Megemlítettelek!

Mostanában sokat emlegetem Natot

Nem tudom hány órán át voltam ebben az állapotban, de végtelennek tűnt. Csak kesernyés-savanykás tintaszagot éreztem, ahogy finom csokoládéba keveredett. Ez volt a mindenem. Ez volt az én életben tartó, mindent átható illatom.
– Nat… – suttogtam erőtlenül, majd egy erőteljesebb nyöszörgés után kinyitottam a szememet. Valami nádtető közepét bámultam. Nád… büdös… átázott szag. Hirtelen jött a felismerés, hogy még mindig a dzsungelben vagyok. Az egész testem megremegett, mintha csak a hideg rázott volna ki.

Mr. Talbot és a felújítások

Bár nem meséltem, mert meg akartalak lepni, de felújították a kastélyomat. James Talbot barátodat kértem meg, hogy a régi falakat erősítsék meg, aztán ő ajánlott egy lakberendezőt is. Még így sem találtam el az ízlésedet, de azért nagyon szerettem volna, ha látod, mit alkottam.

...

Bár nem a te ízlésed a ház, szerintem tetszene. Nagy, fehér, tágas. Könnyen elférnél, jobban is, mint odahaza. Karácsonykor majd hatalmas fákat állítok, hogy mindegyik alá kis ajándékokat rejtsek. Szerintem szép lesz. Legalábbis a gyerekek szeretni fogják. A padlást játszószobává alakították. Talbot barátod tanácsára az egyik falat dzsungelesre festettük. Szerintem szeretnéd ezt is.

[na ki írja tele a listát állandóan?]

na ki írja tele a listát állandóan?

Ezek az érzések eltűntek. Hirtelen már csak arra koncentráltam, hogy belökjem az üzlet ajtaját és míg várakozzak végig nézzem a papíron szereplő tételeket újra átnyálazzam. Hirtelen ötlettől vezérelve fordítottam meg mindössze a lapot, így szúrtam ki Elliot szépnek ható írását. Na persze ez megtévesztés volt, mert a betűkapcsolatait szinte lehetetlen volt kivenni. Természetesen megint Önhatalmúlag ráírt olyan dolgokat, amiket nem a patikában hasznosítanánk, csak neki kell otthonra. Hangosan fújtam ki a levegőt, majd odaléptem a pulthoz, hogy elkezdjem sorolni mi kell és kellettlenül hozzátegyem, amit a bátyám akart.
– Ennyi lesz? – kérdezte a patikus nő. – Szép kis lista. – Magyarázta, miközben elkezdte összeszedni a szárított növényeket és az Elliot által kért krémet. Hasonlót persze mi is csináltunk, de nem, neki egy vadidegen sebösszehúzó és fájdalomcsillapító kenőcse kellett.

Nat és Avery, akik hiányoztak a dzsungelben

Azt hittem a fák között ragadok, azt hittem nem láthatom többé Noah kis arcát, vagy nem sétálgathatok az Abszol úton Avery tankönyveit cipelve, hogy közösen készüljünk az új tanévre. Minden, amit mostanában megszerettem egyszerűen kezdett álomnak, egyszerű vágynak tűnni csupán. Néha-néha megérintettem a nyakamban lógó „Minden” feliratos nyakláncot, remélve, hogy végre jön az én megmentőm, elvisz innen és újra ölelhetem a gyerekeket. Az a kő, amit találtunk és minden bizonnyal egy régi épület utolsó emléke volt, mégis olyan volt, mint a messiás, ami egyenesen a fény felé vezet.

...

Aztán meglátott Nat és felkelt a gyerekek közül, hogy elém sétáljon. Látszott, hogy már idősebb, hogy ősz szálak vegyülnek a szakállába és a hajába. Én pedig csak megérintettem, ujjaimat finoman az arcához simítsam. Nekem ő volt az igazi… tudtam, hogy ami utána jön már sosem lesz igaz és örök… de nem bántam. El kellett engednem a boldogságáért. Így mikor hazamegyek innen, még egy kicsit élvezem a társaságát, hogy aztán egész egyszerűen elengedjem egy jobb jövőbe, amiben én már csak Noah apjaként vagyok benne.
– Szeretlek… – suttogtam felé és könnyezve ugyan, de elmosolyodtam, hogy azt higgye, minden rendben. Még ez a képzelt Nat is olyan tökéletes volt, mint ő igazából. Oda akartam hajolni egy csókra, de mielőtt még megtehettem volna összeesett a földön… nekem meg elakadt a lélegzetem. Éreztem, hogy valami szorít a mellkasomban, hogy valami mindennél jobban fáj. Csak figyeltem, ahogy mozdulatlanul ott fekszik, a szemei bámulnak a plafon irányába, a gyerekek meg bőgni kezdenek a háttérben. – Én nem akartalak bántani… én nem… – hullottam térdre mellé és megfogtam a kezét. A fejemet a mellkasára hajtottam, hogy aztán zokogva, érezzem az illatát… és ne érezzem többé a szívverést, ami állandóan meg tudott nyugtatni. Úgy éreztem belehalok, belehalok ebbe a pillanatba… de közben tudtam, ha meg nem is hal, az a Nat már az életben sem lesz, aki az enyém volt valamikor. Összeszorítottam a szemeimet, hogy csak a teste melegét érezzem, semmi mást… nem akartam ilyennek látni.

amikor mellbe vág a futókalandod... azaz Dawson

Miközben felmértem a terepet természetesen McGalagony is magyarázott. Nem különösebben érdekelt, ha esetleg megígér valamit, engem az foglalkoztatott, amit látok… csakhogy aztán meghallottam azt a bizonyos nevet: – ... Végül pedig üdvözöljétek Dawson Hamox professzort, aki a Mágiatörténetet veszi át! Kérlek titeket, legyetek mindannyiukkal tisztelettudók és illedelmesek, segítsetek nekik beszokni az iskolai életbe.
Bassza meg! Bassza meg! – pillantottam a tanári asztal felé, hogy megnézzem magamnak Dawsont… igen Hammi professzort, akivel nyáron sikerült összetennem, amim van. Nem mondom, hogy nem volt szenvedélyes vagy éppen jó, ami közöttünk történt. Folytatnám én, talán most már komolyabban is, mint akkoriban. De ott az egy kicsit nekem túl követelező volt. Még jó formán le sem zártam Nattal, ő már konkrétumokat akart. A legrosszabb ebben az egészben hogy csak egy hónapot kellett volna kibírnia. Persze a történtek után már azt hiszem mindegy…
– A jó büdös francba… – nyögtem magam elé, de még mindig őt bámultam. – Te felvetted a Mágiatörténetet? – Súgtam oda Averynek, de a tekintetem visszavándorolt a helyes tanár bácsira. Hülye bizsergést éreztem, de amint felém fordult volna, elkaptam a tekintetem. Jó lett volna, ha nem vesz észre… bár egy részem örült volna neki. Érdekelt, hogy mit gondolna, ha meglátna talárban, hiszen eléggé élvezem a rendbontást amúgy.

búcsú Averytől; Merel és a szalag

Ahogy a tömeg mozgolódni kezdett a Nagyteremben, én is felpattantam. Dobtam egy puszit Averynek és éppen csak egy pillanatra pislogtam a tanári asztal felé. Sajnos már nem szúrtam ki Hamit, a túl nagyra nőtt diákok ugyanis kitakarták a látványt, ráadásul sodródni kezdtem kifelé. Ez mondjuk nem volt olyan nagy baj, mert így legalább feltűnés mentesen kijutottam a folyosóra, hogy aztán onnan induljak meg a megfelelő folyosó felé… mármint a „megfelelő” felé.

...

A hang kegyetlenül csendült bennem, a csuklómon lévő sebhelyek pedig lüktetni kezdtek. Éppen ott, ahol nyáron még a furcsa bársonyszalag pihent. Egy ideje éreztem, hogy a gonoszsága belém ivódott, hogy hiába vágtuk le Merellel onnan, az egész egyszerűen nem akart távozni a testemből. Ezt persze neki nem mondtam… pont elég hibát követtem el aznap, nem kellett még ebbe a szarságba is belevonni.

Technically végülis,..

A Sötét Varázslatok Kivédése tárgyon elméletileg átok ült, hogy senki nem tudott egy évnél tovább maradni. Elméletileg ugyanez az átok megszűnt Tudjukki bukásával - akinek miért nem illik kimondani a nevét még azóta se? - és tény, Faci bá azóta változatlanul tanít SVK-t.
Na de mi van kábé minden más tárggyal konkrétan? Pláne, az azóta eltelt három évben láttam gyakoribb tanárváltásokat. És most megint, Everdean tanárnő helyét veszi át valami Belby bá, pedig ő azon kevés felnőttek közé tartozott, akik bizonyították is, hogy nem a leélt évek darabszáma az egyetlen alapjuk tisztelet megigénylésére, hanem meg is érdemlik. Tanci tanárnő talán még tett a mások deficitjének ellensúlyozására is próbát.
De úgy tűnik, a szerencse meg a tanári gárda forgandó, mindenesetre próbálok erőt venni a világból való kiábrándultságom hullámain, és tiszta lappal ülni be Belby bá órájára. Nem illene előítéletekkel kezdenem, Belby nem az inkompetenciája büszke lóbálásával mutatkozott be, mint például 'Manci drága, úgyhogy ne különböztessük meg ameddig nem önmagát vallja be példával szemléltetve.

Egy kis lázadás, csak Neked, Mr. Cartwright

- Hát, még nem tudom, hogy mi is legyek ugye, de a lénygondozás biztos. Bűbájtan, átváltoztatástan, SVK, bájitaltan… Azt hiszem, ezek kellenek a Godrik mindenféle szakára - rángatom a vállam, remélve, hogy semmit se kell utólag beszereznem. De az se akkora baj, majd küldök baglyot, Hú-t épp ilyen indokokból kaptam Cartwrighttól. Bár lehet, ha legközelebb találkozunk, kitekeri a nyakamat, és megoldja ezzel az összes jövővel kapcsolatos aggályomat. Hát igen, nem beszéltünk azóta… Hogy nem beszélünk, összevesztünk, én meg leléptem Amerikába, ő meg munkába meg csajokba. Na mindegy. Azért mielőtt visszatérek a Roxfortba, talán beszélnem kéne vele. Vagy ordibálni. Az utóbbi valószínűbb.

Az elvarázsolt srác

Hú, Jason úgy robban be a terembe, mint egy álnok gurkó a figyelmetlen kviddicsező arcába. Igyekszem leplezni a spontán vigyort, ami megjelenik az arcomon. Nem, nem azért, mert kárörvendő vagyok. Vagyis az vagyok, de csak azokkal, akiket utálok. Jasont pedig nem utálom, sőt! Az előző tanévben hihetetlen jót beszélgettünk a klubhelyiségben. Azt hiszem, még soha nem találkoztam ilyen érdekes személyiségű emberrel… Jason nagyon, de nagyon elvont, de a jó értelemben. Hihetetlenül meglepett, hogy olyan hamar meg tudtam nyílni neki az életemmel kapcsolatban, és még a legbelsőbb gondolataimat is megosztottam vele. Valamit nagyon tud az emberekről, az biztos... Mikor végre helyet foglal, odaintek neki és némán tátogom felé, hogy "jól vagy?"

[O'Mara és az öcsém örülhet... vagy nem]

O'Mara és az öcsém örülhet... vagy nem

Eljátszom, hogy rohadt profi vagyok... közben meg mégiscsak eszembe jut, hogy mi a francot reagálna ilyenkor O'Mara? Persze, gondolom őt alapból sosem kapják rajta semmin... Merlin faszára! Pedig minden tökéletesen haladt.
De megőrzöm a hidegvéremet, és inkább Elliot gondolatait is messzebbre űzöm. Hiszen azok sem kifejezetten nyugtató jellegűek, főleg, ha a legutóbbi Sohos kis kiruccanásunkra gondolok... És jobbnak látom inkább visszakoncentrálni a jelenre, és a néhány méterre táncoló testekre.

---

Ilyen szerencsétlennek nézhetek ki? Pedig általában kettőnk közül Benjamin szokott az lenni, aki részvétet vált ki mindenkiből a megrúgott kiskutya fejével.

[amikor hirtelen mindenki akit szertek, eszembe jut]

amikor hirtelen mindenki akit szertek, eszembe jut

Vajon Avery honnan olyan határozott és menő? Oké Teddy is az. Meg az összes mardekaros is, ha ugy vesszük. Bárcsak en is olyan menő lennék. Remélem Averynek jól telik a nyara és öt nem felejtette el Jasper. Kíváncsi vagyok mik történtek vele a nyáron, ha egyszer majd találkozom vele nagyon le akarom rohanni olyan nagyon tipikus lányos beszélgetesre. Mert olyan is kell, nem? Elvégre lányok vagyunk.

apu, apa, és... Fraser... vagy ki...

Mielőtt eljöttem, nem mondtam meg Elliotnak, hogy Natnak készülök ajándékot vadászni. Ami persze lehet, hogy rossz ötlet volt, hiszen ő mindenbizonnyal megerősített volna azt illetően, mi is lenne a legmegfelelőbb ajándék. Na mindegy, mindegy... jó volt ez így. Amúgy sem szívesen hoztam volna fel előtte a Nat témát. Nem akartam elszomorítani... mármint az alapvetőnél jobban. sőt, inkább feldobni szerettem volna valahogy, de persze ez nem volt olyan egyszerű. Tudtam, hogy mostanában megismerkedett valakivel... valami sráccal, de nem mondott róla sokat, én pedig nem is kérdezősködtem túlzottan.

[Mira]

Piros Mira meg a lágy szívem

Nem tudom mitől lágyult meg ennyire a szívem, de az utóbbi időben mintha nem néztem volna annyira az üzletem védelmét, mint amennyire a prosperitását próbáltam megőrizni. Mira jutott eszembe és az unikornisos kölcsönzött könyve… felelőtlen voltam vagy csak valóban az a jótét lélek, akinek szerettem mutatni magam a visszatérésem óta?

[a múltban is emlegetlek]

a múltban is emlegetlek

- Mit is mondtál, mi a neve... Elliot O'Mara? - tudakolom, miközben elképzelem, hova is akarok hoppanálni. O'Mara... talán ezt a nevet meg tudom jegyezni. Nem tudom, ki vagy mi ő... Azon kívül persze, hogy ő a legjobb, ahogy Soren fogalmazott. És még azt sem tudom, akarom-e egyáltalán tudni. Készen állok újra hátbaszúrni a családomat? Ó, bárcsak ne tudnám erre a választ.

Cuki dolgok bizarr logikája

-Egyszerű pedig, a Mezziék patanyomai közepén ott van egy kis cica tappancsnyoma is, az egyszarvúké meg kézenfekvően csillámporos lenne.- Nem tudom, mennyire Sophie-tól tanultam el ezt a "cuki dolgok bizarr logikája" mutatványt, de ha mást nem, kicsit segít tompítani a helyzetet.