Rúnatorony

[2001. június 20.]

Bárki és akárki
2001. június 20.


what can i do
when the night comes
and
i break into stars.

Hihetetlen volt, miféle szerencsétlen fokozatra kapcsolva éltem az életemet. Kétségbeesésemben már arra gondoltam, talán utána kéne néznem, létezik-e valami könyv vagy szakirodalom arról, hogy hogyan engedd el magad társaságban és érezd jól magad, mint a többi, normális ember a környezetedben, de... mégis ki olvas ilyeneket? Vagy inkább kinek jut eszébe ilyesmit írni? Á, mindegy is. Azt hiszem, lassacskán kénytelen voltam elfogadni, hogy mellém mindig kellett valaki olyan, akit ismerek és akiben megbízok, hogy ne érezzem magam olyan lehetetlenül. Inkább a tekintetemet is elkaptam a mellettem állóról, és úgy tettem, mint aki aztán nem szólalt meg, elcsámcsogtam ezen a cseresznyés sütin, ami egy kicsit rágós is, hogy legalább elszenvedtem vele egy kicsit, és addig sem kellett az életképtelenségemre figyelni. Micsoda taktika... talán nekem kéne könyvet írnom. Csak a címe valami ilyesmi lenne: hogy próbáld meg tettetni (sikertelenül), hogy totál csődtömeg vagy. Á, remek, remek.
- Megtaláltalak, Rose. - A hangra meglepetten megrezzentem és felkaptam a fejemet, amíg pedig tekintetem zavarodottan kereste a hang gazdáját, addig az már be is férkőzött a személyes terembe, és az ajka az enyémre tapadt. Én meg erre persze teljesen elvörösödtem, még ha aztán érkezett is a kellemes bizsergés... Óóóó, szóval már mindenki előtt csókolózunk? Úgy értem... tényleg mindenki előtt? A tudattól csak pirosabb lettem, de ez nem állított meg abban, hogy közelebb ne férkőzzek picikét, és akkor már óvatosan viszonoztam is a csókját. Én nem voltam még olyan jó ebben... persze Jayjel minden annyira egyszerűnek tűnt, hogy vele még ezen is egészen alig izgultam.
- Sziaaa... - susogtam, ahogy szétváltunk, de még nem nyitottam ki a szememet. Kellett egy pillanat, hogy végre felnéztem, és Jay arcára pislantottam, az arcomra meg ezzel együtt egyből kigördült az a szokásos, boldog mosoly is, amit igazából csak ő tudott előcsalni belőlem. Vigyorogva közelebb férkőztem, és átöleltem őt a karjaimmal. - Hogy találtál meg?
Belefúrtam arcomat a mellkasába, és ott maradtam egy darabig. Az sem érdekelt, hogy majd ezt megint hallgatom a hálókörletben... Hozzászoktam, hogy Jayről pletykálnak, pedig ők egyáltalán nem ismerték. Ők nem tudhatták, milyen különleges érzés az, ha rájuk mosolyog... Ami persze nem volt baj. Szerettem, hogy csak rám mosolyog, azt hiszem.
- Jól vagy? - kérdeztem aztán, csak úgy. Én igazából meglepően jól voltam. Azt hittem, ha eljövök, majd itt is csak Charlotte-t keresem minden sarokban... ehelyett inkább Jayt kerestem, ez pedig felszabadító érzés volt, hiszen Jay nem csupán egy szellem volt, egy mindenhová suhanó, láthatatlan szellem. Tetszett ez az érzés...
– Kérek mindenkit, hogy nézzem picit most rám! Köszönöm szépen mindenkinek a részvételt és sajnálom, hogy most csak egy ilyen kis rövid összejövetelt volt alkalmam megtartani. Jövőre ígérem még jobban igyekszem. Természetesen mielőtt távoztok, nyugodtan vigyetek az édességekből, mielőtt a nyakamon maradna minden. További kellemes estét mindenkinek és kellemes nyári szünetet! - szólalt fel hirtelen Bolton professzor, nem is tudom, mennyi idő után, mire felpislogtam, és miközben megkerestem a tanárt a szemeimmel a többiek közt, Jay vállának biccentettem a fejemet. Igazából nem is bántam, hogy már vége... amúgy is szerettem volna még egy kicsikét olvasni ma este, így talán ez volt a tökéletes időpont rá. Felmosolyogtam hát Jayre, és lábujjhegyre állva nyomtam is egy puszit az állára, ahogy elértem. Legalább eljönni már megérte... hiszen láttam őt, és ez tényleg képes volt bearanyozni a napomat.
- Majd vigyél az édességből! - mormogtam a fülébe, ha már úgy is olyan közel voltam az arcához, és a többiek is zajongva kezdtek el tolongani kifelé. - Holnap találkozunk, Jay.
Aztán nyomtam még egy puszit az arcára, félig a szájára, és úgy löktem el magam tőle, hogy kifelé felkapjak még egy sütit is az asztalról. A mosolyomat nem igazán tudtam elrejteni, de nem is igyekeztem. Merlinre! Ez már egészségtelen volt. Mármint, hogy mennyire rajongtam a társaságáért. Vele még egyszerűen Charlotte-ről is elfelejtkeztem... ami elképesztő volt. De azt hiszem, szükségem volt erre. Nagyon-nagyon szükségem.

Egy laza kis buli

– Csak vicceltem - emelte fel a kezét. – Egyetek csak nyugodtan… lehet nekem sem ártana lefoglalnom magam valami mással, vagy legalábbis azt a marha nagy számat.
Tudtam, hogy Sally nem nagyon bírja a férfiakat, a pletykák mindenkit elérnek, hogy mik történtek vele és mondjuk más diákok vagy tanár között. Ezek szerint kssé túloztak, mert elég jól bírja a helyzetet. Bár még egy kissé mindig áj, ha arra a kaktuszra gondolok. Már épp kezdtem belenyugodni az egész helyzetben, amikor mintha megláttam volna valami pánik szerűt az arcán. Félreismerhetetlen. De mielőtt kettőt pisloghattam volna, már meg is történt aminek történnie kellett. Egyedül arra volt időm, hogy elfordítsam az arcom a zuhatagtól. Hiába próbáltam hátralépni, egy kevéske mégis elért engem, bár Sage rosszabb helyzetben volt.
- Én... nem úgy... Sajnálom!
Mit mondhatnék ilyen helyzetben? Nyugodj meg? Semmi baj? Majd elmúlik? Üres szavak, és nem változtatott volna. Mondjam, hogy megérdemelte, mert provokálta? Akkor még büntetőmunkát is kapnék. Úgy érzem támogatnom kell Sallyt, mert most ő az, aki roszabbul van, hiába a másik fél kapta az italt. Nem tudom megfoghatom e a karját, hogy attól megnyugodna e, én hasonló esetben biztos még jobban megijednék. Így tehát nem maradt más, mint az ilyenkor ismételt szavak, amik valószínűleg már ezerszer hallott.
- Jól vagy Sally? Minden rendben? -nézek rá kissé aggódva, de igyekszem bátorító arcot felveni.– Sally… Kérlek, ne rohanj el… minden rendben lesz.
Ahogy elment, csodálkoztam, hogy még egy kicsit sem volt mérges, sőt mintha inkább szomorú lett volna. Lehet túlzás volt azt gondolni, hogy megérdemelte a provokálás miatt, lehet csak megpróbálta megérteni és segíteni akart.
Viszont én még továbbra sem tudtam mit mondani, Sallyre néztem, vártam, hogy hogyan reagál, próbáltam kitalálni mire gondolhat, hátha tudok valamit mondani, vagy tenni, amitől jobban érzi magát. Végülis ő is ott volt és segített nekem mikor kellett... akkor is, ha igazából ő okozta azt ami miatt segíteni kellett, de az most mellékes.
- Nyugodj meg, biztos nem lesz semmi baj. Látod, még csak nem is lett mérges. Bárkivel megtörténhet, hogy leöntik - vagy hasonló... hát igen, ez a vígasztalás valahogy nem megy nekem.