Folyosók

- Csak egy kicsit, de semmi vész - nevetem el magam, hogy oldjam a helyzetet. Végülis nem hiányzik egyikünknek sem, hogy ilyen kínos-zavart hangulatban ücsörögjünk itt, amíg jobban nem lesz. A vidámság sokat segít még betegség idején is az emberen, na meg egy kiadós alvás. Engem legalábbis ez a kettő szinte mindig helyretesz és mivel most alvásra nincs lehetőség - ha csak nem szeretné igénybe venni csontos vállaimat párna gyanánt - a nevetést és a jókedvet kell megragadni.
- Lehet csak valami rosszul elsült bájital. Nem hiszem, hogy valaki ártani akarna neked. - Olyan aranyos lánynak tűnik, nem is tudom, ki tudná rávenni magát és miért, hogy valami csúnyát műveljen vele. Meg szerintem nem is mérgezné meg senki, annyira azért nem komoly itt a helyzet. Hiszen ez egy iskola, csak nem járnak köztünk profi méregkeverők. Bár az igaz, hogy bájitaltanon elég sok halálos, vagy legalábbis rossz kimenetelű bájital megfőzését tanuljuk meg. Meg persze az is lehet, hogy valaki mondjuk csak egy kis élénkítőt vagy rosszabb esetben szerelmi bájitalt akart neki adni, csak mondjuk elrontotta és nem vette észre, és most Mira ezért érzi magát ennyire szörnyen. Mert ha az előzőket kizárjuk, akkor ugye csak ez jöhet szóba, azt hiszem. Bár lehet van egy csomó más lehetőség amire nem gondolok. A dementorok csókjára már komolyan, el kéne látogatnunk a gyengélkedőre, a madam biztosan többet tudna mondani mint én.
- Jajj igen, hallottam róla. - Szerintem a sárgák között mindenki hallott az új lányról, de hát az már mikor volt? Szeptembert már rég a hátunk mögött hagytuk, szóval szerintem már igazán elengedhette ezt az új lány címkét. A címkék amúgy sem jók semmire, csak megnehezítik az életünket. Miért kellene mindenkinek annak lennie, amivé mások kikiáltják? Felejtsük el ezt az ostobaságot.
- Néhányan mondták már. A Mira is nagyon szép. Mit jelent? - érdeklődöm meg, hátha tudja esetleg. A legtöbb ember nincs tisztában a neve jelentésével, lehet én sem lennék, ha nem lenne ilyen egyértelmű és hírhedt. Kíváncsi vagyok, ő tudja-e, hogy miről kapta a nevét.

Aurora

-Na, az máris haladás- mosolygok esetlenül a magam bénázásán, vagyis ezek szerint azon, hogy ezt kevésbé teszem, mint gondoltam.
-Akkor ez már lehet csak a szokásos szétszórtságom is.- Mer a legjobb viccet magamból lehet csinálni. Természetesen. De valóba segít elhumorizálni a helyzetet, magamtól már megszoktam, hogy nyomi legyek, a kínos csöndnél meg nincs rosszabb helyzet.
-De ki adna névtelenül bájitalt? Meg mér? Mármint, ha nem alkalmatlan viccnek szánja, mer úgy érthető.- Közbe egyre biztosabb vagyok, hogy ez a legvalószínűbb. -Engem megtréfáltak valami bájitallal, mi?
Segélykérően pillogok rá egy ideig. Mármint, még pár további hosszú pillanatba telik, hogy rájöjjek, hogy aztán úgymaradtam, álmodozó - és egész biztosan bárgyú - mosollyal figyelve Aurorát. De olyan aranyos a kecses őzikealkatával, és kedves meg segítőkész is, pedig bemutatkozás gyanánt kábé majdnem leborítottam a lábáról. Itt vele üldögélve már egészen nem is szédülök, botladozok - tudom, azt azér sem, mer ülök - próbál megfordulni körülöttem a folyosó, csak a gyomrom pillangózódik kicsit. De azzal még egészen ki tudok egyezni.
Öhm, ja. Itt tényleg nem stimmel valami. Mármint, az nem lenne önmagába szokatlan, hogy tetszik, na de hogy annyira olvadozzak, mint egy mikróba felejtett pillecukor, csak annyitól, hogy itt ülhetek két lábra tőle,.. Még tőlem is túlzás kicsit. A karjaiba tényleg pillecukor lennék...
Próbálom összeszedni magam.
-Hm… hát, azthiszem csak a Lunát tudom, hogy hold, de az úgyis ilyen közismert-féle. Ja, igen, az a második nevem, a Luna. Csak a Mirát használom gyakrabban- magyarázkodok nagyon, mint ha óriási hiba lett volna részemről. Valószínűbb, hogy csak zavarba vagyok, attól szoktam még szétesni így. Mármint, egyértelműen zavarba vagyok, amiről az arcom elé "tévedt" hajtincsek is árulkodnak azzal, hogy jól láthatóan rejteni próbálják, azt mondom, hogy a túlmagyarázkodás indokolható inkább a zavarommal, mer a szituáció annyira nem ilemtani katasztrófa, hogy ennyire sürgősen tartozzak vele.

Megvonom a vállam a kérdésére. Sok minden előfordulhat. Lehet, hogy nem is neki akarták adni, de lehet, hogy mégis neki szánták. Amíg nem tudjuk, hogy milyen bájitalt kapott, addig nehéz lesz kitalálni az okát.
- El kéne mennünk a gyengélkedőre, hátha a Madam okosabb, mint mi vagyunk. - Mert ha meg tudja modnani, hogy mit adagoltak szegény lányba, akkor talán vissza tudjuk vezetni, hogy ki és miért tette. Fel sem tűnik, hogy a kelleténél tovább néz rám - meg hogy egy kicsit furcsábban néz rám, mint indokolt lenne. Valahogy az ilyenekre annyira immunis vagyok. Kicsit azt hiszem túl naiv vagyok és ezért fel sem merül bennem, hogy ezek a furcsa nézések lehet, hogy jelentenek valamit. Számomra ez csak amolyan barátságos kedvesség és semmi más. Így hát a szemébe nézve ismét rámosolygok, csak hogy érezze, hogy amúgy nem zavar igazán, hogy effektív megbámul.
- Pedig a Luna is szép név - dicsérem meg ismét. Tényleg tetszik, simán el tudom képzelni, hogy ha egyszer kislányom lesz így hívjam. Persze számtalan másik név is tetszik, nehéz lenne eldönteni, főleg ebben a korban, hogy pontosan hogy is akarom hívni a gyerekem. Az sem biztos, hogy lesz gyerekem, férjem családom. De azért ez egy jó opció a jövőre nézve, ha egyszer odajutok.
- Ha jobban vagy szólj és sétáljunk el a gyengélkedőre, jó? - pillantok rá ismét. Kicsit sürgetem szegényt, de azt akarom, hogy mielőbb jobban legyen. Meg hát egy kicsit azért kíváncsi is vagyok, hogy mi lesz az eredmény. Kíváncsi vagyok, hogy milyen módszerrel lehet kideríteni a feltételezett bájital fajtáját, mert erről azt hiszem még nincs információm. Persze lehet csak megint kihagy az agyam és ezért nem emlékszem rá, pedig amúgy már tanultuk.Amennyiben azt mondja, hogy mehetünk lepattanok az ablakból és segítő kezet nyújtok neki is a lekászálódáshoz. Ha viszont azt mondja maradjunk még magam alá húzom aprócska lábaimat, hogy kényelemesebben ülhessek a hideg kőperemen.

Aurora

-Igen, talán valóba az lenne a legjobb ötlet- helyeselek, mostmár igazán próbálva összeszedni magam a továbbinduláshoz. Teljes egészébe nem jó ez így. Ingadozok a "jó ez így" és az "Úristen mi van velem tényleg" között, erősen kétlem, hogy ez természetes, pláne jó állapot lenne. Aztán Aurora rámmosolyog megint, és feledteti minden gondomat csupán ennyivel. Aztán végül észreveszem, hogy már meginn puding vagyok, és visszajön a mivanvelem állapot. Aztán és meginn körbeértünk.
-Köszönöm, születésnapomra kaptam.- Lu, ez szörnyen béna volt. De most mit válaszoljak egy megdicsért névre mást? Az övét csak ne dicsérgessem újra minden második mondatommal, én kezdtem ezt a kört azzal. Marad a béna vicc, hátha mégsem annyira az, mint én érzem, bár mennyi esélye lehet annak.
-Igen. Persze. Megvagyok.- Vagyis mindjár kiderül, ha lábra állok meginn. Leginkább magamat győzködöm. De végül eltökélten bólogatok, hogy mehetünk, aztán remélhetőleg nem cáfolok rá magamra egy elszédüléssel egyből.
-Ó, ez igazán... lovagias- fogadom el a segítőkezet, erre már egészen biztosan jól láthatóan elpirulva. Az ablakból leszállást megoldanám, inkább azér is nagy segítség, mer megkapaszkodhatok, ha meginn elszédülnék véletlen. Amint stabilnak ítélem magam a saját lábamon, szégyellősen el is engedem a kezét, pedig olyan jól esett fogni, de nem akarok fura lenni. Mégjobban. Így is olyan aranyos és segítőkész, igazán nem ezzel kéne meghálálnom.
-Köszönöm, és mégegyszer bocsánat hogy fura vagyok- teszem is hozzá. Már meginn megtegetőzök? Már meginn mentegetőzök. Jellemző.

Örülök, hogy egyetértünk, így jobb lesz neki, és most csak ez számít. Mármint ha kell ellebegtetem odáig, vagyok én annyira tehetséges kisboszorkány, hogyha nem tud megállni a lábán is megoldjuk a helyzetet, de jobban szeretném, ha tudna jönni ő maga. Félek, hogy egy alacsonyabb folyosószakaszon vagy mondjuk egy kanyarban véletlenül nekiröptetném a  falnak, és akkor nem csak ezt a rejtélyt kéne kivizsgálnunk, hanem kezelni a törött karját, lábát, fejét.
Nevetek, mikor azt mondja születésnapjára kapta. Nem azért, mert olyan nevetséges, hanem mert szerintem ez egy tökre szellemes válasz. Mármint hallottam már, persze, de szerintem még mindig tök ötletes és még mindig képes jó kedvre deríteni. Azért remélem nem sértődik meg, hogy így nevetek rajta meg minden, az nem lenne túl jó szerintem.
- Vagy inkább lovaghölgyes, nem akarok fiú lenni - fintorodom el látványosan. Jobb szeretek lány lenni, így legalább nem kell bunkónak és butának lennem. Mert a fiúk néha olyan buták komolyan. Nem is értem, hogy miért. Bár jókat lehet rajtuk nevetni, de na, azért még nem akarok fiú lenni. Mi lányok aranyosak vagyunk, kedvesek és szépek. Jobb ez így, nem? Megvárom hogy ő engedje el a kezdem, mert ez azt jelenti, hogy úgy érzi, biztonságban áll. Ezután lassú léptekkel indulok el, hogyha kell, el tudjam kapni, vagy ilyesmi. A mentegetőzésére csak mosolyogva vállat vonok, tényleg nem tesz semmit, hogy segítek neki. Félszemmel mindig szemmel tartom,  hogyha baj van ott legyek.
- És egyébként milyen Anglia Amerika után? Én még sosem jártam az óceánon túl - kezdek bele szokásos csacsogásomba, csak hogy ne alakuljon ki egy amolyan kínos csend. Azt nem szeretem, olyan frusztráló tud lenni. Inkább jártatom a számat, aztán ha sok vagyok neki, majd szól.

Aurora

Összebénázok egy mosolyt annak örülve, hogy ilyen jót nevetett Aurora a neves viccen. Ezek szerint végül mégse volt olyan szörnyű, csak én vagyok pesszimista. Jó, az utóbbi az mindenhogy egyértelmű.
-Olyan szép hangon nevetsz...- álmodozok. Várjunk... ezt ugye gondoltam most, nem ki is csúszott? Az alapján, ahogy én pirulok el, van egy gyanúm...
Lovaghölgy. Van ilyen megfelelője is ennek a szónak? Tudom, én vagyok a buta amerikai, aki nem ismeri az ilyen nem a mi országunkba is őshonos fogalmakat, mint ilyen lovagkoros-féle szókincs mondjuk. De akkor tanultam valami újat is, és ahogy Aurora mondja, egyet is tudok érteni.
-Bocsánat, milyen modortalan voltam, lovaghölgy.- Még egy pici, félénk pukedlivel meg is hajtom a fejem játékosan. -Ne is, te így vagy tökéletes.
Mármint, nem akarom persze intézményileg megsérteni a fiúkat, természetesen, de olyan szép és aranyos és kedves lány, hiányozna a világból, ha más lenne.
Egy pár pillanatig még álldogálok, megvárni, hogy ezúttal tényleg nem kezd el forogni velem a világ, de most tényleg csak az a bizsergő érzés meg pillangózó gyomrom van, amit elég jól tudom, hogy a kézfogáshoz van inkább köze, nem az eszméletlenül elzuhanás veszélyéhez. Majd amint erről megbizonyosodtam, óvatos léptekkel kezdve el is indulok, lopva egy-két hálás pillantást Aurora felé, ilyen "köszönöm, hogy segítesz", meg "nézd, már hasraesés nélkül is megy!" jellegűeken.
-Hmm... Más, leginkább. Már kezdek ráérezni, meg megszokni a furcsaságokat, de nagyon más. Mármint, nem azt akarom mondani, hogy itt bizarr lenne, Amerika is fura lenne angol szemmel, mer szokatlan.
Meginn ez a mentegetőzés...
-Szép hely szerintem- de tudom, tőlem nem sokat mond, onnan jövök, persze, hogy szeretem, -és főleg nagy. Mondjuk a távolságok is, ha nem lehet kandallózni valahová. Szerintem megéri megnézni, csak talán nem hajóval utazva a legjobb.
Kicsit ugyan lopakodik mögöttem a honvágy így, hogy mesélek róla, igaz, de jól esik beszélgetni. Jobban telik vele az út, nem is tudom, mennyire lehetünk a gyengélkedőtől, de nem lepne meg, ha már itt lenne a következő sarkon. Bár akkor véget érne ez a kis sétánk is odafele.

Milyen kedves ez a lány! Komolyan, a többi besavanyodott ember példát vehetne róla. Lépten-nyomon megdicsér valamiért, ez milyen kedves tőle! Nem véletlen, hogy a Hugrabugba került. hiszen mi mind kedvesek és aranyosak vagyunk. Vagy valami ilyesmi. Nem akarok általánosítani, mert az csúnya dolog, de a többségünk valóban ilyen. Vagyis szeretném azt hinni, hogy én is ilyen vagyok, d elehet hogy egyébként nem is.
- Köszönöm! - jut eszembe végre megköszönni kis fáziskéséssel. Néha hajlamos vagyok így elkalandozni és olyankor megszűnik a külvilág létezni. Vagyis nem, de majdnem. Szóval mindegy is, ne ragozzuk.
Nem tudom, valóban létezik-e ez a szó, vagy csak most találtam ki, mindenesetre ha eddig nem volt elterjedt, akkor épp itt az ideje, hogy széles körben is ismertté váljon. Mert az olyan szomorú, hogyha csak a fiúkat engedjük lovaggá válni, a lányokat meg nem. Hiszen nekünk is lehetnek álmaink! - Hát nem vagyok tökéletes, de azért aranyos vagy -villantok rá ismét egy harminckét fogas mosolyt. Senki sem tökéletes, én sem, tisztában is vagyok a saját hibáimmal - többnyire. Nem mindig és nem minddel, de azért tudom, hogy elég felelőtlen vagyok, és rendetlen, és naív és sokat beszélek és túl közvetlen vagyok és hasonlók. De legalább tudok ezekről és igyekszem fejlődni, kijavítani, még ha nehezen is haladok vele.
- Elég nagy válás lehetett, így megértem, ha furcsának találod. Majd egyszer megpróbálok eljutni oda, ha sikerül előtte mindenképp megkereslek - ecsetelem jövőbeli terveimet nevetve. Még szép, hogy előtte feltétlenül beszélni szeretnék vele, hiszen érdekel, hogy mit lenne érdemes megnézni, miben másabb, mi hogy megy ott kint. Anglia meg Amerika annyira különbözik szerinte, mint a tűz meg a víz, de nincs összehasonlítási alapom. Még.

Aurora

Köszöni... mit köszön? Ja, óóó... szóval akkor csak ki is mondtam. Nem baj, semmi baj, tényleg. Nem azér nézek nagyon előre és kicsit lefele, hogy egy szőke hajzuhatag hűséges és védelmező függönyt húz a fejem két oldalára, mer baj lenne, szó sincs róla.
Csak... hát... izé. Kicsit szégyellős vagyok. Meg nagyon piros. Úgymint, a nagyon egyértelműen zavarba levős, biztos nem talán csak mittudomén rosszul van még és azér típusú piros, mer persze, hogy én nem csak nyitott könyv vagyok bárkinek, aki rámnéz, de pláne az a fajta, ami meg van bűvölve, hogy még fel is olvassa magát.
De talán egy folyosó múlva már csak tűrhetően pirospozsgás leszek, nem főttrák.
-De így vagy a legtökéletesebb- tartok ki a szavaim mellett, miközbe titokba olvadozok kicsit a mosolya alatt. Illetve, ismerve magamat, nem olyan titokba, mint szeretném, biztos tök egyértelműen látszik rajtam. -Köszönöm.
Ahogy Aurora az utazási terveiről mesél, én próbálom magamba súlykolni, hogy azér figyeljek, ne egyből véletlen meghívjam haza, amint megszólalok. Mármint, most igazán el tudnék álmodozni, hogy megmutatnék neki minden látványosságot, amit ismerek, meg végül a legutóbb sem alakult olyan szörnyen, amikor sikerült összebénáznom egy ilyet, de Sophie-val azér nem a legelső hosszabb beszélgetésem volt, már jóba voltunk egy fél éve addigra.
De most majd odafigyelek. Elég béna-kínos lenne különben.
-Csak ajánlani tudom, vannak nagyon szép helyek. És nagyon másfélék, mint itt. A nyár egy részére én is kimegyek majd. Haza...
Próbálom nem nagyon engedni a honvágyamnak, mostmár úgysincs olyan messze, addig már kibírom. Meg azér nem itt és most fogok letörni miatta, ráér az olyat egyedül is. Most itt vagyok Aurorával, ezeket a kellemes pillanatokat nem rontjuk el kérem.