Óratorony udvara

Egy terméskővel kirakott kis belső udvar az óraépület tövében. Az udvar közepén, kisebb emelvényen egy orbitális méretű bunkósbot kapott helyet, melyet egykoron azon óriások használtak, akik a Roxfortban is pusztítottak. Ezen az udvaron keresztül lehet kijutni a Kőkörhöz.

S A G E  B O L T O N

2001 02 15
-o-
talár helyett
Lovesong
-o-

Napok óta gondolkodom azon, mégis ki a fene az az Eleanor McLaggen. Enyhén szólva sokk-ként ért a cikk róla, és Sageről. Azt nem értem, ha igaz, amit Vitrol összekapart, akkor mégis mikor tervezett szólni arról, hogy menyasszonya van. Tudtam, hogy őt kell megkérdezni, de valahogy félek a választól. Aztán mégiscsak lekapartam neki egy rövid levelet, kellő vacillálás után.
Találkozzunk az óratorony udvarban az esti vacsora alatt.
Beszélnünk kell.
Tania
És most, hogy itt gubbasztok a kiállított bot mellett, még jobban félek. Félek a választól, kismillió féle verzió játszódott már le a fejemben. Rágyújtok, ahogy a Prófétát szorongatva csövezek a kövön. Mi van, ha ő is elhagy? Remeg a kezem, nem érzem magam késznek erre a beszélgetésre. Megtörlöm a szemem, nem akarom, hogy megint sírni lásson. Látott már eleget. Mi van akkor, ha tényleg együtt van a nővel? Próbálom elnyomni magamban a könnyeket, legalább addig, amíg a hálókörletbe visszaérek. Nekem ez sok. Hagyom, hogy a füst megtöltse a tüdőm, ahogy látom megjelenni az alakját. Végre ideért. Elnyomom a cigimet, ahogy felállok, és folytatom a kezemben lévő újság gyűrögetését. Először nem bírok megszólalni, a gombóc a torkomban elállja a szavak útját. Először csak állok ott, mint egy rakás szerencsétlenség, nagyokat pislogva, és nem tudom, hogy hol kezdjem. Vagy mivel. Mély levegő. Semmi gond, valószínűleg egy rossz vicc, vagy félreértés az egész. Vitrolról van szó. De azért mégiscsak Sageről volt szó. Habár aranyvérűek, és állítólag az érdekházasságok nem ritkák, mélyebben érintett a dolog, mint gondoltam.
- Ki az az Eleanor és miért nem szóltál róla? - kérdeztem kicsit támadóbban, mint szerettem volna. Sosem lehetnek egyszerűek a dolgaim, valahogy, valakinek mindig meg kell kevernie az állóvizemet, hátha belefulladok. Lélegzetvisszafojtva várom a választ, miközben a gondolataim vadul cikáznak a fejemben és mindenféle rosszabbnál rosszabb dolog suhan át az agyamon. Érzem, ahogy könnyek gyűlnek ismét a szemembe, megdörgölöm az arcom, a kardigánom ujjával. Nagy szemekkel nézek ismét Sagere, és alig hallhatóan szólalok meg ismételten. A hangom, mintha nem is belőlem szólna, olyan rekedt.
- Ne hagyj el kérlek.

 

TO; T A N I A

2001. február 15.


"Rohanó, tüzes vágyak estek belém,
Mikor a bőrünk össze-összeért,
Egész életemmel ott éltem én,
Azon a kicsi, darabka helyen,
Ahol a bőrünk,
A bőrünk összeért."

Kimerültség. Mostanában ez a szó jellemezte a mindennapokat, mind testben, mint lélekben. A Roxfortban tanítani sokkal megterhelőbb volt, mint hittem, pláne, hogy közben egyre inkább lemaradtam a kutatásommal, amit hamarosan egy konferencián kéne bemutatnom. Nem volt lehetőségem északra utazni, mint az akadémiai órák mellett, ráadásul a családi krízis is fokozódott. Az öcsém minden lehetséges módon megpróbált keresztbe tenni nekem, de esélyem sem volt elhallgattatni.
Szinte éreztem, ahogy egykori lazaságom a távolba vész. Az izmaim görcsösen feszültek és mikor végre leguríthattam egy kis italt, be is aludtam tőle. Már a dohányzás sem elégítette ki azt a stresszlevezőt funkciót, amire annyira vágytam volna tőle. Talán csak Tania tudott még mosolyt csalni az arcomra… és nem kétséges, hogy ezt ő maga is észrevette. Láthatta, milyen hosszan tudtam nézni, ha mondjuk beült az irodámba vagy éppen egyszerre voltunk a nagyterembe.
Valahol örültem is a mai kis üzenetének, még ha tudtam ez a „beszélnünk kell” típusú mondat egy nőnél… vagyis lánynál sosem jelent jót. Még az is lehet, hogy megint le akar koptatni és akkor majd jól megszívom megint. Valahol megértettem volna, hiszen nem volt rá annyi időm, mint mondjuk egy kamasz fiúnak és az sem kizárt, hogy a testi vágyaim elijesztették. De én már felnőtt voltam, megszoktam, hogy nem kell rejtegetnem mindezt és amit akartam, azt akartam és megszereztem, ha úgy hozta az élet.
Vacsora helyett így hát az udvarra igyekeztem, ahová a találkozót kérte. A zsebemben ott lapult a kis doboz… a Valentin-napra szánt ajándékkal. Nem volt olyan komoly dolog, csupán egy kis nyaklánc, amit egyik hétvégén, Londonban vettem. El kellett mennem egy professzorral ebédelni, aki átolvasta az egyik esszémet. Ekkor láttam meg a boltban a vékony kis nyakláncot, rajta aprócska körmedállal. Egyszerű volt, semmi csicsa vagy giccs, csak éppen a hátoldalába volt belegravírozva, hogy: TS. A keresztneveink kezdőbetűje. Nyálas vagy sem, neki akartam adni.
– Ki az az Eleanor és miért nem szóltál róla? – Már távolról megpillantottam, de még oda sem léptem jó formán, még szóra sem nyitottam a számat, már jött a kérdés. Hirtelen nem tudtam mi a fene folyik itt és mi a fene ez a letámadás. Aztán esett csak le, hogy arról a Vitrolos cikkről beszél, amit lehozott a Próféta… és sírt. Most már a kimerültséget új szó írta felül: pánik. Remek, remek… most ezt hogyan kéne megoldani? Ezen gondolkodtam, mert tény, hogy a cikk tartalmazott igaz dolgokat, de a nagyrésze eléggé légből kapott volt.
– Ne hagyj el kérlek.
Előhúztam a zsebemből egy zsebkendőt, hogy óvatosan megtöröljem az arcát. Meg akartam nyugtatni, először nem szavakkal, csupán apró kedvességekkel. Így hát odahajoltam hozzá, finom csókot lehetem az arcára, majd gyorsan elhúzódtam. Hiába van vacsora, még így is megvolt az esély, hogy valaki meglásson itt minket.
– Tania… – válaszoltam egyszerűen. – Eleanort az apám választotta ki, lényegében kisfiú korom óta a jegyesem. De igazából nem is találkoztam vele azóta… szóval az a cikk csak félig igaz. – Folytattam és benyúltam a zsebembe az ajándékét. Hosszúkás, fekete bársony doboz volt, semmi különleges. – Ez talán majd felvidít. – Nyújtottam fel. Figyelem elterelés volt, kellett egy perc, hogy átgondoljam, mit mondjak még. El kellett volna vennem Eleanort. Ez lett volna a legjobb a státuszomnak, de elképzelni sem tudtam egyelőre, hogy valaki mással akarjak ágyba bújni és gyerekeket csináljak.

S A G E  B O L T O N

2001 02 15
-o-
talár helyett
Lovesong
-o-

Szinte azonnal megbántam, ahogy letámadtam Saget. Tudtam, hogy nem könnyű neki ez a családmizéria, habár a legtöbb dolgot nem kötötte az orromra. De azért hülye én sem vagyok, tudom hogy az öccse kitartóan próbálja kitúrni. Rosszul érzem magam, amiért hagytam hogy egy ilyen összefirkált valami felzaklasson. De kétségbeestem. Valamiért annyira rettegtem attól, hogy mi lesz, ha Sage is elhagy. Pláne azóta, hogy anyám bejelentette hogy visszajön. Nem akarok vele egyedül maradni, mert tudom, hogy nem stabil pont. Egyszer már elhúzott a világ másik felére, mi akadályozná meg abban, hogy megint megtegye? Féltem, hogy ha Sage is itt hagy, akkor végérvényesen egyedül maradok. Gyűlölöm másokra rábízni magam, de 16 évesen nem hiszem, hogy van más választásom. Utálom a függést, és mégis függök.
Ahogy hozzám lép, és érzem hogy megtörli az arcom, szeretném, ha örökké tartana ez a pillanat. Szeretem amikor ilyen törődő. Akarva akaratlanul is belesimulok a mozdulatba. Aztán ahogy még közelebb kerül, és érzem a puha ajkait a bőrömön, azzal a lendülettel hátrébb is lép. Legszívesebben visszahúznám, de nem lehetek felelőtlen. Nem lehetek felelőtlenebb, mint amennyit ezzel a találkával megengedtem magamnak.
– Tania… - érzem az apró szünetet, hogy megfontolja, mit is mondjon – Eleanort az apám választotta ki, lényegében kisfiú korom óta a jegyesem. De igazából nem is találkoztam vele azóta… szóval az a cikk csak félig igaz. - megkönnyebbültem, ahogy felfogtam mit is mondott. Visszaültem -oké félig estem- a patkára, amin az érkezése előtt gubbasztottam, majd sóhajtok. Bocsánatot kellene kérnem. Megint túl hamar vontam le következtetéseket, anélkül, hogy ismertem volna az egész sztorit. Aztán mire eljuthatnék odda, hogy meg is szólaljak, előkerül egy fekete doboz. Óvatosan simítok végig a doboz bársonyos borításán, ahogy felpillantok ismételten Sagere. Lassan nyitom ki, egy vékony nyaklánc, egy egyszerű kör medállal. Ahogy kiemelem az ékszert a tokból, veszem észre az apró gravírozást a medál hátoldalán. TS.
- Ez gyönyörű, köszönöm. - felpattanok a helyemről és átölelem. Aztán el is húzódom, mielőtt valaki esetleg meglát, mert ugye túl sokat kockáztatott. - Felteszed nekem, kérlek? - kezdtem a nyakamba akasztani a láncot, de az apró kapcsot meghagytam Sagenek. Tényleg nagyon tetszik a medál, amilyen egyszerű, annyira szép. Örültem a ténynek, hogy gondolt rám. Sajnos engem a tegnapi nap folyamán Penelopé kis akciója - hogy menjen a fenébe - lekötött annyira, hogy nem igazán tudtam Saget a jelenlétemen kívül mással megajándékozni. Igen, kicsit szégyellem magam, de nem tehetek róla, inkább túl akartam élni a megtaposást a hülye kávézóban, mint hogy nézelődjek és nyekk legyen. Kíváncsian várom, milyen mondanivalója van még ezzel az egész Eleanor dologgal kapcsolatban, és igyekszem a lehető legmegértőbb lenni, elvégre, ha tényleg az apja jelölte ki neki a nőt, akkor ő is csak áldozat. Vagyis ő a legnagyobb áldozata ennek a hülye helyzetnek.

TO; T A N I A

2001. február 15.


"Rohanó, tüzes vágyak estek belém,
Mikor a bőrünk össze-összeért,
Egész életemmel ott éltem én,
Azon a kicsi, darabka helyen,
Ahol a bőrünk,
A bőrünk összeért."

Nem tudom Tania észrevette-e egyáltalán rajtam a kimerültséget. Annyira bele volt burkolózva a félelmeibe, hogy talán nem tűntek fel neki a szemem alatt éktelenkedő sötét karikák, sem a kevesebb vigyor, mint a megszokott. Megértettem az érzéseit, valami ilyesmin mentem én is keresztül, mikor egész egyszerűen elrohant a nyáron vagy éppen akkor, amikor elkerült minden erejével az iskolában. Erről viszont most sokkal nehezebb volt beszélni vagy megelőzni, hiszen Eleanor nagyon is létezett, még ha nem is egészen abban a minőségében, ahogy az újságok írtak róla. Nem igazán ismertem őt, soha egyetlen egy alkalommal nem találkoztunk felnőttként, így hát az eljegyzés és az esküvőtervezés sem volt olyan egyértelmű és egyszerű. Hogy ezt el tudom-e kerülni? Aligha, mert ez kötelesség, amit a családomért kell megtennem. Nem vagyok buzgó vérmániás, soha életemben nem voltam, egyszerűen csak ez egy hagyomány, amibe belenőttem és amit tovább kell vinnem, ha nem akarom az öcsém vádaskodását meghallgatni újra és újra. A család többi tagja valószínűleg mellé állna, ha kitáncolnék a házasságból és akkor tényleg minden veszne, hiába az enyém a kastély.
Azonban a családi nyomás ellenére is úgy éreztem, még képtelen lennék elengedni Taniát és ez nem valószínű, hogy változni fog. Valahogy annyira tökéletes közöttünk a kémia, hogyha ránézek azonnal vadul ver a szívem és furcsa forróság kúszik végig minden porcikámon. Ez az, ami életet, ez az, amit igazán szeretek. Eleanor valószínűleg sosem lenne rám ilyen hatással.
– Ez gyönyörű, köszönöm. – Ahogy felpattant, láttam, hogy megváltozott az arckifejezése. Tényleg örült és az a rövid ölelés bennem is még inkább megindította azt a sok érzést, ami bennem tombolt. Szerettem ezt, szerettem ezt az egészet, úgy ahogyan van.
– Felteszed nekem, kérlek? – kérdezte és már a nyakánál babrált, én meg olyan örömmel érintettem a tincseit, a bőrét, miközben az aprócska kapcsot kerestem. Örültem, hogy legalább ilyenkor érinthettem anélkül, hogy bárki zaklatna minket. Persze még mindig ott volt a veszély, hogy kilesnek az ablakon… és akkor majd én leszek a perverz prof. De ebbe semmi perverz nem volt. Igen, csókolóztam és majdnem tovább mentem egy másik diáklánnyal és igen, talán ennek is híre kelt már. Taniához azonban talán nem jutott el és nekem ez elegendő volt. Végül is azután történt, hogy ő lelépett és depressziós lettem, mert nem jött össze a dolog. Tehát még bőven az itteni munkámat és a kettőnk kis kibontakozását megelőzően.
– Szerintem illik hozzád, de tudod… pasi… vagyis nincs ízlésem – magyaráztam nevetve, ahogy az aprócska fémszerkezettel szórakoztam egy pillanatig. Nehezen adta meg magát, de végül kinyílt és rácsukódott az aprócska karikára. Elvigyorodtam, ahogy a helyére kerültek a dolgok. – Sajnálom, hogy megijedtél attól a cikktől. Nem akartam, hogy így tudd meg ezt az Eleanor dolgot… mármint akartam róla beszélni előbb-utóbb, csak mivel nem találkoztam vele gyerekkorom óta, nem is nagyon láttam értelmét említeni. Semmi sem biztos az egész üggyel kapcsolatban.– Tettem hozzá és alig láthatóan eltűrtem a tincseket az arcából, majd visszahúztam a kezemet. – Egy részem mindig is reménykedett benne, hogy a háborúban meghalt.
Sóhajtottam fel egy picit. Ha Vitrol megtalálta, nyilván még él… nem lenne meglepő. Apám azt mondta, hogy Franicaországban tanult és ott is élt a háború alatt. Meglehet, ezért úszta meg. Sosem képzeltem őt túl erős boszorkánynak, inkább olyan törékeny virágszálnak, akivel nem sok mindent tud kezdeni az ember.

S A G E  B O L T O N

2001 02 15
-o-
talár helyett
Lovesong
-o-

A hideg futkosott a hátamon Sage érintésétől. Annyira hiányoztak ezek az apró érintései. Szinte kétségbeesetten vágyódtam utánuk, menyasszony ide, vagy oda. Kicsit sajnáltam, hogy megint túl hirtelen ugrottam bele a dolgokba. Megint csak a konfliktust generálom a meggondolatlanságommal. Szép, hátha elüldözöm az egyetlen embert, aki még el tud viselni. Mert ő tényleg gondolt rám. Legalábbis a lánc és a medál hideg érintése ezt sugallja. Nem hagyom, hogy ettől megfosszon bárki is. A tudat, hogy gondol rám, az enyém, és senki másé.
– Szerintem illik hozzád, de tudod… pasi… vagyis nincs ízlésem - mondta, ahogy helyére került a nyaklánc. Már fordultam volna, hogy ellenkezzek, hogy szerintem van ízlése, ne beszéljen butaságokat, de belém fojtotta a szót.
– Sajnálom, hogy megijedtél attól a cikktől. Nem akartam, hogy így tudd meg ezt az Eleanor dolgot… - nem szakítottam félbe, csak néztem ahogy beszélt. A cserepes ajkait, a borostáját, a sötét árnyékokat a szeme alatt. Az időzítésemmel most is megtaláltam a lehető legrosszabb időpontot úgy érzem. Fáradtnak tűnik ahogy beszél. Határozottan bűntudatom van, hogy most hozakodtam elő a problémáimmal. Odafigyelhettem volna jobban is, mert az biztos, hogy bármi miatt is mélyültek el a karikák a szeme alatt, az komolyabb, mint az én baromságaim. Ahogy kisimítja arcomból a kósza tincseimet, meg kell erőltessem magam, hogy ne simuljak bele a mozdulatba.
– Egy részem mindig is reménykedett benne, hogy a háborúban meghalt.
- Hát akkor biztos könnyebb lenne a helyzeted. - sóhajtok, egyszerűen nem tudom mit mondhatnék neki. Elvégre a nőt egyikünk sem ismeri, hogy mondhatnám azt, hogy majd jobb lesz, vagy lesz megoldás? Ebben egyikünk sem lehet biztos, de nem akarom egy titokzatos harmadikra bízni azt ami kettőnk között van. Kétségkívül félek attól, hogy akkora lesz az örvény az állóvizemben, hogy belefulladok, de mégis mit tudnék csinálni? Régen kicsúszott a kezeim közül az irányítás. Rágyújtok.
- Lehet hogy ez most nagyon kilátástalannak tűnik, az összes többi szarsággal együtt, amivel mostanában foglalkoznod kell, de remélem tudod, hogy itt vagyok, bármi van. Szeretnék segíteni ahogy tudok, mert úgy érzem eddig nem voltam túlságosan jó benne. Csak szeretném, ha tudnád, hogy számíthatsz rám.

TO; T A N I A

2001. február 15.


"Rohanó, tüzes vágyak estek belém,
Mikor a bőrünk össze-összeért,
Egész életemmel ott éltem én,
Azon a kicsi, darabka helyen,
Ahol a bőrünk,
A bőrünk összeért."

A fáradtság még mindig elemi erővel nehezedett rám, de Taniát látni azért némiképpen felüdítő látvány volt. Nem tudom miért, de olyan hatalommal bírt felettem, mint egy nagy bögre kávé, ami felráz a nehéz órák, a diákoktól feltett rengeteg kérdés. Persze élveztem is mindezt, de közben baromira leterhelt, ahogy az a tény is, hogy akármennyire szerettem volna egy partyt tartani a diákjaimnak, a tanári kar támogatását alig tudtam megszerezni. Igaz Fawcett professzor már tarthatott egy párbajszakkört is, de én valamiért nem fértem bele soha a programba. Ez már kezdett őszintén elkeseríteni, annyira, hogy már azon agyaltam, hogy a hátuk mögött kezdem megszervezni vagy írok egy újabb kérelmet, ezúttal kissé agresszívabb stílusban.
Erről gyorsan elterelte a figyelmem megint az Eleanor téma. A lehető legőszintébben, mégis fájdalomokozás nélkül akartam beszélni erről Taniával, ha már így kibukott a dolog. Bár tény, hogy ez nem lehet kínoktól mentes helyzet… mert előbb-utóbb döntenem kell. Tania nyilván nem akarna egy házasember szeretője lenni és megérteném. Ő többet ér annál. Mondjuk alapból is többet ér annál, minthogy a tanára teperje le… mármint nem teperem le, dehogy! Megígértem neki, hogy nem teszek semmit, amíg nem engedi meg. Csak közben azt is nagyon nehéz volt elrejteni elől, mennyire vágyom rá.
– Hát akkor biztos könnyebb lenne a helyzeted.
Bólintottam egyetértően. Egy kicsit hagytam, hogy a hűvös szellő megborzolja a hajamat és Tania tincseivel is így tett. Szép látvány volt, így hát válasz nélkül időztem el rajta. Sok szép nőt és lányt láttam már, de ő valahogy különleges is volt mellé. Ez pedig csak még inkább vonzott hozzá.
– Lehet hogy ez most nagyon kilátástalannak tűnik, az összes többi szarsággal együtt, amivel mostanában foglalkoznod kell, de remélem tudod, hogy itt vagyok, bármi van. Szeretnék segíteni ahogy tudok, mert úgy érzem eddig nem voltam túlságosan jó benne. Csak szeretném, ha tudnád, hogy számíthatsz rám.
Figyeltem, ahogy rágyújt. Én most nem nyúltam a zsebemben lapuló cigaretta után, egészen másféle vágyak kerítettek hatalmukba. Csókolni akartam és ölelni, ehelyett viszont inkább lesütöttem a szememet, hogy ne lássam. Nem azért, mert zavart az érzés, egyszerűen csak nem volt helyes, hogy így neki essek.
– Tudom. – Bólintottam, de igazából valahogy mindig úgy éreztem, hogy az érzéseim ellenére Tania távol van tőlem. Ő nem az az ember, aki folyamatosan melletten van, inkább az az intenzív, mikor időről időre újra és újra egymásra találtunk. Nem tudom, hogy ez zavart-e. Valójában sosem voltak rendes kapcsolataim és nem is vártam, hogy ez majd olyan lesz, mintha egy rendes pár lennénk.
– Már az is elég, hogyha rám nézel vagy megcsókolsz. Sokat jelent. – Odanyúltam, hogy óvatosan megpiszkáljam a haját. Csak egy pillanat volt, de éppen elég arra, hogy töltekezzek belőle.
Aztán egyszer csak elvigyorodtam: – Gondolom ne kérdezzem meg, hogyan megy a suli… – Próbáltam kicsit oldani a helyzetet, mert az Eleanor téma feszültsége, még ott terjengett a levegőben.