Könyvklub

Engedelmetekkel megnyitnám ezt a témát, aminke célja, hogyha elolvastunk
egy jó könyvet, azt bemutassuk, ajánljuk másoknak, megbeszéljük a történéseket, és hasonlók.

Ha valaki valami fontos, spoilerhez hasonló részletet ír le természetesen
jól láthatóan hívja fel rá a figyelmet!

[V. E. Schwab: A mágia árnyalatai]

Sajnos mostanában elég keveset olvasok, az egyetemen az embernek csak az unalmas szakkönyvekre van ideje, legalábbis az én szakomon. Tavaly kezdtem bele egy új könyvsorozatba, V. E. Schwab: A mágia árnyalatai címet viseli. Sajnos a második részt még nem tudtam elolvasni, de rajta vagyok a témán most, hogy itt a nyár.

Az első kötet a következő: Egy ​sötétebb mágia

Személyszerint nekem nagyon tetszett. Izgalmas, élő karakterek vannak benne, nem csak párbeszédből áll az egész (ami nálam általában egy könyv halálát jelenti). Kifejezetten tetszetős elem volt az, hogy különböző dimenziók között utazgat a főhös. Na meg a kabátja sem semmi.

A hivatalos leírást is mutatom:

"A mágikus apokalipszis után több részre hasad az univerzum. Kell herceg egy különös utazó, egy antari, aki képes eljutni az egymástól elzárt világokba: Szürke, Vörös és Fehér Londonba. Ezek a városok akkor sem különbözhetnének jobban, ha más-más földrészen lennének, de igazából nem földrajzi távolság van köztük, hanem dimenzióbeli.

A trilógia első kötetében Kell herceg Vörös London vidám színekkel teli utcáit gyakran elhagyja Szürke London bűnözés fertőzte sikátoraiért és Fehér London hideg sivárságáért. Mágikus képességét sokan irigylik, miközben üzeneteket szállít a világok között. Egyik útja során veszélyes kalandba bonyolódik, és egy sötét mágia fenyegetésével kell megküzdenie. A pusztító erő abból a Fekete Londonból származik, melyet védekezésképp elzártak a mindörökre az emberi létezés terei elől. Kell nem menekülhet a gonosz hatalmától, de szerencsére társa akad a küzdelemben: a Szürke Londonból származó fiatal tolvaj lány, Lina."

[Lois Lowry - Az ​emlékek őre]

Az utóbbi időben nem volt túl sok időm sajnos olvasni, és szégyellem is magam a könyveim előtt, és vérzik érte a szívem rendesen. Viszont vannak könyvek amik akármennyire is telik az idő nagyon-nagyon mélyen nyomot hagytak bennem, és most egy ilyet szeretnék nektek bemutatni: Lois Lowry - Az ​emlékek őre.

Ez tulajdonképpen egy 4 részes könyvsorozat első része, amivel naagyon sokáig nem is voltam tisztában. A könyv hozzám még általános iskolában került, amikor minden szabadidőm ott töltötten, és ennek a kiadónak a könyvei nagyon is különlegesek voltak a számomra. Szóval most be is mutatnám az első részt.

Egyébként készült belőle pár éve film is, de... Nos, hát azt inkább hagyjuk  

A könyv egy disztópikus világbanjátszódik egy nagyon leszabályozott társadalomban, ahol még színek sincsenek, Szóval egy nagyon utópisztikus békés világ ez, melyben nincs semmilyen erőszak, mindenki boldog. De tényleg. Elvileg. Látszólag, miközben a világunk jelenlegi dolgait szinte nem is ismerik. Az emberek foglalkozását, társát is a vezetőik döntik el, így amikor a főszereplő megkapja az emlékek őre "titulust", az egész élete felfordul, és rájön, hogy a világ ami olyan tökéletes, egyáltalán nem az.

Szeretem ezt a könyvet, mert amilyen egyszerű a nyelvezete, nagyon erős és tanulságos mondanivalóval rendelkezik. Azt hiszem 10-11 évesen olvastam, és még ha nem is értettem belőle meg mindent, hozzám is eljuotott akkor is az üzenet, és kifejezetten megrázó és nagyon izgalmas könyv. A világ, amiben élnek remekül van ábrázolva, és a főszereplő karakterfejlődése is nagyon megindító.

És, hogy ne csak a saját kis leegyszerűsített kedvcsinálómat írjam le, itt van a moly.hun is megtalálható hivatalos szöveg is:

A 12 éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonas előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát…
Az ifjúsági regény sajátos hangulata, cselekményének feszültsége a gyermek és felnőtt olvasót egyaránt fogva tartja. Az emlékek őre kivételes lehetőséget kínál a továbbgondolásra, arra, hogy szülők és gyerekek, tanárok és tanítványok elbeszélgessenek az élet nagy kérdéseiről.

A könyv többi része pedig szerencsére teljes fordításban megjelent itthon is, ami külön öröm volt, hiszen az utolsó kötet pár éve jött ki. Ezek pedig: Valahol messze; Hírvivő - a személyes kedvencem, még megrázóbb, mint az első kötet, imádom; és A fiú

Akivel szoktam privátban cseverészni, az már tudja, hogy melyik a legeslegkedvencebb regénysorozatom. Igazából számomra ezek a könyvek elég nagy áttöréseket hoztak gondolkodás szintjén, a történet sem rossz, de én inkább filozófiai oldalról beszélek most. Ez nem más mint Anne Rice Vámpírkrónikák című regénysorozata. Az Interjú a vámpírral 1976-ban jelent meg és a mai napig újabb könyvek követik. (Ne bélyegezzétek meg a film alapján, nagyjából semmi közé a cselekmény főbb vonalán kívül a sztorihoz, a karakterek sem éppen jók benne.)

Igazából nagyon fiatalon kaptam a kezembe az Interjú a vámpírralt, de igazán csak akkor tudtam megérteni, mikor a vallástörténet szak mellett olvastam. Számos élettel kapcsolatos filozófiai kérdést, ráadásul vallástörténeti, vallásfilozófiai kérdéseket is feszeget. Igazán tanulságos olvasmány annak, aki nem egy nyálas, csillogó vámpírokról szóló történetet akar kapni. Viszont nem mondanám szórakoztató irodalomnak, tényleg komoly és mély kérdéseket tesz fel, illetve keresi rá a választ. Én részemről imádom.

Magyarul mindössze 11 kötet jelent meg, azóta még van két új.

1. Anne Rice: Interjú a vámpírral
2. Anne Rice: Lestat, a vámpír Ez is egy nagyon jó rész.
3. Anne Rice: A Kárhozottak Királynője Ezt az egyet a mai napig utálom. xD Fő az őszinteség
4. Anne Rice: A testtolvaj meséje Ez nagyon király kötetm, nekem a kedvencem!
5. Anne Rice: Memnoch, a Sátán
6. Anne Rice: Armand, a vámpír
7. Anne Rice: Merrick
8. Anne Rice: Vér és arany
9. Anne Rice: Blackwood farm
10. Anne Rice: Vérhozsánna
11. Anne Rice: Lestat herceg Én imádtam, bár úgy látom az értékelése nem olyan jó, pedig friss és jó új megközelítést ad a már ismert történethez, ráadásul minden szereplő visszatér.

[Lakatos István - Lencsilány]

Szeretem a különleges, kissé sötét, komor stílust, mint amilyenek a Tim Burton mesék is. Igazából ilyesmire számítottam a Lakatos István - Lencsilány képregényénél is. Az ember azt hinné, hogy sötét, de bájos, hogy ez csak egy könnyed kis képregényes album, aranyos, nagyon menő illusztráóval.

De nem az.

Igazából én magam döbbentem meg a legjobban, ahogy az első oldalak berántottak, menniyre magával ragadott a könyvben bújkáló sötétség, a szomorúság, és a bánat. Ez nem egy gyerekeknek készült mese, sokkal inkább a felnőttek tudnák megérteni a mondanivalót. Egyes képeket nézegetve hol megdöbbentem, hol elszomorodbam, mert minden kis apró bája ellenére ez a könyv szomorú, mély és sötét.

Kifejezetten egyedei stílusa és hangulatvilága van, és közben mindezek ellenére nagyon értékes üzenetet is hordoz magában, mert mindenhol vannak szörnyek, akiket talán meg lehet szelidíteni. És akiket talán nem. Mondeképpen ajánlom elolvasni, mert szerintem nagyon érdekes dolgokat feszeget, és a rajzolást személy szerint imádom.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egyszer egy Lencsilány.

Az icipici Lencsilány anyukájával és Lencsibabájával él valahol messze, túl az Óperencián. A kötet (rém)meséiben találkozik Edgar bácsival és az elhasznált emberrel, Pókháló kisasszonnyal és Csáp bácsival, a Kisgömböccel, egy busa fejű, szomorú óriással és egy barátságos vízidisznóval, akinek véletlenül ránőtt a fejére egy kismadár.

Lakatos István különleges hangulatú meséinek gyűjteménye, a kortárs magyar képregények egyik kiemelkedő darabja már hosszú évek óta nem kapható. Ezt a hiányt pótoljuk most a gyűjteményes kötet új kiadásával, mintegy húsz oldalnyi különleges extra tartalommal.

Emil és a detektívek

Ez a könyv eléggé klasszikus, szerintem sokan olvastátok már, viszont azért hoztam, mert nekem az egyik kedvencem volt gyerekként. Nem is olyan régen vettem újra a kezembe felnőttként és még mindig imádom. Nagyon vicces, szóval ha valaki egy könnyed szórakozásra vágyna, annak nagyon ajánlom.
Egy kis leírás moly.hu-ról:

"Emil élete nagy kalandjára készül: teljesen egyedül Berlinbe utazik, hogy meglátogassa a nagymamáját. Hatalmas kofferral száll fel a vonatra, zsebében pedig ott lapul száznegyven ropogós márka, melyet anyukája bízott rá. Mire Berlinbe ér, már megtapasztalja, hogy a felnőttek néha nagyon gonoszak tudnak lenni. A vonaton ugyanis egy férfi meglopja. A fiú attól fél, nem hinnének neki a rendőrök, ezért maga ered a tettes nyomába. De vajon nyakon tud csípni egy bűnözőt? Egyedül aligha. Egy csapatnyi detektív segítségével viszont talán igen! A briliáns logikájú Professzor, a lelkes Kis Kedd, a dudálós Gusztáv és a többiek még csak iskolába járnak, de elbánnak akár a legravaszabb gazemberrel is. Erre a berlini nyárra mindenki emlékezni fog: a gyerekek, a szülők, az újságírók, a rendőrség – de leginkább a tolvaj…"

Volt egy időszak amikor nagyon szerettem levél regényeket olvasni, mert aranoys, retró és tök gyorsan lehet haladni velük, amúgy is milyen izgalmas nár leveleket olvasni, nem? Szóval nem is csoda, hogy a szívemnek az egyik legkedvesebb kis regénye Jean Webster - Nyakigláb ​Apó című kisregénye.

Igazából nem egy hatalmas sztori, de nagyon bájos és aranyos könyv, ami egy árva lányról szól akit felkarol egy gazdag ismeretlen, és kiragadván őt az árvaházi lét sanyarú stanya sorsából, beiratja egy gimnáziumba.  A jótevőjéről semmit sem tud a lány, azt sem, hogy hogyan néz ki, csupán a magas nyurga árnyékát pillantotta meg egyszer, így nevezte el őt Nyakigláb Apónak. Igazából egy 13-14 éves lányról szól, arról, hogyan szakad ki az árvaházi "fogságból", hogyan talál barátokat, hogyan ismerkedik meg a világgal, és természetesen szó van benne szerelemről is. De még milyenről! Én már sokszor elolvastam, és mindig képes ugyan olyan jól elszórakoztatni. Nem egy hosszú regény, 200 oldal sincs. De az a pár oldal is tele van kedvességgel. Elképesztően szórakoztató és könnyed mese, szinte bárki magára ismerhet egy-két dologban a kamaszkorából. Ahogy azt a molyos értékelésemben is írtam, még régen: ez az a könyv, amit nyugodt szívvel adnék a kislányom kezébe, mert tudom, hogy teljességgel jóra tanít. Még engem is. Egyszerűen nem lehet betelni vele.

A ​karácsonyfalopás
Rauha S. Virtanen

Nem mondanám, hogy életem könyve volt, de amikor olvastam eléggé magával ragadott a hangulata. Kicsit szabadszájú, kicsit komcsi, kicsit finn, de nem olyan rossz amúgy. Én teljesen véletlenül találtam a szüleim könyvespolcán meg, még 14 éves koromban és akkor az anyukám azt mondta, hogy szerinte ezt én már olvashatom. Lényegében az első olvasási élményeim egyike volt a Harry Potter mellett.

"Ebben az érdekes és elgondolkoztató regényben tulajdonképpen nem történik más, „csak” annyi, hogy felnövekvő fiatalok helyüket keresik a társadalomban. Ki még csak tétova kisgyerek, ki lázongó kamasz, megint mások már tudatosan keresik a haladó eszméket. Kérdéseikre választ várnak, és ők maguk is tenni akarnak, hogy maguk körül igazabbnak hihessék a világot. A regény a karácsonyi készülődés lelkes, ám nem kevés csalódással teli napjaiban történik – a pár évvel ezelőtti Finnországban. Finnországot nem ismerjük eléggé (ez a könyv ezért is érdekes), legfeljebb annyit tudunk róla, hogy fejlett kapitalista ország – mégis megértjük a regény hőseit. Azt a bizonyos karácsonyfát voltaképpen nem is lopták el… s ezt tudja az az ember is, akinek az erdejéből a kis fenyőt elvitték." - írja a Moly.

[Bartis Attila - A vége]

Távol állt tőlem a magyar kortárs szépirodalom, de amióta könyvtárban dolgozom, volt alkalmam megismerkedni vele jobban. Őszintén szólva eléggé nagy fenntartásaim voltak vele kapcsolatban, úgy ahogy régen a magyar filmekkel is, de szépen ível ott is felfelé a pálya, így az irodalomnak is adtam egy esélyt. Így találkoztam Bartis Attila - A vége című művével is.

Az író nem volt ismeretlen anynira a számomra, hirtelen felindulásból kaptam le a polcról a Nyugalom című kötetet is, de meg kell mondjam, az még csak az eleje volt annak a nagyszerű írói fejlődésnek, aminek a végén - frappánsan - Bartis tényleg Bartissá vált. Nehezen találom most is a szavakat, őszintén szolva a könyv olyan kegyetlen katarzissal ért véget, hogy kénytelen voltam tényleg megvenni a könyvet, mert ennek igen is helyet kell kapnia az én polcomon is, hogy belelapozgassak.

A történet, ahogy a könyv fülszövege is írja szólhatna egy fiúról, aki férfivá válik, szólhatna a Kádárkorszakról, szólhatna a családi traumákról, szólhatna a fényképezésről, szólhatna elsöprő, pusztító szerelemről, apa-fia kapcsolatról, anya-fia kapcsolatról, de úgy igazán, hogy miről is szól igazán még én sem tudom megfogalmazni. De azért megpróbálom.

A történet nem mozog túl sok térek, állandóak a helyek, pár helyszín van, egy lakás a Szív utcán, egy kávézó, és pár ember, akiket megismerhetünk, és az ember az egész könyv alatt olyan, mintha mindenki visszafojtané a lélegzetét, mindenhol megbújnak a feszült csendek, a ki nem mondott szavak, az elhalgatott indulatok. feszes és lassú tempóval bontakozik ki a narrátor főszereplőnk világa, aki olyan furcsa sérült és mégis szenvedélyes karakter, hogy eygszerre gyűlöltem és szerettem. A karakterek a főszereplőn és az ő lencséjén keresztül kelnek életre és szerethetőek. Emberiek.

Szerettem benne a családtörténetet, hogy a múltnak lenyomata, az előző generációk traumái a jövő generációban is nyomot hagynak - és ezzek Orvos-Tóth Noémi is fogllakozik. Szerettem benne a szerelmet, sok-sok szerelmet groteszk és kihasznált kapcsolatokat, az idegesító hibákat, a mindent felégetó szenvedélyes szerelmet. A fényképezőgépet, az oldalakat, amik olyanok voltak, mint egy kiállított fotó, benne minden pillanattal, amit az apró fejezetcímek zárójelesen tökéletesen megragadnak.

A vége egy hosszú utazás volt, tele álmokkal, tönkrement életekkel, szenvedéssel, emberi sorsokkal, és amikor az ember tényleg azt hiszi, hogy ennél nyomorultabb már nem is lehetne, a könyv utolsó lapjai, igazi katarzissal szolgálnak. És bár régóta olvasok, sok könyvet avattam kedvenccé, ilyen utolsó sort még sehol máshol nem olvastam, és ettől olyan magas szintre emelte a szépriodalmi nagyregény. Mindekinek bátran ajánlom, aki elég érettnek érzi magát arra, hogy egy nem szokványos, fájdalmasan gyönyörű művet olvasson.

Az élet most van.