kiderült, hogy az ijesztőm egy átkozott festmény, akit időközben elhallgattattak megdobálva. 
Erőre kapva a rémületből a pultoshoz sétálok, hogy rendeljek tőle valami inni valót. Igazából nem tudom mi található itt, de nem is érdekes csak valamit ihassak. Mikor megkapom az italomat kezembe veszem és megfordulok az asztalok felé, hogy egy üres helyet keressek. Gyorsan rá is találok és teli pohárral, óvatosan elindulok a hely felé. Már majdnem ott vagyok, mikor valaki szó szerint belém rohan. Az itóka pedig egynegyede pedig egyenesen az én felsőmön a többi pedig bizonyosan az ő ruházatán köt ki. Ennél mérgesebb már nem is lehetnék. Nagyot fújtatva, rá se nézve fakadok ki.
- Nem látsz a szemedtől te idióta?! Nem tanították meg neked, hogy nézz a lábad elé! - rivallok rá kissé hangosabban. 

miért éppen ő?



Olivia
2001. április 20.

outfit

Csak vedd meg a csokit és húzzunk el innen… A hang morogva közölte bennem az elképzeléseit, én pedig teljesen egyet értettem vele. Mióta csak felébredtem ma reggel éreztem, ahogy a feszültség átjár. Az izmaim fájdalmasan húzódtak, ahogy feszengve megérkeztem Roxmortsba. Amúgy furcsa volt, hogy ilyen kellemes, napos időben is egészen búskomor voltam. Persze Natnak nem szóltam róla, nem kell mindenről tudnia, ami velem vagyis inkább bennem történik. Így is múltkor, mikor fájt a lábam, láttam, hogy a sírás kerülgette. Nem akartam még azt is magamra venni, hogy aggódjon.
Talán éppen ezen a gondolatmeneten végig haladva az lett volna a logikus, ha Nat tudott volna a mai kiruccanásomról, de mégsem szóltam neki. Nem terveztem az egészet többre néhány percnél, hogy egy kis levegőt szívjak és szerezzek csokit. Olyat, amit majd ketten ehetünk meg, odakint ülve a fűben, nézve a tengert. Igazából nekem is hiányoztak ezek a meghitt pillanatok, még ha neki ezt sosem mondtam el. Régen voltam normálisan boldog. Igazából lehet soha nem is voltam, mert nem mertem. Amikor már elhittem, hogy minden jó, rendszerint történt valami… és most nem arra gondolok, hogy apám megpróbált ártani nekünk. Hanem a közöttünk lévő dolgokkal nem volt minden egészen rendben.
Már éppen elmosolyodtam volna, mikor megláttam a Mézesfalás cégérét… de nem hamar elkomorodtam. Nem csak a színes kirakat s a körülötte sündörgő diákok voltak ott, hanem az árny is, amit két napja láttam Tengerszem ablakában. Megborzongtam. Tettem hátra egy lépést, mire már legalább hárman lettek s mintha felém indultak volna meg.
A szívem vadul kalapált, a szalag pedig ugyanazt a ritmust vette fel. Na most húzzunk el innen, O’Mara… Tudtam, hogy az árnyakat nem küldhette apám utánam, hiszen már egészen közel van ahhoz, hogy megkapja, amit akar. Jóformán tálcán nyújtottam át magam neki. Elfogadtam a feltételeit, már csak arra vártam, hogy ő is így tegyen az enyémekkel. A fia leszek hivatalosan is, Elliot Rowle, ő pedig nem bántja többé Natot, nem akar keresztbe tenni nekem, sem senki másnak, aki fontos nekem. Ezzel a sérült lábbal – amivel most is erőltetve bicegtem –, nem sok esélyem van, hogy valaha rendes tolvaj lesz még belőlem. Így hát tennem kellett valamit. S mivel tehetnék többet, minthogy belülről bomlasztom meg a Rowle családot, egészen pontosan itt Lisbeth-re és Prue-ra gondolok, akiktől minél inkább szabadulni akartam. Ha ők nincsenek, akkor az életünk talán visszazökken a normális kerékvágásba.
A macskaköves úton hátrálni kezdtem. Jó két méterig, míg neki nem ütköztem valakinek. Hallottam, hogy az illető felhördül mögöttem: – Nem látsz a szemedtől, idióta? – Ám ahelyett, hogy visszaszóltam volna neki elindultam valamerre. Nem néztem előre, nem figyeltem hol vagyok és hova tartok. Le akartam rázni az árnyakat, de azok olyan szorosan mögöttem haladtak, hogy újra és újra megláttam őket a szemem sarkából. S mintha az egyik azt búgta volna: – Tőlünk nem szabadulsz.
Megborzongtam, ugyanis az nem egy hang volt, sokkal inkább egy érzés, ami elől menekülni akartam. A szalag közben még erősebben lüktetett és ahogy a csuklómra pillantottam, láttam, hogy véres körülötte a bőröm. Úgy vetettem be magam egy üzlet… vagyis egy fogadó ajtaján. Odabent kisebb tömeg volt, ez pedig éppen kapóra jött az ellen, hogy az árnyak a nyomomban maradjanak. De azért még egyszer utoljára a hátam mögé néztem s éppen ekkora, újabb valakibe csapódtam bele. Éreztem, ahogy a kötött kardigánom és az ingem is egészen átázott.
– Nem látsz a szemedtől te idióta?! Nem tanították meg neked, hogy nézz a lábad elé!
A hangismerős éllel hasított belém. Visszafordultam és meg is pillantottam a hozzá tartozó, törpenövésű lányt. Olivia Stane-t. Vigyorogva pillantottam rá, majd a rajtam díszelgő foltra.
– Hát megvagy te rossz kislány – nevettem rá, de aztán megint elkomorultam. A szemem sarkában megpillantottam az árnyakat. Nem csak engem találtak meg, de most már Oliviát is. – A nyomomban vannak. – Közöltem egyszerűen és megragadva a lány kezét, elkezdtem fölfelé rángatni a lépcsőn. Nem érdekelt az üvöltöző faldísz sem. Nem számított semmi, csak az, hogy menedéket keressek.
– Megláttak téged is, meg kell, hogy mentselek… – ziháltam, ahogy fájós lábbal próbáltam rohanni. Úgy éreztem menten összerogyok, már csak az tartott talpon, hogy volt még egy kis lélekjelenlétem. Szóval fogtam és belöktem egy üres szoba ajtaját. Láthatóan nem rég takarították ki.
– Ez jó lesz… – löktem be Oliviát, majd én is követtem.