A Szirén

Anelia Tiebon kisasszony pennájából



Az vagy, amire vágysz... Kár is tagadni. A Szirénben minden kívánságod meghallgatásra talál. Nincs más dolgod hát, mint elsuttogni egy Efflorescota-t a bejáratnál, s követni az iránymutatódul szegődött rózsát színpompás szobáink egyikébe, ahol gyönyörű kurtizánjaink keresik majd kegyeidet.

♪ Piper Walsh ; 2000. január 26.

ruha

A hideg kövön fekszem.... Most csak ezt vagyok hajlandó elviselni...Semmi mást....Merlinre, még kell néhány perc....Hogy összeszedjem magam.
Borzalmasan fájnak a sebhelyeim, az átok olyan erős volt, hogy a mai napig izzó billogként lángolnak, pedig a támadás immáron több, mint egy hónapja történt. Nagy szerencsém, hogy Alice egy rövid időre befogadott.
A régi idők emlékére. Amíg meg nem nyitottam A Szirént, nála lakhattam, és ezért örökre hálás leszek neki.
Viszonylag hamar kifestettük és berendeztük a helyet Chloéval... Ő az én jobb kezem, akire szó szerint mindenben támaszkodom. Alice húga, így maximálisan megbízom benne.
De így sem tudja, hogy ki is vagyok valójában. Jobb elkerülni minden kockázatot... Most nem engedhetek meg magamnak egyetlen apró hibát sem. Karommal lassan végigsimítom a patyolattiszta, halványan kéklő követ, és még egy pillanatra erőt merítek a hűvösből. Hogy aztán egy mozdulattal felnyomjam magam a földről és öltözni kezdjek. El kell készülnöm, egy újabb megrendelő érkezik a bordélyba ma délután, hogy átvegye a rendelését. Minden mozdulat komoly fizikai megpróbáltatást jelent... de ami ennél is nehezebb.... az a lelki oldal. Akármennyire próbálom, nem tudom kizárni lelki szemeimből Daniel utolsó, hozzám intézett szavait... Hogy csakis erre kellettem. Végig.
Igaz lehet? Igaz, hogy mindent elhazudott? És hogy én semmit nem vettem észre? A fájdalomnál csak a szégyen éget jobban.... amiért ilyen életveszélyesen naiv voltam. Soha többet nem bízhatom meg ezentúl senkiben így. Ez biztos. És ezt meg is esküdtem magamnak, amint a támadás másnapján egyértelművé vált számomra, hogy életben maradok.
Ami feltett szándékom volt a csúfos fiaskó ellenére is. Apám régesrég megtanított arra már, hogy nincs olyan bukás, amiből nem lehet felállni. És én ezt az elvet, ha úgy tetszik, zsigerileg szívtam magamba mellette az évek során. Kínkeservvel viszem végig a napjaimat, de egyetlen dologért megéri kitartani.... és az nem más, mint a bosszú. Az érzés, hogy egyszer majd eljön a pillanat, amikor lesújthatok arra a szörnyetegre, aki mindent elvett tőlem.... És én tudom, hogy azt a mindent egyszer vissza fogom szerezni. Addig éljek....
Csak a türelem... a türelem az, ami nehezen megy nekem. De nem baj, idővel ebbe is beleszokok majd. Minden apró kis lépés közelebb visz a célomhoz.... Például a mai találkozó is.
Mr. Walsh két hete rendelt tőlem egy tekintélyes mennyiségű Fekete öröm szállítmányt, ami tegnap annak rendje és módja szerint meg is érkezett.
Nincs más dolgom hát ma, mint átadni neki és behajtani a fizetséget. Nagyon kell az a pénz...Nem érdekel, hogy ezek után mi lesz a sorsa a különleges növénynek és a belőle nyert méregnek.... nem érdekel, hogy kinek akad a torkán élete utolsó kortyaként... nem érdekel, hogy kinek a halálában közreműködöm. Miért is érdekelne?
Sokkal fontosabb dolgom van. Magamat kell életben tartanom valahogyan....
- Chloé, kérlek segíts... - szólok ki az öltözőszobából elhaló hangon.
A szőke lány azonnal ott terem, és lágy, oltalmazó mozdulatokkal rám adja a finom kelmét. Gondoskodó tekintettel néz végig rajtam, a megfelelő helyeken eligazgatva az anyagot, majd a hajamat is rendbe szedi gyors, gyakorlott mozdulatokkal.
- Voilá... most már tökéletes - mosolyog rám olyan sugárzón, akár a nap... ebből merítek erőt a következő percekre.
- Merci... - mondom egy árnyalattal már erősebben.
Ilyen apró erőforrásokba kapaszkodva csinálom végig az egész napot, miközben sajog mindenem, és folyamatosan kínoz a késszúrásra hasonlító érzés, ami a mellkasomat itatja át...s ami nem más, mint a csalódás halálos mérge. Megrázom a fejemet és összeszedve jártányi erőmet, kisétálok a hallba és laza mozdulattal megtámaszkodva a zongorán, kihúzom magam. Túlzás lenne azt mondani, hogy készen állok Mr. Walsh fogadására... de ennél több most tudom, nem telik tőlem, akármennyire is akarom.

[Anelia Tiebon]

Anelia Tiebon
2000. január

Nem sok dolog hiányzik még ahhoz, hogy megnyithassam újra a patikát, de az egyik legfontosabb még nagyon is. A kérdés már csak az, hogy sikerült is beszerezni az angyalkának azt a bájitalt és a hozzá tartozó növényt vagy sem? Nagy fontos lenne, de persze nem lennék meglepődve, ha mégsem jönne össze. Főleg csak pár nap leforgása alatt, holott még a fekete piacon is szinte lehetetlen ezt a bájitalt beszerezni. Nem véletlen, hogy mindig is erre helyeztem a hangsúlyt, mióta megnyitottam először az üzletem és tudomást szereztem róla.
Kellett egy kis idő, amíg sikerült összeszednem magam úgy anyagilag, hogy nyugodt szívvel tényleg bele is vághassak az új életembe. Mert be kell látnom, azt kell kezdenem. Még nem múlt el a veszély a fejem felől, de az biztos, hogy ezúttal képes leszek már megbirkózni vele. Nincs senki és semmi, ami elterelné a figyelmem. Azokon a kedves fiatal lányokon vagy férfiakon kívül, akiken elkezdtem újra kísérletezni.
A legjobb pedig az, hogy némelyikük önként jelentkezett. Szeretem azokat az embereket, akik úgy érzik már nincs miért élniük. Egy kis rábeszélés vagy éppen egy jó kis szer segítségével bármire képes lehetek. Pont ezért jutottam arra az elhatározásra, hogy ideje lenne visszatérnem a régi hagyományokhoz. Előbb azonban meglátogatom Aneliát. Hogy ne menjek üres kézzel még mielőtt odaérnék veszek egy jó üveg pezsgőt.
Szándékosan nem veszek virágot. Ez üzlet lesz, még a pezsgőre se lenne szükség, de ez a minimum, amit egy hosszabb távú együttműködés miatt hajlandó vagyok megtenni. Mert ha tényleg igaz az, amit állít, akkor biztos vagyok benne, hogy ez a kapcsolat nem fog itt megállni. Tudom, engem is arra fúj a szél, amerre a kedvem viszi vagy éppen az érdekem, de mindig is ilyen voltam, nincs ebben semmi meglepő.
- Szép jó napot, Mademoiselle Tiebon! – lépek oda vendéglátómhoz, amikor megérkezek.
Kezet is csókolok a kisasszonynak, amint odaérek hozzá a zongorához. Lehengerlő látványt nyújt, még akkor is, mintha lenne benne valami merevség. Nem ismerem őt, csapán pár hete hallottam felőle, de remélem lesz még közös találkozásunk.
Valószínűleg nem ilyennek képzelt el, mikor mondtam neki, hogy mire lenne szükségem. Nem baj, sokan nem ilyennek képzelnek el. Mármint úriembernek. De ha nem lennék az, már régen nem tudnék hódolni a szenvedélyemnek.
- Csodálatosan fest ma is.
Átadom neki a pezsgőt. Bár talán nem előre, hanem utólag kéne, akkor is úgy gondolom, hogy így a jobb, nem akarom azt, hogy félreértsen. Nem bánnám, ha kicsit közelebbről és bennsőségesebben meg tudnám ismerni a kisasszonyt, már megtanultam olvasni az emberek testtartásából. Talán jót tenne neki egy masszázs, de az is lehet, hogy ideje lenne megszabadulni attól a valamitől, ami vállát nyomja.
- Ha tényleg igaz az, amit állít, akkor maga csodát tett. Bevallom nagyon izgatott vagyok.
Az árban nem egyeztünk meg teljesen, az még vissza van, de azt hiszem tudnék neki olyat ajánlani, ami mind a kettőnknek hasznára lenne. Persze, ez majd csak később derül ki, mikor az árról alkudozunk vagy az esetleges további kapcsolatokon. Addig is, nem fogom kiteríteni az összes lapomat. Még egyszer nem esek ilyen hibába.
 

♪ Piper Walsh ; 2000. január 26.

ruha

- Szép jó napot, Mademoiselle Tiebon! – lép oda hozzám Piper. Amint ránézek, élesen jeleznek az ösztöneim, hogy vigyázzak vele. A zsigereimben érzem, hogy életveszélyes alak, hiába hozza a tökéletes úriember álcáját. Az ösztöneimnek szinte mindig hiszek, de kimutatni már nem szokásom őket, ezért felé nyújtom a kezem, hogyha szeretné, meg tudja fogni, vagy kézcsókot leheljen rá. Rá van bízva. Az utóbbi történik, amit egy lágy mosollyal nyugtázok. Ahogy hozzámér, felizzanak a sebek a ruhám alatt, mintegy ezzel is figyelmeztetve engem, hogy óvatosan járjak el új vendégemmel....Főként, hogy mikor legeslegelőször megláttam Danielt, róla is megéreztem, hogy veszélyes....De nagyon. Ám akkor elvakított a vágy, ami iránta lobbant bennem.... Óriási hiba, ami nem ismétlődhet meg újra.
- Önnek is Monsieur Walsh - mosolygok rá, tökéletes színészi alakítást nyújtva.
- Csodálatosan fest ma is - bókol rögvest szemérmetlenül, amit egy üveg pezsgővel told meg.  
- Ön sem panaszkodhat - nézek végig rajta elismerő pillantással. Jóképű férfi, meg kell hagyni.... És van valami a sötét kisugárzásában, ami még vonzóvá is teszi... De nem. Többé nem kezdhetek sötét lelkű férfiakkal... Azt hiszem, az halálos lenne rám nézve most már egyszer, s mindenkorra.
- Ezt nekem hozta? - nézek fel rá hálás pillantással, mivel jócskán magasabb nálam, majd elveszem a pezsgőt, megforgatva a kezemben.
- Hmmm.... ha nem csal a megérzésem, ez felettébb minőségi champagne.... Mit szólna hozzá, hogyha végeztünk az üzlettel,  utána megkóstolnánk együtt? - kérdezem szívélyesen, majd leteszem a zongora billentyűket fedő részére az üveget.
- Ha tényleg igaz az, amit állít, akkor maga csodát tett. Bevallom nagyon izgatott vagyok - folytatja valóban izgatott hangon, mire természetesen rögvest a tárgyra térek én is.
- Nem volt könnyű dolgom, de szerencsére a bordeaux-i kapcsolataim számára nem létezik lehetetlen - mosolygok Mr. Walshra, aztán a tettek mezejére lépek....Nem akarom tovább csigázni őt. Különben sem szokásom az időhúzás üzleti ügyekben, így kacér pillantást vetve rá, a zongora hátsó részéhez lépek, hogy felemeljem a hosszú fedelet. Aztán egy pár másodperc múlva kiemelem a különlegesen kialakított, titkos rekeszből a nagyobbacska csomagot...Pontosan öt darab, a fenekénél látványosan kiszélesedő, egyliteres üvegcse és három, fél kilós vászonzsák van benne, ahogy megegyeztünk. Felé nyújtom a szállítmányt, aztán ha elveszi, lehajtom a hangszer fedelét, hogyha szeretné, letehesse rá a csomagot és kényelmesen megszemlélhesse rajta a portékát.
A színtelen, szagtalan Fekete öröm és a lila színű, érett loly bogyó is kifogástalan állapotban van, magam ellenőriztem.... Az ilyesmit sosem hagyom másra.  Lágyan elmosolyodom, ahogy figyelem ténykedését...
Nem csoda, hogy világéletemben vonzódtam a veszélyes férfiakhoz.... ezt a szokásomat valószínűleg az anyatejjel szívtam magamba, hiszen édesanyám Szófia legrettegettebb emberébe szeretett bele.... Az apámba. De ő jól választott, nem úgy mint én. Hiszen bármennyire kegyetlen volt apám az ellenségeivel, ővele mindig is gyengéd volt... a tenyerén hordozta.... Mi lehet beszédesebb annál, hogy királynőmnek szólította, nem csak szűk családi körben, hanem a klán tagjai előtt is. Nem derogált számára felvállalni azt a mindennél erősebb tiszteletetet és szenvedélyt, amit iránta érzett.... Igen.... Egy varázstalan nő iránt. Na és? Alekszej Todorov megtehette. Ő bármit megtehetett.
Picit elmélázom ezen, amíg üzlettársam minőségellenőrzést tart, majd amikor úgy látom, hogy alkalmas az idő a közbeszólásra, megszólalok:
- Remélem, mindent rendben talál, Monsieur...

[Anelia Tiebon]

Anelia Tiebon
2000. január

A francia tudásom ki is merül a köszöntésben. Soha nem gondoltam rá, hogy valaha használnom kell majd másik nyelvet, ezért igazából soha nem is erősködtem azért, hogy megtanuljam. Még mikor külföldön voltam, akkor sem volt szükségem rá. Leginkább azért, mert szerencsés vagyok és az anyanyelvem a világon mindenhol beszélik. Holott biztos vagyok benne, hogy lehetne más nyelven is kommunikálni. Nem lehet azoknak a megtanulása olyan bonyolult.
Biccentek egyet a viszont bók hallatán, majd inkább a pezsgőre terelem a témát. Nem mintha nagyon kellene, adja az magát úgy ahogy van. Mondjuk a kérdést inkább hagyom lógni a levegőben, nem érzem szükségét annak, hogy egy ennyire egyértelmű választ valóban ki is mondjak.
- Úgy gondoltam, ha valóban létrejön ez az üzlet, akkor a lehető legjobb minőségű itallal kell megünnepelni.
Valamennyire még hideg is, de semeddig sem tart egy kis varázslattal lehűteni majd, ha úgy alakul. A felbontása pedig teljesen egyértelmű, azért a megerősítés miatt bólintok egyet. Most viszont már nagyon jó lenne látni azt a rendelésem, amiről azt gondoltam, soha nem fog előbukkanni majd már az életemben.
Nem lep meg, hogy nem volt könnyű dolga. Szinte lehetetlen élő palántákat szerezni, habár a méreg is elég körülményes. Ha viszont már itt tartunk, akkor essünk is túl azon a cserén. Kíváncsian figyelem, ahogy a zongorát megkerülve az mögé lép. Nem mondom, jó lenne egyszer az ágyamban látni, bár egy ilyen kényes és finom hölgynél jobb lenne, ha nem az én lakásomban jelenne meg. Nagyon nem illene oda még trófeaként sem. Meg aztán, tudjuk, hogy azok, akikkel valaha kapcsolatba kerülök és azok nem üzleti módon történik, hogyan végzik. Mármint az ő számukra ez biztos sajnálatos, de számomra nagyon is élvezetes.
A fény. Csak ez éltet és ezt keresem már mióta. Egyszer már azt hittem, megtaláltam a válaszokat, amiket olyan kérdések előztek meg, melyeket soha nem mertem feltenni magamnak. Aztán úgy tűnik, tévedtem. Azok nem a helyes válaszok voltak, így kénytelen vagyok tovább keresgélni. Pye-t viszont nem téveszthetem szem elől, és ezt remélem ő is tudja. Tartozik nekem. Az életével.
De most vissza ehhez a kis cuki dobozhoz, ami éppen a karomban landol. Olyan vagyok, mint más normális ember esetében a karácsony. Kinyitja az izgalmasnak ígérkező ajándékát. Mégis muszáj vagyok megőrizni azt az álarcot, amit mindenki esetében felveszek. Nem is olyan nehéz, hiszen az érzelmek ezen része olyan távol áll tőlem, mintha nem is léteznének.
Az üvegcsék nagysága elég meglepő számomra. Bevallom, ha sikerül egy fiolát szereznie, már annak is nagyon örültem volna. Persze, így, hogy sikerült teljesíteni a kérésem, így még jobb. Kicsomagolom a zsákokat is, majd elégedetten elmosolyodom. Ez pont az a növény, amire már annyira vágytam. Ebből is egy növénnyel már megelégedtem volna, de így ez csodálatos. Lesz dolgom vele bőven. Elmosolyodom, és elégedetten csomagolom össze a pakkot.
- Igen, minden rendben van. A legnagyobb rendben. Akkor rá is térhetünk a fizetésre.
Előveszek a belső zsebemből egy nagyobb erszényt tele galleonokkal, majd leteszem a zongorára. Ellépek tőle, hogy ha szeretné akkor nyugodtan számolja meg. Minden meg van benne, pontosan az az összeg, amit előre megbeszéltünk. Nem volt könnyű összeszednem, de megérte minden egyes galleon.
- Öröm magával üzletet kötni. Remélem lesz rá máskor is szerencsém.
Csak nem bírok a véremmel, így ha nem számolgat (már) esetleg, akkor közelebb megyek, és végigcirógatom az arcát. Semmi támadó mozdulatot nem teszem, csupán a szemét szeretném közelebbről is látni. Mikor megnézem magamnak, akkor el is lépek onnan. Persze, ha sikeresen végre tudom hajtani ezt, és nem ugrik el a közelemből.
- Úgy gondolom, tudok magának mást is ajánlani, nem csak a galleonokat. A szolgálatom.
Hagyom, hogy a szavaim lebegjenek kettőnk között, ha szeretne, akkor úgyis rá fog kérdezni.
 

♪ Piper Walsh ; 2000. január 26.

ruha

Megkönnyebbülten felsóhajtok, amikor látom, hogy elégedett az áruval. Aztán a szavai is alátámasztják a gesztusait.
- Igen, minden rendben van. A legnagyobb rendben. Akkor rá is térhetünk a fizetésre.
Látszik, hogy vérprofi üzletember, egyáltalán nem halogatja az udőt, rögtön a tárgyra tér ő is.... ami jelen esetben a fizetés. Közelebb lépek az erszényhez, előhúzom a pálcámat a szoknyám alól és annak segítségével tízes csoportokba rendezve nagyon gyorsan megszámolom a pénzt. Kereken 150 galleon, ahogy megegyeztünk. Ez most nagyon, nagyon jól fog jönni a kasszába. Igen.
- Öröm magával üzletet kötni. Remélem lesz rá máskor is szerencsém.
Elmosolyodom a szavaira, de ami ezután következik, az teljességgel váratlanul ér. Ahogy hozzáér az arcomhoz, szó szerint megfagy az ereimben a vér, és kínzón felkiáltanak a fájdalomtól a combomon az égéshegek. Amit eddig a „távolból” megéreztem, az most bizonyossággá válik. Ez az ember kegyetlen. Vérszomjas. Talán még lelkiismerete sincs. Gondolom magamban kissé megrettenve. Más esetben is zavarna ez a gyilkos kisugárzás, hiába dolgoztam együtt megannyi "hóhérral" Szófiában, arra mindig ügyeltem, hogy olyannyira leknyerezzem őket, amennyire csak tudom, ily módon bebiztosítva magamat tőlük.... de még a legsötétebb alakból sem áradt a jeges életveszély aurája olyan tisztán, mint őbelőle. Látom, ahogy kíváncsian, mélyen belenéz a szemembe, mintha csak az életet akarná kiszippantani belőle a pillantásával.
Bár igyekszem titkolni, a félelem egy pillanatra megcsillan a szememben, amire muszáj valamiféle magyarázatot adnom....
- Elnézést, Monsieur Walsh, de elvált asszony vagyok.... rég nem ért hozzám férfi... elszoktam kissé ettől - mosolyodom el kissé zavarban, félig-meddig őszintén, hogy elhitessem vele, nincs gond.
Szerencsére ebben a pillanatban odébb lép, és megkönnyebbülök, hogy nem kell használnom a pálcámat.... legalábbis egyelőre. Így a cseresznyepálca szelíden megpihen az erszény mellett, közel hozzám.
- Úgy gondolom, tudok magának mást is ajánlani, nem csak a galleonokat. A szolgálatom.
Egy gondolkodásnyi ideig mérlegelek, mire is célozhat, de aztán természetesen rákérdezek, hogy egyértelmű legyen, mire irányul ez a lelkes felajánlkozás a részéről...
- Talán csatlakozna A Szirénhez kurtizánnak, Monsieur? - kacagok rá felszabadultságot tettetve.  - Nem mondom, elkélne egy-két férfi kurtizán is nálunk, főként, ha olyan sármjuk volna, mint Önnek.... - lélegzetvételnyi szünet után folytatom. - De ha jól sejtem, Ön nem igazán ezt értette szolgálat alatt, igaz? - kérdezem őszinte kíváncsisággal a hangomban.
- Netalán méregkeverőként lenne a segítségemre? - folytatom játékosan a "vallatását". Bízom benne, hogy az álarca neki is olyan vastag, mint nekem. És a kegyetlenség fölött húzódó úriember maszkja nem fog lehullani egy kis viccelődéstől. Ismét megtámaszkodom a zongorán, hogy abból merítsek erőt.... és hogy... ha szükséges, a mágikus riasztóbűbájjal átitatott billentyűkkel jelezzek Robnak, akit ideiglenesen fogadtam fel testőrömnek, mikor idejöttem.
Robot lényegében a Zsebpiszok köz legmélyebb mocskából húztam ki, és abban állapodtunk meg, hogy kosztért, kvartélyért cserébe bármikor megvéd egem, bárkitől. Bár eddig nem volt szükség arra, hogy bizonyítsa hűségét, és többnyire a szobájában tölti az idejét, egyes-egyedül, megnyugtat a tudat, hogy gondoskodtam a védelmemről, amennyire lehetséges volt.... Ami azt illeti, elkél minden segítség, addig bizonyosan, amíg ennyire sebezhető vagyok....és igen.... nehezen vallom be magamnak: de amíg jóval gyengébb verziója, szinte csak árnyéka vagyok korábbi önmagamnak.

[Anelia Tiebon]

Anelia Tiebon
2000. január

Nem tagadom, megkívántam ezt a nőt. Igazi társam lehetne bármiben. Talán nem olyan kegyetlen, mint én, de látom rajta, hogy nem kímél senkit és semmit, ha az útjába állnak. Igen. Erős, tiszteletet parancsoló. Nem véletlen az sem, hogy bár vágyom az érintésére, vágyom arra, hogy hozzá érhessek, pontosan tudom, hol a határ. A határ pedig elég közel van ahhoz az arc simogatáshoz, amit megengedek magamnak.
A fizetéssel minden rendben megy, bár eléggé kiköltekeztem magam ezzel a növénnyel és méreggel. Viszont minden centet megér, és ha ez meg van, tudom is nevelni, akkor innentől kezdve sokkal többet fog termelni nekem, mint amennyi befektetésem volt vele.
- Ugyan, ne mentegetőzzön. Ha úgy alakul, akkor tudok én türelmes is lenni. Magában viszont elsődlegesen az üzleti partnert látom, és nem a szeretőt.
Nem véletlen az, hogy azonnal el is lépek mellőle, és ténylegesen békén is hagyom. Nem lenne semmi értelme annak hosszú távon, ha most kielégíteném a vágyaimat. Másrészről viszont biztos vagyok benne, hogy tudok olyat ajánlani, ami számára előnyös lenne.
Felhúzom a szemöldököm, és el is mosolyodom. Igazából fel kéne nevetnem, hiszen azon túl, hogy szörnyű ötlet engem kurtizánnak felvenni, végül is elég jó ötlet is. Bár, nem, mégsem. Borzalmas ötlet, és ezt a bennem lakozó kis hang, ahogy talán mások mondanák, azonnal a tudtomra adná. Egy idő után már nem lenne hölgy vagy akár úr, akit kísérhetnék. Ha Mademaselle Tiebon elvesztené a kuncsaftjait nem lenne kérdés, hogy kinek köszönhetné. A kapcsolatunk üzleti részével pedig nem tehetem meg, hogy ilyen orvul elbánjak vele.
- Nos, bár elég jó ötletnek tartom, hogy kurtizánnak álljak, még talán kedvem is lenne csinálni, az ön érdekében nem ajánlom fel ilyen jellegű szolgálataimat. Az ösztöneim nem éppen olyan típusúak, miknek hosszabb távon ellent tudok mondani, és sajnos auror ismertségem nincs, hogy feltűnés nélkül eltűntessek egy hullát innen. Ami ebben az esetben nyilván nem egy lenne.
Előveszek egy szivart, majd rá is gyújtok. A kérdéséből ítélve tudja, hogy mire gondolok pontosan. És nem csak arra, amire ő gondol, hanem másra is. Elmosolyodom, majd intek egyet a kezemmel.
- Pontosan, a méregkeverésre gondoltam, és másra is. Bérgyilkosság.
Engem nem zavar, ha meg kell ölnöm valakit. Sőt, igazából élvezem is, de ezt neki nem kell tudnia. A célom eléréséhez pedig mást nem tudok tenni. Látni akarom a fényt. Azt amikor valaki még az utolsó erejével küzd egyet aztán lassan eltűnik. Csodálatos.
- Természetesen az árról mindig megegyezünk, nincs két egyforma méreg, igaz?
És most nem csak a méregre gondolok, de ezt szerintem nem kell külön kiemelnem. Akkor ha most tisztáztuk a helyzetet, ideje lenne rátérni a lényegre.
- Bevallom, azért a 150 galleonért cserébe már vállalnék is valakit. Persze, ha van olyan személy, akit esetleg el akarna rakni láb alól. Azt elárulhatom, hogy van olyan ember, akitől nagyon szívesen ingyen is megválok, amennyiben a célunk közös.
 

♪ Piper Walsh ; 2000. január 26.

ruha


- Ugyan, ne mentegetőzzön. Ha úgy alakul, akkor tudok én türelmes is lenni. Magában viszont elsődlegesen az üzleti partnert látom, és nem a szeretőt - szögezi le rögvest Piper, amire megkönnyebbülten felsóhajtok. Minden szempontból jobb lesz úgy, ha köztünk csakis üzleti kapcsolat lesz.... ezt ösztönösen érzem.
Tetszik, hogy van humorérzéke, ezt őszintén szólva kevéssé néztem volna ki belőle első ránézésre, pedig láthatóan könnyedén veszi kis ugratásomat a kurtizánkodásba való kóstolóról.... Van valami abban, ahogy erre válaszol, amitől tisztán érzem, nem vagyok még biztonságban ettől a baljós férfitól. Valami nagyon, de nagyon vonzó igenis van benne, nem tagadhatom le. Többek között az a szabatosság, ahogyan a szakmáról gondolkodik. Sok férfinak javára válna, ha lazábban állna a szexualitáshoz, mint olyanhoz. És láthatóan neki ez a felfogás a vérében van...
- Nos, bár elég jó ötletnek tartom, hogy kurtizánnak álljak, még talán kedvem is lenne csinálni, az ön érdekében nem ajánlom fel ilyen jellegű szolgálataimat. Az ösztöneim nem éppen olyan típusúak, miknek hosszabb távon ellent tudok mondani, és sajnos auror ismertségem nincs, hogy feltűnés nélkül eltűntessek egy hullát innen. Ami ebben az esetben nyilván nem egy lenne - bár a szavaiból egyúttal az is kiderül, hogy a gyilkolás is ösztönösen hozzátartozik számára a szexualitáshoz. Nos, itt van, kerek perec kimondta azt, amit szavak nélkül is megéreztem korábban. Bár mindig is nyitott voltam a kísérletezésre, ha az gáyról volt szó, azt mindig is prioritásnak tartottam, hogy egy-egy szenvedélyes kalandból élve kerüljünk ki... lehetőség szerint mindketten.... de elsősorban én magam. És ahogy Pipert hallgattam, teljesen egyértelművé vált, hogy veszélyes orosz rulettet játszanék, ha beengedném az ágyamba. Próbálom leplezni a megrökönyödésemet, hogy egy kegyetlen kéjgyilkost rejt a tökéletes úriember álcája. Remélhetőleg nem veszi észre, hogy megállt bennem az előbb az ütő egy pillanatra.
- Hmmm.... tiszta sor - bólintok a tőlem telhető legnagyobb nyugalommal, majd végignézem, ahogy rágyújt a szivarára.
- Pontosan, a méregkeverésre gondoltam, és másra is. Bérgyilkosság - folytatja mondandóját, amire felcsillan a szemem. Bizony, jól jön, ha itt is számíthatok olyasvalakire, aki elvégzi helyettem a piszkos munkát, ha szükséges. Főként, hogy szeretném fenntartani a környéken a tökéletes, szofisztikált madame álcáját, aki ugyan foglalkozik csempészéssel, igen, de másba nem ártja bele magát. Jobb, ha senki sem tudja, hogy egészen pontosan mennyire veszélyes is tudok lenni.... így nem kapok túl nagy hírverést, és maradhatok a bordélyház jótékony homálya mögött.
- Természetesen az árról mindig megegyezünk, nincs két egyforma méreg, igaz?
- Így van - felelem mosollyal az arcomon, majd érdeklődően hallgatom a folytatást.
- Bevallom, azért a 150 galleonért cserébe már vállalnék is valakit. Persze, ha van olyan személy, akit esetleg el akarna rakni láb alól. Azt elárulhatom, hogy van olyan ember, akitől nagyon szívesen ingyen is megválok, amennyiben a célunk közös - hangzik el a konkrét ajánlat, amire egy egészen röpke pillanatig elfog a mohó vágy. Milyen jó lenne őt már most rászabadítani Danielre.... Ilyen hamar megszabadulni attól az embertől, aki tönkretette az életemet. De nem, vele én akarok végezni, személyesen. És ehhez még jócskán meg kell erősödnöm. A siker kulcsa a türelemben és a kitartásban rejlik.... nem szabad hát semmit elhamarkodnom pusztán mértéktelen bosszúvágyból.
- Biztosan adódik majd alkalom arra is, hogy megcsillogtassa méregkeverői tehetségét - kacsintok Piperre.
- De egyelőre még annyira új vagyok itt, hogy nem szereztem ellenségeket - mosolyodom el.
- Szabad megkérdeznem, hogy ki az a személy, akit ingyen is szívesen hidegre tenne? Csak mert ha tudnám, akkor igyekezném elkerülni a vele való üzletelést, nehogy érdekellentét alakuljon ki közöttünk... - nézek rá leplezetlen kíváncsisággal.

[Anelia Tiebon]

Anelia Tiebon
2000. január

Furcsa, hogy mennyire megnyílok ennek a nőnek. Egy rakás olyan dolgot árultam már el neki, amit nem szoktam. És valljuk be, hogy ő továbbra sem több, mint egy egyszerű üzleti partner. Vagy majd meglátjuk, mert ha esetleg lenne valaki, aki megbízna a megölésével, akkor még a prédám is lehet.
De addig is, nem szabad olyan dolgokra gondolni, amik nem biztos, hogy megtörténnek, mert a végén még tényleg bekövetkeznek. A végén még lehet el kéne képzelnem vele a közös életet? Akárhogy is, valahogy majd lesz, mert mindig van valahogy. 
- Örülök, hogy ennyire egyet tudunk érteni.
Annak nagyon örülök, hogy a bérgyilkosság nem veszi el tőlem a kedvét, mi több. Látok felcsillanni valamit a szemében. Biztos vagyok benne, hogy most valami olyasmit ajánlottam neki, ami az együttműködésünket majd még jobban elmélyíti és hosszú távra is lehet tervezni egymással. Szeretem az ilyen megbízható embereket, nem kell mindig leellenőrizni valakit, hogy megbízható-e. És még akkor is lehetnek buktatók benne.
Kicsit megkönnyebbülök, ha lehet így mondanom, mivel nagyon is érdeklődést mutat a munkásságom iránt. Most komolyan? Van ilyen nő a világon? Nincs. Még akkor is, ha nem pont úgy érdeklődik utánam, ahogy én szeretném, akkor is van esély rá, hogy talán egyszer majd összehoz úgy is a sors, ahogy kell. Mert mi zárja ki a lehetőségét annak, hogy egy kis eltelt idő után mégis összejönnénk. Tudnék vele gyengéd lenni? Mármint az ő szempontjából gyengéd, mert az közel sem jelenti azt, hogy az én szempontomból is azt jelentené.
- Ebben biztos vagyok. Itt mindig van valaki, aki a mérgekkel akar foglalkozni. Vagy hogy ő maga kitanulja a készítésüket vagy hogy vegyen belőlük. A mérgek esetében könnyebb elvégezni a piszkos munkát, főleg egy jól felszívódó esetén, hiszen kimutathatatlan, hogy ki és mikor használta.
Van rengeteg ilyen mérgem. Van a legegyszerűbb azonnal hatótól, a sok komponensű lassan hatóig. És tudom, hogy ez még mindig nem elég. Ahogy mi fejlődünk, úgy a Mungóban és ezáltal az aurorok között is egyre több olyan mérgem van, amit már fel tudnak ismerni, így azokat már nem árulhatom.
- Ami pedig az ellenségeket illeti. Nem kell helyben lenni ahhoz, hogy legyen valakinek. A kérdés, hogy az illető meddig hajlandó elmenni azért, hogy bosszút álljon. És a meddig most mindent takar, amit takarhat. Helyet, időt, módszert.
Az utolsó kérdését figyelmen kívül hagyom. Megfogom a növénykéim és a mérgek dobozát, majd távozni készülök. Nem hiszem, hogy köztünk érdekellentét fog valaha is kialakulni. Meg aztán azok, akiket én kinyírnék, azok most eléggé meg vannak lapulva, szóval esélytelen, hogy a jövőben olyan események vennék kezdetüket, amik miatt előre kéne gondolkodni ezen.
- Üzleteljen nyugodtan bárkivel. Nem hiszem, hogy érdekellentét fog köztünk kialakulni. Ha szüksége van rám, egyrészt tudja, hogy hol talál, másrészt biztos talál majd olyat, aki tudja, hogy hol vagyok. A Zsebpiszok köz kis hely, mindenki ismer mindenki.
Intek még egyet, mielőtt kilépek az ajtón, aztán jobb szeretek eltűnni. A kellő udvariasság volt meg bennem, még több is, és kezd kényelmetlen lenni a helyzet. Szóval jobbnak látom, ha gyorsan lelépek, mielőtt még meggondolatlan dolgot teszek. Van úgyis elég dolgom most, hogy a kicsikék a birtokomba kerültek.
 

Köszönöm a játékot.