Levelek otthonról

haven't you taken enough from me?
levelek otthonról

Drága Kisfiam,

Nem is sejted, mi van velünk igaz? Nem is sejted, hogy míg te ott élsz a nagyvárosban a legnagyobb luxusban, mi azért imádkozunk, hogy ne omoljon a fejünkre a tető. De nem haragszunk rád, kérlek gyere haza, ölelj meg mindenkit, ahogy az a családokban szokás. Költözz haza és legyél velünk, mert szükségünk van rád. Nem csak nekem és anyádnak, hanem a testvéreidnek, az unokaöcséidnek és unokahúgaidnak. Te vagy a mi büszkeségünk és ezen nem változtat a ridegséged sem! Ha hazaköltöznél, még meg is házasodhatnál, ami anyádat nagyon boldoggá tenné. Van is egy rendes lány a szomszédban, kedvelnéd. Olyan szép, mint azok a színésznők, akikkel tele vannak a magazinok.
Gyere haza, fiam!

Ölel,
Apád

A levél gyűrötten végzi a földön, valahol a nappaliban. Bárki beleolvashat, akár a bejárónő is, aki másnap kitakarítja a házat. Mikhailt nem érdekli, elég, ha nem látja a képmutató szavakat ismét.

Mikhail Bertov! Szépen kértelek, hogy gyere haza! Most már egyenesen követelem apádként!

Mikhail hosszú ideig szorongatta a levelet, mielőtt összegyűrte és eldobta. Szinte ösztönösen húzta fel az inget az oldalán, ahol a gyerekkori, derékszíjjas ütések nyomai csúfítottál el a bőrét. Még mindig emlékezett a csípős, elviselhetetlen fájdalomra.

Drága Mik,

Tudom, hogy már régebben illett volna neked írnom. Nem csodálom, hogy válaszra sem méltattál az elmúlt félévben. Hiányzol bátyuskám, nagyon hiányzol. Olyan, mintha a másik felemet veszítettem volna el, mikor elköltöztél az országból. Emlékszel, mikor együtt tervezgettük a jövőnket? Hihetetlen, hogy milyen más lett minden. Kisfiúként azt hittem, majd együtt öregszünk meg. Ez már csak álom marad, igaz?
Nem akarok tőled kérni, tudom, hogy nem helyén való és tudom, hogy apánk már megtette. De bajban vagyok, nem tudom fenntartani már sokáig a rendelőmet és a környéken nincs más hely, ahova járhatnának a betegek. Mikhail, Mominoban én vagyok az egyetlen medimágus, csak rám számíthatnak. Ha én becsődölök, nem lesz, aki gyógyítsa a betegeket. A bankok nem adnak kölcsönt, mert túl kevés a bevételem. Te vagy az utolsó reménységem.
Kérlek, ne hagyj szó nélkül! Inkább utasíts el, inkább mondd azt, hogy már nem tartasz minket a családodnak. Csak ne hagyj így válasz nélkül. Emlékezz legalább arra, mikor Mikhail és Petar elválaszthatatlanok voltak… és nem idegenek, mint most. Én szeretlek még mindig téged, bátyuskám s te szeretsz engem?

Vigyázz magadra!
Ölel,
Petar

A levél hosszú percekig pihent Mikhail ujjai között, míg egyszer csak úrrá nem lett rajta a könnyektől terhes indulat és egyszerűen ledobta a padlóra, sőt alaposan meg is taposta.

Mikhail,

Boldog születésnapot!
Gondolom a levelem már nem ér el ma, de szerettem volna tudatni, hogy nagyon is gondolok rád. Nem csak én, hanem anya és apa is, mégha nem vagy hajlandó tudomást sem venni rólunk. Nem akarsz meglátogatni minket? Itt mindenki szívesen látna téged megint, pont úgy, mint régen. Kérlek, ne utasíts el minket, mert ennek az egésznek te ugyanúgy a része vagy, mint mi mindannyian.
Todor azt mondta, túl magasan hordod az orrod és már megvetsz minket, mert szegények vagyunk. Momino talán nem éppen a legfényesebb város egy világsztárnak, ahová kötheti magát... de itt van a családod. Segítened kell apáéknak, egész életükben azért dolgoztak, hogy téged minket, eltartsanak.
Várom a válaszod!
Ölel,
Yoana

A levél bontatlanul hever Mikhail íróasztalán. Sosem olvasta el.

Kedves Mikhail,

Boldong karácsony neked is!
Nem, neked nem jutott eszedbe még véletlenül sem a családod. Mindenesetre apa megkért, hogy írja neked egy pár sort. Kérlek legalább egy rövidke válaszra méltass!

Ölel,
Yoana, a húgod

A képeslap, melyen a mominói kistemplom látható, érintetlenül hever az íróasztalon.

t e m e g m i t k e r e s e l i t t? 2.0

"Hümmögve dőltem előre a kanapén, hogy magamhoz húzzam a levelet. Még a papír is mocskos volt, amire írt. Éreztem, ahogy annak minden undorító molekulája szép lassan átvándorol a kezemre. Beleborzongtam. Mégis valami hirtelen indulattól vezérelve egyszerűen csak feltéptem a lapot, hogy a szemem elé táruljon a rövid kis levél minden sora.

Mikhail!

Azt hiszed ezt megúszod? Az én fiam nem lehet ennyire gusztustalan, ennyire förtelemes! Nem érdekel, hogy egy levelemre sem válaszolsz, én odamegyek és kiverem belőled ezt a mocskot! Addig ütlek, míg el nem múlik!

Számíts rám!
Az apád.

Na igen. Képes lett volna rá. Ezzel teljes mértékig tisztába voltam, bár azzal is, hogy pénze nem igen lenne egy ekkora utat megtenni, csak azért, hogy megöljön. Egyszer tinédzserkoromban megneszelte a dolgot… emlékszem, hogy kérdőre vont és addig vert a nadrágszíjjal míg nem sírtam. Nem óbégattam, nem üvöltöztem a fájdalomtól, csak a könnyeim folytak. Megtanultam összeszorítani a fogaimat és tűrni. Azon a napon azonban rettegtem tőle, ezért eredtek meg a könnyeim. Érezte, hogy nyeregben van, mert a végén még oda is guggolt mellém és a nyakamra tekerte a szíjat. A fülembe súgta: „Megöllek, ha nem viselkedsz normálisan.” Az a nap csak egy újabb ok volt, hogy elmeneküljek onnan."

Egy széthajtogatott pergamendarab hever Mikhail sminkes asztalán az Operaházban. Látszik a gyűrűdésekből, hogy sokszor kézbe vette.

Fiam!
Mélységesen csalódtam benned. Nem elég, hogy undorodnom kell tőled, még a húgodat is belerángattad ebbe az egészbe. Legalább őt engedd el, hamár egyetlen galleont sem voltál hajlandó ránk szánni, mert nem tetted. Elengedtél minket, hogy ebben a fertőben élj, amiben rád találtam. Férfiakkal szűröd össze a levet, csak azért, hogy még több pénz hajkurásszál. Nem erre neveltünk.
A mi családunkat nem mocskolhatja be valaki, aki ennyire önző és gátlástalan. Azt kívánom, hogy térj észhez, értsd meg a testvéreid, a szüleid igényeit. Lásd be, hogy az életed még helyre hozható. Vegyél el egy nőt, alapíts családot te magad is és térj vissza arra a helyre, ahol a világra jöttél! Hallgass apádra, mert különben még mélyebb, még sötétebb szakadékba zuhansz.
Nem fogjuk hagyni, hogy ezt az életet éld!

Apád

Drága Mik,

Régen hallottam rólad. Sajnálom, hogy nem jelentkeztem én sem, tudom, hogy neked nem erősséged a levélírás. Hiányzol, nem csak nekem, hanem anyának is. Elkapott valami kórt és folyamatosan láz gyötri, olyankor pedig téged emleget. Büszke rád, mert te vitted valamire és nem csak a seprűgyárban dolgozol, mint a fivéreid. Többször kellett volna mondania, én tudom. Mindannyian tudjuk, csak apa makacskodik tovább.
Én nem bánom, hogy kit szeretsz. Érzem, hogy időnként egészen boldog tudsz lenni. Sosem éreztem hasonlót, tudom, hogy te vagy, mert ki más is lehetne? Az én életemben nem sok öröm van, a megkeresett pénzemet is anyáéknak adom, hogy ne rokkanjanak meg a munkában öregkorukra.
Kérlek gyere haza, félek nem éli túl ezt a betegséget. Idős és gyenge. Nem jók a körülményeik, de azt te is tudod persze.
Jelentkezz, ahogy tudsz!

Ölel,
Petar

A levél a Fehér Királybéli dolgozószobában hever, Sokolov úr asztalán.

Drága Mik,

Nagyon drága anya kezelése. Kérlek, gyere haza!

Ölel,
Petar

Újabb levél az előző mellett.