..hamis örömök..

westworld



...Valami nagy, mély dolog hiányzik,
Valami harc, valami csönd,
És így marad ez mindig, mindhalálig...

..a trágár szavak esélyesek...

Furcsa felvenni a megszokott élet fonalát, főleg akkor, ha tudod valahol semmi nem a régi teljesen. Erre bőszen emlékeztet a szelíden sajgó sebem, ami az elmúlt egy hét alatt szinte majdnem tökéletesen beforrt. Ugyan még kötés alatt tartom, ahogy Anna javasolta, de igazából legutóbb megtekintve is egy kicsi mély lila barázda emlékeztet már csak az egykori angyalpenge áthaladtára. Elől rövidebb, hátul valamivel hosszabb. Nem vészes, vannak ettől csúnyább sebek is a testemen.
És London... az esős és szeles London. Róma napfénye ugyan mintha itt is tükröződni akarna, de a felhők amik szeleburdin fel és alá úsznak az égen igencsak nehezítik a helyzetet. Hiányzik a meleg, hiányzik az olasz pezsgés, hiányzik a kaland és hiányzik Anna maga...
Magam sem tudom mit gondoljak az egész utunkról, de London minden szempontból távolságok ékel közénk. Egyrészt itt a Falka, szellemük rossz ómenként lebeg minden egyes elcseszett utcasarkon. Nem tanácsos ha együtt látnak minket bárhol. Már így is épp eléggé össze tudnak kötni minket egyéb módokon. Aztán meg ott a munka...
Nem húzhatom ki magam a napi rutin vagy az épp elém tornyosuló feladatok alól, még akkor sem ha igazából szeretném. London megköveteli hogy az legyek, aki ténylegesen vagyok. Chris Cartwright, az alvilági tolvajbagázs vezetője. Már így is sok dolgom van a Camden-beli új lokál üzembe helyezésével, de még itt van pluszban az ausztrál drágakőbánya tulajdonosa.
Evidensen nem cél nélkül érkezett, egész pontosan az én meghívásomra, amit még három héttel ezelőtt egyeztettünk le.
Utam a Szirénbe vezet. Továbbra sem a szívem csücske ez a hely, de tudom, hogy amit muszáj azt muszáj. Egyetlen velős és tömör érv szól mindemellett... a színtiszta profizmus. Anelia, bár egyszerre érdekel és taszít be kell lássam, profi munkaerő, akárcsak a lányok, akik neki dolgoznak.
Arnold jövő hétre két fiatal lányt is ígért neki, gondoltam a jó hírt részben személyesen osztom meg vele, és hát... ma este én sem fogok tétlenkedni. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a kezemben lévő aktatáska.
Ahogy belépek a számomra nem túl jó de immár ismert terepre rögvest a Chloé nevű lányka siet hozzám. Nem emlékszem hogy megadtam volna Tiebonnak mikorra is érkezem, de talán kikövetkeztette hogy az esti órák a legideálisabbak. Mire Glovers megérkezik még van pár óra.
- A Madame már vár...
Közlöm kissé nyersen, mert bár a vérem meglódul a ma esti eltervezett és leegyeztetett akció miatt azért ott van bennem az is hogy újra látom a nőt. A nőt, akitől mindig elnehezül a medál a nyakamban.
Figyelem, ahogy a bájos arcú szépség biccent és elfordulva tőlem elindul feltételezhetően arra, amerre a főnöke vár rám. Nincs mit tenni, követem. Kezemben a táskával lépkedek, ballonkabátom szelíden táncol a mozdulatsorokban újra meg újra meg újra.
Nem is csodálkozom, hogy mikor meglátom újra a nőt a szívem a torkomban fog dobogni. Talán részben ez a frusztráltságnak is köszönhető... Anna... bonyolult jellem. Én pedig nem tudom akarom-e a bonyolultságot az amúgy is kusza és szövevényes életembe. Ellenben itt, a Szirénben mondhatni minden a testi örömökért van. Minden és mindenki. Szóval könnyedén kiélvezhetném a válogatott elit társaságot, bármelyik kurtizán készséggel tenné a dolgát, ez azonban számomra nem jelent egyetlen csepp kihívást sem. Mindössze egyvalaki kelti fel újra az érdeklődésem, az a nő pedig kísértetiesen hasonlít még mindig... Sophie-ra.

TO; MONSIEUR CARTWRIGHT
Egy fülledt, júniusi éjszakán



♪♮♩

Ruha

És itt van megint. Monsieur Cartwright személyesen. A férfi, aki remélem, újabb jó hírekkel örvendeztet meg. Amióta megszületett a kettőnk közötti egyezség, igazán gyümölcsöző munkakapcsolatnak bizonyult a miénk. Cartwright közbenjárásának hála már két gyönyörű kurtizánnal bővült A Szirén, cserébe a lányok meglehetősen jó áron elérhetőek a tolvajvezér teljes köre számára. S ha mindez nem lenne elég, nem egyszer értékes információt csepegtettem mintegy édes nektárként Cartwrightnak olyan befolyásos, szemtelenül gazdag emberekről, akik kiemelt célpontoknak számítanak az ő szempontjából.
Bár személyesen sokszor nem találkoztunk az elmúlt hónapok alatt, bagoly vagy küldönc útján gyakran értekeztünk egymással. Pár napja üzleti partnerem azzal keresett meg, hogy legyek segítségére egy fontos akcióban. Bár van benne kockázat, lévén, vendégeinknek feltétlen megbízhatóságot és diszkréciót ígértem, s a mostani közbenjárásom épp ennek a szöges ellentéte, mégis úgy döntöttem, ha a legrosszabbul sülnének is el a dolgok, jobban megérné elveszítenem egy törzsvendéget, mint komolyabb feszültséggel megmérgezni a Cartwrighttal kialakított gördülékeny együttműködést.
Azért természetesen én és a lányok is azon vagyunk, hogy sikeresen, mindenféle bökkenő nélkül hozzuk tető alá ezt a küldetést. Vezetőként a legfontosabb, hogy mindig, minden körülmények között tökéletes magabiztosságot és nyugalmat sugározzak az embereimnek. Így tettem hát ma is, mikor kiosztottam a feladatokat. Ezt talán már kislányként szívtam magamba, minden egyes nappal, amit apám társaságában töltöttem el. Talán csak én és anyám voltunk azok, akik olyan jelenetekbe nyerhettünk betekintést, melyek arról tanúskodtak, hogy apámnak is megvannak a maga dilemmái, a maga küzdelmei a saját lelkiismeretével, amit minduntalan le kellett győznie, ha a Todorov klán feje kívánt maradni.
Márpedig ő képtelen lett volna más lenni, mint ami. A szófiai alvilág kegyetlen vezére, aki soha nem tűrt ellentmondást, kételkedést, vagy gyengeséget a klántagok részéről. Hogy az lehessen, aki, egy lényének egy részét talán örökre száműznie kellett..... nem lehetett irgalmas, nem lehetett könyörületes, nem lehetett együttérző....Még akkor sem, ha az akart lenni.
Emlékszem, egy alkalommal furcsa zaj szűrődött ki a szüleim résnyire nyitott hálószoba ajtajából, ezért hálóingben, kezemben az alvós sárkányommal, odalopakodtam hallgatózni.
- Ne....Kérlek..... Ne.....Hisz.... még csak gyermek - hallottam apám rettegő, zokogástól elcsukló hangját. Nem tudtam, kihez beszél, hiszen éjszaka volt, és már mindketten rég lefeküdtek aludni.
- Alekszej.... Térj magadhoz! - ébresztgette őt anyám nyugodt, türelmes hangon, s a susogó ruha zajából arra következtettem, hogy megpróbálja lágyan felrázni őt álmából.
- Neeeeeeeeeeeee - üvöltött még egyet sebzett vadállatként apám, majd magához tért és zokogva kért bocsánatot anyámtól.
- Sajnálom.... Sajnálom Lizandra.... - erre már beszaladtam a szobába és felugrottam hozzájuk az ágyba.
- Rosszat álmodtál apu? Ne aggódj! Nincs semmi baj.... Mindjárt elfelejted - bújtam hozzá szorosan, hogy megnyugtassam, mire csak még erősebben hullottak a könnyei. Hét éves fejjel nem tudhattam, hogy ebben a pillanatban annak a három éves fiúnak az arcképe kínozta apámat, akit napok óta nem tudott kitörölni lelki szemei elől, és aki azóta kísértette álmatlan éjjeleken, hogy bosszúból végzett vele és az anyjával, az őt eláruló embere előtt. Ezt csak hosszú évekkel később mesélte el nekem apám, akinek addigra a legközelebbi bizalmasává váltam. Többet tudtam róla, mint anyám valaha is, aki előtt mindig igyekezett eltitkolni, pontosan miből is telik nekünk arra az életszínvonalra és hatalmi pozícióra, ami a családunk sajátja volt. De Lizandra nem volt buta asszony, biztos vagyok benne, hogy a gyakran ismétlődő jajvészekelések és kiáltások nem egyszer lebuktatták apámat előtte.
Talán csak ekkor, az álmok delíriumos mezején nézett szembe apám igazán a saját démonaival.... vagy talán akkor is, ha egyes-egyedül volt.....Ezt már nem tudhatom.
Szinte mindennap eszembe jut, milyen tekintély övezte őt, bárhol, bármilyen társaságban is láttam. Ha belépett egy szobába, ott kérdés nélkül mindenki behódolt az akaratának, azt figyelte, mivel tehet a kedvére, és mit ne tegyen, még véletlenül se, nehogy magára haragítsa.
Ezt a tekintélyt igyekeztem én is felépíteni Szófiában a halála után, és azt hiszem, igen jó úton jártam, amikor.... kettétört minden. Most viszont itt vagyok, és itt.... Londonban próbálom újra felépíteni azt, amit Daniel egy mozdulattal elragadott tőlem. Az elmúlt hónapok során azt hiszem, megerősödtem annyira, hogy kezd visszatérni a régi formám. Ahogy megfordulva Cartwrightra pillantok, immár mindenfajta megjátszás vagy erőfeszítés nélkül sugárzom felé azt a határozottságot, ami apám bennem csörgedező vérével együtt vált a sajátommá.
- Áh Monsieur Cartwright.... Nagy öröm Önt ismét nálunk látni - mosolygok rá őszinte izgatottsággal a pillantásomban, majd a tárgyra térek, elvégre itt a tárgyalóban, szabadon beszélhetünk.
- Mindent előkészítettem Glovers fogadására.... Lemerném fogadni, hogy semmit nem fog észrevenni. Gondoskodtam róla, hogy a mi kis műsorunk egy pillanatra se eressze szabadon a figyelmét...
Glovers különleges igényeit valóban mindig örömmel elégítjük ki itt A Szirénben, elvégre hétről hétre hat kurtizán hölgy és három sármos férfi társasága, egy teljes éjszakán át, speciális kellékekkel, nem kis összeget hoz a konyhára.

westworld



...Valami nagy, mély dolog hiányzik,
Valami harc, valami csönd,
És így marad ez mindig, mindhalálig...

..a trágár szavak esélyesek...

A szívem újra megdobban hamisan csalva, mikor újfent meglátom a jelenséget. Olyan múlékony tüneménynek tűnik, mint egy álombeli káprázat. Lehetséges volna? El akarom hinni? Lényem egyik része, a józan része természetesen, messzemenőkig tiltakozik. A maradék pedig engedni akar a varázsnak, hisz ebbe élek nap mint nap.
- Áh Monsieur Cartwright.... Nagy öröm Önt ismét nálunk látni
Ha a hang nem lenne annyira határozott, annyira karakteres és erőt sugárzó a látvány és az összhatás hamar becsapna. Ám így... így már más a helyzet.
Egy feszes kis mosoly keretein belül reagálok Anelia szavaira majd mérem végig őt azúrkék tekintetemmel. Nem is palástolom kíváncsiságom és meglepettségem. Oké, jeles alkalom a mai, hisz lássuk be itt vagyok ami önmagában kisebbfajta csodával ér fel, de ez a ruha még akkor is merész... és kihívó. Na meg persze gyönyörű mert tökéletesen kiemeli a nő alakját.
- Mindent előkészítettem Glovers fogadására.... Lemerném fogadni, hogy semmit nem fog észrevenni. Gondoskodtam róla, hogy a mi kis műsorunk egy pillanatra se eressze szabadon a figyelmét...
Elégedett arcot vágva lépek beljebb a szobába. Nem tudom mi kezd el hirtelen nyomasztani. A múltam, a munka vagy Tiebon társasága. Ott játszik bennem valahol még a magam mögött hagyott római út nyoma is meg persze Anna... így összevetve mindent érthető ha kissé nehezebben zökkenek bele a megszokott munkarendbe.
- Ezt örömmel hallom.
Pillantásom a nőre siklik miután a közeli kis asztalkára helyezem a táskát elfektetve. Benne van minden kellék, ami a kicsempészendő kis mágikus széfkulcs másolásához szükséges. Meg persze akad ott más is.
A nyakamban a medál mintha megrezzene, mintha csak közelebb akarna kerülni ehhez a nőhöz, aki egykori gazdája hasonmása hogy alaposan szemügyre vegye magának. Nem engedek a kísértésnek.
- Nem is vártam kevesebbet. Jut eszembe... jövő héten újabb két fiatal lány látogat el magához. Még nagyon fiatalok, szóval türelem és betanítás szükséges, ami ugyan gondolom felettébb sok munka, de hosszú távon talán kifizetődő...
Elbillentem a fejem miközben a feketés szempárba tekintek. Nem célom nagyon belefolyni az itteni üzleti életbe, ezt neki is annak idején elmondtam sőt, kifejezetten kiterjedt erre az alkunk... Csakhogy ettől függetlenül érdekel mégis mi történt azóta, hogy én Olaszországban mulattam az időt angyaltőrökkel a vállamban.
- Remélem meg lesz elégedve...
Kedvesnek szánom a mosolyt, de igazából kissé behízelgővé sikeredik. Valahol valami őszinte gesztust akarok kicsikarni belőle, nem holmi bevett udvarias formulát. A franciák túlontúl etikettszeretők. Vajon Tiebon is ennyire karót nyelt? Nem épp az a kurvák lényege hogy spontánok és mindenre rávehetőek persze jó pénzért?
Most először fordul meg a fejemben hogy vajon milyen is lehet ő ha nem épp a Madame-ot játssza, hanem a szakmáját űzi. Gondolom profi és ki tud vetkőzni ebből a merev szerepkörből.
Be kell valljam, ebben az esetben még érdekelhet is. Máskülönben meg... kifejezetten összezavar mind érzelmi, mind szakmai téren.

TO; MONSIEUR CARTWRIGHT
Egy fülledt, júniusi éjszakán



♪♮♩

Ruha

Nem kerüli el a figyelmemet, ahogy kiváncsian végignéz rajtam. Magabiztos pillantással állom a tekintetét, ami ha őszinte akarok lenni magamhoz, nagyon is jól esik. Cartwright jóképű, hatalmat birtokló férfi, az a fajta, akinek a pillantása talán a legtöbb nőt zavarba is hozza. De valahogy engem nem.
Ezen már túl vagyok....hogy megilletődjek egy üzlettárs ilyetén érdeklődésétől. Természetesen ez a ruha most nem neki szól, hanem a kliensünknek.... a csali része ez is. Ám ettől még cseppet sem zavar, ha más is örömét leli a látványában a mai napon. Ahogy telik az idő, kezdem visszanyerni a régi formámat, és ez egyfajta megelégedéssel tölt el.
Ahogy Cartwright beljebb lép a szobába, akaratlanul is azon kezdek gondolkozni, hogy milyen lehet, amikor nem a tolvajvezér szerepét játssza.... Valahogy úgy képzelem, hogy otthon ül egy kényelmes fotelban és jófajta lángnyelvet ízlelgetve lazít, az ablakon kifelé nézve, elmerengve a múlton....
Olyan embernek tűnik nekem, aki nem szeret az érzelmeivel foglalkozni, mégsem képes szabadulni tőlük. Valahogy az első perctől ez az érzésem vele kapcsolatban. Bár előfordulhat, hogy tévedek, ez persze mindig benne van a pakliban. A családjáról nem tudok semmit, csak annyit, hogy nőtlen és van egy fia. Tudom, hogy rengeteg emberrel dolgozik együtt, amiből az következne, hogy keveset van egyedül, de nekem mégis valahogy kifejezetten magányosnak tűnik.
- Ezt örömmel hallom - helyezi el az aktatáskát az asztalkán, amiben természetesen nem tudhatom, mi rejlik pontosan, de azt biztosra veszem, hogy bármi is legyen benne, az a széfkulcs másolására szolgál.
- Nem is vártam kevesebbet. Jut eszembe... jövő héten újabb két fiatal lány látogat el magához. Még nagyon fiatalok, szóval türelem és betanítás szükséges, ami ugyan gondolom felettébb sok munka, de hosszú távon talán kifizetődő... - folytatja már-már olyan kedélyességgel, amit eddig nem szoktam meg tőle. Őszinte öröm ragyog fel a szavaira az arcomon. Igaz, nem lepett meg teljesen, amit mondott, sőt, valahol számítottam is rá, hogy előbb-utóbb további munkaerőt szállít nekem a megállapodásunk szerint, ettől még nem vehettem biztosra a dolgot, és nagyon kellemesen érint, sőt, valósággal felvillanyoz a hír.
- Remélem meg lesz elégedve...
- Merci.... Ez kiváló hír. A betanítás miatt pedig ne aggódjon, jobb szeretem, ha csiszolatlan gyémánt kerül hozzánk, mintha túlérett gyümölcs.... - biccentek felé ugyanolyan előzékeny mosollyal, mint amit felém villant. Mindketten távolságtartóak vagyunk egymással, amióta csak először betette lábát A Szirénbe, de valahogy ez így jó... legalábbis így kényelmes.... számomra mindenképpen.
- Kér valamit inni? Glovers ha jól számolom úgy másfél óra múlva fog megérkezni. Addig bőven van ideje előkészülni és akár lazítani is, ha akar - kérdezem készségesen, készen állva arra, hogy kényelmesebbé tegyem számára az itt tartózkodást, amivel csak tudom.
Részemről én már mindent bekészítettem a lakosztályba, ami a Suite présidentielle névre hallgat, és nincs is más dolgom, mint kivárni, hogy a lányok megszerezzék és eldugják a kulcsot a volt-nincs cigarettatartóba, amit utána a sajátomból egy pillanat alatt megkaparinthatok és átadhatok Cartwrightnak.
- Ha a terveim szerint halad az este, akkor tíz körül már Önnél is lesz az áru.... - húzom ki magam önkéntelenül, nem igazán a büszkeségtől, inkább a tettvágytól, ami reggel óta buzog bennem. Fellelkesít ez a feladat, szinte új erőre kapok tőle. A régi énemre emlékeztet az az izgalom, amivel eltölt a küldetés. A tervet különben részletesen meg sem beszéltem még Cartwrighttal, de természetesen, ha kíváncsi rá, hogyan szándékozom kivitelezni az áru leszállítását, állok elébe, hogy beavassam.
- Egyébként mennyi időre van szüksége a másoláshoz?

westworld



...Valami nagy, mély dolog hiányzik,
Valami harc, valami csönd,
És így marad ez mindig, mindhalálig...

..a trágár szavak esélyesek...

- Ez kiváló hír.
Hát mi más is lenne?
- A betanítás miatt pedig ne aggódjon, jobb szeretem, ha csiszolatlan gyémánt kerül hozzánk, mintha túlérett gyümölcs....
Eltűnődve bólintok. Megértően. Nos igen, meglehet van gond a kezdőkkel, de őket mindig könnyebb az embernek a saját képére formálnia. Talán ezért szeretek én magam is fiatalokkal dolgozni, nem csak olyan veteránokkal, mint amilyen Elliot O’Mara is. Ettől persze közel sem lesz oldottabb a hangulat, sőt... nem is tudom mi zavar jobban. A nyakamban a lánc súlya, Sophie halk duruzsolása a fülemben, ahogy újra meg újra végigméri hasonmását vagy a munka miatti kötelezettség. Nem szeretem ha néznek, bár kifejezetten ellenemre sincs ha a nő úgy dönt a társaságomban marad. Valójában mindegy, mert arra az időre úgyse fog érdekelni mi a szart csinál és azt is hol... akkor minden idegszálam a másolás köti le. Addig viszont maradt a kegyetlen várakozás. Mennyi idő is...
- Kér valamit inni? Glovers ha jól számolom úgy másfél óra múlva fog megérkezni. Addig bőven van ideje előkészülni és akár lazítani is, ha akar...
Ha akar...
Fanyar mosoly ül az arcomra és nemlegesen rázom meg a fejem.
- Munka előtt köszönöm, de nem. Talán majd ha túl vagyunk rajta...
Valójában ihatnék, nem gátolna sokkal jobban, mindössze tovább tartana a megszokott menetidőtől a hamisítás, de nem akarok szakmaiatlan lenni, pláne nem épp Tiebon jelenlétében. Neki persze épp ez a feladata. A szórakoztatás és a... kiszolgálás. Már ha úgy tetszik. Nem tudom eldönteni, hogy eddig nagyon szarul vagy épp hogy vérprofin csinálja-e.
- Ha a terveim szerint halad az este, akkor tíz körül már Önnél is lesz az áru....
- Hmm, az remek...
Gondolkodom el miközben az ablakpárkány mellé lépek. Kibámulok az esti Londonra. Az utcán sétáló emberek látványa valahol keserédes magánnyal tölt el.
- Egyébként mennyi időre van szüksége a másoláshoz?
Nem veszem le a tekintetem a kinti világról. Valahol könnyebb nem Sophie arcába bámulva válaszolnom. Bárhogy nézzük is nagy kísértés Anelia jelensége a számomra. És nem célszerű épp ma elcsesznem mindent csak azért mert a medál, az emlékek na meg a múltam nem hagy épp békén.
- Tizenöt perc... maximum húsz. Nem túl bonyolult ügy, másnak bizonyára az lenne, de aprólékos hogy tökéletesen részletgazdag legyen...
Gunyoros kis mosoly jelenik meg ajkaim szegletében. Vannak egyszerű hamisítóbűbájok, amik kereszthezhetőek másokkal, de a kombinációk gyakran rejtenek hibákat. Az, amit én alkotok meg tovább tart de minden téren jobb minőséget képvisel. Igaz, egy koboldnak mindenhogy gyerekjáték kiszúrni a hamisságot, csakhogy... Gloves most egyedül utazott és remélhetőleg egyedül is érkezik mindenféle kíséret nélkül.
- Gondolja hogy fenn tudják tartani az érdeklődését addig?
Most pillantok először a nőre hosszú idő után. Kihívó a tekintetem, érdeklődő, tudásra szomjazó. És persze... akaratlanul is végig mérem. Újra. 

TO; MONSIEUR CARTWRIGHT
Egy fülledt, júniusi éjszakán



♪♮♩

Ruha

Milyen felelősségteljes ember is ez a Monseiur Cartwright.
- Munka előtt köszönöm, de nem. Talán majd ha túl vagyunk rajta...  - utasítja el udvariasan a felajánlást, majd könnyedén nyugtázza, hogy tízre megleszünk a dolog lényegi részével. Merthogy az akciónak itt még nem lesz vége, abban bzitos vagyok. Áma  további részletekbe már nem avatott be engem a férfi. Talán jobb is... így is túl sok olyan információt tudok az ügyfeleinkről, amik komoly célponttá tehetnek egy esetleges vizsgálódás során.... És én éppenséggel nem örülnék annak, ha aurorok lepnék el A Szirént.
Nincs hervasztóbb dolog egy bordély vendégei számára, mint a hatóságok szimatolása.... Nekem pedig továbbra sincs veszítenivaló ügyfelem, most, hogy végre kezdek egyenesbe jönni anyagilag. Ha minden jól megy, hamarosan kitervelhetem végre azt is, hogyan fogom eltenni láb alól Danielt. Ezért is annyira fontos, hogy ez a mai kis incidens ne akassza meg a törzsvendégeink étvágyát, már ha az itteni szórakozásról van szó.
- Tizenöt perc... maximum húsz. Nem túl bonyolult ügy, másnak bizonyára az lenne, de aprólékos hogy tökéletesen részletgazdag legyen... - feleli Christopher, amire elégedetten bólintok.
- Remek - mondom elismerően, majd az öngyújtómat és egy szál cigarettát előhalászva a retikülömből, rágyújtok. Tudom, egyszerű muglieszköz, nem varázspálca, de valahogy nekem így autentikus. Odahaza Szófiában is mindig így gyújtottam meg, és már annyira hozzászoktam.
- Gondolja hogy fenn tudják tartani az érdeklődését addig? - kérdezi számomra váratlanul, mire őszintén elnevetem magam. Vajon minek nézi az itteni lányokat ez az ember? Cserkészlányoknak?
Mert ha igen, akkor igen csak el van tévedve...
- Fenn hát - szívok bele a cigarettába kihívó tekintettel. - Emiatt felesleges aggódnia. Őszintén szólva, Monsieur Cartwright, lassan nem ártana vendégként is ellátogatnia hozzánk, hogyha szeretne tisztában lenni a szolgáltatásunk minőségével - villantok rá egy leplezetlenül kacér mosolyt.
Csak úgy, mert ehhez van kedvem. Persze tisztában vagyok azzal, hogy az üzletben meg kell tartani bizonyos határokat, de amint jónak látom, egy mozdulattal képes vagyok azokat lesöpörni az asztalról, ahogyan azt Daniellel és Eliottal is tettem. A tibeti kultúrában ugyanezt teszik a hosszadalmasan felépített mandalákkal. Elsöprik a színes homokalkotást, ami után legtöbbször törvényszerűen esni kezd az eső... A friss, éltető, viharos, kiszámíthatatlan eső. Ami mindennél jobban esik a forróságban megperzselt homoknak. Igen, talán megszűnik létezni eredeti formájában ilyenkor a műalkotás, amit hetekig, aprólékos munkával hoznak létre a szerzetesek. Viszont.... mint tudjuk, minden vég valami új kezdete is. És semmi sem tart örökké.
- Kér egy szálat? - utalok a kezemben tartott füstölgő pálcára. Hogy őszinte legyek, kezd kíváncsivá tenni ez az ember velem szemben.
- A Szirén szépségei nem vonzzák, itallal sem kínálhatom meg... akkor legalább ennyi élvezetet hadd ajánljak fel - beszéd közben egy csipetnyi szemtelenség csillan meg a szememben. Mostmár tényleg nagyon szeretném tudni, mégis mivel lehet a kedvére tenni ennek a komoly embernek.

westworld



...Valami nagy, mély dolog hiányzik,
Valami harc, valami csönd,
És így marad ez mindig, mindhalálig...

..a trágár szavak esélyesek...

- Fenn hát!
Apró kis szócska, határozott kijelentés, ami már-már sértőn felcsattanónak tűnhetne de ugyanakkor a tökéletes magabiztosságot sugallja. Nem csak az én megnyugtatásomra szolgál mindez, tudom jól. Anelia valóban mindig azt adja, amit beígér, és ez jelen esetben a beígért tökéletes siker. Nem is várok kevesebbet ha már ennyi időt és energiát szentelek ennek a... rendszernek a felépítésére tőlem nem megszokott módon. A gyümölcsöző kapcsolatok alapja talán pont ez. A maximum nyújtása a körülményekhez képest. Tudom, hogy Gloves nem egyszerű eset és azzal is tisztában vagyok, hogy még tíz perc is hosszú időnek számít, ugyanakkor van hogy az ember elveszti az idő és a tér kontrollját és akár végtelen órák is semmisnek hathatnak. Kíváncsi vagyok vajon Tiebon milyen eszközöket vet be avégett, hogy az idő nekünk kedvezzen, de nem állok le kérdezősködni. Van, amiről talán jobb nem tudni.
- Emiatt felesleges aggódnia. Őszintén szólva, Monsieur Cartwright, lassan nem ártana vendégként is ellátogatnia hozzánk, hogyha szeretne tisztában lenni a szolgáltatásunk minőségével.
Elnézem a cigarettát szívó nőt, a lágy füstcsíkot, ami felfelé sorjázik az arca előtt. Nem tudom ez egy kibaszott teszt-e vagy csak mulat rajtam. De akárhogy is, bosszant hogy támadási felületnek tekint bizonyos zónákat, mint az intimitás.
Mit vársz Chrisco? Hisz ő csak egy kurva...
Sophie hangja halk és kuncogó, de őszintén kőkemény. Hát igen. Valójában az. Még akkor is, ha olyan borzasztóan kísértetiesen hasonlít is Edwardson-ra.
- Nem élek olyannal, akit mindenki megkaphat.
Közlöm tömören utalva rá, hogy bár csinos kis kurtizánok egész sora dolgozik itt mindegyik számomra romlott... mert mindegyiket megkaphatja az, aki betéved ide. Igen, nevezzük ezt birtoklási mániának ha úgy tetszik, vagy akár annak, aminek csak akarjuk... de nekem nem kenyerem az osztozkodás.
- A Szirén szépségei nem vonzzák, itallal sem kínálhatom meg... akkor legalább ennyi élvezetet hadd ajánljak fel
Egy percig töprengek csak el a felém nyújtott bagó láttán, majd végül a nő felé indulok. Nem lépek közel hozzá, csak a karom nyújtom hogy kivegyek egy szálat de még így is megcsap a parfümje tömény édes illata. Annyira buja és érzéki hogy szinte már fáj.
Vajon csak miattam öltözött így fel? Vagy ez a mindennapos dresskód ha dolgozik?
Benyúlok a zsebembe egy öngyújtóért és a kelleténél talán kissé tovább matatok el a cigaretta meggyújtásával.
- Most már elégedett?
Pillantok fel azúrkék íriszeim áthatóságával a nőre. Kíváncsi vagyok örül-e hogy célt ért. És arra miért olyan kibaszottul fontos neki, hogy örömöt okozzon nekem. Vajon meddig lenne képes elmenni ezért?
Visszafojtok minden érzelmet, minden gondolatot mert tudom előbb a munka... ha az megvan és sikerrel zárul talán érdekel Sophie szakasztott mása, de addig is...
Neszek. Hallani vélem Gloves hangját. Máris ennyi az idő? Az órámra pillantva fordulok el a Madame-tól és lépek a táskám felé. Talán nem árt előkészülnöm hogy az a tizenöt perc valóban hasznos és kamatozó legyen.
Két slukk között szépen módszeresen az asztalra pakolom az eszközöket. Az aprócska kulcsmásoló szettet a tartozékaival és a többi kelléket, ami segítségemre lehet nem oly sokára.

TO; MONSIEUR CARTWRIGHT
Egy fülledt, júniusi éjszakán



♪♮♩

Ruha

- Nem élek olyannal, akit mindenki megkaphat – hagyja el az ajkát a mondat, ami ezután többször is visszhangzik a fülemben. Valahol megértem a viszolygását, igen. Én sem szeretek beleharapni olyan gyümölcsbe, amit előttem már megkóstolt valaki. De itt és most, ebből élek. A test nyújtotta élvezetből, amit újra-és újra újrahasznosítunk.
Őszintén szólva, nem tudom meddig lesz ez így, mikor jön el a perc, hogy visszatérjek Szófiába és leszámoljak Daniellel. Hogy visszavegyem a régi helyem és életem…. Arra nagyon is vágyok, igen. De az biztos, hogy még cseppet sem készültem fel rá. Amíg ez bekövetkezik, addig egymás után lépek szépen lassan, és ennek az útnak a most következő állomása meglehetősen izgalmas. Gloves kizsebelése majd a kulcs visszacsempészése észrevétlenül. A mai napon a siker érdekében én is bevetem magam. És ennek tudható be a mai különleges ruhaválasztásom is.
Elégedettséggel tölt el, amikor Cartwright rám emeli a tekintetét. Van benne valami, amit izgalmas lenne kigobozni, úgy érzem. Persze, meglehet, hogy épp attól ilyen érdekes, hogy ezt nem tehetem meg. Elvégre üzleti partnerek vagyunk, és bár nem vagyok rászorulva semmilyen szempontból, tudom, hogy egy csettintéssel el tudna lehetetleníteni engem és A Szirént is, ha úgy akarná. Minden eszköze és kapcsolata megvan hozzá. Épp ezért igyekszem vele jóban maradni… bármit is jelentsen ez.
Mert azt tisztán érzem, hogy nem kedvel engem, valami nagyon is idegesíti bennem. Talán az, hogy kurvának tart engem is, és a sznobizmusa miatt lenéz. Pedig nem vagyok kurva, én nem élvezem, ha fizetségért vagyok bárkivel is… Nem. De azt nem mondom, hogy nem szeretem átélni, milyen is, ha egy férfi alárendeltje vagyok. Aki felém kerekedik újra és újra és újra. Miután Cartwright rágyújt és az órájára pillant, én is észbe kapok, hogy itt az idő. A hallból beszűrődő hangok alapján megállapítom, hogy Gloves megérkezett, és a műsornak haladéktalanul kezdődnie kell.
- Nos, indulhat a játék. Mindjárt visszatérek – hagyom magára az eszközeivel a férfit, majd széles mosollyal az arcomon fogadom Glovest.
- Á, Patrick. Pontos vagy, mint mindig – nyújtom felé a kezem, amit kicsit szorosan tartva csókol meg a férfi.
- Egy percet sem bírtam volna késni, tudván, hogy mi vár itt rám - feleli, mire magabiztos léptekkel vezetem be a Suite présidentielle-be, ami egy igen eldugott, minden kéjjel kecsegtető lakosztály.
- Kérlek, foglalj helyet… - mutatok körbe az ezüst-fekete színvilágú szobában, amely tele van kényelmes bőrfotelekkel és heverőkkel. Gloves az egyik fotelt választja, mire én a közeli pódiumra állok, és belekezdek a specialitásomnak számító táncba. Lassan, minden mozdulatot kiélvezve szórakoztatom őt, majd mikor végzek, érzékien hátrahajlok úgy, hogy a hajam a földet veri. Ekkor már látom a férfi tekintetén a türelmetlen vágyat, amit nem én fogok enyhíteni.
- Au revoir - távozom mosolyogva a szobából, és ezzel párhuzamosan a megrendelt lányok és fiúk ellepik a lakosztályt, kedvére szórakoztatva Glovest. Innentől rájuk van bízva, hogy sikerrel járjanak… Visszatérek az irodámba Cartwrighthoz, hogy késlekedés nélkül adhassam át neki a kulcsot, amikor a szirének sikerrel kicsalogatják tőle.
- Már csak percek kérdése - mondom Cartwrightnak. – Gloves elég türelmetlen alkat, így nem hiszem, hogy sokáig tartana… - foglalok helyet a székemben, töltve magamnak egy pohár bort. Pár korty után fel is izzik a kezemben a cigarettatartó, amelyet kinyitva a kezemben tarthatom végre azt a felettébb értékes kulcsot, melynek rendeltetéséről csak sejtéseim vannak.
- Tessék – lépek oda Cartwrighthoz és odanyújtom neki a hűvös, szépen ívelt fémdarabot. Úgy gondolom, jobb ha itt maradok vele a szobában, amíg végez, így kevésbé keltünk feltűnést és le sem tagadhatnám, hogy igazán kíváncsivá tesz, hogyan is készül egy ilyen másolat.

   

westworld



...Valami nagy, mély dolog hiányzik,
Valami harc, valami csönd,
És így marad ez mindig, mindhalálig...

..a trágár szavak esélyesek...

Nem foglalkozom azzal, hogy Tiebon magara hagy. Még csak felé sem pillantok, nehogy azt a hatást keltsem még csak véletlenül is hogy valamiképp érdekel, merre is tart. Igen, kényesen ügyelek a látszatra, minden mozdulatom kiszámított és precíz, egy sem felesleges. Ám ez mégis csak a látszat mert mégis csak kibaszottul érdekel, hol is van. Így mikor teljesen egyedül maradok sandítok csak a becsukódó ajtóra, amint az imént távozott...
- Kurvák...
Morgom magam elé bosszúsan, ugyanakkor érzem Sophie simogató lelkét a szívemben. Csitítani próbál, hogy legyek elnézőbb, ne legyek előítéletes és ne ítélkezzem, pláne hogy mennyire megrögzötten hasonlatom hozzá.
Még a hasznunkra lehet...
Lehet... de ugyan hogyan?
Cinikusan söpröm félre magamban a gondolatot és a szerelmem is. Nem törődöm a medál húzásával, csak befejezem az előkészületeket és eloltom a cigit.
Pont ebben a mozdulatsorban van szerencséje visszatérni a nőnek, így láthatja még a felparázsló cigarettavéget, majd a füstje maró illatát.
- Már csak percek kérdése
Bólintok elismerően. Nem tudom mit művel az alatt a röpke... mennyi is volt? Tíz perc? Negyed óra? Talán kicsit attól is több? ... időben, de jó ha nem kell a fél éjszakát a Szirénben töltenem. Akad más úgyis a helyembe, akit ki se lehet innen jószerével pakolni.
– Gloves elég türelmetlen alkat, így nem hiszem, hogy sokáig tartana…
- Nos igen...
Értek vele egyet.
- Pláne ha farkakról és puncikról van szó, abszolút elveszti a kontrollt.
Cinikusan lesajnálóan jegyzem ezt meg, de hát nem olyan baj ez, hisz mindenkinek a gyenge pontja az én legjobb támadási felületem. Neki épp ez.
Figyelem, ahogy a nő tölt magának egy pohár bort és való igaz, a csigalassúsággal ketyegő óra néma csendjét pár perc múlva megtöri Anelia halk kijelentése.
- Tessék
Ahogy felém lép kezében a kis mágikus kulccsal elfog egyfajta izgalom. A szám kiszárad, a szívem egy ütemnyit kihagy majd új ritmusba kezd verni. A munka rutinja nem produkálja ezt sosem, de a nő finom érintése, ahogy ujjai az enyémhez érnek meg a parfümje, amely megcsap igen. Rezzenéstelen arccal veszem el tőle a zsákmányt és fordulok el. Igyekszem addig is kiüríteni a fejem, s mire az asztalnál ülök immár sikerül újra a megszokott hamisítónak lennem. Rutinos mozdulatokkal indítom be a másolószerkezetet, ami első körben a kulcs fejét, majd a testét végül a szárát képezi le, hogy egy fizikálisan ugyanolyan kis eszközt kapjunk. Aztán varázslat segítségével, könnyű transzformációs bűbájjal megoldom az anyagisági kérdést, hogy ugyanolyan kis aranyszín ás forma legyen, mint az eredeti. A vége a legnehezebb, a mágikus tulajdonságok egész sorának átemelése, ami sokszor nem is tökéletesen kivitelezhető. Ám a silány másolatoktól messzemenőkig komplexebbet tudok összedobni. Beletelik jó tíz percbe mire itt is végzek a nem időtálló de tökéletes álcát biztosító bűbájokkal.
Mikor kész elégedetten szemlélem a művemet. Bal kezemben az eredeti, a jobban pedig a másolat. Még súlyra is teljesen egyformák.
- Vigye ezt vissza neki. Feltűnés nélkül...
Adom át a hamisítványt, s közben a kabátom belső zsebébe nyúlok, hogy előszedjem a zanzárdbőr tokot. Ennek különlegessége, hogy csak az tudja kivenni belőle a bele tett értéket, aki a tulajdonosa. Történetesen a fiam, David.
Nem foglalkozom Aneliával egész addig míg az ablakhoz lépve magamhoz nem intek egy galambot. A baglyok kiváló hírvivők, de London szerte csak éjszaka biztonságosan alkalmazhatók. A galamb, bár koszosabb mégis a leggyakoribb belvárosi dög a patkányokon kívül. Az egyik szürke, kék betétes lábára kötöm a kis erszényt és útnak eresztem.
Mikor ez megvolt bezárom az ablaktáblát.
Ideje lenne távozni. Hisz a munka immár véget ért.

TO; MONSIEUR CARTWRIGHT
Egy fülledt, júniusi éjszakán



♪♮♩

Ruha

Cartwrightnak láthatóan nem mondok újat azzal, hogy Gloves türelmetlen...
- Pláne ha farkakról és puncikról van szó, abszolút elveszti a kontrollt - érkezik csípőből a válasz, amire felkacagok. Nos, igen... Ez a kettő az, amire kedves vendégünk bukik, tetszőleges sorrendben. Esetleg még a melleket és a fenekeket is hozzátehetnénk, de azt hiszem, felesleges volna. A dolog magától értetődő.
Büszke vagyok a lányaimra, hogy ilyen ügyesen megoldották a feladatot és minden a terv szerint halad. Ez az elégedettség suhan át az arcomon, amint átnyújtom Cartwrightnak a kulcsot.
Kissé hátrébb lépek aztán és az asztalon megtámaszkodva figyelem a férfi minden mozdulatát. Látszik rajta, hogy profin, rutinos mozdulatokkal dolgozik, cseppet sincs megilletődve. Jól áll neki az, ha feladatot hajt végre... Szívesen megnézném máskor is akció közben, és megkönnyebbülten sóhajtok a gondolatra, hogy erre valószínűleg lesz is még alkalmam. A mai kis afférunk után felteszem ő is nagyobb hajlandóságot mutat majd a további kzöös munkákra, ahogy én is. Hisz teljesen olajozottan ment ez a mai.
- Vigye ezt vissza neki. Feltűnés nélkül... - mondja, miközben átnyújtja a látszatra tökéletes hamisítványt, aminek még a súlya is megegyezik az eredetivel.
- Meglesz... - veszem át a kulcsot, amit lenyűgözve szemlélek meg közelről is. - Tökéletes... - hagyja el ajkamat önkéntelenül is a dicséret, majd amíg ő elintézi a galambpostát, én a cigarettatárcámon keresztül visszajuttatom a megfelelő helyre a kulcsot... Ami pillanatokon belül ott lesz a miniszterelnöki lakosztályban, Gloves mellényzsebében, ha nem csal a szimatom. Szívesen megnézném, milyen élvezetét leli a különleges, csak neki rendezett velencei karneválban a férfi, ilyen showt ugyanis én magam sem látok mindennap. És hát miért is szégyellném bevallani, hogy engem felvillanyoz és lázba hoz egy ilyen műsor látványa.
Nem fogom hát vissza magam...A szobámban lévő könyvszekrényhez lépek, melyekből két vékony könyvet húzok ki óvatos, halk mozdulattal. Erre a szekrény hangtalanul arrébb suhan és egy fekvő képkeret méretének megfelelő, átlátszó, üvegfelület jelenik meg mögötte: ahonnan éppen rá lehet látni a szóban forgó lakosztály minden gyönyörködtető történésére. Kezemben a pohár borral szemlélem élvezettel a nem mindennapi jelenetet, ami mostanra igazán érdekfeszítő pontra érkezett....
Lazán, a vállam felett tekintek hátra Cartwrightra, hogy vajh, van-e kedve csatlakozni hozzám ebben a felettébb szórakoztató programban, jól megérdemelt jutalomként, vagy inkább siet a dolgára.
Szavakra itt nincs szükség, ha szeretne, maradhat és ki is szolgálhatja magát egy pohár borral, amit már korábban felajánlottam neki.... Ha viszont továbbra is ódzkódik a Szirén bujaságától, akkor tudja, merre van a kijárat.

westworld



...Valami nagy, mély dolog hiányzik,
Valami harc, valami csönd,
És így marad ez mindig, mindhalálig...

..a trágár szavak esélyesek...

Határozott, kiszámított mozdulatokkal kezdek el összepakolni magam után. A precizitás a megszokott rutin része, ugyanakkor immár nem sürget semmi. Hacsak maga a nő nem. Végtére is ide számolhatjuk, mert vele, körülötte teljesen mássá válik a légkör. Vagy csak szimplán mindez a Szirén hatása?
Sophie bennem ugyanúgy vívódik, mint én magam, az okot nehéz pontosan behatárolni. Minden esetre az illatok, a színek kavalkádja egyértelműen befolyásol mindent, és tagadhatatlan hogy Anelia viselkedése teljes mértékben hozzájárul ehhez.
Mindössze aprócska somolygással nyugtázom a dícséretét a munkám láttán, de nem tulajdonítok neki nagyobb jelentőséget. Nem igazán célom lenyűgözni őt, még így sem hogy egykori barátom arcvonásait viseli. Valahol tudom, hogy ő azért sokkalta másabb...
Ez már csak abból is kitűnik, ahogy mozdul. A kis kulcs eltűnik a cigarettatartóba, hogy aztán végső útjára induljuk vissza tulajdonosa zsebébe, de ezt csak fél szemmel követem végig. Mindössze akkor fordítom teljes figyelmem a Szirén tulajdonosa felé, mikor a könyvespolchoz lépve egy könyvért nyúl, hogy annak hatására végül belássunk a pajzán kulisszák mögé.
Megdöbbenve nézem a nő hátát, mely kecsesen íves a ruha anyaga alatt. A kezében lévő ital meg-megcsillan és ahogy elbillentett fejjel érdeklődve, szinte már lenyűgözve nézi alkalmazottait az egyszerre bizarrul undorítóan pajzán.
Nem tudom eldönteni hogy taszít-e mindez vagy inkább vonzz, de valahol a kettő együttes érzelemvilágát váltja ki.
Minekután a torkomra forr a szó és ő sem siet megtörni a csendet a néma másodpercek sokasága repül el feledtünk. Talán nem történne semmi sem, ha hátra nem pillantana felém, egyenesen rám a nagy szemeivel, amik egyedül teljesen mások mint Sophie-é.
Tudom, hogy rám vár, hogy eldöntsem belemegyek-e a játékba, vagy épphogy visszautasítom, de még magamban is vacilálok egy sort. Azonban miután vége a munkának (mára legalábbis biztosan) ellököm magam az ablaktól és töltök magamnak egy pohárral a mélyvörös borból.
Csak miután a kezembe fogom a poharat lépek a nő mellé. Feje felett elnézem a jelenetet, ami egyszerre groteszk és mégis erotikus s talán a hatás kedvéér vagy mert amúgy sincs értelme túlzottan hangosan beszélni suttogva, halkan szólalok meg.
- Szóval magát ezek az élvezetek vonzzák?
Szemöldököm szelíden szalad fel, azúrkék pillantásom áthatóan mered rá. Nem tudom sajnáljam-e az ilyen vágyaiért vagy csodáljam a merészségét, amiért felfedi ezt a titkát előttem. Mert lássuk be, ez is egy fegyver. Ráadásul kurva jó fegyver.
Közben pedig érzem hogy Sophie dönt bennem, a medál ellágyul a nyakamban, már nem húz legalábbis nem rossz értelemben. Sőt, mintha lökne, egyenesen Anelia felé.
Egy próbát megér, Chrisco.
A hang csöppet sincs ínyemre, de igazat adok neki. És lássuk be az is ritka ha Sophie valamit nem ellenez hanem épphogy száz százalékig támogat. Márpedig Anelia Tiebon közelsége pontosan ezt jelenti.

TO; MONSIEUR CARTWRIGHT
Egy fülledt, júniusi éjszakán



♪♮♩

Ruha

+16-os tartalom előfordulhat

Olybá tűnik számomra, mintha egy másodperc alatt döntené el, hogy csatlakozik hozzám. Hogy mi sarkallta erre, szinte biztosan örök talány marad, mindenesetre elégedetten nézem a poharába csorduló éjvörös nedűt, aminek nem csak az illata ilyen - már-már zavarbaejtően - testes, hanem az íze is. Megnedvesítem a számat az itallal, majd lágyan bekapom az ajkaimat, hogy a korty utolsó cseppjét is kiélvezzem.
Szeretném elengedni magam.... fél év telt el azóta, hogy itt vagyok Londonban és mindeddig egyszer sem volt lehetőségem úgy igazán, önfeledten szabad folyást engedni a cselekedeteimnek. Talán ennek most jött el az ideje... vagy ha nem, most vált tarthatatlanná számomra mindenfajta önmegtartóztatás. Ami sajnos az utóbbi időben erősen meghatározta a mindennapjaimat. Hogy miért? Talán saját magamat korlátoztam csupán, és nem is volt rá valós ok.... ki tudja. De úgy éreztem mindig is, hogy tartanom kell magam, olyan sziklaszilárdan, mint egy szobor. Annyira erősen, hogy ez az érzés már-már kővé dermesztette a testem és az arcomon felül a viselkedésemre is maszkot húzott. Alig láthatóan megrázom magam, ösztönösen, önkéntelenül és végignézem, ahogy Cartwright mellém lép. Nem veszem le róla a tekintetem, ha akarnám se tudnám, azt hiszem.
- Szóval magát ezek az élvezetek vonzzák? - kérdezi a férfi szinte suttogva, mire megcsillan valami válaszul a tekintetemben.
- Jobb híján ezzel kell beérnem - suttogom, aztán olyasmit teszek, amit egyáltalán nem gondoltam át.
A magasra szaladt szemöldök talán még magasabbra futhat most, hogy közelebb hajolok hozzá és mélyen beleszippantok a nyakába. Váratlanul vonzó az illata... bár messziről is érzékeltem valamelyest, az csak derengő kóstoló volt ahhoz képest, amiben most van részem. Nem tehetek róla, lágyan belecsókolok zamatos bőrébe, ha hagyja. Újabb szippantás és érzem, hogy ezt az illatot, egyhamar nem fogom elfelejteni. Egy pillanatra oldalra fordulok, tekintetemmel érzékelve a háttérben zajló néma performanszot. Mert az csak előadás, semmi kétség. Leszámítva persze egy ember kéjes örömét, aki számára soha nem volt még ilyen édes a Szent Iváni éjszaka. A duzzadó idomok és formák látványa felperzsel, külön izgalmasnak találom, hogy a mozdulatokhoz tartozó hangok és illatok elérhetetlenek számomra. Van azonban valaki, akinek hús-vér jelenléte nagyon is valóságos ebben a pillanatban. Talán csak beképzelem, talán valóban hallom Cartwright szívdobbanását, ki tudja. Mindenesetre kedvem lenne megérinteni a mellkasát, hogy ne csak halljam, hanem érezzem is. A testem önkéntelenül is felhevül pár levegővétel alatt, ajkaim önálló életre kelve nyílnak szét, hogy némi oxigénhez is jussak a férfi mámorító illata mellett. Szinte beleszédülök ebben az esszenciába, amiben erősen érzékelem az ő saját illatát is, azt hiszem.
Már mozdulna a kezem felé, lassan, kivárón nyúlnak felé ujjaim, hogyha akarja, eltaszíthassa, vagy esetleg máshova húzza őket, ahogy csak akarja. Mert ebben a pillanatban szívesen alárendelem magam az akaratának, ha úgy tartja kedve. És ezt nem szégyellem, még előtte sem.

westworld



...Valami nagy, mély dolog hiányzik,
Valami harc, valami csönd,
És így marad ez mindig, mindhalálig...

..a trágár szavak esélyesek...

Már épp eljátszanék a gondolattal, hányfajta módon is használhatnám fel Anelia Tiebon perverz mániáját, mikor meglep azzal a merészséggel, ami eddig közel sem volt jellemző rá. Mindeddig az elérhetetlen nő szerepében tetszelgett, noha nyilvánvaló volt az is, hogy könnyen kapható ha arról van szó. Bizonyos összegért pedig mindenképpen. Ha nem így lenne, nem ebben a szakmában dolgozna.
Az ember élete a hivatása... valahol ezt el kell fogadni. Ahogy azt is, hogy mindennek ellenére, bármennyire is megvetem ezt az ipart, ő mégis érdekes. Míg töprengek, egy szusszra felhajtom a bort.
Nem tudom csak Sophie teszi-e. Vagy Anelia rejtélyessége is közrejátszik?
Bárhogy is legyen, mikor felém hajol talán még az elején meg is rezdülök hogy elhúzódjak, de őt ez csöppet sem zavarja, sőt. Így belefagyok a mozdulatba.
Érzem a leheletét a bőrömön. A parfümje lassan kúszik be az orromba. Nem olyan, mint Volkováé, Tiebon esetében sokkal testesebb és bujább az illat, és ez passzol is hozzá. Jócskán igazolja ennek hitelességét ajkainak lágy csókja, ami a nyakamra lehell.
Sophie belül felsóhajt nem igazán tudom behatárolni hogy ezt örömében teszi vagy inkább dühében...  de miután férfiból vagyok nem maradok semleges. Talán nem is lehet. S már nem is kell.
Ahogy szelíden visszavonulót fúj és inkább újra az üvegfalra tekint, ujjaim lágyan siklanak keskeny csípőjére. Most érzem csak mennyire vékony, és mennyire törékeny.
Valahol az eszem tudja, nem kellene vele foglalkoznom, hisz csak egy kurva, még ha az elitből való is, mégsem tudom elengedni. Talán azért mert a medál is szelíden felé vonzz. Egyre jobban. Mindinkább.
- Ennyivel kellene... mert nem szeretek osztozkodni. Már megmondtam.
Kedvem lenne megkérdezni, tudja-e ezt garantálni, de közbevág a női hang a fejemben.
Tedd meg..
Nem igazán parancsoló, sokkal inkább kérlelő. Azúrkék pillantásom rá függesztem, megpróbálok belelátni, megpróbálom kiolvasni hogy a buja vágyakon és a kielégülésen kívül mégis mi a fenére lenne szüksége. Mert szép és jó ez, csakhogy a munkakapcsolatot könnyen beárnyékolhatja.
Akarom ezt?
Igen, kurvára akarom.
Részben talán Anna az oka, hogy olyan rohadt makacs, kötekedő és félreérthető. Hogy az őrületbe kerget. Másrészt valahol ez talán bosszú is emiatt. És persze ott motoszkál bennem a tény, hogy ha Sophie akarja, szinte már ő kéri... talán csak nem kellene nemet mondanom.
- Megkaphatod, amit akarsz... de az nem lesz ingyen.
Ujjaim felsiklanak az arcára, hüvelykujjammal végigsimítok az ajkain. Szavaim lágyak, de tartalmuk erős, hisz ezzel a döntéssel magamhoz láncolom és sejtheti, hogy talán kettőnk közül én vagyok az, aki rosszabb, aki nem alkuszik meg, csak ha az akaratát nem érvényesíti.
Kivárok de csakis egy percet, majd végül felé hajolok mohó sietséggel, hogy ajkaim birtokba vegyék az övét.
A poharat a földre ejtem, a fehér szőnyegre. A vörös cseppek, mint a vér, úgy tarkítják be de ez már egyikünket sem érdekli. Határozottan, követelőzően és önzően csókolom, nem alkudva meg, kezeim pedig birtoklóan húzzák a formás testét az enyémhez, hogy érezzem melegségét, lágyságát, idomainak szépségét egész este ha úgy alakul miközben az üvegfal túloldalán túlfűtött férfiak és nők színpompás kavalkádja festi meg a hátteret.

Köszönöm a játékot!