Benjamin
2001.04.10.
veszélyes játékot űzünk
- Hé, én sosem szegem meg a szavam, Edward – vigyorog rám a háztársam. Na jól van, vigyorog, szóval nem haragszik rám amiért az előbb úgy leszúrtam.
- Helyes, Fraser. Ne kelljen csalódnom. – Tudom, hogy rendes gyerek ez a Ben, csak néha kicsit előtör belőle a Griffendél. Ismerem azt az érzést, néha én sem tudok uralkodni magamon és olyankor borul a bili. De azt tudom, hogy nem fog csalódást okozni és ha azt mondja, betartja a szavát, akkor az úgy is lesz.
- Hidd el, ha meg is melegedtem volna, ennél sokkal menőbben csinálnám. – Mégis hogy a fenébe lehet menőbben rámászni egy fiúra? Na mindegy is, most a lényeg, hogy mindketten egyben leérkezzünk. Odébb passzolom azt a fránya vasgolyót és földet érek. Látom, hogy a végzős is mellettem és az egyik gurkó már célba is vette. Nagy szerencséje van, hogy a másik engem szemel ki magának. Nagyterpeszben állok, megvetem lábaimat, hogy ha belém csapódik a gurkó, akkor meg tudjam fogni és bezárni a helyére. Meg is történik a becsapódás, amit a gyomorszájam megszenved ugyan, de karjaim azonnal a golyó köré fonódnak és öles léptekkel a ládához lépkedek, hogy leláncoljam. Talán csak Merlinnek köszönhetem a szerencsémet, hogy nem lett semmi bajom és ráadásul sikerült bezárnom. El sem tudom képzelni, hogy mi történt volna, ha mégsem sikerül. Igyekszem Fraser segítségére sietni, már amennyire tudok, majd miután mindkét vas a helyére került bűbájjal lezárom a ládikát és egy pálcaintéssel visszaröptetem a helyére.
- Menj, fürödj meg, bűzlesz – fintorgok, s nekem is követnem kéne a saját tanácsom, mert rendesen megizzadtam a kis kalandunk során. De majd fent, a toronyban inkább, nincs kedvem még egyszer nekivetkőzni. Magamhoz hívom a seprűmet és elköszönök háztársamtól, remélve a legjobbakat, hogy nem kell visszafordulnom azért, mert valami hülyeséget csinál ismét. Mára elég volt a hátsójának megmentéséből, ki kell aludnom magam a holnapi interjú előtt.
(Köszönöm a játékot; a heyszín szabad!)
Roxfort RPG
Szerző