Nappali

to miss Melanie Hopkirk
2002. Március 10., vasárnap



*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*

Her lips are devil red

- Hüüüümmmmm, Merlin redvás seggére…!
Itt eldöntöm, hogy a vélhetően bűnös teáskanna halála hosszú és fájdalmas lesz. De mivel egyszerre több feladatot is kitűzök, a bosszúállás most várhat.
- Nyugi, azért megmaradok…
- Sokan pályáznak arra a kézre, vétek lenne hagyni, hogy sebhelyes maradjon - ingatom a fejem, de tény, nyugodtnak nyugodt vagyok. - Bár engem nem zavar - tettem hozzá kicsit szélesebben somolyogva. De azért ismerem már valamelyest a női hiúságot. És egy sima, minden mágiától mentes forrázás is csúnya nyomot hagy, ha nem kezelik időben, hát még egy olyan, amiben varázstárgy is érintett. Egyszerűen csak jobb nem a véletlenre meg a természetre bízni.
- Jó. Akartam is mondani....Jó lesz az, az enyém begurult a tűzhely alá asszem…
- De valami főzettel valószínűbb, hogy nem marad nyoma. Nem vagyok egy nagy medimágus - dünnyögöm a bájitalosszekrény itt maradt kínálatát böngészve. Míg Melanie valami egész más flaska tartalmát veszi szemügyre. Tüzetesen.
- Kacc-kacc. Hát úgy tűnik talán mégsem. Tegnap ebbe nem több volt? Úgy rémlik.. igen. Határozottan….!
- Gondolod, szükségem volt rá?
A kanosító bájitalból persze igazából nem hiányzik, de azért kuncogok egy sort a feltételezésen.
- Sajnálom, ha nem vagy elégedett… Esetleg meghúzhatom…
Az ajánlat közben végre rálelek a megfelelő sebkezelő főzetre. Kipattintom a szép kis üvegcse kupakját, és beleszagaolok. Az illata alapján is nagyjából az, amit a címke hirdet. Sajnos jól ismerem ezeket a gyógyfőzeteket. Volt pár korábbi akció, nos, főleg még a varázslóháborúk idején, ami számomra a Mungóval végződött, és ott bizonyos osztályokon még a falnak is ilyen szaga van.
Melanie kezének viszont jót tesz. Én pedig örömmel fogom ujjaim közé óvatosan a jobbját, hogy aztán rácseppentsem a főzetet és várjam a gyógyulást, ami szerencsére szemmel látható.
- Köszönöm..
- Semmiség. Nyoma se marad - dünnyögöm, és mikor a bőr már egészen helyrejött, futó csókot is lehelek a kézfejére. Aztán a csuklójára. Az alkarjára, a felkarjára… Elfut az a csók, egész a nyakáig, a szájáig csak azért nem jut el, mert Melanie megszólal.
- Szerinted menthető a reggelink vagy felejtsük el?
- Persze… - somolygom, és befogom a száját egy pillanatra az enyémmel, csak azért is. Talán ez már nem csak egy pillanat, kicsit hosszabb. Eljátszom, hogy észbe kapok.
- Ja… Hogy a kajára gondolsz? Az menthetetlen, hacsak nem szereted a porcelándarabos palacsintát, mert a földről össze nem bűvöljük anélkül… De azért van még itt mit felfalni. Például a férfiasító… Vagy valaki más - vigyorgom, és újból megcsókolom. Nincs az a vacak helyzet, amit ez ne oldana meg. A ház, meg a felfordulás, meg ez az egész megvár. Majd aztán apránként átbűvöljük, lecseréljük, megjavítjuk, kiszanáljuk, amit ki kell. Csak egy a lényeg, és meglepő, de a nőt most egyáltalán nem tervezem lecserélni...

 

edward
március 11
+16
maestro
outfit

- Sokan pályáznak arra a kézre, vétek lenne hagyni, hogy sebhelyes maradjon
Bár igaza lenne Nottnak… akkor fancsali képet se vágnék a szavaira. De sajnos az igazság árnyaltabb ettől. Nem azért mert ne pályázna valaki vagy több mindenki az említett kezemre, hanem azért mert a láthatatlan béklyó még mindig köt. Nem tudom feloldható-e valamilye, bámilyen formában de most ez megint feleleveníti mennyire tilosban is járok, vagy mondhatni hogy járok mert még kötelezettségem nincs, csak a puszta ígéret maga… de ettől még nem vagyok lelkes, arról tesz a férfi.
- De valami főzettel valószínűbb, hogy nem marad nyoma. Nem vagyok egy nagy medimágus
- Hümmm, meglep hogy valamiben nem jársz az élen…
Szemtelenkedem, mert tudom mennyire hiú ebben a kérdésben is. De legalább felméri a hiányosságait és meglepő módon nyíltan színt is vall, ami becsülendő dolog. És ha már hiányosság és erősség… kihívóan szökken feljebb a szemöldököm a férfiasító kóstolásának tényére. Olybá tűnik a kalandvágy még Edward egóját is leküzdi pláne ha szépen kérem. De.. nem kérem. Még nem.
Cserébe a kezem adom át, és pár perc se telik el máris elmúlik a fájdalom. Csak a bizsergés nem, de ez a jóleső fajta, amit Ő idéz elő. Sőt képes fokozni azt a lágy kézcsókkal, ami szép apránként felfut ezzel ügyesen és elegánsan leküzdve a közénk ékelt kevéske távolságot. Én pedig, bár talán nem kellene de hagyom. Alkarom könnyeden támaszkodik meg a vállán, ujjaim pedig eljátszanak nyakán majd a tarkóján.
Kiélvezem hogy a pillangók a gyomromba felélednek tőle, hogy könnyedén elvesztem a kontrollt mint egy ostoba kamasz, akárcsak a lehelete cirógatását a bőrömön. Ajkai kellemesen szántanak végig a karom mentén egész a nyakam ívén, aminek szabadabb teret adok azzal hogy szelíden félre is billentem a fejem. Csak egyetlen röpke kérdésem marad válasz nélkül, vagyis hát azzal hogy magához von kuncogva olvadok bele a csókjába, ami ilyenformán kerül megválaszolásra míg félbe nem szakítja Ő maga azt.
- Ja… Hogy a kajára gondolsz? Az menthetetlen, hacsak nem szereted a porcelándarabos palacsintát, mert a földről össze nem bűvöljük anélkül… De azért van még itt mit felfalni. Például a férfiasító… Vagy valaki más…
A vágyakozó kék szemekbe pillantok, melyek közvetlen közelről bámulnak úgy, hogy abba a lábaim is beleremegnének ha állnék, de merlinadta szerencse hogy ülök. Könnyedén elolvadok ettől, tőle, de mellé azért megvillan a tekintetemben a kihívás. Felelsz vagy mersz játékokba bocsátkozva nehéz lenne fogadni melyikünk is nyerne, de a pudding próbája az evés, a bájitalé meg az ivás. Ujjaim elengedik őt, és le se véve róla a pillantásom hátranyúlok vaktába, mert Ő közben újra akcióba lendül s megcsókol, ami ellen eszembe sincs tiltakozni.
Az üveg nyakára fonom kezem és kettőnk közé húzom, hogy aztán egy végtelen hosszú percet követően lepattintsam a szűz tetőt. Halk cuppanással adja meg magát a dugó és repül el valamerre a kicsinyke szobába.
- Bár tény hogy nem szorulsz rá, de… én ráérek, egész nap…
Közlöm vigyorogva s a kezébe nyomom a cirádás betűkkel ellátott kis üveget, tegyen vele belátása szerint mutatóujjam pedig beakasztom nadrágja derekába és úgy vonom közelebb magamhoz. Mohó vágyakozással figyelem hogy is dönt, és hangosan, jókedvűen nevetve ölelem át bárhogy legyen is, mert szórakoztató cukkolni s ami még felemelőbb érzés, hogy mellette tényleg minden könnyen megoldhatónak tűnik még egy neveletlen teáskanna megnevelésének kérdése is. És emellé mindezt a biztonságérzet kellemes illúziója fűszerezi meg.

to miss Melanie Hopkirk
2002. Március 10., vasárnap



*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*

Her lips are devil red

- Hümmm, meglep hogy valamiben nem jársz az élen…
- Ugye? Muszáj visszafognom magam.
Színpadiasan sóhajtom, aztán teszem tovább a dolgom. Legszívesebben el se engedném a kezét. Talán ha részegebb lennék, ha meggondolatlanabb (még ennél is), meg is tartanám magamnak. De az “örökre” az túl nagy kötelezettség. Nem mintha zavarnának a morális kötöttségek, alapvetően lelkiismeret furdalás nélkül hágom át őket, ha ahhoz van kedvem. De ez esetben… Nem kockáztatom meg a lelkiismeretfurdalást, mert ki tudja, nem-e lenne mégis.
Inkább belefelejtkezem az ittbe és mostba, és Melanie-ba. Egész míg elém nem tolja a bosszantó főzetecskét, eléggé tudom, mit csináljak. Anélkül is tudom… Először figyelmen kívül hagyom, de újra közénk tolakodik az üvegcse, én meg kínomban felröhögök. Tudja ez a nő, hogy lehet engem ingerelni.
- Bár tény hogy nem szorulsz rá, de… én ráérek, egész nap…
- Hát akkor idd meg te...
Hasonló vigyorral javaslom, mint ahogy ő a kezembe nyomja az itókát, és ha már nálam van, ő meg közelebb húz magához a gatyámnál fogva, hát inkább a szájához emelem, igyon csak ő.
- Én meg Rád érek, egész nap.
Sejtelmesen célozgatva búgom, köré fonom szabad kezemet, miközben másikkal az üveget tartom. De vajon hogyan hat egy ilyen bájital, ha nem azok fogyasztják, akiknek eredetileg szánták?
Nos, Melanie-nak mindenesetre helyes kis kecskeszakálla, meg kackiás bajsza nő tőle. Persze, ezt nem vesszük észre azonnal, mert amint a szája elszakad az üvegtől, én jófajta kísérőnek egy csókot biztosítok a főzet mellé. Először azt hiszem, eltévedett hajszálak keveredtek közénk, és csak mikor már több, mint gyanús a dolog, akkor szakadok el tőle értetlenül, hogy szemügyre vegyem, mi történt.
- Nahát…
Úgy röhögök fel, mint egy gyerek, mikor valami csíny tanújává válik. Egyébként el nem árulnám neki, mi történt. Észreveszi vajon ő is? Van egy fényes vitrin mögöttünk, abban véletlenül elgyönyörködhet a megváltozott tükörképén.
Bárhogyan is esik, én vállat rántok, csibészes vigyorral lendülök túl ez apró kis részlet felett.
- Áh, üsse kő!
Újra lesmárolom, egyébként nem vonz az azonos nem, Melanie viszont annál inkább, és ő még így is ízig-vérig nekem való marad. Ha nagyon akarja, mutatok persze neki egy egyszerű borotválkozásra való bűbájt. Majd. Ha ráérek...

 

edward
március 11
+16
maestro
outfit

- Hát akkor idd meg te...
- Hogy mi?   
Kisebbfajta hidegzuhanyként ér a visszatáncolása. Olyan magabiztosan hittem hogy belemegy a játékba hogy szabályszerűen egyenesen lesújt, mekkora csalódást okoz ez. Ő.
Nem is igazán értem, mert nem rá vall hogy ennyire gyáván fülét-farkát behúzva eloldalogjon egy kínálkozó újdonság elől. De ebből is látszik, közel sem annyira kiszámítható, mint amilyennek gondoltam.
- Én meg Rád érek, egész nap.
Lehervadt mosolyom rögtön visszacsalja őszinte vallomása arcomra. Nem romantikus ez, még ha annak is tűnik de nem bánom hogy nem az. Jobb szeretem őt így, őszintén akár nyersen is mert van benne még így is valami, ami azonnal levesz a lábamról. No meg aztán ott a hangjában az a kis nyomaték, amitől libabőrös lesz a gerincem végig…
Talán emiatt, talán mert meg akarom mutatni neki én se maradok el mögötte kurázsi terén… ahogy felém billenti az üveget iszok a tartalmából, nem is annyira keveset. Ugyan mégis mi történhetne? Nem hiszem hogy férfivá avanzsálódok egy pillanatról a másikra, ahogy azt sem hogy Edward ne számolna ezzel a kockázattal… S bár a világ legnagyobb ostobasága egy ilyen főzetet meginni, nem aggódom. Úgy vagyok vele hogy szükség esetén a Mungóba helyre pofoznak…
De mindezt nem tudom megosztani az aurorral, mert körém font erős karjai közelebb vonnak én pedig megadóan simulok hozzá, hogy mindent ott folytassunk ahol tegnap este elkezdtük. Legalábbis egész addig míg elhúzódva rá nem csodálkozik arcomra eleinte nem értve mégis miért…
- Nahát…
A nevetése az, ami arra késztet hogy megérintsem saját arcom. Éreztem ám a bizsergő viszketést de úgy gondoltam az ő másnapi borostája a bűnös meg az én túlérzékeny bőröm kettőse…. csakhogy nem. Nem egészen. Az ismeretlen kis szőrszálak ujjaim közt az enyémek de mégsem az enyémek mert ismeretlen eredetűek. Gondolom a férfiasító remek mellékhatása..
- Baszki…
Nyögök fel meglepve, de mire bármit tehetnék Nott már szórakozottan túl is lép a dolgon, mintha nem számítana. Talán neki nem is, s bár engem noha zavar mégsem lök akkora szégyenérzetbe, mint várom.
- Mi a…
- Áh, üsse kő!
Csókol meg hevesen újra, amitől nevethetnékem támad a hirtelen jött és általa eloszlatott kétségbeesést követően. Nem is feltétlen akarok elszakadni tőle mindössze ha van egy perc csak úgy mellékesen jegyzem meg jobb ha vigyáz, lehet én kapom el hátulról s hozzá megvillan a tekintetem is, amit talán szintén a főzet okoz, de ha teljesen őszinte akarok lenni akkor nem teljesen egészen. Annyi azonban bizonyos, hogy a férfiasító üres üvegcséje az asztalról a földre gurul, görgése aláfestő szólam csak érzékeimnek, akár többi társa a papírok, jegyzetek és egyéb hozzávalók személyében, mik útba vannak hogy az asztalon elég hely legyen… nekünk.

Köszönöm a jatékot!