+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  Silver moon
| | | | |-+  Esmé Fawcett (Moderátor: Esmé Fawcett)
| | | | | |-+  Kis itókozás
0 Felhasználó és 2 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Kis itókozás  (Megtekintve 4369 alkalommal)

Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 05. 30. - 16:51:26 »
+1

Puder pub



A Puder pub Herthfordshire város varázsló negyedében található. Elsősorban a
főiskolák hallgatóit látja vendégül, de betérhet ide bárki, aki művész vagy
hajlandó áldozni valamilyen módon a művészet oltárán.
A pub mérete az idők folyamán egyre nagyobb méreteket ölt, mivel Madam
Bailey elfogadja a számla kiegyenlítés valamilyen művészi értékkel. Ebből
kifolyólag a pubban kiállított képek, fényképek és szobrok meg is vásárolhatóak.
Naplózva


Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 05. 30. - 19:52:18 »
+1





          Itt az év vége, és minden fel van bolydulva. Komolyan, mintha mindenki megkergült volna a kampuszon. Még szerencse, hogy a vizsgaidőszak beköszöntével egyre kevesebb az olyan ember, akivel össze tudok futni. Könnyen magamra veszem én is azt a bizonyos vizsgadrukkot, pedig tudom, hogy minden rendben lesz. Bár, abban is biztos vagyok, hogy most nem erről van szó, mikor pillangókat érzek röpködni a gyomromban.
          Ginevra nagy hatással van rám, minden módon. Ő valahogy másként láttatja velem a világot, mint eddig bárki más. Persze, mindenki másként láttatta velem a világot akkor, mikor ő volt életem legfontosabbja, és mindegyik különleges is volt, ezt mégis most másnak érzem.
          Ezen gondolkodok egy festményt bámulva. Ismerem azt, aki azt festette. Már nem jár a főiskolára, de úgy tűnik van még valami, ami itt maradt. Ő ajánlotta, hogy jöjjek el ide, és most végre tényleg sikerült is megtennem. Azt hiszem, egy képemet nekem is itt kéne hagynom. Ha másért nem azért, hogy lássák az egyik képemet.
          A pultnál állok éppen a rendelésemre várva, mikor meglátom az egyik asztalnál a Godrik egyik volt tanárát. Legalábbis, ha a pletykák igazak. Korábban beszélgettünk a kiállítás megnyitóján is. Akkor nagyon megkedveltem, nem is értem miért nem a művészeti főiskolán tanít inkább.
          Miután megkapom a rendelésem, Sage felé veszem az irányt. Akarok tőle kérdezni egy-két dolgot. Mármint, ha lesz hozzá elég bátorságom. Addig megelégszek azzal is, hogy az egyik szomszédos asztalnál foglalok helyet. Most komolyan, mi ütött belém? Mármint soha nem volt gondom azzal, ha meg kellett szólítanom valakit, és most mégsem merem valamiért. Talán azért, mert ha igaz a pletyka, akkor nem akarok belegázolni a lelkébe.
          Egy diák társam csatlakozik hozzám, akinek feltűnően sok gondja van a színek kezelésével, illetve még néhány varázslattal is, amik életre tudják kelteni a festményeket. Nem akarok dicsekedni, mert bőven vannak még mit fejlődnöm, de az tény, hogy vannak olyanok, akik hozzám fordulnak, ha valami nem megy nekik. El is telik ezzel jó néhány perc, mert nem sikerül valami gyorsan végeznünk. Nem tudom, hogy ez most sajnos vagy nem sajnos. Az biztos, hogy amíg Sage itt van, addig van lehetőségem a kérdéseim feltételére.
          Mikor végre egyedül maradok, visszamegyek a pulthoz és kérek két vajsört. Az egyiket a tanár úrnak szánom. Nem ezzel akarom megnyerni a bizalmát, és azt hogy beszélgessen velem pár szót, de azért ne üres kézzel lépjek oda az asztalához. Szóval összeszedem a bátorságom, és bele is vágok.
          - Jó napot, tanár úr. Leülhetek?
          Nem emlékszem rá, hogy abban maradtunk tegeződünk-e vagy sem. Mivel eltelt már azóta jó pár hét és jó pár esemény valahogy kiment a fejemből. Azért reménykedem benne, hogy nem követek el nagy baklövést.
          - Az egyiket magának hoztam – teszem le elé a korsót.
          Akár engedi, akár nem, leülök. A táskámat a mellettem lévő székre helyezem, majd a pohárral kezdek játszani.

          - Hogy van mostanában. Sajnálom, hogy a megnyitó óta nem találkoztunk. Akkor nagyon jól elbeszélgettünk, és szerettem volna mutatni önnek valamit. Jól mutatna az irodájában.


Naplózva


Sage Bolton
Eltávozott karakter
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 05. 31. - 08:52:00 »
+1

TO; E S M É

2000. május


"Run boy run! The sun will be guiding you
Run boy run! They’re dying to stop you
Run boy run! This race is a prophecy
Run boy run! Break out from society"


Brightmore szavai még mindig ott csengtek a fülemben. Persze a pletyka gyorsan terjedt arról, hogy miért is csaptak ki… hát választhattam volna ezek után jobb helyszínt, mint egy bár? Úgy voltam vele, ha már pletykálnak rólam, hát annak rendesen adjak is alapot. Mégsem lehetek csak azért alkoholista, mert egy kiürült boros üveget találtak az irodámban. Az ugyanis édes kevés volt még ahhoz is, hogy egyáltalán becsiccsentsek.
A mellettem lévő székre feldobott lábakkal, időnként felmordulva kortyoltam a kezemben szorongatott pohár tartalmát. Cseppet sem foglalkoztatott, hogy megbámulnak. Sőt, ha az egykori hallgatómmal találkozott a tekintetem, úgy rájuk kacsintottam. A legtöbben valószínűleg amúgy is pánikba estek, mert még egy olyan tanáruk, mint én nem leszek. Mégis kiadna jegyet a próbálkozásra? A legtöbben csak a képességeket látták, nem pedig a mögöttük lévő munkát vagy éppen, hogy összeszedték a bátorságot egy próbálkozásra. Ha valaki, hát én még biztosan emlékeztem azokra az évekre, mikor gyomorgöccsel vártam, hogy behívjon a vizsgáztatóm a teremben.
Benyúltam a táskámba és kivettem vagy öt cigisdobozt. Az egyikből kihúztam egy szálat és azonnal meggyújtottam. Mélyet szippantottam belőle, hagyva, hogy a füst megtöltse a tüdőmet. Lehuny szemmel engedtem ki végül magamból azt, figyelve, amint apró karikává váltva szertefoszlik a bárban. Unalmamban a szabad kezemmel a dobozokat kezdtem piszkálni. Kis házikót kezdtem építeni belőle, azon gondolkodva, mi lesz ezután? Azt persze biztosra tudtam, hogy nem építhetek magamnak házat cigis dobozokból… ahhoz nagyon sokat kéne elszívnom egy nap alatt.
– Jó napot, tanár úr. Leülhetek?
Erre rezzentem össze hirtelen. A „tanár úr” megszólítás egy cseppet meglepő volt a történtek után, ráadásul nem számítottam rá, hogy bárki is a közelembe merészkedne a történtek után. Így hát felpillantottam, hogy megnézzem magamnak, mégis ki a fene mer megközelíteni éppen most. Az a művész lány volt a másik egyetemről… Esmé… Esmé… megvan! Esmé Fawcett. Egy kiállítás megnyitón találkoztunk. Csodás, esős nap és én részemről éppen a Hátsók gipszből című termet kerestem, hogy végre kellemes női domborulatok csodálásával töltsem a nap hátralévő részét. Csakhogy voltam olyan ügyes, hogy eltévesztettem az ajtót és belecsöppentem egy hatalmas színkavalkádba. Miután a kezembe nyomtak egy pohárka pezsgőt, úgy döntöttem maradok. Körbe néztem és végül is nem volt rossz, amit ott találtam. Az a sok szín a fiatalkoromra emlékeztett, mikor túlzásba vittük a barátaimmal a sárkányfű szippantást. Aztán kiderült, hogy vannak ott emberek, akik nem is olyan irritálóan sznobok. Hát így elegyedtem beszélgetésbe Miss Fawcettel.
– Üdv, Miss Fawcett. Azt hiszem, már felesleges tanár úrnak szólítania. – Mondtam és intettem, hogy üljön le arra a székre, amelyiken nem a lábam van. Egy nagyot szippantottam a dohányból megint.
– Az egyiket magának hoztam – közölte. Hamarosan egy korsó vajsör került elém, amire csak elvigyorodni tudtam. Ez amolyan gyerekeknek való, kezdő kis ital volt, de azért megfogtam és odahúztam magam elé. Az ingyen kaja, pia mindig jöhet.
– Ez igazán kedves magától.
Egy pöccintéssel ledöntöttem a cigisdobozokból épült házat, majd azt a dobozt, amiben még volt is valami, felemeltem a lány felé. Nem kérdeztem semmit, csak jeleztem, hogy vegyen belőle, ha szeretne. Figyeltem, amint helyet foglalva a pohárra kezd babrálni.
– Hogy van mostanában. Sajnálom, hogy a megnyitó óta nem találkoztunk. Akkor nagyon jól elbeszélgettünk, és szerettem volna mutatni önnek valamit. Jól mutatna az irodájában.
Felhorkantottam. Iroda? Nincs is már irodám s ami volt az sem volt nagyobb egy koszos kis lyuknál. Nem, mintha nem élveztem volna a sötétjét, ahol meghúzva magamat sokszor iszogattam, cigiztem és olvastam a hallgatók házidolgozatait vagy éppen csak azon agyaltam, hogy mi lesz másnap… esetleg a következő tárgyaláson. Jó kis menedék volt, ez tény.
– Valamit? Ez elég sejtelmesen hangzik. – Állapítottam meg és kicsit távolabb tartva magamtól a cigit, belekortyoltam a vajsörbe. Éreztem, hogy a bajszomba ragad egy jó adag hab, de azt hiszem sokkal cikibb már amúgy sem lehetett a helyzetem, így nem fordítottam rá nagyobb gondot, hogy letöröljem. – De mivel már tanár úr sem vagyok, irodám sincs.

Naplózva


Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 06. 06. - 22:03:34 »
+1





          Lehet nem gondoltam át rendesen ezt a helyet, mikor idejöttem. Egy ideje már nem jártam pubokban, de annyira ajánlották ezt a helyet, hogy muszáj volt megnéznem. Nem is bánom meg, sok lehetőséget látok ebben a helyben még akár személyes használatra vagy tapasztalat szerzésre is. Néha elgondolkodok rajta, hogy miért nem elég nekem a galéria, hiszen soha nem akartam világhírű festő lenni, csak éppen annyira híres, hogy megéljek belőle és ne kelljen mással foglalkoznom.
          A meglepetés akkor ér, mikor meglátom Bolton tanár urat. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen helyen találkozok vele. Hallottam a pletykákat, de nem tűnt olyannak, aki itt töltené a szabad idejét. Főleg mert látszólag nem egy csésze tea vagy kávé van előtte. Mindegy, a lényegen nem változtat. Meg akarom tudni, hogy igazak-e a pletykák róla. Mert ha igen, akkor talán tudna Elliotnak segíteni a galériában. Addig is leteszem elé a vajsört, aztán leülök én is.
          - Semmiség. Mivel engem nem tanít, így nem tűnik majd lekenyerezésnek – mosolygok.
          Nem mintha egyébként számítana, csak nem szeretek vegyülni a tanáraimmal, mert félek ezektől a pletykáktól. Nem akarom, hogy azt higgyék a tanulmányaim eredménye ennek köszönhető. Bevallom megfordult már egy-két nehezebb időszakban a fejemben, de mindig elvetettem. Ha nem úgy sikerült, ahogy akartam, akkor javítottam, a festményekbe pedig beletettem a lelkem is.
          - Igen, valamit – mosolyodom el, de mielőtt belekezdhetnék a kérdésembe, már meg is kapom a választ. – Pont ezt szerettem volna kérdezni. Hogy tényleg eltanácsolták-e.
          Sóhajtok egyet. Olyan jó lett volna egy olyan valakivel beszélgetni a kampuszon, aki nem a művészetihez tartozik és tudja értékelni a művészeteket. Az auror tanoncoktól és a protektoroktól folyamatosan azt hallom, hogy meg kell oldani egy ügyet a festménnyel kapcsolatban? Most mit mondhatnék erre? Nem kell, mert a legnagyobb ügy az lenne, ha eljönne megnézni. És megműteni se kell, ahogy a Mandragórások gondolják. Most komolyan.
          - Tudja már mihez fog kezdeni?
          Csak ekkor esik le, hogy ha már nem tanár, és főleg nem a főiskolán, akkor akár tegeződhetnénk is. Végül is úgy tűnik, hogy egész jól elvagyunk egymással. Leszámítva a dohányzást, így igyekszem arra az oldalra ülni, amerre nem halad a füst.

          - Tegeződhetünk? Én örülnék neki.

Naplózva


Sage Bolton
Eltávozott karakter
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 06. 21. - 19:25:19 »
+1

TO; E S M É

2000. május


"Run boy run! The sun will be guiding you
Run boy run! They’re dying to stop you
Run boy run! This race is a prophecy
Run boy run! Break out from society"


A vajsörre tévedt megint a tekintettem. Azt kívántam bár átváltozna az is lángnyelvé, hogy minél gyorsabban kiüssem magam és reggel az Árnyas pagony egyik padján ébredjek, mint általában azok az emberek, akiknek nincs hova hazamenni. Már nekem sem volt, hiszen a kollégiumból is ki kellett költöznöm azonnali hatállyal, mondván, hogy nem vagyok többé egyetemi alkalmazott. Nem szégyelltem egy pillanatra sem amiatt, hogy a diákok egyik kedvelt pubjában ütöm el az időt jó pár üres pohár mellett. Mindenki hallotta már a pletykát, így hát szinte biztos voltam benne, hogy Miss Fawcett is kíváncsiskodni érkezett… és ha nem is jegyért, hát információért hozta azt a bizonyos korsó vajsört.
– Semmiség. Mivel engem nem tanít, így nem tűnik majd lekenyerezésnek.
Erre elnevettem magam. Hát igen, végül is már nem tanítok semmit, így olyan értelemben biztosan nem tűnne lefizetésnek. Kíváncsivá tett. Érdekelt, hogy mégis miképpen akarja belőlem kihúzni, mi is történt. A „valami” már nagyon is foglalkoztatott. Ha az irodámban nem is mutatna már olyan jól – mivel az éppenséggel nem is létezett –, azért szívesen vetettem volna rá egy pillantást.
– Pont ezt szerettem volna kérdezni. Hogy tényleg eltanácsolták-e.
Elgondolkodtam egy pillanatra, hogy a „valami” tényleg létezik-e vagy csupán az volt a megvezetés, amivel ki akarta szedni belőlem a pletyka alapanyagot. Manapság már senkiben sem lehet megbízni. Esmét kedveltem. Olyan jól elbeszélgettünk azon a kiáltáson, amire egészen véletlenül tévedtem be. Érdekes dolgokat látott bele egy-egy képbe és ez tetszett. Még az is megfordult a fejemben, hogy a legmélyebb gondolataimat is megosztom vele, az egyik kép előtt állva. Aztán mégis lebeszéltem magamat, mintha attól féltem volna, hogy majd kinevet, mint annak idején Keith.
– Tudja már mihez fog kezdeni? – kérdezte aztán a szokásos, kedves hangnemben. Az első találkozásunk alkalmával is megragadott az, ahogy hozzám szólt. Olyan őszinte és nyitott volt, egyértelműen meg akartam nézni vele azt a kiállítást. Egy kicsit talán tetszett is, még ha nem is volt az esetem. A vagány nőket kedveltem, az erőseket, akik nem szó szerint… vagy szó szerint, de megragadják az ember tökét. Esmé azonban tökéletesen nőies volt. A kedvesség azonban annyira áthatotta, hogy nehéz volt neki ellenállni.
– Keresnem kell egy helyet, ahol lakhatok. Bár ma estére megteszi az Árnyas pagony egyik padja is. Egészen kellemesek az esték már odakint, így nyáron. – Elnevettem magam megint, mintha csak az év viccét mondtam volna. Szánalmasnak éreztem magam és megtörtnek, ezért az ajkaimhoz emeltem a cigarettát és alaposan megszívtam, hogy a tüdőm megteljen füsttel. Aztán kieresztettem magunk közé a fehér füstöt, ami aprócska sárkányt formázva repkedett, míg szerte nem foszlott. Szerencsére ennek a dohánynak nem volt olyan erős bűze, az a cseppnyi menta egy kis frissességet kölcsönzött neki.
– Tegeződhetünk? Én örülnék neki.
Egy kicsit meglepett a hevessége. Idősebbként mégis csak nekem kellett volna felajánlanom a tegeződést. Azonban engem sosem érdekeltek a társadalmi szabályok, így csak bólintottam egyet a lány felé és kirángattam a nadrágzsebemből a cigarettás dobozt, hogy felé tartsam.
– Kérsz egyet?
Ha elfogadta, megvártam, míg kihúz egy szálat, ha pedig nem, akkor visszadugtam a zsebembe. A másik széken pihenő lábaimat megcseréltem, így ezúttal a bal került felülre. Egy kis vér jutott végre abba is, hiszen már egészen kezdett elzsibbadni.
– Mennyi idős is vagy? – kérdeztem, amint megint rá pillantottam. Ránézésre nem lehetett közöttünk olyan nagy a korkülönbség. – Hányad éves vagy?
Naplózva


Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2019. 07. 01. - 19:45:07 »
+1





          Azt hiszem, nem voltam elég felkészült, mikor azt ígértem, hogy valamit mutatni akarok. Valójában fogalmam sincs, hogy azt miért mondtam, de most már tudom, hogy legközelebb mindenképpen felkészülök, vagy nem felejtem el pillanatok alatt, amit korábban akartam. De ha már így alakul, akkor biztos vagyok benne, hogy egy jót fogunk beszélgetni. Elvégre az korábban is ment, nem hiszem, hogy ma olyan nagyon nehéz lenne.
          Sajnálattal hallom viszont, hogy a pletykák igaznak bizonyulnak. Pedig milyen jó lett volna, ha többször összefutunk a kampuszon és beszélgetünk. Áh, nem is értem, hova gondolok, a tanárok általában nem vegyülnek a diákokkal, még akkor sem, ha egy-két tanár nem is olyan sokkal idősebb nálunk. A tervei azért érdekelnek, ahhoz képest, hogy már nem dolgozik itt, elég sok időt tölt az iskola körül.
          Mondjuk még ez sem olyan meglepő, hiszen néha nehéz elválni attól, amit korábban az otthonunknak hívunk. Egy ideig nekem is idegen volt az új házam, és megbántam, hogy megvettem, de mostanra sikerült megszoknom már, főleg úgy, hogy nem kell tartanom tőle, valaki váratlanul rám tör. Ezért is örülök Shirleynek, mert kettőnkkel már Phillip is nehezen bánna el.
          - Nem tudja valahol meghúzni magát? Valami olyanon, ami nem egy park padja, mondjuk.
          Beharapom az alsó ajkam. Most igazán dilemma elé állít. Nem szoktam csak úgy meghívni magamhoz senkit, és Sage sem az a férfi, akit olyan jól ismernék. Az ösztönöm azt súgja, hogy bízhatok benne, de ez nem lenne akkor is fura? De ha csak egy vagy két éjszakáról lenne szó, akkor miért ne? Egyelőre még gondolkodom rajta, de addig is, sokkal kényelmesebb lenne mind a kettőnknek, ha tegeződhetnénk. Nekem mindenképp.
          - Nem, köszönöm.
          Igyekszem illedelmesen elutasítani a cigarettát. Soha nem szerettem az illatát és a szagát, még Reginald mellett sem tudtam megszokni, de ez van. Ahogy én nem tudok tenni az ellen, hogy olyan legyek, amilyen, úgy a dohányosok sem tudnak leszokni arról, hogy dohányozzanak. Legalábbis egy idő után, az pedig nem rám vall, ha ez miatt bármilyen módon hátrányosan különböztetném meg őket.
          - Májusban múltam húsz. Most végeztem el a másodévet.
          Mondhatni egy klasszikus boszorkány élet az enyém. A Roxfort után azonnal idejöttem. Mondjuk olyan szempontból azért nem klasszikus, hogy az évfolyamtársaim többsége nem dolgozik iskola mellett még. Majd később lehet, de most még nem. Viszont én úgy voltam vele, hogy amíg bírom, addig csinálom a kettőt együtt, és ha már nem megy, akkor is tudok beszélni a kiadóban valakivel, hogy találjunk valamilyen megoldást. Legvégső esetben Nathanielt is fel tudnám keresni. De az már tényleg csak valamilyen nagyon végső eset lenne.
          Viszont Nathanielről jut eszembe valami, és már ki is kapom a jegyzettömböm a táskámból, felcsapom az egyik utolsó oldalnál, és Sage elé tolom.
          - Ezt a két rúnát egy nyár eleji egy hetes munkám alkalmával találtam. Próbáltam akkor is, meg azóta is utána érdeklődni, az unokabátyámat is kérdeztem, de nem ismeri. Talán neked ismerősek.
           Kicsit elkap a hév, mert végül mégis sikerül olyat mutatnom, ami jól mutatna az irodájában. Bevallom, akkor nem igazán foglalkoztam ezzel, mert az kötött le, hogy mennyire hiányzik Ginevra, de mostanra már eléggé érdekel ahhoz, hogy legalább rákérdezzek.

          - Figyelj, ha érdekel, akkor otthon sokkal nagyobb méretben és részletesebben lerajzoltam. Ez a festményem vázlatához kellett. És ha már ott vagy, akkor talán pár napot alhatnál nálam is. Van egy vendégszobám, de csak akkor, ha titokban tartod, hogy hol lakom.

Naplózva


Sage Bolton
Eltávozott karakter
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2019. 07. 03. - 11:00:25 »
+1

TO; E S M É

2000. május


"Run boy run! The sun will be guiding you
Run boy run! They’re dying to stop you
Run boy run! This race is a prophecy
Run boy run! Break out from society"


Hamar leesett, hogy Esmé sem az a lány lesz, akin ki fogok igazodni. Mutatni akart valamit, de közben mégsem… nem néztem volna ki belőle, hogy ilyen módszerekkel akar majd puhatolózni a történtek iránt. Bár az is egy tény volt, hogy nem ismertük annyira egymást még. Ennek ellenére nem voltam ellenséges, vagyis megpróbáltam nem annak látszani. Azért a történtek után ez igencsak nagy erőfeszítés volt, de felé nyújtottam a dohányos dobozkát, hátha élne vele. Végül persze ezt is elutasította. Reméltem, hogy legalább az elég feszültségoldó lesz, hogy belementem a tegeződésbe. Mint kiderült, nem is volt közöttünk olyan nagy korkülönbség, csak öt év. Az is lehet, hogy párszor elmentünk a Roxfortban egymás mellett, csupán nem emlékeztem rá s ő sem rám. Pedig már ott is eléggé kilógtam a sorból a magasságommal, meg a fekete, göndör hajammal, amit csak varázslattal tudtam karbantartani. Akkor még igyekeztem normálisan kinézni a mostani külsőmmel ellentétben, amire leginkább a csapzott és szakadék szavak lettek volna a megfelelőek.
Akkor mi még jártunk egyszerre a Roxfortba – válaszoltam, miközben ő a táskájában matatott. Megfogtam a korsót és a számhoz emeltem, hogy igyak egy kortyot a vajsörből. – Én idén leszek huszonöt.
A korsó koppant az asztalon ismét, ahogy elém került egy jegyzettömb. Természetesen egy bizonyos oldalon kinyitva, ahol gyorsan felfirkált rúna jelek vázlatos képe fogadott.
– Ezt a két rúnát egy nyár eleji egy hetes munkám alkalmával találtam. Próbáltam akkor is, meg azóta is utána érdeklődni, az unokabátyámat is kérdeztem, de nem ismeri. Talán neked ismerősek.
Hazugság volt az mondani, hogy nem ismerem azokat a jeleket, csak éppen nem a szakterületembe tartoztak. Elsősorban izlandi rúnaírással és a futharkkal foglalkoztam, ez viszont valami más volt. Talán régebbi, talán nem is rúna csak annak valami előfutára. Az ujjaimmal végig simítottam a jeleken.
– Egészpontosan hol találtad ezeket? – kérdeztem, még mindig kicsit furcsán érezve magam a tegeződéstől. Nem szoktam ehhez hozzá az egyetem területén. Néha a diákok nem vettek komolyan, de odáig nem fajult a dolog, hogy a magázást beszűntessük.
– Figyelj, ha érdekel, akkor otthon sokkal nagyobb méretben és részletesebben lerajzoltam. Ez a festményem vázlatához kellett. És ha már ott vagy, akkor talán pár napot alhatnál nálam is. Van egy vendégszobám, de csak akkor, ha titokban tartod, hogy hol lakom.
Sóhajtottam egyet végül és felemeltem a kezem.
Héé, lassíts egy picit! – Nevettem el magam a lelkesedésén. Még egy kortyot magamhoz vettem a vajsörből. Egyrészt nem hiszem, hogy nálad kéne aludnom, megoldom én ezt. Nagyfiú vagyok.
Megint letettem a korsót, ezúttan nem koppant olyan nagyot, mert már igencsak megcsappant a tartalma, így a súlya sem húzta le annyira.
– Igazán kedves tőled, de nem helyénvaló. – Folytattam. – Csak mond meg, hol találtad őket. Egy rajz sosem adja annyira vissza, mint a valóság. Ráadásul egy nem szakértő szem gyakran olyan vonalakat sem szúr ki, amik ott vannak, csak idővel megkoptak.
Hátra dőltem a székemben a lábaimat lehúztam a másik székről, hogy normálisan üljek fel. Egy kicsit talán felkeltette az érdeklődésemet. Nem gondoltam volna, hogy még akad olyan rúnajel, amit nem szúrok ki azonnal. Persze az sem volt lehetetlen, hogy valaki módosított egy létező formát és ezért volt olyan ismerős.
– Egyébként ki az unokabátyád? – kérdeztem.
Naplózva


Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2019. 07. 07. - 22:07:17 »
+1





          Az élet produkál furcsa dolgokat. Azt hiszem, sokkal kevesebb ilyen lenne az enyémben, ha nem egy gyorsan beleugrok valamibe típus lennék. Már én is kezdem észrevenni, hogy meggondolatlan vagyok, de az is igaz, hogy ha mindig csak azt tenném, amit előre kigondolok, akkor nem lenne semmi izgalmas körülöttem, amivel feldobhatnám a napjaim.
          Az új fejlemények tudatában azonban érdekesnek tartom a megismerkedésünket. Vajon tényleg ismertük egymást? Öt év van közöttünk, a Roxfortban azért az elég nagy különbség. Azért töröm kicsit a fejem, mert bár még mindig nem ismerős túlságosan, talán beugrik valami. Amennyiben háztársak voltunk.
          - Óh, emlékszem rád! Bár nagyon halványan, mert ritkán láttalak, de te is Mardekáros voltál, igaz?
          Aztán szerencsére eszembe jut az a rúna rajz, amit korábban láttam az egyik munkám alatt. Eléggé elnagyzolva van a vázlat füzetben, tudom, hogy itt egy vagy két vonás ki is maradt, csak a kész képen pontos, de akkor is kiindulásnak talán jó.
          - Egész pontosan? A Holy Islanden van egy aranyvérű varázsló család. Nagyon eldugottan élnek, nem is tartják magukat a brit elithez valónak. A képet az egyik kapujuk ihlette, amin rúnával van felírva egy mondat. Egyébként dániai aranyvérűeknek tartják magukat, a családnevűk Henriksen. Láttam a családfájukat is, a nyolcadik századig tudják visszavezetni magukat.
          De lehet korábbra is, akkora volt az a családfa, hogy az alját nem is láttam egészen pontosan. Merthogy nem egy kép volt, mint a legtöbb embernél, hanem majdnem egy erdő, ahol az ágak össze-vissza gabalyodtak egymásba. Remélem így pontos leírást kapott a találat helyéről, mert ennél jobban nem tudnám leírni. Mondjuk, ha nagyon megerőltetem magam, akkor talán még néhány apróság, de ennyi.
          - De… - próbálok közbevágni az elutasítás miatt, de nem tudok, és nem is érzem úgy, hogy illő lenne.
          Lehet tényleg igaza van, és lassítanom kéne, elvégre alig találkoztunk kétszer és én már meg akarom hívni magunkhoz. Főleg úgy, hogy még titoktartásra is kérem. Nem is értem, hogy mi ütött belém. Talán a túlzott izgalom, hogy végre a végére járhatok egy rejtélynek.
          - Jó, de ha segítség kell, akkor keress nyugodtan. Az ösztöneim azt súgják, hogy bízhatok benned, nem akarom, hogy a szabadban aludj, ha tudsz máshol is.
          Főleg, ha nem akar a szállásáért fizetni. És nem azt mondtam, hogy a nyarat töltse nálam, hanem csak pár estéről van szó. Mindegy, tudja hogy bagollyal bármikor üzenhet.
          - Annál többet már nem tudok mondani, mint amit korábban. De nem tudsz csak úgy rájuk rontani. Sokáig kell egyeztetni időpontot, és akkor sem biztos, hogy engedékenyek. Engem ők kértek fel, de még így is háromszor mondtak vissza mindent, és egy rakásszor kellett újrakezdenem, mert valami nem úgy alakult, ahogy ők akarták. Szörnyű volt.
          Ezt most nem panaszkodás miatt mondom, mert nagyon sok mindenre ráláttam, volt lehetőségem az egész szigeten körbenéznem, megismertem a történelmét kicsit jobban, és a családot is. Azon túl, hogy elzárkóztak tőlünk, és inkább a saját köreikben mozognak, egész normálisak.
          - Az unokabátyám? – Már el is felejtettem, hogy említettem. – Ő Willow Fawcett a Roxfort igazgatóhelyettese. Eredetileg átoktörőnek tanult, és ezért próbálkoztam, meg most tanított az iskolában Jimmy Quinton is, nem tudom ismered-e. Reménykedtem benne, ha Willow nem is tudja, majd ő felismeri. Konkrét választ nem kaptam.
          Azt hiszem, megint kicsit belementem a válaszba, mint ahogy kellett volna. Viszont, ha már a háznál tartunk, én egyáltalán nem értek a rúnákhoz, de Willow mondta, hogy neki is van valamilyen rúnavarázslata a házon. Talán nekem is kéne rá tenni.

          - Amúgy milyen rúna mágiát ajánlanál egy nagyon félő lánynak a háza védelmében? Valami olyasmi kéne, ami elijeszti a betörőket és a kellemetlen vendégeket.

Naplózva


Sage Bolton
Eltávozott karakter
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2019. 07. 14. - 08:35:28 »
+1

TO; E S M É

2000. május


"Run boy run! The sun will be guiding you
Run boy run! They’re dying to stop you
Run boy run! This race is a prophecy
Run boy run! Break out from society"


A Roxfortban öt év igencsak nagy korkülönbség volt. Nem úgy, mint egy húsz és egy huszonöt éves ember között. Már hatodéves voltam, mikor Esmé kezdhette az iskolát és az igazat megvallva én nem is nagyon emlékeztem rá. Nagyrészt a lányok kergetésével voltam elfoglalva, az ivással és persze a jövőmmel, amit végül nem is áttoktörőként folytattam, habár a szakot elvégeztem. Mindig is a rúnák érdekeltek, így amikor lehetőségem nyílt kutatómunkát végezni, könnyedén váltottam.
– Óh, emlékszem rád! – Én is ugyanazt az ó hangot hallottam, mint ő. Egy kicsit meglepett, hogy emlékszik rám, mert nekem azát tényleg fogalmam sem volt róla, miképpen nézhetett ki abban a két évben, amikor metszettük egymást a Roxfort falai között. Hosszan szippantottam egy a cigarettából, meg sem erőltetve magam, hogy esetleg emlékezni próbáljak. – Bár nagyon halványan, mert ritkán láttalak, de te is Mardekáros voltál, igaz?
Bólintottam és a hamutálért nyúltam, hogy közelebb húzzam magamhoz az asztal közepéről. Még egy utolsó sárkányforma füstöt fújtam magam elé, majd egyszerűen elnyomtam a cigarettát. A lábaimat levettem a székről, kihúztam magam és normálisan behúzódtam az asztalhoz. Esmé lehet, hogy direkt hozta fel éppen a rúnákat, mintha csak átlátott volna rajtam. Tudta mi érdekel igazán és jókor vetette be azt.
– Egész pontosan? A Holy Islanden van egy aranyvérű varázsló család. Nagyon eldugottan élnek, nem is tartják magukat a brit elithez valónak. A képet az egyik kapujuk ihlette, amin rúnával van felírva egy mondat. Egyébként dániai aranyvérűeknek tartják magukat, a családnevűk Henriksen. Láttam a családfájukat is, a nyolcadik századig tudják visszavezetni magukat.
Nem rémlett a család neve, pedig apám világszerte többükkel is tartotta a kapcsolatot a tökéletes jegyes megkaparintása miatt. Ha valamiben igazán hitt, akkor az bizonyára a családvérvonalának tisztántartása volt. Sosem volt túl zsarnok vagy erőszakos, egyszerűen csak tudta hogyan kell tudatosítania bennünk, mi a dolgunk a jövőre nézve. Az sem számított neki, ha szeretőt akarunk tartani, míg a gyerekeinek a vérvonal érdekében tökéletes ősökkel rendelkeznek.
Nem tudom, miért feszegettük tovább a témát a kelleténél. Nem, nem a rúnákra gondolok, hanem a beköltözésre. Nem véletlenül utasítottam el. Aligha lett volna tisztességes éppen Esmé otthonának egyik szobájába befészkelnem magam. Megoldom a magam módján helyzetet, mint eddig is mindig. Közben az egyik alkalmazott odasétált az asztalunkhoz, hogy üres hamutálra cserélje azt, amit már telenyomtam csikkekkel. Még egy mosolyt is megeresztett felém, mielőtt távozott.
– Esmé, komolyan nem fogok beköltözni hozzád. – Próbáltam komolyabbra venni a hangszínem, hátha akkor végre lezárjuk a kínos témát.
Minden kommunikációs képességem bevetve próbáltam visszaterelni a szót a rúnákra, azok személyes megnézésére. Nem akartam én senki nyakán élősködni, főleg nem ingyen. Ráadásul beköltözni egy lány lakásába mindig rizikós. Nem azért, mert ebben a korban a szülők esetleg megpróbálnának rám fogni valamit, egyszerűen a tisztesség így kívánta meg a dolgot.
– Annál többet már nem tudok mondani, mint amit korábban. De nem tudsz csak úgy rájuk rontani. Sokáig kell egyeztetni időpontot, és akkor sem biztos, hogy engedékenyek. Engem ők kértek fel, de még így is háromszor mondtak vissza mindent, és egy rakásszor kellett újrakezdenem, mert valami nem úgy alakult, ahogy ők akarták. Szörnyű volt.
Hümmögve pillantottam a vajsöröm második felére, mielőtt felemeltem a korsót. Az ajkaimhoz emelve kortyoltam egy nagyot belőlük, majd megtöröltem az arcomat az ingujjammal. Éreztem, hogy kellően maszatos lettem ahhoz, hogy Esmé esetleg kinevessen.
– Az aranyvérű családok mind furcsák. – Mosolyodtam el és még egyszer végig dörzsöltem a számon, biztosan eltűntetve a habot. – Azt hiszem, ehhez már kellőképpen hozzászoktam az elmúlt majd’ huszonöt évben.
Bőven volt benne tapasztalatom. Végig ültem és unatkoztam apám estélyeit, megtanulva hogyan kell viselkedni, beszélni és tökéletes tósztot mondani. A végén annyira tökéletesre fejlesztettem a tudásomat ezen a téren, hogy apám vendégei el voltak képedve, micsoda remek kis fiatalember vagyok. Fogalmuk sem volt arról, hogy a szabadidőmben kijártam a mugli faluba vagy be a közeli erdőbe. Kalandokat kerestem, aminek a végén olyan piszkosan tértem haza, hogy apám újdonsült felesége hisztirohamot kapott. Aztán a kamaszkorral jött az ivás kevésbé mértéktelen formája a maihoz képest, a dohányzás… és persze a jó jegyek. A kettő elegye semleges reakciót váltott ki a szüleimből.
– Ő Willow Fawcett a Roxfort igazgatóhelyettese. Eredetileg átoktörőnek tanult, és ezért próbálkoztam, meg most tanított az iskolában Jimmy Quinton is, nem tudom ismered-e. Reménykedtem benne, ha Willow nem is tudja, majd ő felismeri. Konkrét választ nem kaptam.
Megráztam a fejemet. Egyik név sem volt ismerős. A Quintonból is inkább csak a családnév… viszont semmiféle Jimmyvel nem volt még dolgom a köreikből.
– Amúgy milyen rúna mágiát ajánlanál egy nagyon félő lánynak a háza védelmében? Valami olyasmi kéne, ami elijeszti a betörőket és a kellemetlen vendégeket. – A téma hirtelen újabb élesváltást vett, ami egy kicsit meglepett, de végül elmosolyodtam. Esmé nagyon heves volt, úgy váltogatott témák és beszédstílusok között, hogy még engem is meglepett. Hol nagyon komoly volt, hol pedig olyan laza és felszabadult. Engem mégis az érdekelt, hogy honnan származik ez a művész véna benne, mert az még nem derült ki.
– Arra több megoldás is van. De szerintem a bűbájok egyszerűbbek, mint neki állni rúnákat vésni, nem? – Mosolyodtam el. A hagyományos megoldást jobban szokták szeretni az emberek, meglehet azért, mert a Roxfortban nagyobb hangsúly fektetnek rá, mint a rúnákra bármikor.
– Természetesen akadnak védelmi rúnák, amik jók lehetnek. A betörések ellen a Þjófastafur rúna kifejezetten hatásos tud lenni. Nem sokan ismerik, igazán bonyolult a felvésése, felfestése, sok apó vonalból áll, ráadásul az sem mindegy, hogy a nap melyik szakában teszi meg az ember. – Magyaráztam el neki. – Ez egy izlandi típus, pont ezért a futharkkal szemben kevésbé ismert. Csak igazi profik tudják tökéletesen alkalmazni.
Naplózva


Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2019. 08. 24. - 21:49:54 »
+1





          Nem tudom megmagyarázni honnan jut eszembe ez az emlék Sage-ről. Azóta azért másként néz ki, idősebb is lett, és tényleg nem találkoztunk annyit, hogy maradandó benyomást tegyen rám. Talán az állítólagos emlék manipulációknak köszönhető, amit Phillip és Lis csinált velem. Akárhogy is, beugrott és csak ez a lényeg.
          Szerencsére hamar ráterelődik a kis kalandomra a szó. Nem szívesen beszélek róla, meg is esküdtem, hogy nem teszem, de valamilyen alap szinten azért muszáj lesz beavatnom Sage-t egy kicsit. Lehet már ettől beugrik neki valami, és nem is kell odamennie. Vagy beszélt már velük, tehát nem lesznek eleve elutasítóak vele.
          - Szerintem próbáld meg felvenni velük a kapcsolatot. Mintha valami olyasmit is említettek volna, hogy olyan régi, már ő maguk sem tudják mit is jelent.
          A lakhatással kapcsolatban feladom. Nem erőszakolhatok rá valamit, amit nem akar. De a tudat, hogy majd este egy padon fog aludni, az olyan rossz lesz. A végén még felkelek, és megkeresem. Legalább egy takarót adok majd neki, ha esetleg úgy alakul. De nem, meg kell állnom majd, mert azzal csak rontani fogok a kapcsolatunkon. Legalábbis remélem, hogy ennél jobban már nem fogok tudni.
          Szerencsére visszaterelődik a Henriksenekre a téma, így hamar el tudom felejteni a dolgot. Mondjuk az aranyvérűek emlegetése nem tesz éppen jót a lelki békémnek, de be kell vallanom, hogy csak azért, mert egy… inkább néhány családdal kapcsolatban negatív tapasztalatom van, még lehetnek mások tök jó fejek.
          - Sage, úgy beszélsz róluk, mintha csak negatív tapasztalatod lenne velük. Mert az tök egyértelmű, hogy nem csak osztálytársi tapasztalatod van.
          Mondjuk lehet attól még egy baráti aranyvérű család is, nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni. Igyekszem általában pozitív lenni, de valahogy az aranyvérűekkel kapcsolatban nem megy. Még a kivételek sem tudják úgy feloldani az érzésem velük kapcsolatban, mintha nem is lennének.
          Aztán eszembe jut egy nagyon jó ötlet, amire igazából már akkor is gondoltam, mikor Holy Islanden voltam, de Freyt nem akartam megkérni, hogy segítsen biztonságosabbá tenni az otthonom rúnák segítségével. Ő egyébként sem mozdulna ki otthonról, szóval biztos vagyok benne, hogy ajánlana valakit vagy valami más megoldást erre. Pedig nekem nagyon úgy tűnt, hogy a rúnáknál biztosabb megoldás nincs csak a teljes elszigetelés.
          - Lehet, hogy jobbak, nem tudom. Viszont a bűbájokat ki lehet játszani, a rúnákat nem. Legalábbis nekem nagyon úgy tűnt.
          Mikor elkezdi sorolni a rúnákat, akkor igyekszem nagyon okos arcot vágni, mintha tudnám, hogy miről van szó, de valójában ez nem így van. Ebből kifolyólag csak az okosan bólogatás marad megoldásként. A végszavára viszont lecsapok.
          - Szóval, a legjobb tudomásom szerint te igazi profi vagy. Mennyit kérsz azért, hogy biztonságossá tedd a házam? És mielőtt arra gyanakodnál, hogy így próbállak odaköltöztetni, megkapod a kulcsom, vagy beszélek a lakótársammal, hogy legyen otthon, én a közelében sem leszek a háznak.
          Akármennyit is kérjen, majdnem ki is tudom fizetni. Van még egy kevés félretéve a Holy Islandes kalandomból. Most örülök neki, hogy a teljes erszényt zsebre raktam, és nem csak annyit, amennyi eredetileg is be volt ígérve. Akkor meg sem néztem, hogy mennyi az annyi, csak hallottam a csörgést. Mondjuk ennek köszönhető, hogy kicsit egyenesbe jöttem anyagilag.
          - Na, jó. Az anyagi részét megtoldom egy ebéddel, amíg ott vagy és dolgozol el legyél látva mindennel bőven – rántom meg a vállam.
– De nem leszek ott továbbra sem, majd odakészítem csak vagy megkérem a lakótársam, hogy melegítse meg neked.

Naplózva


Sage Bolton
Eltávozott karakter
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2019. 08. 30. - 14:40:30 »
+1

TO; E S M É

2000. május


"Run boy run! The sun will be guiding you
Run boy run! They’re dying to stop you
Run boy run! This race is a prophecy
Run boy run! Break out from society"


Henriksen család. Kétségtelenül nagyon északiasnak hangzott a nevük és sokféle famíliát ismertem már csak a születésemnek köszönhetően is. Azonban ez a név sehogyan sem akart ismerősen csengeni. Persze nem volt kizárt, hogy zárkózottan élnek és a titkukat csak bizonyos személyeknek árulták el. Ezért is volt furcsa, hogy éppen Esmétől kapom ezeket az információkat. Nem értékelem én le a művészetet, sőt őszinte rajongója vagyok, de valahogy egy ilyen komoly családnak azt gondolná az ember, hogy már megvannak a bejáratot, alaposan lefizetett vagy manipulált mesteremberei. Velünk sem volt másképpen. Minden festmény, amin szerepeltem, apám egy pincsikutyájának az alkotása volt.
– Sage, úgy beszélsz róluk, mintha csak negatív tapasztalatod lenne velük. Mert az tök egyértelmű, hogy nem csak osztálytársi tapasztalatod van.
Elhúztam a számat és inkább belekóstoltam megint a vajsörbe. Ezúttal a maradékot is lehúztam. Már korábban is éreztem, hogy többet ittam és dohányoztam a kelleténél. Ott morgott a hasamban az alkoholmennyiség, amit addig elfogyasztottam és ahogy letettem a korsót, éreztem, hogy egy böffenés akar kiszabadulni belőlem. Gyorsan a szám elé kaptam a kezem, így csak egy halk csuklásnak tűnt az egész. Ezen a ponton voltam benne biztos, hogy gyorsan rövidre kell zárnom ezt a témát és keresnem egy padot, ahol elalhatok. Esmének sem tett jót, hogy egy ilyen alak közelében látták.
– Ezt általánosságban gondoltam az aranyvérű családokról és hidd el, én tudom, mivel én is az vagyok. Ebben nőttem végül is fel.– Vállat vontam.
Talán jobb is, hogy tovább tereltük a témát… bár nem számított. A gyomrom még mindig hangosan morgott, jelezve, hogyha nem megyek ki a friss levegőre, akkor bizony ki fogom nyomni a taccsot.
– Lehet, hogy jobbak, nem tudom. Viszont a bűbájokat ki lehet játszani, a rúnákat nem. Legalábbis nekem nagyon úgy tűnt.
Hümmögtem egyet. Valójában egész aranyos volt Esmé naivitás, de épp ez tette őt azzá, aki. Valahogy, mikor a műveiről beszélgettünk minden kedvessége és ártatlansága egyértelműen kiütközött. Engem nem zavart. Valamikor én is ilyen voltam talán. Engem azonban megrontott a családi viszály.
– Szóval, a legjobb tudomásom szerint te igazi profi vagy. Mennyit kérsz azért, hogy biztonságossá tedd a házam? És mielőtt arra gyanakodnál, hogy így próbállak odaköltöztetni, megkapod a kulcsom, vagy beszélek a lakótársammal, hogy legyen otthon, én a közelében sem leszek a háznak.
Tény, ami tény, a rúnák jól alkalmazhatók betörés ellen. Azonban túlzás lett volna azt állítani, hogy kijátszhatatlanok. Tudtommal nincs a világon olyan mágia, ami valamilyen úton-módon meg nem törhető. Még, ha a legtöbb biztonságosnak is tetszett, nem volt olyan dolog, aminek ne lett volna gyengepontja. Így hát természetesen a rúnákat is ki lehetett játszani, ha az ember eléggé értett hozzájuk és persze tudta mivel áll szemben.
– Na, jó. Az anyagi részét megtoldom egy ebéddel, amíg ott vagy és dolgozol el legyél látva mindennel bőven – rántotta meg a vállát. Ebben is olyan ártatlan volt, hogy csak elmosolyodni tudtam. – De nem leszek ott továbbra sem, majd odakészítem csak vagy megkérem a lakótársam, hogy melegítse meg neked.
Bólintottam végül.
– Megcsinálom szívesen. Azt viszont ne hidd, hogy jobban védenek bármilyen bűbájnál is. – Válaszoltam. – Persze van egy-két kutató, aki azt hiszi, ez aztán a komoly védelem. De ha egy valamit biztosan állíthatok neked, akkor az az, hogy a világon nincsen kijátszhatatlan védelem. Szóval, ha teljes biztonságban akarsz lenni, akkor vegyél párbajelckéket. – Tettem hozzá és feláltam az asztaltól. Felkaptam a táskámat és a vállamra dobtam.
– Igazán köszönöm az italt. Majd küldök egy baglyot, ha már van lakhelyem és akkor megvitatjuk ezt a rúnakérdést. – Mondtam és megpaskoltam a vállát. – További kellemes napot neked!– Még egy mosolyt megengedtem felé, majd elindultam ki a kocsmából, annak reményében, hogy nem hányom el magam azonnal.

Köszönöm a játékot!
Naplózva


Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2019. 09. 02. - 18:49:36 »
+1





          Én nem tudtam, hogy Sage aranyvérű. Mondjuk ez abból is adódhat, hogy másokkal ellentétben nem az az első kérdésem, hogy „Milyen vérű vagy?” vagy az, hogy „Melyik házba jártál a Roxfortban?” Főleg, mert a főiskolán megtanultam, hogy a külföldi diákok esetében nem lehetséges a Roxfortban tanulás. Ránézésre pedig nagyon kevés emberről lehet megmondani, hogy tényleg melyik kategóriához tartozik. Brit vagy nem brit?
          Mondjuk megértem akkor az álláspontját. Az aranyvérűeknek nem lehet könnyű dolga. Mindenféle elvárásnak meg kell felelni, és még annak is figyelnie kell a renoméjára, aki amúgy nem foglalkozik azzal, hogy milyen párt választ magának.
          Szerencsére hamar eljutunk arra a pontra a beszélgetésnek, ami a házam védelméről szól. Még mindig félek, és ez így is fog maradni. Az az egy év nagy nyomot hagyott rajtam, és bár nem vagyok már annyira kikészülve idegileg, jobb óvatosnak lenni, mint később megijedni. Szóval mindenféle védelemmel elláttam a házat és nem restellek továbbiakkal bebiztosítani magam.
          - Oké, akkor nem hiszem, de kiegészítésnek is jó a bűbájok mellé. Néhány már van a házon, de akkor is szeretném a lehető legtöbbel ellátni.
          Soha nem beszéltem senkinek arról, ami történt. Elliot és Nat tud róla talán egyedül, még Bria se ismeri az összes részletet. Szóval, ha máshonnan nem is, ebből biztos sejti, hogy valami olyasmi történhetett, ami nem csak azt feltételezi, hogy el akarom rejteni magam a varázstalanok elől.
          Annak legalább örülök, hogy elfogadta a felkérésem, meg annak is, hogy a rúnával sikerül kicsit felkeltenem a figyelmét valami különlegesre. Lehet, hogy Frey nem fog örülni nekem, de az legyen a legkevesebb.
          Úgy elgondolkodok, hogy csak arra leszek figyelmes, amikor felpattan. Mély nyomot hagyott bennem az a hét, nem tagadom.
          - Rendben. Akkor később még beszélünk – integetek egy kicsit.
          Én még kérek egy kávét mielőtt tovább megyek. Ki kell pihennem ezt a mai napot is, és felkészülni az utolsó vizsgámra. Még alig állok valahogy. És nem ártana bemennem a Gringottsba se elhelyezni egy kevés megtakarítást még a korábbi megbízásból.



Köszönöm a játékot.  :3
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 01. - 01:10:23
Az oldal 0.114 másodperc alatt készült el 51 lekéréssel.