te egy barom vagy

Hálószoba
(vagy más helyszínek)



2000. december

  

Adventezés Kopival
- te egy barom vagy… -


Walsh
2000. december

outfit

Ez most komoly? Leüt egy nő a retiküljével, erre Walsh reakciója az, hogy kiteríti… Remek! Remek! És mindenki láttam, hogy velem van együtt… velem, a nagy Nathaniel Forest kibaszott szeretőjével vagy akármijével! Így kell ezt! Háborgott bennem a hang, miközben Walsh megint magához ráncigált. Nem figyeltem mit tesz, semmire sem figyeltem, ugyanis egyre többen hoppanáltak körülöttünk… és nem csak el. Persze volt a tömegnek az a része, amelyik képes volt pánikolva eltűnni a helyszínről. De közben mások is érkeztek, olyanok, akik majdhogynem aurornak látszottak. Sosem voltam ilyen közel hozzájuk, még azelőtt kijátszottam a legtöbbet, hogy megpróbáltak volna a közelembe jönni, ám Walsh, ez a remek bűnöző, ez képes volt belerángatni a szarba, méghozzá rendesen.
– Szabad vagy, ha el akarsz menni. Bár, nem hiszem, hogy olyan könnyen megúsznád. – Mikor ezt kimondta, tudatosult bennem, hogy elengedett a kötelék, ami addig összefogott minket. Amúgy nem zavart, hogy ott van. Annyira nem zavar, amennyire Walsh aktuális drámázása sem.
A támadások is hamar megérkeztek, szerencsére inkább neki szólva, mint nekem. Valószínűleg a gyilkost fontosabb volt eltenni lábalól, mint Nat Forest bűnöző szeretőjét… bár volt egy olyan gyanúm, hogy még rosszabbat is rám aggatnak majd, kedves becézés címszóval. Ezért hát, tennem kellett valamit. Mégsem maradhattunk ott tűzvonalban. Szóval minden erőmet bevetve megragadtam Pipert és magam felé fordítottam.
– Te egy kibaszott nagy barom vagy – közöltem, majd egy pálcalendítést látva, én is a magasba emeltem a varázspálcám. – Protego! Szívesen, te barom! – Szidtam tovább, mikor a támadás egyszerűen lepattant a védelmemről. Ezután fogtam meg a karját és rángattam még odébb onnan és ezúttal egy néma Protegoval védtem ki egy újabb támadást.
Az ilyen társaságot kéne elkerülnöd, O’Mara… A hang határozottan, szigorúan beszélt, egyértelművé téve, hogy Walsh, legyen akármilyen vonzó is dohánnyal a szájában, nem éppen az az eset, amit a magam közelébe kéne tudni. Világéletemben a háttérben munkálkodtam, lebukás nélkül. Talán éppen ezzel alapoztam meg a hírnevemet.
– Elhúzuk innen… ne próbálja meg ellenkezni… – Mondtam kissé talán erőszakosan. Megfogtam a kezét, összekulcsoltam az ujjainkat és még mielőtt a következő átok elért volna hozzánk hoppanáltam.
Kopár, poros szoba képe tárult elénk. Franc sem tudja persze, miért éppen a londoni lakásomba gondoltam magunkat, mindenesetre ezt a helyet nem ismerte senki, aki veszélyes lehetett volna a biztonságunkra. Körbe néztem kicsit… hosszú ideje nem jártam erre. Egészen pontosan tavasz óta. Alaposan megült a por a hálószobában, az ágyat azóta ugyan pótoltam, de nem volt több egy üres matracnál és a régi, kopár keretnél. Minden itt volt, amit régen eltemettem magamban… s most mégis szinte éreztem a halál bűzét, amit egykor itt találtam.
– Mondanám, hogy érezd magad otthon… de… ez nem az az állapot. – Kirángattam a zsebemből a laposüveget, kipattintottam a kupakját és nagyot húztam az italból. A lángnyelv volt az egyetlen, ami most képes volt kicsit helyre tenni a zaklatott lelkivilágomat. Egy csomag gumicukrot is élveztem volna persze, de ez nem az a helyzet volt.
– Ha randizni akarsz velem, legalább ne gyilkolj… tudod, akkor talán jól is sikerülne…

[Elliot O'Mara]

Adventi kirándulás a Káoszlakban



Elliot O'Mara

+16
Nyomokban káromkodást tartalmaz

Nem normális, esküszöm. Most komolyan azt hiszi, hogyha mártírt csinál magából, akkor majd a nyakába borulok? Engem aztán nem érdekel, ha az aurorok elkapják, és kivallatják. Mondjuk a pasija nem biztos, hogy örülni fog neki, hogy jöhet és kiválthatja. Az biztos, hogy ezek a nyomorékok engem nem fognak elkapni. Ha kell addig küzdök, meg aztán hoppanálni is tudok, akkor meg bottal üthetik a nyomom.
- Most becézgetsz? Komolyan? Mondd még egyszer, hogy barom – mosolyodok el.
Nem különösebben érdekelnek azok az átkok, amik felém repülnek, pontosan tudom, hogy mennyi mindenre vagyok képes, és ennyivel még könnyen elbánok, főleg úgy, hogy közben sikerül néhányukat kiütnöm. Kicsit fájni fog a fejük, ha felébrednek. Speciális Walsh átok, ami kiüt, mint a Stupor, és ébredés után olyan érzés kerít hatalmába, mintha másnapos lenne az ember. Ennek köszönhetően lehet még nyerni bőven időt, ha esetleg idő előtt magához térne a szarházi.  
A következő pillanatban, amíg éppen egy átkot védek ki, hogy ne vigye le a seggét, szó szerint, megragadja a karom, és érzem a rántást. Szóval a felmentés helyett a menekülést választja. Persze, ennek is meg van az előnye, csak az a különbség kettőnk között, hogy én nem vagyok valami híres faszi még híresebb kellékfelesége, így nem fognak lépten-nyomon felismerni. Merthogy biztos vagyok benne, őt meg fogják keresni a Minisztériumból. Az amerikaiak nem fogják annyiban hagyni azt a felhajtást, amit rendeztünk.
- Mi ez a koszfészek? – nézek körbe azon a helyen, ahol megérkezünk.
Nem vagyok egy nagyon igényes ember, de ezt azért túlzásnak érzem. Ekkora kosz még nálam sincs, itt még egy patkány se érezné magát otthonosan. De az tény, hogy rejtekhelynek nagyon is kiváló. Elnézve, ahogy meghúzza azt a laposüveget, igazán kétségbeejtő. Egy ilyen helyzetnek fel kéne töltenie adrenalinnal. Én is most igazán tettre kész vagyok, mennék még valahova, mert érzem, nem igazán kaptam meg azt, amit akartam. Még nincs befejezve többszörösen sem ez a mai nap.
- Miért ne? Nem én akartam randizni veled, hanem te akartál velem. Ha nem ragaszkodsz ahhoz a sok szarhoz, és időben nyélbe ütjük az üzletet, akkor ez most nem történt volna meg. Aztán még lehet kezesbárány is lettem volna, de nem így.
Gyűlölöm a romantikát, de ha nem kapom meg, amit akarok, akkor bármi elsülhet abból, ami akadályozta a terveimet. És tényleg bármi, hiszen én már elégedett vagyok, kénytelen vagyok a társamat is kielégíteni.
- Szóval, ha már így itt vagyunk, és egymásra vagyunk utalva, akkor mivel akarod tölteni az időt? Egyáltalán meddig akarsz itt maradni? Készítsek pár heti hidegélelmet?
Ledobom a kabátomat, amivel egy kevés port kavarok fel. Talán először tényleg inkább ki kéne takarítani. Megfogom a pálcám, és levarázsolom O’Mara ruháit. Pontosabban átalakítom szobalány jelmezre, én pedig a gazdag úr leszek, amolyan brites háziruhában és mamuszban, whiskeyvel a kezemben és szivarral.
- Akkor romantikázzunk  mosolyodom el.

Adventezés Kopival
- te egy barom vagy… -


Walsh
2000. december

outfit

– Mi ez a koszfészek?
A kérdésre olyan hűvös pillantást kapott Walsh, amilyenre csak képes voltam. Leginkább Natot szoktam ilyesmivel jutalmazni, ha kellően felboszantott és nem akarok vele már semmit. Meglepő, hogy van még egy annyira bosszantó ember, mint ő. Bár tény, ami tény, Walsh keménykedése pont annyira volt szórakoztató, mintha egy gyerekeknek szóló bábelőadáson ücsörögnék.
– Az otthonom, te tahó. – Feleltem pont olyan stílusban, ahogy neki is sikerült megnyilvánulnia. Nem volt a lakással semmi baj, éppen csak a többhónaposa por szállt le annyira, hogy nyomot hagyjon az érintetlen helyiségeken. Amúgy rendben volt minden, éppen csak a halál bűze töltötte még meg annyira, hogy beleborzongtam. Piper ezt láthatóan nem szúrta ki, talán a gyakorlata miatt… vagy azért, mert én már csak beképzeltem az egészet. Ott volt Reagan emléke, az oszló képe be-bevillant lelki szemeim elé és még csak nem is erőlködtem, hogy félre söpörjem.
– Miért ne? Nem én akartam randizni veled, hanem te akartál velem. Ha nem ragaszkodsz ahhoz a sok szarhoz, és időben nyélbe ütjük az üzletet, akkor ez most nem történt volna meg. Aztán még lehet kezesbárány is lettem volna, de nem így.
Megforgattam a szemeimet, de ahelyett, hogy válaszoltam volna, odasétáltam az ágyhoz. Némileg felvertem a port ezzel s mélyen be is szippantottam. A tüdőm hörögve jelezte, hogy friss levegőre van szüksége és hamarosan feltört egy apró köhintés is. Még a Reagannel történtek ellenére sem utáltam meg ezt a lakást, egyszerűen csak lemondtam róla, hogy minden téren új életet kezdjek. S ha majd egyszer eljövök Nattól, akkor sem ideköltöznék vissza. Inkább keresnék egy új helyet, egy biztonságosabb helyet, ahol Avery is velem lehet.
– Szóval, ha már így itt vagyunk, és egymásra vagyunk utalva, akkor mivel akarod tölteni az időt? Egyáltalán meddig akarsz itt maradni? Készítsek pár heti hidegélelmet?
Ahogy Walsh ledobta a kabátját, megint felkavarta a port. Hidegen néztem felé megint, jelezve, hogy már eljátszotta azt az állapotot, amikor még humoros hangulatban voltam. Mostanra inkább csak feszültnek éreztem magam és embert tudtam volna ölni.
– Nem olyan sokáig, hogy be tudj rendezkedni. – A rám szegezett pálcára pillantottam. A varázslat elől nem ugrottam el, de a végeredményért meglehetősen bosszús voltam. Undorító és felháborító volt. Szerencsére a köténykében ott volt a varázspálcám, így azt azonnal ki is rántottam.
– Akkor romantikázzunk.
Közelebb léptem hozzá és olyan erővel löktem meg, hogy valószínűleg meg is tántorodott.
– Ha nőkre vágysz, akkor akár el is takarodhatsz innen… – közöltem morogva, majd magamra szegezve a pálcát visszavarázsoltam magam az eredeti öltözékembe. Nem volt túl bonyolult varázslat és az, hogy egy-két gomb nem került a helyére a kabátomon, nem nagyon számított.
Dacosan huppantam le az ágyam széléra és felnéztem rá. Csalódást éreztem. Walsh jó játszótársnak tűnt ott az erdőben, meg talán egy kicsit akkor is, mikor ma berángatott a sikátorba, de humorérzéke nem sok volt és még a vágyai is letaglózók voltak. Azt hittem, hogy majd jóban leszünk és érdekli komolyan mindaz, ami én vagyok. Erre rám ad egy női ruhát… mi ez, ha nem gusztustalan? Engem férfiként kell szeretni, nem pedig abban a maskarában. Ez is csak olyan, mint Forest. Olyan jelmezbe akar bújtatni, amiben nem vagyok igazán önmagam.
– Undorító. - közöltem némileg sértetten.

[Elliot O'Mara]

Adventi kirándulás a Káoszlakban



Elliot O'Mara

Most komolyan, ki az, aki kiigazodik O’Marán? Szerintem még ő maga sem tud, vagy bárki más, aki közel áll hozzá. Például az öccse. Mindegy is, mert a tényen nem változtat a helyzet, hogy ez a ház búvóhelynek jó, de ha sokáig kell itt lenni, akkor inkább takarítok picit, mert meg lehet fulladni ebben a porban.
- Tahó, ez tetszik. Becézgetsz, cicus?
Elnevetem magam, innentől már nem tart sokáig az, hogy rövid időn belül a szobalány jelmezt adjam rá. Persze, ehhez túl kell esnem egy köhögő rohamon, amit a felvert por okoz. Az az átkozott meg akar ölni, ez már biztos. De nem adom meg neki azt a lehetőséget, hogy akár csak gyengének lásson. Azzal azt hihetné, hogy fölém tud kerekedni, de ha ez bekövetkezne, akkor sem adnám meg neki a totális győzelmet. Hogy többnek gondolja magát nálam. Partnerek vagyunk, akik néha összeakadnak.
- Nem is akarok berendezkedni, de a látszat ellenére vannak igényeim és a koszos lakás nem tartozik hozzájuk, ahogy a napi étel bevitelem is. Szóval, ha picit aggódnék azért, meddig akarsz fogva tartani, akkor csak arra gondolj, éhes gyomorral elviselhetetlen vagyok.
Olyannak pedig még nem látott. Remélem nem is fog, mert, akkor inkább felmondok mindenféle módon. Feldobom őt az apjának, ha kell, csak szálljon le rólam. De legalább a kutatásom nem volt hiába való. Az emberek tényleg érdekesek. Mikor meglátják a zöld fényt közeledni feléjük, csak egy jól elkapott pillanatig lehet látni, de rájönnek, hogy vége, megkönnyebbülnek, és ekkor csillognak legjobban a szemeik.
De ők most nincsenek itt, O’Mara viszont igen. Ha szórakozást akar, akkor szórakozzunk úgy, hogy mind a ketten élvezzük. A ruha nagyon is jól áll neki, szerintem. Illi kecses alakjára, bár nem tagadom kicsit túl sovány nekem.
- Nagyon jól áll  – mosolyodom el.
Közelebb lép, ezért azt gondolom, hogy benne lenne egy hasonló játékban, mint ez. Egy kis szerepjáték még senkinek sem ártott meg. Úgy tűnik neki más a véleménye róla, mert lök egyet rajtam, aminek köszönhetően lépnem kell egyet hátra, de ezt ő nem látja. Remélem nem kapja el a pillanatot, amíg visszaváltoztatja magát a normális ruháiba.
- Ha nőkre vágynék, akkor hoztam volna egyet magammal. De jelenleg nem vágyom semmiféle drámára, szóval igazán befejezhetnéd ezt a picsogást, különben a továbbiakban dráma királynőnek foglak hívni, O’Mara.
Nem sértésnek szánom, pusztán közlöm vele a tényeket, ahogy ő is velem, mikor undorítónak titulál. Abban viszont igaza van, hogy legszívesebben elmennék, mert egy ilyen savanyú emberrel nem tudok mit kezdeni. Ha elkezdi siratni nekem azt, amije nem is volt, akkor kiborulok és a végén még belőlem lesz dráma királynő.
- Egy másik helyiségben leszek, ha kidurcáztad magad, akkor szólj, talán beszélgetek veled egy keveset. – kimegyek a szobából, majd a konyha féle helyiség felé indulok. Reménykedem benne, hogy ott talán nem veri fel a port azzal, hogy össze-vissza ugrál.

Adventezés Kopival
- te egy barom vagy… -


Walsh
2000. december

outfit

16+
mert benne van Walsh

Szólíts még egyszer cicusnak és nem veszel többé levegőt… Kihívóan néztem Walsh-ra, de nem reagáltam le a baromságát inkább. Ez persze az ő érdekét szolgálta. Tudhatta nagyon jól, mennyire undorodom az ilyen viselkedéstől. Nyálasság… annyira az ő terepe, mint nekem a konyhában sütögetés.
– Nem is akarok berendezkedni, de a látszat ellenére vannak igényeim és a koszos lakás nem tartozik hozzájuk, ahogy a napi étel bevitelem is. Szóval, ha picit aggódnék azért, meddig akarsz fogva tartani, akkor csak arra gondolj, éhes gyomorral elviselhetetlen vagyok.
Sóhajtottam és megforgattam a szemeimet.
– Nem akarlak fogva tartani. Húzz el Walsh, de komolyan… ott az ajtó! – mutattam kifelé, mert kezdett tényleg elegem lenni belőle. Bár ez alapvetően nem zavarna, eljátszanék vele, de a hang egészen más dolgokat duruzsolt a fülembe és én vele ellentétben nem akartam újra gyilkolni. Nem az az ember voltam, aki élvezte… illetve de… csakhogy ezt nem akartam mindenkinek a tudtára adni. Walsh talán keménylegénynek hitte magát, de én minden porcikámban éreztem, hogy meg tudnám ölni, el tudnám venni az életét bizony és még csak meg sem kéne erőltetnem magam.
Az, hogy mindezt megkoronázta azzal az undorító ruhával csak a cseresznye volt a hab tetején. Talán ott már ő is érezhette, hogy olyan vizekre evezett, ahova nagyon nem kellett volna. Játszani akar velem, kényére-kedvére öltöztetni? Valamiért az az érzésem volt, hogy nagyon jól kijönne Foresttel és ettől csak még jobban undorodtam. Ő is rám adta azokat a kimonókat, szerette, ahogy a selyem hozzá ér a bőrömhöz. Úgy játszott velem, ahogy akart, mert én a kedvére tettem.
Gondolkodás nélkül visszatértem a régi ruhámra. Ha valahogy játszani akar velem, hát akkor így kell. Nem kell előadnia magát. Nem vagyok vevő az ilyesmire s szerintem ő is a durvább dolgokat szereti. Nem tűnik annak a nyomorultnak, akinek jelenleg tetteti magát.
– Ha nőkre vágynék, akkor hoztam volna egyet magammal. De jelenleg nem vágyom semmiféle drámára, szóval igazán befejezhetnéd ezt a picsogást, különben a továbbiakban dráma királynőnek foglak hívni, O’Mara.
Fintorogva pillanatottam rá. Egészen úgy éreztem magam, mint egy gyerek, akinek elrontották a játékát és ezen az sem segített, hogy az egykori otthonom poros mivoltában álltam jelenleg. Elszomorított ez a látvány, még ha tudtam is, hogy Merel talán használatba veszi majd valamikor. Végül is neki adtam a kulcsot és nem ok nélkül tettem. Sosem tudnék újra itt élni. Elképzelhetetlen volt az egész.
– Egy másik helyiségben leszek, ha kidurcáztad magad, akkor szólj, talán beszélgetek veled egy keveset. – Közölte, majd egész egyszerűen kiment a hálóból. Nem érdekelt, egy pillanatra úgy éreztem látni sem akarom… de aztán jött az a hülye, őrült lüktetés, ami nem akarta hagyni egyszerűen, hogy övé legyen a szó, így még mielőtt túl messze került volna tőlem utána rohantam.
Láttam, hogy a konyhába akar bemenni, de nem érdekelt. Neki ugrottam, úgy, hogy a földön kössön ki, én meg felette. A kezeit lenyomtam a poros padlóra. Nem számított, hogy megtöltötte a felszálló piszok az orromat és eleredt kicsit a könnyem. Talán neki fel sem tűnt.
– Ha még egyszere női ruhát adsz rám, kinyomom azokat a szép szemeidet… – morogtam rá, egészen közel hajolva az arcához. Ebben a távolságban tökéletesen éreztem a dohány illatot, sőt mintha hallottam volna a szívverése zakatolását is. – Nagyon rossz úton jársz Walsh, én nem csak egy kis ribanc vagyok, akit megkapsz majd megölsz… tisztelned kell… – közöltem és az ujjaim a nyakára fonódtak. Épp csak egy kicsit szorítottam rá.

[Elliot O'Mara]

Adventi kirándulás a Káoszlakban



Elliot O'Mara

+16
Nyomokban káromkodást tartalmaz

Jól hallottam? Kimondta a varázsszót, amit eddig nem akart? Ha tényleg azt akarja, hogy elmenjek, eleget tudok tenni a kérésének. Bár, nem, most már csak azért sem fogom ezt megtenni. Nem fog úgy rángatni, ahogy kedve tartja. Majd meglátjuk, hogy végül ki kerül ki a kettőnk hatalmi harcából győztesen. Mert valahogy úgy érzem, ez már nem arról szól, hogy fogadjuk el egymást partnernek. Mind a ketten a másik fölé akarunk kerülni.
De addig is legalább erre az éjszakára ennek a koszfészeknek leszek a vendége. Szóval illedelmes vendégként most hagyom, hogy durcázzon. Elegem van a sok drámából, amit bármilyen semmiség miatt képes levágni. Elindulok a konyha felé, ott talán lesz valami, amit összedobhatok étel gyanánt. Hallom a lépéseket magam mögött, de nem foglalkozok vele. Talán csak egy újabb kifakadás jön arról, hogy faképnél hagytam, holott nem.
Még így sem sikerül felkészülnöm arra, hogy a lendület, amivel közeledik elég ahhoz, hogy ledöntsön a lábamról. A hátamra esek, felverünk egy rakás port, ami szemmel láthatóan az ő szemének nem tesz jót.
- Mi van, egy pillanatra nem tudsz meglenni nélkülem?
Elmosolyodom, bár valahol sejtem, hogy nem erről van szó. Megforgatom a szemem, ahogy előhozza ezt a női ruha dolgot. Merlinre, komolyan nem tud poénnak venni valamit, ami nem több egy poénnál? És még én vagyok karót nyelt.
- Szóval, szerinted szépek a szemeim?
Igen, sikerült megfognom a lényeget a mondandójában. Eddig sem öltöztettem nőnek, még a képzeletemben sem, játszani akart, gondoltam, akkor játsszunk. De úgy tűnik, neki ez már nem fér bele a játékba. Vajon akkor mi az, ami még igen? A kínzásom? Mert szemmel láthatóan nagyon élvezi, ahogy a keze a nyakamra siklik a kezeimről és arra utaló mozdulatot tesz, hogy megfojt.
- Álszent vagy. Mindenki ribanc, mert mindenki eladja valamilyét, ha nagyon kell neki valami. Neked mi kell olyan nagyon? Forest? Az apád halála? Mit adnál meg érte?
Mivel a kezemet már nem tartja olyan nagyon, az egyiket legalábbis, az arcához emelem és erőszakkal magamhoz húzom. Kierőszakolok tőle egy csókot. Olyan nagyon, hogy érzem a vér fémes ízét a számban. Nem tudom, hogy az ő ajkából csorog rám vagy az én ajkam repedt fel, de amúgy ez teljesen részletkérdés is.
Egy kis mocorgással sikerül legurítanom magamról, de nem fekszek rá. Csak ott fekszek mellette a poros földön. Tudom, hogy valamit mondani kéne, de nem tudom mit lehetne ezután.
- O’Mara, most komolyan. Azt hiszed, hogy a sok bűn, amit elkövettél nem hagy rajtad nyomot? Már rég eladtad a lelked, miért próbálsz ragaszkodni valamihez, ami már nem létezik?
Most viszont mozdulok, mert látni akarom a szemét, miközben válaszol. Fölé kerülök, de nem fogom le se a kezeit, se a testét, ha akar, simán kicsúszhat alólam. Ha nem, akkor ki tudja, még történhet valami itt a padlón.

Adventezés Kopival
- te egy barom vagy… -


Walsh
2000. december

outfit

16+
mert benne van Walsh

Éreztem minden porcikámban, hogy őt meg tudnám ölni, hogy nem esne nehezemre megfojtani vagy kinyomni a szemeit. Ott volt a kezemben minden erő, végig lüktett a karomon, a testemen, de valahogy Walsh mégsem ért annyit, hogy ismét bemocskoljam a kezem. Egyrészem még próbált a valóságban tartani, bár a szalag és az apámtól örökölt sötét valami egyre hevesebben irányította az akaratomat. Már nem igazán voltam Elliot O’Mara, már a sötétség formált és én hagytam neki magamat, mert ez volt az erő, amire igazán szükségem volt. Ez volt az erő, amivel leküzdhettem új kihívásokat. A pökhendi tolvaj, aki mindenkinél okosabbnak hitte magát, elbukott volna eddigre.
– Szóval, szerinted szépek a szemeim?
Közelebb hajoltam hozzá. Elsőre azt hihette, meg akarom csókolni. De nem akartam, csak szépen felé suttogtam a szavakat: – Kinyomva lennének a legszebbek… – Egy őrült mosoly ült ki az arcomra. Éreztem, milyen groteszk és maszkszerű, milyen távol áll tőlem. De közben valahol ez is én voltam. Annyira én, hogy kár lett volna ellenállni. Szóval keveredtek bennem az ellentétek, mint mindig s talán anyám halála óta a Rowle-vér egyre erősebben jött ki rajtam. De nem bántam. Ez volt az új erőm.
– Álszent vagy. Mindenki ribanc, mert mindenki eladja valamilyét, ha nagyon kell neki valami. Neked mi kell olyan nagyon? Forest? Az apád halála? Mit adnál meg érte?
Kár volt kimondani Nat nevét. Keserű ízzel töltötte meg a számat, pedig már majdnem élvezni kezdtem a játékot, annyira, hogy egészen megfeledkeztem arról, ami otthon van. Egy kihűlt kapcsolatról, amit csak a szex tartott egyben. Talán azért múlt ki, mert évek óta senkit sem gyikoltam le Nat védelmében… talán azért, mert csak egy forró hullám volt az egész, amit többre értékletünk. Nem számított. Igazán már nem is tett szomorúvá a dolog.
– És te miért vagy ribanc Walsh? – feleltem kérdéssel, ugyanis nem tudhatta miért adnám oda magam. Igazság szerint még csak sejtelme sem lehetett a dologról, mert jól titkoltam. Ő egy kapocs apám felé. Hogy éppen nem bírják egymást? Egy dolog. De ez nem feltétlenül marad majd így.
Ahogy magához húzott és csókolni akart, ráharaptam a szájára. Tudtam, hogy nem fáj neki, ezt már ismertem. Mégsem akartam hagyni, hogy csak úgy rám erőszakolja magát. Ellökni még sem tudtam, csak tette, amit akart, míg nem legurított magáról. A hátam a poros padlónak csapódott, újabb adag mocskot lélegeztem be. A szemeim még inkább könnyezni kezdtek.
Letöröltem a számról Walsh vérét, majd egész egyszerűen lenyaltam a kézfejemről. Ocsmány, fémes íze volt, olyan amitől undorodtam, ám mégsem kezdtem öklendezni. Tudtam, hogy olyan terepre tévedtünk, ahonnan már lehet nincs is visszaút. Hát itt a kérdés megcsalom vagy nem csalom meg a férjemet… vajon Walsh is érezte és vajon elfogadna nemet, ha rám mászna?
– O’Mara, most komolyan. Azt hiszed, hogy a sok bűn, amit elkövettél nem hagy rajtad nyomot? Már rég eladtad a lelked, miért próbálsz ragaszkodni valamihez, ami már nem létezik?
A teste meleg fölém került. Bele tudtam nézni a barna szempárba.
– Nem hiszem azt, hogy nem hagyott nyomot. Pontosan tudom, mivé váltam és hogy ennél már csak lejjebb van. – Mondtam csendesen és nem fordítottam el a tekintetem az övéről. Talán látta, hogy a szemeim nem egyszerűen barnák, hanem sötétebbek… szinte feketék. Talán látta bennük visszatükröződni magát… mert én láttam magam az ő szemeiben és nem volt helyes, amit láttam. Közben viszont minden porcikám azért kiáltott, hogy Nat vegye már észre, hogy nem vagyunk jók és ne csak hisztérikának tartson, amiért nem érzem a törődést.
– De ettől még elvárom, hogy tisztelj. Nem a gyenge játékszered vagyok, akit leszorítasz a földre és megkapod, amit akarsz. Szóval nem, nem terveztem valamiért eladni magam neked. Válassz más módszert... – Szinte súgtam a szavakat. – És azt se felejtsd el, hogy házas vagyok. – Tettem hozzá, megmutatva az ujjamon csillogó gyűrűt. Ettől függetlenül megérintettem az arcát. Nem támadólag vagy erőszakosan. Egyszerűen, ahogyan kell.

[Elliot O'Mara]

Adventi kirándulás a Káoszlakban



Elliot O'Mara

+16

Ügyes. Kérdéssel felel a kérdésemre. Csak kár, hogy nem fogom elmondani neki, hogy mi az, ami miatt eladtam a lelkem. Legalábbis egy normális ember szerint. Saját magammal kapcsolatban úgy gondolom, hogy nem adhattam el, ami nincs is. A lelkem egy olyan dolog, ami ha volt is, már biztos darabjaira tört és inkább kimenekült belőlem.
- Egy olyan dolog miatt, amit te ésszel fel nem foghatnál.
Nem hazudok neki. Próbáltam már elmagyarázni mi az a motiváció, ami miatt megszállottan keresem az emberi szemekben a fény kihunyását, de eddig teljes mértékben sikertelen voltam. Manapság már nem is próbálkozok meg olyannal, hogy egy idegennek, aki csak munkakapcsolatban van velem, megpróbáljam elmagyarázni. Egyáltalán senkinek sem, ez az én dolgom.
Valami más lett O’Marában. Nem tudom, hogy a kérdésem nyomán következett-e be, de az biztos, hogy a kisugárzása megváltozik a válasza közben. Szóval tudja. Ez óriási előny azokkal szemben, akik elkezdenek gyilkolni és másnap felébredve nem értik, hogy mi történt velük. Tetszik a szeme, ahogy átvált abba a sötétségbe, ami uralja az egész lényét. Néhány hónapja még nem ilyennek ismertem meg. Tetszik ez az O’Mara, határozottan olyan, akit már érdemes komolyan venni.
Miközben fölé térdelek, megnyalom a szám, hogy a vért letöröljem róla.
- A tiszteletet ki kell érdemelni és te kiérdemelted. De azt mondtad játszani is szeretsz. Szóval a játékot akkor vedd játéknak. Nem csak egymás pofozásával tudunk jól szórakozni.
Nem tervezte eladni magát nekem? Így, ahogy alattam fekszik, nem éppen ez jön le. Simán eladhatja magát nekem és még csak meg se kell erőltetnem magam. Lényegében mintha hívna a teste, hogy ezen most túl kell esnünk ahhoz hogy mindent rendezni tudjunk. A házas szó hallatán igazán jóízűen nevetek fel.
- Szerinted hányszor érdekelt engem, hogy valamelyik áldozatom, vagy éppen alkalmi partnerem házas? Egyszer se. Nem nekem kell vele foglalkoznom, hanem neked.
Aztán jön az érintés. Meglep, hogy a korábbi erőszakos fojtogatás után egy ilyen gyengéd tapintást kapok. Nem tudom mire vélni, csak azt tudom, hogy O’Mara így és itt most nagyon kell nekem, de az előbb is úgy leszerelt, hogyha érezném a fájdalmat, akkor valószínűleg még érezném az ajkam sajgását.
- Ha akarod, akkor add meg magad, ha nem, akkor inkább elmegyek most.
Kezem az arcára csúszik, ahogy ők mondanák, lágyan és gyengéden, de ha kell azonnal át tudnék váltani durvább módba is. Most viszont nem akarok. Kezem lejjebb csúszik, elkezdem kikapcsolni az övét, majd a gombját is. Ha akar, akkor most még megállíthat, de nem igazán szeretném. Inkább lehajolok hozzá, és megpróbálom megcsókolni, megint.
- Őrülten rád vagyok gerjedve – súgom, ahogy közeledek felé.

Adventezés Kopival
- te egy barom vagy… -


Walsh
2000. december

outfit

16+
mert benne van Walsh

– A tiszteletet ki kell érdemelni és te kiérdemelted. De azt mondtad játszani is szeretsz. Szóval a játékot akkor vedd játéknak. Nem csak egymás pofozásával tudunk jól szórakozni.
Egy kicsit megint megcsillanhatott a dacosság a szememben, ahogy a felettem várakozó Walsh-ra pillantottam. Nem tudom miért, de egész egyszerűen megborzongtam a ténytől, hogy ilyen közel vagyunk egymáshoz s közben zavart, hogy neki a szórakozás az egy női ruha. Valószínűleg nem sejtette, hogy ezzel olyan sebeket tép fel, amiket nem kellett volna s olyan múltbeli dolgokat hoz elő, amik fájdalmasan emlékeztettek arra, milyen volt valamikor boldognak lenni.
– Majd szólok, mikor játék valami és mikor nem. – közöltem még mindig sértett stílusban, ám már nem haragudtam annyira… a maradék jókedvemet csak az hozta volna elő, ha egy kicsit betörhettem volna az orrát. Persze az sem lett volna elég móka, mert neki nem fájnak a dolgok.
Ha nem csókolt volna meg és nem éreztem volna meg azt az enyhe vibrálást, amit annak idején Chrisnél is, biztosan morogtam volna még egy kicsit. Nem volt ez olyan mindent megrázó, vad izgalom, de mégis ott volt és mégis éltette azt a pillanatot közöttünk. Hosszan néztem a szemébe, mintha azt akarnám belőle kiolvasni, mit érez. Nem tudom érezhetett-e bármit is egyáltalán, de nem csillogott ott a válasz arra, hogy vajon helyes volna-e most megcsalnom Natot. Én szerettem Forestet valahogy és valamilyen szinten, de közben úgy bosszút álltam volna minden magányos éjszakáért, minden megaláztatásért, amit adott. Tudom, hogy viszonoztam is bőven, de nem úgy, ahogyan ő nekem. Walsh-nak meg mit számított volna, miért kap meg? Feltehetően neki csak a végeredmény volt fontos.
– Szerinted hányszor érdekelt engem, hogy valamelyik áldozatom, vagy éppen alkalmi partnerem házas? Egyszer se. Nem nekem kell vele foglalkoznom, hanem neked.
Ahogy gondoltam. Szóval valóban nem érdekelte más, csak az itt és a most. Persze tudtam, hogy ezek csak szavak és az sem kizárt, hogy most is apámnak tevékenykedik… ez az egész meg csak egy csapda, hogy összeugrasszanak minket. Szerintem Phillipnek fogalma sincs, hogy most mennyire borzalmas amúgy is a helyzet közöttünk – ha egyáltalán még érdeklem –, de persze ha olvassa a Prófétát vagy a Szombati Boszorkányt, akkor esetleg elgondolkodhatott már rajta.
– Ha akarod, akkor add meg magad, ha nem, akkor inkább elmegyek most. – Közölte elég egyértelműen.
Nyeltem egyet válaszként. Nem azért, mert olyan hű, de szexi látvány volt… valljuk be, Walsh nem a legjóképűbb férfi, akivel valaha dolgom volt s nem is az a típus, akivel egy alkalomnál többet el tudtam volna képzelni, egyszerűen csak nem tudom. Volt ott valami vibrálás, amit nem tudtam egész egyszerűen félre tenni. Nem is tudom, miért érintettem meg úgy, ahogy. Talán kíváncsiság volt, hogy vajon az ilyesmire miképpen reagál. Hogy előtudom-e hozni belőle az állatot? Meglehet. Egyelőre nem próbálkoztam vele komolyabban.
Ahogy a nadrágomat piszkálta felnéztem a plafonra, el a feje mellett. Ebben a házban feküdtem le először Foresttel… ebben a házban… ebben a házban… A hang ismételgette a fejemben, mintha megint bűntudatot akart volna kelteni, de nem akartam vele foglalkozni. Csak lehunytam a szemem, hogy viszonozzam teljes odaadással azt a csókot. De közben a hang nem hallgatott el, sőt mind hangosabban kiáltotta azokat a szavakat.
– Őrülten rád vagyok gerjedve.
– Hát ezt abszolút meg tudom érteni… – Suttogtam felé és még egy csókra odahúztam. Óvatosan lehámoztam róla néhány réteg ruhát, hogy immáron csupasz mellkassal legyen felettem. Nem néztem meg magamnak jobban a kelleténél. Nem akartam, hogy bármi is elbizonytalanítson. – Siess, mielőtt meggondolom magam…

[Elliot O'Mara]

Adventi kirándulás a Káoszlakban



Elliot O'Mara

+16

Még mindig ez az irányítás mánia, pedig olyan közel vagyunk már ahhoz, hogy itt helyben egymáséi legyünk. Az nem lenne elég bizonyíték arra, hogy tisztelem és már egyenlő partnernek tekintem? Mi kell majd még neki? Komolyan, a legsebezhetőbb pillanatomban engedem magamhoz, hiszen szex közben ki figyel arra, hogy tényleg kinyomja-e a szemem vagy leszúr egy rejtett tőrrel, amit a seggéből vesz elő? Talán ezért nem működnénk párként, mert folyamatosan versenyeznénk a másikkal, hogy ki jut előrébb. Vagy talán pont ezért működnénk párként, mert ez a verseny hajtana előre mind a kettőnket.
Akárhogy is, most már nincs visszaút. Ha egy pillanatra is megérzem az elbizonytalanodását, elbúcsúzom tőle, és jó ideig biztos nem akarom, hogy a szemem elé kerüljön. A kitárulkozásom után főleg nem.
- De nagy lett az önbizalma hirtelen valakinek – mosolyodom el, majd folytatom a csókot egészen addig, amíg el nem kezd levetkőztetni.
Ez bőven elég bizonyíték nekem, hogy egyelőre nem akar itt hagyni a trutyiban. Hagyom, hogy levegye a pulóveremet és a pólómat. Utána rajtam a sor, hogy kicsit kényeztessem a dereka alatt és felett is. Letépem róla a felsőjét, nem érdekel örül-e neki vagy sem. Ha akarja, majd utána újra összefoltozom neki, vagy megkapja az én pólómat. Nekem elég lesz a pulóverem vagy csak a kabátom. Hoppanálással nem hiszem, hogy olyan sokat érinteném a külvilágot. Feltéve, ha a kandalló még működik.
- Elég kiábrándító vagy – állok meg egy pillanatra. – Ha ezekután meg tudod gondolni magad, akkor nem is akarod annyira. Megerőszakolni nem akarlak.
Vagy ő akarja, hogy annak tűnjön? Akkor jobban el tudja adni, hogy mi is történt itt ma este? Ha már ennyire ösztönöz, akkor lehajolok hozzá, és tovább csókolom. A nadrágját varázslattal szedem le róla, így gyorsabb. A pálcámat félredobom, majd elindulok lefelé a mellkasán. Csókokkal kényeztetem, de nem sokáig. Siet, szóval a lényegre térek inkább.
Azt viszont nem hagyom, hogy csak ő élvezze a dolgokat. Én is akarok kapni belőle egy keveset, úgy a fair. Szóval, én még készenállok egy második menetre is.

~

Húsz perc múlva a konyhában vagyok egy szál semmiben és próbálok kávét szerezni. Arra van most a leginkább szükségem. A többivel ráérek később is foglalkozni. Tudom, hogy lesz majd még mit helyrehozni a ruhák közül. Mondjuk az biztos, hogy szép nyomot hagytunk a padlón, lehet nem ártana lezuhanyozni sem, mert egy csomó port is összeszedtünk.
- Kérsz kávét? - kérdezem miközben rágyújtok egy szivarra, és reménykedem benne, hogy megmondja hol találok kávét.
A másik, hogy nem dob ki még ezzel a lendülettel, hiszen megkapta azt, amit akart. Ahogy én is. Innentől már  teljesen más szintre lépett a kapcsolatunk.

Adventezés Kopival
- te egy barom vagy… -


Walsh
2000. december

outfit

16+
mert benne van Walsh

Nem nagyon érdekelt már Walsh pofázása. Nem számított más ugyanis, csak az érintések a forróság, ami átjárta a testem a kényeztetések és minden más nyomán. Hiába lüktetett egy csomó őrült gondolat a fejemben, minden porcikám reagált az érintésekre. A vad forróságnak persze nyoma sem volt, amihez szokva voltam. Ő nem ezt váltotta ki belőlem, de volt valami furcsa kis bizsergés, ami tetszett és amit élveztem. Sóhajok és finom nyögések töltötték meg a szoba csendjét, hogy aztán egész egyszerűn, izzadtan, levegő után kapkodva heverjek a porba.
Walsh persze kisvártatva felkelt mellőlem, hogy átsétáljon a konyhába. Én azonban a kezemet felemelve bámultam az izzadtságba tapadt port. Nem néztem felé, pedig az ajtó éppen mellettem volt. Biztosan élvezetes látvány lett volna őt látni, amint ruha nélkül kutakodik. Csakhogy itt még mindig nem volt semmi. A kávé, amit itt hagytam már vagy fél éve állt itt bontatlanul. 
Mi a francot tettél, O’Mara? A hang úgy vont kérdőre, mint egy rossz gyereket. A tekintetem egy különösen koszos részen állt meg a csuklóm körül. A mellkasomban furcsa szorítást éreztem, mintha azok a tavaly őszi pánikrohamok akarnának újra beköszönni a régi ismerősnek. A szívem vadul kalapált, már szinte magam elé is képzeltem, ahogy Nat megérzi rajtam az illatát és sír… és sír… én pedig nem vígasztalhatom.
– Kérsz kávét? – érdeklődött Walsh a konyhába, kicsit kirángatva a furcsa érzelmi kavarodásból, ami bennem dolgozott. Felé fordultam és láttam, hogy tanácstalanul áll a konyhapultnál.
– A fémdobozban van.– Böktem a pult felé a mutatóujjammal. Egy régi teás doboz volt, aminek piros felületéről már sok helyen lepattogott a festék, felfedve a valódi, fémes árnyalatot. – Hozhatsz egyet, de csak egy bögrém van itt.
Ezt a lakást már régen kipakoltam. Sok minden átjött velem Nathoz, más dolgokat kidobtam, hogy Merel úgy rendezhesse be magának, ahol akarja. Én már nem akartam idejönni. Túl sok minden történt erre felé, ami nyomott hagyott rajtam. Ennek a lakásnak súlyos múltja volt, amit minél távolabb akartam tartani magamtól, még ha a legfontosabb tettemnek is gondoltam, hogy kivégeztem azt a mocskot.
– Már kipakoltam ezt a helyet. – Magyaráztam, ahogy nagy nehezen felkeltem a földről. A szakadt ruhámra pillantottam, amik egyetlen kupacként hevertek a földön. Előbb kellett hazaérnem, minthogy Nat megláthasson, egyébként megöl az biztos. Bassza meg, bassza meg… A szívem hevesen lüktetett a belső káromkodás ritmusára, éreztem, ahogy a furcsa érzés legyűr és remeg minden tagom. Walsh persze ezt nem láthatta, annál azért okosabb voltam.
– Ha megittuk a kávét elmész. – Jelentettem ki rekedten, ahogy mellé léptem és figyeltem a mozdulatait. Nem tudom, miért haragudtam rá, végül is én mentem bele, de mégis valakin le kellett ezt vezetni. Ráadásul, ha ez apám fülébe jut, fel fogja használni ellenem.

[Elliot O'Mara]

Adventi kirándulás a Káoszlakban



Elliot O'Mara

+16

Volt már néhány aktusban részem, de ez sok szempontból más. Nagyon más. O’Mara megint bebizonyította, hogy érdemes több szempontból is szemmel tartanom. Másrészről viszont, nem tudom, mit szól majd ehhez az apja. Tudom, mennyire ellene van a Foresttel kötött házasságának. Ha tűzben akarom tartani a kezem mind a két oldalról valamennyire, akkor a legjobb lesz, ha ez nem kerül ki.
Felállok a földről, hagyom, hogy kifújja magát. Nekem nem újdonság, hogy az aktus után rögtön pattanni kell, mert hát, na. Ha az aurorok vagy a mugli rendőrök a nyomodban vannak, akkor néha muszáj gyorsan cselekedni. Most viszont kell egy zuhany és egy kávé. A kávé az itt lehet egy karnyújtásnyira a konyhában, a zuhany már más kérdés. Szóval felállok és a mellettünk lévő helyiség felé megyek. Elkezdem feltúrni a szekrényeket kávé után. Gondolhatnám már a porból, hogy esetleg nem lesz itt, de a remény hal meg utoljára, ahogy mondani szokás. Én már nem szoktam reménykedni semmiben, tudok mindent.
Nem nehéz észrevenni a fém dobozt a pulton, de gondolta a fene, hogy a teásban lesz a kávé. Milyen eszement logikára vall ez?
- Engem nem zavar. Már testnedvet cseréltünk, a közös bögre már igazán semmiség lesz. Feltéve, ha téged nem zavar.
Ha igen, akkor várni kell a sorára. Vagy ki kell vennie a kezemből ahhoz, hogy egyszerre igyunk. Akárhogy is, a kávét pillanatok alatt elkészítem a víz forralása semmiség a varázslatnak köszönhetően. Mondjuk még így se vagyok olyan gyors, mint O’Mara. Csak hallom, ahogy jön felém. A bögrével a kezemben fordulok felé, kellene egy kis cukor. Annyira azért csak nem pakolta ki a helyet, hogy ne lehessen tenni cukrot a kávéba.
- Mit szólnál a kávé után egy zuhanyhoz?
A válasz nem éppen az, mint amire számítok. De nem is tudom, miért számítok másra. Egy második menetre, mikor már most is látszik rajta, hogy van valami baja. Nem hiszem, hogy velem lenne, semmi olyat nem tettem, amit ne akart volna. Szex közben úgy tűnt, hogy rendben lesz a kis lelkecskéje utána, és biztos nem volt teljesen új sem neki a dolog.
Lecsapom a bögrét az asztalra, hallom és érzem is, ahogy a füle letörik a helyéről. Szerencsés, mert ő így még meg tudja majd inni, ha kéri.
- Nos, akkor inkább elhúzok most, és nem zavarom meg a kis önsajnálatodat.
Szinte biztos vagyok benne, hogy a felém irányuló haragja nem miattam van, de nem érdekel, hogy miből fakad. Vezesse le rajtam, ha neki ettől könnyebb, csak aztán legközelebb nehogy visszanyaljon a fagyi valamilyen formában.
- Viszlát, O’Mara! Boldog Halálnapot!
A kandalló felé összeszedem a ruhámat, az övét pedig hagyom úgy, ahogy van. Pedig egyszer még megfordult a fejemben, hogy megjavítom, de ő is képes rá. Majd megcsinálja. Meztelenül lépek be a kandallóba, nem igazán érdekel ez a hely és ez az ember már, ha akar valamit, majd megkeres.

Köszönöm a játékot!