BanyaFeszt 2000

BanyaFeszt 2000
Avagy a Walpurgis Leányai koncert



2000 augusztusa

TO; T H E O

2000. augusztus


"clipped wings
I was a broken thing
I had a voice
had a voice
but I could not sing
you’d worn me down
I struggled on the ground
so lost"

Az elmúlt napokban nem tudtam rá hangolódni a koncertre, pedig mióta csak megvettem a jegyet arról álmodoztam, hogy miképpen vegyülök majd be a tömegbe, részegen, billegve a Walpurgis Leányai zenéjére. Azóta kicsit sok minden történt. Felvettek a Roxfortba dolgozni, megnyertem a pereskedést Keith-szel szemben és ismét a kezembe vehettem a matlocki birtok kulcsait. Sőt, még az első bejáráson is túlestem az egyik építésszel, aki biztosított róla, hogy a kastély hamarosan visszanyeri az igazi pompáját és karácsonykor már ott ünnepelhetek. Nem említettem meg neki, hogy a Roxfortban terveztem eltölteni az ünnepeket, mint diákkoromban. Imádtam azokat az időszakokat és kifejezetten gyűlöltem, mikor apám hülye indokkal hazarángatott, hogy adjam elő a tökéletes aranyvérű gyereket. Emlékszem, hogy a felesége órákig fésülte a hajamat, mintha az helyre tudná tenni a hullámos tincseket. Neki aztán nem számított, ha eközben olyan fájdalmat okoz, hogy még a könnyem is eleredt.
A keserű emlékek elűzése érdekében a kezemben egy nyitott Lángnyelvvel léptem át a fesztivál kapuján. Még sosem voltam a BanyaFeszten, nem mintha túl öreg esemény lett volna. Voltak előzményei persze a középkorban, ahol még szeánszokat tartottak meg viccből boszorkányégetéseket rendeztek, hogy kigúnyolják a muglikat. Az elégetendő személyek persze mindenféle égés elleni védelemmel ellátták magukat, így csak a lángok csiklandozását érezhették. Azóta nagyrészt zenei fesztivál volt az egész, ahol mindenki kikapcsolódhatott egy pár napra.
Alig, hogy beléptem egy illuminált állapotban lévő leányzó lépett elé és a fejemre dobott egy virágokkal díszített koszorút. Ezután vigyorogva mondott valami, számomra felismerhetetlen nyelven, aztán tovább billegett. Még egy nagy kortyot vettem magamhoz a whiskyből, hogy aztán kicsit inogva, de megkeressem a színpadot. Már jó nagy tömeg összegyűlt ott, sokan pokrócon ültek a barátaikkal, én azonban csak egyedül huppantam le a fűbe.
Még két nagy kortyot vettem magamhoz a kellemes, fűszeres italból. Nem bántottam, hogy ilyen nagy hévvel még végig is égeti a torkom. A zsebemben lévő, rúnákkal barázdált gömbnek ütközött a könyököm. Jóformán bizsergett, mint mostanában annyiszor. Keserűséget hozott rám az is. Meglehet azért, mert még mindig nem fejtettem meg a titkát és ez jobban zavart mindennél.
A zenekar hamarosan a színpadra került. Az üveget az ajkaimhoz emeltem, eldöntve, hogy ma aztán kitombolom magamból az egész feszültséget, amit ősztől magamra vettem. Lazán akartam kezdeni a tanévet a Roxfortban, valóra váltva minden tervemet. Az egész talán kicsit színpadias is volt, a diákokat akartam szórakoztatni, de nem számított semmi. Mire letettem magam mellé a már féli kiürült üveget, a Do the Hippogriff című dal második versszakánál tartottak a színpadon.
Felemeltem a kezem és kissé szédelegve kezdtem énekelni: – Boogie down like a unicorn, No stoppin' till the break of dawn, Put your hands up in the air, Like an ogre, who just don't care.– Az énekhangomra és a ritmusérzékemre ugyan részegen sem lehetett panasz, de a mozgáskultúrámra annál inkább. Ugyanis tiszta erőből eltaláltam a hozzám legközelebb tartózkodó lányt. Ahelyett, hogy bocsánatot kértem volna, megragadtam a karját és felhúztam, hogy táncolni kezdjek vele.
– Oh! Can you dance like a hippogriff? – Énekeltem tovább és még közelebb vontam magamhoz, hogy a mutatóujjammal megérintsem az orra hegyét, aztán rávigyorogtam. – Bocsi, nem akartalak megijeszteni.

[- Hát... egzotikus -]

S a g e

2000. augusztus eleje

''if you were born with
the weakness to fall
you were born with
the strength to rise''

Ahogy mélyen beszippantottam a levegőt, a mellettem álló lányok parfümjén kívül megcsapott egy különleges, jellegzetes aroma is, amit képtelen voltam meghatározni. Hagytam, hogy végigjárjon, és kiélveztem a pillanat varázsát ha már ez volt az első, amikor átéltem valami ilyesmit.
Ha a többiekre pillantottam, kicsit lemaradva éreztem magam. Olyan otthonosan mozogtak a helyen, mint én úgy nagy általánosságban sehol, és kicsit irigyeltem őket, amiért ennyire el tudják magukat engedni. Én valahogy időről-időre visszatértem a gátlásaimhoz, és zavartan igazgattam az egyébként nem szemérmetlenül rövid, fekete shortomat, miközben igyekeztem nem lemaradni a többiektől.
Mennyire gáz bevallani, hogy bár mindannyiukkal évfolyamtársak vagyunk, csak az egyiküket ismerem igazán, és merem barátnak nevezni magunkat? Ő volt az, aki nemrég elhívott, én pedig úgy döntöttem, hogy - amellett, hogy egyszerűen csak ignorálom a tényt, hogy csak azért esett rám a választás, mert az eredetileg elhívott végül nem ért rá - épp itt az ideje kicsit kimozdulni a meglehetősen egyhangú komfortzónámból, és kipróbálni valami újat; mondjuk egy Walpurgis Leányai koncertet. Végül is mi baj történhet? Egyelőre mindenki elég kedvesnek tűnik, és ha nem hagynak egyedül, vagy erőltetnek bele valami olyan helyzetbe, ami ellen én foggal-körömmel ellenkezek, akkor éppen semmi gond nem lehet... gondolom.
Igazából amikor otthon felvetettem a dolgot, hogy kiruccannék egy estére, a reakció pont az volt, mire számítottam: egyből belementek, Aaron felesége pedig talán még tényleg örült is, közben pedig ott ült a tekintetében az a szokásos csillogás, mint amivel az elázott kiskutyákat jutalmazzuk, ha odajön hozzánk, és hagyja, hogy betakargassuk.
Néha azért elgondolkodtam, hogy vajon tényleg ennyire szerencsétlennek nézek-e ki. A válasz valószínűleg igen.
Amint átléptük a kapukat, megtámadtunk egy pultot, ahol különféle italokat lehetett venni, az egészen kellemes kinézetűtől az instant hányingerig. Én végül egy rózsaszín löttyre böktem, ami túl bájosnak nézett ki ahhoz, hogy túl sok alkohol legyen benne, amikor viszont belekortyoltam, rájöttem, hogy nagyon tévedtem. Az első kortytól majdnem fel is köhögtem, de nem csak emiatt - az alkohol egy dolog, ám ha ez unikornis-szivárvány-és felhőízzel van keverve, az már egy olyan kombináció, amire nem biztos, hogy fel vagy készülve. Én legalábbis egész biztosan nem voltam.
- Na, milyen? - kérdezte vigyorogva a mellettem álló Ava, aki a közelebbi barát címmel dicsekedhetett, vagy valami olyasmi, miközben olyat kortyolt az ő üvegéből, hogy attól nekem is felkavarodott a gyomrom. Igyekeztem nem olyan bizonytalan pillantást vetni rá, mint amilyet éreztem, hogy vetek.
- Hát... egzotikus - bólogattam határozottan. Mivel a koncert kezdetéig még volt egy kis időnk, kicsit errébb letelepedtünk beszélgetni, eközben pedig elég gázul éreztem volna magam, ha látványosan bele sem kortyolok a pónis mennyország-löttyömbe, szóval valahogy így alakult, hogy mire a koncert elkezdődött, már csak egy kevés volt az alján, és ami azt illeti, hirtelen már nem is volt olyan borzalmas az íze.
Mikor a zene dübörögni kezdett, már szédültem egy kicsit, de tulajdonképpen nem mondanám, hogy kifejezettem rosszul éreztem magam. Pedig én aztán nem voltam egy nagy ivó. Nem, egyáltalán nem. Ava valószínűleg elszörnyülködne, ha megtudná, hogy az eddig legdurvább alkoholizálásom két pohár pezsgő volt szilveszterkor, és több, mint valószínű, hogy én ugyanennyire kiakadnék, ha most teljes egészében tisztában lennék a dologgal... Tulajdonképpen mivel is kéne tisztában lennem? Vagy inkább nem lennem. Én tökéletesen tisztában vagyok...!
Egészen biztos voltam benne, hogy a lányokkal együtt, egy kis burokban kezdtünk el táncikálni, erre most a hat fejből egyet látok, és őt is egy full idegen mellett, szóval ennek frusztrálnia kellene, nem? Kíváncsian pislogtam körbe-körbe, hátha kiszúrom valamelyiküket, de a táncoló alakok egy kicsit összemosódtak a szemem előtt. Közben a zene elemi erővel dübörgött a fülemben és a mellkasomban, nem beszélve a mellettem átszellemülten éneklőkről. Néhány pillanattal később visszafordultam előre, hogy akkor inkább élvezzem a koncertet - hiszen majd úgyis újra egymáshoz verődünk, nem de? -, és kicsit visszavéve az ide-oda billegésemből - a hirtelen jött szédülés okán - igyekeztem átpislogni az előttem állók vállai felett, hogy lássak valamit a színpadból, azonban ez apró termetem miatt aligha valósult meg. Elégedetlenül biggyesztettem az ajkam, amikor hirtelen egy oldalról kicsapódó kar olyan erővel talált el, hogy levegőért se volt időm kapni, mielőtt nekiborultam a balomon táncolóknak. Azok persze szidtak, de mielőtt felfoghattam volna bármi konkrétat is a szavaikból, valaki visszarántott magához. Azzal a lendülettel a mellkasának csapódtam, habár már koránt sem olyan erővel, mint az előbb. Ezúttal volt időm benyelni egy kis levegőt, mielőtt felnézhettem volna a kemény mellkashoz tartozó arcra, amit először nem is láttam tisztán, csak ha kicsit hátrébb húzódtam, olyan magas volt. Az első lendületemmel megpróbáltam kicsit hátrébb araszolni tőle, azonban még közelebb húzott, hogy orromba kúszott a hely füstjén át is kellemes illata - amibe bár keveredett egy kis alkohol, de ezen nem akadtam fenn, hiszen messze nem volt kellemetlen. Olyan lazasággal táncolt és énekelt tovább, hogy az egy kicsit oldott a görcsös bizalmatlanságomon, amivel még ebben az állapotban is menekültem volna, és végül nem húzódtam el. Egy kicsit összerezzentem, amikor megérintette az ujjával az orrom hegyét, de aztán megállíthatatlanul elmosolyodtam a kisfiús vigyorán. Tulajdonképpen, ha nagyon őszinte akarok lenni - és ez talán csak a meseszörp hatása -, kifejezetten kellemes volt, ahogy határozottan tartott, és lassacskán én is vele mozdultam az ütemre.
- Semmi baj! - Egy kicsit elpirultam a szavaimra, és a föld felé lestem, de mégis mit mondhattam volna erre? Hogy nem ijesztett meg? Hazudnék, megijesztett. - Egyben vagyok, vagy mi.
Valaki hátulról egy kicsit meglökött, nem nagyon, csak épp annyira, hogy közelebb csusszanjak a férfihez, aki láthatóan nem tervezte az elengedésemet. Így tehát lassan beletörődtem a sorsomba - bár egy pillanatig vártam a kitörekvő félős bárányt, aki mindjárt kirohan még a fesztivál területéről is, de úgy látszik, az alkohol fogvatartotta őt -, és kissé szégyenlősen bár, de felcsúsztattam a kezeimet a vállaira. Vajon ezzel mennyire egyértelműen jeleztem, hogy benne vagyok a dologban? Úgy értem, én nem akartam nagyon. Csak egy icike-picikét...

TO; T H E O

2000. augusztus


"clipped wings
I was a broken thing
I had a voice
had a voice
but I could not sing
you’d worn me down
I struggled on the ground
so lost"

Nem tudtam, hogy ez még a Lángnyelv hatása, mindenesetre a lábam sokkal könnyebben mozdult a ritmusra, mint máskor. Na nem azért, világéletemben táncos alkat voltam, bármilyen zenére képes voltam őrült módon ugrálni. Ha buliról volt szó, Sage Bolton bizony az első sorban ácsingózott, hogy megkapja a kedvenc italát, rágyújtson egy cigarettára és tomboljon. Általában csak ezt a bohócot látták belőlem az emberek. Bele sem gondoltok, hogy az ivás és a dohányzás nem volt több, mint ennek az ellazult valakinek a szokásai. Valójában csak egy álca volt, egy búfelejtő.
– Semmi baj! – Nézett félre a lány, akit éppen az előbb húztam oda magamhoz és pörgettem meg kicsit. Nem is tudom, miért tört rám olyan hirtelen az egész. Egyszerűen csak jó illata volt, tetszett, ahogy a haja meglibben minden mozdulatnál és azok a szeplők. Ahogy lesütötte a szemét, megint elvigyorodtam. – Egyben vagyok, vagy mi.
Nem hangzott meggyőzőnek, de nem számított. A következő pillanatban ugyanis egy lökésnek köszönhetően közelebb került hozzám megint, én pedig lágyan karolva kicsit mozogni kezdtem vele. Nem akartam rámenős lenni, de megint egy tökéletes dallam csendült fel, aminek a belángnyelvezett lábaim már nem tudtak ellenállni. Hamarosan a vállamra siklott a tenyere és úgy tűnt ő is hajlandó lesz felvenni a bulizós hangulatot. Persze még mindig ott ült a szeplői alatt a kislányos pír.
– Imádom a zenéjüket, minden hangulathoz tökéletes, nem gondolod, Szeplőske? – kérdeztem. Lassan húztam magammal a következő, kissé lassabb ritmusra. Ez már majdnem tökéletes volt egy kis összesimulásra, de egyelőre nem akartam a kelleténél jobban ráijeszteni. Nem volt hozzá szokva, hogy csak úgy magukhoz rángassák férfiak. Én persze túl heves voltam és bele sem gondoltam ebbe, mikor megpillantottam, kit sikerült majdnem leütnöm.
– Sage vagyok. – Mutatkoztam be aztán. Valószínűleg egy koncert közepén nem nagyon érdekelte volna az Enos és a Bolton rész. Az csak apám társaságában volt fontos meg persze a Roxfortban, ahol McGalagony még rá is kérdezett, hogy honnan jött az Enos második névnek. Erre persze vezethettem vissza a családfánkat egészen az üknagyapámig, akinek ez volt a keresztneve.
– Nem baj, ha én azért téged Szeplőskének szólítalak? Nagyon bájos. – Cirógattam végig megint az orra hegyén. Aztán persze felnevettem, megint megerősítve a bohóc pasas hatásomat. – Bocsi, egy kicsit sokat ittam! – Folytattam, hátha megnyugtatom, hogy nem egy őrült vagyok, aki éppen zaklatni készül.
Közben persze váltottak egy fokkal vadabb dalra, de én ugyanúgy tartottam a karom között. Nem tűnt úgy, mint aki nagyon vadulós formában van, ha abban is volt én már elrontottam a hirtelen közeledésemmel.

[- Kétségtelenül -]

S a g e

2000. augusztus eleje

''if you were born with
the weakness to fall
you were born with
the strength to rise''

A férfi még közelebb húzott magához, én pedig felfelé pislogtam, hogy felmérhessem az arcát is. Fekete, göndör tincsei kócosan hulltak a homlokába, miközben táncoltunk, a félhomályban pedig hunyorognom kellett egy kicsit, de végül azt is megállapítottam, hogy sötét szemei valószínűleg barnák. Ha már csak így magához rántott, úgy gondoltam, nem szégyellem, hogy részletesen megnéztem magamnak az arcát, habár a pír nem akart eltűnni az orcámról. Mintha a közelsége okozta volna - sőt, szinte biztos. Furcsa érzés volt egy idegen férfi karjai közt lenni, a zavar egyelőre még ott időzött rajtam, nem akart tovább állni. Az érintésétől, amit a derekamon éreztem a rövidebb fazonú felső miatt, hideg járt végig a gerincem mentén.
– Imádom a zenéjüket, minden hangulathoz tökéletes, nem gondolod, Szeplőske? – Annyira közel voltam hozzá, hogy már bőrömön éreztem a leheletét, ahogy beszélt. Egy kicsit felhorkantam a becenévre, ám a hangsúly, amivel mondta, mégis megmosolyogtatott. A következő számmal lelassult egy kicsit a zenekar, így már egyáltalán nem tűntünk ki az egymással táncikálók összeolvadt tömegéből.
- Kétségtelenül - mormoltam vissza, aztán újra fellestem az arcára, amikor elárulta a nevét. - Én Theodora.
Úgy döntöttem, rábízom, hogy él-e a név által egyértelműen felkínált becenevek egyikével avagy sem, hiszen én mindenre hallgattam, azt hiszem, mostmár a Szeplőskére is. Gyorsan megint körbelestem, de sehol nem láttam se Avát, se a többieket, akikkel együtt érkeztem. Bár az alkohol elkezdte megtenni a hatását, még egy kicsit frusztrált, hogy szétszéledtünk, az enyhe szédülés viszont már jelentkezett, így észre sem vettem, de valamivel erősebben kapaszkodtam Sage vállába.
Végül inkább visszafordultam, hogy az előttem elterülő mellkast figyeljem, és közben fel-fel pislogtam az arcra is. Kerestem benne valamit, ami miatt úgy érezném, hogy most azonnal menekülnöm kell. Ami félelemmel töltött volna el, ha már az nem, hogy csak úgy odarántott magához táncolni, és még át is karolt. Betudhattam volna az alkoholnak, hogy nem érzek semmi ilyesmit, de annyira kellemes kisugárzása volt, hogy valami furcsa módon szinte élveztem a helyzetet. Létezik ilyen?
– Nem baj, ha én azért téged Szeplőskének szólítalak? Nagyon bájos.
Ismét megborzongtam, amikor az arcom felé nyúlt, és végigsimított az orromon. Ettől még tovább pirultam, olyan lehettem, mint egy érett paradicsom. Sosem volt bajom a szeplőimmel, pedig volt rendesen az arcomon, de úgy tűnik, neki határozottan tetszett, ez pedig méginkább zavarba hozott.
- Bocsi, egy kicsit sokat ittam! – szabadkozott aztán, mintha meg akarna nyugtatni, hogy egyébként ártalmatlan. Ezen képtelen voltam nem elengedni egy halvány felnevetést. Mielőtt válaszolhattam volna azonban, véletlen ráléptem a lábára, és bár ha valamivel nem voltam megelégedve, akkor az a sovány alkatom, gyorsan hátrébb ugrottam, és elhallgattam. Néha csak totálisan elfelejtkeztem az evésről, vagy pedig egyáltalán nem volt étvágyam. Ezzel egyébként kiskoromban, anya pitéin felnőve nem volt problémám.
- Ne haragudj, én pedig csak rettenetes táncos vagyok. Alkohol nélkül is... - mondtam gyorsan, és bocsánatkérő pillantást vetettem rá. Közben újabb szám csendült fel, mire körülöttünk mindenki sikítozni és ugrálni kezdett, csak mi álltunk még mindig ugyanúgy, egymást bámulva. Sage nem olyannak tűnt, mint én, már ami a bulizást illeti: míg nekem akár így is jó lett volna, álldogállva és csak élvezve a zenét, őt sokkal inkább el tudtam volna képzelni a lelkesen csápolók között. Épp ezért, végül kicsit hátrébb is csusszantam tőle, hogy elengedjen, még akkor is, ha már olyan jól esett a karja a derekam körül, meg a mellkasából sütő kellemes meleg.
- Nem tartalak fel... - mosolyogtam rá szerényen.

TO; T H E O

2000. augusztus


"clipped wings
I was a broken thing
I had a voice
had a voice
but I could not sing
you’d worn me down
I struggled on the ground
so lost"

A zene minden porcikám átjárta, mintha csak a ritmus maga ott lüktetne végig az ereimen és átvenné felettem a nyugalmat. Kétségkívül remek idegnyugtató volt, akárcsak az a jó adag whisky, amit még a táncraperdülés előtt húztam le. Mondja bárki, hogy nem a Lángnyelv a legkedvesebb itala, azt nehezen hinném el. Az a remek melegség, ami végig folyik az ember száján és torkán, egészen megnyugtató tud lenni, még a legszörnyűbb helyzetekben is. Például, ha az öccse megpróbálja ráfogni, hogy nem is aranyvérű, csak egy fattyú, mert az anyja összefeküdt egy muglival, vagy ha éppen elveszíti az állását. Ha valaki, akkor én tökéletesen tudtam, hogyan működik a Lángnyelv nyugtató hatása.
– Én Theodora.
Elhúztam a számat, majd egy hümmögéssel jeleztem, hogy igazán szép neve van. Nekem mégis csak jobban tetszett a Szeplőske. Az tökéletesen leírta a külsejét és a bájos kis pírt az arcán. Kedves lánynak látszott, akit könnyű zavarba hozni. Mondjuk melyik normális ember ne ijedne meg, ha egy vadidegen fickó magához rángatja egy tánc erejéig. Lehet, hogy azért kereste a barátaiat annyira a tömegben, mert megmentőre várt. A nagy és veszélyes Sage szörny lecsapott rá, kissé részegen, túl oldottan. Ez volt aztán az ijesztő kombináció. Próbáltam éppen csak annyira hozzá érni, amennyire azt a mi kis táncunk szükségessé tette, nem akartam újra megijeszteni. Éppen elég volt neki, hogy a Szeplőske jelzőnél finoman végig cirógattam az orrán.
Egészen kellemes volt, ahogy a testünk egymásnak simult. Nehezen álltam ellen egy kis simogatásnak a derekán, ám még sem léptem semmit. Nem akartam jobban összezavarni annál, amit már amúgy is sikerült elérnem. Egy ijedt őzikéhez hasonlított, akit akár egy hirtelen mozdulat is elűzhet. Én azonban úgy élveztem érezni az illatát, nézni a szemeit, a szeplős arcát. Biztos voltam benne, hogy az alkohol tett szentimentálissá. Engem általában nem fognak meg ilyen dolgok egyetlen lányban sem. Csak hagyom, hogy az ölembe pottyanjon az éppen aktuális és addig élvezem a társaságát és a testét, míg ő is engedi. Ez volt ott északon, ez volt elette az akadémián s a Roxfortban. Nem voltam nagy szoknyavadász soha sem, inkább csak kihasználtam a kínálkozó lehetőséget. Ha pedig valaki tetszett, hát akkor gondolkodás nélkül tettem felé egy lépést, megcsókoltam vagy kicsit húztam az agyát, míg ő nem akarta megtenni. Mindenestre nem szaladtam olyan lányok után, akik egy kis idő után sem mutattak semmi érdeklődést. Nem akartam egy olyan csapdába esni, amiből aztán sosem fogok kikerülni.
Szeplőske ügyetlenkedett tánc közben. Egy egészen kicsit rá lépett a lábamra és mielőtt még elnevethettem volna magam, már akkorát ugrott hátra, mint az a bizonyos, korábban is emlegetett őzike.
– Ne haragudj, én pedig csak rettenetes táncos vagyok. Alkohol nélkül is...
Még hátrébb került tőlem. Lehet, hogy megrémítette a hirtelen ugrálni kezdő tömeg is. Nem tudom miért, de olyan érzésem volt, hogy ő még a szokványos fiatal lányoknál is sokkal ártatlanabb, ettől pedig inkább mellette akartam maradni, semmint bevetni magam a pogózás közepébe.
– Nem tartalak fel... – Mosolygott rám.
Felszedtem a holmimat – azaz egy üveg Lángnyelvet – a földről és átkarolva a vállát, elkezdtem kihúzni a tömegből. Csak ekkor éreztem meg, hogy alaposan leizzadtam ott a tömegben a nagy táncikálásban, azonban szerencsére csak a homlokomon és a nyakamon folyt végig a víz, nem okozva egyelőre kellemetlen szagokat.
– Azt hiszem, kell innom valami, ami nem alkohol – nevettem el magam, ahogy odapillantottam rá. – Van itt egy limonádés stand a közelbe. Tudom-tudom, azokba is mindenféléket belekevernek, de majd szólok, hogy hagyják ki.
Hamarosan kiértünk a koncerthelyszínről, oda ahol kiszolgáló sátrak és standok álltak. Szerencsére nem kellett betérni a medimágusok közé az első fehérebb példányba, de azért hallatszott, hogy odabent azért akarnak bőven nyöszörgő áldozatok már.
– Na, itt is van – állapítottam meg, mikor megérkeztünk a pulthoz. A kiírás szerint itt aztán minden volt, sütőtökleves limonádé, csípős limonádé, borízű limonádé, vajsörízű limonádé, természetesen mind tele pumpálva alkohollal. – Két szűz limonádét kérek, sok mentával és citrommal. – Mondtam azonnal a stand mögött álló fiatal férfinek, aki csak bólintott és már el is ment hátra elkészíteni az italokat.
– Ez majd helyre tesz minket így a nagy ugrálás után. – Intettem Szeplőskének, hogy üljünk le a padokhoz kicsit odébb. Később visszamegyek majd az elkészült italokért.

[- Jól hangzik -]

S a g e

2000. augusztus eleje

''if you were born with
the weakness to fall
you were born with
the strength to rise''

Sagenek egészen más tervei voltak, szóval ahelyett, hogy hagyott volna lelépni, hogy ő tovább táncolhasson, átkarolta a vállamat, és elkezdett kivezetni a tömegből. Kicsit meghökkenve szedtem a lábamat utána, fellesve az arcára, ám azon még mindig nem fedeztem fel egyetlen olyan szegletet sem, ami félelmet kellett volna, hogy keltsen bennem - talán csak az alkohol, talán csak az illata, de valami nagyon bódítóan hatott rám, miközben még én is egy kicsivel közelebb bújtam az oldalához. És hirtelen mintha megbántam volna az előbbi lelépési kísérletemet is, mert valami roppant kellemes volt a karja alá simulni.
– Azt hiszem, kell innom valami, ami nem alkohol. Van itt egy limonádés stand a közelbe. Tudom-tudom, azokba is mindenféléket belekevernek, de majd szólok, hogy hagyják ki - mondta halkan nevetve, mire én is elmosolyodtam. Igen, biztosan az alkoholnak kellett lennie - nem szoktam ennyit mosolyogni.
- Jól hangzik - virultam fel rá. Legalább már nem kellett kiabálnom, bár zene még idáig is elhallatszódott, de már korántsem olyan hangosan.
Körbenéztem a standokon, amik között elsétáltunk, és átfutott az agyamon, milyen hálátlan meló ott bent álldogálni egész este, és részegebbnél-részegebb mágusokat kiszolgálni vagy épp ellátni. Nagyrészt mindenki a színpad köré tömörült, ez a rész most majdnem, hogy üres volt, de a szünetekben egész biztosan hatalmas mennyiségek özönlötték el itt a sátrakat. Érdeklődve mértem fel a kínálatot, és próbáltam úgy tenni, mintha nem lenne teljességgel új nekem ez a dolog, pedig az volt. Nem voltam benne biztos, hogy ez tizenöt évesen probléma-e, de ha arra gondoltam, hogy a velem érkezők milyen kényelmesen kiigazodtak itt... bár talán hülyeség összehasonlítanom magam velük. Hiszen biztos voltam benne, hogy bennem még a minimumnál is kevesebb életrevalóság szorult, és ilyenkor kicsit dühös is voltam a szüleimre. Igaz, az eddigi négy Roxfortos évem alatt sokat fejlődtem, de néha még mindig úgy rá tudtam csodálkozni a legegyértelműbb dolgokra és helyzetekre is, mint egy kiskölyök.
Amíg az egyik standnál Sage kért két limonádét, én a többi rendelhető ital listáját böngésztem, aztán pedig egy kicsit távolabb ültünk le a padoknál. Jól esett a friss oxigén, amelybe már nem keveredett annyi kellemetlen szag és füst, mint az embertömeg között. A férfi mellett helyezkedtem el a padon, de aztán nem igazán tetszett a póz, és szembefordultam vele, a lábaimat törökülésbe húzva. Na, így már kellemesebb volt. Láttam az arcát, de nem voltam olyan messze tőle, mintha a szemközti padon ültem volna le.
- Szóval... Azt hiszem megzavartalak a koncertezésed közben. Bocsánat érte - pislogtam rá. Így végre már nem kellett kicsavarnom a nyakamat, ha rá akartam nézni. - Ami azt illeti, nem igazán szoktam ilyen helyekre járni... Kicsit frusztrál a sok ember, meg a nagyon hangos a zene, meg ilyesmik... - Valószínűleg ez olyan információ volt, ami annyira nem érdekelte, szóval inkább ajkamba haraptam, és gondolatban leszidtam magam, hogy miért vagyok ilyen szerencsétlen. - Amm, inkább mesélj magadról! Te biztosan érdekesebb vagy, mint én.
Eközben, ha megérkezett a két limonádé, magamhoz húztam az egyik hús poharat, melynek külsején máris apró vízcseppek gyöngyöztek. Nem sajnálták bele a gyümölcsdarabokat, a mentaleveleket meg a jeget, az egyetlen, ami kicsit elbizonytalanított, az a halvány rózsaszínesen derengő színe volt, de amint megkóstoltam, eltűntek a kétségeim, annyira isteni volt. Nagyon jól esett, az üdítő teljesen lehűsített, és a maradékát is eltüntette annak az előbbi, szivárvány-unikornis ízű cuccnak, amely még mindig ott volt a számban.

TO; T H E O

2000. augusztus


"clipped wings
I was a broken thing
I had a voice
had a voice
but I could not sing
you’d worn me down
I struggled on the ground
so lost"

A padon ülve kicsit átjárt a hűvös esti szellő. Egészen kellemes volt a tömegben töltött percek után, amikor csak úgy szakadt rólam a víz. Hálát adtam Merlinnek, hogy ezek ellenére nem volt olyan szagom, mint egy ázott kutyának… vagy rosszabb. Szerencsére Madam Suvickusz legjobb borsmentás dezodorgyöngyei elég hatásosnak bizonyultak. Így a testemből kellemes mentol és parfüm illat áradt. Elmerengve bámultam a táncoló, ugráló tömeg felé. A zenét még itt is tökéletesen lehetett hallani, így nem éreztem azt, hogy esetleg megakadt volna a koncertélményem.
A szemem sarkából láttam, hogy Szeplőske mocorog. Így felé fordultam. Törökülésben ült felém fordulva, amin megint csak elmosolyodni tudtam. Odanyúltam volna megint, hogy végig cirógassak az apró pötyökkel borított bőrén, ezúttal mégis visszafogtam magam. Nem lett volna helyén való túl sokszor érni hozzá, bár minden tagom nagyon kívánta a dolgot.
– Szóval... Azt hiszem megzavartalak a koncertezésed közben. Bocsánat érte – pislogott rám bűnbánóan. – Ami azt illeti, nem igazán szoktam ilyen helyekre járni... Kicsit frusztrál a sok ember, meg a nagyon hangos a zene, meg ilyesmik...
Ezen már egyenesen felnevettem. Theodora sokkal aranyosabb volt, mint bármelyik lány, akivel valaha találkoztam. Biztos voltam benne, hogy már elmúlt tizenöt, mégis sokkal visszafogottabb volt. Nem egy hozzá hasonló korú lánnyal volt alkalmam közelebbről megismerkedni. A nyár folyamán többen megpróbáltak kocsmákban felszedni vagy csak flörtölgetni, de egyelőre elutasítottam őket. Nagyrészt azért, mert általában nem tartottam helyénvalónak a dolgot… de Szeplőske bájosságának nehéz volt ellenállni. Ezért is húzódtam hozzá egy kicsit közelebb.
– Nem hinném, hogy elrontottad. – Mutattam a színpad felé, majd a kezem egész véletlenül a térdén landolt. Ez tényleg véletlen volt. Azért nem akartam ráijeszteni, de a közöttünk lévő tér teljesen lecsökkent, így ahelyett, hogy a pad falapjára simultak volna az ujjaim, az ő bőrén kötöttek ki. – Én innen is tökéletesen jól hallom a zenét, nem tudom, te hogy vagy vele.
Kihúztam magam és végig cirógatva a térdét, elhúztam a kezemet. Egyelőre nem akartam ennél jobban hozzá érni. Szerettem volna látni, hogy ez a vonzódás kölcsönös, egyébként tényleg nem erőltettem tovább. Nem akartam én semmiféle perverznek tűnni, habár tetszik is és annyira működik a kémia, hogy lehetetlen ellenállni. Az egyetlen bökkenő az volt, hogy kiskorú. Ezt ránézésre is meg tudtam mondani.
– Amm, inkább mesélj magadról! Te biztosan érdekesebb vagy, mint én.
– Nem vagyok olyan érdekes ám! – Legyintettem, de közben meghallottam a pult mögül a kiáltás „Sage rendelése elkészült!” Szóval fogtam magam és elsétáltam a két nagy korsónyi hideg limonádéért. Az egyikbe sokatmondóan tettek egy rózsaszín szívószálat, így azt tettem le Theodora elé. A másikból két nagy kortyot húztam le szinte azonnal. Olyan hideg volt, hogy még a hideg is kirázott és hosszan éreztem a hatását a torkomban is. Talán nem megy el a hangom másnapra. Nagyon talán.
– Én szeretek bulizni, főleg, ha közben jó a társaság. Ilyen vagy te is. – Válaszoltam és letettem a korsót. Felhúztam én is a lábaimat és törökülésben helyezkedtem el Theoval szemben. – Amúgy rúnakutató vagyok. Egy éve jöttem vissza Izlandról. Te pedig roxfortos vagy. – Találgatásképpen böktem ki és még közelebb húzódtam hozzá, annyira, hogy a térdeink egymáshoz érjenek.

[- Aha, d... de, de. Én is nagyon jól hallom, tökéletesen -]

S a g e

2000. augusztus eleje

''if you were born with
the weakness to fall
you were born with
the strength to rise''

Nemsokára Sage is oldalra fordult, így egymással szembe kerültünk a padon. Ülve már nem volt olyan nagy a magasságbeli különbség köztünk, így kihasználva az alkalmat, végigfuttattam tekintetemet az arcán. Már ezelőtt is felmértem pár rövidke pillantással, de itt azért sokkal tisztábban láttam a vonásait, a barátságosan csillogó, barna szemeit és a homlokába hulló fekete tincseket. Érdekes arcszerkezete volt, az a fajta, ami azonnal belevésődik az ember elméjébe, azonban ez nem azt jelenti, hogy ne lett volna kellemes ránézni. De, nagyon is az volt... és most azt hiszem, nem a szivárványlötty beszélt belőlem.
Halvány, félénk kis mosollyal feleltem a nevetésére, ami csak akkor szélesedett csöppet, amikor közelebb húzódott.
– Nem hinném, hogy elrontottad. – A színpad felé intett, aztán ahogy a keze visszatért volna a padra, pont a combomra került. Érintése olyan forró volt, hogy borzongás szaladt tőle végig végig minden porcikámon, valami hasonló módon, mint amikor az arcomat cirógatta meg. – Én innen is tökéletesen jól hallom a zenét, nem tudom, te hogy vagy vele.
Ujjai lágyan végigsimogatták a térdemet, aztán elhúzta a kezét, én pedig beharaptam az alsó ajkam, hogy ne akarjak utána kapni. Pedig szinte rossz érzés volt, ahogy a puha, meleg érintés egyszer csak eltűnt combomról. Kellett egy picike pillanat, hogy összeszedjem magam, és hogy valami normálisat válaszoljak vissza, ne pedig olyasmit, hogy: "Most miért engedtél el?". Még a szavak gondolatára is kicsit felforrósodott az arcom, és az elviekben normálisnak szánt válaszom is hebegésbe torkollott.
- Aha, d... de, de. Én is nagyon jól hallom, tökéletesen - bólogattam buzgón, közben pedig oldalra pillantottam, hátha nem látja, milyen piros az arcom már megint. Aztán inkább kortyoltam egyet a limonádémból, hátha az lehűt. Egy pillanatra elégedetten lehunytam a szemem, ahogy a jéghideg ital végigsüvített a torkomon, és bár nem biztos, hogy a tömeg kissé fullasztó melege után ez volt a lehető legjobb döntés, abban a pillanatban nagyon is jól esett. Az, hogy holnap fájni fog a torkom és berekedek, már más tészta volt. Nincs is jobb, mint egy kellemes kis nyári megfázás, nem igaz? Na, nem mintha a szünidőm annyira dúskált volna programokban, hogy ne legyen időm makulátlanul kipihenni a pár napig tartó rekedtséget.
Még egy nagy kortyot nyeltem az italból, amelytől furcsa érzés táncikált végig gerincem mentén, mintha valami meleg hullám suhant volna át rajtam, amely persze lehetetlen volt, hiszen ennél hidegebb dolgot talán még sosem ittam. Aztán inkább nem is foglalkoztam ezzel, csak kicsit szélesebb vigyort vetettem rá a következő szavaira.
– Én szeretek bulizni, főleg, ha közben jó a társaság. Ilyen vagy te is. – Erre csak kicsit kuncogtam, mintha egy csapásra minden zavarom eltűnt volna. – Amúgy rúnakutató vagyok. Egy éve jöttem vissza Izlandról. Te pedig roxfortos vagy.
- Hát igen, nálam keresve se találtál volna jobb társaságot! - Újabbat kortyoltam a limonádéból. Itatta magát a lötty, tényleg isteni volt, a halvány rózsaszínes színe után pedig ahogy visszapillantottam Sage arcára, mintha az agyam is pink felhőben kezdett volna lebegni. Kicsit megrebegtettem jóképű vonásai felé pilláimat, és úgy húzódtam, hogy ahogy ő is közelebb fészkelődött, térdeink egészen egymáshoz préselődtek. Még ez az érintés is borzongást váltott ki belőlem, közben pedig le sem vettem a tekintetem róla. - Rúnakutató? Ez izgalmasan hangzik. Izland is! Tulajdonképpen mindig is vonzottak volna az északi országok, ha nem lenne ott olyan hideg... Elég fázós vagyok.
Bele sem gondoltam, mi ez a hirtelen jött érzés a mellkasomban. Nem tartottam furcsának, pedig külső szemmel nézve talán annak tűnhetett a hirtelen hangulatváltás. Pedig semmi rossz nem történt, egyszerűen csak megtetszett egy férfi, ennyi az egész... Arra gondoltam, milyen jó lenne, ha még mindig a többiek közt táncolnánk. Talán ha befejeztük a limonádét, felvetem neki. Kortyoltam még egy kicsit az italból. Aztán eszembe jutott a férfi utolsó kérdése, ami tulajdonképpen kijelentés volt.
- És Igen, roxfortos vagyok. - Csak ekkor kezdtem el magamban tippelgetni, ő hány éves is lehet. Ebben a pillanatban azonban felcsendült egy olyan szám a színpad felől, amit kivételesen én is ismertem és nagyon is kedveltem. Felcsillant a szemem. - Ó! Ezt imádom! - lelkesedtem.

TO; T H E O

2000. augusztus


"clipped wings
I was a broken thing
I had a voice
had a voice
but I could not sing
you’d worn me down
I struggled on the ground
so lost"

Magic Works - The Weird Sisters

A Walpurgis Leányai ritmusára néha-néha doboltam a lábammal, de minden érzékemet jobban lefoglalta az, hogy a mellettem ülő lánynak iszonyatosan jó illata volt. Nem tudtam volna beazonosítani milyen virág aromája az pontosan, mégis úgy ölelt körbe, mint egy kellemes meleg takaró a hideg tavaszi estéken. Ahelyett, hogy az ujjaim megint a térdére csúsztak volna, inkább megfogtam a limonádés poharat és nagyot kortyoltam belőle. A hideg ital kicsit lehűtötte a testemet, de a korábban elfogyasztott Lángnyelv mennyiséget már nem tudta elnyomni bennem. Az ugyanis még mindig fűtötte a lelkemet és elnyomott minden normális dolgot, az érzékeim egészen kiélesedtek, majdnem annyira, mint amikor farkasbőrben mászkáltam Piroskával a végtelennek tűnő erdőben. Ezt pedig nagyon nem lett volna szabad.
–  Hát igen, nálam keresve se találtál volna jobb társaságot! – Elmosolyodtam a buzgó válaszon és végig néztem megint azon a bájos, szeplős arcán. Hát igen, jól állt neki valóban, ahogy az a kis pirultság is, amivel rám pillantott. – Rúnakutató? Ez izgalmasan hangzik. Izland is! Tulajdonképpen mindig is vonzottak volna az északi országok, ha nem lenne ott olyan hideg... Elég fázós vagyok.
Ezen fel kellett nevetnem.
– Képzeld, én is nagyon fázós vagyok.– Magyaráztam és megérintettem megint a térdét. – De alaposan felöltöztem, meg alkalmaztam néhány kellemes kis varázslatot, amitől egészen melegnek tűnt a kabátom. – Meséltem lelkesen. Nem hiszem, hogy bárkinek is meséltem volna ilyesmit korábban. Mégis kit érdekelt volna, mi történt velem ott északon? Senkit valószínűleg.
– És Igen, roxfortos vagyok. – Elhallgatott a zene, majd egy félpercen belül lágyabb ritmus indult meg. Ahogy felkiáltott, hogy ezt imádja, még meg is borzongtam. Erre a zenére táncoltam már valakivel. Csak fogalmam sem volt, kivel. Bizonyára marhára bevoltam állva éppen akkor.
– And dance your final dance, This is your final chance, To hold the one you love, You know you've waited long enough – hallatszott a színpad felől, én pedig egyszerűen felpattantam. Megfogtam Szeplőske vékony ujjait, hogy elhúzzam a padról, átkarolva a derekát, finoman billegni kezdtem vele. Én sem voltam annyira jó táncos azért, de ahogy összesimultunk, az nem is volt igazán tánc. – So, believe, That magic works, Don't be afraid, Of being hurt, Don't let this magic dies, The answer's there, Oh, just look in her eyes. – Érkezett a lágy ritmus még mindig olyan szívet melengetően. Kicsit lejjebb toltam a tenyerem és közelebb hajoltam Theohoz. Tekintetem hosszú percekig csak a sötétkék szempáron tartottam, élvezve annak minden apróc csillanását. Aztán lejjebb siklott az ajkaira. Hát lehet ennek ellenállni? Én lehetetlennek éreztem annyi Lángnyelvvel a testemben, amit sikerült beleszuszakolnom már az érkezés előtt. Így hát rátapasztottam az ajkaim a szájára, forrón simítottam végig a hátán, még közelebb húzva magamhoz. Nem voltam benne biztos, hogy helyesen cselekszem, de meg volt a lehetősége az elhúzódásra.
– Bocsi...  - Súgtam az ajkai közé.

[- Hű, még erre is van varázslat? Vagy talán ezt meg kellett inni...? -]

S a g e

2000. augusztus eleje

''if you were born with
the weakness to fall
you were born with
the strength to rise''

Nem is tudom, melyik melegített fel jobban ezután a szinte jeges limonádé után: a nevetése vagy az, hogy újra megéreztem ujjait a térdemen. Halovány mosoly olvadt ajkamra, ahogy fellestem arcára. A szívem izgatottan dübörgött a mellkasomban, úgy, mint ahogy még sosem éreztem, és úgy éreztem, muszáj még közelebb araszolnom a férfihez, azonban minden jel arra utalt, hogyha ezt tényleg megteszem, már Sage ölében fogok ülni. Amit pedig ebben az állapotomban is meglehetősen zavarbaejtőnek találtam.
– Képzeld, én is nagyon fázós vagyok. - Magyarázta, miközben ujjai újra a térdemhez értek. - De alaposan felöltöztem, meg alkalmaztam néhány kellemes kis varázslatot, amitől egészen melegnek tűnt a kabátom.
Erre halkan felnevettem.
- Hű, még erre is van varázslat? Vagy talán ezt meg kellett inni...? - kuncogtam. Egy kicsivel később felcsendült az egyik kedvenc számom, mire felcsillant a szemem, és lelkesen hangot is adtam ennek. Sage pedig egy pillanattal később felpattant, és engem is magával húzott.
Újra visszasimultam a mellkasához, hogy egy apró, elégedett sóhajt is elengedtem. Még az sem érdekelt, hogy hallja-e. Valahogyan nem éreztem rosszul magam amiatt, hogy közelebb araszoltam, és átfontam a nyakát karjaimmal. Közben még az ujjamat óvatosan végig is futtattam a tarkóján, hogy én is érezzem egy kicsit a bőrét, ne csak a pólón keresztül. Annyira közel voltunk egymáshoz, hogy annak normál esetben teljesen zavarba kellett volna hoznia, de én élveztem. A leheletét arcom bőrén éreztem, közben pedig a mellkasából sütő kellemes meleg teljesen körbevonta a limonádétól mostanra talán kicsit túlságosan is lehűlt testemet.
Finoman a kulcscsontjának biccentettem homlokomat, és beszívtam az illatát. Kirázott tőle a hideg, milyen közel vagyunk egymáshoz.
- Jó az illatod... - szökött ki a számon szinte tudatlanul, majd pedig újra felpillantottam az arcára. A tekintetünk összeakadt, teljesen összehangolódtunk, miközben ide-oda billegtünk. Erre még jobban elkezdett dobogni a szívem, hogy talán érezte is, nem tudom. Mi volt ez az egész? Fogalmam sem volt. De szinte reszketve vágytam az érintésére. Izgalmas volt megtapasztalni ezt az érzést, ahogy ujjai nyomán bizsergés ugrált a bőrömön, és ahogy szám lassan elnyílt, amint közelebb hajolt. Izgatottan vert a szívem, de nem féltem. Fogalmam sem volt, a zavarom hogy fordult át ilyen gyorsan vággyá, de tetszett a dolog, azt hiszem.
Picivel később a szája az enyémhez ért. Úgy rohant végig rajtam a borzongás, mint elektromos szikra, szinte fájt. Alig volt időm kiélvezni puha, forró érintését, és azt, ahogy végigsimít a hátamon, már el is húzódott kicsit, hogy egy "bocsit" súgjon ajkaim közé. Egy egészen picit hezitáltam, amíg beszívtam a levegőt, aztán újra közelebb csúsztam. Az ujjaim óvatosan, szinte engedélyt kérően siklottak Sage tincsei közé, hogy kicsit áttúrják kócos haját, a szám pedig közelebb szökött, hogy újra összesimuljon az övével. Finom, puha érintés volt, hogy egy halk sóhaj is kiszakadt belőlem, csak mint amikor magához vont az előbb, de aztán még szorosabban hozzásimultam, hogy tényleg minden egyes porcikánk egymáshoz szoruljon. Sok volt? Nagyon is. Bántam-e? Egyáltalán nem, de már felhagytam a válaszok keresésével, egyszerűen csak élveztem a helyzetet, és közben újra megcsókoltam.

TO; T H E O

2000. augusztus


"clipped wings
I was a broken thing
I had a voice
had a voice
but I could not sing
you’d worn me down
I struggled on the ground
so lost"

Magic Works - The Weird Sisters

Időm sem volt feltenni magamban a kérdést, hogy mégis mi a fenét művelek egy ennyire fiatal lánnyal. Csak belefúrtam az ujjaimat a hajába, ahogy megint összesimultak az ajkaink és olyan szenvedéllyel csókoltam, mintha valaki egészen más lett volna. Valaki, akire nem akartam gondolni egy pillanatra… akivel talán túl sok hibát követtem el. Csak simultam és simultam, mind jobban bele abba a csókba. A testünk egészen egymásnak feszült. Tenyerem végig siklott a hátán, hogy aztán a derekánál még közelebb húzzam magamhoz. Éreztem az ajkaimon a limonádét, amit megivott és még valamit… még valami édeset.
El kellett volna húzódnom, le kellett volna állnom még időben. Ehhez képest csak vonatam még közelebb magamhoz, bele sem gondolva hányan láthatnának meg itt vagy… látnak máris. Nem gondolkodtam. Csak tettem, amit a testem akart. Végül remegve, de sikerült két centire húzódni tőle.
– Nem akarsz valami privátabb helyet keresni? – kérdeztem. Ujjaim végig cirógattak az arcán, de persze nem akartam erőszakos lenni. Az nem illett hozzám, ráadásul jóval többet kellett volna innom hozzá. Közben megint a gondolataim közé férkőzött a valaki, akire eddig is próbáltam nem gondolni, mert nem volt szabad. Nem akartam az ő illatát érezni, miközben egy másik lány csodaszép kék szemeibe néztem. Szerencsére a testem gyorsan kapcsolt és a forróság hullám, ami végig szántott a testemen, máris elterelte figyelmem.
Tekintetemmel a környéket pásztáztam. Az igazat megvallva elég sivár környék volt. Egy-két fa persze akadt, meg némi bokor. De semmi meghittségre nem számíthattam ilyen helyen… nem mintha nekem szükségem lett volna rá, de talán Szeplőske szívesebben húzódott volna be kényelmes helyre. Mármint, ha egyáltalán be akart volna húzódni bárhová is velem.
– Van pár kellemes bokor… – Böktem a fejemmel tőlünk jobbra. – Tudom, nem éppen a legromantikusabb, de… nincs jobb ötletem és szorít a nad… az idő. – Javítottam ki magamat, mielőtt még fel is pofoz. Nem tűnt annak a tipikus bátor lánynak, aki azonnal ráveti magát az emberre, ha éppen megtetszik neki. Nem, ő visszafogott volt, finom és törékeny. Mégsem gondoltam arra, hogy valami történhetett, ami miatt ilyen hirtelen fordulatot vett a viselkedése.
Összekulcsoltam az ujjainkat és kicsit meghúztam a kezét a bokrok irányába.
– Nem tudom megígérni, hogy úriember leszek… – Vigyorogtam rá aztán.

[- Őőő... -]

S a g e

2000. augusztus eleje

''if you were born with
the weakness to fall
you were born with
the strength to rise''

Kikapcsolt az agyam, amíg csókolt, olyan puha és forró volt az ajka, olyan tökéltesen illett az enyémre. Nem volt helyes amit tettünk. El kellett volna húzódnom. Ez annyira nem vallott rám. És mindez, most hirtelen mégsem számított. Ahogy a hajamba túrva tartott közel, ahogy finoman szorítottam a vállát, kapaszkodva belé. Ez egy olyan oldalam lett volna, ami - sok másik mellett - máig eltemetve élt bennem? Talán. Az a válasz viszont, hogy egyszerűen csak megőrültem, sokkal valószínűbb volt.
Finoman végigsimítottam a karján ujjaim hegyével, felfedezve annak keménységét, miközben az ő tenyere a gerincemnél siklott végig, amint elérte azt a pontot, ahol a póló már nem fedett, végigrohant rajtam a borzongás. Jesszus.
Végül ő húzódott el - épp csak annyira, hogy számon át levegőért kaphassak az elmúlt pillanatok után. Mellkasom sűrűn emelkedett és süllyedt, miközben felpillantottam arcára, már amennyit láttam ebből a közelségből. A heves csókolózás után még mindig szaladgáltak a szikrák a bőrömön, arcom kipirult, és ahogy megszólalt, ez a vörösség valószínűleg tovább növekedett.
- Nem akarsz valami privátabb helyet keresni? - kérdezte végigsimítva forró arcomon. Erre persze kiszáradt a szám. Bár minden porcikám reszketett azért, hogy ajkunk újra összeforrjon, a gondolat megijesztett egy kicsit, ettől pedig valamivel távolabb húzódtam.
- Őőő... - kerestem a szavakat, hirtelen semmi sem akart a számra jönni. Nem akartam elrontani a hangulatot azzal, hogy beijedek, márpedig pontosan ez történt. Hogy köríthetném ezt illedelmesen? - Nem tudom, milyen privátabb hely akad erre, úgy értem, biztosan akad, csaak...
Beharaptam alsó ajkam, hogy ne hebegjek össze-vissza, mint egy buta kislány. Jajj, Theo... Mi történik veled? Ennyire beütött az az unikornishányás, hogy elment az eszed?
- Van pár kellemes bokor... Tudom, nem éppen a legromantikusabb, de… nincs jobb ötletem és szorít a nad… az idő.
A "nyelvbotlásán" majdnem fel is nevettem, de csak egy arcomon átsuhanó mosolyra futotta. Kezdtem egyre rosszabbul érezni magam a visszakozásom miatt, de amint finoman kézen fogva egy kicsit a bokrok irányába húzott, nem mozdultam. Úgy bámultam rá, mint egy elveszett őzike. Tulajdonképpen jobban belegondolva, ez a pillantás már a védjegyemmé vált.
- Ne haragudj, én csak... Azt hiszem, sokat ittam... Olyan fura, szivárványízű izét... Egyáltalán a szivárvanynak van íze? Mi... Mindegy, szóval, talán csak nem lenne helyes, és te is ittál, szóval... - rebegtem, de a kezét nem engedtem el. Továbbra is váltott ki a testemből reakciót, még az is ha szimplán ránéztem, egyszerűen csak... a gátlásaim olyan falakat építettek bennem, amiket nem tudtam hirtelen áttörni. Ahogy valljuk be, ez a helyzet sem volt túlságosan hívogató... úgy értem, a bokrok. Ez az, Theo, így kell egy pillanat alatt elvágni minden lehetőséged valami izgalmashoz. Szuper vagy. Nem is akartam tudni, mit gondol most rólam, a föld felé kaptam a tekintetemet.

TO; T H E O

2000. augusztus


"clipped wings
I was a broken thing
I had a voice
had a voice
but I could not sing
you’d worn me down
I struggled on the ground
so lost"

Magic Works - The Weird Sisters

Mekkora bolond vagy te, Sage Bolton. A gondolat megült a fejemben, miközben ajkaim finoman csókolták Szeplőske puha száját. Nem tudom, mi ütött belém, de nem számított. Hirtelen csak az végtelen forróság számított, ami ott tombolt a testemben.  Ahogy ujjaim a hajába fúródtak, megremegtem egész testben. Aztán én lökött persze már azt hittem, nyert ügyem is van. Hiába húztam a kezét, nem mozdult. Így egyszerűen visszafordultam felé és megálltam.
– Ne haragudj, én csak... Azt hiszem, sokat ittam... Olyan fura, szivárványízű izét... Egyáltalán a szivárvanynak van íze? Mi... Mindegy, szóval, talán csak nem lenne helyes, és te is ittál, szóval...
Nyeltem egyet. A következő pillanatban pedig egyszerűen elhúztam a kezem. Mégis ki lehet ilyen mocskosul szerencsétlen, mint én? Egy nyár alatt három elutasítást dörgöltek a képembe és most már kezdtem iszonyatosan rosszul viselni. Azonnal a cigire gondoltam, hogyha most nem kapok egyet a számba, akkor biztosan felrobbanok. Az ujjaim még sem mozdultak a nadrágzseb felé. Csak álltam és bámultam a földet fixírozó lányt. Nem akartam én zavarba hozni őt.
– Semmi baj. – Válaszoltam és a zsebembe süllyesztettem a kezeimet, az arcomra erőltettem egy mosolyt, aztán egyszerűen vállat vontam. Az ujjaim persze már úgy szorongatták a cigis dobozt, mintha valami idióta állat lennék. Nem elég, hogy korábban Tania is úgy felpattant, már ilyen egy körös numerákra sem kellett senkinek. Megint nyelnem kellett, nehogy keserű hangnem szakadjon ki belőlem.
– Akkor én azt hiszem… – Megköszörültem a torkomat, még mindig a tekintetét kerestem. El akartam hitetni vele, hogy tényleg semmi baj, hogy nem esett olyan rosszul a dolog. – Visszamegyek élvezni a zenét. Megirógattam az orrát, ahonnan az a rengeteg kis pötty bájosan pislogott vissza rám. Kedves lány volt, de talán túl kedves ahhoz, hogy csak úgy odavesse magát egy ilyen romlott alaknak, mint én.
– Jó bulizást! – Könnyed hangon tettem hozzá, majd egyszerűen elsétáltam mellette. Egy pillanat alatt megint ott voltam a tömegben, hogy összeszedjem a cuccimat, ami lényegében egy üveg lángnyelv volt. Ezután lökdöstem félre az embereket, hogy a helyszín felé vezető kis ösvényt megkeressem. A számba dugtam a cigit s remegő kézzel gyújtottam meg azt. Nagyot szippantottam a dohányból, hogy aztán egy sóhajjal engedjem ki az ajkaim között a füstöt.
Csendesen sétáltam a kellemes nyári estében, bele a tájba. Közben arra gondoltam, mennyivel könnyebb volt az élet ott északon. Nem törték össze havi egyszer a szívemet, nem koptattak le. Végül is, ha más nem, legalább a Roxfortban jó lesz dolgozni… na meg a kezemben tartott lángnyelv is egész kellemes szórakozást ígért.

Köszönöm a játékot!