Li l i u m
2000. augusztus
"she was the sea
calm but so deep" Meleg volt, nagyon nagyon meleg. Szinte forrtam, pedig nem volt rajtam semmi, csak egy bikini, meg persze azon egy fehér, bő póló, hiszen nem vagyok az a fajta, aki a legnagyobb örömmel teszi ki azt, mai van. A póló épp a fenekem alá ér, tökéletesen megfelel, így legalább a lábaim lebarnulnak, bár annyi naptejet kentem magamra, hogy ezt szinte lehetetlennek érzem. Aztán Merlin tudja, elég érdekes a bőröm, például öt perc alatt képes ropogósra sülni, aztán hetekig ugyanolyan vörös maradni. Szóval nem bíztam a véletlenre.
Igazából szerettem a meleget, a tengert pedig annál inkább, jól éreztem magam. Hoztam magammal könyvet, de egyelőre tökéletesen lefoglalt, hogy a vizet figyeljem, egy sziklán üldögélve, kicsit messze a többiektől. Ők már a vízben pancsolgattak, legalábbis Zora meg a nagybátyám, Aaron, a felesége pedig, Madelin a parton üldögélt és valai koktélt iszogatott. Igazából minden elég idilli volt. Nem mondhatnám, hogy nem éreztem jól magam. Lassan vége volt a nyárnak, ki kellett használnunk az utolsó napokat, amiket együtt tölt a... a család. Erre a gondolatra majdnem, hogy szárazon felnevettem, igazából akár meg is tehettem volna, nem igazán volt a közelemben senki. Család? Mekkor baromság. Pontosan tudtam, hogy én itt csak egy kívülálló vagyok, és ha jobban belegondolunk, ez így is volt rendjén. Semmilyen szinten nem tartoztam ide. Persze ők ennek nem adtak hangot, de igyekeztem is minél kevesebb galibát okozni. Általában csak csendben meghúztam magam a háttérben, és az nekem tökéletes pozíció volt. Ezt pedig nem csak otthon, de a Roxfortban is tartottam.
Egy nagyobb hullám felcsapott a sziklán, hideg vizet fröcskölt rám, hogy összerezzentem, de nem volt olyan kellemetlen, pláne nem ebben a hatalmas melegben. Egy kicsit még hagytam, hogy felmelegedjen a bőröm, aztán óvatosan lecsusszantam a szikláról, hogy a lábam a homokba süppedjen, és bokámig csapjon a víz. Libabőrös lettem a hidegtől, de hamar elkezdtem hozzászokni. Beljebb gázoltam. A közelemben egy nő szedegetett valamit, igazából nem is figyeltem annyira rá, éppen csak annyira, hogy tudjam, nem vagyok teljesen gyedül a szakaszon.
Beljebb gázoltam, a víz már majdnem térdig ért, lágyan hullámzott körülöttem. Kellemesen lehűtött, hogy egy pillanatra lehunytam a szemem... aztán feljajdultam a váratlanul lecsapó, éles fájdalomra a lábamon. Kicsit kijjebb húzódtam, már amennyire tudtam, hiszen a jobbom elkezdett szúródva zsibbadni, amit egyáltalán nem tartottam jó jelnek, de ez éppen addig tartott, hogy valaki felbukkant mellettem. Úgy értem, akkor is fájt, csak épp a valaki - aki felpillantva rájöttem, hogy a nő volt, akit az imént láttam - megragadta a lábamat, és hirtelen erővel felrántotta, hogy mindemellé még fenékre is pottyantam. Szerencsére nem valami tengerisünre, hanem a homokba, de a hullám az államig csapott, szóval tiszta víz lettem.
- Hé! - méltatlankodtam, miután megküzdtem azzal, hogy ne nyeljek vizet.
- Óóó, de klassz ez a marás, amit a lábadon okozott - ámuldozott a nő, mire hitetlenkedve felhorkantam. Úgy vizslatta a lábamat és a rajta tekergőző ijesztő, undorító kis lényt, mintha ez tényleg valami csodás látképet okozna számára, miközben én inkább csak fintorogtam a fájdalomtól és az aggódástól. Ha ez a cucc mérgező...
- Hát annyira azért nem klassz! - háborodtam fel szinte, magamhoz egyáltalán nem hűen.
- Pfuj, mi ez az izé...? És hogy lehet leszedni? Közben nagyon szívesen elhúztam volna a lábamat, ha nem fáj meg zsibbad annyira, hogy szinte mozdítani se tudjam. Azért reméltem, hogy a nő segít megszabadítani tőle, hogy aztán kivánszorogjak a partra.