Diákmunka

Diákmunka

csend helyett

2000. június

Megigazítottam magamon a fekete, vörös virágokkal díszített laza inget és a fekete szoknyát. Kényelmetlenül éreztem magam ilyen csinosban, de jó benyomást akartam tenni az állásinterjún. A hirdetés szövege is, amin a Prófétában álláskeresés közben megakadt a szemem, olyan elegánsan és bájosan volt megfogalmazva, hogy biztosra vettem, itt össze kell szednem magam. Elegáns hely lehet ez a Szirén, a hirdetés alapján. Biztos valami bár. Olyan szófordulatokat használtak, hogy igényes vendégkör, meg hogy makulátlan megjelenés és figyelmes kiszolgálás. Ja, és hogy változatos pozíciók elérhetők. Sose láttam még ilyen cirkalmasan körülírva azt az egyszerű fogalmat, hogy vendéglátásban dolgozó.
Sokakat próbáltam megkérdezni arról, hol is van a Szirén, de olyan furcsa, kevesen válaszoltak csak. Többen szótlanul, elborzadó arccal mentek tovább, én pedig értetlenül néztem végig magamon. Miért mérnek így végig? Van rajtam valami? Pedig nagyon igyekeztem, hogy az alkalomnak megfelelően, csinosan öltözzek, és ez egyébként nem jellemző rám. Talán ez van a homlokomra írva. Vállrándítva mentem tovább.
Míg a hely után bolyongtam, az járt az eszemben, vajon pultosnak vagy felszolgálónak jelentkezzek. Takarítok is persze, ha muszáj, elvégre nem lehet olyan durva az asztalokat törülgetni... És amúgy is, kellett a saját pénz. Nem mintha nem volna más lehetőségem, mert igazából határozottan nem volt az utóbbi időben rossz sorom, de most direkt nem említettem senkinek, hogy ide jövök. Ez olyan felnőttes dolog. Hogy nem zsebpénzem van, hogy nem elkényeztetett vagyok. Én megállok a két lábamon is. Saját keresetem lesz. Vigyorogva borzongtam bele a gondolatba, aztán befordultam a sarkon... És meglepetten torpantam meg egy pillanatra.
Nem mondom, hogy nem fordult még elő velem, hogy a Zsebpiszok közbe keveredtem. De most megrökönyödtem, végtére is azt hittem, ettől puccosabb helyen nyílik meg egy ilyen minden bizonnyal nívós vendéglátó egység. Bár, azt nem tette egyértelművé a szöveg, hogy ez most étterem, ivó, vagy esetleg panzió... Vállat rántottam, nagy ívben kikerültem egy félszemű banyát, aki a földön ücsörgött, és elszántan sétáltam tovább.
És végül ott álltam, bámultam fel a megfelelő bejáratra, s megtorpantam a küszöb előtt. Nagy sóhajjal gyűjtöttem össze a bátorságom, és még utoljára végigsimítottam hosszú, kiengedett vörös hajamon. Most kivételesen jól megfésültem és gondosan beszárítottam. Talán beleférek az "elegáns megjelenés"-be, amit említettek. Az egészséges kitételnek tuti megfelelek, nem vagyok beteges, náthás típus, és olyan az immunrendszerem, mint a vas. Bár lehet, hogy túl fiatal leszek nekik... De majd füllentek a koromról, ha kell. Miért ne tudna egy tizenöt éves kiszolgálni mondjuk három korsó sört? Ha attól félnek, beleiszom, akkor megnyugtatom őket. Munkaidőben alkoholt soha!
Az ajtóban egy kedélyesen vigyorgó, elegáns taláros úrba futottam bele. Az igényes vendégkört fejben ki is pipáltam. Mégis csak elegáns étterem lehet, mert olyan boldog fejet vágott, mint egy jóllakott óvodás. Csak azt nem értettem, miért csodálkozott úgy rám.
- Jó napot! – köszöntem illedelmesen és kicsit értetlenül.
- Neked is. Mi járatban, kiscicus? Megkérdezhetem, mit keres egy ilyen fiatal, kicsi lány éppen itt? – bukott ki belőle a kérdés. Én még mindig nem értettem, ártatlanul válaszoltam.
- Láttam az álláshirdetést a Prófétában. Gondoltam, teszek egy próbát, hátha kellek nekik – böktem az épület belseje felé. A szépen berendezett előtér ígéretes kezdet volt, minden esetre. A fickó szeme viszont kikerekedett, aztán nagyon fura mosoly futott szét arcán.
- Ó, remélem alkalmaznak Téged. Nekem kellenél. Biztosan gyakrabban fogok jönni, ha munkába állsz – tette hozzá még szélesebben vigyorogva.
- Kösz, nagyon kedves, remélem lesz szerencsém a munkaidőmben Önhöz – válaszoltam neki finoman mosolyogva, bár kissé különösnek tartottam ezt a kiugró lelkesedést.
De aztán továbblendültem a dolog felett, és beljebb mentem. Nem volt nagy forgalom. Különösnek tartottam a sok ajtót, és még emeletre vezető lépcsőt is láttam. Egy fájdalmasan gyönyörűséges, végtelenül csinos szőke lány lépett oda hozzám.
- Segíthetek valamiben? – kérdezte egy köszönést helyettesítő biccentéssel. Elég szigorúan nézett, de próbáltam nem zavarba jönni. Kell ez az állás, elszánt vagyok!
- Üdv, igen, láttam a hirdetést a Prófétában. Sajnos nem tudom, kit keressek ez ügyben, mert nem volt ott a név, de szeretnék jelentkezni – hadartam a lehető legmagabiztosabban, és kicsit ki is húztam magam, hátha attól is idősebbnek és rátermettebnek tűnök. Bár a csodaszép nőszemély ábrázata nem enyhül meg ettől, és furcsamód ő is olyan meglepettnek tűnt a jelenlétemtől, mint az előbb a férfi is. De kelletlenül bólintott, aztán intett, hogy várjak itt, és eltűnt egy míves, vintage stílusú ajtó mögött. Amikor újramegjelent, és szó nélkül intett, hogy fáradjak be, arcomon elszánt mosollyal indultam meg.
- Jó napot kívánok. Állásinterjúra jöttem, láttam a hirdetést a Prófétában – mondtam a még csodálatosabb hölgyeménynek, aki fogadott. A nőnek olyan kisugárzása volt, hogy magam sem tudom, miért, de összeszorult a gyomrom, amikor elé álltam. De felszegtem az állam, erőt merítettem a gondolatból, hogy önellátó lehetek, legalább részben. Simán elmennék felszolgálónak.
- A nevem Mirabella Harpell, egyébként – tettem hozzá, nagyon igyekezve, hogy ne hangozzék félszegen és gyerekesen vékonyan.
 

[La Belle et La Siréne]

La Belle et La Siréne


to; Mirabella
2000. június

♯♪♩♬

Nehéz úgy tennem ennyi ideje már, mintha nem venném észre, hogy Chloé rám vetülő tekintete mögött több rejlik alázatnál, ragaszkodásnál, barátságnál, sőt, még szeretetnél is....
Az elmúlt hetekben lassan, de bizonyosan rájöttem, hogy mit is érez irántam, noha szavakkal még nem merte a tudtomra adni, egy-egy futó pillantása, a kelleténél hosszabb ideig rajtam felejtett érintése elárulja őt.
Tisztában vagyok azzal, hogy ő is ugyanolyan egyedül van jelen pillanatban ezen a világon, mint én... És azzal is, hogy Chloé nem veti meg a férfi mellett a nő társaságot sem az ágyban. Szinte fáj, hogy nem tudom viszonozni irántam táplált érzéseit, főként, mert sosem voltam a házinyúlra nem lövünk elv pártolója. Az egészet butaságnak tartom. Elvégre mi lehetne gyümölcsözőbb egy jól működő munkakapcsolatnál, amely nem csak üzleti szempontból kielégítő mind a két fél számára?
Ezért sem ellenkeztem annak idején, amikor Elliottal, majd Daniellel fűztük szorosabbra a szálakat. Mind a kettő munkakapcsolatnak indult, aztán valami egészen más lett belőle...
Úgy éreztem, tökéletesen megbízhatok bennük, és a viszonyunk két különböző minőségét könnyedén el tudtam különíteni egymástól. Mindkét esetben remekül működött mindez... egy ideig. Elliotban nem is kellett csalódnom. Neki egyszerűen csak egy idő után nem volt maradása. Hívta az ismeretlen, hívta a végzet.... Aminek nem tudott, és talán nem is akart nemet mondani.
Danielt meg inkább hagyjuk. Ott nem ezen a tényezőn múlt, hogy kudarcot vallottam. Ha nem megyek hozzá, valószínűleg akkor is ugyanúgy tőrbe csalt volna, olyan tökéletesen megtévesztett..... Mint soha senki más. Átlátott rajtam, úgy, ahogy korábban senki. És ezt gátlástalanul ki is használta. Egy rám villantott, sóvárgó félmosoly után Chloé egy pillanatra eltűnik, hogy fogadjon egy váratlanul érkező vendéget. Nem féltem attól, hogy ő is visszaélne azzal, ha ilyen közel engedném magamhoz.
Nem ezzel volt a gond. Hanem azzal, hogy bár természetesen én is bele tudtam feledkezni egy-egy szép női domborulat látványába, ez a csodálat sosem fordult át vággyá bennem. Egészen egyszerűen nem vágytam az érintésére, sem az övére, sem más nőére, bármennyire is kívánatos lehetett más férfi- vagy női szemnek. Amikor Chloé visszatér, kissé meglepetten nézek végig a vele érkező jövevényen, aki nem más, mint egy igen fiatal lány.
- Jó napot kívánok. Állásinterjúra jöttem, láttam a hirdetést a Prófétában – mondja a vörös hajú leányzó meglehetős elszántsággal, amire akaratom ellenére is elmosolyodom. Szeretem, amikor valaki ilyen fiatalon ilyen céltudatos. Talán régi önmagamra emlékeztet.... Nem tudom. De rögvest eldöntöm, hogy kerítek neki valami munkát, ha tudok.
- A nevem Mirabella Harpell, egyébként – teszi hozzá a vöröshajú teremtés, akit hosszú, átható pillantással illetek, mielőtt válaszolnék neki.
A hószín, szeplő tarkította arc, a határozottan, mégis játékosan csillogó kék szemek és a lángvörös haj nem mindennapi szépséggé varázsolja őt, alig, hány évesen is? Bár azt látom, hogy már javában elkezdett serdülni, nem saccolom többnek 15, maximum 16 évesnél.
- Szervusz Ma Belle - lépek közelebb hozzá, felé nyújtva jobb kezem, hogyha szeretné, egy kézfogással pecsételjük meg a találkozást.
- Madame Tiebon vagyok, A Szirén tulajdonosa - nézek egyenesen a szemébe.
- Először is, meg kell kérdeznem, hány éves vagy? A szüleid vagy a hozzátartozóid tudnak arról, hogy ide jöttél? - kérdezem tőle kedvesen. Bármennyire szeretném ugyanis alkalmazni, szülői engedély nélkül meg van kötve a kezem, ha még nem töltötte be a 17-et.... És ahogy elnézem, aligha lehet annyi idős ez a törékeny teremtés.

Diákmunka

csend helyett

2000. június

Úgy sejtettem, hogy a hely főnöke valószínűleg ez a hölgy lehet, akihez odavezettek. Mikor szembenéztem vele, akkor már igencsak fúrta az oldalamat, mi is lehet ez a hely. A levegőben ételek illatát nem lehetett érezni, inkább édeskés, virágos aromákat. Pedig cukrászdának se gondolnám, és bár egyértelműen vendéglátásról volt szó, nem tudtam eltalálni a jellegét. Talán olyan divatos lakás-étterem szerűség, amilyenekről Evyne néni mesélt korábban? Csak süteményekkel, talán italokkal…
- Szervusz Ma Belle – hallottam, mikor a hölgy közelebb lépett hozzám. Még én is eltaláltam a szavai alapján, hogy francia. Minden mozdulata kecses, és előkelő volt, én pedig belekapaszkodtam fél kézzel a táskám szíjába, és dacosan azért sem jöttem zavarba. Szabad jobbommal pedig viszonoztam gesztusát, és finoman megszorítottam a kezét.
- Madame Tiebon vagyok, A Szirén tulajdonosa – mondta, s neve is megerősítette a gyanúmat a származásáról. És ahogy nézni tudott…
- Szép név az, hogy Szirén – mosolyogtam, és épp megkérdeztem volna, hogy na de pontosan mi is zajlik itt, mert az a hirdetésben nem volt, csak körbeírva, mikor is lendületből rátapintott arra a kérdésre, amitől tartottam.
- Először is, meg kell kérdeznem, hány éves vagy?
- Mindjárt tizenhét – csaptam rá visszakézből, gondolkodás nélkül. Én legfeljebb így tudok hazudni, de igazság szerint ez sem ment túl jól. Meg kellene tanulnom, de nem is a színészet része nem ment, inkább a gyomromban az a szorító érzés, az volt annyira elviselhetetlen, hogy az igazság végül valahogy csak utat talált a napvilágra. – Tényleg mindjárt. Csak néhány év még – tettem hozzá egy csibészesen bánkódó vigyorral.
- A szüleid vagy a hozzátartozóid tudnak arról, hogy ide jöttél?
- Igazság szerint nem, de… De le vannak maradva néhány éve azzal, mi történik velem, és ez így is lesz mindig. Nem élnek már – magyaráztam, és bár nem mosolyogtam olyan szélesen, nem is játszottam el a szegény árvát, aki munkáért kuncsorog. Bár ez is egy jó kis kártya, néha kijátszhatnám, ha lenne, hozzá gyomrom. Itt viszont semmiképp sem szerettem volna, csupán a kérdés miatt adtam ki az információt, s hozzá egykedvűen rántottam meg a vállamat.
- De azért nem vagyok egyedül. Csak szeretnék a saját lábamra állni. Hogy ne függjek másoktól. Azért is jelentkeztem a hirdetésre…. Abban amúgy nem volt benne, hogy mi is a Szirén igazából. A legerősebb tippem, hogy valamiféle cukrászda? Olyan finom, édes illatok vannak itt. De nem ennék a sütiből, teljesen jól meg bírom állni – tettem hozzá gyorsan, mielőtt azt gondolja, hogy azért jelentkezem ide, hogy ingyen dézsmáljak meg lopjak, mint egy cukor-furkász.

[La Belle et La Siréne]

La Belle et La Siréne


to; Mirabella
2000. június

♯♪♩♬

- Szép név az, hogy Szirén – dicséri meg a hely nevét a lányka, akiről első ránézésre le merném fogadni, hogy fogalma sincs arról, hova is keveredett.
- Örülök, hogy szépnek találod - bólintok mosolyogva.
Ennek ellenére láthatóan nagyon is szeretne itt dolgozni, mert azonnal erősen meg akar győzni arról, hogy a kora nem lehet akadály.
- Mindjárt tizenhét – vágja rá gyorsan, de aztán gyors, belső viaskodás után pontosít.
– Tényleg mindjárt. Csak néhány év még – néz rám bűnbűnó vigyorral, amit egy felszabadult kacajjal jutalmazok.
- Te aztán nem vagy semmi, kisasszony - mosolygok rá kedvesen, hogy érezze, elnézem a füllentést.... főként azért, mert utána korrigálta azt. Sosem tűrtem, hogy akik nekem dolgoznak, bármilyen szinten is félrevezessenek vagy szánt szándékkal hazudjanak nekem, éppen ezért jó tudni, hogy a lánynak nehezére esik a hazug szó. Mindez mellette szól abban, hogy a pártfogásom alá vegyem, így a következő kérdésemre adott válaszától immáron sok minden függ.
- Igazság szerint nem, de… De le vannak maradva néhány éve azzal, mi történik velem, és ez így is lesz mindig. Nem élnek már – folytatja meglepően határozott hangon, bár a mimikájából azért kiérződik, hogy nem hagyják hidegen a történtek, nem akar a balsorsa mögé bújni, ami erősen tetszik nekem. A vállrántásra finoman simítok végig a vállán, és így szólok:
- Sajnálom a veszteséged.... - veszek levegőt, hogy tovább fűzzem a mondandómat, de még mielőtt megtehetném, ismét kibukik belőle az őszinte folytatás, amit megint csak lágy mosollyal nyugtázok.
- De azért nem vagyok egyedül. Csak szeretnék a saját lábamra állni. Hogy ne függjek másoktól. Azért is jelentkeztem a hirdetésre…. Abban amúgy nem volt benne, hogy mi is a Szirén igazából. A legerősebb tippem, hogy valamiféle cukrászda? Olyan finom, édes illatok vannak itt. De nem ennék a sütiből, teljesen jól meg bírom állni – bizonygatja komoly hangon. Ezekre a szavakra összecsapva két tenyeremet kacagom el magam hangosan. Mindig kedvelem azokat, akik megnevettetnek, és neki már kétszer sikerült ez a manőver, mióta belépett hozzánk. Ez igen komoly érv amellett, hogy alkalmazzam.
- Nos, nem rossz tipp, de egy kicsit így is mellélőttél. Mielőtt elmagyaráznám, kérlek foglalj helyet - mutatok egy kényelmes fotelre a közelben, amivel szemben leülök én is egy másik ülőalkalmatosságra.
- Chloé, kérlek hozz nekünk két pohár levendulás limonádét. Nehogy kiszáradjunk ebben a hőségben - nézek kedvesen jobb kezemre, majd visszafordulok Mirabella felé.
- Mivel a szavaidból ítélve nem lehetsz több 14-15 évesnél, még aligha vagy tisztában vele, mi is az a bordélyház. Azt viszont remélem, elmagyarázták már neked a kedves hozzátartozóid vagy barátaid, hogyan fogannak meg, és jönnek világra a kis mágusok és boszorkányok? - kérdezem tőle félig felvont szemöldökkel, nem titkolt félmosollyal ajkam szegletében.
- Őszintén szólva, mi egy olyan hely vagyunk, ahová a vendégek ezért a folyamatért érkeznek... csak nem gyermeknemzés, hanem pusztán örömszerzés céljából - nézek mélyen a szemébe, kíváncsian várva a reakcióját, amiről láttatlanban is bizonyosra veszem, hogy nem okoz majd csalódást a számomra.
Közben Chloé diszkréten leteszi mellénk ezüsttálcán a frissítőket a díszes, antik asztalkára, én pedig az egyik pohár után nyúlok, hogy enyhítsem a tikkasztó nyári hőség miatti szomjomat. Belekortyolok az italba, majd visszaemelem tekintetem a vörös szépségre.
- Szóval, ezek után is itt szeretnél dolgozni nálunk?

[mindig]

Diákmunka

csend helyett

2000. június

Elfog az érzés, hogy jó nyomon haladok. A gyönyörű hölgy nevetése valami többet rejt, mint egyszerű szórakozás, egy jó pont, egy ígéret, ami nagyon is bíztató, bár igyekszem nem elbízni magam.
- Te aztán nem vagy semmi, kisasszony – mondja, én pedig csibészes vigyorral húzom ki magam. A szüleim témáján is elég könnyedén túl vagyunk, engem is megnyugtat az, hogy bár kedvesen együttérző, nem esik túlzásba, nem kezd el keseregni rajtam, és nem is ez az, ami megnyeri nekem őt. Hanem egyszerűen én, amit mondok, ahogy beszélgetünk… Persze, tipikusan velem esik meg ez az egész, különösen amit ezek után a szavaiból megtudok.
- Nos, nem rossz tipp, de egy kicsit így is mellélőttél. Mielőtt elmagyaráznám, kérlek foglalj helyet – kéri, én pedig engedelmesen eleget is teszek a kérésnek. De a gyanú már felébredt bennem, mert ez a komolyság, és ez a fura mosoly… Pont mint a fickó, aki szembejött velem a lépcsőházban. A mosoly az arcomon azonban töretlen és megingathatatlan. Gondolom én, de a hölgyemény erősen próbára tesz.
- Mivel a szavaidból ítélve nem lehetsz több 14-15 évesnél, még aligha vagy tisztában vele, mi is az a bordélyház. Azt viszont remélem, elmagyarázták már neked a kedves hozzátartozóid vagy barátaid, hogyan fogannak meg, és jönnek világra a kis mágusok és boszorkányok?
Az arcom csak azért nem változik, mert először fel se fogom, mit mond. Hogy a frászba ne tudnám, mit jelent a bordély? Persze, nem saját tapasztalatból, hallomásból, de azért van róla fogalmam, nagyon is… És én képes voltam eljönni ide állásinterjúra. Kapásból tudok mondani tíz olyan embert, aki ezért kitekerné a nyakamat, és én magam is ezek között volnék.
Pedig már egészen beleéltem magam. Kell a pénz és a tudat, hogy önálló is tudnék lenni és a saját lábamon is meg tudnék állni… Na de ennyire nem vagyok rákényszerítve, hála Cartwright jóindulatának. Bár, ha az nem lenne, sem vagyok biztos abban, hogy valaha is szándékosan lépnék eme útra – de véletlenül történnek velem ennél még hajmeresztőbb dolgok is, bár tény és való, ez most bekerült a top ötbe.
- Azt… Azt is tudom, hogy ha itt kismágusok és boszik fogannak meg, akkor valami gond van az intézmény működésével – csacsogom ideges vihogás közepette. Igazság szerint a téma részletei éppen ismeretesek előttem, mert hát bentlakásos iskola, ráadásul koedukált, még az ott tanítók se annyira naivak, hogy ne gondolnák, történnek bizonyos dolgok a falak között… Bár olyan igazi, felvilágosítós beszélgetésben soha életemben nem volt részem. Hiszen az ember lánya ezt az anyjával beszéli meg, ha elkövetkezik a megfelelő idő, csakhogy az számunkra sosem jött el. Úgyhogy bizonyos idétlen éretlenségben ragadtam a témával kapcsolatban, és egyszerűen képtelen vagyok nem elvörösödni, és nem vihorászni, ha szóba kerül. Ráadásul a fiúkra egy végzetes Valentin-napi kirándulástól eltekintve szinte sosem gondoltam, de úgy egyáltalán, mert más fontosabb dolgok töltötték ki a fejemet.
- Őszintén szólva, mi egy olyan hely vagyunk, ahová a vendégek ezért a folyamatért érkeznek... csak nem gyermeknemzés, hanem pusztán örömszerzés céljából.
- Világos – bólogatok nagy komolyan, próbálva lazának tűnni, de még mindig vörös képpel, idétlenül vigyorogva. És akkor bevillan, amit a pasasnak mondtam, hogy remélem lesz szerencsém hozzá a munkaidőmben… És önkéntelen mozdulattal homlokon vágom magam.
- Szóval, ezek után is itt szeretnél dolgozni nálunk?
Az ujjaim közül nézek a madámra, aki olyan makulátlanul csinos és tökéletes, és emiatt már az elején is különös érzésem volt a társaságában. De most már tudom is hova tenni ezt az aggasztó benyomást. És mégis, nem akart a nyelvemre jönni a tiltakozás, egyszerűen képtelen voltam kimondani azt, hogy nem.
- Én… - kezdtem egy torokköszörüléssel. – Én azt hiszem, sajnos rontanám az üzletét, mivel ha pucér embert látok, simán elröhögöm magam. De mindig – magyarázkodtam egy pironkodó vállrándítással, egyre őszintébb, bocsánatkérő vigyorral. – Szóval ha a hirdetésben említett változatos pozíciókat nem a pucérkodós módon értették, akkor azért… Például szépen tudok hajat fonni, otthon is mindig én fontam a versenylovaink sörényét bemutató előtt… És egy csomó házimunkát meg tudok csinálni, Evyne néninél nagyjából úgy dolgoztam, mint egy házimanó. Még öltöztetek, meg sminkelek is, jó, mondjuk magamat nem szoktam, mert sose érdekelt, de gyorsan tanulok és amúgy szépen rajzolok, festeni is szoktam – lendültem bele a hadarós ötletelésbe egyre lelkesebben. – Kiszaladok kávéért, növényt locsolok, hozok reggelit, elpakolok, összesöprök, még levelet is kézbesítek, bár hoppanálni még nem tudok, de megvannak a módszereim a gyors helyváltoztatásra, és nem potyogtatok össze mindent úgy, mint a baglyok – fejezem be végül az ötletáradatot pont egy mondattal később, mint kellett volna. Ezt az utóbbit talán nem kellett volna említenem, nem beszélve arról, hogy a gyors közlekedéshez szükségem van a macskának álcázott lovamra is, de a felmerülő problémákat úgyis akkor kell megoldani, amikor már aktuálisak, ezért ráérek ezen aggódni akkor, ha a madame ráharap valamelyik ötletre. Szégyenlősen, de barátságosan vigyorgok rá, és kíváncsian várom, mit mond erre a sok ötletre.

[La Belle et La Siréne]

La Belle et La Siréne


to; Mirabella
2000. június

♯♪♩♬

Nem kérdéses, hogy azonnal lefagy a lány, ahogy megtudja, mivel is foglalkozunk mi itt valójában, A Szirénben. Ahogy hallgatom őt, képtelen vagyok levakarni a szórakozott mosolyt az arcomról. Elvégre nem mindennapi jelenség az, hogy betéved hozzánk egy ilyen fiatal lány, és munkára jelentkezik, feltételezve, hogy orgazmusok helyett sütemények megszületésében kell közreműködnie.
- Azt… Azt is tudom, hogy ha itt kismágusok és boszik fogannak meg, akkor valami gond van az intézmény működésével – csicsergi zavartan, de becsületére legyen mondva, hogy igyekszik tartani a nagylány látszatát, pedig az arca vörösödéséből ítélve talán még egy csókot sem váltott soha, senkivel. Persze ezutóbbi már nem az én dolgom, Merlin ments attól, hogy belegyalogoljak az intimszférájába és ennél is kellemetlenebb helyzetbe hozzam őt.
- Bizony jól látod a lényeget, Ma Belle – kacsintok rá bizalmaskodóan. Ezek után amikor felteszem neki a kérdést, hogy továbbra sem változtak-e a szándékai a diákmunkával kapcsolatosan, le merném fogadni, hogy rögtön kiböki majd, esze ágában sincs itt dolgozni.
- Én… Én azt hiszem, sajnos rontanám az üzletét, mivel ha pucér embert látok, simán elröhögöm magam. De mindig – mondja komolyan, amire egyszerűen hangosan felnevetek, de annyira és olyan hosszan, hogy érzem a hasamban azt a rég nem tapasztalt görcsöt. És ha azt hittem volna, hogy ennek az érzésnek hamar vége szakad majd, keserűen csalódnom kellett volna, de szerencsére az előbbiek fényében fel voltam készülve rá, hogy további szórakoztató perceknek nézek elébe. Igaz, arra azért nem számítottam, ami következik. Ahogy az ötleteit hallgatom, megszorítom a fotel szélét, hogy ezúttal vissza tudjam fogni egy kicsit a nevetésem intenzitását. Nem szeretném megbántani, ezért moderálom magam, már amennyire tőlem telik, és becsületemre legyen mondva, egészen jól megy a dolog, mindaddig, amíg a bagoly pottyantós megjegyzést meg nem hallom. Erre ismét elképesztő erővel szakad ki belőlem a nevetés, és majd fél percig gurgulázik a levegőbe, hogy aztán az éter részévé váljon láthatatlanul az a jókedv, amiért már most örökké hálás vagyok ennek a lánynak. Hát nem imádnivaló? Most komolyan….Mielőtt megszólalnék, iszok egy újabb korty limonádét, hogy minden szempontból lehűtsem magam ismét, aztán bocsánatkérő mosollyal az arcomon folytatom.
- Ne haragudj kedvesem, hogy így kinevettelek. Nem akartalak megbántani. Mentségemre legyen mondva, hogy ritkán van ilyen szórakoztató beszélgetésben részem itt A Szirénben. Bár talán nem tűnt úgy, hogy komolyan vettem a szavaidat, megnyugtathatlak, hogy nagyon is figyeltem, és ami azt illeti, szükségem volna egy küldöncre, aki leveleket, kisebb csomagokat kézbesítene nekem elsősorban a Közön belül – iktatok be itt egy apró szünetet, hogy legyen ideje felfogni, amit mondok.
- Viszont figyelmeztetnem kell téged, hogy ez a feladat cseppet sem veszélytelen, mint bizonyára hallottad, a Zsebpiszok köz tele van bűnözőkkel, kemény, veszélyes alakokkal. Éppen ezért nem garantálhatom a testi épségedet... bármennyire is szeretném. Cserébe persze jól megfizetnélek...Heti húsz galleont kapnál eleinte, amit tovább emelnék, ha meg leszek veled elégedve - biccentek felé, hogy lássa, komoly az ajánlatom.
- Mindazonáltal azt javaslom, hogy mindenképp vitasd meg a dolgot a hozzátartozóiddal, és csak azután adj végleges választ, ha ők is beleegyeztek a dologba – mosolygok rá biztatóan.
- Addig is, javaslom, hogy frissítsd fel a sötét varázslatok kivédése tudásodat, mert könnyen lehet, hogy szükséged lesz rá…. – nézek rá várakozóan, félelem nyomát kutatva az arcán.
- Különben merre laksz a nyári szünetben? Van kandallótok otthon? Ez a munka szinte állandó készenlétet igényelne, így ez is fontos kérdés...

Diákmunka

csend helyett

2000. június

Nem volt tökéletes családom. Ez csak most fogalmazódott meg bennem, évek távlatából és akkor, mikor már nem létezett. Olyan ritkán kaptam figyelmet, olyan sok, idősebb és a családba jobban beleillő testvérem volt, én pedig a kicsi voltam, az örökké láb alatti, örökké mellőzött. Hogy szeretek megnevettetni másokat, talán itt gyökeredzik, ebben a kilátástalan helyzetben. Édesanyámnak sok gondja volt, egy farmon mindig van mit tenni, a gyerekek körül, a ház körül szintén. Csak akkor tudhattam magamon kiemelt figyelmét, amikor megnevettettem – néha bosszankodásában, néha őszintén, néha hitetlenségében derült rajtam.
Ahogy Madame Tiebon felderül, úgy szélesedett az én mosolyom is.
- Ne haragudj kedvesem, hogy így kinevettelek. Nem akartalak megbántani. Mentségemre legyen mondva, hogy ritkán van ilyen szórakoztató beszélgetésben részem itt A Szirénben. Bár talán nem tűnt úgy, hogy komolyan vettem a szavaidat, megnyugtathatlak, hogy nagyon is figyeltem, és ami azt illeti, szükségem volna egy küldöncre, aki leveleket, kisebb csomagokat kézbesítene nekem elsősorban a Közön belül.
Megdobbant a szívem, és enyhe büszkeséggel, bátran húztam ki magam.
- Boldogan leszek a kis baglya, és garantálom, hogy fogja még fogni miattam a fejét – tettem hozzá csibészes, kissé bocsánatkérő vigyorral. Ismerem már magam, valahogy nálam semmi sem egyszerű… Cartwright mondta egyszer rám, hogy szerencsétlen, és bár még mindig nem tetszik a szó, lassan kezdem elfogadni az igazát, és magamat. Ez van, legalább nem unatkozom, annál még a bosszankodás is jobb. És akkor még nem említettem nagyszabású terveimet az igazságosztásról és a bosszúról…
- Viszont figyelmeztetnem kell téged, hogy ez a feladat cseppet sem veszélytelen, mint bizonyára hallottad, a Zsebpiszok köz tele van bűnözőkkel, kemény, veszélyes alakokkal. Éppen ezért nem garantálhatom a testi épségedet... bármennyire is szeretném. Cserébe persze jól megfizetnélek... Heti húsz galleont kapnál eleinte, amit tovább emelnék, ha meg leszek veled elégedve.
- Hát, ezzel most eggyel több kemény és veszélyes alak lesz itt – rántottam meg a vállamat elszánt mosollyal, mely a pénz említésére megint csak az arcomra fagyott. Igyekeztem pókerjátékost megszégyenítő higgadtságot mutatni, de ennyi pénz… Ennyi pénz sokkal több, mint amit reméltem.
- Mindazonáltal azt javaslom, hogy mindenképp vitasd meg a dolgot a hozzátartozóiddal, és csak azután adj végleges választ, ha ők is beleegyeztek a dologba – intett a hölgy, én pedig bólintottam. Kis baki a dologban, hogy nem nagyon megy nekem a hazugság, de már kitaláltam, hogy azt mondom majd, bébiszitterkedést vállaltam a nyárra. Ha egyáltalán kérdezik. Ez majd megmagyarázza, miért kell készenlétben állnom. És talán nem hazudok nagyot, elvégre ebben a szakmában a lányok körül biztos előfordul néhány baba, akire vigyázhatok. Eldöntöttem, a madame meg lesz velem elégedve. Az „üzletfeleiket” persze messziről elkerülöm majd, és az egész itteni „munkafolyamatokat” is, de egyébként meg szoktam látni, hol van szükség rám. Ennyi pénzért, no és a hölgy elképesztő kisugárzása folytán is úgy éreztem, a legjobb formámat fogom hozni, és semmi mást.
- Addig is, javaslom, hogy frissítsd fel a sötét varázslatok kivédése tudásodat, mert könnyen lehet, hogy szükséged lesz rá…. – Félrebillentett fejjel hallgattam, de komoly kifejezéssel szeplős arcomon.
- Amúgy is megragadok minden alkalmat a gyakorlásra, szeretnék belőle jó lenni. Bármikor szükség lehet rá, hogy megvédjem magam – dünnyögtem, és újból az jutott eszembe, hogy ha egyszer majd rátalálok a családom gyilkosaira, felkészültnek kell lennem. És ez eddig a legjobb gyakorlat, ami az utamba került, hogy csiszolhassam a párbajmágia-beli tudásom. A kihívás feldobott, és megszállt egyfajta pezsdítő elszántság., még akkor is, ha tudtam, hogy itthon nem varázsolhatnék a nagykorúságomig. De erre majd találok kibúvót, ha mást nem, hát bevetek valami bájitalt vagy esetleg aktív varázslat helyett a Weasley-knél vett kacatokat vetem be.
- Különben merre laksz a nyári szünetben? Van kandallótok otthon? Ez a munka szinte állandó készenlétet igényelne, így ez is fontos kérdés...
- Igen, madame, van. És ha szüksége lesz rám, bármikor állok rendelkezésére – ajánlottam sietve. Arra gondoltam, milyen mázli, hogy Garden Lodge olyan hatalmas és fényűző, hogy az én szobámból is könnyedén elsettenkedhetek egy kandallóig. Ha nem hinnék el a gyerekvigyázós mesét… Meg kell tanulnom hazudni. Ha el akarom érni a célom, innentől nemcsak a harci varázslatokat, de a tükör előtt állva a hazudást is gyakorolni fogom. Addig is marad a terelés és a hallgatás, az már nem megy olyan rosszul, mint most is, hogy óvatosan elsiklottam a "pontosan hol?" rész mellett.
- És köszönöm a lehetőséget. Nem fogok csalódást okozni – ígértem, remélve, hogy nem ez az eső őszintének tűnő hazugságom. A nő megnyerő megjelenése, veséig hatoló pillantása egszen megbabonázott, és bár utalt rá, hogy ez a munka veszélyes, én nem éreztem mást, csak elszántságot és izgalmat. Tényleg, csak tudjam elkerülni a pucérkodást, ami itt megy, és jók leszünk.
- Minden jót, madame, és várom a feladataimat. Nagyon is! – mosolyogtam rá még egyszer. Amikor elengedett, illedelmesen kezet fogtam vele, aztán a dolgomra siettem. Azon gondolkodtam, hogy ha már úgyis itt vagyok, egy köpésre az Abszol úttól, gyorsan benézek egy-két üzletbe új, a munkához illő ruháért, eszközért és trükkös mütyürökért, no meg a Mágikus Menazsériába, mert ha már ennyit fogok keresni, egy kis kényeztetés nekem is megengedhető. Nem mintha Cartwright nagylelkűsége folytán nélkülöznöm kellene, na de az a mindenízű drazsé, amit a magam pénzéből veszek… Annak meg sem tudom mondani, igazán milyen az íze, és mennyire elképesztően édes. Hálával gondoltam a lenyűgöző Madamera, és mialatt a jutalomfalatnak szánt nassolni valót pusztítottam, azon gondolkodtam, mit rejtett az a plussz, az az extra izzás, amit a barna szemek mélyén láttam.
 

Köszönöm a játékot!