dedikálás, némi fűszerrel megbolondítva

[✰✰✰]

✰✰✰

2000. október

dedikálás, némi fűszerrel megbolondítva

♡Mikhail drága♡

✰csakegygönc✰

lelkemből szól

káromkodás esélyes, 16+

Ha valamit imádok, az a tömeg. És a rajongók. Persze a kultúráltabbak. Akikkel fasza egy koncert. Ugrabugrálnak, meg csápolnak, ami istenkirály onnan fentről nézve, és látod rajtuk, hogy átérzik és szeretik azt amit csinálsz. Még akkor is, ha az aki a zenét csinálja nem éppen egy normális és szerethető ember. De nem nagyon vagyok az a fajta, aki ezt annyira zokon veszi. Szóval most meg van ez a zenei rendezvény, ahol mindeki lerohanhat, kezdve a legjóarcabb rajongótól a legfelbaszóbbig. Ráadásul midenféle más zenei cucc is van erre, mindenféle híres előadókkal, mindenféle műfajban, mellettem például volt valami alteres cucc, a másik oldalon meg valami táncikálós akármiféle stand van, valami fura művészlelkekkel. Nem mintha én nem az lennék, de szerintem a művészlelkek között is vannak a művésziesebb művészlelkek.
A cigimet rágcsálva üldögélek a bandatagok mellett, és már lassan kezd görcsbe állni a kezem a sok autogramozástól. Megoldhatnám ezt ilyen nagyon fazsán, magától mozgó tollal, de mivel egy hadseregnyi mugli nép vegyül el a többiekkel, így meglehetősen kockázatos dolog lenne.
Meglehetősen furcsa elegye van a fanatikus rajongóknak. Például van, aki beöltözik nekünk, van aki csak a séróját lövi ba úgy, ez mondjuk kicsit para, hogy a saját klónjainknak adunk szignót. Aztán vannak azok, akik csak úgy hallomásból jönnek, vannak a normélisak, a jó arcok, és vannak... Nos vannak a köcsögök, akik azért jönnek, hogy belédkössenek. Most is egy csaj ilyen gerjed ránk, pontosabban rám, mert természetesen a többeik pisi/pia szünetet tartva ott hagytak engem a levegőben lógni.
- Mi az, hogy  a többiek nincsenek itt? Aidentől kell aláírás, nem a te szaros neved kell. Egyáltalán mi a faszomért mennek el, ha dedikálást tart az együttes?! - hangsúlyozza ki lényegesen az utolsó szavakat, mire én mérgesen visszaszólok.
- Már nem azért, de akkor türelmesen megvárod, hogy visszajöjjenek, egész nap it meresztjük a seggünket, hogy elbeszélgessünk veletek, meg mit tudom én, piesik a szemünk az éhségtől, és amikor netalántán egyikünknek szarni kell menni, akkor már itt vered a nyálad, hogy d eméééér'? Azért te idióta barom állat, mert mi is emberek vagyunk. Nem olyan lények, akik csak kirakatba való dízsbabák. És ha azt a kis szívességet nem tudod megtenni, hogy bejárt a többieket, akkor tégy meg nekem valamit: dögölj meg - mondom mérgesen. Nagyon fel tud húzni, ha random emberek így nekünk esnek, holott csak pár percre kéne várakozni, és nincs olyan kilóméternyi sor, hogy feltartsa őket, ha meg van benne gerinc oldara is állhatna, hogy aztán majd tömegesen dedikáljuk a seggét, vagy valamijét. De ahogy befejezem a mondókámat, a csajban elkattant valami, mert rám ugrik.
Igen, rám ugrik, fel az asztalra, aztán rám. Még a biztonságiak sem voltak a közelben, basszus, mi van itt? Az emberi naivitás, aztán mire észbe kapok, már kezd is tépni, karmolni, és visít, mint egy vágásra szánt disznó. Nekem sem kell sok, így összeszedvén minden fizikai erőmet, felhúzom a térdem és a lába közé rúgok, és igyekszem kimászni alóla.
De inkább csak fetrengtünk a földön, amikezdett nagyon kínos lenni, aztán mire észbe kapok már a táncosok előtt kínlódunk.
Na jó ez rohadtul égő. Nagy erővel igyekszem levakarni magamról a csajt, aztán szerencsére a biztonságiak is igyekeznek ebben segédkezni, majd miután végre megszabadulok tőle, összekapom magam és színpadiasan a táncosok felé nézek.
- Bocs srácok, ezt az apró malőrt... - kezdeném megint mire hátulról megtanszítanak én meg nekiesek az egyik híres csávónak, aki valami nagyon népszerű fazon, és ha nem tartja meg valami csoda folytán az egyensúlyát mind a ketten a földön landolunk.
Szívás az élet.

w h a t t h e f u c k
20001014

to: Kashmir

o u t f i t

A zenei fesztiválok… vagy napok, bárhogy is nevezzék az angolok ezt a kulturális összeröffenést, borzasztó unalmasak voltak. Rendszerint két auror társaságában ücsörögtem és vártam, hogy könnyes szemű tinik vagy éppen éltes korú házi asszonyok jöjjenek oda hozzám, annak reményében, hogy majd kezet fogok velük. Nem, nem fogtam kezet velük és ha lehetett nem is engedtem őket közelebb a kelleténél. Nem szerettem, ha mindenféle alakok összefogdosnak. Ráadásul a morcosság, ami amúgy is jellemző volt rám, a mai napon tovább fokozódott. Elígértem magam egy bemutatóra. Nem kellett volna.
A bokám iszonyatosan lüktetett a fájdalomtól, mikor visszakerültem a kis standunkhoz. A többi táncos, akik részben a tanítványaim voltak, már ott sorakoztak. A legtöbben bolgárul hadováltak, hiszen egy szót sem tudtak angolul. Remegve, falfehéren álltam közöttük, még mindig nem térve magamhoz a kínokból, holott már zuhanyoztam, rendbe tették a hajam, a képemet… de nem voltam a helyzet magaslatán. Nem volt kedvem persze dedikálni sem, de a két auror most nem volt ott, ugyanis kivették a nekik járó cigaretta szünetet. Jobbnak láttam hát bevonni magam a tömegbe, ahol talán nem szúr ki egy őrült rajongó.
– Ne érj már hozzám! – Szóltam a mellettem álló kölyökre, akinek már háromszor mondtam el, hogyha belép az intimszférámban, akkor tuti letépem a tökét. Nem hallgatott rám, pedig én aztán tényleg az anyanyelvén szóltam hozzá. – Komolyan mondom, te… te nem is tudom ki, még egy ilyen és nem fogom vissza magam! Christov nem mondta, hogy utálom, ha tapiznak?
– Bocs, Mikhail… – motyogta szendén.
Basszus, mégis mi a fene folyik itt. Az összes őrültet én nyertem be a mai napra? Annyira mérges voltam, hogy a dulakodás hangját meg sem hallottam, ahogy a fütyülő tanítványaimét sem. Biztos voltam benne, hogy valami seggriszáló nőcskét bámulnak. Szófiában is akadtak persze könnyűvérű teremtések, de mintha Londonból ezeket futószalagon gyártanák.
– Neked, Mr. Belot – Jelentettem ki, immáron angolul, csak azért, hogy később még egyszer rászólhassak. A bamba képű kölyök ugyanis egyre inkább úgy tűnt, hogy jó kipécézési alap. Kell valaki, akit egésznap gyötörhetek, ha fáj a lábam, attól valamiért megnyugszom.
– Bocs srácok, ezt az apró malőrt... – Hallottam meg egy nő hangját. Szép lassan pedig, ahogy szétváltak előttem a srácok egy fekete hajú, tüzes tekintetű boszorkányt pillantottam meg. Hamarosan pedig túl közelről is szemügyre vehettem, mert valami lökdösődés kezdődött, aminek következtében egyenesen nekem esett. Én pedig, fájdalmamban elveszítettem az egyensúlyom. A hátam földnek csapódott, a fejem is nagyot koppant.
Megszédültem egy pillanatra, aztán olyan lendülettel lett rajtam úrrá a düh, hogyha a nőt nem rángatják le rólam a srácok, akkor biztosan lelököm magamról. Nem érdekelt volna, ha nem vagyok elég úriember. Én nem vagyok angol és amúgy is, mi a francnak fetreng rám? Mégis mit képzel magáról?
– Mi a szart művelsz?! – Üvöltöztem magamból kikelve. – Hozzám nem érhetsz csak úgy! Merlinre, vérzek! – Közöltem hangosan, zihálva formálva a szavakat. Még mindig a földön ültem, a tenyeremet bámulva, amit alaposan felhorzsoltam. Anyanyelvemen elsütöttem pár szitokszót, miközben a bambafejű gyerek felsegített. Le sem vettem eközben a tekintetem a nőről.
– Ki a franc vagy te egyáltalán? – kérdeztem zaklatottan.

[✰✰✰]

✰✰✰

2000. október

dedikálás, némi fűszerrel megbolondítva

♡Mikhail drága♡

✰csakegygönc✰

lelkemből szól

káromkodás esélyes, 16+

Azt hiszem ez nem az én napom. Természetesen totál ki vagyok, nem elég, hogy hót szarul érzem magam, mindenem fáj, legutóbb is amikor nyomában jártam valami gyanús alaknak szembe kapott egy átok - igen, nem erősségem a védekezés, de hát na. - Szóval még úgy is érzem magamon mint akin átrohantak azok a furcsa óriáásorrszarvúszerűségű lények, bár lehet kihaltak, fasz se tudja, nem is érdekel, csak úgy érzem jó??? Ah, és még saját magamnak kiabálok. Ez. Már. Itt. A. Vég.
BABAMMBUMM!
Így hát nem is csoda, ha nem túl emberhez illő lelkiállapotban teperek le egy vékony csávót, aki valami táncos, vagy tudja a halál, minden esetre nincs sok stabilitissal megáldva, ha így eldőlünk, mint a kivágott fák.
- Azzzttttaa....picsába.... - nyögöm, majd megpróbálok feltőászékodni, de az ürge túlbuzgó hmm... security squad-je lecibál róla. - Hé faszjankóim engedjetek el, meg lettem lök... - mondanám a magarázatot, de az a hisztirohamot picsa az aromba ugrik, és tépni kezdni a hajam. Ez a csaj tuti betépett. Szóval fogom és mivel le vagyok fogva az értetlenül bambuló pasasok által meglendítem a bakancsos lábab és hasba rúgom a csajt, aki elvágódik és kiterül.
- Inkább nézzék meg azt ott lent, hogy nem-e drogos, jó? - cábálom ki magam a lazuló szorításból, mire levegőt se veszek, már jön is nekem az a véletlenül leteperelődött faszi.
– Mi a szart művelsz?! Hozzám nem érhetsz csak úgy! Merlinre, vérzek!
- Jesszusom, bocsánat, hogy a nem kívánatos intimszférádba mertem lépni, de megnyugtatlak, hogy ha te lennél az utolsó pasas a földön, akkor se mennék hozzád két méternél közelebb... Anyámasszony katonája, jaj vérzel, oda nem riohanjak, basszameg! - adtam ki magamból én is a dühömet. Lebasz egy rajongó, megtépnak, megkarmolnak, megverekednek, letepernek, meglöknek, elesek, és ez igyan pattogó pincsi is a balhét keresi, hát ez komolyan beszarás, mi van ma az emberekkel, mindneki meggágyult?
– Ki a franc vagy te egyáltalán?
- A szomszéd, baszki! - bökök hátra a standhoz, ahol már kisebb tömeg is kezd összegyűlni, és nem látom a bandatársaimat, biztos elnyomakodta a tömeg őket. Kurva jó. - Nem valami beteg csöves, aki a segged akarja taperolni, megnyugtatlak - forgatom a szemem, majd egy hangos kiáltással a nézők felé fordulok.
- Hééé, nem is tudtátok, hogy a szteptáncosoknál előre hozták az igyen whisky kimérést? - ordítom el magam,mire a tömeg birka effektust követve megrohamozza szerencsétlen szteppeseket, akik inkább engedve a felsőbb akaratnak és az elnyomásnak elkezdik kimérni a piát.
- Szóvalll... - fordulok vissza hirtelen lendülettel és a táncikálós pasashoz lépek. - Felesleges lenne tovább azon hötyögnünk, hogy ki itt a hibás, mert például az a csaj ott eléggé sokat játszik abban -mutatoka földön hevergető betépett lányra, akinek ott a szúrás a vénáján. - De ha lecsillapodott a gyermekiesen bájos lelked, Mr. Belot, akkor megihatnánk valami lélekmelengető szart a közelben, ahol nincs ekkora nagy plebs - vonom meg a vállam. Közben pedig elmagyarázom a hozzám ért kezdves banda tagoknak, hogy az én pihim jön, hagyjanak békén. - Van itt egy kurva jó kis étterem, jó drága és finom piákkal - nézek vissza rá. Nem volt számomra nehéz hogy felajánljam, a pénz sosem volt számomra megkötő tényező, már lassan azt se tudtam, mire költsem. És azért én sem szaretem megvonni magamtól a minőséget, és úgy hiszem most kurvára megérdemelem. És ha végül a gyerek beleegyezik, akkor el is mehetnénk. remélem nem is fog már semmi más szar közbejönni, mert akkor eskü tökön rúgok valakit. Ha van kedve jön velem, de igazából magamat is meghívtam volna egy ilyen puccos helyre, hogy regenerálódjak.

w h a t t h e f u c k
20001014

to: Kashmir

o u t f i t

Fájdalmasan égett a felhorzsolt tenyerem. Egyre hangosabban kapkodtam a levegőt, ahogy lenéztem a vöröslő, véres felületre. Ettől pedig, mintha csak még jobban lüktetni kezdett volna a fájdalomtól. A bokámról nem is beszélve, amitől szinte üvölteni tudtam volna. Nem számított, intettem a kölyköknek, hogy segítsenek fel. Szerencsére, az egyikük a karomnál fogva talpra állított. S közben persze jött a feketehajú nőszemély monológja: – Jesszusom, bocsánat, hogy a nem kívánatos intimszférádba mertem lépni, de megnyugtatlak, hogy ha te lennél az utolsó pasas a földön, akkor se mennék hozzád két méternél közelebb... Anyámasszony katonája, jaj vérzel, oda nem riohanjak, basszameg!
Dühösen fújva bámultam rá és inkább csak annyit böktem oda, hogy fogalmam sincs ki a franc ő. Nekem aztán magyarázhat, megsérteni nem tud jobban, mint az erőszakos borogatással, amire éppenséggel semmi szükség nem volt a mai napra már. Éppen elég fájdalmam volt a fellépéstől, az őrült rajongóktól és a többitől.
Nagyjából annyit fogtam fel, hogy a szomszéd standnál dedikál, ugyanis a tömeg egyre csak gyűlt. Már nem csak az én kis táncosaim bámultak ránk megrökönyödve, de ott volna mindenféle félig-meddig részeg alak. A levegő is egyre fogyott és mivel amúgy is egy pánikroham szélén álltam, már-már azon gondolkodtam, hogy elhoppanálok innen a francba, nem törődve semmivel. Legalább megint lehozhatja valami szennylap, hogy nem vagyok különösebben beszámítható. Hát akkor így jártam, kérem alássan… azt mond, amit akar akárki. Mikhail Bertovval… Belot-tal… nem lehet szórakozni.
– Hééé, nem is tudtátok, hogy a szteptáncosoknál előre hozták az igyen whisky kimérést? – kiáltott bele a tömegbe a némber, mire az hirtelen oszladozni kezdett. Én is inkább az ingyen alkoholnál álltam volna sorba, de a menedzserem szigorúan megtiltotta, hogy nyilvánosan igyak. Csak az olyan napokra adott kivételes engedélyt, mikor valakivel partyra mentem vagy egyenesen le kellett nyűgöznöm valami kőgazdag embert, hogy adakozzon az akadémiának.
– Szóvalll... – Fordult vissza hozzám. Valahogy sejtettem, hogy nem úszom meg a folytatást… ez a nő minimum olyan harsány volt személyiségre, mint ahogy kinézett a fekete hajával és a szinte felfoghatatlanul fehér bőrével. Furcsa kontraszt volt, amit csak még jobban kiemelt ez a stílus. – Felesleges lenne tovább azon hötyögnünk, hogy ki itt a hibás, mert például az a csaj ott eléggé sokat játszik abban.
Nem néztem abba az irányba, amerre mutatott. Őszintén vártam hová tart ez a szófosás, amit lassan öt perce hallgathattam, immáron táncosok és közönség nélkül.
– De ha lecsillapodott a gyermekiesen bájos lelked, Mr. Belot, akkor megihatnánk valami lélekmelengető szart a közelben, ahol nincs ekkora nagy plebs. – Figyeltem, ahogyan újabb embere érkeznek, ezek is pont ugyanolyan harsányak voltak, mint a nő. Nem számított. Lenéztem a fájós bokámra és azzal voltam elfoglalva, hogy minél gyorsabban alkoholt vagy legalább valami fájdalomcsillapító bájitalt szerezzek, mielőtt fejek kezdenek hullani körülöttem.
– Van itt egy kurva jó kis étterem, jó drága és finom piákkal.
– Kösz, de nem akarok semmi puccosba menni, hogy aztán ott is mindenki megbámuljon. Van egy kocsma sarkon – válaszoltam és felcsapva a napszemüvegemet, belebújva a kabátomba, elindultam kifelé. Nem különösebben érdekelt, hogy követ-e, bár olyan embernek tűnt, aki nem hagyna ki egy ingyen piát, ha felajánlom neki. Némán haladtam végig az épületen, míg egy mellékajtón keresztül ki nem jutottunk a tömegbe. Ott aztán a hideg őszi szél azonnal megborzolta a sötét tincseimet.
– Mi a neved? – kérdeztem és rágyújtottam egy szálcigire. A szélben persze egy kicsit ügyetlenkedtem az öngyújtóval, de nem számított. A lényeg, hogy megérezhettem a dohányszagát. – Nem kell Mr. Belot-oznod, Mikhail a nevem… és nem kell becézgetni.
A zebránál azonnal átsétáltam a túloldalra, ahol már várakozott a kedves hangulatú kis kocsma. Klasszikus angol volt, így ételt is szolgáltak fel, na meg a legjobb minőségű whiskyket és csapoltsöröket. Jártam erre párszor. Sosem kérdezték ki vagyok, nem hisztériáztak körülöttem. Egyszerűen csak létezhettem. A bárpulthoz ültem. Ez volt a legbiztosabb módja, hogy odakintről ne lássak az arcom, ugyanis így pont háttal voltam a bejáratnak.
– A legjobb whisky lesz. Egy üveggel, nem egy pohárra. – közöltem a pult mögött álló öregemberrel. – A vendégem vagy. – Böktem oda a csajnak.

[✰✰✰]

✰✰✰

2000. október

dedikálás, némi fűszerrel megbolondítva

♡Mikhail drága♡

✰csakegygönc✰

lelkemből szól

káromkodás esélyes, 16+

Sose találkoztam még ilyen nagyon fura hapsival, mint ez a vergődő furcaság odalent, a porban. Igazából nem is tudom, hogy lekezeljem e a sebét, vagy hagyjam még szenvdni. Őszintén nem nagyon vonzott, de mindezek ellenére valami anyaösztön meg felébred bennem, hogy mégsem kéne hagyni megveszi ezt a szerencsétlent, így jobbnak látom elterelni a tömeget.
Az ingyen pia kapós dolog, bár azt hiszem lehetett volna itt valami jobb minőségű is, de majd kerítek finomabbat. Nem mintha megvetném az olcsóbbat is, az érzés mindegyiknél ugyús ugyan oda vezet. A kábaság édes ködébe. Na jó nekem inni kell, mert én is bedilizek emellett a fura űrlény mellett, aki még minidg a földön seggel.
De aztán felkászálódik, és megszólal végre. Valamivel normálisabb hangon, bár még így is olyan furán és szaporán beszél, hogy nem igaz.
– Kösz, de nem akarok semmi puccosba menni, hogy aztán ott is mindenki megbámuljon. Van egy kocsma sarkon - mondja, majd felölti az ikognitót és megindul sebbel-lobbal.
- Okéska, ízi van. Senki se szereti ha ok nélkül megbámulják a pofját, főleg ha olyan közelről, hogy még a bőrsuöveted is megvizsgálják. Utálatos rajongók a legroszabbak - vonom meg a válam.
Ó, hát az is faintos hely, mármint az a sarki kocsma, bár legutóbb nekimentem a kocsmárosnak, azt hiszem ha iszok lehet kicsit eldurran az agyam, de most egyelőre tiszta vagyok, és nem duplázok rá semmire a mai ivással. Hátha nem rúg ki, bár nem nagyon fognak szeretni ha odamegyek. De mégis mióta érdekel ez? Szóval csak követem valami titkos zugon át, hm ez de zsír, nem tudtam, hogy itt ilyen menek ülőjárat is van.
– Mi a neved? – kérdezi, manit kilépünk a hűvösre, én meg feldobom a vállamra a bőrkamátomat. Annyira nem zavar a hideg, anno amikor az utcára kerültem muszáj volt megszoktom.
- Kashmir Echo - vigyorodok el szélesen, majd én is előveszem a cigim. Cigis és piatesók leszünk, yey, ez valami új szövetség kezdete, gondolom magamban szórakozottan, bár még én sem veszem komolyan, hogy valaha is haverságbe kerüljek ezzel a fazonnal.
- Nem kell Mr. Belot-oznod, Mikhail a nevem… és nem kell becézgetni.
- Vágom, vágom, akkor majd iszunk eme csodálatos megismerkedésünkre - binnectek a cigit rágcsálva, és azon gondolkodva, hogy nem kéne nagyon elkennem vele a rúzst a számon. Majd a kocsmát észrevéve kicsit elfintorodok, és ha ki akar dobni, hát nem fogom hagyni. Nem mintha védve érezném magam ettől a Miktől, de csak nem kéne így kivágniuk.
Berobbanok a kocsmába, és huncutul kacsintok a kocsmáros felé, aki mordul egyet, majd inkább cendben marad. Na, neki is jobb napja van, hurá. Amint Mik rendel magának egy üveget, én sem maradhatok alul.
– A vendégem vagy. – böki felém foghegyről, mire kedvem lenne jól hátba csapni, szzóval hátba is csapom.
- Ó, imádlak, köszi - vigyorgok rá, majd a kaocsás felé nézek - Hát helló, Szépfiú, rég nem találkoztunk, hogy van az orrod? Hidd el, nem volt szándékos, hogy pont feléd repült az a bárszék... - villantok egy szekszi bájvigyort, majd én is rendelek. - Abszintet kérnék, tudom, hogy szeretsz - teszem hozzá kacsintva, majd Mik felé fordulok, és most jobban tudok vetni rá egy villámpillantást. Elég vékony alkat és kissé megviselt ábrázata van, de amúgy nagyon kis édi fejjel áldotta meg a genetika. Viszont nem bámulom, a munkából megszoktam, hogy egy-két pillantás alatt felmérjem a terepet.
A mi jártaban erre, vagy mi újság túl hülyén adta volna ki magát, így miután felénk csusszantódik a pia, belekortyolok, és érezvén a kellemes bizsergetést más témával jövök elő.
- Jó kis idillikus hely ez, gyakran húzod meg magad itt? - kérdezem, majd míg várok kortyolok egyet az üvegemből. Miután válaszol, nem sok időnk marad bájcsevejre, mert egyszerre több minden is történik. Mondjuk hapcizik a kocsmáros, légy repül a kezemre mellé, nyikordul egy szék, nyílik egy ajtó, és durran valami. Kétszer.
És fájdalmat érzek a vállamnál.
Ez bazdmeg mi?
Felpattanok, és a kezemet a véres vállamra teszem, fogalmam sincs, hogy a másik golyót nekem szánták e, vagy Miknek, de gyorsan felé nézek, hogy él-e még.
Aztán a szemem megakad egy reszkető kezű fekete pulcsis, kapunis alakon, aki egy pisztolyt tart felénk, így nem gondolkodva lerántom a fölre Miket, de ha eleve ott van, akkor a lábammal felrúgok egy széket és pajzsként elénk tartom. Na bazdmeg, ez mi?
Még több lövés, és az eszelős nevetés hallatén kikukucskálok, és ebben a pillanatban törik meg a befulladt döbbenet és fordul át minden káoszba. ésmég több holttest. Kurva jó, mi a szar van  ezzel az alakkal?
- Meghaltok rohadt szemetek! Mind meghaltok! Az összes híresség egy nagy kamu! Dögöljön meg mindeki! - magyaráz teljesen logikátlanul és összefüggéstelenül.
Mii van iiit?
És kurvára fáj a vállam.
Oké, két lehetőségem van. Vagy Immobilustól mindnekit mozdulatlanná teszek, aztán hívok egy amneziátort, vagy pedig én is lövöldözni kezdek. Igen itt van a pisztolyom, és a másik is, amit a feketepiacon szereztem azzal az Alexejjel.
- Jól vagy, hé? - pillantok Mik felé, majd szomorúan konstatálom,  hogy a pajzsom nem éppen a legjobb , így arrébb rángatva megint egy asztalt döntök fel, amin két hulla feküdt ki. Nekik úgy sem kell. A következő percben pedig váratlaul egy átok csapódik az asztalba. Ez normális?!

w h a t t h e f u c k
20001014

to: Kashmir

o u t f i t

Volt ebben a nőben valami borzalmasan bosszantó. A harsánysága, az állandó káromkodása és a kocsmatöltelékekhez illő stílusa egyenesen az őrületbe kergetett. Világéletemben undorodtam az olyan nőktől, akik ennyire férfiasan viselkednek. Taszító volt, mindenesetre meghívtam egy italra, hátha akkor normálisabb lesz vagy legalább befogja és tényleg iszik.
– Abszintet kérnék, tudom, hogy szeretsz – közölte a kocsmárossal némi közjáték után. Én addigra már megkaptam a whiskyt és valóban nem bajlódtam a pohárral. Jobbnak láttam minél gyorsabban belesüppedni a szokásos delíriumba. Közben azért figyeltem, hogy a tenyerem ne érjen még véletlenül sem hozzá a mocsoktól, hányástól és minden rákerült egyébtől ragadós pultra.
Éreztem, hogy megbámul a csaj. De nem fordultam felé. A szemközti falat bámultam, ami tele volt üvegekkel és poharakkal. Klasszikus pub volt, a maga angolos-rusztikus kiadásában. Ezt még nem újítottak fel azért, hogy mugli turistákat csalogassanak be a fényképező gépeikkel.
– Jó kis idillikus hely ez, gyakran húzod meg magad itt? – kérdezte. Ja, persze, pont erre vágyok, te nő… bájcsevegésre. Már komolyan azt hittem elpattan bennem az utolsó húr is, de még mielőtt válaszolhattam volna, valami történt. Hogy pontosan mi, azt nem tudtam volna megmondani, mert csak a durranásokat hallottam. Ösztönösen a földre vetettem magam, ahogy azon a bizontsági oktatáson tanították az Akadémián. Nem ez volt az első, hogy ilyesmit hallottam a közvetlen közelemben. Igazság szerint, nagyjából sejtésem is volt arról, honnan származhat a hang.
Amikor a nő is rám vetette magát és elénk fordított egy széket még volt alkalmam szembe nézni a kapucnis alakkal és a remegő kezében tartott pisztolyizével. Azt hiszem valami ilyesmi nevet adtak annak a fegyvernek a muglik. Nem jegyeztem meg, csak azt, hogyha eltalálnak vele, akkor nagyon rosszul is elsülhet. Egyszer már ugyanis fogtak rám ilyet, egészen pontosan 1998-ban, mikor Lyana La Clair oldalán egy sajtótájékoztatón jelentünk meg. A lányt is halálra rémítette a lövöldözés és engem is. Az akadémia testőröket akart adni mellém, de nem kértem belőle… hát lehet, hogy most már el kéne gondolkodnom rajta komolyan.
– Meghaltok rohadt szemetek! Mind meghaltok! Az összes híresség egy nagy kamu! Dögöljön meg mindeki! – Magyarázta a fegyveres alak. Ekkor fogtam fel, hogy ez nem a kocsmát akarja kirabolni, hanem tényleg minket akar.
– Jól vagy, hé? – pillantott rám a nő.
– Igen, és nem hé a nevem, hanem Mikhail. – Közöltem nyersen és hagytam magam egy immáron felborogatott asztal mögé rángatni. Persze tiszta vér és mocsok lett a drága ruhám, a lábam úgy fájt ezúttal, hogy le tudtam volna tépni valakinek a fejét. Éreztem, ahogy remegni kezdek a dühtől. Az életemet kevésbé féltettem. – A faszom ebbe a hülye gyerekbe! Miért most jött rá, hogy terroristást játsszon?! – Akadtam ki enyhén hisztérikus hangon és előrángattam a pálcámat. Sosem voltam egy nagy ász a párbajozásban, de azért annyira képes voltam, hogy a magasba röptessek egy méretes korsót a pultról, majd egyenesen a csuklójának hajítsam. Nem érdekelt különsöebben, hogy ezt hány mugli látja meg. A tény, hogy reccsenés hallatszott és bár elsüt a pisztoly megint, de aztán földre került, elég volt nekem ahhoz, hogy letudjam a bosszúm egy részét.
– Most hogy nézek ki? – ingerülten bámultam aztán végig magamon. Persze, ahogy átnyúltam az asztal felett és térdre kerültem, a nadrágom csak még mocskosabb lett a vértócsától. – Ezt nem hiszem el… öld már meg vagy valami! Tönkre tett!– Néztem a csajra. A hangom erőszakos és követelőző volt, mint valami hisztis gyereknek, de nem érdekelt.

[✰✰✰]

✰✰✰

2000. október

dedikálás, némi fűszerrel megbolondítva

♡Mikhail drága♡

✰csakegygönc✰

lelkemből szól

káromkodás esélyes, 16+

Tudod, amikor az ember csak úgy belecsöppen egy ilyen western filmbe ilő kocsmabunyós gyilokolós jelenetbe, egészen sok minden járhat az eszében. Például, hogy kihúztam-e otthon a hajvasalót? Vagy adtam-e enni Kazánnak? Amúgy ott repül egy légy, vágod? Ott zümmög az asztal lap tetjén és bambán szürcsölgeti a löttyöket. Vajon egy légy is be tud rúgni? Hét ezt igazából sosem tudtam meg, mert egy golyó szimpatikusnak találta azt a pontot az asztalon és elvitte legyestől szálkástól az orrom elől. Pedig annyia jó lett volna részeg legyet látni, de nem? Téged ez nem is érdekel? De uncsi vagy. Mindegy, szóval az volt, hogy abban a percben vaéahogy tökre minimálisra csökkent a túlélő ösztönöm, miközben muglik és nem muglik repkedtek meg kiömlött a drága pia. Ezt a kretént, még a sört is elbassza, hát el tudod képzelni hogy lehet valaki ennyire nyomorék?
Amugy te, halloood, el se fogod hinni, miféle csávóka volt az a bulgár vagy francia vagy belga, istenem gőzöm sincs, de tudod kiről beszélek nem? Na ja, szóval ott rinyált mellettem, miközben az egy személyes terroristához dobott egy csészét talán, és kb úgy tűnt neki ez egy igazi vendetta volt. Tudod, az olasz maffiában nyomatják ezt, hogy megbosszulják a halott családtagjaikat egy ilyen kommandózással, na ő is ezt csinálta csak kicsit alacsonyabb szinten. Amúgy ahogy elnéztem minden trutyis volt, még én is, pedig igyekeztem ma kivételesen nem mocskos állapotban lenni, de hát ez már csak ilyen. Tudod hogy van a mocskot, mint szar a legyeket.
Ahogy elnéztem meglehetősen hisztérikus állapotba keveredett, pedig annyira nem kellett volna kétségbe esnie, hiszen varázslók vagyunk, tudod, pálcikáink vannak, latin meg ki tudja még milyen varázsigéket nyünyögünk és a többi és a többi, sz'val sima ügy ketakarítani magát, de nem ő még így érted behisztizett.
Ráemeltem a tekintetemet és kifújtam a levegőt, ésa pasihoz szóltam, Tudod olyan jó zsarusan mert hát azt is jó egyszer kétszer eljátszani, meg hát mindekinek az előnyére vált volna az, hogy így lenyugszik. Vettem egy merlinesen nagy, mély lélegzetet és aztán nagy komolyan megszólaltam.
– Most hogy nézek ki?
Szarul, fiam, szarul. De hát nem az anyja vagyok cseszd meg, hogy így beszéljek, szóval inkább a lényegre is tértem.
- Nos, a lehető legrosszabbul - feleltem őszintén, mert hát az sem nyugattta volna meg, ha elkezdem dícsérgetni, hogy jaj hát olyan jól nézel ki így is telibe szarva a mocsokkal, még dob is rajtad. - Úgy nézel ki mint akit telibe okádott egy vérhassal kűzdő disznó.
Kilestem a maradék asztal mögül, tudod mint az ilyen akció filmekben, és a csávó éppen lepörkölt valami mugliszerzeményt.
– Ezt nem hiszem el… öld már meg vagy valami! Tönkre tett!
Tudod ki jutott ekkor az eszembe? A saját nővérem, ő rinylt így mindig ha valamit elbasszarintottam neki. Tönkre tettél Kasmíííííír, csináld vissza, hát hogy képzeled. Röhögnöm kellett, de én most megemberetem magam, érted? Képes voltam erre, mert ha visszapofáztam volna neki az én fejem belehúzta volna egy sörös kancsóba. Képzled már el hogy néztem volna ki azzal a fotózásokon, meg a klippekben.
- Csak semmi nyugalom, őizzük meg a pánikot, mindjárt leszerelem neked, ha csöndbe maradsz - feletem kurva kimérten és higgadtan, majd előugrottam én is pálcástól és egy lefegyverzőbűbájjal kirepítettem a pálcát a kezéből.
- Na most azonnal felemeled a kezed és térdre ereszkedsz te hígagyú gyökér, vagy darabonkén kiműtöm ezzel - lengettem meg a pálcát - az agyadat a füledből! - kiáltottam rá mellékesen, és durvásn, tudod olyan paramcsolóan, ahogy szokás, majd amikor az csak bámult rám, minz gyökér a gilisztára. Oké utáltam mindig is amikor hülynének néztek, de ez egyenesen lesajnálóan pislogott rám. Igazából megint elkezdte nyomatni a humbug szövegét ami jóformán csak arról szólt, hogy szidott minket, népszerű embereket, mert állítása szerint romokban az átlag emebrek élete miattunk, meg a gyerekeké is, amiért a mi hamis képünket követik és dögöljünk meg. Igazából annyira mulattatott ez az egész szöveg, hogy a képébe röhögtem. Annyira vicces volt hogy ezt mondta, annyira röhejes, és annyira félelmetesnek akart tűnni, közben pedig egy dilettáns fiatal felnőtt volt, aki rajtunk vezette le a dühét hogy nem vették fel egyetemre, vagy a tököm tudja. Minden esetre egyre jobban fröcsögte a szavakat és tákozódott, közben én is egyre jobban meguntam, és inkább leütöttem.
Jó nagy szart csinált ez az állat és még az amneziátorokat is meg kellett várnom ezt meg be kellett vinnem. Szörnyű pedig az egész egy sima dedikálásnak indult. A vállamra tapasztott kézzel odaslattyogtam a vérbehányt Mik mellé.
- Gondolom alig várod hogy szemtanúzhass - vigyorodtam el végül a pulthoz slattyogtam és én magam csapoltam neki sört, hátha az megnyugtatja a kis finom idegeit. Magamnak is ajándékoztam egyet és ki is ittam a korsómat.

w h a t t h e f u c k
20001014

to: Kashmir

o u t f i t

Már komolyan kezdtem robbanás közeli helyzetbe kerülni. Nagyrészt persze nem azért, mert a vértől és minden egyéb testnedvtől mocskos padló beszennyezte a ruhámat, habár az is előteljesen felháborított. Inkább az zavart, hogy a lábamba visszatért az az őrjítő fájdalom, amitől más esetben megmozdul sem tudtam.
– Nos, a lehető legrosszabbul – mondta és szerintem észre sem vette, hogy olyan tekintettel bámultam rá, amiből egyértelműen tükröződik: ez most komoly, még sértegetsz is? – Úgy nézel ki mint akit telibe okádott egy vérhassal kűzdő disznó.
Erre persze kiszakadt belőlem egy hisztérikus felkiáltás. Már elvesztettem az irányítást az érzelmeim felett. Szerettem volna egész egyszerűen kocsmán kívül lenni és őszintén szólva ennek az idióta nőszemélynek lett volna a dolga, hogy megvédjen és biztosítsa, hogy biztonságosan kikerüljek ebből a mészárlási kísérletből. Ehhez képest mit csinál? Adja a laza nem tudom mit és rohadtul nem áll jól neki.
– Csak semmi nyugalom, őizzük meg a pánikot, mindjárt leszerelem neked, ha csöndbe maradsz.
Na érdekes, ezt már sikerült úgy mondani, mint aki nem csak valami énekesnő, hanem auror is. Remek… csakhogy eljutottunk idáig. Jó, hogy ráparancsolnom nem kellett basszus, hogy a dolgát végezze. Megvártam, míg leszereli a támadókat, aztán nagy nehezen felrángattam magam a padlóról, a pult maradványaiba kapaszkodva. Alig tudtam ránezedni a lábamra, a bokán érezhetően feldagadt és lüktetett a fájdalomtól. Üvölteni tudtam volna a fájdalomtól, vagy legalább letépni valakinek az arcát, ám nem tettem senki.
– Gondolom alig várod hogy szemtanúzhass – mondta a csaj, mikor megjelent megint a pult mögött és a sörrel kezdett el foglalkozni.
– Már bocs, de kurvára nem érdekel a szemtanúzás és ez a kibaszott sör sem!– Kaptam fel a vizet és korsóra mutattam. Éreztem, hogy az egész testem remegni kezd a dühtől, de nem érdekelt. Nem érdekelt semmi, csak az, hogy el ne engedjem azt a rohadt pultot, mert akkor tutira elzakózok és nem szed fel többé senki.  
Fel kaptam a korsót és egyenesen a nő arcába öntöttem a tartalmát. Leszarom, hogy ki a franc ő, miatta kerültem ilyen helyzetbe. Nem elég, hogy megmászott, még ez is.
– Soha többé ne gyere a közelembe! Ha akar tőlem valamit a rohadt minisztérium küldjetek baglyot és ha megbocsátasz, akkor én most távoznék! – Még mindig túl magas hangon beszéltem, de nem nagyon érdekelt.  Hátat fordítottam és készen álltam a távozásra, ha csak nem tart vissza. Márpedig erre minden lehetősége megvolt, ugyanis csak kapaszkodva asztalokba, székekbe tudtam kifelé haladni a kocsmából. Remek, még méltóságteljesen elhagyni sem tudom ezt a szemétdombot.

KÖSZÖNÖM A VÉRFÜRDŐT!