Minisztériumi flesselés Elliottal
Harmadik szín: Az átriumban
Elképzelni sem tudtam volna, hogy ebben a helyzetben mégis mit tud alkotnia cimborám. Valami mégis azt súgta nekem, hogy nem lesz gáz, Elliot elég leleményes ahhoz, hogy kitaláljon valami hatásosat.
– Drágám, hiszen éppen magát kerestük! Nathaniel Forest nagy rajongója, igaz-e? – kérdezte magabiztosan csengő hangon, amitől egy pillanat alatt lecsökkent a paraszintem a felére.
A nő erre megdöbbenten bólintott, és pillanatnyi döbbenetét Elliot ügyesen ki is használta. Előadta neki ezt a mesét a nyereményjátékról, meg hogy őt választották ki, és a legdurvább az, hogy a nő csontig benyalta az egészet. Még autogrammot is kért, amit elnézve egyszerűen nem bírtam levakarni az arcomról a vigyort, de hát ki is hibáztathatott volna ezért? Elliotnak zsigerből ment a sztárkodás, és ezt el is raktároztam magamnak, hogy később, ha mondjuk egy-egy színielőadás előtt beparázna esetleg, előhúzhassam példaként ezt a kis kalandot a tarsolyunkból, vagyis nevezetesen azt, hogy milyen profin lekezelte ezt a vadidegen nőcit....
– Igazán megtisztelő volt Önnel tölteni ezt a pár percet – zárta a színjátékot a haverom, mire én is készségesen mosolyogva kezet csókoltam a nőnek és én is adtam alá a hippogriffet.
- Legyen szép estéje kedves Rosie! Majd mesélje el a barátnőinek, hogy micsoda szerencséje volt. Higgye el, Elliot Forest nem szokott ám akárkivel ilyen meghitt pillanatokat eltölteni - kacsintottam még a nőre. Elliot ekkor félreérthetetlenül intett egyet, hogy ideje távoznunk, én meg persze késlekedés nélkül követtem őt. Ahogy beszálltunk, még integettem egyet a takarítónőnek búcsúzóul.
- Viszlát Kedves! - majd mikor bezárult végre a rács, nagyot sóhajtottam.
– Haza kell mennem, hogy lemossam magamról a szégyent… – motyogta mellettem Elliot lemondóan, amit alig akartam elhinni.
- Ne csináld már Öregem! Ez aztán iszonyat meleg szitu volt, de te zseniálisan kimentettél minket a szorult helyzetből - emeltem a kezem egy elismerő pacsira Elliot felé, várva, hogy belecsapjon.
- Te aztán tényleg nem vagy semmi! - csóváltam a fejem még mindig kicsit hitetlenkedve.
- Hát úgy tűnik, nagy ritkán mégiscsak van valami jó is abban, hogy egy híres író a férjed. Gyakran élsz ezzel a szupererőddel? - böktem meg lazán a vállammal az övét egy kis ugratásként. Amikor kiszálltunk a telefonfülkénél, még mindig kicsit szürreális volt minden körülöttem, de azért a kezdeti fless intenzitása már jócskán halványodott.
A fülke mindenképp jó megoldásnak tűnt a távozásra, hiszen így ha véletlenül le akarnák követni utólag a minisztériumban, hogy honnan is jött ez a két betolakodó, akkor csak egy nyilvános helyet találnának majd nyomként. Innen könnyedén hazahopponálhatunk, vagy haza is sétálhatunk, ha akarunk, feltűnés nélkül. A fülke előtt bevártam Elliotot és feltettem neki a kérdést.
- Na, ez biztosan benne van a top öt legizgalmasabb estémben, köszi az élményt! - mosolyogtam.
- És most mi legyen Pajti? Menjünk haza vagy még afterozzunk egyet valahol? - tettem fel a kérdést Elliotnak. Nekem igazából most bármi megfelelt, az is, ha nyomban lefekszem aludni a koliban, meg az is, ha ledöntünk még pár sört zárásként egy lebujban. Megvártam Elliot válaszát, majd ennek megfelelően indultam meg a sötét éjszakába.
Köszönöm a játékot!