Stella P. Campbell

STELLA PATIENCE CAMPBELL

"A nehézség leküzdéséhez kell egy kis idő, a lehetetlenhez valamivel több."

Alapok

jelszó || "ahova Elliot bácsi befér oda be is megy..."
így ejtsd a nevemet || Sztella Pésönsz Kembel
nem || nő
születési hely, idő ||Bristol; 1984 december 24
horoszkóp ||Bak
kor || 17
vér || félvér
évfolyam || Ötödik, visszamaradt bizonyos okokból

A múlt

Hogy milyen volt is az életem? Sóhajtok. Nem tudom. Fogalmam sincs. Olyan üresnek érzem magam, mintha minden egyes érzést, gondolatot kiöltek volna belőlem. Egy senki vagyok. Egyszerűen csak egy senki. Egy nyomorult jellegtelen alak. Hiába emlegeti nekem mindenki, hogy én vagyok az a lány aki egy átok elé ugrott azért, hogy megmentse egy iskolatársát, akit ráadásul nem is kedvelt.... én nem emlékszem rá és senkire, semmire. Ez a szomorú igazság pedig mindannyiszor kétségbe ejt, az őrületbe kerget. Tudom, hogy senki sem látja rajtam mennyire elveszett és szomorú vagyok, hisz megváltoztam. Érzéketlennek és ridegnek tartanak. Ez az eset megváltoztatott. Egy falat húztam magam köré, ami fogságban tartja valós érzelmeimet. Legfőképpen a gyengeségeimet. Az elmúlt időkben soha senki nem látott sírni, de még csak szomorkodni sem. Pedig ha tudnák, sokszor mennyire szeretném elordítani magam vagy csak napokig zokogni és nem gondolni semmire....

Anyám elmondása szerint fagyos decemberi napon láttam meg a napvilágot nagyon hirtelen. Még majdhogynem két hónap lett volna a világrajövetelemig, de nem tudtam várni. Valószínűleg anyám törékeny és gyenge teste volt korai világra jövetelemnek az oka. Már akkor is küzdöttem az életemért hónapokig. Túlságosan kicsi voltam, fejletlen és légzési elégtelenséggel jöttem világra. Az orvosok azt rebesgették anyámnak, hogy nem élem túl vagy ha igenis maradandó károsodásokkal. Anyám már akkor is hitt bennem, azt mondta egy nagy harcos vagyok, mindent túlélek, ezt is túl fogom. Nem hittek neki. De igaza lett. Küzdő voltam akkor is és most is az vagyok. Túléltem. Sőt minden elvárást felülmúltam, amit csak hozzám fűztek.
Kislánykoromban vadmacskának tartottak a többiek, folyton verekedtem. Mindenkinek neki estem, aki bántott engem vagy a szüleimet esetleg a barátaimat. Később a fiúkat püföltem előszeretettel, akik úgy tapadtak rám, mint a piócák, valószínű a bájosságom és a szépségem miatt. Legalább is anyám szerint, én nem tartom ennyire szépnek magam. Ám ezeknek a fiúknak a többsége csak kihasználni szeretett volna én viszont nem engedtem. Elagyabugyáltam őket kissé. Valamiért már akkor is nagyobb erőt éreztem magamban, mint ami másoknak volt és amit kinéztek volna belőlem. Szegény nagyanyám és anyám sokszor kellett perzselőre menjen a szülőkhöz vagy az oviban emiatt. De sosem haragudtak rám. Sőt anyám büszke volt arra, hogy megtudom védeni magamat ha kell.
Tudtam. Mindig tudtam, hogy más vagyok, mint a többiek. Anyámék sem titkolták varázsló mivoltomat. Én pedig nagyon büszke voltam erre és csak arra vártam, hogy a híres Roxfort suliba járhassak, amiről már annyi mindent halottam. Aztán jött a levél. Velem pedig madarat lehetett volna fogatni. Anyám és a nagyanyám is épp annyira ujjongott, mint én. Talán jobban is. Elláttak mindenféle tanáccsal, amire csak szükségem lehetett a Roxfortos éveim alatt. Szerintem még olyanokkal is, amiket sosem használok fel. De ilyenek a szülök...
Az Abszól út maga volt a csoda számomra. Mind ezidáig sosem találkoztam magam fajta varázs használó emberekkel és semmiféle hasonló dologgal. A muglik között nőttem fel és úgy éltem, mint egy átlag ember. Ettől a pillanattól kezdve pedig minden megváltozott, nagy örömre.
A vonat út alatt sok mindenkivel összefutottam, köztük a mostani barátaimmal és sajnos ellenségekkel is. Hamar megmutattam „vadmacska” énemet, mikor ököllel orrba vágtam a hencegő és velem kikezdő Viktor orrát. Ha nem lett volna ott Leo talán tovább püföltem volna a beképzelt alakot, de ő sajnos lefogott. Vagy inkább szerencsére, mert szerintem lehajítottak volna a vonatról.
Már az első pillanattól fogva imádtam az iskolát, sőt minden egyes órát kedveltem. Olyan lelkesem fogtam neki a tanulásnak, mint még soha. Nem szerettem utolsó percekre hagynia dolgokat, ezért minden házi feladatomat rögtön órák után megcsináltam. Lelkesen vetettem bele magamat a könyvek birodalmába amiből olyan sok érdekes dolgot megtanulhattam és szinte mindenféle furcsa dologról olvashattam. Nem csak azokat olvastam el, amelyeket feladtak nekünk hanem ezen kívül másokat is, amik később a hasznomra lehettek. Tehát egyik kedvenc helyeim közé a könyvtár tartozott, ahol a magam csendességében ismerkedhettem meg a varázsló világgal. Persze ezért a többiek már nem csak a „vadmacska” jelzőt aggatták rám hanem a „kockafejt” is. Eleinte ezért is háborogtam és indulataimat rajtuk vezettem le nem egy betört orrot, vagy vérző ajkat, esetleg kitépázott hajú diákot küldve Madam Pomfrey kezére. Ezzel bezsebeltem jó néhány bünti feladatot is magamnak. Később viszont megtanultam ezeket is elengedni magam mellett és már kevésbé érdekelt, hogy kockafejnek tartanak. Büntit ugyan szereztem kihágásokkal is, mikor elcsatangoltam pár csoport társammal valahová vagy olyan tettem ami a szabályzat ellen volt. Ám azt tudni kell rólam, hogy én eléggé szabály betartó vagyok, de vészhelyzetekben vagy ha meg kell védeni a barátaimat, akkor nagy nehezen képes vagyok megszegni is őket.
A háború időszakában én még csak 13 éves voltam, de annál intenzívebben éltem meg. Talán még a többieknél is intenzívebben. Az a borzalmas fény és égő fájdalom az egyetlen dolog, ami még most is az emlékeimben van. Még az amnéziám se segített elfejteni ezt a szomorú, és egy kardszúrásnyira hasonlító ijesztő dolgot, aminek még most is őrzöm emlékét a jobb csípőmön.
Ezen időszak alatt a Roxfortban tartózkodtam, akárcsak megannyi más ember és az édesanyám is. Néha beugrik egy-egy fülsiketítő visítás, van, hogy felvillan a szemem előtt néhány színes fényforrás és olyan, mintha élénken látnám, mintha ott volna elöttem. De már az is megesett, hogy beugrott egy-egy kép borzalmas kép, mit nem tudtam hová tenni. Rémálmokat látok sokszor, amikben én is szerepelek, teljesen valóságosnak tűnnek, mintha megtörténtek volna már. Csak a többiek elmeséléséből tudom, hogy mi volt akkor, hogy miért van sebhely a csípőmön. Azt mondták a halálfalók épp betörtek az iskolába. Harc volt. Mindenhol repkedtek az átkok és a fények. Mindenhol sebesült és halott emberek feküdtek. Az egész iskola úszott a vértócsában és romokban hevert. 13 éves kislány létemre biztonságosabb helyre küldtek engem. De én nem maradtam ott. Feljöttem a harctérre, magam sem tudom miért, és az élbeszelők sem tudták miért. A lényeg, hogy fent voltam és éppen elhaladtam Viktor mellett, akit első évben megvertem és akit mindig is utáltam. Viktornak kiesett a pálca a kezéből és épp azt próbálta felvenni. Közben ellensége egy átkot küldött feléje én meg habozás nélkül Viktor és az átok fénycsóvája elé ugrottam. Eltalált. Úgy hullottam le a Földre, mint egy aprócska tollpihe. Azt hitték meghaltam. De valami megmagyarázhatatlan dolog folytán mégsem leltem halálomat a háborúban...

- Jó reggelt Miss Campbell. – a hang túlviláginak tűnik miközben finoman nyitni próbálnám szememet. Mintha egész életemben csak aludtam volna. Agyam olyan üresnek tűnt, mint egy hordó. Ki az a Miss Campbell? Hol vagyok? Mi van? Furcsa érzés lett úrrá bennem. Nem éreztem semmit, gondolataim se voltak. – Jó sokáig aludt tudja. – a hang mg mindig távolinak tűnt és fogalmam se volt róla, hogy hozzám szólt-e vagy kihez. Felnéztem a plafonra és csak a szemeimet forgattam, mintegy keresve önmagamat. – Ugye tudja, hogy kész csoda, hogy túlélte ezt az egészet.
- Ki...ki... Ki az a Miss Campbell? – néztem rá a körülöttem állókra üres tekintetet vetve rájuk. Ők meg elképedt arccal, néztek vissza rám, majd egymásra.
- Kisasszony mire emlékszik? – hangzott a különös és kissé ijedt hang felém meresztve óriási szemeit. Magam elé meredve próbálok bármit is vissza idézni, mert ezek szerint valamire kellene emlékeznem. De semmi. Semmi. Nem jut eszembe semmi. Még a nevemre sem emlékszem. Úrrá lesz rajtam a kétségbeesés és az aggodalom. A kérdezőre pillantok könnyes szemmel és nemet intek a fejemmel. De ahogy ezt megtettem rögtön zokogni kezdek. Mint egy örült üvöltök és kapálózok a takaró alatt azt hajtogatva.
- Mi történik velem? Mi van velem? – megérzek néhány erő kart a kezemen meg a lábaimon, akik megpróbálják fékezni kitörésemet. Aztán egy szúrást érzek a karomon és következik ismét a sötétség...

***

- Sajnálattal kell közölnöm, hogy a lányuk amnéziában szenved. – hallom bizonyára az medimágus hangját, amint két aggodalmasan felém tekintő hölgynek mondja.- Néhány dolog ugyan megmaradt az agyában, de azok inkább a Roxfort ideje aladt tanult dolgok. Azok amelyek már rutinossá váltak számára. – Bizonyára azokról beszél, amiket mondtam, mikor kezembe vettem a pálcámat.
- És ... és ... ez meddig tart? – egy vékony és bársonyos női hang üti meg a fülemet, nem tudom beazonosítani kié de van egy olyan érzésem, hogy már régebbről ismerhetem. – Nem tudnak valamit tenni?
- Sajnos nem tudjuk megalapítani meddig tarthat. Talán pár hónap, pár év. – ismét egy erősebb férfi hang válasza hangzik el, ami az medimágusé lehet. Úgy hiszem ő nem érzékelte, hogy ébren vagyok, azért merészel ilyen nyíltan beszélni az állapotomról. – Nem. Erre még nincs gyógymódunk. – hatalmas zokogás hangzik a válaszra. A két nő egyszerre sírt fel. – Javasolnám, hogy állapota javítása érdekében és a felzárkózás érdekében maradjon ki egy évet az iskolából...
Így is lett. Egy év. Egy hosszú évbe telt míg olyan szintre hoztam magamat, hogy csatlakozhassak társaimhoz a Roxfortban, amíg megtanultam mindent ami kimarad az emlékeimből. Természetesen ez csak szorgalmamnak és naphosszakat könyvnél kuporgó énemnek köszönhető. Máskülönben még most sem térhettem volna vissza. Most pedig itt vagyok. Újra az iskola padjait koptatom és küzdök. Küzdök magammal és minden mással is. Ugyan az emlékeim még most sem tértek mind vissza, de próbálkozom vissza hozni őket és újra megtalálni önmagamat.

Jellem

Stella imád tanulni és új dolgokat megismerni, ezen ismereteit okosan és a kellő időben tudja felhasználni. Szerencsére még a legváratlanabb helyzetekben is higgadt, összeszedett és fegyelmezett tud maradni. Sosem hagyja el a józan esze és a hatalmas logikai érzéke. Még érzelmei sem képesek elhomályosítani ezen tulajdonságát.
Néha még az órákon megtanult ismeretek után is szeret jó alaposan utána olvasni a dolgoknak. De olyanokról is szeret információkat gyűjteni, amikről a felsőbb évesektől halott vagy máshonnan. Így nagyon sok időt tölt a könyvtárban, emiatt a többiek strébernek és néha kockafejűnek csúfolják.
Mindig próbálja magát a szabályokhoz tartani és nem szeret kihágásokat elkövetni. Habár ez nehezen sikerül neki, néha veszélyesebbnél veszélyesebb kalandokba keveredik önzetlenségének és segítőkészségének köszönhetően valamint ha a helyzet úgy hozza. Ha barátai bajba kerülnek, segítségre szorulnak vagy bárki más ilyen helyzetbe kerül, a saját érdekeit, érveit félre téve rohan segíteni rajtuk vagy megvédeni őket. Ilyenkor vakmerősége és bátorsága, magabiztossága kerül előtérbe. Társai legnagyobb meglepettségére.
Eléggé földhöz ragadt, mindent megpróbál ész érvekkel megmagyarázni. Talán ezért sem olyan jó jóslástanból. Érzelmeit is megpróbálja eltitkolni és magyarázatokat találni rá, ám nem mindig sikerül. Legtöbbször előbb beszél, mint gondolkodna, azután meg csak emészti magát rajta, hogy minek kellett kinyitnia a száját.
Bájos kinézete igazolja barátságos és kedves jellemét azokhoz az emberekhez akik hasonlóan viselkednek vele és persze az idegenekhez. Ám közel sem olyan naiv, mint ahogyan azt róla feltételeznék az emberek. Szeszélyes, szenvedélyes és igencsak temperamentumos tud ő lenni, legfőképpen a szerelemben de úgy általában véve is. Némiképp változott jelleme a baleset után, de azért sok minden megmaradt neki. Vadóc természetét például még amnéziája sem tudta feledtetni, még most is előszeretettel tanítja móresre az őt bántalmazókat avagy a fiúkat akik csak kihasználják

Apróságok

mindig || könyvek, divat, fiúk, tenger part, Olaszország, bulik, kalandok, józan ész
soha || lógás, hazugság, tengeri ételek, kutyák, unalom, színház,
hobbik || Szeret különféle könyveket olvasgatni, legfőképp olyanokat, amik a varázsló világról szólnak. Néha meg szeret csak úgy üldögélni a tóparton és elmélkedni.
merengő || Legjobb: Az a nap amikor megkaptam a Roxforti levelemet. Legrosszabb: Amikor eltalált egy átok, aminek a helye még most is pontosan kivehető a csípőmön.
mumus ||Kutyák
Edevis tükre || Magát látja dísztalárban auroroként, éppen egy kitüntetést vesz át. Mellette áll apja, anyja, bátyja és egy arcnélküli férfi talán a férje.
százfűlé-főzet || Menta zöld, cola és citrom ízű
Amortentia ||Bazsarózsa, dinnye és citromfű illat
titkok || Az a baj, hogy nem csak egy van… kacsint

azt beszélik, hogy... || Úgy hiszik vélik véla vér csörgedezik ereiben. Haja meg csupán azért nem szőke, mert állandóan festegeti. Hát ki tudja lehet benne valami…

A család

apa || nem ismeri.
anya || Astoria Campbell 40 éves jó kapcsolat
testvérek || Leonard Alden féltestvér, egészen jó kapcsolatot ápol vele, ahhoz képest, hogy nem együtt nőttek fel.
állatok ||Snow egy hóbagoly.

Családtörténet ||

A Campbell család története igen csak homályos és néhol csupán találgatásokra hagyatkozhatunk. A történet így szól: “Valaha élt Bristol környékén egy Richard Campbell nevű hóbortos varázsló, kinek szülei mugli származékok voltak. Annak nem igazán örültek, mikor fiúkról kiderült, hogy varázsló vér csörgedezik benne. De elfogadták, hisz más választásuk nem lett volna.
Ez a fiú nagyon sokszor napokra, sőt hetekre eltűnt a szülei szeme elől, azt hazudva, hogy barátjánál alszik. Később kiderült, hogy sosem volt ott. Sőt barátai se voltak, mert különcnek tartották, mivel vélákkal látták őt barátkozni. Egy nap Rich egy ötéves forma szőke kislány karját szorongatva valamint egy csecsemőt tartva a kezében kopogtatott be szülei ajtaján. Ők voltak Anna és Astoria. Nem sokkal ezután Rich örökre eltűnt, otthagyva a két kislányt szüleire.
A két kislány csodaszép volt és mindig magukra vonták az emberi tekinteteket. Valóságos csodálóik voltak, akiket mintha megbabonáztak volna. Ebből kifolyólag gyanítható, hogy Anna és Astoria édesanyja véla volt. Ám nem tudták bebizonyítani sohasem.”
Mindkét kislánynál hamar észrevehető volt varázstehetségük, amiket kellőképp tudtak gyarapítani a Roxfotban. Anna a Roxfortos évei után Amerikába költözött. Astoria viszont itt ismerkedett meg fia apjával, akivel sohasem volt tartós kapcsolata. Csupán pár hónapig tartott a kapcsolatuk, de ebből fogant meg fia Leonard Alden. A még túl fiatal 17 éves Astoria kisfiát nővére gondjaira bízta, hogy ő folytatni tudja Roxfortos tanulmányait.
A Roxfortot sikeresen elvégző Astoria kegyeiért csak úgy hullottak a férfiak. Ám ő az egy éjszakás és rövid kapcsolatok helyett valami tartósabbra vágyott. Azt hitte ezt meg találta a kalandor James személyében. Ám a férfi elhagyta Astoriát, mikor megtudta, hogy a nő gyermeket vár. Astoria kilenc hónappal később egy élbűvölően gyönyörű kislánynak adott életet: Stella Campbell-nek.

Külsőségek

magasság || 174 cm
testalkat ||Modell alkata van. De nem deszka vékony, inkább közepesen csinos, formás és ott kerekedik ahol kell. A sportolásnak köszönhetően pedig lassan kezd kocka hasa lenni, de nem túl feltűnően.
szemszín ||tenger kék
hajszín ||barna
kinézet ||

Az emberek általában néhány évvel idősebbnek tippelik valódi koránál, amit ő egyáltalán nem bán. Bárhova is megy a Roxfortban és az utcán, minden fiú-férfi szeme rászegeződik. Köszönhetően ez talán véla eredetének is. Arca bájos és igen kellemes vonalak keretezik. Nagy, igéző, tengerkék szemei rabul ejtik a rá tekintőt. Rózsás, dús ajkai csókra hívják a kíváncsi szempárokat. Enyhén barna bőrét csupán egy hosszanti vágásra hasonlító heg csúfítja a jobb csípőjénél. Ezt egy átoknak köszönhetően szerezte, ám nem sokan tudnak róla. Alkatának köszönhetően bármilyen ruhadarab jól áll neki és nagyon is szeret öltözködni. Leginkább saját elképzelése szerint.

A tudás

varázslói ismeretek ||

Igázaból minden tantárgy érdekli és szeretne mindenikből nagyon jól teljesíteni. Szerencsére így is van. Amióta megtudta, hogy a Roxfort tanulója lehet utána olvasott néhány dolognak bizonyos tantárgyakból. Az egyetlen tantárgy amiből soha sem tudott jó lenni az a Repüléstan, Jóslástan és a Legendás Lények Gondozása.

pálca típusa || 12 hüvelyk, vörösfenyő, sárkányszívizomhúr,

Egyéb

avialany ||Palvin Barbara