Miyako Kuroyama

MIYAKO KUROYAMA

Mottó

Alapok

jelszó || "Egy seprű a boldogság ára"
így ejtsd a nevemet || Mijako Kurojama
nem || nő
születési hely, idő || Cricklade; 1984. január 15.
horoszkóp || bak
kor || 16
vér || félvér
évfolyam || hatodik

A múlt

Nyugodtan ülök az íróasztalomnál egy bőrkötésű könyv felett, aminek üresek a lapjai. Még nézem pár percig, rendezgetem a gondolataimat. Végül belemártom a tollamat a tintába. A kezem szinte magától mozog és a toll végre hozzáér a papírhoz.

***

1984-ben születtem Cricklade-ben, egy Oxfordtól nem messze lévő kisvárosban. Az édesapám japán, innen van a nevem. Édesanyám orosz. Mivel a japán nagyszüleim már nem élnek, ezért inkább csak Oroszországba szoktunk kiutazgatni egy-egy nyárra.
A szüleim Moszkvában találkoztak. Az apám kutató és professzor volt, így egyenesen következtethetünk arra, hogy egy kutatás miatt ment a Szovjetunióba, ahol megsérült és eszméletét vesztette. Az egyik társa vitte el egy varázslókkal foglalkozó kórházba, így került gyógyítók közé. Az édesanyámat rendelték oda hozzá, hogy ápolja. Végül persze egymásra találtak. De csak miután az apám magához tért. Egyébként ez a sérülése később egy elég látványos heg lett a bal vállától egészen a jobb medencecsontjáig. Bár a szüleim Moszkvában ismerkedtek meg, majd végül a házasságot követően ott is éltek, mikor én megfogantam úgy döntöttek, hogy Angliába költöznek, egy sokkal nyugodtabb és biztonságosabb helyre, mint Moszkva, vagy úgy egyáltalán a Szovjetunió. Bár kissé nehézkes volt kikerülni onnan, végül sikerült és a szüleim Cricklade-be költöztek. Aztán megszülettem én.
Nos a szüleim azzal számoltak, hogy nyugodt életünk lesz. Tanítottak varázsolni, olvasni, írni, számolni.. Megvoltak azok a meghitt ebédek is. Igazán szerettek, nem zavarta őket az albínóságom. Sőt kifejezetten különlegesnek tartották. Valamikor hat éves korom körül a nagybátyám, az anyám ikertestvére is kikeveredett Angliába és gyakran látogatott meg minket. Imádtam és imádom a mai napig. A hosszú hajával és a szeretetteljes, törődő mosolyával. Ha jött, mindig játszottunk és elkövettünk valami apróbb csínyt, ami miatt az édesanyám mindig leszidott minket, akik ott álltak előtte lehajtott, bűnbánó fejjel. Végül anyukám sem bírta és elnevette magát. Akkor esténként, vacsora után, mikor engem már ágyba raktak, még hallottam, hogy beszélgetnek, viccelődnek a másikkal. Ez pedig biztonságérzetet adott. Ám az egész túl idilli és egyszerű volt.
Úgy gondolják, hogy átok volt vagy méreg, ami végzett velük, de nem lehet biztosra tudni. Kint voltunk Oroszországban, a Szovjetunió megszűnt, így meglátogattuk a nagyszüleimet. Mindenki ott volt, még a nagybátyám is. Ez már ilyen családi hagyomány volt ekkorra. Minden nyarat ott töltöttünk. Majd a szüleim egyik este nem jöttek haza. Úgy döntöttek, hogy elmennek vacsorázni, ám már nem értek haza. Elkezdtünk aggódni, végül a nagybátyám és a nagyapám mentek el megkeresni őket. Másnap hajnalban értek haza. Én ott ültem a kanapén a nagyanyámhoz bújva aludtam, de az ajtónyitódásra felkeltem. Beléptek a házba a karjukban két ernyedt test. Elsápadtunk. Végül a nagybátyám mesélte el, hogy egy erdőben találták meg őket közel az úthoz. Egymás kezét fogva feküdtek az avarban. A testnyílásaikból folyt a vér. Mikor rájuk találtak már nem éltek. Ekkor voltam kilenc éves. Oroszországban volt a temetés, családi körben. Emlékszem, ahogy ott állok talpig feketében és csak nézem az egymás mellé rakott koporsókat, a tetejükön virágokkal. Én a nagyanyám és a nagybátyám között voltam, körülöttünk az Ilyin család összes tagja, mind gyógyító. Mivel az apámnak nem volt testvére és a szülei is meghaltak, valamint a rokonok ismeretének hiányában, csak az édesanyám családja volt itt. Gyászoltak, sírtak és sajnálkoztak a szüleim halálán. Én közömbös arccal néztem végig a szertartást, egy könnycseppet nem ejtettem. Nem csoda, hisz még alig fogtam fel, hogy elvesztettem a szeretteimet. A nagybátyám kezét szorongattam végig, aki némán sírt és katonához illő stílusban kihúzta magát és fapofát vágott. Csak a könnyeiről lehetett tudni, hogy majd megszakad a szíve, de nem szégyellte a könnyeit. Mindvégig tartotta magát, hisz ő volt a férfi, nem mellesleg felnőtt. Neki kellett vigyáznia ránk. Végül ő lett a gyámom is.
Rajtam akkor jött ki a gyász, mikor hozzá költöztem. Keveset ettem, keveset beszéltem és gyakran inkább a szobámban rostokoltam, mintsem társaságban legyek. Hogy a nagybátyám elterelje a figyelmemet, elkezdett varázslást tanítani. Tankönyveket vett nekem és még egy szemüveget is felvett, hogy az egész tanulás szórakoztató legyen. És ez be is vált. Egyre jobb kedvem lett, mindig vártam, hogy mikor gyakorlunk és tartottuk magunkat a hagyományhoz is, így minden nyarat Oroszországban töltöttünk.
Majd tizenegy éves lettem és megjött a levelem a Roxfortból. Azon a nyáron otthon voltunk, számítottunk a levélre, és be is kellett vásárolnunk a tanévre. Az Abszol úton már korábban is jártam, így nem döbbentem meg azon, hogy milyen gyönyörű és zsúfolt. Mindig is imádtam ezt a helyet. Hogy ne érezzem magam magányosnak az iskolában kaptam két macskát, egy feketét és egy fehéret. Ujjongtam örömömben és megígértem a nagybátyámnak, hogy nagyon jó tanuló leszek, mire ő csak nevetve megsimogatta a fejemet.
Aztán eljött a szeptember elseje. Felpakoltuk a cuccaimat a vonatra, találtunk egy üres kupét, úgyhogy egy ideig egyedül voltam benne. Kihajoltam az ablakon és könnyes búcsút vettem a gyámomtól, vadul integetve neki, mikor elindult a vonat. Ő csak állt ott a peronon büszkén mosolyogva, s visszaintve nekem. A kupé, amiben ültem, egy idő után megtelt és olyan zaj lett, hogy imádkoztam, csak érjünk oda.
Nos a vonaton nem találtam barátokat, ahogy a ceremónia után sem. Inkább csak ismerősök voltak. A zárkózottságom valószínűleg a gyászomnak az utóhatása lehet, ezzel nem nagyon foglalkoztam akkor. Bár nem is nagyon akartak velem csevegni, és ezt azzal indokolták, hogy furcsa a kinézetem. Sosem gondoltam volna, hogy az albínóságom bárkinek is furcsa lesz. Hiszen nekem természetes volt, hogy szeretik a külsőmet, én is szerettem. Bár az önbizalomhiányom nem erre vezethető vissza.
Végül másodikban találtam egy barátot, akivel nagyon jókat tudtam beszélgetni. De mindig is az az érzés volt bennem, hogy zavarom, hogy túl sok vagyok neki. Ezt sosem árultam el, és én sem vettem figyelembe ezt a negatív hangot. Majd év végén meghalt Dumbledore.
A következő év pokoli volt. Kénytelen voltam visszamenni az iskolába, a nagybátyám szerint nem hagyhatom félbe a tanulmányaimat és én ezt elfogadtam. Ebben az évben nagyon sokat fejlesztettem magam a védekezés terén, valamint ekkor jött a gondolat, hogy bájitalmester legyek. Bájitaltanból és gyógynövénytanból mindig is jó voltam, így elkezdtem ráfeküdni a témára.
Aztán eljött az év vége. Ha azt mondom, hogy a tanév pokoli volt, akkor az ostrom még rosszabb. A nagybátyám is eljött, hogy védje a kastélyt, valamint besegített a javasasszonyunknak a gyógyításban. Én nem vettem részt a csatában. Egyrészt nem is engedtek volna el, másrészt olyan szintű rettegés uralkodott rajtam, hogy csak remegni tudtam egy sarokban ülve egyedül. A többiek nem figyeltek rám. A barátom viszont sehol nem volt. Egész évben együtt töltöttük a szabadidőnket, de akkor nem volt mellettem. Majd mikor már nem lehetett zajokat hallani, elsurrantam a többiek mellett és a Nagyterembe mentem. A padló tele halottakkal és zokogó hozzátartozókkal. A sérültek is itt vannak, de őket ápolják. Többek között a nagybátyám, aki egyelőre nem vett észre. Kétségbeesetten futtatom körbe a tekintetem a termen, hogy megbizonyosodjak a barátom nincs itt. Ám a reményeim abban a pillanatban törnek szilánkokra, amikor megpillantom a félig letakart testét a terem másik végében. Odarohanok hozzá és ráborulok. Tehetetlen düh van bennem és zokogok. Otthagyott egyedül és még csak el sem köszönt. Valaki átölel én pedig hozzábújok. Az illatából tudom, hogy a nagybátyám az.
A többi év elé unalmasan telik el. Én, ahogy ígértem jó tanuló vagyok. A nyarakat még mindig Oroszországban töltjük, valamint egyszer elutaztunk Japánba is, mert kíváncsi lettem, hogy vannak-e édesapám oldaláról élő rokonaim. Kiderült, hogy az üknagyanyámnak a testvére Koreába házasodott, de utána nem tudni róluk semmit, nem tartják a kapcsolatot senkivel. Ez felborzolta a kíváncsiságomat.
Tizennégy évesen rászoktam a cigarettára, mert megnyugtat a füstje. A nagybátyám is dohányzott, s bár szólt, hogy nem kellene, nem tiltotta meg a tevékenységet.
Ez lenne hát életem első tizenhat éve. Sok fájdalommal, ám sok örömmel is.

***

Leteszem a tollat. Egész sok oldalt sikerült megtelítenem. Kopogást hallok a hátam mögül, majd nyílik az ajtó és a nagybátyám dugja be rajta a fejét.
- Vitja! - örülök meg.
- Kész az ebéd. Összepakoltad már a holmid? - lép beljebb, s mosolyogva megsimogatja a fejem.
- Még nem teljesen.. - húzom el a számat.
- Mit írsz?
- Majd egyszer meglátod – vigyorgok rá és gyorsan becsukom a könyvet.
- Titkolózunk, ifjú írópalánta?
- Nem vagyok növény.
Kinyújtom rá a nyelvem, majd elnevetjük magunkat. Végül lemegyünk enni, egész sokat beszélünk, majd felmegyek a szobámba és összepakolom a cuccaim a bőröndömbe. Kész vagyok az új tanévre.

Jellem

Nos, ami elsőre szembetűnik talán az, hogy zárkózott és önbizalomhiányos. Nem tud kezdeményezni az idegenekkel szemben, ezért nincs is sok barátja. Ám, aki jobban ismeri, akkor tudja, hogy bár néha bizonytalan, igyekszik a pozitív gondolkodásra. Általában nem beszél túl sokat, inkább elmélyül a gondolataiban. Ilyenkor általában bámul valamit, vagy írogat. Az a kevés barátja nagyon szereti, mert barátságos és segítőkész, ezzel egyetemben pedig őszinte. Mindig megmondja mit gondol, ha kikérik a véleményét. Bár mindig próbál úgy fogalmazni, hogy ne sértsen meg másokat. Idegen szemmel nem nézné ki belőle az ember, de hihetetlen könnyű megbántani és nagyon hirtelen haragú. A barátai körében elég szabadszájú és szarkasztikus, amiből úgy tűnhet, hogy bunkó, pedig nem az. A szarkasztikus beszólásait inkább viccelődésre használja. Mindig van valami célja, ami mellett kitart a legvégsőkig. Nem engedi, hogy mások beleszóljanak a munkájába, hacsak – realistaságából adódóan - ő nem kéri, hogy valaki segítsen. Elég fegyelmezett jelleme van, nem szokott úgy felpörögni. A saját holmijával kapcsolatban rendetlen, de mindig megtalálja, hogy mi merre van, hova rakta és miért. Ez egy ilyen rendetlen rend nála, amiben tökéletesen kiigazodik.

Apróságok

mindig || könyvek, kávé, cigi, gőzölt gombóc, zene, virágok, evés, rendetlen rend, könyvespolcok, csokoládé
soha || hangos zajok, idegesítő emberek, túl nagy csend, egyedüllét, horror, vakító fény, injekciós tűk, spenót, alkohol, keserű dolgok, céltalanság, tehetetlenség
hobbik || írás, olvasás, rajzolás, rendszerezés, rendrakás
merengő || Legjobb: A meghitt ebédek a szüleivel, mikor az ablakon besütött a nap és megtelt a szoba nevetéssel
Legrosszabb: A szülei halála. Ahogy ott áll a temetésen, tehetetlenül, még fel sem fogva igazán, hogy mi történt.
mumus || Fél, hogy a nagybátyját is elveszíti.
Edevis tükre || Híres bájitalmester szeretne lenni, saját üzlettel és bájital receptekkel.
százfűlé-főzet || Kellemes halvány lila, levendula lekvárra emlékeztető ízzel.
Amortentia || kávé, virág és könyvillat, cigarettafüsttel vegyítve
titkok || Gyűjti a dobozokat és a különféle papírokat.
azt beszélik, hogy... || ..egy elrontott mágikus kísérlet miatt lett albínó.

A család

apa || Daichi Kuroyama; 49 lenne most; félvér; szoros kapcsolat volt
anya || Kattrina Ilyin; 47 lenne most; félvér; szoros kapcsolat volt
nagybáty || Viktor Ilyin; 47; félvér; nagyon szoros kapcsolat
testvérek || nincs
állatok || egy holló, Yakim és két macska, Rin (fehér) és Ren (fekete)

Családtörténet ||

Édesapja egy japán kutató és professzor volt, aki egy nyáron egy Moszkvához közeli erdőbe utazott pár kollégájával egy kutatás miatt. Ott sérült meg, s az egyik barátja vitte be egy moszkvai varázslókkal foglalkozó kórházba. Ott találkozott Miyako édesanyjával, aki gyógyító volt – ahogy családja többi tagja -, s ő ápolta, míg felépült. Később összeházasodtak, s Moszkvában telepedtek le, majd mikor Miyako megfogant, Angliába költöztek, s később, hogy ne legyen semmi probléma, az apja brit állampolgár lett. Őket lassan követte Miyako nagybátyja is.
Majd, mikor Miyako kilenc éves volt, Oroszországban nyaraltak, s a szülők ismeretlen okokból életüket vesztették. Azóta Viktor Miyako gyámja.

Külsőségek

magasság || 170 cm
testalkat || átlagos
szemszín || vörös, de általában kék kontaktlencsét hord
hajszín || fehér
kinézet ||

Elég feltűnő megjelenése van. Többek között azért, mert albínó, másrészt azért mert punkos, gótos ruhákat hord. Ehhez képest viszont eléggé visszafogott. Hosszú fehér haja van frufruval, és fehér bőre. A szemei vörösek a pigmenthiány miatt, amik elég érzékenyek, így általában kék kontaktlencsét hord. A punk/gót stílus inkább az öltözködésén látszik meg, mintsem a haján, amit általában kiengedve hord. Nem, vagy ritkán hord fehér ruhadarabokat. Van, hogy visszafogottan öltözködik, de akkor vagy otthon van, vagy egy gyors sétára megy el. Ilyenkor általában egy sima ing-farmer, vagy bő pulcsi kombó van rajta a szokásos vadabb ruhái helyett.

A tudás

varázslói ismeretek ||

Remekül ért a bájitalokhoz és a gyógynövényekhez is biztos kézzel nyúl. Ellenben nem jó a párbajozásban, a védekezésben annál inkább. A háztartási bűbájokban sem jártas, sajnos nem volt kitől megtanulnia. Érdekli az alkímia és stabil tudása van a bűbájok, rúnák és számmisztika terén is.

pálca típusa || 10 és ¾ hüvelyk, fenyő, főnixtoll mag, kellemesen rugalmas
RBF ||
bájitaltan – K
gyógynövénytan – K
bűbájtan – V
mágiatörténet – E
sötét varázslatok kivédése – V
rúnaismeret – V
számmisztika – V
mugliismeret - E

Egyéb

A Vitja a Viktor orosz becézése.
avialany || Nastya Kumarova/Zhidkova (Kiker-chan)