Alapokjelszó || "Nézd Ellioooot, ez egy tévééé"
így ejtsd a nevemet || Lupa Tenebrisz, Lup
nem || nő
születési hely, idő ||Barkby, 1985. február 27.
horoszkóp ||halak
kor || 15
vér ||mugli születésű
évfolyam || 5
A múlt Átlagos gyerek voltam, átlagos családdal. Kertes házban laktunk, a falutól nem messze volt egy nagy szántóföld és egy erdő is. Apával nagyjából évente egyszer elmentünk oda sétálni, amit mindig nagyon élveztem. Reménykedtem, hogy látok egy két szarvast, vagy nyulat. Mióta az eszemet tudom, oda voltam az állatokért. Anya egyszer azt mesélte, hogy egy hatalmas harci kutyához tipegtem oda mikor nem figyelt egy pillanatra. Szerencsémre a kutya szelíd volt, de anya majdnem szívbajt kapott.
Ahogy telt az idő, könyörögni kezdtem, hogy szeretnék én is egy kutyát, persze nemet mondtak, mert nem tudok róla gondoskodni, ők pedig nem akarnak. Az utcában időközben elkezdtem barátkozni a kutyákkal, persze titokban, amiért a szüleim mindig jól leszidtak, ha észrevettek. Nem tudom miért, de valahogy egyikük sem tekintett rám ellenségként, talán érezték, hogy még gyerek vagyok. Egyik nap, mikor a szántóföldön keresgéltem szarvas lábnyomokat, egy fekete foltot pillantottam meg, úgy félúton az erdő felé. Mikor közelebb értem hozzá, láttam, hogy egy kiskutya aludt ott. Még bőven volt köztünk távolság, mikor felemelte a fejét és észrevett. Azonnal megtorpantam, nehogy elfusson, vagy megtámadjon, de ő csak ott feküdt. Elég sok kutyával találkoztam már, így elég könnyen kiismertem a testbeszédüket, láttam, hogy tart tőlem, de azért kíváncsi is. Lassan közeledtem felé guggolva, ha túl nagynak mutatom magam, vagy hirtelen mozgok, azt hinné fenyegetem. Igyekeztem nem a szemébe bámulni, inkább félrenéztem, mintha nem érdekelne, jelezve, hogy nem fenyegetem őt. Mikor már csak pár méterre voltam, felállt és kicsit hátrébb lépett. Egy kis öreg tacskó volt. Nyugodt hangon elkezdtem beszélni hozzá, közben egyre közelebb mentem, végül megengedte, hogy megfogjam. Jó darabig vele voltam, mikor már kezdett sötétedni haza indultam, ő pedig követett. Könyörögtem és mindent ígérgettem a szüleimnek, csak had tartsam meg, végül a legnagyobb örömömre beleegyeztek. Szinte minden időmet vele töltöttem, együtt mentünk sétálni, együtt játszottunk, sokszor még együtt is ettünk. A kiskutya a Fibi nevet kapta, és úgy tűnt, ő is boldog az új családjában. Okos és ügyes kutya volt, de nagyon félős is. Az első kutyaugatásra, vagy hirtelen zajra képes volt haza rohanni. Ilyenkor természetesen nem állt meg a kapuban, simán átfért a kerítésen. Mire haza értem, már a kutyaházban feküdt.
Egyik nap a szokásos esti sétánkat róttuk, amikor egy furcsa árnyékot pillantottam meg az erdőnél. Abban reménykedve, hogy szarvast láthatok, elkezdtem rohanni felé, természetesen mikor közelebb értem, lassítottam a lépteimen, nehogy elijesszem. Azonban az erdőbe Fibi már nem követett. Láttam, hogy fél, azt gondoltam, csak az erdőtől fél a sötétben, ezért nem izgattam magam. Amúgy sem volt túl bátor. Próbáltam nem rálépni az ágakra, de persze lehetetlen volt, így igyekeztem minél lassabban mozogni. Szerencsére az ég tiszta volt és a hold világított, így nem teljesen vakon mentem. Próbáltam körülnézni, hogy hol lehet az állat, amikor morgást hallottam meg oldalról. Azt hittem egy kutya, ezért azonnal szembe fordultam vele. Tudtam, hogy nem szabad futnom, mert akkor üldözni fog. De mikor megláttam, a lélegzetem is elakadt. Elkezdtem rohanni hazafelé, de nem jutottam sokáig, amikor elkapta a lábam és elkezdett visszafelé húzni. Próbáltam belerúgni, de kicsit sem érdekelte. Annyira féltem, hogy majdnem szívrohamot kaptam, de nem bírtam menekülni. Próbáltam megkapaszkodni valamiben, viszont akkorát rántott rajtam, hogy bevertem a fejem és elájultam.
Mikor felébredtem, azt hittem az egész csak egy álom volt. Otthon voltam az ágyamban, de mikor megpróbáltam felkelni, fájdalom nyilalt a bokámba. Lehúztam róla a takarót és láttam, hogy be van kötve. Nagy nehezen kibukdácsoltam a szobámból és a szüleimet kerestem.
- Anya? Apa?
- Felébredtél? Hogy vagy? - kérdezték egyszerre.
- Megvagyok. Mi történt?
- Fibi nélküled jött haza és nagyon izgatott volt.
- Fibivel mi van? Ő jól van? - kérdeztem aggódva
- Igen, neki semmi baja. Egyből haza futott. Mivel később sem jöttél, elkezdtünk keresni - felelte anya.
- Hányszor mondtuk, hogy ne menj egyedül az erdőbe? Mi történt ott?
- Nem tudom… Valami… valami megtámadott, olyan kutya szerű volt, de mégse. És aztán beütöttem a fejem és másra nem emlékszem.
- Mikor megtaláltunk egyből az ügyeletre mentünk veled. Kaptál veszettség elleni oltást is. Mivel jó állapotban voltál az orvos szerint, haza küldött. Azt mondta minden rendben lesz, ha akármit érzel, akkor menjünk vissza.
- Fáj valahol? Érzel valamit?
- A lábam kicsit fáj. Meg a fejem is, de jól vagyok.
- Rendben, de ha akármi van szólj. Menj a szobádba és pihenj, minél hamarabb legyél jobban.
- De Fibihez akarok menni.
- Nem mehetsz ki, és többet az erdőbe sem mehetsz!
- De lehet, hogy ő is rosszul van, biztos megijedt!
Anya megfogta apa vállát, majd felém fordult.
- Mindjárt felviszem a szobádba. Ott együtt pihenhettek.
- Micsoda? Kutya nem jöhet a lakásba!
- Majd én megbeszélem – mondta, nem is törődve apa elháborodásával. - Menj.
Bár sokszor szigorúak voltak, anya sokszor megengedett nekem olyanokat, amiket apa nem. Pár perc múlva Fibi tényleg az ágyamban kötött ki, habár előtte megfürdették, hogy ne hozzon be semmilyen koszt. Természetesen nagyon küzdött ellene, a víztől is félt, de legalább ott lehetett velem.
Viszont onnantól kezdve minden teliholdkor furcsa dolgok történtek velem. Először csak apró jelek voltak. Megfájdultak a csontjaim, főleg az állkapcsom és a fogam. Nehezemre esett ébernek maradni, nem bírtam elviselni az emberek közelségét. Az első átváltozásomkor szerencsére senki nem sérült meg. Legalábbis ember nem. Mikor megtörtént, mintha teljesen más lettem volna. Futni akartam, kikerülni a házból, vadászni. Felüvöltöttem, amikor pedig válasz érkezett, rohantam az irányába. Nem vagyok egyedül. Találkoztam azzal, aki megharapott, legalábbis azt gondoltam, hogy ő az. Először összeverekedtünk, de legyőzött. Mikor megadtam magam, többet nem bántott, együtt jártuk az erdőt, vadásztunk, játszottunk és.. egy falka lettünk. Reggel, mikor magamhoz tértem, először nem tudtam mi van, és mivel a ruháim szétszakadtak, majdnem elsüllyedtem szégyenemben. Szerencsére kisegített, kiderült, hogy már régebb óta vérfarkas, ezért tartott nekem egy gyorstalpalót. Onnantól kezdve minden telihold előtt önként vittem ruhát az erdőbe és rejtettem el másnapra. Mint kiderült, egy iskolába jártunk, így az időnk nagy részét együtt töltöttük, hogy kiokítson. Később minden teliholdat együtt töltöttünk, amíg el nem költözött. Elmondta, hogy eddig a nagyszüleinél lakott, mert a szüleinek pénzügyi gondjai voltak. Mikor minden helyrejött, haza kellett mennie és már csak szünetekben találkoztunk.
Fibi egy darabig tartott tőlem telihold idején, de szerencsére elég erős volt a kapcsolatunk, hogy ez hamar elmúljon. Esténként sosem engedtem, hogy velem jöjjön, nehogy valami bántódása essen, amúgy sem volt már túl fiatal. Életem legrosszabb napja volt, amikor többet nem kelt fel, de legalább az utolsó évei tudom, hogy szépek voltak.
11 évesen, mint kiderült mindketten kaptunk egy levelet, miszerint varázslók vagyunk. Én a Roxforttól kaptam ilyen levelet, ő viszont, mivel messze lakott, máshova járt. Nagyon örültem neki, mindig is kíváncsi voltam, milyen lehet varázsolni. A szüleim, miután vérfarkas lettem, már szinte meg sem lepődtek, hogy kiderült, boszorkány vagyok. Sőt, úgy látszott örülnek is neki, mivel megajándékoztak egy kölyökpatkánnyal, akit az iskolába is elvihetek. Mivel első dolga volt, hogy elbújt és vagy egy órán keresztül kerestem, mire kiderült, hogy a függöny tetejéről figyel engem – és szilárd meggyőződésem szerint nevetett rajtam – Sunyi lett a neve.
Az első iskolás évem csodálatos volt, mintha egy mese országba csöppentem volna. Persze megvoltak a negatív dolgok is, de azokkal igyekeztem nem foglalkozni. Mint az emberi, vagyis mugli iskolában, itt is jó tanuló voltam. Mindig igyekeztem az átlagomat 4-es fölött tartani.
Pechemre a második és harmadik év elég húzós volt. Akkor következett ugyanis a hábrú. Mivel a szüleim muglik, így még nehezebb volt. Még ők is érezték, hogy baj van. A hírekben folyamatosan eltűnéseket és furcsa eseteet jelentettek be. Az iskolában pedig... mindenki rettegett. Igyekeztem nyugton maradni, hogy senki se figyeljen rám fel, de attól tartottam, így még jobban engem figyel mindenki. Egyedül éreztem magam, mintha csapdába estem volna, és ezt a farkasomon is éreztem. A teliholdak keservesebbek lettek, mintha akkor is menekültem volna. Még egy vérfarkas is érezte a veszélyt, akkor emberként mit kellett volna tennem? Ettől függetlenül ha láttam, hogy valakit bántanak azért, ami, többször közéjük áltam, amiért én húztam a rövidebbet. A szüleimet próbáltam nyugtatni, hogy jól vagyok, ne aggódjanak. Hogy ne kelljen hazudnom, a fizikai sérüléseket nem említettem nekik. Mikor beütött a katasztrófa, az alsóbbéveseket elvitték egy védett terembe. Hálát adtam az égnek, hogy Sunyi velem van és nem kellett őt keresgélni, hogy biztonságban tudjam. Így nem láttuk amit nem kell, csak hallottuk. Néhány bátorító szóval próbáltam bíztatni azt, aki sokkos állapotba került, de hamar feladtam, és a fal mellett ülve vártam, hogy elüljön a veszély.
Mikor minden elcsöndesült és értünk jöttek mindenki megkönyebbült, bár még érzékelni lehetett a félelmet. Nehezen hitték el, hogy vége van, bevallom én is. Óvatosan jártam egy ideig és meghúztam magam. De úgy tűnt, minden visszatér a normális kerékvágásba. Sokan nehezen dolgozták fel szeretteik elvesztését, és az iskola is változásokon ment keresztül, de egy új rend állt be. Örömmel értesültem, hogy a szüleim és a falkatagom jól vannak.
Mikor haza kerültem, még akkor is látni lehetett a következményeket. A szüleim a stressztől több kilót fogytak, volt egy ház, ami romokban állt, de ezen kívül minden a helyén volt. Úgy tűnik a szülőhelyem nem túl népszerű, ami most jól jött. A városba azonban a szüleim még mindig félve jártak és csak végszükség esetén. De ahogy telt az idő, minden megnyugodott.
Ezek után egy stabilabb rendszer állt be az életemben. Tanulás, szünetben haza, szórakozás, teliholdkor pedig igyekeztem mindig időben az igazgató által kijelölt helyre menni, ahol senkire nem voltam veszéllyel. Ha valaki kérdezgetett, mindig kitaláltam valami indokot, nem akartam, hogy féljenek tőlem. Senkinek nem akartam elmondani mi vagyok, így erről csak egyvalakivel beszélhettem. A falkatagommal legalább heti egyszer leveleztünk, így tartottuk a kapcsolatot.
Jellem Naiv, hiszékeny, játékos lány. Mindig a legjobbat látja meg az emberekben, így nem egyszer verték már át. Emiatt szoros bizalmat nehezen alakít ki, nehezebben barátkozik, de minden jöttmenttel kedves. Az állatokkal sokkal jobban érzi magát, nem bírja a nagy tömeget maga körül, ami akár már 4 ember jelenlétét is jelentheti. Törekszik az igazságra, nem szeret hazudni, de ha muszáj, akkor muszáj. Emberek ellen saját érdekében nehezen áll ki, másokat viszont könnyen megvéd, ilyenkor bátorsága előjön. Ha játékról, vagy bátorságpróbáról van szó, az adrenalin szinte kitörli a félelem érzetet, így nem egyszer került már bajba, de mindig megúszta kis sebekkel. Persze a józan ész mindig előbbre való, amiről tudja, hogy képtelen, nem teszi meg, de amire kicsi az esély, már megpróbálja. Hiszi, hogy kitartással és kellő akaraterővel bármit képes elérni. Habár bátor, neki is megvannak a félelmei, amikkel ha találkozik, igyekszik legyőzni, de megesik, hogy biztonságosabb odébb állni. Szereti a kalandokat, amit nagy fantáziájának köszönhetően könnyen talál.
Apróságok
mindig || hús, állatok, főként farkasok, természetfeletti jelenségek, puzzle, kreativitás, alkotás, kaland, jó történetek
soha || orvvadászok, igazságtalanság, hazugság, gyengébbek bántása, rettegés
hobbik || játék a háziállattal, olvasás, tanulás, barátokkal szórakozás
merengő ||
legjobb: Fibi örökbefogadása
legrosszabb: Fibi halála
mumus ||pók, sötétben rejlő árnyak
Edevis tükre || boldog élet, szeretett családban
százfűlé-főzet || savanyodott tej ízű, a színe zöld
Amortentia ||eső, fenyőfa keveréke
titkok || vérfarkassá változik minden teliholdkor
azt beszélik, hogy... ||Bolond
A család
apa || Jack Tenebris, 37, mugli, jó viszony
anya || Zora Brown, 36, mugli, jó viszony
testvérek || nincs
állatok ||Sunyi, a patkány
Családtörténet ||
A család felmenői ágon már csak a nagymamák és nagypapák vannak. A lakhelytől nem messze laknak, havonta egyszer látogatóba mennek egymáshoz. Sokszor vannak összezörrenések, de ez megszokott náluk.
A háborúban igyekeztek biztonságban maradni, segíteni másoknak, ha szükségük volt valamire. Barátságos emberek.
Külsőségek
magasság || 151 cm
testalkat || vékony, sportos
szemszín || kék
hajszín || szőke
kinézet ||
Bátortalan, de barátságos és kedves. Sportos, hétköznapi ruhákat visel, haját kibontva hordja, nem sminkeli magát. Ékszereket nem hord, egyedül egy üvöltő farkast ábrázoló nyakláncot. Sunyi a vállán szokott üldögélni, néha felrohan a feje tetejére.
A tudás
varázslói ismeretek ||
Az iskolában tanultakat és a barátai által elmesélteket tudja. Illetve a vérfarkasokról többet tud a többieknél, mivel ő is egy közülük. Nagyon szereti az Átváltozástant és a Sötét Varázslatok Kivédését, kedvence a Legendás Lények Gondozása, utálja a Bájitaltant, Gyógynövénytanon sokszor unatkozik.
pálca típusa || Bükk, 7 hüvelyk, egyszarvúszőr
RBF ||-
Egyéb
avialany || Angourie Rice
Roxfort RPG
Szerző