Hisztis Myrtle mosdója

Ez a lánymosdó a harmadik emeleten található. Egy ideje már használaton kívül helyezték, ugyanis kísért itt egy bizonyos Hisztis Myrtle nevű szellem, aki meglehetősen kellemetlenné tudja tenni a mosdóbeli tartózkodást állandó panaszkodásával és sirámaival. A mosdóból nyílik a Titkok Kamrájának bejárata, habár erről csak kevesen tudnak.

[- HOGY TEHETTED EZT? -]

a könyves lány

05. 12. 2000.

.I'm runnin' for my li-i-i-i-i-i-fe
Runnin' for my li-i-i-i-i-i-fe.

Minden emberben fa lakik,
ágaira fészkel a hit,
s dalol, mint valami madár,
míg le nem üti a halál.

Félek. MInden egyes alkalommal félek, amikor kilépek a lányhálóból, és a fiúk zajongó rinocérosz módjára szabadulnak el a klubbizében, hogy aztán mindekit piszkáljanak. Valahogy akármit csinálnak,én azt látom, hogy minden tettük csak a bajt okozza, minden szavuk mögé valami undorító utalást látok. Csak csendben próbálok elosonni fal mellett, már a régi barátaim sem jönnek oda hozzám, pedig most is ott gubbasztanak a kanapé kürül és képregényeket olvasgatnak. Szerettem volna odaugrani közzéjük, beleordítani a fülükbe, hogy mi van nyomik, vagy valami ilyesmi, de azt hiszem képtelen lennék erre, anélkül hogy le ne hánynám őket.
Én próbáltam velük lenni, próbáltam az lenni, aki voltam, egészen eddig a nyárig. Én próbáltam velük beszélgetni, nevetni, de egyre rosszabbul ment, egyre jobban fájt egyre jobban el akartam őket kerülni. Csak olaj volt a tűzre. Amikor az egyikük hozzám akart érni, én képen töröltem az arcát  a Mágiatörténet könyvvel, és eltört az orra. Fájdalmat okoztam. De meg akarták beszélni, de én képtelen voltam bármit is mondani. Mindig csak fájdalmat okoztam, mindig csak ütöttem pedig nem kellett volna, betegessé váltam. Nem értettem már semmit ebből a világból.
Ma is csak csendben el akartam osonni a kis zugomhoz, de éppen egy nagyon nagy fiúcsoportosulás állja az utamat. És megtorpanok. A szemem könnyes lesz, és a gyomrom összeszorul, érzem, ahogy a szívem a fülemben dobog. Csak állok és meredten nézem őket, a falkájukat, és nem tudom nem elképzelni, hogy körbeállnak és megerőszakolnak. Egyszerűen nem megy nem erre gondolni. Állok, és próbálok józan lenni, próbálom elhitetni magammal, hogy csak állnak, és nem pornóújságokat néznek, hogy csak beszélgetnek, nem disznó viceken röhögnek, hogy csak elvannak, úgy normálisan...elvannak... de miért ilyen hosszú ez a folyosó, miért egyre torzabb a hangjuk, miért nem tudom megőrizni a józan eszemet? És akkor hirtelen felröhögnek és minden megint úszik a vörösben. Kiejtem a könyvet a kezemből, amit épp a könyvtárból hoztam ki és meg sem állok a legközelebbi mosdóig. A kezem már olyan, és nem tudom visszanyelni. csak berontok az egyik ajtón és reszketve hányok. Utálom. Fáj tőle mindenem, és rettenetesen vékony vagyok már. Ott tartok, hogy nincs is már bennem semmi, csak sírok és öklendezek és meg akarok halni...
- HOGY TEHETTED EZT? - hallok meg egy rikácsolást és felbukkan egy fej...a wc-ből.... - HOGY MERTÉL LEHÁNYNI?!
Felsikítok, mert miez? Ki ez, mit akar és úristen kijött a wc-ből egy szellem, légyszi ölj meg.

[.:beteges kígyóimádat:.20010423]

.:beteges kígyóimádat:.
20010423



.:Flo gyerek:.
:.Woe to you, oh Earth and sea, for the Devil sends the Beast with wrath
Because he knows the time is short
Let him who hath understanding reckon the number of the Beast
For it is a human number, its number is six hundred and sixty six:.

16+, mert csúnya beszéd.

A hátamat a hővös falnak vetve álldogálltam az SVK terem melletti oszlop mögött. A Pucér Csávónak itt volt órája, és Flo követni akarta, hát oké, akkor követni fogjuk. Jobb dolgom úgysincsen, és mellesleg most Rose sem zavart össze annyira, hogy ne tudjam hol a picsában vagyok. Szóval most hogy a fényképezgetős tavaszi szünet után újra elvegyülhettem a hideg nyirkos falak körül, kicsit ki kellett kapcsolnom. És nyilván ezt úgy teszem, hogy egy szekta nyomába eredek ezzel a Griffendéles gyerekkel. Nagyszerű vagy Jay. De mindekinek kell egy hobbi, vagy mi a franc. Rose olvas meg rajzol, én meg. Nyomozok. Miért van ennyiszer a fejemben Rose? Nem kéne rágondolnom, ahogy Sierrára sem, de egyre jobban csak belezavarodok.
Szerencsére éppen időben vágódik mellém Florian is, hogy ne gondoljak egyikre se, mert annak úgyis az a vége, hogy már megint világutálatom van, meg meg akarom ölni a szüleimet, akik égett hússzagúvá tették az első évemet és az azt követőket is a Roxfortban.
- Helló, Flo - biccentek felé, és kilesek az oszlop mögül az ajtóra. - Boldog születést - csapkodtam hátba, mert azért nem voltam süket, pusmogtak a Griffendélesek valamiről, lehet meg akarják szivatni, vagy ilyesmi.
A következő pillanatban csapódott ki a nehéz ajtó a falnak és kiözönlöttek onnan a felsőbb évesek. Visszahúzódok az oszlop mögé, nem vagyok benne biztos, hogy a Pucér Csávó esetleg évfolyamtársa-e Rosenak, de inkább most ne vegyen észre, nem mintha nem örültem volna annak a mosolynak. Khm. Mármint Rose mosolyának, nem a random Pucér csávónak, fuj. Mondjuk mostmár Random Lábujjnélküli Pucér Csávó is lehetne a neve...
- Ott megy! - bökök a csávó elsuhanó alakja felé, aki teljesen ellenkező irányba vonul a csordánál, és meg is ragadom Fro talárjának az ujját, hogy magam után húzva kövessük.
őszintén gőzöm sincsen, hogy hol lehet itt valami szekta vagy a halál tudja mi a bánat, de nagyon érdekelt, és az is, hogy hol a francba volt ennek az egésznek a fészke. Azért reméltem nem valami óriáspók tetem melletti fészekben. A pókok gusztustalanok. Minden izével elvagyok, de a pókok. Blöeh.
- Blööeh ne már - adom ki aztán magamból az elégedetlenségemet, amikor a Pucér Csávó bement Hisztis Myrtille klotyójába. - Ez komoly? És itt mit csinálnak szerinted? körbeimádják azt a picsát?  
Erre láthatóan megborzongok, majd óvatosan kinyitom az ajtót, és belesek a bejáraton, felkészülve arra, hogy az a szellemcsaj esetleg letépi a fejem, vagy mondjuk dühében megetet a lábujjakkal, amiket nem tudom milyen beteges perverzióból gyűjt.

beteges kígyóimádat
▪ 2001 április 30. ▪

Jay

Hihetetlenek a professzorok. Megint sikerült túlhúzni a Gyógynövénytant, mert Lancaster úgy gondolta, hogy a bubógumó nem bírja ki, ha következő órán nyomkodom ki a maradék gennyet belőle. Undorodva rontottam ki az üvegházból, hogy összeszedjem Jayt pontosan ott, ahol a mai találkozót megbeszéltük… és az a találkozó határozottabban izgalmasabbnak ígérkezett, mint egy növény őrült nyomkodása. Mégis csak ma fedjük fel azt a szektaizét. Ha tényleg szekta… valójában sokat nem sikerült kiderítenünk róla, azon kívül, hogy a srác, akit pucéran láttunk az erődben furcsán sántikáló emberekkel lóg a szabadidejében és rendszeresen eltűnnek bizonyos időpontokban.
A folyosón úgy rohantam végig, mint valami őrült s éppen csak akkor fékeztem le, mikor a távolban megláttam Welch professzor hullámos barna haját hátulról. Nem akartam megelőzni, hogy lásson. Jobbnak láttam elkerülni a köztünk történtek után. Persze Repüléstanon amúgy is találkoztunk, hiszen a kviddicscsapat tagjaként nem tehettem meg, hogy ezt az órát kihagyjam.
Sejtettem, hogy késésben vagyok, mert már egy jó pár perce vége volt az órának és csak reménykedhettem benne, hogy Fawcett is elhúzta annyira, mint Lancaster, ugyanis ezzel a tempóval képtelenség volt odaérni. Csak azért sem előztem meg, egyszerűen meghúzva magam sétáltam mögötte, majd a következő kanyarnál lefordultam. Az illatát még hosszú ideig éreztem az orromban és ettől egészen zavarban voltam. Éreztem, hogy kipirultam, mintha forróság járná át a testem…
– Helló, Flo – köszöntött Jay, mikor végre mellé csapódtam az oszlopoknál, ahonnan nem mellesleg tökéletes volt a rálátás a megfelelő ajtóra. A tömeg ugyanis éppen akkor szállingózott ki a Sötét Varázslatok Kivédése tanteremből a folyosóra. Hát ezek aztán jó páran voltak, nem is tudtam melyik évfolyam. Igazság szerint ennek a mardekáros srác nézett utána.
– Szia… – ziháltam. A rohanás és az izgatottság miatt még mindig hevesen kalapált a szívem és úgy kapkodtam a levegőt, mintha menten megfulladni akarnék.
– Boldog születést – csapkodott hátba.
Hirtelen nem esett le, hogy miről beszél. Majd nagy nehezen felfogtam, hogy arról van szó, amit totálisan elfelejtettem. Ma van a születésnapom! Hány éves is lettem? Ja, tizenhat! De furcsa érzés volt, de az nyugtatott, hogy akárhogyan is alakul a mai nap, anyámék estére megküldik a szokásos leveleket és az ajándékokat, amik majd egy kicsit megnyugtatnak. 
– Köszi… totál elfelejtetettem – makogtam még mindig hangosan lélegezve, aztán Jay körülbelül felkiáltott. Az én tekintetem is abba az irányba vándorolt, amerre ő is figyelt. Nem volt időm gondolkodni, mert megragadta a taláromat a csuklómnál, hogy magával húzzon. Ami azt illeti elég könnyű dolga volt az átlagnál jóval nagyobb testméreteivel. Bénán botladoztam mögötte, míg meg nem torpantunk Hisztis Myrtle mosdójánál. Az igazat megvallva sosem jártam erre, nagyrészt azért, mert lányvécé és tudom, hogy Pye-t egy éve komolyan megbűntették emiatt.
– Blööeh ne már – Tehát Jay is ugyanazt gondolta, amit én. Ez valahol megnyugtatott. – Ez komoly? És itt mit csinálnak szerinted? körbeimádják azt a picsát? 
– Hát… lehet azért nem hisztizik olyan zavaróan mostanában, mert vannak imádói… de mit kezd a lábujjakkal? – kérdeztem halkan, nehogy véletlenül odabent meghallják. Nyeltem egy nagyot és már azon voltam, hogy benyitok, mikor Jay olyan hévvel esett neki a kilincsnek, ami meglepett. Nem azt mondják, hogy mardekárosok gyávák?
Nem vártam meg a leskelődés eredményét, belöktem rendesen az ajtót és besétáltam. Nem hiába, ott ugyanis már nem volt senki… viszont a középen álló, körben rendezett mosdók furcsán festettek, mintha az egyik egész egyszerűen eltűnt volna és egy hatalmas, sötét mélység tátongott a helyén… mint valami pince.
– Hát ez érdekes – állapítottam meg és közelebb sétáltam a nyíláshoz. Odalentről zaj hallatszott, így jobbnak láttam lejjebb venni a hangom, nehogy nyilvánvaló legyen a kémkedés: – Gondolom odalent vannak… de itt még egy lépcső sincs, semmi… – magyaráztam és megkapaszkodva a jobb kéz felől lévő mosdókagylóba, lebámultam a sötétségbe. Mélynek tűnt.
Ugarni, vagy nem ugrani? A kérdés egyértelműen ott feszült a levegőben, csak éppen az jutott eszembe, hogyha innen ki is jutunk annak megint egy alapos büntetés lesz a következménye, én pedig nem akartam újra Welch-sel kettesben maradni valahol.
– Na, akkor ugorjunk – fordultam hátra Jayhez, majd már vettem a lendületet is hozzá.

[.:beteges kígyóimádat:.20010423]

.:beteges kígyóimádat:.
20010423



.:Flo gyerek:.
:.Woe to you, oh Earth and sea, for the Devil sends the Beast with wrath
Because he knows the time is short
Let him who hath understanding reckon the number of the Beast
For it is a human number, its number is six hundred and sixty six:.

16+, mert csúnya beszéd.

Felvont szemöldökkel véigmérem Floriant, ez a gyerek mindig úgy néz ki, mint aki körberohanta hatvanszor a sulit. Na mindegy. Eddig tök unalmas volt ez a felderítés, bár amikor egy csoportnyi sántikáló embert követtünk, az rohadt nevetséges volt. Komolyan néha csak megálltam, és röhögtem rajtuk. Amúgy ez miért nem tűnt fel egy darab tanárnak sem? De komolyan. Nagyon, nagyon röhejesen néztek ki. Én meg szerettem a nyomi embereken röhögni.
- Fura módszereid vannak arra, hogy fitten tartsd magad - jegyzem meg neki, majd elvigyorodok, hogy azért ne vegyek rohadt komolyan a beszólásom. De az emebereket mindig is szerettem szivatni. Roset meg zavarba hozni. Khm. Azért megnyugodtam, hogy a legújabb sánta gyerek hetedéves volt, és nem volt a csapatban Rose. De biztos vagyok benne, hogy minden évfolyamból van legalább egy-két csávó akik így bicegnek vagy nem t'om. Komolyan, hogy is lehet valaki akkor Merlinverte gyökér, hogy így odamegy egy csávóhoz, és életemet és lábujjamat ajánlom fel. Phöfh. De sok kretén ember van, de kmolyan.
– Köszi… totál elfelejtetettem.
- Azért majd légy résen, hogy mit akarnak majd veled megetetni a házadban, vagy ilyenek - vontam meg a vállamat. Fura csávó ez a Florian, az a tipikus szivassatok légyszi sár feje van. Na mindegy, legalább van egy darab haverod, akivel úgy-ahogy el tudsz lenni, Jay. Addig amíg őt is el nem üldözöd, pont úgy, mint a többieket. És közbe reménykedek, hogy nem lesz még egy ostrom, és nem lapítják őt is semmivé, mint ahogy az Simonnal és Edmunddal történt. Néha eszembe jut, mi lenne most, ha ők élnének. Mi lenne most, ha Sierrát nem üldöztem volna el véglegesen. De azt hiszem ezek olyan dolgok, amiket nem fogok tudni megválaszolni. És ezeknek a válazsoknak a hiánya még minidg pokolian fájt.
Még mindig.
A mosdóhoz érve fintorogtam egyet, majd lepislogtam a griffendéles gyerekre is, és gondolom ugyan arra gondolunk. Hogy blöeh. Mert ez blöeh. Az emberek a mosdókban vagy wc-znek, vagy sunyiban szexelnek. Inkább ne is gondolj bele, Jay... Bakker, késő. FÚJ.
FÚJ.
FÚJ.
– Hát… lehet azért nem hisztizik olyan zavaróan mostanában, mert vannak imádói… de mit kezd a lábujjakkal? – szakít el a gusztustalan, fejemben megelevenedő képek elől a csavávó hangja, mire mormogva válaszolok.
- Nem t'om. Lehet ez valami beteg orgia cucc. Gondolom nem evésre használja... Képzeld el McGalagony fejét, ha ezt megtudja... - magyarázom fintorogva. Az ajtót azonban Floiran belöki, mire morranok egyet. Komolyan mi a szart csináluk, ha az emberek itt vannak, és mondjuk megdbálnak minket lábujjakkal? Meg mit tudom én mit csinálnak még velünk? Egyik Griffendéles sem tud rendesen gondolkodni? Persze, hogy nem. A Mardekárosok nem gyávák, csak előre gondolkodnak és nem akarnak meghalni. De azért követem, majd miután rájövök, hogy nincs itt senki, fura fejjel bámulom a fura lyukat a mosdó közepén.
- Ez mi a szar?
– Hát ez érdekes. Gondolom odalent vannak… de itt még egy lépcső sincs, semmi…
- Szóval odalent, aha - vontam össze a szemöldökömet és belebámultam a. Hát úgy konrkétan a semmibe. És ide most bele kéne hogy vessem magam? Ez valami ugorj a kútba utánam féle szekta? De hangokat hallok odalentről, szóval a biztos halál csak nem vár minket lent.
- Oké, és hogy jö...
– Na, akkor ugorjunk.
- MIT KERESTEK A MOSDÓMBAN?! - rikkant mellettem egy elviselhetetlen hang, mire én annyira megugrok, hogy Florianba üttközbe lezuhanunk.
És még arra sincs időm, hogy üvöltsek, mert úgy érzem valami elcseszett vizipark csúszdáján csúszok lefelé, belegabalyodva szerencsétlen Florianba. Már csak víz kéne. Összevissza bukdácsolok, lószart sem látva, és aztán hangos puffanással elterülök a szilárt talajon. Annyira megörültem, hogy komolyan megcsókoltam volna, ha a cucc, amin fekszem nem lett volna tele csontokkal. Úgy pannatok fel, mint aki túzbe nyúl.
- Jól vagy? - kérdezem azért némi undorral a hangomban, majd megkeresem Floriant és ha kell, felrángatom a csontokról. - Hmm kicsit olyan ez a hely, mint abban a hülye sztoriban, hogy Mardekár Malazár csinált valami elmebeteg pincét ide - mormogom, majd a törmelékeken és minden izén átverekedve a hangok ynomába eredek. - Szerinted még él az a cucc, ami ennyit eszik? - bökök még hátra a csontokra, és igyekszem nem belegondolni abba, hogy azok diákok csontjai.

beteges kígyóimádat
▪ 2001 április 30. ▪

Jay

– Azért majd légy résen, hogy mit akarnak majd veled megetetni a házadban, vagy ilyenek – mondta Jay, mikor bevallottam, teljesen elfelejtettem a szülinapomat. Mostanában nem volt időm normálisan gondolkodni a saját dolgaimon, sőt az igazat megvallva, állandóan totál ki voltam merülve attól, hogy Welch elől bújkáltam. Még véletlenül sem akartam vele egy helyre keveredni, hogy aztán megint úgy végezzük, ahogyan legutóbb, mikor kettesben voltunk. Jó volt, de nem szeretném folytatni, több okból kifolyólag sem.
– Miért? Mit etethetnek meg velem? – ijedtem meg, nem értve mire célozgat. Igazából nagyrészt nem értettem, amit Jay mondott, de mégis olyan jól elvoltunk. Nem sok barátom volt, mióta Isaac folyamatosan ütlegel, még az FT-tagok is egészen kiközösítettek. De az nyugtatott, hogy már nem kell sokat szenvednem, mielőtt eltűnik a Roxfortból. Persze belőle az ember kinézte volna, hogy még odakintről is parancsolgat.
Hamarosan megérkeztünk Myrtle mosdójához. Nem nagyon firtattam magamban inkább a kérdést, hogy nem kéne oda betérnünk, mert igazság szerint, amint megláttam a furcsa kis mosdótálas jelenetet, máris elkapott az izgalom. Oda akartam menni, tudni akartam hova vezet a furcsa, sötét lyuk. Nem tudtam, Jay is ilyen izgatott-e, de nem is nagyon számított. Odaálltam a nyílás szélére, a cipőm orra picit fölé lógott és bámultam, hallgatóztam lefelé a nagy semmibe.
– Ez mi a szar? – kérdezte Jay kisvártatva, mintha végre eljutott volna a tudatáig, mi is az, amit éppenséggel szemlélünk itt a nagy semmiben.
Megosztottam vele a gondolatomat, miszerint éppen odalent vannak a lábujjas emberek… hiszen a mosdóban láthatóan nem voltak és az a bazi nagy lyuk bizony okkal tátonghatott éppen itt az orrunk előtt.
– Szóval odalent, aha – válaszolta. Kissé bizonytalannak tűnt, ezért jobban láttam ne tétovázni és mielőtt még folytathatta volna a szövegelést, közöltem vele, ideje volna ugranunk. Túl kell esni rajta, mint mikor az ember egy ragtapaszt tép le a kviddicsmeccsen szerzett sebről. Csak meg kell tenni és úgy könnyebb.
– MIT KERESTEK A MOSDÓMBAN?! – elviselhetetlen sikító hang, amire az ember megborzongott önkéntelen. Mármint az olyanok, mint én. Már ismertem Hisztis Myrtle-t, de Jay ezek szerint nem elég közelről. Hatalmasat ugrott, lelökve engem a semmibe. Még annyi erőm volt, hogy belekapaszkodjak, és egymásba gabalyodva essünk le, majd csússzunk végig a csúszdaszerű csatornán.
Végig üvöltöttem a lefelé utat, egészen addig, míg szilárd talajt nem értünk. Ha eddig nem, hát mostanra bizonyosan lebuktunk. Kétlem, hogy ezt ne hallották volna meg odalent. Meglepően sötét volt odalent, de nem annyira, hogy ne láthassuk egymást… és… és azokat a csontokat magunk alatt. Rémülten pattantam fel, kissé megkésve Jayhez képest, így a felém nyújtott kezet már tápászkodás közben elfogadtam.
– Azt hiszem, nem törtem el semmimet… – válaszoltam és botladozva elindultam kicsit előre. Hallottam, ahogy a csontok ropognak a lábam alatt, undorító, hátborzongató érzés volt. Nem néztem oda. Nem akartam tudni, miféle csontok azok, emberek-e vagy állatok.
– Hmm, kicsit olyan ez a hely, mint abban a hülye sztoriban, hogy Mardekár Malazár csinált valami elmebeteg pincét ide – morogta, miközben elénk tárult a csatornarendszer. Hatalmas volt és mi még éppen csak az elején jártunk. Egy apró reménysugár villant fel bennem, hogy talán még sem buktunk le. – Szerinted még él az a cucc, ami ennyit eszik?
Vállat vontam. Nem akartam belegondolni sem, mi lehet idelent… és hogy a lábujjakat annak az etetésére szánják igazából. Na jó, belegondoltam és menten elfogott az öklendezés a gondolattól is.
– Azt hallottam a klubhelyiségben, hogy Potter egyszer bement abba az elembeteg pinceizébe. – Mondtam szinte tudálékosan. Nem nagyon szoktam figyelni a pletykákra, de nálunk a toronyban szinte állandóan téma volt Harry Potter. Nem csak a varázsvilág, de a Griffendél személyes hősének is tekintették sokan. Szóval mindig hallani lehetett ezt-azt.
– Ha élne, gondolom, akkor minket ajánlanak fel a vacsorájának… húúú, de izgi! – mondtam nevetgélve és elindultam tovább a csatorna belsejébe. Valami furcsa, kántálás féle hang hallatszott, jelezve, hogy nem zavartuk meg a lábujjevést. Egyre-egyre erősödött, ahogy egy kis csatornán végig sétálva egy nagyobb, nyitottabb térhez értünk. Ott voltak azok a kölykök, fejükre húzták a talárjuk csuklyáját. Így hát én is így tettem, majd kicsit eljátszva, hogy sántítok, besétáltam közéjük.
Nem számított, hogy Jay követ-e. Már túlságosan is lekötött a saját kíváncsiságom, amit bizony ki kellett elégíteni.
– Hamarosan megtestesülsz… hamarosan új erő fog csordogálni az erediben… – kántálta az egyik csuklyás elől, a kezében egy tálat tartva… tele lábujjakkal. Undorodva figyeltem a jelentet.

[.:beteges kígyóimádat:.20010430]

.:beteges kígyóimádat:.
20010430



.:Flo gyerek:.
:.Woe to you, oh Earth and sea, for the Devil sends the Beast with wrath
Because he knows the time is short
Let him who hath understanding reckon the number of the Beast
For it is a human number, its number is six hundred and sixty six:.

16+, mert csúnya beszéd.

Összeráncolom a szemöldököm, miközben eszembe jut az a borzalmas tavaszi szünet, és hogy tényleg nagyon nagyon kerülnöm kéne Roset is, mert ha a szüleim megtalálják akkor neki vége. Kívácsni vagyok Florian mikor lesz számukra terítéken, még jó, hogy annyira gyökérnek néznek, hogy nincs egy rendes barátom. Roset is csak azért tudták meg, mert pont abba a kibaszott parkba kellett nekik hopponálni. De nem kizárt, hogy tudták oda megyek. Basszus, Jay, ez van, ha csak egy kis napfényre vágysz, rögtöm szájba basznak a szüleid és elvezsik az égről a napot. Bárcsak képes lennék megölni őket.
– Miért? Mit etethetnek meg velem? – kérdezi rémülten, mire csak sóhajtok és megvonom a vállam.
- Nem t'om, te ismered a háztársaid lehet valami robbanócukros tortát adnak neked, vagy valami olyan édességet, amitől egy napig csak papagály hangon tusz beszélni. - eresztek meg egy vigyort és nem sokkal utána meg is lódulok a csávó után.
De ha tudom. Ha tudom, hogy ez az egész annak a picsának a wcjébe vezet, hogy aztán ott rám hozza a frászt, hogy aztán beleüttközve a gyerekbe belezuhanjak valami ismeretlen eredetű és végű csőbe, miközben végig az ordítását hallom ezer felől visszangozni... Akkor ma is egész nap inkább ágyban maradok.
Talpam alatt ropognek recsegnek a csontok én meg ndorodva és borzongva taperolom őket, hogy minél messzebb keveredjek tőlük magammal húzva a felrángatott Floriant is.
– Azt hiszem, nem törtem el semmimet…
- Nagyszerű - mormogom halkan. - Elég béna dolog lett volna ezt törött tagokkal folytatni. Amúgy hogy a tökömbe jutunk majd ki innen? Repülünk? - bámulok fel a fura csatornaredszer valamibe a fejünk fölött. - Ezekben szerinted közlekedett valami? Vagy most is közlekedik? - erre megborzongtam, és valami bazinagy éhes hernyó, vagy kukac ocsmány képe dereng fel alőttem, ahogy cuppogva, szörtyögve csúszkál és aki nagyon szereti a diákcsemegét. Vagy diák lábujjakat. Van egy olyan érzésem, hogy Flor is pontosan ilyenre gondolt.
Elidnulunk befelé a csatornarendszerbe, hogy aztán vagy eltévedjünk és éhen dögöljünk, vagy esetleg átalakuljunk csontevőkké és mi leszünk majd a Roxfort új szörnyei. Nem bántam volna, egészen biztos vagyok benne, hogy ha szörnyként is végezném és kiszabadulnék, első dolgom lenne megölni a szüleimet.
De ha szöryn vagyok Rose se fog a közelmbe jönni.
De te most is már egy szörnyeteg vagy, Hansel.
Megrázom a fejem, és inkább Flor magyarázására figyelek.
– Azt hallottam a klubhelyiségben, hogy Potter egyszer bement abba az elembeteg pinceizébe - Potter neve hallatán elfintorodok. Valahogy annyira hidegen hagyott a létezése, csak a baj volt vele, az egész háború is miatta robbant ki. De csak véget vetett neki valahogy, nem? Mindegy, anynira sosem érdekelt, hogy valami hősként tekintsek rá. De úgy tűnik a Griffendél egész eposzt írt mr róla.
- Arról nem hallottál, hogy esetleg meg is ölt valamit itt? - kérdezek vissza. Valahogy ez jobban érdekelt, mint a tény, hogy Potter pont ugyan ezeket a járatokat caplatta végig.
– Ha élne, gondolom, akkor minket ajánlanak fel a vacsorájának… húúú, de izgi!
- Kurvára.. jah, juhú - válaszolok a lelkesedére, és az ég felé fordítom a tekintetem. Komolyan minden Griffendéles ilyen önveszélyesen lelkes és vakmerő?
Hirtelen egy fura tér felé érünk, amit valami kígyús csatornakapu takar el, ami pontisan olyan gusztustalan és ronda,mint maga a pince. Benézve a tér felé, ott állt egy rahedli ember csuklyában, és mormogtak valamit. Aha, szóval most éppen áldaozatot mutatnak be?
- Szerinted ezek mi a szart csinálnak? - fordulok le Fay felé, de ő már a pofájába húzza a talárunk csuklyáját, mire én erős késztetést érzek, hogy rá ordítsak, hogy te mit a faszt csinálsz? És ő. És őőőő.
ÉS Ő BEMENT.
Én meg ott maradtam és nagyban mutogatva felé, hogy ha kikerülünk innen én komolyan megfojtom. Érted, bemegy, a többiek közzé, de úgy, hogy látszik a talárn, hogy milyen házból van, mi van ha ezek így nyilvántartják, hogy melyik házból hányan vannak ott? Mi va ha valakinek eszébe jut, hogy lábujjt ellenőrizzenek? Komolyan, hogy lehet valaki ennyire hülye. Magamban fújtatok, de aztán én is bevonulok, nem mintha a baromi nagy magasságommal nem keltenék feltűnést, de reménykedem, hogy ezek itt mind be vannak állva. Nagyon-nagyon reménykedem. Beállok valahova hátulra, és mivel nekem jobbak a kilátásaim, mint annak a törpének, észre veszek egy óriáskígyónál is óriásibb csonttetemet, ami tátot szájjal nyúlik el valami Poszeidon-szoborfej utánzat előtt.
– Hamarosan megtestesülsz… hamarosan új erő fog csordogálni az erediben… - mutogatja a tálat a büdös lábujjakkal a kígyócsontváz felé. Nyilván szüksége lehet a fehérjére, hogy néz ki szerencsétlen, csupa csont és csont. Az emberi hülyeség egy újabb mérföldkövéhez érkeztem, azt hiszem. - Te hatalmas, és fenséges Kukulkan! Halld meg imánkat, és fogadj minket kegyedbe! - kezd el hajbókolni a faszi az őskori lelet előtt, mire a többiek szintén leborulnak a földre. Oké, akkor most nekem is... Hát jó. Kihazsnálva  aborulást odasettenkedem Flor mellé, és míg ezek mindenféle random dolgot kántálnak kedvesen megérdeklődöm tőle, hogy mégis mi a terve.
- Mi a faszt akarsz most csinálni amúgy? Legalább megzavarjuk ezt a... ezt a... nem is tudom mi a francot? - kérdezem miközben a fejem a hideg lucskos földön pihen.

beteges kígyóimádat
▪ 2001 április 30. ▪

Jay

– Elég béna dolog lett volna ezt törött tagokkal folytatni. Amúgy hogy a tökömbe jutunk majd ki innen? Repülünk? – Bámult fölfelé Jay, engem azonban jobban érdekeltek a lábam alatt recsegő-ropogó apró csontok. Undorodtam, sőt egyenesen a hidegrázott attól, ahogy újra és újra hallottam a roppanást a talpam alól. Akármilyen csontok is voltak azok, nem mi voltunk az elsők, akik jártak rajta. – Ezekben szerinted közlekedett valami? Vagy most is közlekedik.
Vállat vontam és megindultam a csatorna kevésbé csontos részeinek irányába. Nem figyeltem mi van előttünk, csak a hangokra összpontosítottam, de azért érzékeltem az egész roppant méretet, ami egyenesen ránk nehezedett.
– Ha valami közlekedik is itt, az hatalmas és veszélyes kell, hogy legyen… – válaszoltam halkan, tovább figyelve a beszédet, mert csak ez az egy volt a biztos mutatója merre kell menni. A csatornának sok leágazás volt és biztos voltam benne, hogy egészen a tóig el lehetne jutni, ha az ember alaposan bebarangolhatná. Mi lakhat mégis itt? Egy óriási patkány vagy egy gusztustalan, sikamlós angolna? – Fúj! Remélem nem egy hatalmas angolna! – mondtam borzongva, ahogy a gondolat besiklott a fejembe. Azoktól az állatoktól mindig is undorodtam, pedig igazából csak nagyon távolról és halottan láttam.
Jay magatartásán éreztem, hogy annyira nincs oda a Potter-témáért. Hát ebben legalább egyetértettünk. Én sem szerettem, mikor odákat zengtek róla, de a hetedévesek közül még mindig sokan ismerték és tisztelték azért, amit a háborúban tett. Én részemről csak örültem, hogy vége az egésznek.
Hamarosan elterelte a figyelmem az, amit az ajtó mögött láttunk. Egy halom csuklyás, egy hatalmas csont és az a kántálás. Ahogy bementem közéjük, még előrébb húztam a csuklyát az arcomba, hogy ne ismerjen fel senki sem s megpróbáltam hátul maradni, a magasabbak mögött, nehogy valakinek feltűnjek.
– Te hatalmas, és fenséges Kukulkan! Halld meg imánkat, és fogadj minket kegyedbe! – mondta az elől álló, erre mindenki térdre vetette magát. Hát én is így tettem, de csak a gyors reflexeimnek köszönhetően tudtam tartani azt az őrült tempót. Ekkor keveredett valahogy mellém Jay. A homlokom még mindig a mocskos padlónak támasztottam.
– Mi a faszt akarsz most csinálni amúgy? Legalább megzavarjuk ezt a… ezt a… nem is tudom mi a francot? – szerencsére a hangját elnyomta, hogy elől valami ismeretlen nyelven kántáltak hosszú percekig. Így felé fordultam.
– Azt gondoltam, hogy egyelőre figyeljük meg őket… nem? – kérdeztem, mert hirtelen az az érzésem támadt, hogyha itt lebukunk, akkor még csak tanárok sem lesznek, akik meg tudnának védeni… és lehet, hogy a hullánkat sem találnák meg! Az bizony szörnyű lett volna, nem akartam egy örökkévalóság itt rohadni.
Elől felemelkedett a levegőbe a koponya. A szemem sarkából láttam, aztán hirtelen rettegve felpattantam és elüvöltöttem magam: – Bassza meg!
Remegve bámultam az ismét nyugalomba kerülő, hatalmas szörnyeteget, miközben minden tekintet rám szegeződött. Zavartan felnevettem, mert a nagy lendületben lecsúszott a fejemről a csuklya is.
– Te meg ki vagy? – kérdezte a vezetőfigura, aki még mindig nem húzta le a csuklyáját, de a pálcáját egyenesen rám szegezte. – Választ várunk! – Üvöltött rám, mivel azonnal nem válaszoltam. Nem volt erőm megszólalni sem.
– Én… – kezdtem remegő hangon, mire az mellettem heverő alak felpattant és lehúzta a csuklyáját. Előbukkantak Isaac sötét szemei, ismerős tincsei, mire majdnem összeestem.
– Florian le Fay, az új ember, aki ígértem – közölte Isaac olyan nyugalommal, mintha ez igaz lenne, de közben láttam a szemében megvillanni valami fényt. – És egy kis ráadásként: Jayce Hansel. – mutatott Jay felé. Éppen csak annyit sikerült eltátognom, hogy: a picsába. Nem akartam, hogy levágják a lábujjamat! Nagyon nem!

[.:beteges kígyóimádat:.20010430]

.:beteges kígyóimádat:.
20010430



.:Flo gyerek:.
:.Woe to you, oh Earth and sea, for the Devil sends the Beast with wrath
Because he knows the time is short
Let him who hath understanding reckon the number of the Beast
For it is a human number, its number is six hundred and sixty six:.

16+, mert csúnya beszéd.

Ez így nem lesz jó. Nagyon, nagyon nem. Mégis mit csinálunk, ha az egyiküknek eszébe jut mondjuk így oldalra nézni?
- Az a cucc nem tűnik angolnának, ha ez megnyugtat - suttogom miközben a többi fura ember mormogásától visszangzik az egész terem. - Valami kígyó lehetett - és itt a hangsúly a lehetetten van, mert hát már nem él. És maradjon is így. Az orromat ráncolva kopogok lehetetlen pózban egy taknyos, hideg, nyirkos mindenfélés földön, miközben mindeki kántál. Komolyan nem hiszem el. De tényleg nem. Pedig itt vagyok, és most szúrós szemekkel bámulok Florianra. Mert rohadtul parázok, hogy lebukok. Nem akarok megdögleni valamin szektatámadásban, nem akarok itt rohadni. De igazából mit is gondolok, úgysem hiűnyoznék senkinek sem. Halkan kifújom a levegőt.
– Azt gondoltam, hogy egyelőre figyeljük meg őket… nem?
- Remek ötlet. Legyünk Starsky és Hutch, már csak egy piros autó kéne... - morgolódom. Éppen készültem modnani neki, hogy majd azért a megfigyelés közben igyekezzünk távozásnál nagyon őket utánozni, de annyira elüvöltötte magát, hogy rémülten felkaptam én is a fejem, hogy miazistenmitörtént?!
- Bassza meg!
- Bassza meg mi vaan?! Bassza meg, le Fay, a csukláyd! - tátogom, de igazából még folytathatnám is az átkozódást, de mindenki ránk bámul, és most kurva gyorsan ki kéne vágni magunkat a helyzetből. Gyerünk Jay, vakard elől azt a híres Mardekáros ravaszságod...
– Te meg ki vagy? Választ várunk!
- Én...
- Te aljas áruló, most véged - kiáltom el és megragadom, hogy felrángassam, hátha azt hiszik hogy velük vagyok és mondjuk megengedik, hogy valahol elvigyem csendesen és a csontok közzé fojtsam, és akkor talán meg tudnénk lógni, de nem. Nem, miért is lett volna ilyen egyszerű a helyzet, hát persze, hogy valami csávó is kiemelkedik a tömegből, és nagyon úgy tűnik, hogy Florian ismer.
– Florian le Fay, az új ember, aki ígértem - Oké, la Fay, ha élve megússzuk tényleg megfojtalak, hogy a büdös életben bírtál pont valami ősellenséged mellé ülni? Hogy? Ezt komolyan hogy csinnáltad? Ha tudnék üzenni a tekintetemmel biztos érthetően is az arcába tolhattam a kérdéseimet, de a lassan félig fejemet fedő csuklya alól kábé olyan arccal meredtem Florianra, hogy miafasz történik? - És egy kis ráadásként: Jayce Hansel.
- Te meg ki a jó büdös franc vagy? - kérdezem teljesen higgadtan a csávótól, de azért tolom kifelé Floriant is, hogy most nagyon gyorsan tilpizni kéne, de valami átok, vagy tudja a görcs mi csapódik mellénk. De a kérdésre csak egy sunyi vigyort kapok.
- Remek, remek! - bólogat valami random csávó random csuklyában. - Akkor be is mutathatjuk az áldozatokat. Mert már velük együtt meg lesz a 666 lábujj és feltámadhat a nagy és hatalmas Kukulkan! - emeli égnek a kezét, mire a többi csuklyás élljenezni kezd. Oké, azt hittem a szüleim a legbetegebb emberek a világon, de tévedtem.
- Szíves örömest feláldoznénk magunkat eme nemes célért, de igazából mi a Fényevők Szektályából jöttünk, csak egyel eltévesztettük a házszámot. Szóval, béke meg lábujj veletek, már itt sem vagyunk - lökök még egyet és hátrálok Floriannal, de az az Isaac az odlalamba döfi a pálcáját.
- Nem mentek sehová. Főleg te nem Hansel. Megbűnhődsz a tetteidért.
- Persze persze - bólogatok, de azért végigmérem, hogy ki a franc ez a fószer. Aztán egyszer csak elkiáltom magam, előrántva a pálcámat a talárom belső zsebéből. - Spretrello corruptela! - a döbbenetet és a denevértámadást kihasználva megragadom Florian karját és rohanni kezdek vele.
- Oké, akkor most mégis merre, hm? Meg kellett vonlna kérdezni az a másik haverod... Egyáltalán ki volt az a csávó? - puffogok magamba, de aztán random befordulok az egyik csőbe, és ki tudja valahol csak kilyukadunk... Vagy itt döglünk meg.

beteges kígyóimádat
▪ 2001 április 30. ▪

Jay

Ennél szarabb szituációt nem igazán tudtam volna elképzelni. Az, hogy Jay rángat, már fel sem tűnt. Az ugyanis jobban zavart, hogy éppen Isaac az, akivel szembe kellett néznem… tudtam, hogy most vagy agyonver vagy az én lábujjam is lenyesik és sántíthatok, hogy az angolnaistenük feltámadjon. Az egy dolog volt, hogy magamat bajba kevertem, de ahogy Isaac kimondta Jay nevét tudtam, hogy bajban vagyunk. Nem azért, mert innen ne lehetne menekülni… csak az a bosszúszomjas, dühös orgánum, amit megütött az nem ennek az egész helyzetnek szólt, hanem nekem, amiért a Figyelők Társasága legszentebb céljait elárultam. Többek között azt, hogy „egykori halálfalók kölykével” barátkoztam. Ez pedig az összes korábbi bűnömnél nagyobb megaláztatás volt Isaac számára.
– Te meg ki a jó büdös franc vagy? – kérdezte higgadt hangon Jay. Ugyan nem láttam az arcát, de tudtam, hogy hogyan meredhet Isaac gonosz mosolytól eltorzuló arcára. Engem kirázott a hideg, annyira, hogy neki kellett kifelé húznia. Pánikba estem és nem azért, mert az a nyomorult majd megint jól megver a pénteki találkozón… hanem azért, mert Jayt nem akartam elveszíteni. Nem sok barátom volt a háború óta, lényegében csak az FT volt nekem, mint egyfajta menedék, de a nyáron az is megváltozott. Így nagyrészt egyedül volt, amíg meg nem ismertem azon a bizonyos éjszakán Jayt.
– Ó, szóval Florian nem mondta el? Hát ennyire vagy őszinte az állítólagos barátaiddal? – kérdezte Isaac, mintha csak a gondolataimat olvasná ki a fejemből. Pontosan érezte hova kell szúrni, én pedig csak nyeltem egyet válasz helyett. – Szóval hozzá sem vagy lojális, ahogy hozzánk sem voltál.
Igazából éppen csak meghallottam a bennem kavargó keserű gondolatok mellett a 666. lábujjas szöveget. Nem érdekelt az éljenzés sem. Csak az, hogy ha innen élve kijutunk, márpedig nem sok esélyét láttam, hogy a saját diáktársaim ölnének meg, akkor Jay majd megutál és megint egyedül leszek.
– Szíves örömest feláldoznénk magunkat eme nemes célért, de igazából mi a Fényevők Szektályából jöttünk, csak egyel eltévesztettük a házszámot. Szóval, béke meg lábujj veletek, már itt sem vagyunk – Jay hangja kicsit magamhoz térített. Hagytam, hogy vonjon magával, ha éppen azt kaajra, de aztán hirtelen megtorpant. A hirtelen beálló csendbe pedig nem hasított bele más, csak Isaac kegyetlen, gonosz hangja.
– Nem mentek sehová. Főleg te nem Hansel. Megbűnhődsz a tetteidért.
Annyira jellemző volt rá, hogy egy ilyen helyzetből is előnyt akart kovácsolni magának. Csak a célért küzdött, elvakította egész egyszerűen a gyerekes bosszúvágy… kár, hogy rossz embereken próbálta levezetni. Hirtelen történtek a dolgok. Jay varázsolt, aztán egyszer csak rángatott tovább. Én meg, mint a világ leggyávább griffendélse nem tettem semmit, csak hagytam magam rángatni. Kellett egy öt perc, hogy előkaparjam a varázspálcámat és magam mellett tartsam, mint valami felesleges kiegészítő eszközt. Ezt nagyon elbasztam! Ezt a gondolatot ismételgettem magamban.
–  Oké, akkor most mégis merre, hm? Meg kellett vonlna kérdezni az a másik haverod... Egyáltalán ki volt az a csávó? – kérdezte Jay, ahogy befordultunk az egyik mellékcsatornán. Úgy tűnt, ha követnek is minket, akkor nem erre. Hát odanyomtam falhoz, de nem mertem a szemébe nézni, így a talárja csatját bámultam.
– Isaac valamikor a barátom volt, de elment az esze… – mondtam és kisandítottam a csatorna bejáratán. Nem jött utánunk senki, a hangok még mindig ugyanolyan messziről jöttek. Talán visszatértek a rituáléjukhoz. Végül is tudhatták, hogy hamarosan úgyis találkozunk az iskolába. Bárhol sarokba szoríthattak.
– Ezt nagyon nem kéne elmondanom… de azt hiszem muszáj lesz… – motyogtam magam elé és elindultam aztán tovább. A csatorna másik végégből, mintha szellő érződött volna. – Tudod… Isaac egy társaság vezetője. Egy olyan titkos társaságé, mint ez az angolnaimádó izé volt. Csak kevesebben vannak... vagyunk… – Elcsuklott a hangom, már szégyelltem, hogy közöm volt az FT-hez. Nem akartam még kimondani sem ezeket, de muszáj volt.
– A háborúban sok diák elveszítette a szeretteit. Sokaknak kellett valami vígasz, valami ami azt ígéri, nem lesz több ilyen igazságtalanság. Ezért megalapítottuk a Figyelők Társaságát. Csak annyiról szólt, hogy a volt halálfalók gyerekeit figyeljük, hátha meglátjuk az előjeleit egy újabb katasztrófának. De Isaac, aki a vezető, elvesztette a fejét. Beteges hadjáratot indított ellenük… és így ellened is. Amikor megtudta, hogy barátok lettünk, meg akart ölni szabályosan… azért voltam monoklis párszor, nem a kviddicsedzések miatt. – Magyaráztam és nyeltem egyet. Közben elértük a csatorna végét, ahol egy rácsos ajtó jelezte, kiértünk a birtokra. – Már előtte is lázadtam, mert nem értettem egyet a módszereivel. Folyton megvert, minden találkozón, de mostanra egyre rosszabb. Nem engedi, hogy kilépjek. Túl sokat tudok.

[.:beteges kígyóimádat:.20010430]

.:beteges kígyóimádat:.
20010430



.:Flo gyerek:.
:.Woe to you, oh Earth and sea, for the Devil sends the Beast with wrath
Because he knows the time is short
Let him who hath understanding reckon the number of the Beast
For it is a human number, its number is six hundred and sixty six:.

16+, mert csúnya beszéd.

Ahogy ott méregetem ezt a beköpős beteg állatot, aki amúgy úgy bámul rám, mintha én magam lennék Voldemort, vagy legalább is annak  a leghűségesebb csatlósa, kezd nagyon irritálni. Florianra nézek, és az az érzésem támad, hogy ismeri ezt a faszit. Nagyon is.Már szinte meg is feledkezem arról, hogy egy beteg szekta közepén éppen midneki a lábujjunkat akarja felajánlani valami sátánista akármihez, sokkal inkább leköt  az, hogy ki a franc ez a gyerek. És miért kap mindjárt tőle Florian pánikrohamot. De a válasz hamar érkezik is, mire én pislogva felvonom a szemöldököm.
– Ó, szóval Florian nem mondta el? Hát ennyire vagy őszinte az állítólagos barátaiddal? Szóval hozzá sem vagy lojális, ahogy hozzánk sem voltál.
Ingerülten sóhajtok egyet, és a fejemmel a plafonszerűséget bámulom, és egy nagyon rövid ideig álldogálok kussban, mielőtt megint megszólalnék. Florianról nehezen tudnám elképzelni, hogy olyan midenféle szarkeverő srác lenne, igazából inkább az a fajta volt aki csak rosszul keveri a lapokat és mindig megfingatják. Ő volt nagyon hosszú idő óta az első, akit barátomnak tartottam, és most meg beszólnak neki, meg keltik benne a feszkót. És én ettől kurvára be tudok pöccenni.
- Hát ha olyan nyomorék barátai voltak, mint amilyen te vagy, nem csodálkozok azon, hogy miért nem volt "lojális". Egy ilyen rohadékot én is titkolnék a barátaim előtt. Főleg, hogy most te árultad el őt. Kurva jó arc lehetsz hallod - bólogatok ciccegve, aztán inkább magragadom valahol Flort, és húzni kezdem. Mérges vagyok, de nem rá. Mérges vagyok egy ilyen önző rohadékra. Nem volt sok barátom, és azt az egy lányt is elmartam magam mellől, aki régen a legtöbbet jelentette nekem, de tudtam mit jelent a hűség, és mit jelent kiállni értük. Gyűlöltem régen is, ahogy sokszor neki mentek Simonnak és Ednek, vagy pedig Sierrának. Nem érdekelnek az emberek, nem akarok mindekit megmenteni, mert nagyjából leszarom őket, de a barátaimat megvédem. És Flor nagyon is a barátom volt. Fogalmam sincs ki ez a gyerek, de én ki akarom nyírni.
Nem nagyon nézem, hogy a denevéres támadás után merre rohanok, meg merre rángatom szerencsétlen Floriant, aki még minidg úgy tátorog, mintha egy troll erősen kupán vágta volna, de aztán csak nem jön utánunk senki. Nem sok kedvem van azonban leállni el akarok innen húzni a picsába, nem mintha ezek nem találnának meg minket a suliban. Most rohat jól jönne valami láthatatlanná tévő palást, vagy tököm tudja mi. Már ha egyáltalán létezik az a szar. Viszont Florian megállít és úgy néz ki nagyon fontos mondanivalója van. De amúgy ez akkor is ráérne, ha monjduk kilyukadunk valahol...
– Isaac valamikor a barátom volt, de elment az esze… – hát akkor most mondod.
- Remek barát... - De persze nekem kellene ezt modnanom? Pont nekem, aki addig tépte Sierrát, míg már rá se bír nézni? De amikor náluk voltam megjelentek a szüleim. És az anyám felégette a kertjüket. És.. én képtelen lennék elviselni azt, hogy a csak azért szenved, mert ilyen betegek a szüleim.Akkor inkább én bántom és üldözöm el. Inkább azt viselem el, hogy mennyire gyenge és szánalmas vagyok, aki nem tud senkit megvédeni a saját anyjától és apjától.
– Ezt nagyon nem kéne elmondanom… de azt hiszem muszáj lesz… Tudod… Isaac egy társaság vezetője. Egy olyan titkos társaságé, mint ez az angolnaimádó izé volt. Csak kevesebben vannak... vagyunk…
Csak halkan hümmögök egyet, ahogy követem. Hogy akadhattam volna ki erre a szerencsétlen gyerekre. AMiért nem mondta el? Én se mondtam el, hogy helló, az apám és az anyám halálfalók voltak és most is körözik őket, mert továbbra is gyilkolásznak. De ahogy ezt mondja, szinte süt róla, hogy nem éppen élete legjobb perceit kapta ettől a mittom én milyen szektától.
– A háborúban sok diák elveszítette a szeretteit. Sokaknak kellett valami vígasz, valami ami azt ígéri, nem lesz több ilyen igazságtalanság. Ezért megalapítottuk a Figyelők Társaságát. Csak annyiról szólt, hogy a volt halálfalók gyerekeit figyeljük, hátha meglátjuk az előjeleit egy újabb katasztrófának. De Isaac, aki a vezető, elvesztette a fejét. Beteges hadjáratot indított ellenük… és így ellened is. Amikor megtudta, hogy barátok lettünk, meg akart ölni szabályosan… azért voltam monoklis párszor, nem a kviddicsedzések miatt.
Na bumm, Jay, ennyit erről, hogy nem tudja kik a szüleid. Inkább csak furán nézek rá, hogy mégis hogy a fracba barátkozott még így is akkor velem? Ez valahogy rohadtul érthetetlen számomra. Kilépek a szabadba a csatornáról és körbefordulok, hogy hol a bánatban vagyunk. Valahol a Tó környékén lyukadunk ki, aztán Florian felé fordulok, miközben visszasüllyesztem a pálcám a talárom belsejébe.
– Már előtte is lázadtam, mert nem értettem egyet a módszereivel. Folyton megvert, minden találkozón, de mostanra egyre rosszabb. Nem engedi, hogy kilépjek. Túl sokat tudok.
Magvárom, míg teljesen befejezi, aztán egy ideig hallgatok. Még mindig lüktet bennem a fagy, még minidg lüktet benne, anyám és apám arca, ahogy otthon közlik velem, hogy hát jó akár meg is ölhetik Rosiet, mert megtehetik. Mert ők mindent megtehetnek. Vajon Florianról mikor szereznek tudomást? Baszki, baszki, baszki.
- Nos, már úgyis unatkoztam, hogy nem történt velem semmi izgalmas a suliban, legalább egy kicsit felpezsdül az életem is. Isaac pedig elkövetett így egy szörnyű hibát. Bántotta egy mardekáros legjobb barátját - vigyorgok rá. - Szedjük szét ezt a szektát, Florian. Mind a kettőt. A gonoszság sokkal mélyebbről jön, mint ahogy azt valaha is ki tudná figyelni az a cucc, amiben benne vagy. De majd én megmutatom neki, milyen az. - veregetem hátba, és zsebre dugott kézzel elidnulok a suli felé. Nem nagyon vagyok a szavak embere, és mindig is azoknak az élével bántam, mintsem hogy rendesen forgassam őket. De talán egyszer eljutok oda is, hogy csak azokat vágok meg velük akik kihúzzák nálam a gyufát. Nem pedig a barátaimra szórom őket.

beteges kígyóimádat
▪ 2001 április 30. ▪

Jay

Gyomorgörcsöm volt, ahogy mentünk kifelé. Ráadásul nem is volt kérdés, hogy miért. Nem akartam elveszíteni még véletlenül sem Jayt. Ezer éve nem volt egyetlen normális barátom sem és vele is éppen csak elkezdtem jól érezni magam. Ő még a Welch-dolgot is el tudta feledtetni velem – habár volt egy olyan sejtésem, hogy majd ez is ki fog bukni előbb-utóbb közöttünk. Tökéletes társaság volt, ugyanúgy kíváncsiak voltunk, még ha én rendszerint őrültebb vehemenciával is ugrottam bele a veszélyes helyzetekbe. Olyanok voltunk, mint a tűz és a víz… inkább a jég. Jay nyugodt volt, higgadt és ebből aligha zökkenthette ki valami, még ha némi melankóliával is társult. Én viszont olyan volt, mint egy ezer fokon izzó kályha, amiből kicsap a tűz.
Mindegy. Akármennyire is jól éreztem vele magam, muszáj voltam színt vallani… muszáj volt kiböknöm neki, hogy nekem igazából bántanom kellett volna őt. Annyira beszéltem, hogy fel sem fogtam, kiléptünk a csatorna rácsos ajtaján a friss levegőre. A talpunk alatt ott ropogott a friss, tavaszi fű és már úton is voltunk az iskola felé. Csak akkor pillantottam fel a tornyokra és az öreg épületre, mikor Jay újra megszólalt.
– Nos, már úgyis unatkoztam, hogy nem történt velem semmi izgalmas a suliban, legalább egy kicsit felpezsdül az életem is. Isaac pedig elkövetett így egy szörnyű hibát. Bántotta egy mardekáros legjobb barátját – mondta és még vigyorgott is. Meglepett, hogy ez a reakciója a hallgatás után, ami olyan erős csendként állt be közöttünk, hogy azt hittem tényleg megharagudott. Erre bevallotta, hogy a legjobb barátja vagyok... mint ő nekem... és hirtelen meghatódtam, de mielőtt elsírtam volna magamat, félre pillantottam. Nem akartam, hogy Jay esetleg láthassa, hogy könnyfátyolos a szemem. – Szedjük szét ezt a szektát, Florian. Mind a kettőt. A gonoszság sokkal mélyebbről jön, mint ahogy azt valaha is ki tudná figyelni az a cucc, amiben benne vagy. De majd én megmutatom neki, milyen az. – Veregetett hátba aztán.
Sóhajtottam egyet, mint aki hatalmas terhet pakolt le. Ez részben így is volt. Nem akartam, hogy Jay félre ismerjen és most már majdnem mindent tudott rólam… legalábbis azt, ami őt is közvetlenül érintette. Valószínűleg a Welch ügy semmilyen formában nem érintette. Ha csak nem érezte volna furcsán magát utána Repüléstanon. Bár valószínűleg nincs rászállva Miron a kiskorú fiúkra, amilyen zavarban volt sokszor, minden bizonnyal én voltam az első ilyen élménye… ráadásul kicsit kíváncsi is voltam, hogy képes vagyok-e elcsábítani egy tanárt. Nem volt helyes döntés. Már belátom utólag.
– Komolyan ezt akarod? – dadogtam kicsit, mert még zavarban voltam, hogy ilyen jól reagált végül a vallomásomra. – Mármint nekem nagyon sokat jelentene, ha valamilyen módon megszabadulhatnék a Figyelőktől. Főleg Isaactől. – Én is zsebre dugtam a kezem, mert már egyre közelebb voltunk az épülethez és inkább lazának akartam tűnni, mint zaklatottnak. Néha attól tartottam, hogy valamelyik tanár leolvass az arcomról, hogy rosszba sántikálok és megint Mironhoz kerülök büntetésből. Ettől pedig egyenesen rettegtem… pontosan tudtam, milyen hülye gondolatok keringtek bennem, ha csak megláttam. Olyan volt, mint egy csiklandozás, amit az ember nem tud lerázni magáról. Nem, erről még nem akartam, hogy tudjon Jay… bár szerintem már feltűnt neki, hogy furán viselkedtem, ha csak megpillantottam a Repüléstan professzort.
– Tényleg te vagy a legjobb haver – közöltem és megálltam az ajtóba. Nem akartam még bemenni, habár lassan jó lett volna neki állni a házimnak is, mert abból mindig rengeteg akadt. – Szóval pusztuljanak az Angolnások meg az Isaacesek! – Lendítettem az öklömet a magasba nagy lelkesen.

[.:beteges kígyóimádat:.20010423]

.:beteges kígyóimádat:.
20010423



.:Flo gyerek:.
:.Woe to you, oh Earth and sea, for the Devil sends the Beast with wrath
Because he knows the time is short
Let him who hath understanding reckon the number of the Beast
For it is a human number, its number is six hundred and sixty six:.

16+, mert csúnya beszéd.

Ahogy Florian mellettem sétál eszembe jut Simon és Ed. Hogy vajon ők bírták-e volna a fejét? Vajon még barátok maradtunk volna az ostrom után egyáltalán? Vajon mit szóltak volna ahhoz, ahogy Sierrával viselkedek? Vajon szurkoltak volna ahhoz, hogy összejöjjek Rose-zal? Igazából annyi kérdés, és üres válasz. Semmire sincs válasz, mert a holtak nem válaszolna, nem igaz? A holtak némák, és csak a hangjukat őzöd normélis esetben a fejedben, de én még arra sem emlékszem, hogy milyen a hangjuk, és az arcuk? Az a 10-11 éves kölyök arc?... Szinte semmivé foszlott, szinte nem is maradt a testükből semmi. Olyan kurva igazságtalan az egész. Vívsz egy háborút valami szaros ügyért és olyanok halnak bele, akik élni akartak volna. Akik csak túl akarták élni.
És akkor jönnek az ilyen idióták, akik eldöntik, hogy ki a jó és ki a rossz. Mint ez az Isaac. Tudom, hogy nem minden gyereknek van normális szülője, és én is tudom magamról, hogy nem vagyok normális. Talán igaza van abban, hogy jobb ha rajtam tarja a szemét. Így legalább látni fogja mikor fogom pofán baszni. Tudom magamról, hoyg nem vagyok jó gyerek, hogy képes vagyok egy mondattal kihúzni a többiek lába alól a talajt. De még ezek ellenére is, hogy nem vagyok normális kölyök, csak nem tűröm, hogy basztassák azt az egyetlen egy barátomat, aki még szóra is méltat. És ruhadt nagy késztetést érzek arra, hogy szétcsesszem azt a csürhét, akik bántották Floriant.
– Komolyan ezt akarod? Mármint nekem nagyon sokat jelentene, ha valamilyen módon megszabadulhatnék a Figyelőktől. Főleg Isaactől.
- Áá, ebben nem füllentenék, Flor - vigyorgok rá, miközben caplatni kezdünk a suli felé. - Biztos szét lehet őket barmolni valahogy. Rombolásban jó vagyok.
Szereted tönkre tenni mások életét, nem igaz?
Az úton azonban megint eszembe jutott apám szava, és az, ahogy Rose-t emlegeti. Belerahapok a szám belsejébe, és ahogy közeledek az épület felé, megint egyre jobban belém markol az az idióta érzés. Hogy el kell kerülnöm. Mert képes vagyok elüldözni őt. És Rose nem Sierra volt, aki visszaütött. Hanem az, akit ha egyszer megvágsz nem jön a közeledbe... Nem akarom bántani, és valahogy mégis belül érzem, hogy ha összefutok vele, akkor meg fogom tenni.
Flor szavi zökkentenek vissza a jegesen kavargó gondolataimból. Valahogy kicsit felráz az a hülye Griffendéles elevenség, ami belőle árad.
– Tényleg te vagy a legjobb haver - erre megint elvigyorodtam, de belül ott búgott az a hang. Még nem ismersz igazán, Florian. Még nem tudod ki is vagyok. És lehet egy szavamba kerül, talán holnap, vagy az után, hogy te is végleg elpárologj az életemből. Úgy ahogy Sierra. -  Szóval pusztuljanak az Angolnások meg az Isaacesek!
- Jaja, pusztuljanak - ütöm össze az én öklömet az ő magasba nyújtott öklével, majd benyomom az ajtót és elhaladok a névtáblák mellet, amin még mindig ott kiabál a két halott barátom neve felém. De Floriant nem ölhetik meg...

köszönöm a játékot!